Pest Megyi Hírlap, 1974. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-17 / 13. szám

PEST HECTEI <cJtírlap 1974. JANUÁR 17., CSÜTÖRTÖK FŐVÁROSI KIÁLLÍTÁSOK Pest megyei amatőrök nemzetközi környezetben Megkérdezték a munkásokat A Gondolat Kiadó új sorozata * A Gondolat Könyvkiadó eb­ben az évben népszerű, első­sorban munkásoknak szólő is- meretterjesztp könyvsorozatot szándékozik indítani. Az egyes témák megiratásánál, a válo­gatásnál az általános iskolát, illetve a szakmunkásképzőt végzett olvasók ismereteit ve­szik figyelembe. A tervezés időszakában felmerült a kér­dés: melyek azok a témák, amelyek legjobban érdeklik a munkásokat, a sorozat maj-da- ífi vásárlóit? A kiadó vezetői ennek érde­kében felkérték a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesz­tők Egyesülésének piackutató csoportját, hogy készítsen fel­mérést egy nagyüzemben. En­nek során a Csepel Vas- és Fómművekben 400 embertől kértek részletes véleményt, betanított, segéd- és szak­munkástól, csoport-, brigád- és művezetőtől. A felmérés során — mint­egy mellékesen ■— számos ör­vendetes adat birtokába ju­tottak. Kiderült például, hogy a megkérdezettek 30 százalé­ka rendszeresen olvas, és az alig vagy egyáltalán nem ol­vasók száma a 10 százalékot sem teszi ki. Ugyancsak fi­gyelemre méltó, hogy a meg­kérdezett 400 emberből mind­össze 57-nek van odahaza 50 kötetesnél kisebb könyvtára, a leggyakoribb a 100—200 kötet közötti házikönyvtár, s több mint 70 ember négyszáznál több könyvet őriz otthoná­ban. Jellemző adatok ezek, is­mételten alátámasztják azt a megfigyelést,. hogy az utóbbi néhány évben a könyvek iránt korábban még sohasem ta­pasztalt érdeklődés mutatko­zik hazánkban. A felmérés allkalmul szol­gált bizonyos íziésvizsgálatra is. Kitűnt, hogy a munkások között nagy az érdeklődés a természettudományos, műsza­ki, földrajzi témák iránt, de kevésbé népszerűek körükben a társadalomtudományokkal, a történelemmel, a művészetek­kel foglalkozó művek. A meg­kérdezettek 64 százalékát csak természettudományos témák érdeklik, 20 százalékúk kifeje­zetten társadalomtudományi műveket forgat, s csupán 16 százalékot tesz ki azoknak a száma, akiket mindkét tudo­mányág érdekel. ______________j.___ He ti, film jegyzet Volt egyszer egy vadnyugat Jelszó: A puszták angyala Hogyan válik egy nyugati kémbanda eszközévé néhány -viszonylag gyanútlan ember, miként aktivizálódnak hosszú évtizedek után is volt hábo­rús bűnösök és kollaboránsak, milyen apróságokra is figyel­nie kell a kémelhárításnak — erről szól Igor Gosztyev ren­dező filmje. Az utóbbi időben több olyan szovjet filmet mu­tattak be filmszínházaink, amelyekben hasonló kérdések álltaik a középpontban. Nem lehet véletlen, hogy számos A korszerű műveltség megteremtéséért Lenin a művészetről, irodalomról Nagy élmény Lenint olvasni, újraolvasni pedig igen hasznos do­log, mert minden sora útmutató, hi­szen minden írása korának tükör­képe, és egyben a mához is szól. Most, halálának 50. évfordulójához közeledve, újraolvastam a Kossuth Könyvkiadó gondozásában megjelent válogatást, amely Leninnek azokat a cikkeit, leveleit és egyéb írásait, illetve kisebb-nagyobb munkáinak olyan részleteit tartalmazza, ame­lyek megvilágítják a nagy forradal­már gondolkodónak az irodalomhoz és a művészethez való viszonyát. Napjainkban, amikor a szocialista gazdasági építőmunkával egy időben előtérbe került a kulturális-ideoló­giai munka és általában a tömeg­kulturális feladat, szükséges a mar­xizmus—leninizmus tanulmányozása, mert sok kérdésre választ kapunk a klasszikus művekből. Hogyan le­hetne az eddiginél jobban, behatób­ban foglalkozni a tömegek kulturá­lis nevelésével? Ügy, hogy az eddi­ginél szélesebb rétegekkel ismertet­jük meg ä szocialista kultúra vív­mányait. természetesen miközben a múlt legértékesebb, mához szóló eredményeit is a társadalom köz­kincsévé tesszük. Az a feladat, hogy hazánkban is milliók sajátítsák él mindazt, „ami az emberi gondolko­zás és kultúra több mint kétezer éves fejlődésében értékes volt”. Lenin szavai ezek, aki a szocia­lista kultúrát mindig az egyetemes kultúra összefüggésében, továbbfej­lesztéseként értelmezte. „Ha nem értjük meg világosan — mondotta —, hogy a proletárkultúrát csak ak­kor lehet építeni, ha pontosan is­merjük az emberiség egész fejlődése által létrehozott kultúrát, csak úgy, ha ezt a kultúrát átdolgozzuk — ha ezt nem értjük meg, nem is fogjuk ezt a feladatot megoldani.” A magyar munkásosztály és pártja megértette ezt a kapcsolatot, s mindent megtesz, hogy a kultúrát, a művészetet minél szélesebb kör­ben élvezzék, mert a milliók által elsajátított kultúra az életet teszi szebbé, teljesebbé. A kultúra fejlődése, persze, még a mi körülményeink között sem egyen­letes, azok körében sem, akik ma­gukat marxistának vallják. Lenin még 1923-ban rámutatott arra, hogy „nemegyszer figyelhetjük meg itt azt a rendkívül érdekes jelenséget, hogy a társadalmi életben megtett óriási ugrás együtt jár az egészen kis vál­toztatásokkal szemben tanúsított hi­hetetlen bátortalansággal”. Ez a je- jelenseg nálunk sem ismeretlen, kul­turális területen sem. Vannak or­szágunkban szép számmal olyan szakemberek, párttagok, akik képe­sek irányítani egy erőmű felépítését, egy város vagy akár egy megye éle­tét. megbirkóznak tíz-tizenöt ezer holdas tsz vagy állami gazdaság sokoldalú szakismereteket követelő munkájával — ugyanakkor lakásu­kat avult ízlésű bútorokkal rendezik be. színházban szívesebben nézik meg a tingli-tanglit, s pamutgombo­lyaggal játszó porcelán macska a szobadíszük. Lenin az idézett meg­jegyzésével a korszerű ízlésre, a kor­szérű műveltségre, illetve annak el­sajátítására buzdított. A partos irodalom elvét Lenin már 1905-ben megfogalmazta. „Mi a lényege ennek az elvnek, a pártos irodalom elvének?” — tette fel a kérdést, majd így válaszolt rá: „Az, hogy a szocialista proletariátus szá­mára az irodalom nem lehet egyes személyek vagy csoportok nyerész­kedésének eszköze, sőt egyáltalán nem lehet a proletariátus közös ügyétől független magánügy. Le a pártatlan írókkal! Le az irodalmi übermenschekkel! Az irodalmi mun­ka legyen része az egyetemes prole­tár munkának...” Máshol az írókkal kapcsolatos vé­leményét így fogalmazta meg: ..... a mi forradalmunk rendkívül bonyolult jelenség, közvetlen végre­hajtóinak és részvevőinek tömegé­ben sok olyan szociális elem van, aki ugyancsak1 nyilvánvalóan nem értette meg azt, ami történt, ugyan­csak elzárkózott a tulajdonképpeni történelmi feladatok elől, amelyek elé az események menete állította. És ha igazán nagy művésszel van dolgunk, a forradalomnak legalább egyik-másik lényeges oldalát tükröz­nie kellett alkotásaiban.” S maga mindent megtett, hogy az írók közel kerüljenek az élethez, a valósághoz. A könyvből kitűnik, hogy milyen szívósan és milyen nagy lelkiismeretességgel kísérte figye­lemmel Gorkij irodalmi munkássá­gát. Mennyi jó és hasznos tanácsot adott Gorkijnak, és tanult is tőle. Ez levelezésükből pontosan kitűnik. Első levelét Gorkijnak 1907. augusz-^, tus 14-én küldte, aki akkor az olasz- • országi Capri szigetén tartózkodott, hívta Gorkijt, hogy látogasson Stutt­gartba, ahol tanácskozásra gyűltek az orosz forradalmárok. Lenin és Gorkij levélváltásai sok éven át tar­tottak. Az utolsó levél 1921. decem­ber 6-án keltezett. Arra kérte Lenin az írót, hogy írjon Bemard Shaw- nak, és keresse fel Wellst, aki ak­kor Amerikában tartózkodott, és kérje fel őket: vegyenek részt az éhezők megsegítésére indított gyűj­tésben. , A forradalom győzelme után, amikor minden erejét az új, szocia­lista állam megteremtése, a polgár- háború győzelmes befejezése. az éhínség megszüntetése kötötte le, akkor is mindig figyelemmel kísérte a kulturális és az irodalmi tevé­kenységet. Erről tanúskodik sok le­vele, jegyzete, amelyeket Luna- cSarszkíjhoz írt, aki abban az idő­ben a közoktatási népbiztos volt. Befejezésül hadd idézzük Lenin­nek Naplójegyzetek című írását, amelyet 1923. január 2-án vetett pa­pírra, amikor már nagyon beteg volt. Ez az írása szinte végrendelet­nek hat: „A fő politikai kérdés itt a városnak a faluhoz való viszonya — ez a kérdés egész forradalmunk szempontjából döntő jelentőségű... a hatalmon levő munkásosztály egyik fő feladata, hogy megteremtse az érintkezést a városi munkások és a falu dolgozói között, megteremtse közöttük a baráti viszonynak azt a formáját, amely könnyen megte­remthető. Ennek érdekében a gyári munkásokból (a pártszervezeteknek, a szakszervezeteknek és egyéb szer­vezeteknek) nagyszámú olyan egye­sületet kell alakítaniuk, melyek azt a célt tűznék maguk elé, hogy rend­szeresen segítsék a falut kulturális fejlődésében.” ’ Időszerűek és nélkülözhetet­lenek Lenin írásai, megjegyzései, és igen érdekes olvasmányok is min­denkinek, de főleg azoknak, akiket érdekel a művészet és az irodalom, s akik a szocialista kultúra terjesz­tésén és megszilárdításán munkál­kodnak. * Több mint ötven esztendő telt el azóta, de a tanítás ma sem vesztett jelentőségéből. Az MSZMP Lenin szellemében, az ő útmutatásai alap­ján szervezte meg hazánkban a kul­turális munkát, a falu és a város összefogását. A kulturális munka fő célja a szocialista nevelés. Ennek rendelnek alá mindent: az ismeret­terjesztést, az iskolai nevelés kiegé­szítését, a szakmunkásképzést, hogy végeredményében az emberek isme­retei lépést tartsanak a tudomány óriási fejlődésével. Gáli Sándor ilyen alkotás készül a szovjet műtermekben, Nyilván egy valós veszély tükröződik ezek­ben a művekben: az az akna­munka, amelyet néhány nyu­gati hatalom hírszerzői foly­tatnak a szocialista Országok ellen, s amely aknamunkáról a közönség legtöbbször nem is nagyon szerez tudomást, mert a vele kapcsolatos biz­tonsági intézkedések, az el­hárítás módszerei nem is tar­toznak a nagy nyilvánosságra. Ami nem jelenti, persze, azt, hogy ez a harc nem kemény, kíméletlen, és hogy nincs tele állandó veszélyekkel. Ez az új film a diverzánsok és az elhárítás küzdelmének látványos oldalát állítja elő­térbe. Kissé talán túl köny- nyedén is. S a könnyű kéz több ponton oda vezet, hogy nem érezzük elég komolynak a konfliktust, nem érzékeljük eléggé a feszültséget. Amikor a fűm véget ér, úgy ülünk to­vább a székünkben, mintha várnánk a történet folytatá­sát, hiszen jószerivel semmi sem oldódott meg. Nos, lehet, hogy ez a furcsa lezárás ép­pen ezt, a későbbi fiimfolyta- tatást kívánja előlegezni. * Éva és Adám Nem lehet azt mondani, hogy nem életből ellesett kér­déseket feszeget ez az NDK- film, melyet Horst E. Brandt rendezett. Az idősödő, a házi munkában az élettől, a fejlő­déstől meglehetősen elmaradt orvosfeleség és a fiatal asszisz­tensnőjével viszonyt kezdő, majd Összeházasodó neves fo­gász férj konfliktusaihoz ha- sonlóakról naponta hallha­tunk. Azt is tudjuk, hogy esy bizonyos fejlődési fáziseltoló­dás ,a dolgozó férj és a nem dolgozó feleség közt elég gya­kori lehel;. Ezekről a kérdé­sekről — noha mg már nem jelentik társadalmunk legége­tőbb problémáit — lehet ér­dekes filmalkotást is csinálni. Ez a film azonban megmarad a téma úgyszólván dokumen­tációs felrajzolásánál, és mi­után elmondja a leggyakoribb variációt, adós marad a mű­vészi mondanivalóval, a mű­vészi igazsággal és általánosí­tással. Takács István Napjaink legnagyobb lehető­sége az ember; társadalmunk milliós létszámmá sürgeti, gya­rapítja a múltban csak kiváló Személyiségekben testesülő al­kotóerőt. A szabad idő, a pihe­nésre szánt második napszak felhasználásával egyre többen érik el az alkotás szintjét a képzőművészetben is. ök az amatőrök,, akik fokozott kon­centrációval nemcsak sajátos képi felderítést végeznek, ha­nem igazi alkotókká válhat­nak. Árról tanúskodik az Ernst Múzeumban bemutatott első nemzetközi amatőr képzőművészjeti kiállítás, hogy nemcsak nálunk, hanem lengyel, bolgár, csehszlovák barátainknál is megsokasodott a munkásfestők száma, s ez a folyamat fokozódik az NDK- ban és Romániában is. Ez az első felismerés, amely a tárlat látogatóját felvillanyozza. A másik eszme már a kérdés erejével zúdul ránk: milyen szerepet töltünk be mi magya­rok a magas értékrendet kép­viselő nemzetközi mezőnyben? Nincs szégyenkezni valónk, hiszen Balázs János és a név­telenségből élvonalba jutott Németh Miklós révén a leg­jobb képeket küldtük a tárlat­ra a bolgár Tanjo Tanév és a lengyel Stanislav Korpa ese­ményt jelentő ipűwei mellett. (Az azíonban már érthetetlen, hogy a katalógus képanyagából hiányoznak, pedig ők repre­zentálhatnák igazán festésze­tünk e fontos tartalékhadsere­gének teljesítményét.) , Örven­detes, hogy a szentendrei Vaj­da Lajos amatőr stúdió révén Pest megye is képviselteti ma­gát a rangos nemzetközi me­zőny t>en: Aknay János, Oláh Mátyás, Matyófalvi Gábor és Holdas György közreműködé­sével. Érdekes, hogy ezen a festményeken és szobrokon Korniss Dezső, de főleg Deim Pál lendítő hatása érződik mintegy érzékeltetve azt a tényt, hogy a szentendrei mű­hely olyan alkotó egység, ahol hivatásosak - és amatőrök ugyanazt a folyamatot hangol­ják, építik magukban. Bizonyos zavar mutatkozik a mi anyagunk kiválasztásá­ban, hiszen amilyen jó mozza­nat a m&nori Szemök György szobrának elhelyezése, ugyan­annyira hiányzik a galgamá- csai Úudás Juli művészete, s kimaradtak az érdi, gödöllői amatőrök is, pedig jól egészít­hették volna ki a csepeli munkásotthon képzőművész szakkörének színvonalas kol­lekcióját. így az az érzésünk, hogy többen vagyunk, mint amennyit a kiállítfs megmu­tatott értékeinkből. Másutt is találkozunk ugyanis a megyé­ben útkereső amatőrökkel. A Közgazdaságtudományi Egyetem is újít. A klubhelyi­ségében alkalmazottjának mű­veit nézik a'diákok, Brenner László akvarelljeit, aki ruhatári dolgozó és festő egy személy­ben. Megható, ahogy a tárlat vendégkönyvében az egyetemi hallgatók indokolt elismeréssel bíztatják további művészi munkára azt a munkásfestőt, aki Szentendrét, Dunakanyart, zebegényi tájat fest szabad idejében. Átvehetnék ezt a gyakorlatot ~ felsőoktatásunk intézményei, hiszen egy-egy kiállítás — mint legutóbb Lit- key György bemutatkozása a gödöllői Agrártudományi Egyetemen — jól szolgálja az esztétikai nevelést. ' A januári tárlatok változatos programjában találkozunk az Iparművészeti Főiskola friss diplomásaival, akik a Kultu­rális Kapcsolatok Intézetének Dorottya utcai galériájában vonultatják fel bátran korsze­rű elképzeléseiket a plakát to­vábbi lehetőségeiről. Meghök­kentő lapjaik műgondja szo­ros, ezért fejlődésük is bizto­sított, utal hajdani iskolájuk mesteravató alaposságára. Szparták Volkov lepkeszárnyakból ragyogóan összeállított képsorozata a Bol­gár Kultúra kiállítóhelyiségé­ben látható. A holdösvényt, patakot, őszi sétányt, Balkán­hegységet, Fekete-tengert pá­ratlan módon rakosgatja, könnyed pillangók színes szár­nyaival fest. Drégely László kamaratárlata a Helikon Ga­lériában most nyílt meg. A ve­gyes technika leleményességé­vel készült alkotások jelzik, hogy a kitűnő díszlettervező jó festő is egyúttal, aki elmé­lyült művekkel tiszteleg a haj­dan és nemrég még Szentend­rén alkotó Vajda Lajos és Koydor Béla emlékének. * Ágh Ajkelin Lajos legújabb festményeit a mély­tengerek világa és a Budapes­ten nemrég bemutatott litván borostyánkiállítás ihlette. Ö az a művész, aki gazdag változa­tokban képes beszámolni meg­rendüléseiről. Régebben bar­langok ragadták meg, most a tenger és a borostyán, de a kép indítója mindig az élmény, melyet elmélyült variációkkal hitelesít, g kettős lelkiisme­retesség szerzi a Ferencvárosi Pincetárlaton bemutatott mű­veinek jogos sikerét. E hasonló megközelítés még nagyobb intellektuális erővel jelentkezik a Stúdió tárlatán, ahol Radóczy Gyarmathy Gábor színes rézkarcokban gondolko­dik a Myron fogantatásé Disz­koszvetőről, Jobbágylakoda­lomról, Bartók világáról, Ko­pernikusz távlatairól. A pozrymi főiskolán végzett fiatal grafikus olyan befejezet­len kiindulási pontról indít, melynek rajzi véglegesítése korunk problémáihoz kapcso­lódik: minden mű, minden gesztus szolgálatot teljesít. Hangütése tiszta és eredeti, forrósa a forma, a jövő és a gondolkodás megőrzött tiszte­lete. Losonci Miklós PÁRIZS Nagydíjas magyar hanglemezek A Francia Hanglemez-Aka­démia két ’ Hungaroton-lemezt tüntetett ki nagydíjjal: Liszt Ferenc Szent Erzsébet Legen­da című oratóriumának fel­vételét, Ferencsik János ve­zényletével, valamint a Ra- jeczky Benjámin összeállítá­sában megjelent magyar nép- költészeti lemezt. Ugyancsak nagydíjjal tün­tette ki a francia Hanglemez- Akadémia azt a lemézt is, me­lyet a Decca hanglemez-vál­lalat készített, s amelyen a magyar filmharmónikus zene­kar Doráti Antal vezényleté­vel Haydn egyik szimfóniáját játssza. Charles Bronson, a Volt egyszer egy vadnyugat főszereplője. hatjuk: a műfaj magához ha­sonlítja a még oly kitűnő szí­nészeket is. Hehry Fonda, Charles Bronson vagy Claudia Cardinale és társaik pontosan azt és úgy játsszák, mintha névtelen színészekre bízták volna az általuk megtestesített figurákat. Szerencsére ők ka­rakteresebb egyéniségek, s így valamivel többet is nyújtanak, mint a hasonló filmek átlaga. Leone rendező néha gúnyoros fintorokkal jelzi: maga sem egészen azonosul ezzel a stí­lussal. A film ezekkel együtt is nem több a megszokott vad­nyugati törté'netelAiél, ráadá­sul legalább fél órával bosz- szabb is, mint kellene. Ennek dacára le tud kötni, s közön­ségsikerre számíthat. A wes­tern ugyanis, még, középszerű alkotásaival is, mindmáig ké­pes vonzani. Ezt tudomásul nem venni lehet, de letagadni nem. S miért is kellene? Tűr­hető színvonalú szórakoztató filmekre is szükség van, s ezekről úgy sem hiszi senki, hogy a filmművészet csúcsát jelentik. Vagy ha igen, akkor a hiba nem e filmekben van. A western, úgy látszik, hal­hatatlan. Annyi modern fiimim|vésze- ti kísérlet, annyi új üt, any- nyi, a legnagyobb emberi ér­zéseket, indulatokat, szenve­délyeket boncolgató, megrázó, felkavaró, vitára késztető al­kotás után is, a vadnyugati történeteknek még mindig van vonzásuk. Nem, nem elsősorban a ka­landosságuk miatt, bár két­ségtelen, hogy a gyakran rop- ipant unalmas új kísérletek, a „lelkizésbe” fúló beszédmániás filmek vagy a mély értelmű képi szimibólumhaland zsák után felüdülésnek hat egy film, amelynek van eleje és vége, van cselekménye és an­nak vannak fordulatai. Szóval, nem a kalandosság itt az igazi ok, \ Akkor hát mi? Talán éppen ez, a mese. Az, hogy az agyon­bonyolított világ helyett egy alapsémákra leegyszerűsített képletet kapunk, amelyben a jók jók, a gonoszak gonoszak, a jók küzdenek az igazságért, a gonoszak küzdenek az igaz­ság ellen, s ha sok viszontag­ságon és ármányon kell is át­törniük a jóknak, míg célju­kat elérik, megmentik a bús özvegyet, megvédelmezik az árvákat, igazságot tesznek. Magam is kissé komolytala­nabb hangon beszélek mind­ezekről, mintha szégyellni kel­lene, ha az ember szívesen néz meg egy westernt. Hol­ott erről szó sincs. Csak ép­pen azt szeretném elkerülni, hogy valaki is túlságosan ko­molyan vegye ezeket a mo­dern meséket. Ez az új, kétrészes, színes, sztárokkal teletűzdelt ameri­kai—olasz western, a Volt egyszer egy vadnyugat is, ilyen film. Alkotórészei egy sereg hasonló filmből ismer­tek, akárcsak hősei. Újdonság benne leginkább az, hogy lát-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom