Pest Megyi Hírlap, 1973. december (17. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-21 / 298. szám
2 A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV-MELLÉKLETE A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV-MELLÉKLETE 3 Rádiófigyelő (Folytatás az 1. oldalról1 _ :áth Mihály téri iskola fiúkórusa tolmácsolt, sikerült áttörni az illusztráció kereteit, az ismeretterjesztés szűketab körét, s művészi színvonalra emelkedett. A prózai anyagból azonban hiányzott a megidézett kor levegője, az emberi háttér, az életszerűség és a mozgalmasság. Aki jól figyelt, megtanulhatta, hogy miként bukkan fel a Gellért-le- gendában oktatásra vonatkozó adat, hogy melyik volt az első hazai egyetem, hogy mi mindenre tanítottak Sárospatakon a XVI. században, hogy mi olvasható ki a SzaLkai-kó- dexből, de mindez igen köny- nyen elfelejtődik ebben a formában, s a műsor egyetlen anekdotájával sem vetekszik. A történet ugyanis arra emlékeztetett, hogy a középkori bolognai egyetemen egy alkalommal lányszöktetési kísérlet miatt lefejeztek egy diákot, s mikor a városi törvényhozás ellen sikertelenül lázadtak a tanárok és diákok, kivonultak Siennába. Az eset önmagában szemléletesebb képet ad, mint sok-sok szám és ismeret, s noha az ilyen anekdoták, „színesítő” epizódok nem elégségesek egy műsor frisseségéhez, jó lett volna belőle több is. Levendel Júlia Bartók három egyíelvonásosa Bartók Béla három nagyszerű színpadi művét: A fából faragott királyfi, illetve A csodálatos mandarin című táncjátékot, és A kék- akállú herceg vára című egyfcl- vonásos operát évekkel ezelőtt' képernyőre vitte a televízió. Most — akárcsak az Operaházban —egy műsorban láthatjuk a külön-külön készített tv-filmeket. Adás: Vasárnap, december 50., 21.45. • • Ünnepi antenna Zsoldos rajza Mihály rádiójátcka (ism.). 16.07; 25 pere beat. Cat Stevens felvételeiből. 16.32: Schubert: B-dúr trió. Op. 93. 17.14: Magyar zeneszerzők. 18.05: Üj operalemezeinkből. 19.05: A Mantovani zenekar játszik. 19.30: Sokféle (ism.). Derűs irodalmi műsor Móra Ferenc műveiből. 20.00: Chopin-művek. 20.25: Händel: Messiás — oratórium. Közben: 21.35: Ami Isteni bennünk. Goethe verseiből. 21.45: Händel: Messiás c. oratórium közvetítésének folytatása. TELEVÍZIÓ 9.30: Állatok, növények — közelről. Ismeretterjesztő filmsorozat. IX. rész: A plankton és a nyílt tenger. 9.50: Európa öröme. Az In- tervizió műsora licigráUDól, íeive- telröl. Nemzetközi gyermekzenei fesztivál (részletek). 10.30: Ki lesz a győztes? Helyszíni közvetítés a Sportcsarnokból. 11.30: A magyar vizsla. Rövidfilm. 14.28: Ütirajzíilin Japánról. Csehszlovák rövidfi’m- sorozat. II. rész (ism.). 14.55: A nagy palóc. Mikszáth Kálmán. Dokumentumfilm az író életér«! és munkásságáról. 15.25: Vitéz László és a többiek. Bábjáték (színes). 16.00: Delta. Tudományos híradó. 16.30: Karácsonyi reklám. 16.40: Műsorainkat ajánljuk! I7.ö5: Hahó, öcsi! Magyar fiJm (színes). 18.30: Tükrös. Népművészeti filmsorozat. IX. rész: Keresztöltés (színes). 18.40: József Attila: Cso- szogi, az öreg suszter. 18.55: Beethoven: IX. szimfónia (színes». NSZK film. 20.00: Hírek. 20.05: Tükörképek. 20.30: És mégis mozog a föld (színes). Tévéfilm. I. rész. 21.30: Kodály: Székely fonó. POZSONYI TV 15.00: Civil kutya esetei. Lengyel tv-filmsorozat. 1. rész. 15.20: Dalok. 15.45: Mesefilm. 19.00: Híradó. 20.10: Fény az alsó ágon. Tv-játék. 21.10: Ott, Polana alatt. 22.55: Tv- játék. 23.10: Halhatatlan melódiák. 2. műsor 19.00: Adam Sangala. Tv-film. 1. rész. 21.10: Karácsonyi dalok. 21.35: Mennyi tündér. Olasz vígjáték. KOSSUTH RADIO 8.05: A tréfás kedvű hóember. Enyedy György mesejátéka. 8.45: Vivaldi- es Bach-müvek. 9.25: Koncz Zsuzsa és a Tolcsvay együttes műsorából. 10.00: Szivárvány. 12.04: A magyar operett sikerei. A mosoly országa. Lehár Ferenc operettje — két részben (ism.). 13.56: Szvjatoszlav Richter 1965-ben elhangzott amerikai koncertjének felvétele. 15.08: Fél évszázad karácsonya. 15.58: Edith Piaf. Vallomások dalban és szóban. 17.05: Történelmi hangfelvétel. Bartók Hegedűversenyének 1939-es vilagbemutatója. 17.55: 1973. népzenei felvételeiből válogat Solymosi János. 18.30: A Szabó család. 19.10: Otto Klemperer operafelvételei. — I. Mozart: A varázsfuvola. Kétfelvonásos opera. Közben: 20.22: Világlíra. A német lovagi költészet. 20.40: Az Otto Klemperer operafelvételeiből c. műsor folytatása. 22.00: Hírek. Idő- Járásjelentés. 22.10: A magyar rádió népi zenekara játszik, Boross Lajos és Kozák Gábor József vezetésével. Madarász Katalin népdalokat énekel. 22.45: „A gyermeket, ha alszik, simogasd meg.” 23.00: örökzöld dzsesszmelódiák. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO 8.00: Népdalok a télről. 8.11: Slágerturmix. 9.00: Ráday Imre műsora. 10.04: Lotte Lehmann énekel, zongorán kísér: Paul Ula- novszki. 10.49: Urban Katalin, Madaras Gábor és a magyar rádió kamarakórusa népdalokat énekel. 11.31: Mozart vonósversenymüvei — I. rész. 12.25: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 12.35: Művészlemezek. 14.00: Gencsy Sári, Mozsár Imre és Reményi Sándor nótákat énekel. Bicskei Géza cimbal- mozik. 14.45: Színházbarátok. Riport. 15.00: Wagner operáiból. 16.05: Heten vagyunk. Oláh Gábor regénye rádióra alkalmazva (ism.). 16.51: A kórusirodalom mesterei. 17.10: Várkastély a Kárpátokban. Verne Gyula regénye rádióra alkalmazva. 18.05: Ketten beszélnek — az életről. Tabi László műsora — IL 18.29: Magyar előadóművészek Bartók-felvételeiből. 19.05: Nótacsokor. 19.47: Jó estét, gyerekek! 20.10: Irodalmi kávéház. A budai Korona cukrászdában. 21.20: Slágermúzeum. 22.14: Világhírű előadóművészek lemezeiből. 3. MŰSOR 8.09: A Magyar vonósnégyes felvételeiből. 9.10: Beszélgessünk zenéről. 9.30: Zenekari muzsika. 11.12: Parasztbecsület. Részletek Mascagni operájából. 12.04: A három rabló. Mesejáték. I. rész. Irta és zenéjét szerezte: Thor- björn Egner (ism.). 12.49: Népszerű énekesek és együttesek műsorából. 13.34: Leonard Bernstein orosz szerzők müveit vezényli. 14.22: Közvetítés a Szegedi Szabadtéri Játékokról. 1972. Romeo és Julia. Shakespeare tragédiája két részben. 17.37: A Tomsits kvartett és Kovács Andor együttesének műsorából. 18.05: Hanglemez-világsiker. Schumann-szimfónia Karajan vezényletével. 1905: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban (ism.). 19.25: Bemutatjuk a Magyar Rádió és Televízió énekkarának új felvételeit. 19.43: A szerelemről. Bródy Sándor elbeszélése (ism.). 20.02: Gershwin: F- dúr zongoraversenv. 20.33: Magnósok, fiTvelem! 21.20: Bach: Gold- berg-változatok. 22.41: Eileen Farrell énekel. * TELEVÍZIÓ 9.08: Csak gyerekeknek! 1. Mese a sárkányról. Lengyel rajzfilm (ism.). 2. Fuss, patakocska. Szovjet rajzfilm. 3. Én és a kutyám. Csehszlovák pantomimfilm. 9.50: Pengető. Illa-berek. Zenés, verses műsor gyerekeknek! 10.10: Jancsi és a varázsbab. Magyarul beszélő amerikai mesefilm. 11.00: Pirami- soik és papirusz (színes). Svéd film. I. rész. Ra—-I. (ism.). 12.55: UNICEF-gálaest a gyermekekért (színes). Eurovizió-átvétel. 14.10: La Fontaine meséi (színes). Magyar-francia rajzfilmsorozat. A róka és a gólya. 14.25: Japánban jártunk .. . Riportfilm a magyar női röplabdaválogatott útjáról. 1. rész (ism.). 15.00: „Eletet az éveknek.” Nyugdíjasok műsora. 15.30: Szenthelyi Miklós hegedüműve z (színes), hangversenye. Az Inlcr- fórum *73 műsorából. 16.00: Örkény István: Az ember melegségre vágyiik (színes). Tévéfilm (ism.). (14 éven felülieknek!) 17.20: Találkozás a Világóránál. Filmbeszámoló a X. világifjúsági találkozóról. 18.05: Játék a betűkkel. 18.30: Fésűs Éva: A palacsintás király (színes). Zenés mesejáték. 1. rész. 19.35: Tükrös (színes). Népművészeti filmsorozat. X. Konyhai edények. 19.45: Esti mese (színes). 20.00: Hírek. 20.05: És mégis mozog a föld (színes). Tévéfilm. II. rész. 20.50: Arany Páva (színes). Nemzetközi népzenei verseny. II. középdöntő. Magyarország. 21.50: Régi filmslágerek. Wa- lew&ka grófnő. Amerikai film. 23.40: Mastzik nélkül. Carlo Ber- gonsi énekel. 2. MŰSOR: 20.05: J. S. Bach: H- moll mise (színes). NSZK film. 22.00: Karácsony képekben. Képzőművészeti film. POZSONYI TV 9.45: A gyufás kislány. Tv-ba- lett. 10.10: Tv-komédia. 11.10: Dvo- rák: Üj világ szimfónia. 14.10: Nagy mesterek muzsikája. 15.00: A civil kutya esetei. Lengyel tv- filmsorozat. 2. 15.35: Cseh vígjáték. 17.40: Az itakai követ. Ifjúsági tv- játék. 1. rész. 19.00: Híradó. 20.00: Az apa. napraforgója. Tv-film. 21.30: Tv-játék. 22.45: Musica anti- pua alovacca. 23.05: Egy zárdában. Mikrokomédia. 2. műsor 18.50: A milliomos. Tv-film. 20.00: Adam Sangal. Tv-film. 2. rész. 21.30: Flotov: Márta. Opera tv-változat. KOSSUTH RÁDIÓ 8.05: Manón Lescaut. Részletek Puccini operájából. 8.40: Alom a vár alatt. Aprily Lajos köl.emcnye rádióra alkalmazva. 9.13: Orosz Júlia operettreszleceket énekel. 9.45: A Magyar Rádió Karmthy- szmpada. E Korban, melynek mérlege hamis. Karinthy Frigyes müvei. VIII. rész. 10.35: Mozart vonósversenymüvei — II. rész. 11.30: A Szabó család (ism.). 12.04: Jó epédhez szól a nóta. Kovács Apollónia és Solti Károly énekel, Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 12.59: Két postaláda. 13.39: A pódiumon Cliff Richard. A londoni Talk Of The Town termében 1968-ban elhangzott hangverseny felvétele. 14.19: Egy fenyőág is elég . .. Beszélgetések ünnepről, családról, szegénységről, gazdagságról. 15.08: A zongoraművészet első aranykora. I. rész. 15.48: Régi magyar muzsika. Közben: 16.18: Balassi Bálint versei. 16.28: A Régi njagyar muzsika c. műsor folytatása. 17.05: A Rádiószínház bemutatója. Élményközvetítés. Csur- ka István rádióesszéje. 18.04: Budapesti beszélgetés Dietrich Fischer-Dieskau val. 19.09: A Rádió Dalszínházának bemutatója. Rigó Jancsi. Fényes Szabolcs daljátéka. Közben: 20.03: Piliiikézz, porka hu (ism.). 20.24: A daljáték közvetítésének folytatása. 21.40: A híres Gaál kisasszonyok. Krúdy Gyula novellája (ism.). 22.10: Lemezmúzeum. 22.55: Jónás Mátyás népi zenekara játszik, Kemény Klió népdalokat énekel. 23.15: Operarészle- tek. 0.10: Magyar fanfárok. PETŐFI RADIO 7.00: Barokk muzsika. 8.00: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 8.45: Kodály-müvesk. 9.45: A titokzatos „mound”-kultúra. Szuhay- IIavas Ervin írása. 10.09: Hicolae Herlea és Zara Doluhanova énekel. 10.35: Édes hazám. Váci Mihály versei (ism.). 10.50: 7x10 perc — táncritmusban. 12.00: Ének a színészetről. Zenés beszélgetés Ne- ményi Lilivel. 13.13: Brahms-mü- vek. 14.00: Karácsonyi kívánság- i műsor — kettőtől ötig... 17.C0: ötórai tea. 17.40: Liszt: Esz-dúr zongoraverseny. 18.05: Ketten beszélnek — a nőkről. Tahi László műsora — Hl. rész. 18.30: Peter Loland zenekara játszik. 18.55: Várkastély a Kárpátokban. Verne Gyula regénye rádióra alkalmazva. H. rész. 19.50: Jó estét, gyerekek! 20.10: Beeíhovcn-művek. 21.56: 1973 slágereiből. 23.10: Köuy- nyűzene éjfélig. 3. MŰSOR 8.09: Debussy: Játékdoboz — balett. 8.43: Cserháti Zsuzsa, Szűcs Judit es Máté Péter énekel, a Körmendi együttes játszia. 9.21: Schubert: Teli utazás — daicikius. 10.35: Kadiószínház. Hogyan hallgassunk rádiót? Gyártás Miklós hangjat-eka. 11.22: Reg ni a Kesnik és George London énekel. 12.04: Herbert von Karajan Schumann- müveket vezényel. I. rész. 13.24: A három rabló. Mesejáték. II. rész. 14.03: Oito Klemperer opera- felvételei — II. Mozart: Figaro házassága. Négyfeivonasos opera. 17.39: liobe Gáspár Ernő népi zenekara játszik. 18.05: Bemutatjuk az MHV új Haydn-lemezét. A Magyar Állami Hangversenyzenekart Ferencsik János vezényli. 18.57: Hangfelvételek felsőfokon. 20.11: Dixieland felvételekből. 20.41: Kaleidoszkóp — a bűvös öbölről és a félszigetről. TELEVÍZIÓ 9.00: Csak gyerekeknek! L Nagy felfedezők. Az Enciklopédia Bn- tannica sorozat. Franklin Benjámin. 2. Ilú barátok. Szovjet bábfilm. 3. Mindent tudni akarok. Szovjet kisfilm. 4. Karácsonyía- gyújtáskor. Szovjet rajzfilm. 10.90: Hat medve és a bohóc. Magyarul beszélő csehszlovák játékfilm. 11.15: Papiruszhajóval az Atlantióceánon (színes). Svéd film. íl. rész: Ra-n. (ism.). 14.00: A legszebb. Magyarul beszélő NDK TER DA film. 15.30: Japánban jártunk... Riportfilm a magyar női röplabda* válogatott útjáról. 1L rész (ism.). 16.05: Kilenc mosoly. Riportfilm. 16.40: Reklámműsor. 16.50: Moliére- vígjátékok (színes). — Férjek iskolája. — Sganarelle, avagy a képzelt szarvak. Tévéjáték (ism.). 18.25: Három kívánság. Filmbeszámoló a X. világifjúsági találkozóról. 18.50: Fésűs Éva: A palacsintás király (színes). Zenés mesejáték. H. rész. 19.35: Tükrös (színes). Népművészeti filmsorozat. XI. rész: Faragott bútortámiák. 19.45: Esti mese. 20.00: Hírek. 20.35: És mégis mozog a föld (színes). Tévéfilm. Hl. rész. 21.05: Zenés Tv-szinház (színes). Dohnányí: A tenor. Vígopera. 22.10: Szabó Lőrinc: Tücsökzene (színes). I. rész. Rajzok egy élet tájairól. (Részletek.) 2. MŰSOR: 20.05: A XX. század balettje (színes). A Bejart-balett Budapesten (ism.). 20.50: Nincs mese!? Részletek Bánki Zsuzsa előadóestjéből (ism.). 21.20: Jelmezbál. Magyarul beszélő lengyel film. 22.50: Karácsonyi reklám. POZSONYI TV 10.45: Csuk és Gek. Szovjet gyermekfilm. 12.40: Baráti hadsereg spartakiádja. 13.30: Asztalitenisz-torna a tv-kupáért. 15.00: A civil kutya esetei. 3. 16.00: Az ita- kai követ. 2. rész. 17.20: Hat medve. Filmvígjáték. 20.00: Leonardo da Vinci élete. 2. műsor 20.00: Hangverseny. 21.00: Adam Sangala. Tv-film. 3. 22.10: Népzene. KOSSUTH RADIO 8.29: Verbunkosok, nóták. 9.03: Az eneklő hattyú. Mesejáték Marcel Aymée meséjéből. 10.05: Haxi- gassuk együtt! Schubcrt-művek (ism.). 10.50: Régi híres énekesek műsorából. 11.14: Gondolat. A rádió irodalmi lapja (ism.). 12.?Q^ Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.35: Melódiakoktél. 14.00: Üzemorvosok. Riport. 14.20: Kóruspódium. A Kaposvári Munkás Kórus énekel. 14.26: Csajkovszkij : Vonósszerenád. 15.10: Ave Maria. Váci Mihály verse (ism.). 15.15: Verdi: Aida. 15.27: A Rádiólexikon győri különkiadása. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Az élő népdal. Pincehely. 4. 16.15: Fúvószene. 16.33: Bemutatjuk új felvételünket. Sáry László: Kép. 16.45: Az Argilus-széphistó- ria. 17.05: Zentai Anna jjótákat énekel. 17.23: Békés egymás mellett élés — házon belül. Riport. 17.48: Mi a titka? Charles Münch művészete. 18.48: Miért igen, miért i nem? Zenéről — tíz percben. 19.25: Játék a könyvtárban. Járási és városi könyvtárak országos vetélkedője. IV. elődöntő. 20.35: Nyolc világsláger — és változatai. 21.33: Arturo Benedetti Michelangeli Chopin-műveket zongorázik. 22.30: Bundschuh István citerázik. 22.40: und KOSSUTH RADIO 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Lisa Della Casa és Kim Borg énekel. 9.00: Járóka Sándor népi zenekara játszik. 9.30: Rimszkij-Korszakov: Az aranykakas — szvit. 10.05: Caruso, a nép énekese. 1. rész. 10.40: Édes anyanyelvűnk (ism.). 10.45: A Budapest Koncert-fúvószenekar játszik. 11.00: Itáliai levelek. IU. rész. 11.10: Kamarazene. 12.20: Ki nyer ma — Dunaújvárosban? Játék és muzsika tíz percben. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Mezők, falvak éneke. 13.42: Munkássiúdió. 13.57: Születésnapi ajándék. A Gyermekrádió köszönti a hatéveseket. 14.22: A magyar pedagógia évszázadai, in. rész. A magyar felvilágosodás. 15.10: A Budapesti Fúvósötös játszik. 15.28: Fehér karácsony. 15.37: Kóruspódium. A Borsodbótai Bányász Vegyeskar énekel. 15.44: Magyarán szólva... 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: História az Argirus nevű királyfiról és egy tündér szűzleányról. Gergei Albert széphistóriája rádióra alkalmazva. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: A közönség kérdez, a muzsikus válaszol. 17.50: Mikro- fórum. A hétköznapok titkai: Együtt és egyedül. 18.10: A Belügyminisztérium Duna Művész- együttesének népi zenekara játszik Mészáros Tivadar vezetésével, Máthé Jolán és Dóry József népdalokat énekel. 19.25: Kritikusok fóruma. 19.35: Sanzonlexikon — I. A X. századtól — napjainkig. 20.28: Szellemi munkások, diploLáttuk, hallottuk. 23.00: Tánczene. 23.30: Operakórusok. 0.10: Filmzene. PETŐFI RADIO 8.05: A végzet hatalma. Részletek Verdi operájából. 9.03: örökzöld dallamok. 10.00—11.50: A zene hullámhosszán. 11.50: Visszafelé Európában. 12.00: Zenekari muzsika. 12.43: Nyíregyházi stúdiónk jelentkezik. 13.03: Kamarazene — gitárral. 14.00—18.00: Ifjúsági randevú — kettőtől hatig... 18.10: Az erkölcs szociológiája. Maria Osawska könyvét ismerteti Iszlai Zoltán. 18.19: Magyar táncokról. A karikázó. 18.40: A rock mesterei — IX. rész. 19.10: Monteverdi: Sestina. 19.27: Üj könyvek (ism.). 19.30: Jó estét, gyerekek! 19.35: Kapcsoljuk az Erkel Színházat. Fischer Annie zenekari zongoraestje. Közben: kb. 21.15: Olvasólámpa. Kb. 21.30: Musicalekből. 22.30: Kamarazene. 23.15: Népdalok, néptáncok. 3. MŰSOR 18.25: Papp Lajos: Párbeszédek. 18.38: Zuzanna Ruzicková csembalózik. 19.35: Bigband felvételekből. I 20.33: Bulla Elma szerepeiből (ism.). 21.20: Marilyn Horne énekel. 22.01: Századunk zenéjéből. TELEVÍZIÓ 9.00: Szünidei matiné. 1. Tüskevár. Ifjúsági tévéfilmsorozat (ism.). H. rész: A nádi világ (ism.). 2. Felicitas, a tűzoltóautó. ..... i ' n'Mui—n i. wBiii) un má sok, értelmiségiek. 6. rész. 21.01: Negyedszázad emlékezetes budapesti hangversenyei. VII. rész. 22.20: Meditáció — a kollektív vállalati érdekeltségről. 22.30: A hangverseny-közvetítés folytatása. 23.26: Angot asszony lánya. Részletek Lecocq operettjéből. PETŐFI RADIO 8.05: Slágermúzeum. 9.03: Ezer- egy délelőtt. A Gyermekradió műsora. 10.00—12.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Az élő népdal. Pincehely. 4. (ism.). 12.10: VVerther. Részletek Massenet operájából. 14.00: Kettőtől hatig ... A Petőfi rádió zenedélutánja. 18.05: Külpolitikai figyelő (ism.). 18.20: Mozart vonósversenymüvei — III. rész. 19.17: A bestseller és akik gyártják. 19.32: Schumann- és Schu- bert-kórusok. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.25: Üj könyvek (ism.). 20.28: Nóták. 21.00: Rádiószínház. A 75 éves Egri Viktor köszöntése- Ének a romok felett. Egri Viktor hangjátéka. 22.25: Szimfonikus könnyűzene. A magyar rádió eszt- rádzenekara játszik. 23.15: Farkas Ferenc: Tisza partján — kantáta vegyeskarra, zenekari kísérettel. 23.26: Ravel műveiből. 3. MŰSOR 18.05: Isikolarádió. Angol nyelvlecke kezdőknek. 18.21: Évfordulók nyomában. Tíz éve halt meg Paul Hindemith. 19.13: A Klaus Renft combo játszik. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Bartók vonósnégyes hangversenye. Közben: kb. 20.33: Kérdező. Babits Mihály, Illyés Gyula, Janko- vich Ferenc, Juhász Gyula, Kassák Lajos, Nagy László, Rab ZsuNDK bábfilm (ism.). 3. Michal úr kalandjai. Lengyel tévéfilmsorozat. III. Michal úr kézfog ója (ism.). 17.20: Hírek. 17.25: A Kaia- Kala oázis. Szovjet rövidülni. 17.35: Go-go scope. Zenés osztrák film. 18.15: Reklámműsor. 19.20: Kadar. Ifjúsági érdekvédelmi műsor. 18.50: Napilapok, hetilapok. . Miről ír a világsajtó? 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese (színes). 19.30: Tv-híradó. 20.00: Tükrös (színes). Népművészeti filmsorozat. XII. Mézeskalács. 20.10: Balettcipő (színes). Kun Zsuzsa-mű- sor. II. 20.55: Ótszemközt... Tabi Lászlóval. 21.55: Tv-híradó — 2. kiadás. 22.05: Szabó Lőrinc: Ttt- csökzene (színes). H. rész. Ember és világ (részletek). 2. MŰSOR: 20.05: Ütirajzfilm Japánról. Csehszlovák rövidfilmsorozat. IV. rész. 20.30: „Petőfi nem alkuszik.” A Színház- és Filmművészeti Főiskola ünnepi emlékezése a költő születésének 150. évfordulójára. felvételről. 21.40: Rendezte: Mihályi! Imre (színes). Oof- fredo Parisé: A főnök. Tévéjáték (ism.). POZSONYI TV 10.35: Rozmaring. Tv-játék. 15.00: A civil kutya. 4. 17.30: A kék veréb. Tv-játék. 20.15: Kinek üt a toronyóra? Tv-játék. 22.00: Szovjet filmvígjáték. 2. műsor 20.00: A játékos. Szovjet film. zsa és Tóth Árpád versei. Kb. 20.50: A hangverseny-közvetítés folytatása. Kb. 21.25: Dzsesszfelvé- teleinkből. 22.00: Operaegyüttesek. 1. Mozart. TELEVÍZIÓ 9.00: Szünidei matiné. 1. Tüskevár. Ifjúsági tévéfilmsorozat (ism.). LU. A szökevény óriás. ?. Michal úr kalandjai. Lengyei tévé- fiimsorozat (ism.). IV. Négy szív. 10.00: Lottó — számsorsolás. Közvetítés a XVIII. kerületi Lőrinci Fonó Művelődési Házából. 10.20. Többel ésszel, mint erővel! Felkészülés az úttörő szaktárgyi vetélkedők csapatversenyeire (ismétlés a novemberi—deremben adásokból). 17.05: Hírek. 17.15: Tízen Túliak Társasága. 18.05: Ot perc meteorológia. 18.10: Látta-e már Budapestet nappal? n. rész. 18.35: „Megrakják a tüzet” ... Török Erzsébet énekel. 19.05: Reklámműsor. 19.10: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Tükrös (színes* Népművészeti filmsorozat. XIII. rész: Bőrművesség. 20.10: Mesélő városok — Párizs (színes). 21.55: A Tv Galériája. Rádóczy Gyar- mathv Gábor grafikusművész bemutatása. 22.35: Tv-híradó — 2kiadás. 2. MŰSOR: 20.05: Edna. Magyarul beszélő angol tévéfilm. 21.35: Tv-híradó — 1. kiadás (ism.). 22.05: „Minden út, minden ösvény ...” A 25. Színház vendégjátéka Baranya megyében. POZSONYI TV 10.30: Táncoljunk. 15.00: A civil kutya. 19.00 és 21.35: Híradó. 20.25: Bűbájos emberek repülő gépeken. Amerikai film. KOSSUTH RADIO 8.20: Zenekari muzsika. 9.00: NéÍ *ek zenéjéből, l. Yves Montand rancia népdalokat énekel. 9.25: Verdi: Traviata, Háromfelvonásos opera. 11.38: A Magyar Rádió és Televízió énekkara Bárdos Lajos kórusműveiből énekel. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Nóták. 13.55: Édes anyanyelvűnk (ism.). 14.00: Sziklai Erika énekel. 14.13: Belépés csak diplomával (ism.). 14.43: Honthy Hanna énekel. 15.10: A magyar pedagógia évszázadai. IV. rész. A reformkor. 15.47: Adám Jenő: Csak titokban — magyar népdalfeldolgozások. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Kemény Egon dalaiból. 16.20: Holt lelkek. Gogol regénye rádióra alkalmazva. IV. rész (ism.). 17.20: Pataky Kálmán énekel. 17.40: A közoktatás fóruma. 18.00: Húszas stúdió. 19.25: TÉVÉMOZAIK KALANDOK ÉS FIGURÁK Januárban berregnek fel a kamerák Balázs Béla Kalandok és figurák című elbeszéléscsokránaK felidézésére. A 25 esztendeje elhunyt írónak nemrég elbeszélés- kötete került a könyvesboltokba, a napokban egy, a költő-író-filmesz- téta teljes életművét elemző monográfia is megjelent. A Katkó István dramatizálta négy történet a lélek „játékait” viszi majd képernyőre — Horváth Tibor rendező szándéka szerint Balázs Bélához illő lírával és Iróniával. TIGRISUGKAS Egy mai lró mai témájú művének (amely szintén a januári íö ■- gatási tervekben szerepel) Rákosy Gergely Tigrisugrás című filmjének főszereplője, Magdi valóban „tigrisugrásra” készül. Azaz hogy csupán szeretne ugrani, mert úgy érzi, nincs olyan képessége, amely- lyel kiemelkedhetne, amellyel egyhangú életén változtatni tudnn Aztán egyszercsak találkozik valakivel ... Hogy stkerül-e az elképzelése, erről szól majd a /ár- konyi Gábor irányításával készülő tévéprodukció. FANYAR SZERELEM Mihályfi Imre rendező filmjeit tisztelgő sorozatban vetíti a televízió, de a rendező természetesen kevéssé ér rá e nagy elismeréssel foglalkozni: már új tévéjátékot forgat. A téma: A szép, tüdőbalos hivatalnoklány és a sítréner keserű-fanyar szerelme, s e vonzalom elhomályosodása. kibicsaklSsa a gazda gszagú világban ... Hu- nyady Sándor írásainak ismerői és kedvelői már bizonyára felismerték a forrást: az író Téli sport című műve kerül rövidesen a kamerák elé. IU. BÉLA * Géza és a bizánci nevcltetésű es iskolázottsági Béla egyaránt pályázik a II. István halálával megüresedett trónra. Kettejük v'.- kodásáról szól Száraz György III. Béla című, rövidesen forgatásra kerülő müve. A film rendezője Ifajüúfy Miklós, altivei a karácsonyi tévéműsorban az És mégis mozog a föld című Jókai-rcgény tévéváltozatának rendezőjeként is találkozhatunk... DIAKSZERELEM Főszerepben a szerelem és a szerző diákkort képmása a kissé suta hódító alakjában, aztán a szeplős, nyakigláb kislányok, és persze nem mellékesen a mindörökre esküvések. Az érettségiző diák története Gádor Béla irónlkus és szelíd hangszerelésében elevenedik majd meg a felvevőgépek előtt. Mamcserov Frigyes rendezi a filmet. kávéházi történetek Az igencsak megcsappant számú kávéházak rövid időre Ismét megelevenednek — legalábbis a televízió kedvéért. Januárban ugyanis Karinthy Frigyes, Vádnál Lász'ó. Nótl Károly és Török Rezső történetei alapján feltámad néhány Ilyen .»ykorl jellegzetes beszélgetőhely. Bánki Iván rendezi majd a Jeleneteket. Néhány név a szereplőlistáról: Bodrogi Gyula, Csákányi László, Dégl István, Egri István, Márkus László, Ráday Imre, Schütz Ila, Tahi Tóth László. bAbparavAn Szeged környéki tanyavilág, Öpusztaszer. De most nem a téli esték sötétsége a téma, hanem az iskolatermekből kibukkanó muzsika, a bábparaván mögött szorgoskodó kisgyerekek. Egy tanyai bábszakkör életét veszi fel tövl- desen ugyanis a tévé.