Pest Megyi Hírlap, 1973. december (17. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-30 / 304. szám

1973. DECEMBER 30., VASÄRNAP re» T MEGYEI K/Círlap Segítik az ipari szövetkezetek a belkereskedelmi választék bővítését A lakosság növekvő igé­nyeinek kielégítésében az idén fokozott mértékben vettek részt az ipari szövetkezetek. Már az év elején több jelentős kezdeményezést tettek a belkereskedelmi árualapok mennyiségének és választéká­nak bővítésére. Például cipő­ből 20, kötöttáruból 10, bútor­ból és fémbútorból 11 száza­lékkal adtak át többet a bel­kereskedelemnek mint egy évvel korábban. A szövetkezetek kiveszik részüket az úgynevezett hiány­cikkek gyártásából is. Űj termékekkel is jelent­keznek, mint például a különféle kár- pitosgamitúrák, a kolóniái bútorcsaládhoz tartozó fek­vő- és ülőbútorok, az automa­ta és szabályozható hőkioldós vasaló, valamint a lakásvi­lágítási termékek, kis lakások berendezésére alkalmas kor­szerű, újtípusú fémbútorok to­vábbá autóápolási cikkek, fel­szerelések, korrózióelleni vé­dőanyagok és sok más egyéb termék. Az ipari szövetkezeitek 1974-ben tovább kívánják fo­kozni belkereskedelmi szállí­tásaikat. A legújabb megoldásokat alkalmazva Százhalombatta központja a jövőben Amint azt tegnap közöltük, kihirdették a Százhalombatta városközpont beépítésére és környékének rendezésére ki­írt tervpályázat eredményét. A két, egyenként 50 ezer fo­rintos első díjat elnyert ter­vezőcsoportot munkahelyén, a Budapesti Városépítési Terve­ző Vállalatnál kerestük fél. Elsőként Horváth Egon fog­lalta össze kérésünkre, társai: Kovács Balázs, Katona Péter- né és Györfi Lajos nevében is a pályamunkák lényegét. Modern aszimmetria — Ismerem természetesen a másik kollektíva művét is. Főbb vonásait tekintve nincs Két gyáralapító nagy eltérés, hiszen bizonyá­ra éppen azért győztünk pá­lyaműveinkkel, mert mindket­tő jól határozta meg a város optimális szerkezetét. A régi­nek nevezett városközponthoz kapcsolódva — ahol jelenleg például az étterem és az is­kola áll — alakítottunk kd vá­rostengelyt, hogy annak egyik oldalán — kilátással a Duna felé — helyezkedjenek el a lakóépületek, másik odalán pedig a közintézmények. — A részletekben viszont már jelentős különbségek vannak. Eltér István és cso­portja például az új létesít­ményeket sfinte kör alakban tervezte. Az építmények ha­talmas központi parkot kere­teznek. A má csoportunk a lakónegyedet — kedvenc és aktuális hasonlattal élve — karácsonyfa formára alakítot­ta. A fa egyes ágai a modem aszimmetriában elhelyezkedő 1600 lakás egyes sorai. Akik látták a műhelycsar­nok üres helyét, és akik elő­ször léptek be a frissen fel­húzott puszta falak közé. Akik látták, amint a szélesre táruló vaskapun becammognak a lassú járatú teherautók, há­tukon mázsás gépekkel. Akik nem tudták, de érezték, mi készül és mi lehet belőle, akik fiatalok voltak, tanulók, most mesterek. Akiknek keze alatt elsőt fordultak a gépek. Akik látták, hogyan serdülnek a fák a gyárudvaron. Gyárala­pítók. Ipari Szerelvény- és Gép­gyár. 1973, december. ^ürültünk a hideg víznek” Keller Antal, a szenszám- fiaem csoportvezetője. — 1949-ben kezdtem dolgoz­ni Újpesten, a Magyar Brown- Bovery Műveknél.- Esztergá­lyos voltam ott egészen 1952 májusáig, s kikéréssel, áthe­lyezés után kerültem az Ipari Szerelvény- és Gépgyárba. Kevés volt itt a szakmunkás, nagyon keresték az alkalmas embert, az erősítésnekvalót. Akkoriban még Zsámbékon laktam, és ez nem elhanya­golható az áthelyezés szem­pontjából, ugyanis korábban már sokszor hívtak más gyá­rakhoz is, de mindig elintéz­ték, soha nem engedtek el Újpestről. S amikor megérke­zett a hívás ide — egy gye­rekkori barátom dolgozott itt, egyik fő szervező volt, ő ajánlgatott a vezetőségnek —, azt mondta az igazgatóm, ele­get tartóztattak már, s ha annyira szükség van rám máshol, hát tessék, döntsék magam. A gondolkodási idő letelte után megválaszoltam: jövök. Jövök, mert szeretem ha új, fogós feladatokat ka­pok, és jövök azért is, mert ez az új gyár közelebb van az otthonomhoz, és ez is számit. Szóval, jöttem, de két hónap eltelte után már ki is akar­tam lépni, mert egyáltalán nem volt rózsás a helyzet. Tu­dom én, hogy rengeteg zűr van egy új gyár indításakor, sok a fennakadás is, de eny­Papp Gábor Ekés János felvételei nyi? Ez járt az eszemben. Újpesten legalább a tisztálko­dási lehetőségek megvoltak, itt meg semmi. Meleg víz egyál­talán, sokszor pedig még hi­deg viz sem volt, és a fűtés­sel is rengeteg bosszúságunk akadt, örültünk a hideg víz­nek! Abban mosakodtunk. Végül is az a fontos, hogy miért hívtak ide ... Azért, mert akkoriban indult meg a szerszámellátás, meg kellett szervezni az automata és a célgépek felszerelését. Küzdel­mes volt nagyon, elmondhat­ják azok is, akik még itt van­nak, s akikkel naponta pony­vás teherkocsival jártunk be. Persze, sokan nyugdíjban van­nak már... Akkor, 1952-ben kezdtek már a műhelycsarno­kokban dolgozók belelendülni — a gyárépítés már az utak elkészítésénél tartott —, már mutatkozott valami termelés. Mi pedig szépen sorban kezd­tük felszerszámozni a beérke­zett gépeket. 1958 óta Buda­keszin lakom, a gyártól kap­tam lakást. Nem dicsekvésből Keller Antal mondom, de amikor ide jöt­tem, már 10 esztendeje vol­tam esztergályos szakmunkás, így állandóan 200 százalékra teljesítettem a tervemet. Most ugyanott, a szerszámüzemben vagyok az esztergályosok cso­portvezetője, ahol 1952. má­jus 19-én az esztergagép mel­lé álltaim, befogtam az el­ső munkadarabot. Az öcsém 1972-ig, tizennyolc esztendőn át itt dolgozott. A feleségem pedig már tizenegy éve mun­kálkodik az írószerraktárban. Hogyan történt? Budakeszin a varrodában volt állásban, de az megszűnt, a fővárosba he­lyezték a részleget, oda kel­lett volna bejárnia. Mondtam neki: tudod mit? Gyere ide a gyárba, legalább közelebb leszünk egymáshoz. Váltókezelőből esztergályos Papp Gábor esztergályos. — 1945-ben a Szovjetunió­ból a szovjet csapatokkal jöt­tem haza, s 1950-ben szerel­tem le. Akkor már ebben a gyárban dolgozott Tóth Pál nevű ismerősöm — már nyug­díjas —, aki Spanyolországban volt partizán, s tulajdonkép­pen a Magyar Partizánszövet - ségböl ismerjük egymást. Szó­val, akkoriban épült a gyár, s a Pali nagyon hívott en­gem. Közel is volt, mert Bu­daörsön laktam. Eljöttem, bár nemigen tudtam, mit fogok tudni segíteni, hiszen a kato­naság előtt Vásárosnamény- ben dolgoztam a MÁV köte­lékében mint váltókezelő. Ér­dekes volt a születő gyár ... Akkor kezdték szállítani a gépeket — újakat és generá- lozottakat is —, mi pedig az elkészült szerszámokat raktuk rájuk, aztán meg futtattuk őket, ahogy szaknyelven mondják, hogy jól lekopjanak a csapágyak, máskülönben nem bírnák később a nagy terhelést. No, én sem tudtam erről többet! Kevés volt a szakmunkás, s mindegyik mel­lett rajzottak az olyanok, mint én voltam, akik a kezüket figyelve próbáltak ellesni va­lami tudományt. Amikor a gépfuttatás, a bejáratás be­fejeződött, beállítottuk a ma­sinákat, s egy-egy műveletet elvégeztünk rajtuk. Amikor megindult a termelés, magam is gépet kaptam, egy eszterga- padot, de nem tudtam vele so­kat kezdeni. Szerencsére in­dult egy szakosító tanfolyam, az első a megszületett gyár történetében. Hathónapi szi­gorú tanulás után levizsgáz­tam, és kezembe adták a se­gédlevelet: esztergályos szak­munkás lettem. Azóta sok minden megváltozott... Csa­pokat és szelepeket készítünk, van, amelyik összeszerelve két mázsát nyom. Az elmúlt esz­tendőben sok ipari tanuló dol­gozott mellettem, tanítgattam őket, ahogy velem is foglal­koztak huszonhárom eszten­dővel ezelőtt. A régi csarnok — mert ma már csak így hív­juk — mellett három évvel ezelőtt épült egy új. Azóta abban van az esztergapadom. Fehér Béla — A tízszintes lakóházakat és a nyolcszintes szállodát, to­vábbá a mozit a művelődési házzal képezzük ki olyan, nem zsúfolt, de imponáló tömeggé, amely változatos magasságkü­lönbségekkel és eltérő for­mákkal kelt modem hatást A Kerekes György, B. Pata- ky Etelka és Szász Péter rész­vételével dolgozó csoport­nak különösen a közlekedés megoldása okozott gondokat. Figyelemmel a fejlődésre — A várható fejlődést a közlekedés tervezésénél külö­nösen figyelembe kellett ven­nünk — mondja kollektívája nevében Eltér István —, hi­szen a város lakosága már a jelen tervidőszak végére 25 ezerre emelkedik. Sajátosság, hogy Százhalombattára nem­csak Pest, hanem Fejér me­gyéből, vasúton is sokan jár­nak dolgozni, továbbá, hogy eddigi előirányzatainktól el­térően ebbe a városba nem minden második, hanem min­den egyes lakáshoz kell sze­mélygépkocsi-parkolóról gon­doskodni. — Az autóbuszok útját a vasútállomást érintve állapí­tottuk meg, hogy a vonaton érkezőknek ne kelljen az egész várost megkerülniük. A Budapest felőli M—6-os út­hoz csatlakozó utat kétszere­sére kell bővíteni. A vasút­állomáshoz kétszintes csomó­pontot terveztünk, mert az autóbusz-pályaudvarok is ide kerülhetnek. A személyautók garázs-, szolgáltatási és par­kolási problémáit, vélemé­nyünk szerint, szintén sikerült jól megoldani. A két győztes és a néhány megvásárolt tervből a meg­rendelők — akik a díjazással és vásárlással a tervek tel­jes jogú tulajdonosai lettek — a legújabb megoldásokat alkalmazva készíttetik el Százhalombatta központjának végleges építési terveit. Pacsay Vimos 3 Megindult a forgalom a kis földalattin Szombaton ünnepi külsősé­gek között adták át rendelte­tésének Budapesten a felújí­tott millenniumi földalatti vasutat. Útvonalat a rekonst­rukció során a Kacsóh Pong­rác útig hosszabbították meg. Teljesen kicserélték a kocsi­parkot is. A felújított vasút megnyitá­sával egyidejűleg adták át rendeltetésének a Frankovits Mihály utcai (Csömöri úti) közúti felüljárót, amelyen vé­gigmennek a 73-as és a 173'e jelzésű buszok. A 73-as a Bos- nyák térig jár, a 173/e vi­szont a Baross térig közleke­dik. 1 Szolgalom Dobi István emlékére D obi Istvánról valaki egyszer azt mondta, olyan egyszerű és jó, mint egy népdal. Valóban így van, Dobi István, aki tizenöt évig volt az Elnöki Tanács elnöke, évtizede­ken át küzdött a szegényparasztság érdekeiért az ellenforra­dalom legsötétebb esztendeiben a Szociáldemokrata Párt, majd, a Kisgazdapárt balszárnyán, ő volt az, aki a felszabadu­lás után, a Kisgazdapárt jobboldali vezetőinek leleplezése után a párt elnöke lett és megtisztította a reakciós elemektől. Élet­rajza sűrű az eseményektől és ő mégis azt mondotta, mikor 1959 őszén felvételét kérte a Magyar Szocialista Munkáspárt­ba: „Hazaérkeztem. Ott Vagyok, abban a pártban, amelynek célja és programja a munkáshatalom, a munkás-paraszt szö­vetség, a szocializmus és kommunizmus megvalósítása Ma­gyarországon.” Többféle miniszteri tárcát is viselt és 1948-tól a Minisztertanács elnöke, majd 1952-től haláláig az Elnöki Ta­nács elnöke volt. Az Országos Szövetkezeti Tanácsban, a Ter­melőszövetkezeti Tanácsban, a népfrontban dolgozott és min­dig megtalálta azt a munkát, és hozzá az időt, a lehetőséget, hogy tegyen valamit a népért. 1962-ben a Lenin nemzetközi békedíjjal is kitüntették. E sorok írása közben az az esemény játszódott le előttem, amelynek szemtanúja voltam, 1957-ben. közvetlenül a véres ellenforradalom után. Az országban minden vasárnap a kom­munisták politikai összejövetelt tartottak. Egyszer, úgy nyár végén, Münnich Ferenccel Seregélyes községben rendeztek po­litikai vasárnapot, ahova összegyűlt a környék népe. Dobi István is ott volt. Egyszerűen, őszintén, mint parasztember a paraszthoz — pedig akkor már a legmagasabb állami méltó­ság tisztét töltötte be — szólott környezetéhez a szövetkezés jövőjéről, a parasztság egyetlen biztos, felemelkedést szolgáló útjáról. A hallgatói megértették a szavát, kérdéseiket is őszintén .tették fel, s a válasz ugyanolyan egyenes volt; nem hallgatta el a nehézségeket, de teljesen egyértelműen vázolta fel a jö­vőt, a biztos életet, ö magáról akkor igy szólt: „1956 őszén, mint embert és mint politikust, rendkívül súlyos próbatételeié állított az ellenforradalom. Igyekeztem becsületesen helytállni és végtelen öröm volt számomra, hogy a parasztság nagy tö­megében sem csalódtunk abban a veszélyes helyzetben ... És éppen ezért merem most ajánlani a szövetkezést, mert a be­csületes helytállásért becsületes, szép jövőt szeretnék szá­mukra kívánni.” 1970-ben Dobi István szülőfalujában, Szőnyben emlékmű­vet állítottak. Az életnagyságánál nagyobb mellszobrot _ Tar István szobrászművész készítette. Megható, hogy a szülőfalu, amely elindította őt, örökké emlékezni kíván nagy fiára. De az. igazi emlékművet ő maga állította, saját szerény munká­jával. egész életén keresztül végzett áldozatos tevékenységé­vel. így emlékezünk rá, munkájára, tetteire, születésének 75. évfordulóján. Lendvai Vera E ritkán használt kife­jezés, a Magyar Ér­telmező Kéziszótár megfogalmazásában „az a dologi jog, amelynek alap­ján valaki köteles tűrni, hogy a tulajdonában lévő dolgot, főképp telket az ar­ra jogosult használhassa (pl. átjárhasson rajta).’’Ezt a szolgalmat nemcsak sze­mélyek, hanem sok mim- d-enben települések, köz­ségek, nagyközségek is „tű­rik”, elsősorban a fővárost övező, sokat emlegetett agglomerációs gyűrűben, de más városok környékén ugyancsak. E szolgalom je­gyében épül a főváros úgy­nevezett déli vízmüve a ráckevei járás jó néhány községének Duna-partját igénybe véve, ám e szol­galomnak köszönhetően — remélhetően — megoldó­dik egyebek között Duna- haraszti, Taksony, Sziget- szentmiklós vezetékes és egészséges vízzel való ellá­tása. Szinte tetszés szerint bővíthető a rokontények sora. Szolgalom, hogy a fővárosban dolgozók hatal­mas tábora a megyében lakik, s lakóhelyén gyor­san gyarapodó igényekkel lép fel, körülményeit a tő- városban tapasztaltakkal vetve össze. S mi tagadás, nincs eset, amikor ez az összehasonlítás ne a fővá­ros javára dőlne él. Szol­galom, hogy a főváros meghatározott körzetében nem lehet ipart telepíteni — mivel akkor a budapes­ti munkaerőhiány súlyos­bodnék —, s az itt levő te­lepülések irigykedve nézik azokat, amelyeket segít, erősit a helyben lévő ipar. Ami a másik oldalon áll: több községet a kék autó­busz, azaz a fővárosi tö­megközlekedés kapcsolja Budapesthez, a megyén át­vezető főközlekedési utak korszerűsítése a megyei te­lepüléseket is hamarább elérhetővé teszi, a főváros iparában, kereskedelmé­ben. intézményeiben ka­pott munkalehetőség fon­tos tényező a foglalkozta­tottság kedvező alakulá­sában, s így tovább. M érleg? Túl bonyolult dolgok ezek ahhoz, hogy a mérleg két serpenyőjébe tétovázás nélkül szétosszuk alkotó­elemeiket. S ráadásul foly­tonosan változó, újabb ala­kot öltő dolgok is, mert — csupán például — a ko­rábbiakhoz mérten ma már jóval tágabb a gyű­rű, elérte, bekebelezte Ör­kényt, Tápiószelét, Tápió- györgyét, a közlekedés megjavítása újabb ingázá­si hullámot indított el a váci járás úgynevezett föl­ső részén, a szentendrei já­rás több községében, így Tahitótfaluban, Dunabog- dányban. Közismert igazság, hogy az igények mindig jóval meghaladják a lehetősége­ket: ahhoz, hogv az agglo­merációs övezetben az úgy­nevezett alapellátás min­den tekintetben zavartalan legyen, a megye egyévi költségvetésének és fej­lesztési alapjának leg­alább a tízszerese kellene. Ennyi pénz nincsen, s bár a megyei tanács költségve­tése évről évre nagyabb, rövid idő- alatt döntő vál­tozásokra aligh^ lehet szá­mítani. Amit egyébként érzékeltet az az adat is, hogy 1972-ben az összes beruházások 23 százaléka jutott a kommunális ága­zatokra az országban, Pest megyében viszont mind­össze tíz százalék, vala­mennyi megye közül a leg­kisebb arányt itt érve el. Vizsgálódásunkkal tehát végül is oda jutnánk, hogy adjuk fel a reményeket, hessegessük el a bizako­dást, s fogjuk fel az agglo­merációt, az ott tapasztal­ható, sokféle szolgalmat olyasfajta bajnak, amire nincs orvosság? Vagy in­kább az a kézenfekvő kö­vetkeztetés, hogy a kölcsö­nösség, az érdekek és a kötelezettségek azonossága alapján lehetne és kellene a főváros és a gyűrű tele­püléseinek viszonyát, kap­csolatát formálni, fejlesz­teni, nem egy dologban — már ez is eredmény lenne — megteremteni? Termé­szetesen ez a járható út, s ehhez nem elég, hogy a megye és a főváros veze­tői, amint éppen a közel­múltban, találkozzanak, s megbeszéljék a közös teen­dőket. Legalább ekkora szükség van arra is, hogy a fővárosi üzemek, szol­gáltató vállalatok ne pró­báljanak maguk kinevezte főhatóság szerepében tet­szelegve dirigálni a közsé­gi, nagyközségi tanácsok­nak, ne véljék tevékenysé­güket szívességnek! J oggal sérelmezik ugyanis a tanácsi testületek, hogy vé­leményüket, határozatai­kat ne hagyhassák figyel­men kívül a különböző vállalatok, intézmények, azaz tiszteljék területfej­lesztési hatáskörükét, il­letékességüket. S ami leg­alább ennyire fontos: tel­jesítsék, amit vállaltak, áll­ják szavukat, ne teremtőd­jék furcsa helyzet, amikor az ígéretekről értesül a la­kosság, de valóraváltásuk- ról soha, mivel az nem történik meg. S persze, ez érvényes fordítva is. Ma már a közigazgatási határok nem esnek egybe a tevékenységi körökkel, a települések mindennap­jaiban döntő szerepet ját­szó foglalkoztatási, ellátási, közlekedési stib. feladatok­kal, tervekkel. Ez azonban nem lehet indoka a terv- szerűtlenségnek, annak, hogy ugyan létezik a ta­nácstörvény, de előírásait van, aki betartja, van, aki nem. A fővárost övező agglo­merációs gyűrű helyzete most első ízben kap ki­emelt helyet az országos távlati tervekben, s ennek csak örülni lehet. Ám nagy hiba lenne a felhalmozó­dott gondokkal arra várni, hogy majd megszületik a rendezés hosszú távú ter­ve, s akkor ... Addig sem áll meg az idő, cselekedni lehet, kell, a szolgalom te­remtette helyzetet reálisan értékelve. Azaz tisztelve a jogokat, teljesítve a köte­lezettségeket. Mészáros Ottó * < r

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom