Pest Megyi Hírlap, 1973. december (17. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-16 / 294. szám

EMLEKUL Album — Vácról Húsz évig dolgozott a váci Kötöttárugyárban Fejes Ist­ván, a gyár volt igazgatója. Az -egyetem elvégzése után ke­rült a váci textilgyárba, ahol különböző munkaköröket töl­tött be. Mint a Magyar Szocialista Munkáspárt váci végrehajtó bizottságának tagja, jelentős tevékenységet fejtett ki a vá­ros közéletében is. Néhány he­te a Könnyűipari Szervezési Intézet igazgatójává nevezték ki. Az új beosztás elszólítot- ta Vácról, ezért felmentését kérte a végrehajtó bizotttsági tagság alól. Az MSZMP városi végre­hajtó bizottsága legutóbbi ülé­sén Pálmai László, a párt- bizottság titkára köszönte meg a távozónak a város iparában és közéletében végzett mun­káját, s átadta a pártbizott­ság ajándékát, a várost be­mutató, díszes mappát. — Köszönet a közösségnek az őszinte, emberi, elvtársi kapcsolatokért, azért a húsz esztendőért, mely alatt itt szakemberré érlelődtem. Én nem búcsúzom ■— válaszolt a köszöntő szavakra a végrehaj­tó bizottság volt tagja. VÁCI U A L0 . A PEST MEGYEf HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XVII. ÉVFOLYAM, 294. SZÁM 1973. DECEMBER 16., VASÁRNAP Irodalmi est Ady és Bartók 1 Ady Endre és Bartók Béla életművét összevető irodalmi estet rendez holnap, hétfőn es­te 6. órai kezdettel Vácott a Madách Imre Művelődési Köz­pont és a városi-járási könyv­tár. Közreműködik Koczkás Sándor irodalomtörténész, Somfai László zenetörténész és Papp Zoltán színművész. A házigazda szerepét Horgos Bé­la költő tölti be. Fokozottabb fegyelem, szervezettség - hatékonyabb munka A MUNKÁSŐR-ZÁSZLÖALJ KIKÉPZÉSI ÉVÉRŐL SZÓLÓ BESZÁMOLÓ A PÁRT VÁROSI VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA ELŐTT A tocí Mathedka János munkásőr- zászlóalj 1973. évi feladatainak végrehajtásáról s a következő év feladatairól adott számot a Magyar Szo­cialista Munkáspárt váci vég­rehajtó bizottságának legutób­bi ülésén Pataki József, a zász­lóölj parancsnoka. A jelentés megállapította: a zászlóalj parancsnokai és tag­jai 1973-ban a korábbiaknál is fegyelmezettebben, körültekin­tőbben tettek eleget szolgálati és kiképzési feladataiknak. Az állomány megfelelően elsajátította az idei kikép­zési évre előírt ismerete­ket, ami önmagában sem volt könnyű feladat, ugyanis ebben az évben magasabb szintet követel­tek meg tőle. Az elmúlt években tapasz­taltakhoz képest javult a zász­lóaljban a közösségi szellem, az egymásért érzett felelősség, s ez megfelelő alapot adott ah­hoz, hogy a szakaszok tagjai a kiképzési és szolgálati fegye­lem esetleges megsértőit kriti­kusabban ítéljék meg. Az elmúlt másfér évben je­lentősen megváltozott a zász­lóalj parancsnoki állománya: a törzs tagjai között több új van. A zászlóaljtörzs személyi állományának felfrissítését a megnövekedett feladatok tet­ték szükségessé, melyek na­gyobb áldozatkészséget és kö­rültekintést, az ismeretek rendszeres gyarapítását igény­lik. Az idei évben javult a zász­lóalj felkészültsége. A csopor­tok önállóan dolgoznak, a fe­gyelem tovább szilárdult. A végrehajtó bizottság ülé­sén jelen volt dr. Faragó Elek, a munkásőrség Pest megyei parancsnoka. Hozzászólásában kifejtette: a zászlóalj idei ki­képzési feladatait eredménye­sen végrehajtotta, vezetése a megfelelő szintre emelkedett. A megyei parancsnokság véle­ménye szerint a zászlóaljon belül szükségessé vált sze­mélycserék többségén már túlvannak, Mü teremsarok Beszélgetés Philipp Clarissc-szal Műterem-látogatásaink so­rán eddig alkotóművészeket szólaltattunk meg, hogy be­mutatkozzanak a Váci Napló olvasóinak, hogy beszéljenek céljaikról, művészi hitvallá­sukról, a városhoz fűződő kap­csolatukról. Szinte mindahány beszélgetés egyik sarokpontja volt a nyilatkozók sikerrel zá­rult vagy reményekkel bizta­tó kiállításának említése. Csak az hallgatott eddig, aki a si­kerek tevékeny részese, mert előkészítő, rendező- és rend- saerezőmunfcája, a katalógu­sok összeállítása, a reproduk­ciók kiválogatása, a teljes ki­állítási program lebonyolítása az ő munkája nélkül elképzel­hetetlen lenne: a művészet­történész-muzeológus Philipp Clarisse. A jövőnek dolgozva Munkahelyén nyitottunk rá, a Vak Bottyán Múzeum szo­bájában, mely egyben hivata­li helyiség és műterem is számára. Éppen nagy mappák fölé hajolt: a múzeum grafi­kai gyűjteményét katalogizál­ta. — Szerény anyagunk van. — mondta — zömmel 17—19. századi grafika, néhány tábla­kép. Szobargyűjteményünk el­enyésző. Eddig az sem volt katalogizálva, de a jövőnek dolgozva fel kell készülnünk a költözködésre, az anyag át­rendezésére. Egyéb munkája felől érdek­lődtünk. — Két összetevője van fel­adataimnak. Az úgynevezett közművelődési van inkább a közönség látóterében: kiállítá­sok előkészítése, rendezése, tárlatok vezetése, előadások töltik ki a keretét. Természe­tesen elsősorban helyi művé­szek tárlataival foglalkozom. Az elmúlt évben nyolc tárla­tot rendeztem a volt görög templomban, s három került megrendezésre a múzeum ki­állítási helyiségében. Műpártoló közönség — A kiállítások sikere is­mert. A siker azonban kötele­zi a kiállítások rendezőjét is. Mik a tervei? — Még szorosabbá szeretném tenni a kapcsolatot az alkotó- művész és a közönség között. Nagyon számítok a helyi is­kolák tanáraira és tanulóira. Néhány szép kezdeményezést már tapasztalhattunk: csopor­tosan, osztályközösségben láto­gatták a tanulók a kiállításo­kat. A jövőben a látogatáso­kat szaporítani, a tárlatveze­tést módszedesíteni lehetne. Ki kell nevelni a város jövő műpártoló közönségét. — Nem szólt tudományos munkásságáról. — Arról nem is szívesen beszélek, hiszen csak ez év márciusában kapcsolódtam be a Vak Bottyán Múzeum mun­kájába, s a tudományos mun­katerveket az 1972—75 közötti ciklusban kellett megállapíta­ni. Sok a feladat Szerényen elhallgatta, hogy számos szakcikkén, katalógu­sokat bevezető tanulmányán kívül most jelent meg máso­dik kiadásban a Corvina Ki­adó által 1970-ben közrebo­csátott, nagy alakú, gyönyörű Czóbel Béla albuma. Gyorsan el is terelte más témára a be­szélgetést. — A következő évek során múzeumunk feltehetőleg át­költözik új épületébe. A jelen­legi termekben nem lesz ál­landó kiállítás. A költözés előtt számba keil vennem a Vád Múzeum Egylet gyűjtéséből származó anyagot. Katalógu­sainkban szerepelnek egyéb­ként az egyházmegyei gyűjte­mény kartonjai is, így azok­ról is tudunk felvilágosítással szolgálni az érdeklődőknek. Sok feladatom van, de tudom, hogy mi a dolgom, s ahogy erőmből telik teljesítem is. Végh Ferenc most jön a munka nehe­zebbje, amit csak a pa­rancsnoki állomány és a pártszervezetek segítségé­vel tudnak majd megvaló­sítani a zászlóalj vezetői. Dr. Faragó Elek megállapít tóttá: a parancsnoki állomány rendkívül nagy terhet visel a váci zászlóaljban, elfoglaltsá­ga magasan a megyei átlag felett van, ami azt mutatja, hogy nem egyenlő a tehervise­lés a parancsnokok között. Az arányon a jövőben feltétlenül változtatni kell. A Matheika Jários munkásőr- zászlóalj az új évet az ideinél kedvezőbb körülmények között kezdi, s ez lehetővé teszi, hogy szolgálati és kiképzési felada­tainak még eredményesebben tegyen eleget. A végrehajtó bizottság a je­lentést elfogadta. (—sz. —i.) f Könyvek a gyárban Töröcsik Ernöné üzemi könyvterjesztő két gyárban, a DCM-ben és a HAGY-ban fejti ki hasznos tevékenységét. A kötetekkel jól ellátott üzemi elárusító helyeken a gyáriak rész­letre is vásárolhatnak, s Törőcsikné még egyéni rendelések alapján is kielégíti az olvasási igényeket. A két gyárban a könyvforgalom havonta meghaladja a 30 ezer forintot. Legke­resettebbek a szépirodalmi művek. Képünkön: könyvböngé­szők, műszak után, a Híradástechnikai Anyagok Gyára por­tája előtt. Rózsavölgyi felvétele Véradónapok A váci véradóálkxmás ja­nuárban a járás hét községé­ben vesz részt önkéntes vér­adónapon. A Magyar Vörös- kereszt helyi szervezete ja­nuár 8-án Ácsán és Csővárott, 10-én Vácrátótoh, 15-én Du­nakeszin, a, házgyárban, 22-én Márianosztrán és Kóspalilagon, 29-én pedig Nagybörzsönyben várja véradásra az önkéntes donorokat. Házirend - ezer példányban Szerezzen megbecsülést tanintézetének Kiemelkedő tanulmányi eredményért: jutalom - Az iskolában tilos a dohányzás A váci Sztáron Sándor Gim­názium füzet alakban, nyom­tatott formában kiadta az is­kola házirendjét. A rendtartás paragrafusaira épült fejezetek figyelembe veszik az iskolare­form újabb törekvéseit. A tanulók kötelességei kö­zött szó esik arról, hogy a diák tevékenységévéi és ma­gatartásával az iskolán kívül is szerezzen megbecsülést tan­Kedves vendégeinket a régi szeretettel, a régi ízekkel várjak a Pest megyei Vendéglátóipari Vállalat Maros vendéglőjében, Nagymaroson! intézetének, legjobb tudása szerint tegyen eleget tanulmá­nyi -kötelezettségének, maga­tartása öntudatos és fegyelme­zett legyen. A jogok szerint a tanuló vá­laszthat és választható a kü­lönböző szintű és hatáskörű diákönkormányzati szervekbe, közösségi érdeket szolgáló ja­vaslatot tehet, kezdeményez­het, szociális és társadalmi juttatásokban részesülhet, ki­emelkedő tanulmányi munká­jáért, tevékenységéért dicsé­retben és jutalomban része­sülhet. A dohányzás tilos az iskolá­ban, a kirándulásokon és a kö­zös rendezvényeken, a hajvi­selet a diakmivoltnak megfe­lelő legyen. Szépítőszerek használata tilos. összehasonlítva a most meg­jelent házirendet a 15—20 év előtti, hasonló szabályzatok­kal, lemérhetjük a fejlődést és a korszerűsítési törekvéseket a város legrégebbi középisko­lájának életében. <P.) Orvosi ügyelet Hétfőn dr. Áfra Tamás, ked­den dr. Bénik Gyula, szerdán dr. Pap Miklós, csütörtökön dr. Kovács Pál, pénteken dr. Bea Mátyás, szombaton és va­sárnap dr. Áfra Tamás tart éjszakai ügy eletet Vácott, a Köztársaság út 30. szám alatti rendelőben (telefon: 11—199). A beosztás hétközben meg­változhat. ÁLLAT- ÉS KIRAKODÓ­VÁ SÁR. Országos állat- és ki­rakodóvásárt tartanak ma, de­cember 16-án Vácott, a Rádi úti nagytéren. SOK MTA SZÍVÓS CIKK, SOK SZÉP AJÁJVOÉK ! Bőséges árukészlettel, KARÁCSONYI VÁLASZTÉKKAL VÁRJUK ÖNT A NASZÁLY SZÖVETKEZETI IPARCIKK-ÁRUHÁZBAN Nyitva: 8 órától 17.30-ig, szombaton 8 órától 14.30-ig. Az élelmiszerosztály mindennap 8 órától 19.30-ig tart nyitva. I f

Next

/
Oldalképek
Tartalom