Pest Megyi Hírlap, 1973. november (17. évfolyam, 264-280. szám)

1973-11-20 / 271. szám

Huszonöt hellyel bővült a Dózsa György utcai óvoda Segített a Dimitrov Tsz Ünnep jég keretében' vették birtokukba az óvodásék ki­bővített és felújított ottho­nukat Albertirsán: nemrég adtunk hírt a helybeli Dimit­rov Tsz által patronált 3. számú óvoda bővítéséről, most a Dózsa György utcában lé­vő 2. számú óvoda átadásáról tudósíthatunk. A vendégek soraiban meg­jelent Mátékovics István, a nagyközségi tanács elnökhe­lyettese és Valent Mihály, az albertirsai Szabadság Tsz el­nöke, akinek segítségével bő­vült és szépült ez a gyermek­intézmény. A szülők régi ké­résére, a nagyközségi tanács nem kevés anyagi hozzájáru­lásával kezdődött el az óvoda bővítése, amelyet a termelő- szövetkezet jelentős anyagi hozzájárulással és társadal­mi munkával segített. E pél­dás összefogás eredményét nyugtázták elismeréssel és elé­gedettséggel a jelenlévők. Sziklai Mária óvónő. az óvoda vezetője köszönetét mondott mindazoknak, akik lehetővé tették újabb hu­szonöt gyermek elhelyezését. Ezután a kicsinyek mutatták be erre az alkalomra tanult műsorukat. Albertirsán ezentúl még több szülő indulhat nyugod­tan munkába, tudván, hogy gyermeke korszerű, kellemes környezetben, gondos felügye- Iiettel tölti a napot. ___________ F. V. Gé pi adatfeldolgozás a kórházban A ceglédi kórházban gépi adatfeldolgozással összesítik a szülészeti osztály egészségügyi statisztikáját. A tervek sze­rint a jövőben a berendezés végzi el a létszám-nyilvántar­tást, majd kiterjesztik mun­káját a többi kórházi osztály betegstatisztikájának feldol­gozására is. PEST MEGYEI WIBLAP KÜLÖNKIADÁSA XVII. ÉVFOLYAM, 271. SZÁM 1973. NOVEMBER 29., KEDD KOSSUTH GIMNÁZIUM Ar Korszerű oktatási fonákkal kísérleteznek Az idén ünnepli a ceglédi Kossuth Gimnázium fennállá­sának 75. évfordulóját, tanítá­si módszere azonban felveszi a versenyt városunk bármely „fiatal” iskolájáéval. Négy évvel ezelőtt vezették be a kabinetrendszerű Oktatást, ebben a tanévben végeznek azok, akik elsős koruktól kezdve kabinetekben tanul­taik. Az eredmények már mu­tatkoznak. A kabinetekben jól el­helyezhetők a szemlélte­tőeszközök, nem okoz gondot hurcolgatásuk egyik teremből a másik­ba, nem kell félni, hogy az érté­kesebb segédeszközöknek ba­juk esik szállítás közben. Minden teremnek sajátos hangulata van, amely azon­nal elárulja, milyen tantár­gyat tanítanak falai között. Lehetővé vált, hogy például a biológiai teremben mindenki külön mikroszkóppal végez­hessen szövettani vizsgálato­kat, hogy orosz órán az anya­got diafilmmel szemléltessék és eredeti orosz magnófelvé­telről tanulják a helyes kiej­tést. A kabinetrendszernek talán egyetlen hátránya az, hogy az osztályoknak nincs saját ter­mük, amelyet közösen díszít­hetnének, saját ízlésüknek megfelelően alakíthatnának. A leleményes diákész azon­ban megoldotta ezt a problé­mát is: minden osztály párt­fogásba vett egy-egy termet, amelyet kicsit jobban magáé­nak érez, mint a többit. így aztán a tantermek falait most is, mint régen, virágok és ké­pek díszítik, azzal a különb­séggel, hogy ezek a díszítések a tanterem jellegéhez iga­zodnak. A gimnázium az ország egyik legkorszerűbb esz­közökkel felszerelt nyelvi laboratóriumával dicse­kedhet. A diákok egymástól üvegfal­lal elválasztott, kis fülkékben foglalkoznak az anyaggal. A szöveget fülhallgatón hallják a magnószalagról, és mikro­fonon át ismétlik meg, illetve válaszolnak a feltett kérdé­sekre, de — szintén mikrofon segítségével — párbeszédet is folytathatnak egymással, ha az anyag jellege úgy kívánja. Feleletüket magnetofonnál le­het rögzíteni, amennyiben a tanár később újra megszeret­ni azt hallgatni. A, pedagógus fülhallgatón és mikrofonon át érintkezik a diákokkal, kapcsolatot te­Kitüntetett tanítónő A tanyaiak támasza Sokat tett a körzetéért Jászberényi Károly né tanító­nőnek, 14 évi tanácstagi tevé­kenysége elismeréseként, a Magyar Népköztársaság Elnö­ki Tanácsa a Munka Érdem­rend bronz fokozatát adomá­nyozta. A tanácstagnő 27 éve él a tanyavilágban, zöld zsalugá- teres házban, a kecskéscsárdai iskola szomszédságában. A tö­rékeny, nyugdíj előtt álló asz- szony még ma is fiatalos, és számos társadalmi feladatot is ellát. ' Fáradhatatlanul Milyen volt munkában és eredményekben gazdag élete? Erről beszélgettünk vele, fel­idézve a múlt emlékeit. 1949. őszén kezdték meg ■ a tanítást, férjével, az elhanya­golt, kéttantermes iskolában. A gyerekeket ma már tizen­egy nevelő tanítja, 4 tágas tan­teremben. Először 1950-ben vá­lasztották meg tanácstagnak. Fáradhatatlanul dolgoztak az iskola rendbehozatalán és a szertár felújításán, mindent megtettek annak érdekében, hogy a tanítás jó körülmények között, zavartalanul folyjék. Műkedvelő irodalmi színpadot szerveztek, műsoros esteket, bálokat rendeztek, s a bevé­telt az iskola gyarapítására fordították. Rendszeres autóbuszjárat Jászberényi Károlyné el­mondta, hogy tanácstagi mun­kájának egyik legszebb em­léke fűződik 1953. szeptembe­réhez, amikor kigyúlladt a villany az iskolában. Azonnal megszervezték a környék la­kóinak a rendszeres filmvetí­tést. Férje halálával, a sok munkán túl, két fia és két lá­nya nevelésének gondja is rá­maradt. Amikor gyermekei felnőttek. újra vállalta a nem könnyű tanácstagi munkát; 1963 óta folyamatosan tagja a városi tanácsnak, de buzgón tevé­kenykedik a művelődésügyi és ifjúságvédelmi bizottságban is. Tanácstagi munkáját szívvel- lélekkel végzi, ezt bizonyítják rendszeresen megtartott ta­nácstagi beszámolói, melye­ken választói mindig nagy számban vesznek részt. Az ő közbenjárására si­került rendszeressé tenni az autóbuszjáratot Kecskéscsár­dára. Kérésére bővítették a bolt áruválasztékát és rendez­ték a balesetveszélyes útpad­kát. Neki köszönhető, hogy hetente kétszer orvos rendel körzetében. Több évi utánjárá­sa eredményeként, már két­szer fúrtak kutat az iskolának. Sajnos, a viz ihatatlan, így még ma is 300 méter távolság­ról kell hordaniuk. Nagy probléma, hogy a környékinek nincs nyilvános telefonja, és a többszöri kérésre csak ígé­reteket kaptak a postától. A városért- is A választókörzetében élő­ket segíti ügyes-bajos dolgaik elintézésében: foglalkozik la­kásgondjaikkal, a sokgyerme­kes családok segélykérelmé­vel, munkaügyi tanácsadással, és még számos magánügy el­intézésében támasza a tanya­világ lakóinak. Jászberényi Károlyné, a vá­ros lakóinak gondjaival is tö­rődik: tanácsülési felszólalá­sai nagyban hozzájárultak a Fáy lakótelep parkosításá­hoz és játszóterének kialakí­tásához. Könyvtárosként és népműve­lési ügyintézőként is tevékeny­kedik. Állandó kapcsolatot tart fenn az állami gazdasággal és a Lenin Termelőszövetkezet­tel, ahonnan igen sok támoga tást kap. Eredményes nevelői munká­jáért az oktatásügy kiváló dol­gozója lett és megkapta a ki­váló pedagógus kitüntetést is. 1972-ben kiváló úttörővezető lett, és sok évi önzetlen társa­dalmi munkája elismeréseként, most a Munka Érdemrendet vette át. Kőhalmi Dezső Vendégek érkez­tek. Ősi, nem megvetendő szo­kás, hogy ilyen­kor a vendéglátó italos üveget bont a találkozás örö­mére, valameny- nyiük egészségére. — Helvéciái kékfrankos — csillant fel vendé­günk szeme, S örömében osztoz­ván, hogy így el­találtam az ízlé­sét, máris dugó­húzó után nyúl­tam. A színes sztárnál könnyen lejött, s láthatóvá vált az üveg szá­jában, torkában pöffeszkedő. rosz- szat sejtető para­fadugó. A dugó A dugóhúzót tervszerű, mértani pontossággal pró­báltam alkalmaz­ni. Mind erőtelje­sebb munkám nem maradt ered­ménytelen: az acélfogantyú le­vált a kis szerke­zetről. A dugó, persze, maradt. — Még ehhez sem értesz — kun­cogtak az italra várók. — Nagyon ragaszkodó az a parafadarab. A harcot nem adtam fel. Más szúró, vágó és bá­nyászó eszközhöz folyamodtam, majd ügyes fogá­sokkal, kitartó igyekezettel, sike­rült morzsává vál­toztatnom a du­gót. Megkönnyebbül­ten lélegeztünk fel valamennyien: ezt megúsztuk pa­rafaforgáccsal, üvegszilánk nél­kül! A kékfrankost fémes teaszűrőn át csorgattuk a pohárba, s koccin­tottunk 02 üveg- dugaszoló borpa­lackozók egészsé­gére. (győri) remthet bárkivel, de, ha akar­ja, csak egy gombnyomás, és máris mindenki hallja, amit mond. A szemléltetést diavetítővel oldották meg, amely a vezér­lő-asztal mögül, gombnyo­mással irányítható. A labor óriási előnye, hogy minden diák egyszerre beszélhet a ta­nult idegen nyelven, anélkül, , hogy egymást zavarná, a ta­nár pedig — szúrópróbasze­rűen — egyszerre ellenőrizhet mindenkit. Meg kell jegyeznünk, hogy a labornak van egy' szépség­hibája: a harmadik és ne­gyedik évfolyam tanulói nem használhatják, mert számuk­ra még nem készültek el a megfelelő magnófelvételek. Az elsősök azonban már nem­csak orosz, hanem angol és német órákat is tarthatnak benne. A legjelentősebb 'újítás ta­lán mégis a két évvel ezelőtt bevezetett oktatási rendszer, melynek az a lényege, hogy a diákok az első évtől kezdve különböző, érdek­lődési körüknek megfele­lő foglalkozásokra járnak, következésképp többet foglalkozhatnak az őket vonzó tantárgyakkal. Mindenkinek van ideje el­döntenie, mi érdekli, hogy az­tán a felsőbb osztályokban azzal foglalkozhasson beha­tóbban. Arról, hogy miként vált be az új forma, még korai lenne nyilatkozni: majd akkor dől el, amikor érettségi vizsgát tesznek azok a diákok, akik ezzel a módszerrel tanultak. Illés Judit Gyorsan elkel minden áru Forgalmas a ceglédi gyalogpiac, kapós a zöldség és a gyü­mölcs, gyorsan elkel az árusok portékája. Apáti-Tóth Sándor felvétele Szaporodott a jószágállomány, jobb terméseredményekre törekednek Hírek az abonyi Ságvári Tsz-böl Megkezdődött a sertéste­nyésztés az abonyi termelő­szövetkezeti közös sertéskom­binátban. A teljes üzem most, novemberben indult, népes malacsereggel szaporodott a jószágállomány. A kombinát jövőre több ezer hízót ad fel­dolgozásra a népgazdaságnak. ★ Sokan folytatják, illetve befejezik általános iskolai ta­nulmányukat a tsz dolgozói közül a szeptemberben meg­kezdődött tanévben: huszon­négyen bújják a tankönyve­ket, hogy eredményes vizsgát tehessenek. Bálok idején Akik elrontják a hangiratot A közösségek segítsége is szükséges Délután két óra. A rendőr­ség- szabálysértési hatóságá­nak irodájában reggel óta, percnyi szünet nélkül folynak a tárgyalások. Halomnyi jegy­zőkönyv készült el az eddig vizsgált szabálysértések ügyé­ben. A várószobában még heten várakoznak. A mai napra megidézettek verekedés, ga­rázdaság, veszélyes fenyegetés miatt kerültek ide, ahol a hét minden napján nagy a forga­lom, 8—10 tárgyalás éri egy­mást, vagyis körülbelül har­minc-negyven ember között kell igazságot tenni, a sza­bálysértőt példásan megbün­tetni. Pest megyében a ceglédi járásban fordult elő a legtöbb szabálysértés, a községekben álbertirsai, kocséri lakosok vétenek a leggyakrabban. — Bár a legszigorúbb intéz­kedésekkel, példás bünteté­sekkel igyekszünk a vereke­dők, garázdálkodók kedvét szegni, számuk alig csökken. A visszaesőket természetesen számon tartjuk. Szerencsére, ők vapnak kevesebben. Saj­nos, nálunk is érezhető, hogy a szőlőtermő településeken ki­forrt az új bor. A bögrecsárdai ivások, a hétvégeken rende­zett bálok, összejövetelek rit­kán végződnek verekedés nél­kül. Csattannak a pofonok, re­pül a söröspohár. A vereke­dést kezdeményezők aztán meglepetten veszik tudomásul az ezer-kétezer forintos bün­tetéseket — mondotta két tárgyalás szünetében a sza­bálysértési hatóság, vezetője. ★ Az ajtó előtt öt fiatalember várakozik. Látszólag harag nélkül lépnek a szobába. Bent kiderül, hogy a nemrég ren­dezett tsz-bálon ki adta az első pofont. Talán erre az ügyre sem került volna sor, ha a bál rendezői időben fel­figyelnek a hangos szóra. A rendőrség hivatalból bün­teti a közbotrányokozókat. De a bálok rendezőin túl, azok­nak is, akik jó szórakozást remélve részt vesznek ilyen rendezvényeken, tenniük kel­lene azért, hogy a hangulatot senki ne rontsa el. (cs. I.) Százkilencven hízóbikát ér­tékesített ebben az évben olasz exportra a termelőszö­vetkezet. A szépen fejlett jó­szágokból az utolsó szállít­mány, ötvennyolc hízóbika az utóbbi hetekben került el a tsz tenyészetéből. ★ A jövő évben az ideinél még jobb terméseredménye­ket kíván elérni a Ságvári Termelőszövetkezet, őszi bút. zából hektáronként 37 má­zsát, őszi árpából ugyaneny- nyit, kukoricából 45—50 má- zsányit remél. Cukorrépából az ideinél jobb minőségű ter­mést szeretne, hektáronként 340 mázsányit akar betakarí­tani. Lucernából, amely a jó­szágok élelmének fontos ré­sze, 40 mázsás hektáronkénti átlagot tervez. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen drága feleségem temetésén Ceglé­den megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdal­mamat enyhítették. Külön köszö­netét mondok a Bp. Bástya Étte­rem dolgozóinak és a Bp. VI. Ter­melő dolgozóinak, Cinege Géza és a gyászoló család. Ezúton mondunk hálás köszönetét a rokonoknak és mindazoknak, akik felejthetetlen jó édesapánk, nagyapánk, dédapánk Pataki Pál temetésén megjelentek, részvétük­kel nagy bánatunkban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyez­tek. Külön köszönetét mondunk az Állami Biztosító összes dolgo­zójának a temetésen való megje­lenésükért, és a küldött koszo­rúért. Pataki és Szabó család. CEGLÉDI APROHIRDETESEK Figyelem, villanyvasa­ló, mosógép, centrifu­ga. egyebek lavítását és villanyszerelési mun­kákat vállalok. Juhász Károly villanyszerelő. Cegléd, Ságvári u. 9. sz._____________________ Eladó hálószobabútor. Batthyány u 22 sz. Olajkályha szakszerű javítását vállalom. Gál Mihály, Cegléd X., Tú­zok u. 2/A. ___________ El adó használt mart­fűi kis cserép. Körösi út 46._____________~ El adó családi ház. összekötő út 9. Ér­deklődni: 2 —6-ig, Bu­jovszky. _______________ Tű zhely eladó. Felház u. 16. Mély gyermekkocsi el­adó. Kovács u. 3. „Elegant Május' 1 .** Ru­hagyár ceglédi gyár­egység felvételre ke­res gyakorlattal ren­delkező géplakatost. Jelentkezni lehet: Ceg­léd, Körösi u. 35. sz. a vállalat személyzeti irodáién. Karbantartó hivatalse­gédet felveszünk. Ceg­léd, Széchenyi u. 16. sz._____________________ Al kotmány ÜT 53. sz. ház eladó. Érdeklőd­ni lehet: összekötő u. 10. sz._________________ El adó 3 szoba össz­komfortos utcai ház­rész, fizetési kedvez­ménnyel. IX., Felház u. 31._________________ El adó 800 négyszögöl szőlő Zöld-halomban, lakóépülettel. Érdek­lődni Buzogány u. 9. Két beépíthető telek eladó Kenderföldön. Érdeklődni: Túri, Dél­lő u. 13._______________ El adó új ház 400 négy­szögöl kerttel beköl­tözhetően. Csengeri u. 40. du. ? órától. Eladó hobbytelek 3 éves gyümölcsössel. Érdeklődni: Bajza u. 12. sz. Hobby telek eladó, 200 négyszögöl, adómen­tes. Érdeklődni: Gu­bodi u. 14_________ El adó új. emeletes gyermekheverő. új üvegajtó, használt spa- lettás ablak. Széche- nyl u. lP.j___________ Ma gasnyomó nyomdai géomestert azonnali bel éresse1 felvesz a Pest megyei Nyomda V. ceglédi telepe. «

Next

/
Oldalképek
Tartalom