Pest Megyi Hírlap, 1973. november (17. évfolyam, 264-280. szám)

1973-11-28 / 278. szám

VXCT UAPLfi A PEST MEGY ff HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XVII. ÉVFOLYAM, 278. SZÁM 1973. NOVEMBER 28., SZERDA KULTURÁLT KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT Munkájukat megbecsüli a társadalom AZ IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM ELISMERÉSE Tagértekezletet tartottak a t Váci Járási Ügyvédi Munkakö- j zösség Mártírok útján levő í székházában. A megbeszélést * ünnepélyessé tette: egyik álla­pító tagjukat, dr. Kenéz Tibort köszöntötték abból az alkalom­ból, hogy a közelmúltban ne­gyedszer választották meg a Pest megyei Ügyvédi Kamara j elnökének. Dr. Vass Gábor, a váci járási munkaközösség vezetője érté­kelte a Pest megyei Ügyvédi Kamara 1973. évi beszámoló és választó közgyűlésén elhang­zottakat s azok helyi vonatko­zású részleteit. Hangsúlyozta, hogy az újon­nan megjelent jogszabályok a teljes magyar ügyvédség elé új feladatokat állítottak. Fejleszteni, tökéletesíteni kell az állampolgárok jo­gainak érvényesítését, s biztosítani kell a szocialista törvényességet. Vác nemcsak az egyik legré­gebbi munkaközösségnek helyt adó város, de iparváros jelle­génél, rohamos fejlődésénél fogva, fokozottan sok feladatot ad az ügyvédi munkaközös­ségnek: a Mártírok útjai szék­házban esténként a késő órá­kig világosak az irodahelyisé­gek ablaksorai. Összecserélt vezetékek Ismét elmarad az átadás? Derű- és borúlátó nyilatkozatok Legutóbb november 14-én foglalkoztunk a Vértranszfúziós Szolgálat váci véradó állomás építkezésének helyzetével. A munkák jelenlegi állásáról érdeklődtünk a Pest megyei Beruházási Vállalat igazgatójá­tól: — Az építő vállalat jelenleg hiánypótlási kötelezettségének tesz eleget. Az építkezést ellen­őrző munkatársaim vélemé­nyére támaszkodva mondha­tom, remény van rá, hogy az építők december 6-án üzemel­tetésre készen átadják az új véradó állomást — válaszolta Jankó Zoltán. Mi erről a véleménye dr. Tóth Olgának, az állomás fő­orvosának? — A jelenlegi helyzet nem ad reményt rá, hogy a jövő hé­ten átadásra készen áll az épület. A próbafűtés például azért hiúsult meg, mert a fűtő- vezetékrendszerből ömlött a víz. Mit mond Vajda Miklós, a Szőnyi Tibor Kórház főmér­nöke? — Én örülnék a legjobban, ha az átadásra valóban sor ke­rülne. De a próbafűtés alkal­mával kiderült, hogy az alag­sorban összecserélték az elő­remenő és a visszajutó veze­tékeket. Sajnos, a beépített bútorok ügye sem áll kedve­zően: a kivitelező Faipari Ktsz emberei legutóbb a helyszínre jöttek egyeztetni, de dolguk- végezetlenú'l voltak kénytele­nek elmenni, mert nem érke­zett meg a Beruházási Vállalat műszaki ellenőre. Egyébként most már valóban nem sok munka van hátra, december 6-ig, megjelelő intenzitással el lehetne végezni. (b. h.) T éri tésmentesen Kirándulás a ßunekcnys A Váci Élelmiszer Kiske­reskedelmi Vállalat szakszer­vezeti tagjai részére a Duna­kanyarban kirándulást szer­vezett. Negyvenen nézték meg Esztergom, Visegrád, Szentendre nevezetességeit, és gyönyörködtek jövárosunk esti jényeiben. A szakszervezeti aktívák térítésmentesen vettek részt a kiránduláson. A legkorszerűbb A váci Híradástechnikai Anyagok Gyárának üzemi fogor­vosi rendelőjében a legkorszerűbb, gyors fordulatú, vízhűtéses fúrógéppel dolgozik dr. Bea Imre fogorvos. Rózsavölgyi felvétele Ami előny a váci ügyvédek számára: biztosították a kulturált környezetet s a lehetőség­hez képest a nyugodt munkakörülményeket. Előny, hogy székházuk a járás­bíróság, a járási ügyészség és a közjegyzői hivatal közvetlen szomszédságában található. Nemrégen Dunakeszi község­ben, a 2-es főútvonal mentén vásároltak önálló ingatlant az ottani kirendeltség részére. Tervezik anyagi erejükhöz mérten, a régi bútorok kicseré lését. A váci ügyvédek munkáját megbecsüli a helyi társadalom Ott találjuk képviselőjü­ket a népfrontbizottság­ban, a tanácstagok sorá­ban, a TIT-előadók között. Képezik magukat, fejlesz­tik szakmai tudásukat, műveltségüket. Dr. Vass Gábor elmondta, jólesett hallani a megyei köz­gyűlésen dr. Bácsi Imrénének, az Igazságügyi Minisztérium kiküldöttének elismerő szavait a Vácott folyó jogpropagandá­ról, a váci ügyvédek helytállá­sáról. Váci ügyvédgyakornok tolmácsolta a közgyűlésen az utánpótlás kéréseit, a fiatal szakemberek munkájának fo­kozottabb megbecsülését. P. R. ÜZEMI FOGADÓÓRA. Lánchegyi Emma, a városi ta­nács végrehajtó bizottságának tagja november 30-án, pénte­ken, délután fél háromkor a DCM központi irodaépületé­nek 101. számú szobájában fo­gadóórát tart. Fűtik vagy nem fűtik? Válasz egy közérdekű levél írójának „Egy utas a sokból” aláírás­sal jött a levél a szerkesztő­ségbe. írója arról panaszko­dott, hogy noha a fűtési szezon több mint egy hónapja meg­kezdődött, a váci MÁV-állo- más váróterme még mindig jéghideg. A minap személyesen kint jártunk a váci MÁV-vasútál- lomáson. A levél alapján jég­veremre számítottunk, s nem kis meglepetésünkre, kellemes meleg fogadott a kétrészes vá­róhelyiségben. — Részben igaza volt a le­vélírónak — tájékoztatott Szőllősi József állomásfőnök. — Valóban az volt a helyzet, hogy október tizenötödikével nem tudtuk elkezdeni a fűtést. Az ok az volt, hogy hiába ke­restünk, nem kaptunk szezon- kezdésre fűtőt. — Ma már megoldódott a probléma. Reggel héttől nyol­cig takarítják a helyiséget, egyidejűleg befűtenek, s mire az utasok megérkeznek, már ég a tűz a kályhában. Remél­hetőleg a váci vasútállomás re- konstrukc'iója során áttérhe­tünk majd a központi fűtésre, s akkor még barátságosabb, tisztább helyiséget biztosítha­tunk az utazóközönségnek. <P.) Sokszoros véradókat ünnepeM Elsősegélynyújtó tanfolya­mot szervezett a Híradástech­nikai Anyagok Gyárának Vö­röskereszt-szervezete. A hu­szonhárom hallgató a közel­múltban eredményesen adott számot a tanfolyamon szerzett ismereteiről. ★ A sokszoros véradókat ün­nepelték a minap a Gyapjú­mosó- és Szövőgyár váci gyár­egységében. A harminckilenc ötszörös és többszörös véradó­nak kalóriacsomaggal kedves­kedtek az üzemi szervezet tag­★ A KAEV 7. számú gyárának, a váci öntödének Vöröske­reszt-szervezete szoros kap­csolatot tart fenn a Siketek Kisegítő Iskolájának tanári karával. Annak idején már hírt adtunk róla, hogy a taná­rok alapszervezetet alakítot­tak, mely az öntöde csúcsve­zetőségének irányításával dol­gozik. A legutóbbi vezetőségi ülésen az iskola vöröskereszt­titkára elmondotta, hogy ti­zenöt olyan növendékük van, aki a nyári szünidőt is az is­kolában tölti: ezeknek a gyer­mekeknek a nyaraltatását sze­retnék megoldani az öntödei vöröskeresztesek, örülnének, ha más szervezetek is segítené­nek ebben. ★ November 30-án, pénteken délelőtt értekezletet tartanak a Vöröskereszt váci szervezetei­nek titkárai: a vezetőség be­számolóját hallgatják meg az 1973-ban. végzett munkáról. Találkoztam a Télapóval Ünnepi ruhában, ünnepi arccal jöttek édesanyjuk, édes­apjuk kezét jogva a gyerme­kek a bolt bejárata jelé. Volt, aki kitépte magát a szülői kézből, volt, aki makacsul megállt a kirakat előtt, szét­vetette lábát, és nem akart továbbmenni. Mások pisze or­rukat a kirakat üvegére szo­rították, és úgy kandilcáltak bejeié. Sohasem láttam ennyi gyereket élelmiszerboltban. Kerestem az okot, és meg- I nemet int, találtam. Az üzletben ládán jegyzi: ült a Télapó. Bokáig érő, fe­hér prémmel díszített, piros köpenyben, piros süveggel, ha­talmas nagy bajusszal és sza­kállal. A gyerekek először tisz­tes távolból jigyelték, majd győzött a kíváncsiság, és kő-, zelebb merészkedtek. A Télapónak csendes, me­leg hangja volt: — Neved? — ... Lacika. — Hiszen téged ismerlek! Nagy csodálkozás. — Szereted a spenótot? Bólintás. — Édesanyád is ezt monda­ná? Lacika édesanyjára néz, és de gyorsan meg­A Magyar Hírektől — a Textiléletig A Magyar Hírek című fo­lyóirat méltatta a göd-felsői ifj. Gádorosi Ferenc ENSZ- ösztöndíjas most megjelent Lakásépítés Dániában című könyvét. A Film-Színház-Muzsika képben, írásban beszámolt ar­ról, hogy legutóbb Vácott ké­szültek az Álmodó ifjúság és a Szikrázó lányok című új magyar filmek külső felvéte­lei. A Magyar Nemzet tudósítá­sa szerint a közeljövőben új tejüzem épül Vácott, ahol al­kalmazzák az újszerű, az ed­diginél tetszetősebb tejcsoma­golási eljárást. A tél A Musica Humana hangversenye A Néphadsereg című heti­lapban olvastuk Kóbor László Együtt nőttek a gyárral című írását a DCM-bői kikerült if­júmunkások további életútjá- rói. A Hétfői Hírek Váci dísz­fény cím alatt arról tudósí­tott, hogy 550 nagy teljesítmé­nyű fényszóróval világítják meg ünnepek előtt az ország egyik legszebb barokk terének házait. A Népszava hétvégi Szép Szó Galériája című oldalán bemutatta az újpesti születé­sű s fiatalkora óta Vácott élő, munkálkodó Mizser Pál festő­művészt A Textilélet novemberi szá­mában Szánthó Imre megem­lékezik a sok történelmi em­léket őrizgető Vácról és festő­barátja, Paukert Károly em­lékkiállításáról. -pr­— De megeszem. — Jó gyermek vagy? — Jó — jelelt helyette édesanyja. — Készült is La­cika. Tud egy verset. S máris betöltötte a boltot a kedves gyermekhang. Előkerült a kosárból a két piros szaloncukor. De már ott állt egy másik gye:-mek, kislány. Ö énekelt. A másik mesét mondott. Megváltozott az üzlet. Nem volt eladó és vevő. Szemek találkoztak. Mind édesanyák. Űj kapcsolat teremtődött. Egyikük ezt mondta: — Köszönöm. — Mi is, hogy nálunk vásá­rol — mondta a másik. Kosárba került a cukor, liszt és két doboz szaloncukor. — Leértékelt, hggy aján­dékot adnak hozzá? — Dehogy! Ez a legjrissebb. Mi ezzel akarunli kedvesked­ni. Szinte sajnáltam, amikor a Télapó jelállt, és indult kije­ié. Igaz, nem szánkó várta, csak~ egy piros Moszkvics. A volán mögé ült, zsebéből slussz­kulcsot vett elő, megindította a motort, és máris száguldott a következő élelmiszerbolt je­lé, ahol szintén gyerekek szo­rították orrukat a kirakat­üveghez, ahol várta őt vevő, eladó s a kicsinyek hada. (mészáros) Az Országos Filharmónia rendezésében, másodszor lépett a közönség elé a Musica Hu­mana zenekar, hogy a bérleti hangversenyek „téli” műsorát mutassa be: Vivaldi négytéte­les versenyművének, A négy évszaknak „A tél” című tétele adta az ötletét. Maga a koncert korántsem volt hideg, fagyos: a bemutatott művek harmó­niája, a közreműködők művé­szete, a Musica Humana meleg hangjai egyaránt meghitté va­rázsolták a zimankós estét. 'Néhány szám kivételes ze­nei élményt ígért és — adott. Vonatkozik ez a Vivaldi-tétel- re, melyben jól érvényesülhe­tett Perényi Eszter bravúros technikája és magával ragadó dinamikája (kicsit talán sok is volt ebből...). Csajbók Te­rézia szépen közvetítétte az alig ismert Esterházy Pál­dalokat (a Harmonia Coelestis- ciklusból), bár néha azt érez­tük, mintha a kelleténél érce­sebben csengett volna. Hibát­lan előadásban hallottuk a gyermek Mozart Bach-témára írt Esz-dúr zongoraversenyét, Szabó Katalin kitűnő szólójá­tékában, a zenekar érzékeny, hajlékony kíséretében. Händel A-dúr concerto-ját hallgatva, melyet Király Magdolna stílu­sos közreműködésével adott elő az együttes, néhol nem éreztük elég tömömek a hang­zást. Fenntartás nélkül szólhatunk viszont a Corelli-concerto elő­adásáról. Ügy látszik, a Co- relli-műhöz áll legközelebb a zenekar: végtelen finomsággal bányászta elő a mű variációs gazdagságának legrejtettebb szépségeit is. Végh Ferenc Járási úttörő-olimpia Megyei döntő: Monom A járási úttörő-olimpián a svájci rendszerben lebonyolí­tott versenyek bírája Marót Géza volt. Király István az általános iskolák sporttaná­csának járási elnöke adta át a helyezetteknek a díjakat. Kisdobos lányok: 1. Szántai Mária (Dunakeszi 1. sz. isk.), 2. Hanák Ildikó (Váchartyán), 3. Tári Mária (Dunakeszi 1.). Fiúk: 1. Medveczky Imre (Kemence), 2. Pálinkás József (Kemence), 3. Mocsári Zoltán (Göd 1.). Üttörő lányok: 1. Boné Er­zsébet (Váchartyán), 2. Sülé Ibolya (Márianosztra), 3. Fü- löp Judit (Dunakeszi 2: sz. i.). Anyagbeszerzők! Építtetők! A Közép-magyarországi / Nyersanyaghasznosító Vállalat Vác, Rádi utcai telepén NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓK olaj- és víztároló hordók (különböző méretben) qéotisztításhoz szükséges textíliák rúdacélok betonacélok idomacélok dróthuzalok vaskapuk kerítések Fiúk: 1. Demendi József (Dunakeszi 3. sz. isk.), 2. Len­dér Lajos (Dunakeszi 3. sz. isk.), 3. Pleskó Tibor (Göd 1.). A kisdobos fiúk között Med­veczky tavaly is győzött. Az úttörő fiúknál helycsere kö­vetkezett be: a 6. osztályos Demendi nyert. A megyei döntő Monoron, december 2-án lesz, s ott a já­rási győztesek versenyeznek az elsőségért. S. L. ~ Járási asztaütenisz verseny Asztalitenisz-versenyen hat­van versenyző, vett részt a já­rásból. Fiú, I. korcsoport : 1. Márton Gyula (Vácduka), 2. Német Géza (Verőce), 3. Császár Ká­roly (Szód). II. korcsoport: 1. Szabó László, 2. Fekete Géza (Má­rianosztra), 3. Elekes Szilárd (Fót Gyermekváros). Lány I. korcsoport: 1. Mol­nár Erzsébet (Vácduka), 2. Sipos Rita (Márianosztra), 3. Szabó Ildikó (Váchartyán). II. korcsoport: 1. Varga Ibo­lya, 2. Csóka Zsuzsa (Fót Gyermekváros), 3. Fehér Klá­ra (Dunakeszi 1. sz. iskola). A megyei döntőbe minden korcsoportból az első jutott tovább. A megyei verseny Abonyban lesz, december 9- én. g. i t

Next

/
Oldalképek
Tartalom