Pest Megyi Hírlap, 1973. október (17. évfolyam, 230-247. szám)
1973-10-05 / 233. szám
GÖDÖN IS Ügyfélszolgálati iroda Régi panasz mind a lakók, mind a tanácsi dolgozók részéről, hogy sok felesleges időt töltenek egymással — eredmény nélkül. Időbe telik, amíg megmagyarázzák, mi a teendő a különféle kérdésekben, milyen iratok, bizonylatok kellenek az érdemi elintézéshez. Ezt a panaszt kívánja megszüntetni a gödi tanács végrehajtó bizottsága, amikor elhatározta, hogy ügyfélszolgálati irodát létesít a tanácsházán, a régi párthelyiségben. A3 irodában három tisztviselő áll mindennap hivatalos időben az érdeklődők rendelkezésére. A tisztviselők minden hozzájuk fordulót felvilágosítanak, útba igizítanak és a szükséges nyomtatvá- íiyokkal ellátnak. Az iroda az év végén vagy jövő év elején kezdi meg működését. A PEST MEGYEI HÍStAP KÜLÖNKIADÁSA XVII. ÉVFOLYAM, 233. SZÁM 1973. OKTÓBER 5., PÉNTEK FÓTI PÁRBESZÉD legvitatták a családi életre nevelés kérdéseit Immár ötödik alkalommal rendezi meg a fóti Fáy—Vörösmarty Társaság nagy sikerű rendezvényét, a fóti párÚjra lendületben a Kisalagi Lendület Az ősz csalóka fénnyel szórja szét napsugarait, idézve ezzel is a nemrég elmúlt nyarat. S lám, tán a napfény hatására, nyárias témáról folyik a szó Kisalagon. Henzel Lajos tanárt, a labdarúgócsapat edzőjét jókora gyermekcsoport Veszi körül, s együtt idézil$ az emlékeket. — Az idei nyáron is beneveztünk a Pajtás Labdarúgó Kupa küzdelmeire. Kisalagi Lendület néven indultunk, s igen imponáló mérkőzésso- rozatot játszottunk: csapatunk ötvenháromszor lépett pályára, ebből 49 ízben győzött, 3 alkalommal döntetlent ért el, s mindössze egyszer hagyta el vesztesként a pályát. 246:101 volt a gólarány, tehát mérkőzésenként majdnem 5 gólt rúgtak csatáraink. — Ilyen előzmények után került sor Pusztaszabolcson az országos területi döntőre. Rajtunk kívül Szeged, Pécs, Kalocsa, Pusztaszabolcs és Taksony csapatai vetélkedtek. EÍső mérkőzésünket a házigazda Pusztaszabolcs ellen játszottuk. Sajnos, a legelső percben, az ellenfél kapusával való összecsapás során, a földön fekve maradt legjobb csatárunk, Szabó Sanyi. Hamarosan szirénázó mentő vitte lábtöréssel Dunaújvárosba, a kórházba. Játékostársai teljesen döbbenten álltak. Sikerült lelket vernem beléjük, s így ezzel a lelki teherrel is 3:1 arányban bizonyultak jobbnak a mieink. — A második mérkőzésen, távollétem miatt, a pusztaszabolcsi edző, Lipták Gyula irányította a csapatot. Taksony ellen küzdöttünk, s a döntetlen már elég lett volna a döntőbe jutáshoz. Sajnos, az utolsó percben egy potya ízű gólt kaptunk, s ezzel 1:0 arányban vesztettünk. A sportszeretetből jelesre vizsgázó Lipták Gyula és a többi csapat jelen lévő vezetője is hiába nyilatkozott úgy, hogy a legjobb játékot a mi 'csapatunk produkálta, mi már csak a 3—4. helyért küzdhettünk. Ekkor ismét Pusztaszabolcs csapata lett az ellenfelünk. Bár közben még egy játékosunk, German István vált harcképtelenné, 5:2 arányban győztünk, s ezzel a területi döntőn harmadik helyezést értünk el. — Csapatunk kapott egy kupát, minden játékos érmeket és teljes garnitúra felszerelést. Mi nyertük el a legjobb játékosnak járó különdí- jat, egy szép serleget, s ugye, természetes, hogy a teljes csapat Dunaújvárosba utazott, a kórházba, ahol Szabó Sanyi frissen begipszelt lába mellé került a legjobb játékosnak járó serleg, az érem, és kissé groteszk hatást váltott ki a begipszelt beteg láb mellett a vadonatúj felszerelés, a kórházi ágyón. — Hogy miért elevenítjük fel mindezt? Mert itt az ősz, s indul a Pest megyei általános iskolák labdarúgótornája, melyre 42 csapat nevezett a megyéből. Mi is ott vagyunk a mezőnyben. Tavaly az úttörőolimpián a járásban második helyet szereztünk, a Pajtás Kupa területi döntőjén harmadikak lettünk. Ezek az eredmények köteleznek. Bár legjobb játékosaink kiöregedtek, a helyükre lépők lelkesedéssel igyekeznek majd helyüket megállni — mondta Henzel Lajos tanár-edző, majd élesen harsant sípja, s a körülötte álló gyerkőcök indián diadalüvöltéssel rohantak a nálya közepén lévő labdakupac félé. Újra lendületbe akar jönni a Kisalagi Lendület. (—k —e) beszédet. Ezúttal is mintegy százan töltötték meg a termet, ahol pedagógusok, pszichológusok, szociológusok, írók, egészségügyi dolgozók, szülői munkaközösségek vezetői, párt- és mozgalmi funkcionáriusok gyűltek össze, a járás minden községét képviselve, hogy társadalmunk egyik igen aktuális kérdéséről, a családi életre nevelés helyzetéről és problémáiról tanácskozzanak. A párt, a népfront, a KISZ, a tanács megyei, járási és nagyközségi képviselői is jelezték jelenlétükkel a téma és a tanácskozás jelentőségét. Részt vett és felszólalt Ortu- tay Zsuzsa, a Magyar Vörös- kereszt főtitkárhelyettese is. Dr. Székely Lajos, a fóti Fáy—Vörösmarty Társaság elnökhelyettese nyitotta meg a tanácskozást, majd dr. Bágyo- ni Attila, a Pest megyei Tanács egészségügyi osztálya egészségnevelési csoportjának vezetője tartott a témáról vitaindító előadást. S hogy ismét valóban sok gondot okozó kérdést tűztek immár országos hírű párbeszédük napirendjére a fótiak, bizonyítja, hogy az ott levők közül huszonhatan ' kértek szót, s azért csak ennyien, mert több hozzászólásra már idő hiányában nem kerülhetett sor. A részvevők egyöntetűen vallották, hogy a szülői gondoskodásnak már a gyermek megszületése előtt meg kell kezdődnie. Marosán György írja Tüzes kemence című könyvében: „Az emberke megszületik, de ehhez a sorsdöntő tényhez neki semmi köze sincs. Akarata nem érvényesülhet, döntéséről szó sem lehet. Minden ember közös sorsa: mások akaratából megszületni. Az embert életre hívják, lesz, és — elindul útján...” A gyermek azonban a biológiai öröklésen kívül örökli a család légkörét, hagyományait, nevelési módszereit is. A családi nevelés pedig csak úgy válhat eredményesebbé, ha minden szülő azt tűzi ki céljául: utódai legyenek' értékesebb és boldogabb emberek! S ha ezért tesz is! A családi élet közös élményei, rendezett mindennapjai, felejthetetlen ünnepei erősíthetik tovább a vérségi kapcsolatot az összetartozás érzésével. A család az első közösség, mellyel a gyermek élete soVACI APROHIRDETESEK AUTÓ MŰSZAKI BOLT Vác, Széchenyi u. 33. Tel.: 11 —735. Felszerelési cikkek, fékbetétek, fékalkatrészek, csapágyak, szimeringek, gömbcsuklók, szelepek, hengerfejtömitések fagyáJlófolyadék stb. Vác, Hárnál) Kató Alt. iskola takarítónőt keres. Elcserélném háromszobás, Bpest VII. kér lakásomat, váci 4 szobás, magánlakással. „Magántulajdon” jeligére a Váci Hirdetőbe. Gépírást vállalok 5 órától. Vác, Földvári tér C'2. III. em. 23. Középiskolások korrepetálását vállalom német nyelvből. Delacas- se, Vác, Törökhegyi , út 10/b. földszint 2. I Telefon: 11—089. > rán találkozik, s első példaképei a szülők, a családtagok. A legfontosabb az, hogy a gyermekkel okosan, bensőségesen, rendszeresen foglalkozzanak a szülők, hiszen a kisgyermek lelke olyan, mint egy tiszta lap, s igen fontos, hogy mi kerül ■— szinte kitörölhetetlenül — erre a lapra, hiszen a gyermek felnőve, többnyire azt a családi modellt igyekszik saját részére megteremteni, amit szüleitől látott, tanult. Sok szó esett a tanácskozáson a családi nevelés nehézségeiről: a szülők elfoglaltságáról, a dolgozó anyák túlterheltségéről, a család együtt eltöltött idejének aggasztóan csekély voltáról, a sokgyermekes családok nehézségeiről s más hasonlóan jelentős kérdésekről. Sokan foglalkoztak azzal i a problémával is, hogy kié‘legyen a fő feladat a családi életre nevelésben. Az iskoláé? A családé? Nem kis kérdések ezek, hi. szén igen jelentős a szülők mai nemzedékének feladata: gyermekeiket úgy kell nevelniük, hogy azokban minél több örömöt lelhessenek, hogy a ma gyermekei, felnőtté válva, hazájukért, családjukért egyaráht sokat tegyenek, munkájuk és nevelésük eredményesebb legyen a mai szülők nemzedékénél. S mi a legfontosabb? Az, hogy legyen példakép a család: a jövő generáció s így az ország jövőjének is egyik legfontosabb nevelő-formáló közössége! A párbeszéd részvevői a hivatalos zárszó után még sokáig folytatták kis csoportokban a párbeszédet. E témát nem lehet és nem is szabad korlátok közé szorítani. Az V. fóti párbeszédnek a témával kapcsolatos ajánlásait lapunkban is közöjük majd. (- ki —) Meghívó kérdőívvel A Híradástechnikában rendezik a műszaki könyvnapok ünnepélyes megnyitóját Alkalmi kiállítás, előadások Néhány évvel ezelőtt a tudományos és technikai ismereteket közlő szakkönyveknek több mint a kétharmada a budapesti szakboltok révén jutott el az érdeklődő vásárlóközönséghez, a váci könyvesbolt alig forgalmazott műszaki könyvet. A különbség az utóbbi időben jelentősen csökkent: a vidéki könyvterjesztő hálózat, a Művelt Nép könyvesboltok forgalma elérte a fővárosi szakkönyvforgalmat. Megváltozott a helyzet a Dunakanyar ipari városában, Vácott is. A Széchenyi utcai Zalka Máté Könyvesboltban mérnökök, technikusok és szakmunkások keresik — sma már meg is találják — a műszaki irodalom köteteit. így vetődött fel a gondolat, hogy az idei műszaki könyvnapokat ünnepélyes megnyitóval vezetik be. Erre október 12-én, este fél hat órakor kerül majd sor, a váci Híradás- technikai Anyagok Gyárának Zrínyi utcai kultúrtermében. A meghívókhoz a rendezőség kérdőívet mellékel, melynek segítségével a megnyitó közönsége előre eljuttathatja kérdéseit, melyekre a vita során válaszolnak. Zsolt Sándor, a Műszaki Könyvkiadó igazgatója mondja a megnyitóbeszédet. Előadást tart Balázs Sándor, a KGM Tájékoztatási Irodájának főosztályvezetője. Filmet vetítenek, majd válaszolnak az említett módon feltett kérdésekre. A HAGY dísztermének előcsarnokában alkalmi kiállítást rendeznek, a könyvesbolt lehetővé teszi a helyszíni vásárlást. Az Izzó is bejelentette, hogy október 18-án kiállítást és könyvvásárt rendez a műszaki könyvnapok idején. A Forte-gyárban 22-én, 23-án és 25-én több szakmai előadás hangzik el. Néhány városi és járási üzemben bemutatják az idei műszaki könyvnapok 44 újdonságát. (papp) ANYAKÖNYVI HÍREK Váci képek Szobon Október 14-ig tekinthető meg Szobon, a művelődési központ előcsarnokában a váci Madá.ch Imre Művelődési Központ képzőművészeti szakkörének kiállítása. A tárlatot délelőtt kilenc és este nyolc óra között tekinthetik meg az érdeklődők. Született: Fekszi József és Markovits Márta: Zsuzsánna, Mellár Mihály és Vitencz Györgyi: Aliz, Ulyhelyi László és Burján Györgyike: János, Erdélyi Vince és Székely Magdolna: Tamás, Falat József és Blaskó Rozália: József, Szabó Vilmos és Molnár Anna: Szilvia, Tajti Joachim és Nagy Magdolna: Tamás, Fogarasi Antal és Kiss Zsuzsanna: Zsolt, Murguly Gyula és Ben* esik Borbála: Erika, Kardos Pál és Simon Erzsébet: Pál, Kovács Mihály és Andrásik Katalin: Barna, Mátraházi Ferenc és Bucsányi Erzsébet: Erzsébet, Szakádáti György és Viszt Verona: Zoltán, Kiácz László és Surányi Margit: László nevű gyermeke. Házasságot kötött: Deák Ferenc Varga Margittal, Noé Gábor Hohner Ilonával, Kovács Gyula Csiszár Anikóval, Bonifert János Miskei Zsuzsannával, Németh István Dragony Kornéliával, Simon Lajos Holupcsik Piroskával, Lánci György Hanzlik Ágnessel. Vácott hunyt el: Vitencz István (Vác, Köztársaság út 15.), Molnár Viktorné szül. Desewffy Virginia (Vác, Molnár u. 6.), Kapecz Pálné szül. Szűcs Anna (Kisnémedi), Kiss Teréz (Vác, Felszabadulás u. 12.), Veres János (Nézsa), Wetsz Antal (Vác, Balassagyarmati u. 66.), Molnár Já- nosné szül. Csernák Julianna (Püspökszilágy), Kapuszta Já- nosné szül. Krecsmarik Irén (Vác, Damjanich u. 61.). A tárgyalóteremből Magával vitt 12000 forintot Gyuris Kálmánná sződi lakos megözvegyült. Irt Gyulára Salamon Ilona nevű ismerősének, és hívta, jöjjön, ápolja és gondozza őt. Salamon Ilona a sződi lakásba költözött, s 16 hónapon át gondozta az özvegyasszonyt. Időközben Gyurisné meghalt. A gondozó a lakásban talált 17 000 forint megtakarított pénzből ötezret kifizetett a temetésre, a többit s egy kézimunkagépet magával vitte Gyulára. Később bántotta a lelkiismeret, levelet írt a sződi tanácselnöknek: nem volt végFelvételt hirdetünk szakképzett óvónői munkakör betöltésére, jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán: Váci Kötöttárugyár. Vác, Sáliéi Tmre utca F—10. CU-s Trabant Limousine első kézből eladó Kisnémedi, Petőfi u. 19. Bartus. Vácon egy vagy másfélszobás öröklakást, készpénz, plusz OTP átvállalással vennék. Érdeklődni: este. Tel.: 10 — 048. rendelet, nem kötöttek eltartási szerződést, így a hagyaték öröklése nem volt egyértelmű. Próbálta azzal szépíteni az ügyet, hogy a pénzt „ő spórolta össze”, de a tanács kérésére megindult a vizsgálat. Bíróság elé került az ügy. Az enyhítő körülményeket figyelembe véve, a büntetőtanács házközösségben elkövetett lopás miatt nyolc hónap szabadságvesztésre ítélte Salamon Ilonát, de a büntetés végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette. (P.) * A váci mozik műsora MADÁCH 5—7: A1 fogoly ítéletre vár (olasz) — 8—10: Az utolsó mozielöadás (amerikai). — Szombat éjszakai előadás: Murphy háborúja (angol). — Vasárnapi matiné: A varázsló és A mindentlátó lány. ÉPÍTŐK 5-én: Zabriskie Point (amerikai), — 6—7: Jöjjön el egy kávéra hozzánk! (olasz), — 8-án: Vadállatok a fedélzeten (szovjet). postai utalványon adható fel vagy borítékba helyezett könyvutalvány formájában juttatható el a Hazafias Népfront Pest megyei bizottsága címére: Budapest, 1054. Steindl Imre u. 12. Kérjük, hogy az utalványt tartalmazó borítékra vagy pénzesutalvány hátsó oldalára mindig írják rá: „Jó könyvet a gyermekeknek! (Pest megye)”. ★ Eddig tart a Hazafias Népfront megyei kulturális bizottságának felhívása. A bizottsági ülés harminc résztvevője első felajánlásként 600 forintot, megközelítőleg 30 ifjúsági könyv árát fizette be a mozgalom csekkszámlájára. _ N. í vőd vállalat pályázatot hirdet jogtanácsosi állásra Korhatár: 50 év. Az ajánlatokat önéletrajzzal, „Vác környéki lakos" jeligére, a váci hirdetőbe (Vác, pf. 46.) kérjük küldeni. A Hazafias Népfront Pest megyei kulturális bizottsága legutóbbi ülésén felhívást fogadott el: „Az iskolai könyvtárak fejlesztése, bővítése, könyvállományának fejlesztése, gyarapítása elsősorban központi, állami erőből történik. így az általunk most meghirdetésre kerülő JÓ KÖNYVET A GYERMEKEKNEK társadalmi akciónak nem az a legfontosabb célja, hogy minél nagyobb összeget gyújtsunk ösz- sze. Nem az a feladatunk, hogy ismételten a termelő egységek — üzemek, termelő- szövetkezetek, vállalatok stb — gazdasági vezetőit kérjük fel a segítésre. A JÚ KÖNYVET A GYERMEKEKNEK akció célja, hog% a társadalom figyelmét felhívja az iskolai könyvtárak fontosságáraSzervezzünk társadalmi összefogást! A községi népfrontbizottságok szervezzenek olyan kulturális rendezvényeket, amelyek bevételét a mozgalom csekkszámlájára fizessék be. A já.rási és városi népfrontbizottságok — többek között — a különböző tanácskozások, bizottsági ülesek résztvevőit is hívják fel a mozgalom segítésére. Ismét hangsúlyozzuk: nem az összeg (adomány) nagysága, hanem a minél szélesebb körű társadalmi összefogás, megmozdulás a fontos. Cselekedjünk gyermekeink, a holnap művelt nemzedéke, a jövő érdekében! A felajánlott segítség a 235-90 172-5507 szám alatt Jó könyvet a gyermekeknek AZ ELSŐ FEL AJÁNLÁS