Pest Megyi Hírlap, 1973. október (17. évfolyam, 230-247. szám)

1973-10-06 / 234. szám

Biszku Béla Pest megyében >-p * • *1 / 1/ I ajekozodas a budai járásban Beszélgetés az érdi Bentavölgye Tsz-ben Üzemlátogatás a DHV-ban és a DKV-ban Több napon át ismerkedett Pest megye életével, politi­kai, gazdasági helyzetével, eredményeivel, problémáival Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Részt vett és felszólalt — mint már jelen­tettük — a Pest megyei pártbizottság múlt héten tartott ülé­sén. Most kedden o megyei párt-végrehajtóbizottság ülésén je­lent meg. Beható megbeszélést folytatott a végrehajtó bizott­ság tagjaival a megye közéletéről, pártszervezeti, tanácsi, gaz­dasági, művelődési munkájáról és más időszerű kérdésekről, feladatokról, az MSZMP Központi Bizottsága tavaly novemberi határozatának szellemében, a X. pártkongresszus és a novem­beri KB-ülés határozatainak végrehajtásáról. Tegnap, pénteken egész napos látogatást tett Pest megyé­ben. A budai járás több községét kereste fel, majd Százhalom­battán, a Dunai Kőolajipari Vállalatnál gyűlésen mondott be­szédet. Az egész napos látogatásra elkísérte Cservenka Fe- rencné, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Pest me­gyei pártbizottság első titkára, dr.Mondok Pál, a Pest megyei tanács elnöke, Novák Béla, a budai járási pártbizottság első titkára és Varga Ferenc, a budai járási hivatal elnöke. Törökbálint, Diósd, Érd A Bentavölgye Tsz programve­zérlésű tefházáhan (balról jobbra) Dékűny István, Biszku Béla és Cservenka Ferenemé. A programnak megfelelően először a törökbálinti új óvo­dához, a Bajcsy-Zsilinszky utcába vitt a látogatók útja. Itt a környéken az elmúlt években 500 új ház épült, csu­pa új házasok, családalapítók laknak benne. — Nagyon kellett az óvoda — beszélte a látogatóknak Garai Gyúláné, a törökbálinti tanács elnöke, aki Mészáros Lajossal, a nagyközségi párt- bizottság titkárával fogadta a vendégeket, majd végigvezette őket a friss, tiszta falak kö­zött, megmutatva a négy szép foglalkoztatót és a jól felsze­relt konyhát, amelyben há­romszáz adagot főznek napon­ta, a község másik két óvodá­ja ellátására is. A gyors munka és az össze­fogás szép példája is ez az új óvoda, amelyben Geri Jánosné vezető óvónő és munkatársai hétfőtől fogadják az első „be- vonulókat”, száz kisgyermeket. — Az idén, április 12-én tűzték itt ki a helyet — mon­dották —, s nem egészen 150 nap alatt már el is készült az épület a tárnoki Lenin Tsz építőbrigádjának munkájával. Költségeihez több környező tsz, üzem járult hozzá, a köz­ség a saját fejlesztési alapból és lakói társadalmi munkával is segítették, a telket pedig a Kertészeti Kutató Intézet ál­lami gazdasága adta. Törökbálinton az új lakóte­lep megnyerte a vendég tet­szését; amelynek 24 épületé­ben 48 család lakik, két szoba konyhás lakásokban. Mint pél­dául Erdei György, a sasadi tsz traktorosa és családja, aho­vá — a szíves invitálásnak eleget téve — be is mentek a látogatók. — Azelőtt vályogházban laktunk, csupa víz volt min­den — mesélte az asszony, aki ötéves kislányával és a nagymamával volt otthon. ■— Ügy örülünk ennek a szép lakásnak, ahonnan még a környék is más — mutatott a valóban megkapó hegyes­dombos panorámára, a másik meglátogatott családi házban Zentai János vagyonőr fele­sége. A diósdi munkáslakások kö­zött az egyre továbbépülő OTP-lakótelep mellett, a ta­valy átadott új óvodánál veze­tett el a további út — a fej­lődő, gazdagodó járás összké­péből adva ízelítőt —, Érdre, a Bentavölgye Termelőszövet­kezetbe. Az itt feltálalt felvágottak, húskészítmények, szőlőfürtök nemcsak kis uzsonnával szol­gáltak, hanem afféle termék- bemutató szerepét is betöltöt­ték. A tsz-nek ugyanis eredmé­nyesen működő húsfeldolgozó­ja van. az idén hatezer sertést vágnak — hallhattuk is mind­járt a tájékoztatást, amely közvetlen hangulatú beszélge­tés keretében alakult ki Bisz­ku Béla és a megyei látoga­tók, valamint a helybeliek — Piszék Imre, érdi nagyközségi pártbizottsági titkár, Dékány István tsz-elnök és Dávid Mi­hály, a tsz párttitkára között. A járás négy tsz-vágóhídja közül az egyik legjelentősebb dolgozik itt, hetenként kétszer vágnak, egy-egy alkalommal 130—140 sertést. — A megyei vezetés igen nagyra értékeli ezt a tevé­kenységet — mondotta a be­szélgetés során Cservenka Fe- rencné. — Sajnos a MÉM ko­rábban azt az álláspontot fog­lalta el, hogy csak a nagyobb, évi 20—25 ezer sertésvágó üze­meket támogatja, s ez átme­netileg itt komoly gondot oko­zott. A helyi húsellátás szem­pontjából viszont elengedhe­tetlen fontosságú, az ilyen vi­szonylag kisebb húsfeldolgo­zók létesítése is. Ezzel nem­csak a községnek és környé­kének ellátását szolgálják, ha­nem hozzájárulnak a főváros tehermentesítéséhez is, ami ugyancsak egyik célunk. — Az itt élő háziasszonyok ezt úgy fogalmazzák meg — mint Novák Béla megjegyezte ezzel kapcsolatban —, hogy „szeretnénk minél kevesebb csomaggal hazautazni Buda­pestről”. Országosan is jelentősek, Egyébként a járási pártbi­zottság első titkárának tömör beszámolójából ki is derült, hogy sokat tesznek ennek ér­dekében, miközben természe­tesen a termelőszövetkezetek is megtalálják számításukat. Ami különben a mezőgazda- sági termelést illeti, a járási pártbizottság első titkára — összhangban a tsz-elnökkel — kedvező terméseredményekről számolt be a Bentavölgye Tsz- ből, éppúgy, mint az egész bu­dai járásból, tájékoztatást nyújtva egyben a járás életéről, • A törökbálinti új óvodánál fejlődéséről is. Sajátos hely­zetükre jellemző, hogy az el­múlt két esztendő alatt ötezer fővel növekedett a szavazati joggal rendelkező lakosság száma, amire mind az ellátás­ban, mind más hasonló téren tekintettel kell lennie a párt­ós állami vezetésnek. Sokat tesznek ennek megfelelően a múltból örökölt gondok meg­szüntetéséért. Így például tel­jesen felszámolták az egykori nyomortelepeket, illetve a szo­ciális viszonyoknak nem meg­felelő otthonokat, s összesen 300 új lakást adtak át az ott élőknek. Legutóbb Pátyon ad­tak át 16 ilyen lakást. Különösen felkeltette Bisz­ku Béla figyelmét az az orszá­gosan is kiemelkedő eredmény, amelyet az óvodaépítésekben értek el. A korábbi években az óvodai igények 50 százalé­kát tudták kielégiteni. Jelen­leg viszont 80 százalékát elé­gítik ki, holott a megyei átlag még csak 67 százalék, ami egyébként jóval felette jár az országos átlagnak. Mindebben persze nagy szerepe van a tár­sadalmi munkának is, amely­nek adatai iránt nagy figye­lemmel érdeklődött Biszku Bé­la. mint ahogyan sok minden más eredményről és gondról is. amely a tájékoztatás, a be­szélgetés folyamán szóba ke­rült. Természetesen nemcsak szó­ba került, hanem a gyakorlat­ban, mondhatnánk, hogy kéz­zelfoghatóan is sor került meg­(Folytatás a 3. oldalon) . AZ MSZMP PEST MEQYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVII. ÉVFOLYAM, 234. SZÁM ÁH A 80 FILLÉR 1973. OKTÓBER 6., SZOMBAT Az ENSZ közgyűlése élesen elítélte a dél-afrikai kormány politikáját A fajüldöző rezsim külügyminisztere csak egy nap késéssel mondhatta el beszédét Az ENSZ közgyűlése pénte­ken, közép-európai idő szerint délután fél négykor folytatta tanácskozását. Mint ismeretes, a csütörtöki ülésen az afrikai országok képviselői a dél-afrikai kül­döttség mandátumának ér­vénytelenítését követelték, mi­vel a delegáció nem képviseli az ország több milliós színes bőrű lakosságát. Az általános politikai vita felfüggesztését követően a mandátumvizsgáló bizottság elvetette az afrikai államok követelését. A bizott­ság döntését pénteken délután terjesztették a közgyűlés elé. Az ENSZ-közgyűlés nagy szótöbbséggel — 72 szavazat­tal 37 ellenében és 13 tartóz­kodás mellett — fogadta el az ugyanaznap benyújtott szíriai javaslatot, hogy a testület fossza meg mandátumától a dél-afrikai fajüldöző rezsim küldöttségét. A közgyűlés ez­zel az aktussal hivatalosan elutasította a dél-afrikai dele­gáció megbízólevelét, és ha­tálytalanította saját mandá­tumvizsgáló bizottságának csütörtöki döntését. A szavazás lebonyolítása után azonban Leopoldo Beni- tes (Ecuador) a közgyűlés 28. ülésszakának elnöke kijelen­tette: jóllehet e döntés a dél­afrikai kormány politikájának élés elítélését tükrözi, a meg­bízólevél elutasítása mégsem jelenti a dél-afrikai delegáció jogainak és privilégiumainak felfüggesztését a közgyűlésben. Ezután a közgyűlés elnöke megadta a szót Hilgard R. Muller dél-afrikai külügymi­niszternek. Miközben Muller a szónoki emelvényhez ment, az afrikai delegátusok tiltako­zásuk jeléül kivonultak az ülésteremből. Számos ázsiai és afrikai diplomata is csat­lakozott hozzájuk, s a padso­rok csaknem teljesen kiürül­tek. Amikor Hilgard Muller dél­afrikai külügyminiszter be­szélni kezdett, a teremből az afrikai, ázsiai és latin-ameri­kai küldöttségeken kívül kivo­nultak a szocialista országok delegátusai is. Az Egyesült Államok, Nagy­Britannia, Japán és Nyugat- Németország delegációja a he­lyén maradt. Mindamellett még az amerikai delegáció egyik tagja is megjegyezte, hogy az ENSZ megalakulása, vagyis negyed évszázad óta a pénteki tiltakozó kivonulás volt „a legnagyobb arányú”. Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, pénteken a Csepel Vas- és Fémművekbe látogatott. Dél­előtt a gyár vezetőivel tanács­kozott, s megtekintette az új szociális létesítményeket, majd délután a pártoktatási év meg­nyitása alkalmából a pártbi­zottság tanácstermében — több száz hallgató előtt — elő­adást tartott „Időszerű politi­kai kérdések, a pártpropagan­da feladata” címmel. — A szocializmus teljes fel­építése — korszakunk felada­ta. Ez azonban az emberek kapcsolatainak, gondolkodás- módjának, életvitelének szo­cialista irányú formálását kö­veteli meg. Napirendre került az egyén erőteljesebb fejlesz­tése, a közösségi társadalom­hoz méltó kapcsolatok, és ma­gatartás kialakítása. Lehet-e ez reális program olyan körül­mények közt, amikor szüntele­nül arról hallunk, hogy terjed a szerzés és az anyagiasság, a közszellemet rontó jelenségek — borravalózás, korrupció — kapnak lábra, szedi vámját a bürokratizmus és arról halla­ni, hogy csökken a kommu­nista áldozatkészség? — Az eddig megtett út — mondotta többek között Benke Valéria — és a perspektívák együttes mérlegelése azonban azt mutatja, hogy pártunk po­litikájának eredményeképpen társadalmunk az elmúlt más­Péter János a szíriai külügyminiszterrel tárgyalt Péter János külügyminisz­ter október 4-én New York­ban megbeszélést folytatott Abdel Halim Khaddam szíriai külügyminiszterrel. Husák Jugoszláviába látogat Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára a közeljövőben hi­vatalos baráti látogatást tesz Jugoszláviában. fél évtizedben minden tekin­tetben fejlődött, s a további változtatás eszközei is a ke­zünkben vannak. Látnunk kell, hogy az anyagi javak önmagukban nem idéznek elő torz tudatot. — Ha világossá tudjuk ten­ni — folytatta a szónok —, ki miért kapja a nagyobb fize­tést, akkor ez a közgondolko­dás formálására perdöntő ha­tással lesz. Az ember és a munka minősítésének szocia­lista elveit kell fokozatosan ér­vényesíteni. Ennek segítője — a szubjektivizmus ellenszere is —, ha a kollektívákat foko­zottan bevonják a munka sze­rinti elosztásba, az anyagi és erkölcsi elismerés odaítélésé­be. — Problémáink megoldásá­nak bázisa, társadalmunk szo­cialista alapja: a termelőerők szocialista tulajdona, a nagy­üzemi szervezettség az iparban és a mezőgazdaságban, a pro­fitérdek helyére lépett közös­ségi érdek. A társadalomirányítás kér­déseiről szólva leszögezte: a felelős vezető szervek — így a párt is — úgy látják: kezünk­ben vannak az eszközök, ame­lyekkel a történelmileg soron levő feladatainkat, egyiket a másikkal segítve, egymással kölcsönhatásban jól megold­hatjuk. Az emberek tudatá­nak, magatartásának, életmód­jának megváltoztatásáért, szo­cialista szellemű fejlesztéséért csak köztük és velük együtt lehet eredményesen fellépni. A továbbiakban Benke Va­léria az elmúlt évtizedek eredményes erőfeszítéseiről beszélt, amelyek anyagiakban, szellemiekben egyaránt meg­mutatkoztak. Suhl és Pest megye fiataljainak barátsági szerződése A társadalomhoz méltó emberi kapcsolatok formálása Benke Valéria előadása a Csepel Vas- és Fémművekben A hétfőn megyénkbe érke­zett Suhl megye: ifjúsági de­legáció tegnap délelőtt Árpást Zoltánnak, a KISZ megyei bizottsága titkárának kíséreté­ben a Pest megyei pártbizott­ságra látogatott. Jámbor Mik­lós, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára, vala­mint Arató András, a párt- bizottság osztályvezetője fo­gadta a vendégeket: Hubert Heidrichet, az FDJ Suhl megyei Bizottságának másod­titkárát, a küldöttség vezető­jét, Kurt Jürgen Riesét, az FDJ Bad Salzungen-i járási bizottságának első titkárát, Renata Heinzét, a schmalkal- deni Szerszámgép Kombi­nát tudományos munkatársát, Ruth Meissét. a suhli poli­technikai technikum úttörő­vezetőjét, valamint Peter Mül­ler Schomost, a neuhausi An­na Seghers Transzformátor­üzem FDJ-titkárát. Jámbor Miklós, a megyei pártbizottság nevében köszön­tötte a küldöttséget, majd a megyék gazdasági helyzetéről, mozgalmi életéről beszélt, részletesen kitérve a párt és a KISZ kapcsolatára. A megye politikai vezetőivel való találkozás után a Pest megyei KISZ-bizottságon Fo­dor László, a KISZ Pest me­gyei Bizottságának első titká­ra, Árpási Zoltán és Szent- györgyvári István titkárok és Lábai László úttörőtitkár, va­lamint Csapó László, a KISZ- bizottság osztályvezetője kö­szöntötte a delegációt. Ez­után került sor a két testvér­megye 1974-ig érvényes együttműködési megállapodá­sának aláírására, amely az ifjúsági szervezetek baráti kapcsolatának szorosabbá té­tele érdekében kifejtendő fel­adattervet tartalmazza. A szerződés rögzíti a járási ve­zetőségek, továbbá öt alap­szervezet és öt úttörőcsapat együttműködését is. Az öttagú küldöttség ma reggel Ferihegyről indul visz- sza Suhl megyébe. KÖZÉLET Kim ír Szén, a Koreai Mun­kapárt Központi Bizottságá­nak főtitkára, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság el­nöke és Kim Ir, a KNDK köz- igazgatási tanácsának elnöke táviratban mondott köszöne­tét a magyar vezetőknek a KNDK megalakulása 25. év­fordulója alkalmából küldött jókívánságokért. Apró Antal, az országgyű­lés elnöke bemutatkozó láto­gatáson fogadta Haushang Moghadam-t, az Iráni Császár­ság új magyarországi nagy­követét, aki a közelmúltban adta át megbízólevelét. Dr. Szekér Gyula nehézipari miniszter, a Magyar Kereske­delmi Kamara által a Szovjet­unió három nagyvárosában szervezett magyar gazdasági napok alkalmából pénteken Novoszibirszkbe utazott. I i

Next

/
Oldalképek
Tartalom