Pest Megyi Hírlap, 1973. október (17. évfolyam, 230-247. szám)
1973-10-04 / 232. szám
Társadalmi munka Eltűntek a kátyúk Összefogtak GyömrŐn a Csokonai Vitéz Mihály utca lakói: az utca eleje ugyanis meglehetősen rossz állapotban volt, ezért Furuglyás Géza tanácstag társadalmi munkát szervezett a mintegy 60—70 méteres útszakasz rendbetételére. Már reggel nyolc órakor legalább tizenöten serénykedtek ásóval, lapáttal, kapával az úton. Ott volt többek között Lázár Lajos, Szabó Mihály, Tóth István, dr. Horváth Sándor, Burján Jenő, Nagy Sándor, Dohnál Béla. Délután egy órakor fejeződött be az útjavítás: eltűntek a kátyúk, s az arrajárók elismeréssel nyilatkoztak a megszépült útszakaszról. ÚRI Helyiség a klubnak A községi tanács helyiséget biztosított klub céljára a fiataloknak, s az MHSZ vezetősége intézkedett annak felújításáról. A klubszobát október 20-án szeretnék átadni. A sülysápi ÁFÉSZ ígéretet tett, hogy húsz széket ad a klub MOHOB'VIDfn XV. ÉVFOLYAM, 232. SZÁM 1973. OKTOBER 4., CSÜTÖRTÖK Gondos előkészítés után Megkezdődik aKISZ-okiaim Hatvanhét kör, ezerhaiszáz részvevő Vas-, gyémánt- és aranydiplomák • • Ünnepségen köszöntötték a legidősebb pedagógusokat ÜGYSZERETETTEL, ODAADÁSSAL tés bunkócsapásai alatt, út- talan utakon vergődve vitték mind előbbre szívük lámpását, hogy legyen már végre valami moccanás a mozdulatlan pusztákon.” Szólott arról a lelkes nekibuzdulásról, amellyel fél évszázaddal ezelőtt, mint pályakezdő nevelők elindultak, és arról a sok nehézségről, amellyel a két világháború alatt és között éltek. — Ök azok — mondotta —, akik látták a sok gyerekkel telezsúfolt, rideg és sötét tantermeket, és akik élik az újat, amelyben a magyar néptanító legemberibb törekvései válnak valóra... — Kívánok önöknek további hosszú és boldog életet. Éljenek közöttünk, hogy felnézhessünk önökre, hogy a munkáját kezdő fiatal nevelőtől megkérdezhessük, vállalod-e a hivatásodat azzal az áldozatos lelkesedéssel, ügyszeretettel, odaadással és szívóssággal, mint az előtted élők, mint a közöttünk élők? hez a KISZ-szervezetek nagy segítséget kaptak a helyi párt- szervezetektől és a községi pártbizottságoktól. Egyelőre nincs megfelélő személy a kör vezetésére a sülysápi Corvin Ottó, a Maglódi Vasipari Vállalat, a maglódi területi, a vecsési Ezüstkalász Tsz, az üllői, a mendei, gyömrői területi és a gombai Fáy András Tsz alapszervezeteiben. Az elmúlt oktatási évben is sok segítséget nyújtott a járási oktatási bizottság, amelynek tagjai ismét vállalták a feladatot. Hatvanhét körben, ezer- hatszáz hallgatóval kezdődik meg a KISZ-oktatás. Elmondható: előkészítése megfelelő, annak ellenére, hogy ezekben a hetekben a KISZ-vezetőségválasztó taggyűlésekre irányul a fő figyelem. Végül Berla Ferenc járási KISZ-titkár az 1974. évi költségvetés-tervezetet ismertette ^ vb-tagokkal. G. J. VILÁGHÍR Gobelinezők Sülysápon Új szállítmány érkezett A napokban Lakatos Jánosáéval találkoztam, a sülysápi Gobelin Háziipari Szövetkezet könyvelőjével, aki barátságosan arra kért, keressem fel mihamarabb szövetkezetüket, mert a múlt héten igen jelentős esemény zajlott le bemutatótermükben. Hamarosan eleget is tettem a meghívásnak. Az irodában a könyvelőnőn kívül még három bedolgozó asszony is tartózkodott. Mind a hárman igen jókedvűek voltak. A vidámságra meg is volt az okuk, hisz ezúttal is a legszebb munkadarabokban gyönyörködhettek: a központból éppen akkor érkezett egy nagyobb szállítmány. A kana- vász gyapjúfonállal előhúzott anyagok között csodás tájképek, díszes csengő húzók, bájos gyermekarcok és kedves, idillikus jelenetek szerepeltek. S ott feküdt előttük ezerféle selyemfonál, a halovány rózsaszíntől a sötét bordóig. Pontos utasítás jelezte, hogy a munkatárgyakat milyen fonállal kell kihímezni. Érdeklődésemre az asszonyok nem kis büszkeséggel jegyezték meg, hogy nemrégiben milyen nagyszerű élményben volt részük: a budapesti nagygyűlésen részt vett külföldi asszonyok egy kis csoportja kereste fel a sülysápi gobelinszövetkezetet, egyik részük a környező államokból, másik részük pedig a tengeren túli országokból érkezett, s meg akarták ismerni azokat az asszonyokat, akik oly sok örömet szereznek nekik. Országunk kevés községe közül ugyanis a sülysápi asszonyok gobelin kézimunkája is eljut ma már a világ legtávolabbi részébe, és mindenütt osztatlan sikert arat. A külföldiek igen nagy érdeklődéssel szemlélték a pompás faliszőnyegeket. K. L. Előkészületek az évfordulóra Martinovics Ignác nevét veszi lel a vecsési 2. sz. általános iskola Egyhetes eseménysorozat A napokban felkerestük Törő István igazgatót, a vecsési 2. sz. általános iskola igazgatóját, és tájékoztatást kértünk az iskola névadásáról. — Ezerkilencszázhetvenöt- ben emlékezünk meg a forradalmár Martinovics Ignác halálának 220. évfordulójáról. Ez alkalomból, miután a Martinovics téren van az épület, úgy döntöttünk, hogy róla nevezzük el iskolánkat. Elhatároztuk, hogy 1975-ig „Legyen az iskola az úttörőcsapat otthona!” jelmondatunk jegyében csaoatotthont építünk. Az illetékeseket fel is kerestük, bejelentettük, hogy a szülői munkaközösség, valamint az „Egy iskola — egy üzem” mozgalom segítségével, az úttörőotthon teljes felépítéséhez szükséges teendők felét társadalmi munkában elvállaljuk. — Egyébként az iskolai névadó ünnepély programjában az alábbi rendezvények szerepelnek: még ebben az évben járási verseny zajlik le történelem tantárgyból, s a következő évben úgyszintén. Az idén s jövőre ének-zenei járási bemutató lesz iskolánk és a községi művelődési ház rendezésében. — A községben honvédelmi napot tartunk 1974-ben, majd járási úttörő sakk- és asztalitenisz-versenyt rendezünk, a 3-as számú iskolával együtt. 1975-ben kispályás labdarúgó-, járási asztalitenisz-verseny lesz a helyi 3. sz. iskola rendezésében, amelyet leány és fiú kézilabda járási döntő és a községi iskolák közötti atlétikai verseny követ. — A névadó ünnepély alkalmából községünk 7. és 8. osztályos tanulói részére még történelmi, irodalmi és képző- művészeti vonatkozású pályázatot is hirdetünk. A pályázat feltételeit később tesszük közzé, időpontja az 1973—74-es, tehát a jelenlegi tanév. Az eredmények kihirdetésére az avatóünnepélyen kerül sor. — Szeretnénk 1974-ben a napközi otthon bővítését is elkezdeni, melynek kivitelezése 120. ezer forint. E bővítéssel két újabb csoport nyerhet felvételt a napközibe. Az úttörőház építési költségének 50 százalékát, körülbelül 90 ezer forintot ugyancsak társadalmi munkával szeretnénk megtakarítani. — A Martinovics Ignác iskola névadó ünnepélyét egyébként egyhetes eseménysorozat vezeti majd be. mely alkalommal a már említett úttörőrendezvényeken kívül különböző kiállításokat, iskolai és nagyközségi szintű vetélkedőket is szervezünk. Az ünnepély napján az iskola főfalán leleplezzük a Martinovics Ignác emléktáblát. Pápay Iván Közlekedési szabálysértők K. József monori lakos Győrben műhelygépkocsival a megengedett 60 kilométer helyett 88 kilométeres sebességgel közlekedett: ezer forint bírság megfizetésére kötelezték. ★ M. Ferenc monori lakos motorkerékpárral lépte túl a megengedett sebességet lakott területen: ezerötszáz forintot kell fizetnie. ★ K. Mihály maglódi lakos Balatonalmádiban gépkocsijával a megengedett sebességet 26 kilométerrel lépte túl, ezért ezerkétszáz forint bírság megfizetésére kötelezték. ★ K. Kálmán vecsési lakosnak 2500 forint bírságot kell fizetnie, mivel lakott területen 40 kilométerrel lépte túl motor- kerékpárral a megengedett sebességet. Szebbnél szebb támadások Járási labdarúgó-bajnokság Monor II—Törtei 4:0 (2:0). Hazai támadásokkal kezdődött a találkozó. A csapatban helyet kapott Zakó is, aki jó formában játszott, és vezette a szebbnél szebb támadásokat. A 12. percben szép hazai támadás futott a pályán, Zakó a jobbszélen kapta a labdát, és futtából nagy gólt lőtt, 1:0. A 24. percben Kári növelte a hazaiak előnyét, 2:0. Szünet után is a hazaiak irányították a játékot, a törte- liek lestaktikát alkalmaztak, hogy kevesebb gólt kapjanak. Az 55. percben Kiss a jobbszélen futott fél, és lövésével szemben a vendégkapus már tehetetlen volt, 3:0. A 60. percben Kári ügyesen játszotta magát tisztára, de közeli lövését a törteli kapus szögletre mentette. A 70. percben Fenyvesi kapott jó labdát, és nem hibázott, 4:0. Hazai támadásokkal ért véget a találkozó. Jók: Bágyi, Szabó, Kiss, Kári, Zakó. Monor II ifi—Törtei ifi 3:2. NŐI LABDARÚGÁS Erzsébeti Spartacus—Monor 2:0 (2:0). A hazai lányok balszerencsés vereséget szenvedtek a jó formában lévő fővárosi lányoktól. A hazai csapat sok támadást vezetett, de a góllövés nem ment neki. Szünet után a megítélt büntetőt Kovács Teri mellélőitte, és igya szépítés nem sikerült. Jók: Szalai, Gál. Vitéz Imre MŰSOR MOZIK Gomba: Forró vizet a kopaszra! Monor: János vitéz. Űri: Morgiana, a kékszemű macska, Vecsés: Száguldás a semmibe. MŰVELŐDÉSI HÄZ Gyömrőn, este 19 órakor: a filmklub első vetítése. 1 Javítani kell a fiatalok közéleti aktivitását, tevékenységét, és fokozni az érdeklődést a kül- és belpolitika iránt. Az oktatás előkészítését már a júniusi titkári értekezleten megkezdték. A gödöllői egyhetes KlSZ-titkártovább- képző tanfolyamon részletesen is foglalkoztak e feladatokkal. Ezek után került sor az alapszervezetekben a legmegfelelőbb oktatási forma kiválasztására. Előrelépést je- [ lent, hogy a KISZ-szervezetek az oktatási anyagokon kívül [ megrendelték a választott témához kapcsolódó kiadvá- ■ nyakat, diafilmeket, prospektusokat is. Igen fontos volt az alapszervezetek megfelelő propagandistáinak kiválasztása. A régi propagandisták 60 százaléka ismét vállalta a munkát, s így biztosítottnak látszik az oktatás sikere. Az új propagandisták jelöléséA nagy tetszéssel fogadott beszéd után a diplomák kiosztása következett. A diploma megszerzésének 65. évfordulója alkalmából és több évtizedes nevelői tevékenységének elismeréseként vasdiplomát kapott Vály Lászióné gyömrői és Kelemen Sámuel monori pedagógus. Gyémántdiplomát Papp Lajos- né vecsési óvónő, aranydiplomát Kiszely Zoltánná vecsési, Kovács Géza sülysápi és Sál Antal gyömrői pedagógus vett át. Az ünnepeltek nevében Kovács Géza megható szavakkal köszönte meg az ünneplést és a kitüntetéseket. Kovács György tettel köszöntőm kedves vendégeinket, legidősebb nevelőinket — kezdte beszédét Ma- gócsi Károly, majd így folytatta: — Azokat a nevelőket, akik életük java részét a közösséget formáló tevékenységgel töltötték el, a kormányhatározat alapján arany-, gyémánt- és vasdiplomával tüntetik ki Ezután az 50, 60 és 65 évvel ezelőtt pályájukat kezdő pedagógusok helyzetét vázolva, emlékezett azokra a néptanítókra, akik, amint mondotta, „prófétai lángot hordtak a szívükben, miközben térdig süppedt lábuk az évszázados sárba. Fáradhatatlan akarással, szegénységben, a meg nem érBalról jobbra: a 86 éves Vály Lászlóné vasdiplomás gyömrői, valamint Sál Antal gyömrői és Kovács Géza sülysápi aranydiplomás pedagógus. Mutnéfalvy Adorján felvételei Magócsi Károly átadja a vasdiplomát Kelemen Sámuel monori nyugdíjas pedagógusnak. Megható ünnepségen köszöntötték az elmúlt napon a járás legöregebb nevelőit Mo- noron. Az ünnepségen részt vett Marton János, a pedagógusszakszervezet monori járási titkára és Magócsi Károly, a járási hivatal művelődési osztályának vezetője. — Mély tisztelettel és szereÜlést tartott a KISZ monori járási végrehajtó bizottsága. Elsőként Varga Jenő politikai munkatárs adott jelentést az 1973/74. évi KISZ- oktatás előkészítésének tapasztalatairól, a további feladatokról. Elmondta, hogy a közeljövőben kezdődő KISZ-ok- tatás továbbra is a KISZ KB 1968. évi határozata alapján folyik majd a monori járásban. Kiemelt feladatnak kell tekinteni a párt ifjúságpolitikája elméleti és gyakorlati kérdéseit, a KISZ VIII. kongresszusán hozott határozatok végrehajtását. a legújabbak. Kényelmesek, világosak, öröm bennük utazni. — Csodálatos volt az érzés, amikor először húzott villanymozdony. Néztük a mozdonyokat, s arra gondoltunk, menynyivel más, mennyivel kulturáltabb körülmények között utazunk mi, fiatalabbak, mint apáink, nagyapáink. — Nincs korom, egyenletes a fűtés. Nagyon sokat fejlődött a vasút, az biztos. Igaz, ma is fárasztó az utazás, ám e szükségszerű vonatozás a jelen körülmények között elviselhetőbb, mint korábban bármikor. ★ Szerény ünnepség keretében adtak át egy újabb villamosított szakaszt: Budapestről, Nagykátán át, immár Szolnokig jár a csodálatos kék mozdony. Tovább halad a vasút villamosítása. Ügy tervezi, azt ígéri a MÁV, hogy jövőre, a vasutasnapra, már Békéscsabáig közlekednek kék mozdonyok. Jandó István koromeső szállt be, rakódott vastagon hajunkra, ruhánkra. — Később gázlámpák világítottak, azonban gyér fényükben olvasni nem lehetett. Pedig abban az időben igencsak lett volna idő rá, órákig zö- työgött a vonat, kitérőkben rostokolt az egy vágánypár miatt. — Sötétség telepedett az állomásokra, néhány gyenge fényű villanykörte pislákolt mindössze. Szigetperon, aluljáró sem volt akkor... Meg hangosbemondó sem. A jelen — Sokat, nagyon sokat változott a vasút. Ma már Nagy- káta felé megépült az ország egyik legkorszerűbb vasútvonala. Szigetperonok, aluljárók, modern jelzőberendezések teszik biztonságossá a közlekedést ... Az állomásokon hangosbemondó van, neon- és higanygőz-lámpasor a megállóhelyeken. — Évek óta kizárólag négy- tengelyes kocsik közlekednek, Átadtak egy újabb Államosított vasútszakaszt Nagy káté és Szolnok között. Az eseményl nem előzte meg hangos, látványos ünnepségsorozat. Az utazóközönség csak az átadás után szerzett tudomást a nagy jelentőségű korszerűsítésről. A múlt — A háború mindent elpusztított. Emlékszem, ablaktalan, villanytalan marhavagonokban kezdtük a bejárást. Mosdó sem volt, s ha néha kéttengelyű, fapados került, az már luxusszámba ment. — Sokszor a vonat tetején utaztunk, nem ritkán a gőzmozdony oldalain ... Volt úgy, hogy maga a mozdonyvezető mutatta meg, hová telepedjünk, hol kapaszkodjunk, ahol nem forrósodik át a mozdony. — Télen jéghidegek voltak a kocsik. Lefagytak a gőzvezetékek átereszei, legtöbbször a második kocsiig sem jutott el a gőz... Nyáron? A legnagyobb hőségben sem lehetett ablakot nyitni, tüzes szikra-, Jövőre már Békéscsabáig Villanyon ozdonyok