Pest Megyi Hírlap, 1973. október (17. évfolyam, 230-247. szám)
1973-10-04 / 232. szám
Hatvanon jelentkeztek Jövendő szakmunkások Megkezdődött oktatásuk Sokan vannak, akik a nyolc általános befejezése után nem tanultak tovább, hanem dolgozni mentek és most felnőtt fejjel igyekeznek bővíteni tudásukat. A konzervgyárban az idén is megszervezték a felnőttek szakmunkásképző tanfolyamát, amelyre eddig hatvanon jelentkeztek. A jövendő szakmunkások oktatása már megkezdődött. Új erdő A Szabadság Termelőszövetkezet hangácsi üzemegységében a művelésre alkalmatlan 306 hektár földterületet erdősítéssel hasznosították, s a fák már szépen cseperednek. Mit látunk ma a moziban ? öreg rabló nem vén rabló. Színes, szinkronizált szovjet filmvígjáték. Kísérőműsor: Biológiai egyensúly. Előadások kezdete: 5 és 7 órakor. KISKÖRZETI MOZI A CSONGRÁDI ÜTI ISKOLÁBAN A korona elrablása. Színes szovjet kalandfilm. Előadás kezdete: este 7 órakor. X MORÖ A PESTMEfrY£l XVII. ÉVFOLYAM, 232. SZÁM HfRLÁ P KÓLÓN KIAD A S A" 1973. OKTÓBER 4., CSÜTÖRTÖK Felmérték a Dózsa Tsz kétévi munkáját Elismerés a jelentős eredményekért Közismert, hogy a Dózsa Termelőszövetkezetet két évvel ezelőtt szanálni kellett. A veszteséges vállalkozás élére új vezetők kerültek, akik a bajok orvoslásával kezdték munkájukat. Megállapították, hogy a termelőszövetkezetben meglazult a munkafegyelem, sok igaz és vélt sérelem izgatta az emberek kedélyét, fékezte munkakedvüket. A szanálás után a párt városi végrehajtó bizottsága megjelölte a teendőket. Legfontosabb volt, hogy megteremtsék a termeléshez szükséges feltételeket, megszilárduljon a munka- fegyelem, megszülessen az egyetértés, amely nélkül elképzelhetetlen a további feladatok elvégzése. Két év alatt milyen eredményeket sikerült elérniük? Erre adtak feleletet a Dózsa Termelőszövetkezet pártcsúcs- és gazdasági _ vezetőségének tagjai az MSZK'ÍP városi végrehajtó bizottságának. A termelőszövetkezetnek 3661 hektár földje van. Elsősorban állattenyésztéssel és növénytermesztéssel foglalkozik. A szanálás után megkezdődött az átszervezés. A növénytermesztésből kiiktatták azokat a termesztési ágazatokat, amelyek nem voltak gazdaságosak. Előzetes számítás alapján az őszi gabonafélék, a takarmánynövények, a kukorica és cukorrépa termesztésére vállalkoztak. A kertészetekben csak zöldborsót, paradicsomot és fólia alatt, korai zöldségféléket termesztettek: a sok fajta, kis parcellán művelt zöldség nem kifizető, és a tagság erejét is meghaladta azok művelése. Az állattartásban is változtatásokat hajtottak végre. A Dália-programhoz való csatlakozást látták a legjobbnak, mert ahhoz a feltételek megértek. Régebben a szarvasmarhatartásra ráfizettek, részben mert nem volt kellő mennyiségű takarmány, részben az istállók öregekké, silányakká váltak. Jelenleg 402 tehenük van, amelyből az idén 103-at eladnak és az év végére, az új vásárlásokkal együtt, 379 szarvasmarhájuk lesz. Továbbra is foglalkoznak pulyka, lúd nevelésével, és keltetőállomásukon nemcsak saját baromfiaik tojásait keltetik, hanem bérkeltetést is végeznek. A jövedelem felét javult a vetőmagvak minősége Jól haladnak az őszi munkák a földeken Befejezték a lucerna negyedik kaszálását A nyári betakarítási munkák után szinte pihenés nélkül láttak hozzá a gazdaságokban az őszi hónapokban esedékes teendők ellátásához. A termelőszövetkezetekben az őszi gabonavetések alá összesen 3 ezer 627 hektáron kell elvégezni a talajmunkákat. A nyári időszakban, a betakarítást követően, 785 hektáron már befejezték a vetések előkészületeit, és az elmúlt időszakban a gazdák további jelentős területen végeztek ezzel a fontos munkával. A legutóbbi adatok szerint összesen 2 ezer 200 hektáron készítették elő a talajt a vetésre. Az őszi kalászosok termő- területe a tavalyihoz képest 389 hektárral növekedett, így összesen 3 ezer 417 hektáron termesztenek a gazdaságok búzát, rozsot, őszi árpát és tritikálét. 196 hektárral csökkent viszont az őszi takarmánykeverék termőterülete. Tavaly ősszel a tritikálé és a rozs vetőmag értékmérő vizsgálatai során megállapították, hogy a saját termesztésű magok a szaporításhoz szükséges követelményeknek nem feleltek meg, ezért akkor az árugabona termőterülete helyett a takarmányozási célokra termő területet növelték a gazdaságok. Az idén viszont javult a vetőmagvak minősége, így az árugabona termőterületét növelték: 92 hektárral csökkent a tritikálé vetésterülete, 71 hektárral nőtt viszont az őszi árpáé és 218 hektárral a rozsé. Mivel a Dózsa és a Szabadság termelőszövetkezet saját termesztésű vetőmagjait továbbszaporításra használni nem lehet, ezek a gazdaságok megfelelő minőségű vetőmagot vásárolnak. Gondot okoz viszont a tritikálé-vetőmag beszerzése. Az idén 175 hektárA KÁLVIN TERI FELVASARLOTELEPEN Szőlőt és birset visznek a gyümölcstermelők SOK NYULAT TENYÉSZTENEK A Kálvin téri felvásárlótelepre most már csak otelló szőlő érkezik jelentősebb mennyiségben: Pestre szállítják, ahol szívesen vásárolják étkezési célra. A szerződésesért kilónként 4,70 Ft-ot, a szabadárúért 4 forintot fizetnek az átvevőhelyen. — Az otellóból eddig mintegy 300 mázsát, a csemegeszőlőkből 400 mázsát vásároltunk fel — mondotta Bodzsár József telepvezető. — A szőlőn kívül most még a birset vesz- szük. Téli almát nemigen hoznak, mert a körösi gyümölcs- termelők leginkább maguk tárolják. hogy majd a télen, jobb áron adják el a piacon. — Aprójószágot is vásárolnak? — Ha a nyulat aprójószág- nak tekintjük, igen, mert abból minden két hétben tartunk felvásárlást. Esetenként behoznak a tenyésztők mintegy 500 darabot. Az átvételi árak emelkedtek. A szerződésben átadásra vállalt fiatal tarka nyúlért 29,50, a fehérért 33,50 forintot fizetünk kilogrammonként. Nagykőrösön az utóbbi években sokat fejlődött ez a tenyésztési ágazat. Évente 7—8 ezer nyulat veszünk át, van olyan tenyésztő, aki 5—600 jószágot is nevel. Mint mondják, érdemes velük foglalkozni, mert exportálják a tapsifüleseket, főleg Olaszországba. — A hízott libákat is átveszik? — Igen. 2500 hízott lúd átvételére számítunk. Az is buzdítja a termelőket a hizlalásra. hogy a nagyobb májú libákért felárat kapnak. K. L. ral növelték a búza termőterületét, melynek legnagyobb részén, 761 holdon, Bezosztá- ja—1 fajtát vetnek el. Az őszi mezőgazdasági munkák közé tartozik a tavasziak alá végzett mélyszántás is. Ezt kisebb területen tervezik *az idén, egyrészt a géppark kapacitása miatt, másrészt a laza homoktalajon nem is szükséges az évenkénti őszi mélyszántás. A takarmánykeverék vetőmagjai 114, a rozsé 30, az őszi árpáé 150 hektáron kerültek eddig a földbe. Nem kevés munkát jelent a gazdáknak az őszi betakarítás sem. Burgonyát 83 hektárról gyűjtenek be a szövetkezetben, és az eddig felszedett gülba- ba, illetve somogyi sárga fajták 107 mázsás átlagot hoztak hektáronként. Befejezték a lucerna negyedik kaszálást. A 253 hektárnyi területről a negyedik kaszáláskor átlagosan 14 mázsát gyűjtöttek be minden hektárról. Ez év őszén kukoricát 1068 hektárról gyűjtenek be, ez a terület 78 hektárral több, mint a tavalyi. A terület 75 százalékáról gépekkel takarítják be a termést. Az emberek munkáját 3 új kombájnadapter és 4 traktoros csőtörő-fosztó gép segíti. Eddig 120 hektár kukoricaföldön fejezték be a munkát, májusi morzsoltban 34 mázsás átlaggal. Cukorrépát 86 hektáron termesztettek a szövetkezetek. Legnagyobb termőterülete a Dózsa Termelőszövetkezetnek van, 70 hektár. A zöldségfélék begyűjtése is jó ütemben halad. Összesen 244 hektáron termesztettek paradicsompaprikát, káposztát, zellert. A szüretet három gazdaság, a Petőfi, Hunyadi és a Szabadság termelőszövetkezet 374 hektáron kezdte el, és eddig 90 hektáron végeztek a munkával, 75 mázsás termésátlaggal. Téli almát 119, szilvát 77, körtét 8 hektárról gyűjtenek be a gazdaságok. Az időjárás eddig kedvezett az őszi munkáknak, és remélhetőleg továbbra sem lesz fennakadás e fontos feladatok elvégzésében. Khim Antal az állattenyésztésből származó pénz adja. Az üzemek átszervezésével együtt meghatározták azokat a folyamatos teendőket, amelyek a termelést segíthetik és megszilárdítják a munkafegyelmet. Ahhoz azonban a politikai és gazdasági vezetőség összhangjára volt szükség. Az elmúlt két évben minden alapvető ügyben együtt döntöttek, a tagság véleményét minden esetben kikérték. A gépüzemben például külön traktorosbrigádot szerveztek, mert a meglevő gépeket korábban, a sok fegyelemsértés miatt nem használták ki kellően. A tagság belátta, hogy csak az összefogás javíthat a termelőszövetkezet sorsán. Nem látványos eredményekre törekedtek, s a szívós, tervszerű tevékenység eredményeket szült: például 1971-ben 76,80 fillér volt az egy napra jutó jövedelem, az idén pedig már 86,10 forint. A szanálás óta a termelő- szövetkezet részint saját erőből, részint állami segítséggel gépet vásárolt, fokozta a vegyszeres gyomirtást, főleg a kapás növények és gabonafélék között. Műtrágyából is többet használt fel, egy hektáron 268 kilogrammot. Intenzívebbé vált a legelőgazdálkodás is. A folyamatosan kapott hiteleket visszafizették, s rátértek az eredményes gazdálkodásra. A vezetők munkáját határozottság jellemzi: a termelőszövetkezet megszilárdításán, eredményeinek növelésén fáradoznak, s elképzeléseik születtek a távlati gazdálkodásra is, Az idősebbekről sem feledkeznek meg: jövőre az idősek háztáji földjét közösen műve lik meg. A termelőszövetkezet kilépett a gyengék sorából, noha ma még állami támogatást kap. Őszinte, nyílt légkör jellemzi, a pártélet rendszeressége jótékonyan hat a teljes tagságra. A jelentős eredmények, amelyeket a párt- és a gazdasági vezetők közösen értek el, kivívták a párt városi végre hajtó bizottságának elismerését. Az ülésen a fejlődést szolgá ló további teendőket is meg vitatták. (takács) átvevőhelyet létesítenek: ott gyűjtik össze a tisztítandó ruhákat, fehérneműket, melyeket a gyár gépkocsija visz a mosodába, majd tisztítás után visszaszállít az üzembe. Egy héten kétszer vesznek át ruhát, a dolgozók kívánsága szerint reggel fél hat órától délután 4 óráig. A konzervgyár vezetői tehát ismét kinyilvánították, hogy szívügyüknek tekintik a dolgozó nők segítését. Az ifjúság a konzerviparért címmel szakmai vetélkedőt szerveztek a konzervgyárak: 26 csapat tagjai mérték össze szakmai tudásukat, de politikai tájékozottságukról; valamint általános műveltségükről is számot kellett adniuk. A nagykőrösi fiatalokat három csapat és három egyéni versenyző képviselte, nem kis sikerrel. Görbe Ferenc szaktechnikus a hetedik helyen végzett. Jól szerepelt a konzerv Ilias üzem csapata is (Kurgyis Imre és Vikartóczki Éva, valamint Szűcs Balázs szakmunkás) : negyedik lett, és elnyerte a verseny különdíját, a 3 ezer forintot. A konzerv VI-os csapata, nyolcadik helyével, pénzjutalomban részesült. SE>OB$ T Dobó országos ezüstérmes A serdülő A-korcsoportos atléták országos bajnokságát a fővárosban rendezték. A kétnapos viadalon két Nk. Pedagógus-atléta vehetett részt. Ebben az évben az atléták lépcsőzetes bajnokságain a továbbjutást kiharcolok indulhatnak. A 15 éves lányok között, 100 méteres síkfutásban Dobó Éva, 12,9 mp-es eredménnyel, második lett; a 16 éves lányok 100 méteres gátfutásában Klingl Györgyi 15,7-et futott, és a hetedik helyen végzett. Toldin tornászpremier A körösi tomásznők őszi versenypremierje is volt egyben a Ráckevén megrendezett megyei felnőtt női III. osztályú egyéni bajnokság. Mintegy 20 indulója volt a vetélkedőnek. Dicséretes, hogy a ráckevei és a ceglédi ellenfelek között a Nk. Toldi ITSK sportolónői közül ketten is továbbjutottak a területi bajnokságra. Összetettben, ötödik 'helyével, Bodó Ildikó, meglepetésre megelőzte a hatodik helyen végzett Búzás Margitot A szerenként versenyben, ugrásban Bodó második lett. Sárosi balszerencséje Kétnapos, jó és színvonalas volit az Újpesti Dózsa hetven birkózóval megrendezett országos I—IV. osztályú kötöttfogású versenye. 57 kg-ban kilenc induló volt. Sárosi Tibor (Nk. Kinizsi) az első fogyasztása miatt kissé elfáradt, s két győzelemmel, valamint egy kettős leléptetés utáni balszerencsével, a negyedik helyen végzett. Szorgalma biztosíték Sándor Irén (Nk. Toldi LK) a nyár folyamán a szocialista országok nemzetközi honvédelmi vetélkedőjére készülő, öttagú országos női válogatott keretbe kapott meghívást. KéCsárda és vegyesáru bolt Mindig akad vendég és vevő HAVI SZÁZEZER FORINT FORGALOM A ‘ kooséri faluszélen, a 49/52-es csárdaboltban egy fedél alatt működik a kis csárda és a vegyesáru bolt: az 1900-as évek elején egy öreg kocsmáros, Jurista Sándor alapította mindkettőt. A csárda boltot Jurista Sándor unokája, Kunos Józsefné vezeti. A kedves fiatalasz- szony az átjáró ajtón hol a bolthelyiségbe szalad át egy- egy vásárlónak kenyeret, sót, miegymást adni, hol a csárdába fut, és sört mér a szomjas tanyai embereknek. Mindig akad vendég, vevő, és mindnyájan elégedetten nyilatkoznak. — Nagy áldás ez a bolt — mondja Tóth Ferencné. — Minden kapható benne, nem kell a városban tülekednünk, a kiszolgálás is példás. Kenderes József, az Arany János Termelőszövetkezet nyugdíjasa mondja: — Ez itt a tanyavilág központja. Én mindennap ellátogatok egy pohár italra. Szűcs Bálint, a Szabadság Termelőszövetkezet tagja már fontosabb problémákat érint: — Esedi tanyánkon lakunk, pedig a városban is van házunk. Bár már korosodunk, nehezen határozzuk el magunkat a hazaköltözésre. A tanyán jobb a megélhetés. Tehenet lehet tartani, aprójószágot, malacot nevelni. És a városiaknak is érdeke, hogy kint maradjunk a tanyavilágban. Ha sok csibét viszünk be a piacra, mindjárt olcsóbb az ára. Kunos Józsefnétól még megkérdeztük, hogy megy a csárdabolt? — Az ÁFÉSZ jól ellát áruval. A nyáron sörünk is volt mindig. A tanyai emberek kedvesek. Havonta legalább 100 ezer forint a forgalom. — Van-e valami kívánság''" — Jó volna, ha a csárdába bevezetnék a folvóvizet. Kopa László zigránátdobása gyengébben sikerült, s nem került a Kijevbe utazó négyes csapatba. A bugaci származású, 15 éves baromfiipari tanuló tehetsége és szorgalma biztosíték, hogy még hallani fogunk róla. Szarvasbőgés , A Nk. Elektromos Sportklub tizenkét természetjárója nemrég a Pilis-hegységben, Klastrompusztán járt. A hagyományos őszi túra ezúttal háromnapos volt: a szarvasbő- gést hallgatták meg. A turisták igen jól érezték magukat az őszi Pilisben. Összevont járási bajnokság Ecser—Nk. Kinizsi II. 3:0 (1:0). Kinizsi II.: Tóth A. — Szé- csény, Dávid, Tóth n, Pap, Katona (Horváth), Hegedűs, Karsai, Kurgyis, Podmaniczki, Sarkad i. A körösi középpályások gyengébb teljesítménye rányomta bélyegét a csapat játékára. Az ecseri csapat jó képességű együttes. Háromnapos túra a Pilisben A fővárosi Vasas SC természetjáróinak egyik vidéki csoportja Nagykőrösön működik, az Irodagéptechnikai Vállalatnál. Az ITV-sek legutóbb jól sikerült, háromnapos túrán vettek részt a Pilis-hegységben, ahol egyebek között megtekintették Gesztesvára és Mór nevezetességeit is. Csütörtöki műsor Labdarúgás Abony, 14: A. Szelei út—Nk. Petőfi, megyei általános iskolai bajnoki mérkőzés. S. Z. # A nők társadalmi megbecsü- ! léséről és munkájuk megkönnyítéséről hozott párthatározat szellemében mindenütt intézkedési tervek készültek. A konzervgyárban jóval a határozat megszületése előtt számos változtatást vezettek be, amellyel megkönnyítették a dolgozó anyák, asszonyok munkáját. Legutóbb megállapodást kötöttek a Pest megyei Szolgáltató és Csomagoló Vállalat mosodájával, hogy az üzemben Konzervipari fiatalok vetélkedője Sikeresen szerepeltek a nagykőrösiek Jkönnyítés a dolgozó nőknek Átvevőhely az üzemben A GYÁR GÉPKOCSIJA SZÁLLÍT.