Pest Megyi Hírlap, 1973. szeptember (17. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-07 / 209. szám
mmoao A PESTME&YE« HÍRLAP XVII. ÉVFOLYAM, 209. SZÁM IM KI A DA SA 1973. SZEPTEMBER 7., PÉNTEK Az egészséges ifjúságért Minden diák tanulja meg az elsősegélynyújtást Még az iskolaév előtt összegyűltek az iskolák vöröskeresztes tanárelnökei, hogy megbeszéljék az új tanév feladatait, terveit. Dr. Faith Istvánná, a városi Vöröskereszt titkára ismertette a legfontosabb tennivalókat, amelyek az általános és középiskolásokra, valamint a szakmunkásképző iskolák fiataljaira vár. — Nagyon fontos, hogy a tanulóknak a vöröskeresztes munkában is önállóságot biztosítsunk. Ehhez a tagtoborzáson kívül szükséges az ifivezetőség megválasztása. Valamennyi vöröskeresztes tagnak tagkönyvet kell adni. De ez csak a formai rész — mondta , tájékoztatójában a vöröskereszt es titkár —, akárcsak az, hogy az elvégzett tanfolyamokról is bizonyítványt kapnak a diákok. Az a célunk, hogy valamennyi diák, kezdve a kis elsősöktől, megtanulja az elsősegélynyújtás alapelemeit, a legkisebbek azt, mit kell tenniük, ha valaki rosszul lesz, hogy segítséget kell hívni, a nagyobbak pedig már elsősegélyben is részesíthessék a rászorulókat. Az egészséges életre nevelés céljait szolgálják a tisztasági őrjáratok. Rendszeresen, havonta versenyben állnak egymással az osztályok. Ez nem új kezdeményezés, az előrelépés annyi, hogy az az osztály, amelyik három egymást követő hónapban „tiszta, rendes osztály” minősítést kap, bizalomjelvény viselésére jogosult. Az elsősegélynyújtást 8 órából álló tanfolyamon sajátítják el a VII—VIII. osztályosok. A végzős általános iskolás lányoknak javasolt a „nagylányok iskolájának’’ elvégzése, ahol kellő felvilágosítást kapnak a szexuális életről, személyi higénéről. A fiúknak a „családi élet iskolája” tanfolyam elvégzése célszerű. Ezenkívül az alsóbb korosztályoknak javasoljuk a helyes táplálkozással, öltözködéssel foglalkozó tanfolyamok elvégzését. A gimnazisták, szakiskolások sajátítsák el a házi betegápolás alapelemeit, a lányok ismerkedjenek meg a csecsemőgondozással is, mert elszomorító az a tapasztalat, hogy vannak fiatal édesanyák, akiknek kezdetben fogalmuk sincs újszülöttjük egészséges, helyes gondozásáról. Ugyanígy idejében kell beszélni a dohányzás és az alkoholfogyasztás veszélyeiről is. A tanfolyamok levezetéséhez a Vöröskereszt tankönyveket, szükség esetén előadót is biztosít, de számítanak a biológiaszakos tanárok, az osztályfőnökök segítségére is. Javaslatot tett dr. Faith Istvánná arra is, hogy a harmadik tornaóra bevezetésével keressék meg a módot az iskolák arra, hogy a téli időszakban a tanulók látogathassák a kecskeméti fedett uszodát, s hogy a fiatalok tanuljanak meg úszni. Nem kevés feladat ez. Megvalósítására csak akkor van lehetőség, ha az iskolák vezetői is megértik azt, hogy a tanulók nevelése és oktatása mellett milyen fontos szerepet kell biztosítani a szellemi kultúra fejlesztésén kívül az egészséges szervezet, egészséges élet kialakítására. Mindezt idejében kell elkezdeni abban a korban, amikor még a tudnivalókat ösztönössé tehetjük a fiatalokban. Ezt követeli a mai kor a gyermekektől, felnőttektől, csak így válhat egészségesebbé, erősebbé a fiatalság. DH2 A jobb munkaszervezésért Pályázat a tapasztalatok továbbadására Pályázatot hirdetett a konzervgyár a Dolgozz hibátlanul és hatékonyabban munka- rendszer kiszélesítésére, a jobb, tökéletesebb munka- szervezés és termelés intenzitására. A kedvező tapasztalatok, amelyeket a Konzerv I—II— III—IV, valamint a dobozüzem dolgozói szereztek, késztették a gyár vezetőit arra, hogy az egész üzemre kiterjesszék a munkarendszert. A pályázat első kategóriájának célja, hogy időben feltárják a munka közben észlelt hibákat, a folyamatos veszteségforrások okait és annak helyreigazítását célzó módszereket kell kidolgozniuk azoknak, akik a pályázaton részt kívánnak venni. Ebben a kategóriában három díjat tűzött ki a gyár igazgatója, 2 ezer, másfél ezer és egy- egy ezer forintos jutalmat. A pályázat másik része a DH2 irányítási koncepciójának a teljes körű munkavégzés megjavításának rendszerét hivatott javítani. Itt a díjak 3, kettő és fél, illetve másfél ezer forint. A pályázat határideje: október 31, illetve november 15. A pályázat jeligés, amelyet külön szakbizottság bírál el. A PESTI ÚTI RESZELŐÜZEMBEN A szocialista brigád címért küzdenek A neve: Petőfi Sándor brigád. Tagjainak létszáma: tizenhat. Személyenként: 8 óra társadalmi munkát vállaltak, ösz- szesen 128 órát. Termelési tervüket 104 százalékra teljesítik, ha az anyag biztosítása zökkenőmentesen történik. Ezek tények. Ismerkedjenek meg a munkájukkal, javasolja Túri József, a Hunyadi Termelőszövetkezet párttitkára. A munkahelyük zaja már az országúton is hallható, amikor az ember a tsz központi épületéhez közeledik. Eddig nem tudtam, milyen munkát végeznek ebben az épületrészben. Megtudom közben a termelési adatokat is. A tsz melléküzemága ez a reszelőgyári részleg. A kecskeméti Kéziszerszámgyár számára dolgoznak, évi termelési értékük 1 millió 300 ezer forint. A tervezett összegből július végéig 772 ezer forintot teljesítettek. Az anyagellátásuk jó. Á re- szelők munkadarabjait méretre leszabva kapják és két műszakban dolgoznak. A Petőfi Sándor brigád vezetője Dani László, aki ebben az apró üzemrészben kovácsoló. Nemcsak zajos a helyiség, de rekkenő meleg is van. Nem a legkorszerűbb körülmények között folyik a munka. A kovácsolórésznél két fekete kazánban lángol a tűz. Innen szedik ki az átizzott szerszám- darabokat, Dani László és Hegedűs Ambrus. Kézzel formálnak, percek alatt kész a laposreszelő, vagy ahogy az idősebbek nevezik, a ráspoly, amely fűrészek élesítésére is szolgál. A kiformált munkadarabok a köszörűgépekhez kerülnek. Kiséri István, Pintér József, Godány Sándor és Gyula Ferenc gyorsan, ügyesen kezeli a pattogó köszörűgépeket, és percek alatt befejezi az elkezdett műveletet. Egy műszakban a brigád 1200—1300 darab reszelőt készít el. A kecskeméti gyárban már csak a récét kell rávágni. — És hol dolgozzák le a 128 óra társadalmi munkát? — kérdezem Dani László brigádvezetőt. — A szüretnél segítünk — kiabálja a fülembe. Még kérdezném, de itt bizony nem lehet társalogni. Azt azért még megtudom, hogy mindnyájan a szurdoki részről valók és az iparból jöttek ismét haza a tsz-be dolgozni. Brigádjuk csak néhány hónapja alakult, de szorgos mindegyik és remélik, hogy megszerzik mielőbb a szocialista brigád címet is. Bíró Ilona Arany diplomás pedagógusok Ötven éve végzett, s néhány esztendeje már nyugdíjas pedagógusoknak aranydiplomát osztottak ki a Petőfi Sándor általános iskola ünnepélyes tanévnyitóján. Dr. Horváth Rób ertné, Szécsény Ferenc, Vajda Ferenc és Pintér Eszter részesült a nem mindennapos kitüntetésben. A fővárosba járnak tanulni A 224-es szakmunkásképző iskolában az idei tanévben is, hasonlóan az e.jzőekhez, több fiatal jelentkezett olyan szakmára, melyek nem tartoznak az iskola profiljába. Ezek a tanulók a közismereti tárgyakat Nagykőrösön, a szakismereti tárgyakat Budapesten tanulják. Ebben az iskolai évben effv kozmetikus, egy fényképész, három elektronikus mű 'zerész és egy üveges szakmunkástanuló kezdi meg ta- nulmá.'.yait az iskolában. Gondok a konyhán Egy adagot ketten — Jogos-e a panasz? A tormási bisztróban az elmúlt év júliusától bevezették a menürendszert. A hét öt napján, szombat kivételével az étlapon is szerepel az „A” és „B” menü, amely viszonylag olcsón, 9 forint 60, és 11 forint 50 fillérért teljes ebédet nyújt az ott étkezőknek. Ezt a menürendszert nevezhetjük akár közétkeztetésnek is, hiszen a Városgazdálkodási Vállalat, az Építőipari Szövetkezet, a Bács megyei Építőipari Vállalat, valamint a Gépjavító és Faipari Szövetkezet híradástechnikai részlegében dolgozók is innen igényelhetik az ebédet. A közelmúltban levelet kaptunk a híradástechnikai részleg dolgozóitól, panaszaikat személyesen is meghallgattuk. A panaszok: nagyon kicsi a húsadag, udvariatlan a kiszolgálás. Már azt is „megkap- j ták”, ha nem tetszik, ne járjanak oda. Májusban már szóvá tették panaszaikat, néhány napig érezték is a változást, de azóta minden maradt a régiben. Kezdetben 25-en fizettek be az ebédre, ma már csak legfeljebb tízen járnak rendszeresen étkezni. A meghallgatott panaszok után Juhász Pálné üzletvezetővel beszélgettem. Meglepődve hallgatta a közvetített pa- naszzuhatagot. Neki senki sem szólt. — Keressük talán a panaszok okát! — Az „A” menü anyagnormája 6, a „B” menüé 7 forint 20 fillér. Az előállítást 77 százalékos haszonkulcs mellett végezzük, és 10 százalékos köz- étkeztetési kedvezményt ny&jBolt a tanyavilágban Jő az áruellátás Elégedettek a vásárlók Elégedett a boltos A törteli országúton a Jász- karajenő felé vezető Sóderes út kiindulásánál, messzire ellátszik egy piros tetős épület: az ÁFÉSZ vegyesboltja. A bolt előtti homoktengerbe még kis virágoskertet is ültettek. A napokban kilátogattunk a boltba, ahol Harmath László boltvezető barátságos beszélgetés közepette mérte, adta az árukat a vevőknek. Az asszonyok kenyeret, kon- zervet, levestésztát, pirospaprikát, bort, miegyebet vásároltak. — Már a tanyavilágban sem sütnek kenyeret? — kérdeztük. — Nagyon kevesen. Még levestésztát gyúrni se igen érünik rá — mondotta egy fiatal asszony: Hajdú Péterné. — Paradicsompaprika és cukorrépa vállalásunk van a Petőfi Termelőszövetkezetnél, a gyümölcsösben is dolgozunk, sok jószágot tartunk. — Bort is visz a férjének? — Ha hazajön a munkából, megérdemel egy fröccsöt. Bojtos János kenyeret, vajat és sört vásárolt. — Mindent kapunk ebben a boltban — mondotta, — mindenre gondol a mi boltosunk. Csak az tudja, hogy milyen áldás ez, hogy nem kell beszaladgálni a városba, aki már élt a tanyavilágban. Még sör is van, ha a magyar sör elfogy, lengyel sört kapunk... De ha már írnak a boltról, írják meg, hogy az ÁFÉSZ hordasson néhány kocsi salakot a bolt előtti homoktengerbe, hogy könnyebben meg lehessen közelíteni. Ennek a kívánságnak már sokszor hangot adtak, az országúton megálló és a boltba bejövő autósok is. Meg körül kellene keríteni a telket, hogy biztonságosabb legyen. _ ( a . l/r Szeptember 10-ig még megtekinthetik, T. ./.L«« akik a nyár folyamán nem láthatták I V LSKCSűlCiii a Nagykőrösi nyár ’13 utolsó kiállíéf * 0 tójának, Molnár Elek keramikusnak gyűjteményes kiállítását. Képünkön a „Tyúkcsalád”, a nagykőrösiek kedvence ... Foto: Kiss András Harmath László elégedetten nyilatkozik a tanyai életről. — Évtizedekig a városban dolgoztam, s először kissé féltem, amikor kihelyeztek, de kinn nagyon megszerettem a tanyai embereket, s azok is engejn. A forgalomra se panaszkodhatok, elérem a havi 70—80 ezer forintot. — Csak többnyire egyszer egy héten, szombaton megyek haza a családhoz a városba. Szabad időmben eldolgozgatom a bolt körüli kis veteményföldön, s vannak malacaim (?!) csibéim és fajgalambjaim. És a rádió a nagyvilággal való kapcsolatomat is biztosítja. K. L. Mit látónk ma a moziban ? Maigret felügyelő csapdája. Színes olasz—francia bűnügyi film. Kísérőműsor: Világmagazin. Előadások kezdete; 6 és 8 órakor. KISKÖRZETI MOZI A lencsési iskolában Saccó és Vanzetti. olasz film. Előadás kezdete: este 7 órakor. tunk az itt étkező dolgozóknak. Az anyagnorma országosan azonos. Ennyi pénzből valóban 6—7—8 dekagramm húst tudunk csak tervezni, ami sütés után szinte a felére csökken — mondta a boltvezető. De szinte mindennap a megengedettnél több a költség, tegnap például karfiollevest, sült dagadót adtunk sós burgonyával, s máris 30 fillérrel meghaladtuk az anyagnormát. Az adagok egy személyre készülnek, de sokszor előfordul, hogy ketten esznek egy adagot. Ez nemcsak azt jelenti, hogy dupla edény kell adnunk, hanem két személynek természetesen nem is elég egy adag. Az utóbbi időben jelentősen megemelkedett a bisztró ételforgalma, az eredetileg büfékonyhának tervezett kisüzem forgalma saját termelésből 80 —90 ezer forint havonta, a forgalom összessége pedig megközelíti a Központi Étteremét, A múlt hónapban 206 ezer forintos forgalmat értek el. Csakhogy ott dupla személyzettel, itt pedig mindössze 12-en dolgozunk. Ahhoz, hogy azt a forgalmat megtartsuk, növelni kellene a konyhát, emelni a dolgozók létszámát. Ilyen nagy megterhelés mellett nem veszik' szívesen a felszolgálók, ha az egy adag ételhez dupla edényt kémek. — Mit lehetne tenni a panaszok megszüntetésére? — A norma emelése jelentene csak javulást, mert az idén is nagyon magasak a zöldségárak. Megnéztem a panaszkönyvet, amiben nem találtam a közétkeztetésre vonatkozó panaszbejegyzést. A két beszélgetés után nem vállalkozha- tom a döntőbíró szerepére. Csupán annyit, ha bárki úgy érzi, hogy a pénzéért nem kapja meg a megfelelő ellenértéket, tegye szóvá panaszait. Két-három hét után nagyon nehéz eldönteni, megállapítani, hogy valóban savanyú volt-e' a húsleves, összera- gadt-e a főtt tészta? A szó elrepül, az írás megmarad —- tartja a közmondás. Éppen az ilyen viták elkerülésére rendszeresítették a panaszkönyvet. Ez nemcsak lehetőség, hanem kötelesség is... sz. m. SPORT Figyelmet érdemlő atlétasíkerek A legjobb ifjúsági és serdülő atléták meghívásával a Népstadionban tartották a magyar utánpótlás ellenőrző versenyét. Hanny Judit (Nk. Pedagógus) 12 induló közül a 400 méteres női síkfutásban harmadik lett, 57,5 mjí-es eredménnyel. Mivel tavaly két második helyet ért el az országos serdülő bajnokságon, ezúttal harmadszor volt népstadioni dobogós a körösi sportolónő. Másnap 100 m gáton 16-ot futott, de helyezését nem tudja, mert rajtfája megcsúszott és így másik futamban indították (ez egyébként az egyik kiegészítő száma). 200 méteren a második futamot 25,9-cel megnyerte (a legjobb nyolc az első futamban rajtolt). ★ A serdülő atléták Népstadionban rendezett kétnapos, országos összetett bajnokságán 663 induló összesen 18 óra hosszat versenyzett. Az Nk. Pedagógus fiataljai közül két csapat, valamint Klingl figyelmet érdemlő helyezést értek el. Minden számban igen népes, maratoni mezőny vetélkedett. A körösi 13 éves lányok (Pál- fi Anikó, Kanácsár Anna, Farkas Ágnes) csapatban második helyezést értek el. Pálfi 80 gáton egyéni csúccsal (13,5) a harmadik legjobb időt érte el, 300-on ő volt a második; súlylökés és távolugrás is szerepelt még e számban. A 14 éves fiúk (Kovács József, Fabók Sándor, Ágoston Géza) az előző számok összesítése alapján a 4. helyen végeztek csapatban. A 16 éves lányok egyéni versenyében 54 induló között Klingl Györgyi 3543 ponttal a 8. helyen végzett. (100 m gát 16,4; magas 152; távol 502; súly 802; 300 m 44,1.) A Nk. Pedagógus atlétái értékes, országos bajnoki pontokat szereztek teljesítményükkel. Őszi asztalitenisz NB III-as nyitány Bp. Mezőgép—Nk. Kinizsi 10:6. Az NB III-as férfi asztalitenisz Csapatbajnokság őszi rajtján a sportotthoni találkozót némi szerencsével nyerte a 3. helyen álló fiatal vendégcsapat. Erdei 3, Kőházi, Horváth és Szabó T. egyaránt 1—1 győzelmet szerzett. Hadsereg-szpartakiádon A katonasportolók III. nemzetközi szpartakiádját most rendezik Csehszlovákia tíz városában. Tizenegy sportág kétezer versenyzője vetélkedik, tizenegy ország képviseletében. Magyarország képviseletében a körösi származású, de jelenleg katona Donáth Ferenc, aki szeptember közepétől már TF- es diák is indul a katonák nemzetközi tomaversenyén. S. Z.