Pest Megyi Hírlap, 1973. szeptember (17. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-02 / 205. szám

2 rm HEC.VF.I kJCMup 1973. SZEPTEMBER 2., VASÄRNAP 144 óra Hétfő: Jobert francia külügy­miniszter tárgyalásai Madrid­ban — Az UNCTAD Genf beit ülésezik. Kedd: Waldheim közel-keleti kőrútjának első állomásán: Damaszkusziban tárgyal — Edward Heath Eszak-lrország- ban — Indiai—pakisztáni meg­állapodás. Szerda: Genfiben megkezdő­dik az össz-európai értekezlet második szakasza — Pekingi bejelentés a Kínai Kommunista Párt X. kongresszusáról — Szá­dat és Kadhafi megállapodása az unióról. Csütörtök: Waldheim Izrael­ben tárgyal — A Kínai KP ve­zetőinek megválasztása. Péntek: Párizsi bejelentés Pompidou pekingi utazásáról — Szakszervezetek és munka­adók tárgyalásai a nyugat-né­metországi „vadsztrájkok’» ügyében. Szombat: Willy Brandt „or­szágjárása’» — Waldheim Kai­róban. Közel-keleti körútja során Kairóban tartózkodik Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára. Képünkön: a főtitkár (balról) Hasszán El-Zajjat egyiptomi külügyminiszterrel tárgyak Szadat egyiptomi és Kadhafi líbiai elnök aláírta a megállapodást a két ország egyesítéséről. Pekingiben augusztus 24—28. között megtartotta X. kongresszusát a Kínai Kommunista Párt. A kongresszus elnökségében (balról jobb­ra) Van Hung-ven, Mao Ce-tung pártelnök és Csou En-laj miniszter- elnök« Franciaországban továbbra is egymást érik azok a megnyilvánu­lások, amelyek során a dolgozók szolidaritást vállalnak Lip-gyári tár­saikkal. Képünkön: nagygyűlés a Renault-gyárban. Kanadában a sztrájkoló vasuta­sok megpróbálták betörni az otta­wai parlament kapuját. Az őrök és a civilruhás rendőrök szembeszáll­tak velük. Rendőr áll a washingtoni brit nagykövetség kapujában, ahol hét­főn levélbomba szakította le az egyik munkatárs karját. GEMFI RAJT Kongresszus: titokban - Az első „nyugat-európar Pekingbe tart - Unió és Waldheim-menetrend Chilére vetett „vigyázó szemek" A héten Genfben, a megany- nyi nemzetközi tanácskozás színhelyéül szolgált és szolgáló svájci városban, annak is a vadonaitúj, júliusban felavatott nemzetközi konferencia-palo­tájában megkezdte munkáját az össz-európai értekezlet úgy­nevezett koordinációs bizott­sága. Ezzel a „rajttal” tulaj­donképp csak folytatódott a helsinki biztonsági és együtt­működési konferencia. Miről is van itt szó? Helsinkiben már az előké­szítő tanácskozásokon megál­lapodtak az európai és az észak-amerikai kormányok küldöttei, hogy három szakasz­ban végzi majd munkáját a tulajdonképpeni értekezlet: először a külügyminiszterek találkoznak, majd a munka- csoportok dolgozzák ki azokat a dokumentumokat, amelye­ket a konferencia harmadik, befejező részében fogadhatnak el a 35 állam képviselői. E sorok írója ott volt július első hetében Helsinkiben, vé­gighallgatta 35 külügyminisz­ternek a JUnmlandia-palota szónoki emelvényéről elmon­dott ünnepélyes nyilatkoza­tait, ugyanakkor azonban a folyosókon hallhatta egyes nyugati delegációk tagjainak kétkedő vagy ellenséges meg­nyilatkozásait is. Főként né­hány NATO-ország diploma­tája és újságírója emlegette, hogy nekik nem sürgős az össz­európai értekezlet eredményes befejezése, s addig nem is igen hajlandók megegyezésre, amíg saját igényeiket a szocialista országok ki nem elégítik. Pél­dául „az emberek, eszmék és értesülések szabad áramlása” gyűjtőnéven megfogalmazott, valóságban a fellazítási lehe­tőségeik megnövelését szolgáló követeléseiket aMarják minde­nekelőtt elfogadtatni... Már Helsinkiben vita volt áriról, mikor kezdődjék a kon­ferencia második, genfi szaka­sza, a munkacsoportok mun­kája. A kompromisszum úgy jött létre, hogy csak szeptem­ber közepén ülnek a tárgyaló­asztalhoz a három munkacso­portban helyet foglaló diplo­maták és szakértők), de egy külön koordinációs bizottság, amely mind a három munka- csoport tevékenységét össze­hangolni hivatott, már augusz­tus végén hozzáláthat fontos munkájához. A munkacsoportok rögzítik a biztonság és együttműködés alapelveit: kontinensünk élete azután ezekhez az elvekhez kell, hogy igazodjék. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy a genfi rajt vagy folytatás van olyan jelentős, mint a helsinki nyitány, hiszen ettől függ a helsinki finálé is: a munka­csoportok kezéből olyan ok­mányok tervezetének kell a konferencia elé kerülnie, hogy azok miniéi hatékonyabban szolgálják Európa békés jövő­jét. Emlékeztetnünk kell arra, hogy a szocialista országok diplomatái szerint már 1973 végén sor kerülhet a konfe­rencia harmadik szakaszára, vagyis két-három hónap alatt Genfben eredményes munkát végezhetnének a munkacso­portok. A hét másik nagy eseménye: Pekingben bejelentették, hogy megrendezték a Kínai Kom­munista Párt X. kongresszu­sát. Az utólagos közlés szerint augusztus 24-e és 28-a klözött üléseztek a kínai fővárosban a kongresszusi küldöttek — teljes titokban, hiszen az ülés színhelyének közelébe sem en­ged bek közönséges földi halan­dókat, különösen nem külföldi tudósítókat. A világ csak az Űj-Kína hírügynökség jelen­tésére szorítkozhatok, amely­ből annyi mindenesetre kide­rül, hogy a kongresszus egyikj fő témája, Lin Piao, volt hon­védelmi miniszter, a párt ko­rábbi alelnöke és néhány tár­sának elítélése volt. Hivatalo­san kizárták a pártból Lant, akit az előző IX. kongresszus még Mao helyettesének, a párt második emberének mondott. (Arról nincs szó a mostani ha­tározatban, hogy Lin Piao egyáltalán él-e még? Emléke­zetes, hogy kínai hivatalos forrásból is sejtetni engedték: Lin Piao a felelősségre vonás elől szökni próbált, repülőgé­pét lelőtték, a roncsok között vesztette életét.) A párt elnöke továbbra is Mao Ce-tunig. Tekintélye válto­zatlan, de az már kérdéses le­het, hogy a hatalmat valóban ő összpontosítja-e a kezében. Mindenesetre mögötte a má­sodik ember Csou En-laj mi­niszterelnök, aki a X. kong­resszus fő referátumát is tar­totta. Egy ideig eltarthat, amíg a kongresszus esetleges belpoli­tikai kihatásai jelentkeznek. Ami a külpolitikai vonalat il­leti, ezen a pártkongresszus a jelek szerint nem változtatott, a szovjatellenesség — sajnos — továbbra is meghatározó eleme. A héten hozták nyilvános­ságra Pompidou francia elnök pekingi látogatásának pontos dátumát. Már a tavasszal re­besgették Párizsban, hogy az Elysée-palota ura szeptember —október táján Kínába kíván utazni. így a látogatás idő­pontjának bejelentése nem okozott meglepetést. Pompi­dou lesz az első nyugat-euró­pai, s természetesen az első francia, államfő, aki elmegy Mao Ce-tunghoz. (Tíz éve még de Gaulle tábornok kezdemé­nyezte a francia—kínai dip­lomáciai kapcsolatok felvéte­lét.) A Távol-Kelet után a Közel- Kelet: Waldheimnak, az ENSZ főtitkárának körútjáról vajmi kevés érdemi értesülés szivár­gott ki. Csupán a Szíriái, iz­raeli és egyiptomi fővárosban volt tárgyalásainak ténye ma­ga érdemelt figyélmet. Hogy a közel-keleti válságban első­sorban érdekelt két arab or­szág fogta közre Waldheim menetrendjében az izraeli állo­másit, ezt lehetővé tette, hogy az ENSZ-főititkár az arab kér­déseket adhassa fel Jeruzsá­lemben s aztán az izraeli vá­laszokat vihesse el Kairóba. Ugyancsak kevés részletet tud a világ arról a megálla­podásról, amely Szadat és Kadhafi között jött létre az egyiptomi—líbiai unió meg­valósításáról. Elvben újra megerősítették, hogy a két or­szág egy állam lesz, de a lí­biai részről sürgetett népsza­vazást elhalasztották... Végül egész héten a hírek élén közölte a világsajtó a chilei jelentéseket: új kor­mány alakult, négy tábornok­kal és három kommunista mi­niszterrel, a kiskereskedők sztrájkja véget ért, a szállítás itt és ott megindult, de a szél­sőjobboldal merényletsorozata tovább tart. Még mindig hosz- szú harc szükséges a reakció kísérleteinek visszaverésére, a Népi Egység megszilárdításá­ra, a társadalmi, gazdasági vívmányok megőrzésére és fejlesztésére. A chilei kommu­nisták teljes mértékben támo­gatják Allende kormányát, ugyanaikkor szembefordulnak mind a fasiszta, mind pedig a szélsőbaloldali, álforradalmi csoportokkal. Felelősségteljes magatartásuk nagy hatással van mind Chile jövőjére, mind a nyugait-európai baloldali mozgalmaikra, amelyek „vi- gyázó-szemüket” most San- tiagóra vetik, hiszen ők is népi egységfrontokat kívánnak lét­rehozni. Pálfy József A most Jcezdődő hét ese­ménynaptárából : Hétfő: Az el nem kötelezet­tek csúcselőkészítő külügymi­niszteri értekezletének kezdene Algírban — Kekkonen finn el- nötk elutazik a Szovjetunióbői — ICAO-közgyűlés egész héten Rómában — Waldheim ENSZ- főtitkár Jordániában tárgyal — Fidel Castro Conakryban — Kissinger külügyminiszteri ki­nevezésének jóváhagyása — Scheel nyugatnémet külügymi­niszter egynapos látogatása Nyugat-Berlinben. Kedd: Waldheim Jordániából Algírba utazik — Fidel Castro Guineából Algírba megy — A balti országok egész heti kon­ferenciája kezdődik Gdansk­ban. Szerda: Az algíri csúcstalál­kozó megnyitóülése — Ceau- sescu Venezuelába érkezik. Csütörtök: A DIFK és Saigon képviselőinek párizsi találko­zója. Eszak-trországba látogatott Ed­ward Heath angol miniszterelnök, hogy személyes jelenlétével segít­se elő az északír válság megoldá­sát. Rómában az ENSZ repülésügyi szervezete, az ICAO 128 ország részvételével konferenciát kezdett a repülőgép-eltérítések elleni küz­delemről. Az ország történetének egyik legsúlyosabb földrengése rázkód- tatta meg Mexikót. Képünkön: ko­porsók Ciudad Serdan városka romjai között. Hogy megelőzzék a további ko- lerás fertőzéseket, Nápolyban még az utcákon is felgyújtják a sze­metet. Vietnam ünnepe I A VDK nemzeti ünnepe alkalmából Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Losonczi Pál, a Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsának elnöke és Fock. Jenő, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke táviratban kö­szöntötte Le Duant, a VDP KB első titkárát, Ton Duc Than- got, a VDK elnökét és Pham Van Dongot, a VDK kormányá­nak elnökét. Huszonnyolc évvel ezelőtt a felkelt vietnami nép szétzúzta a japán fasiszta megszállóktól támogatott feudális rendszert és az egész országban létrehozta a népi demokratikus hatal­mat. 1945. szeptember 2-án Ho Si Minh elnök Hanoiban, a Ba Dinh téren kikiáltotta a Vietnami Demokratikus Köztár­saság megalakulását és ezzel a hosszú gyarmati korszak vé­get ért. A demokratikus Vietnam megteremtése nem diadalün­nep volt, még ha jelentősége történelmi is, sokkal inkább új küzdelmek ideje, hősi munka új nehézségek leküzdésére. A gyarmati múlt súlyosan jelen volt. Éhínség (1944-ben kétmil- lióan haltak éhen), megbénult gazdaság (1945-ben ráadásul még hatalmas árvíz is pusztított), széthullott kolonialista köz- igazgatás, amelynek helyébe népi jellegű hatalmat kellett te­remteni. Az óriási erőfeszítéseket igénylő, de mégis békés periódus hamarosan véget ért: visszatértek a francia gyarmatosítók. A vietnami nép, amely még alighogy megízlelte a függetlensé­get és a szabadságot, nem hódolt be. Ho Si Minh elnök veze­tésével fegyvert ragadott és kilenc éven át tartó hősi küzde­lem után, 1954 májusában döntő vereséget mért a gyarmato­sítókra.' Ezt követően a genfi nemzetközi egyezmény papíron biztosította Vietnam szabadságát, függetlenségét és békéjét; előírta, hogy két éven belül a vietnami nép szabad választá­sokkal döntsön az ország békés egyesítéséről. Az egyezmény megmaradt holt papírnak. A legnagyobb imperialista ország, az Egyesült Államok egyre nyíltabban avatkozott be az ország belügyeibe, Dél-Vietnamban korrupt bábkormányokat juttatott hatalomra, és minden eszközzel biz­tosítani próbálta ezek fennmaradását. S hogy ez a „minden eszközzel” -mit jelentett, azt az egyre véresebbé váló, nyílt agresszió bizonyította. Vietnam népének ismét harcolnia kel­lett. A hősies küzdelem — a vietnami nép önfeláldozó harca és a nemzetközi szolidaritás eredményeként — győzelemmel ért véget: 1973. január 27-én létrejött a párizsi megállapodás, a fegyverszünet. A párizsi egyezmény véget vetett a háborúnak, ám Dél- Vietnam népének még nem hozta el a békét. A saigoni kor­mányzat rendszeresen megsérti a megállapodás legfontosabb rendelkezéseit: hadosztálynyi gyalogsági erők, páncélos harc­kocsik, tüzérségi és légi erők bevetésével területrabló hadmű­veleteket indít a DIFK ellenőrzése alatt álló területek ellen, több mint kétszázezer polgári személyt tart még mindig tör­vénytelenül börtönben, embertelen körülmények között. 1973 első felében az észak-vietnami nép óriási erőfeszíté­seket tett a gazdaság helyreállítására és fejlesztésére, a há­ború ütötte sebek begyógyítására, a termelés és az élet stabi­lizálására, a szocialista építés ügyének előrevitelére. Újra ára­mot szolgáltat majdnem minden lebombázott erőmű, Termel­nek a gyárak. A hidak, utak, a tengeri és folyami kikötők helyreállítása gyors ütemben folyik. Újjáépültek a kórházak, iskolák. Egyetlen adat: a több mint háromszázezer bölcsődéi és óvodás korú gyermek 96 százaléka jár ismét bölcsődébe, óvodába. Nemzeti ünnepe alkalmából forró szeretettel köszöntjük a testvéri, hős vietnami népet és kívánjuk, hogy Dél-Vietnam is minél előbb eljusson a valódi, igazságos békéhez, hogy az egész ország együtt, erejét, energiáját a saját javára szolgáló békés építésre fordíthassa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom