Pest Megyi Hírlap, 1973. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-07 / 183. szám

6 “%K/Círiap 1973. AUGUSZTUS 7.. KEDD Játék és Ezüst Ezt a kiét lovat ülte meg vasárnap a nemzeti lovardá­ban a Budapest-bajnokság má­sodik fordulójában Hársvölgyi, a Gödöllői EAC versenyzője. Könnyuosztályú díjlovaglás­ban Játék nevű lován má­sodik lett, Ezüstön pedig har­madik. Az ugyancsak GEAC- os Füzesi Konferansziét lova­golva a 6. helyen végzett. Az ifjúsági díjugratásban Faragó (Kiskunsági ÁG) Cu­dar nevű lován, hibapont nél­kül végzett az élen. Portisch holtversenyben vezet FINÁLÉ A TOTÓ KUPÁBAN A Kossuth KFSE második CEGLÉD MÉG ELSŐ LEHET A brazíliai Petropolisban va- jyánrap a függőjátszmákra ke­rült sor a saikkvóláglbajnoki zónádon tőn. Portisch megnyer­te függőjét az izraeli Kagan- nal szemben, Ljubojevics vi­szont elvesztette Lesevszkivel függőben maradt játszmáját, így most Portisch és Ljuboje­vics 6,5—6,5 ponttal holtver­senyben vezet. Taroltak a szovjet ejtőernyősök A tegnapi ünnepélyes eredményhirdetéssel Nyíregy­házán befejeződött a szocialista országok ejtőernyős versenye. Egy nap kivételével az időjá­rás is kedvező volt a verseny lebonyolításához, s így a maxi­mális ugrásokat hajthatták végre az indulók a viadalon. Különösen a szovjet ejtőer­nyősök szerepeltek nagy siker­rel. Minden egyéni és csapat­számban megszerezték az első helyet. Egy 13+1 A vasárnapi totófordulóban egy darab 13+1 találatos szelvény akadt, nyereménye 415 873 forint. Az, egy darab 13-as találat 238 906 forintot fizet. A 12-es 2770, a 11-es 204, a 10 találatos szelvény pedig 38 forintot ér. Eredmények: 1, 1, 2, 1, 1, 1, 1, 1, x, 2, 1, 1, x, 2. A Budafok—Kossuth KFSE mérkőzésen a sze ntendreiek egyenlítő gólja után a fehér nadrágban lévő Karalyos karjait széttárva ugrik a magasba, örül az egyenlítésnek. S a baloldali játékos, a bu­dafoki Tóth? Az ő mozdíjlatai is mintha örömet fe jeznének ki, de ez csak látszólagos. Integet a part­jelzőnek, vitatva a gól jogosságát. Az eset előzmé nye, hogy a helyi középhátvéd, Kapitány, már a gólvonalon túllévő labdát rúgta ki, s az akciót Né meth kapus csak nézte. A gólt természetesen meg­adta a bíró* Koppány György felvétele Befejeződött a labdarúgó Nyári Totó Kupa. Bár a Kossuth KFSE visszavágott Budafokon a szent­endrei 5:l-es v^peségért, a cso­portelsőséget mégsem tudta ki­vívni, mert jobb a BMTE gólkü­lönbsége. A Váci Híradás balsze­rencsés vereséggel tért haza Kis­kunhalasról, harmadik lett. A Vasutas Totó Kupában, ahol még hátravan egy forduló, a ceglédiek mindkét pontot otthon tartották. NB I B. B-csoport. Kossuth KFSE—Budafoki MTE 2:1 <l:l). Budafok, 1200 néző. V.: Biróczki. KKFSE: Kenesei — öze, Erőss, Wéber, ' Zöldi, Ebedli (Angelma- yer), Antoni (Alberti), Karalyos, Vad, Pogács, Jernei. A kiegyenlített első félidőben mindkét oldalon akadtak kimaradt helyzetek. Szünet után, amikor már csökkent a kánikula, változa­tos, érdekes játék folyt, s bár a helyiek valamivel többet támad­tak, mégis a Pest megyeiek vív­ták ki a győzelmet — szabadrú­gásból. G.: Karalyos, Erőss. Jó: Erőss, Kenesei, Karalyos, Wéber. Sportolók kitüntetése A végeredmény 1. Budafok 6 4 1 1 14- 5 9 2. KKFSE 6 4 1 1 12- 8 9 3. Várpalota 6 1 2 3 5-11 4 4. G.-MÁVAG 6 1—5 9-16 2 NB n. Déli csoport K. MEDOSZ—Váci Híradás 4:2 (3:0). Kiskunhalas, 200 néző. V.: Tur- csányi. V. Híradás: Ferencsik (Drajkó) — Molnár I. (Fidler), Kriska, Böhm, Szunyogh (Kovács), Pálin­kás I, Balogh, Ludaics, Molnár II, Bednarik, Fedor. Balszerencsésen kezdett a Hír­adás. A menteni akaró Molnár I lábáról a hálóba pattant a labda. Pár perccel ezután Ferencsik 25 méteres kapáslövésből kapott újabb gólt. Később Molnár II ha­zaadását elcsípték, s már 3:0-ra vezettek a halasiak. A második félidő első húsz per­cében szinte labdához sem értek a hazaiak. Feljött a Híradás, s az 51. percben Fedor lövése a ka­pufa tövéről pattant a hálóba. Ez­után ismét a lenesen játszó Kis­kunhalas szerzett gólt. Ludaics állította be ^végeredményt: ra­gyogó cselsoEÉzat után félmaga- san a hálóba bombázott. Az első félidő elején kapott po­tyagólok döntötték el a mérkőzés sorsát. G.r Fedor, Ludaics. Jó: Balogh, Ludaics, Fedor. László Attila Végeredmény 1. FÖSPED 6 4 2 — 13- 2 10 2. Szegedi D. 6 2 2 2 5- 7 6 3. Vác 6 2 — 4 6-10 4 4. K.-halas 6 1 2 3 6-11 4 Vasutas Totó Kupa Ceglédi VSE—Szf. MÁV Előre 3:1 (0:0). Cegléd, 600 néző: V.: Csernefal­vy. CVSE: Rétfalvi — Cseh, Oláh, Dobozi, Tóth (Brunerszki), Hal­mi, Csurgai, Pintér, Fekete, Ká­bák I, Liptai. Néhány perces időszakok kivé­telével a tartalékos Cegléd irányí­totta a mérkőzést. A hazaiak a 69. percben már 2:0-ra vezettek, s a fehérváriak szépítése után, befeje­zés előtt három perccel növelték előnyüket. Győzelmükkel pont­számban utolérték az eddig veze­tő fehérváriakat, s az utolsó for­duló tisztázza a végső elsőséget. Jelenleg hárorp hatpontos vezeti a sort (Törekvés, Cegléd, Szf. MÁV). Egyébként a CVSE megóvta a Bp. Törekvés elleni l:l-re végző­dött mérkőzését. A budapestiek ugyanis három mezőnyjátékost cseréltek, a kiírás viszont két me­zőnyjátékos és egy kapus cseré­jét engedélyezi. G.: Liptai (2), Csurgai. Jó: Hal­mi (a mezőny legjobbja), Liptai, Vézner. Ungureán László Pekáriék kisautóban A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa, sportpálya- futásuk befejezése alkalmából sportérdemeik elismeréséül, a Magyar Népköztársaság Sport Érdemérem arany fokozata ki­tüntetést adományozta: Kővá­ri Károlyné Szendrődi Ildikó síelőnek, Mészöly Kálmán lab­darúgónak, Rudas Ferencné Antal Márta atlétának és Sá- kovics Józsefné Dömölki Lí­via vívónőnek. A Magyar Népköztársaság Sport Érdemérem ezüst foko­nélia gyorskorcsolyázónak és Nemesházi Imréné Markó Margit atlétának. A kitünteté­sekéi dr. Szatmári István, az OTSH elnökhelyettese adta át. Az átadásnál megjelent dr. Harangozó Ede, az OTSH el­nökhelyettese, ' az érdekelt sportkörök elnökei és a szak- szövetségek főtitkárai. A Szegedi Volán nemzetkö­zi gokartversenyt rendezett Szegeden, amely egyben az or­szágos bajnokság 4. fordulója volt. A Széchenyi téren lezaj­lott viadalt mintegy 6000 néző tekintette meg. A felnőtteknél a Pestvidéki Gépgyár versenyzői közül Ko­vács 5., Pekári pedig 6. lett. Az ifjúságiaknál ifjú Pekári vég­zett az élen. A Szeged város nagydíjáért kiírt csapatver­senyben Olaszország mögött a második helyen végeztek a Pest megyeiek. Az atlétikai Európa Kupa elődöntőjéről Százas folytatás zata kitüntetést adományozta Özse Sándorné Balázs Éva síe­lőnek, Farkas János labdarú­gónak, Meszéna Miklós vívó­nak és Rusorán Péter vízilab­dázónak. A Magyar Népköztársaság Sport Érdemérem bronz foko­zata kitüntetést adományozta Ihász Sándorné Magyar Kor­Előkészületi labdarúgó-mérkőzések Érd—Visegrád 4:4, Pilisi KSK—Ceglédbercel 4:0, Szi- getszentmiklós—Halásztelek 2:1, Szigethalom—Tököl 5:0, Nagykáta—Gyöngyösi Zalka SE 1:3, Pilisvörösvár—Pomáz 0:4, Farmos—Szentmártonkáta 5:2, Gödöllő—Aszódi Ép. 2:2. Múlt héten riportot írtunk | Gresa Lajosról, a kitűnő atlé­táról, akit a Ferencvárosi TC a közelmúltban igazolt át a I Gödöllői EAC-ból. Gresa Lajos idei valamennyi hazai 100 mé­teres versenyét megnyerte, nem gondolt viszont arra, hogy ezt a veretlenségét Oslóban, az atlétikai Európa Kupa elődön­tőjében is megőrzi. Pedig így történt, a magyar Kajakozok, több fronton ifi EB és vidéki bajnokság A Medgyes—Moór kettős duplája A hét végén ismét mozgal­mas volt a kajakozok, kenu­sok programja. A lengyelor­szági Walczban bonyolították le a negyedik ifjúsági Európa- bajnokságot, amelyen az NDK-s és a szovjet versenyzők szerepeltek a legjobban. A magyar színeket húsztagú kü­lönítmény képviselte, soruk­ban a Váci Hajó négy verseny­zője, akik a dunavarsányi ed­zőtáborozás után indultak á lengyelországi erőpróbán. A fiatalok ötszáz méteres távon vetélkedtek. Bábelid László edző jó szereplést várt sportolóitól, akik három ezüst­érmet szereztek. Kajak egyes­ben a váci Kosztyán József, kettesben a Rátkai, Rákóczi páros, kenu hetesben — ahol három váci szerepelt — egy­aránt második lett a magyar legénység. ★ Tatán három napon át zaj­lottak az országos vidéki baj­nokság küzdelmei. A Pest megyei sportköröket a Váci Hajó, Nagymaros és a Pest- vidéki Gépgyár képviselte. A felnőtt férfiaknál bajnok lett a Heincz, Lénárt, Nieberl, Újvári összeállítású nagyma­rosi 4x500 méteres váltó. A férfi ifjúságiaknál kajak egyesben és kettesben fegyaránt váci győztest avattak. Medgyes László, valamint a Moór Gá­bor, Medgyes László kettős végzett az élen, Ez a két szám ezer méteren zajlott, de ötezer méteren is bizonyított a Moór—Medgyes kettős; első­ként ért célba. A serdülőknél ötszáz méte­ren portyáim jak egyesben és kettesben nagymarosi győztest avattak, Gécsei Sándort, vala­mint Trieb Vilmost és Hang- rád Gábort. Kétezer méteren Trieb nyerte a portyakajak egyest, kettesben a Csécsei Sándor, Harangozó Károly pá­ros végzett az élen. Portya­kenu egyesben Kalecz Sándor (Váci Hajó) bizonyult a leg­jobbnak. A Pestvidéki Gépgyár érmét a legifjabb Rukkel testvér szerezte, a férfi ifjúsági kajak egyes 5000 méteren második lett válogatott újonca, 10.2 másod­perccel végzett az élen, meg­előzve az olasz Menneát. A várakozásnak megfelelően, eb­ben a csoportban a magyar csapat csupán a negyedik lett. A továbbjutást jelentő első két helyet a Szovjetunió és Nagy- Britannia hódította el. Nem bíztunk a férfiak előre­lépésében, a nők továbbjutá­sában azonban igen. Sajnos, nem így történt. A bukaresti csoportban az utolsó szám, a 4x100-as váltó tisztázta a vég­ső sorrendet, s mivel az NDK és Románia megelőzték fu­tóinkat, az összetett pontver­senyben fél ponttal a harma­dik helyre szorult együttesünk. A bukaresti végeredmény: 1. NDK 76, 2. Románia 54, 3. Ma­gyarország 53,5 ponttal. Innen is az első két helyezett jutott a döntőbe, s a magyar csapat félpontos hátránya miatt, nem lehet ott a legjobbak vetélke­dőjén. Hosszabbítás és tizenegyesek DÓZSA-S1KER AZ AJAX ELLEN A spanyolországi La Coru- nában vasárnap éjszaka befe­jeződött a 28. nemzetközi lab­darúgótorna. A döntőben hazai együttes, az Atletico Madrid szerezte meg az elsőséget, s egyben a Teresa Herrera Ku­pát, miután hosszabbítást kö­vetően 2:1 arányban győzött a Csehszlovák Spartak Trnava ellen. A harmadik helyért az Ü. Dózsa a világ- és Európa Ku­pa-győztes holland Ajax Amsterdammal mérkőzött. A 90 perc itt sem hozott döntést, mivel egyik csapat sem rúgott gólt. Hosszabbítás után 11-es rúgásokra került sor* s ebben a lila-fehérek 4:3 arányban jobbnak bizonyultak nagy hírű ellenfelüknél. Az Ü. Dózsa ez­zel a harmadik helyen vég­lett, míg Bene Ferenc, a ma­gyar gólkirály megkapta a legeredményesebb játékosnak járó kupát. A torna végeredménye: 1. Atletico Madrid (spanyol), 2. Spartak Trnava (csehszlovák), 3. Újpesti Dózsa, 4. Ajax Amsterdam (holland). A Bp. Vasas Romániában szereplő csapata vasárnap 2:0 arányú vereséget szenvedett a Craiova együttesétől.’ útérás játszma North Little Rockban szinte páratlan mérkőzésekre került sor az Egyesült Államok—Chi­le Davis Kupa teniszmérkőzé­sen. Az amerikaiak 2:0 arányú vezetése után a párosok yiada- lán az első játszmát a chileiek nyerték 9-:7-re. Ezután 5 óráig tartott a következő játszma, amelyben ismét a chileiek nyertek, 39:37-re! A folytatás­ban az amerikaiaik 8:6-ra Beé­pítettek, aztán " a negyedik játszmában 5:l-re vezettek, amikor a találkozó a sötétedés miatt félbeszakadt. Kanada után Mexikót is legyőz­te a lengyel labdarúgó-válogatott. Az európai együttes 0:0-ás félidő után, 20 ezer néző előtt, Gadocha a 62. percben lőtt góljával vitte cl a pálmát. A két együttes szer­dán, a mexikói Monterreyben is- mét találkozik. APRÓHIRDETÉSEK ALIAS A Ceglédi Cipőipari Vállalat (Cegléd III., Fűtőház u. li. sz.) fel­vesz női dolgozókat betanított munkára, jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. Textilipari nagyvállalat központja keres közgazdasági főosztályvezetői munkakört betöltő felsőfokú közgazdasági végzettségű (közgazdasági egyetem) szakembert, legalább 10 éves szakmai gyakorlattal. „Sürgős 120 332” jeligére a Budapest, Felszabadulás téri hirdetőbe. Angyalföldi KÖZÉRT Vállalat FELVESZ közeljövőben nyfló, korszerű ÁBC áruházaiba pénztárosnőket, eladókat, segéd­munkásokat. Jó munka- körülmények. Jelentkezés: Xin., Szent István krt. 22., munkaügyi osztály. A MÁV Gépjavító Üzem felvételre keres azonnali belépéssel: lakatos, marós, vésős, festő-mázoló, tmk géplakatos, tmk vil­lanyszerelő, betanított gépmunkás, betanított munkás, anyagmozga­tó és segédmunkáso­kat. MÁV utazási ked­vezmény és üzemi ét­kezés van. Cím: Bu­dapest XIV. kér. Tahy u. 97 — 101. Bejárat: Tatai út és Fáy út sarokról. Érettségizett fiút tanu­lónak szobafestő és mázoló szakmára fel­veszek. Varga Sándor mázoló. Nagykőrös, Ceglédi u. 58. A Fővárosi Vízművek felvételre keres pol­gári őröket, gépko­csi-, kishajó-, motor­vezetőket, gépkocsizó- motorizált járőr szol­gálatra őröket, őr-jár- őr szolgálatra és por­tásokat. Jelentkezés: Bp. V., Károlyi M. u. 12. III. emelet, Ren­dészeti osztály. BUDAPESTI műbútor­asztalosok isz keres styl­bútorasztalos és faipari gépmunkásokát reszortmunkára, férfi és női segéd­munkásokat • Jelentkezés: Budapest X.§ Maláta u. 31. (az Elessaroktól 5 perc). üzleti érzékkel ren­delkező, érettségizett dolgozókat keresünk üzleti munkakörre. Leveleket kérjük Ceglédre, öcsai hír­lapárushoz „Alapfize­tés és jutalék" jeligé­re küldeni. Német vagy angol nyelven beszélő fiatal lányokat INTERTOURIST boltjainkba, változatos és kulturált munkahelyekre kezdő eladónak felveszünk. Állami nyelvvizsga esetén nyelvpótlékot fizetünk. Kereset ^ a vállalati kollektív­szerződés szerint. Munkahelyek: télen cáak Budapesten, nyáron az ország legszebb szállodáiban és idegenforgalmi központjaiban, ahol szállást és üzemi étkezési lehetőséget biztosítunk. A felvételre kerülőknek a szakmunkás bizonyítvány megszerzése lehetséges. Ugyanitt szállító­munkásokat Is felveszünk. Jelentkezni lehet: Budapest V., Szép u. 6. I. em. Intertourist Igazgatójánál a reggeli órákban. A Gomba Községi Közös Tanács felvétel­re keres kultúrotthon igazgatói állás betöl­tésére könyvtár-, nép­művelési szakos vagy ehhez hasonló képesí­tést nyújtó iskolát vég­zett személyt azonnali belépéssel. Részletes felvilágosítást a hely­színen adunk. ________ La katos-kovács ejhe­lyezkedne szolgáltató kisiparosnak az ország bármely részébe. Le­veleket „univerzális 41” jeligére a kiadóba. ADÁS­VÉTEL Eladó ház, 280 négy­szögöl telekkel, beköl­tözhetően. Cegléd, VII., Nádor u. 7. Érdeklődni vasárnap délelőtt. Beköltözhető ház el­adó. Nagykőrös, Kus­tár u. 4. szám. _______ Tö rök-hegyen 600 négyszögöl szőlő és gyümölcsös, hétvégi házzal eladó. Érdek­lődni: du. Vác 10—* 621-es telefonon. ______ 40 7-es Moszkvics CI-s rendszámmal, jó álla­potban eladó. Tápió- szőlős I. kér. 68. Kis Pál.___________________ El adó Verőcén a Duna-parton, Árpád út 68. szám alatt be­költözhető két szoba, összkomfortos ház­rész, 200 ezer Ft-ért. Az udvarból lépcsőle­járat a Dunára. Tel.: 315—726. Szikoráné. Pilisen 2 szoba, kony- hás családi ház, 57 négyszögöl telekkel azonnal beköltözhető, 50 ezer forintért eladó. Eladó hálószobabútor és kályha. Érdeklődni: vasárnap, Pilis, Zug u. 10. sz. _ Vácon 770 négyszögöl szőlő és gyümölcsös­kert, télen is lakható házzal eladó. Érdek­lődni : Vác, Földvári tér B/l. ép. V. lép. I. em. 2._________________ Vá ci családi ház be­költözhetően eladó. Cházár András utca 13. sz._________________ CX-es Renault 16-os jó állapotban eladó. Vác, ,7 —16 óra között hétköznap. Tel.: 11 — 230 ____________________ El adó modern családi ház, beköltözhetően, 73 négyszögöl telek­kel. Albertirsa, Mikes u. 7.___________________ Ki tűnő szülőktől ko­mondor kölykök el­adók. Cegléd, Lovásx u. 6. Erdélyi. VEGYES Tsz-ek, autósok figye­lem ! Akkumulátorát csak Mórocznál javít­tassa. Kistarcsa, Szent- László utca 14. műsze­rész^^ Kétszobás, fürdőszo­bás, manzárd lakás, meghatározott időre kiadó. Göd-felső, Sellő út 4.__________. 58 éves magányos asszony megismerked­ne házasság céljából, korban hozzám illő férfival. Vasutasok előnyben. „Megértés” jeligére Cegléd, Gubo- cü u. 14.

Next

/
Oldalképek
Tartalom