Pest Megyi Hírlap, 1973. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-05 / 182. szám
»73. AUGUSZTUS 5., VASÁRNAP "‘‘K/űrlap 5 Munkásgyűlés A faliúj Ságokon tavalyi képek a vietnami háborúról, a termelési tanácskozások jegyzőkönyvei elzárt szoba, elzárt íróasztalában, a szakszervezeti bizalmiak csak a tagbélyegekért felelnek, a kollektív szerződést alig ismerik, valamit tenni kell, érzik a vezetők, változtatni a munkamódszereken, konferenciát összehívni, megbeszélni a „négyszöggel”, így nem újul meg az üzemi demokrácia, minden csak hallgat, a gépek dohognak, az emberek fáradtak, fásultan a borítékba néznek hó elején, „javaslat nincs, elvtársak?”, véget érnek a véget nem érő ülések, a gyár teljesíti a tervét, több lesz a nyeresége, mint tavaly, de valami nincs rendben, hogyan lehetne széthinteni a „Miénk- tudatot”, gondolkodik a párttitkár, gondolkodnak a vezetők, csak annyira övék a gyár, amennyi pénzt elvisznek belőle, hogyan lehetne lelkesedést önteni az emberekbe, hogyan lehetne elérni, hogy érezzék: övék is a gép, övék a műhely, az ellopott esztergakés, a selejt, a tönkretett mosdócsap, összehívni őket?, nevetséges, összehívni és azt mondani, tiétek a gyár, akkor meg mi a francnak teszitek tönkre a milliós automatagépet, miért trécseltek, miközben gyűlik a fadobozban a selejt?, kizökkenteni a cinizmusból mindenkit, szerveződjön újra a dalárda, — milyen szépen énekeltük a „Vörös Csepel”-t! —, menjünk együtt kirándulni, az a hagyományos focimeccs az építők napján, emlékeztek, ki volt kint kö- zületek az idei hűvösvölgyi ünnepen, néhány öreg nyugdíjas, barátok, munkatársak után kutatva, barackszínű fényképekkel a belső zsebükben, a faliújságon tavalyi fotók a vietnami háborúról, külön égkék tábla a munkaversenynek, hapták- ban a piros számok, a brigádok nevei, mégsem büszke senki, nem gratulálnak a kitüntetéshez, csak azt kérdezik, „menynyit kaptál vele?”, az üzemi demokrácia fórumai, letakart asztal az elnökségnek, vasülőkék a résztvevőknek, számerdőt olvas a főmérnök, bázishoz viszonyít az igazgató, , elhangzik néhány fancsalinak tűnő kérdés, a monumentális tervek mellett, úgy pattannak föl, mint pingponglabdák, nincs víz az öltözőben, mikorra kapunk új munkaruhát, az anyagellátással senki sem foglalkozik, pedig tudják — sokszor napokat álltak, mert késett egy mütyür, de ez nem érdekel senkit, azt kérdezik, lesz-e a boltban lángos, és vitatkoznak, hányán menjenek ki érte reggel, kommunista műszakot szervezünk, fehér lapon a nevek, föl villan valami, jönnek az emberek, bérüket csekkszámlára adják, mosolyognak, elégedettek, a vezetők meg sóhajtanak, kihúzta a kátyúból a gyárat a plusz műszak, az üzemi demokrácia fórumai színfolttal gazdagodtak, néhány helyen a megyében fölkerekedtek a munkások, bekopogtattak a vezetők ajtaján, hogy ebben és ebben a kérdésben szeretnének velük beszélni, összejött a közösség, vita volt, őszinte, vaskos kérdések, válaszok, telt az idő, egyre fesztelenebb lett a hangulat, munkásgyűlés, új forma, terjedt a hír, néhány an azt mondták, minek, talán a régebbi fórumok nem töltötték be hivatásukat?, mások nyilatkoztak, dicséretes kezdeményezőkészség, örvendetes tudati változás, nem a vezetés kritikája a munkások kopogtatása, hanem az érdeklődésé, a véleményező, javaslattevő kopogtatás ez néhány ajtón, mely ne’ szebben nyílik, helye, szerepe van ezeknek a gyűléseknek, terjedjenek el az üzemekben, ne csak a postásoknál, ne csak a Híradástechnikai Anyagok Gyárában, mindenütt kopogtassunk, ha kell valami, ha kérdésünk van, ha elégedetlenek, ha elégedettek vagyunk, ne az öltöző legyen hangos, emlékeztek ki volt kint közületek a hűvösvölgyi ünnepen, néhány öreg nyugdíjas, barátok, munkatársak után kutatva, barackszínű fényképekkel a belső zsebükben, vigyázzunk, nehogy mi is egyedül maradjunk... Tamás Ervin A magyar ipar is bemutatja erdészeti és fafeldolgozó gépeit Egy hónap múlva, szeptember 5-én nyílik meg Moszkvában az erdészeti és faipari nemzetközi szakosított kiállítás, a „Leszdrevmas ’73”. A Szokolnyiki parkban sorra- kerülő nemzetközi találkozón a Hungexpo szervezésében kilenc magyar vállalat 400 négyzetméternyi fedett és 330 négyzetméternyi szabad területen vonultatja fel termékeit és azokat a dokumentumokat, amelyek a faipari ágazatban a magyar—szovjet műszaki, tudományos és gazdasági együttműködés, s a magyar fagazdaság legújabb eredményeit példázzák. A szabad területen a Nikex és a Komplex külkereskedelmi vállalat korszerű erdészeti és fafeldolgozó-ipari gépeket állít ki. azzal fogadott mind a termelésfejlesztési, mind a közgazda- sági titkár, hogy tudnak, hogyne tudnának erről a dilemmáról. Az országos összképbe nagyon is jól beleillik mindaz, amit Illés István és a tsz főkönyvelőnője elmondott. Megtudom a többi között, hogy a tsz-ek 209 szakosított sertéstelep építését kezdték meg 1968-ban, s 1972 végéig kétharmad részüket fejezték be. A határidők általában eí- aúzódtak, aminek egyik legfőbb magyarázata: egyetlen sertésférőhely átlagos költsége 92 százalékkal emelkedett 1968 óta! A beruházók azzal sem számolnattak, hogy a szabályozó rendszer a szövetkezetek jövedelmét, illetve a belőle képezhető fejlesztési alapot — ugyancsak időközben — mérsékelte. Ezek persze súlyos gondok, de végül is általánosságok, tehát rákérdezek arra a bizonyos ÉTI-padozatra. — Ez a padozat általánosan kifogásolt: rövid használat után olyan mértékben érdesedbe, amit nem tudnak elviselni az állatok a végtagok megbetegedése nélkül. Mindez hátrányos a takarmány hasznosítására, a úlygyarapodásra, sőt légzőszervi megbetegedést is okoz. A szak vélemények ugyan megoszlóak, de az elhullások mérséklésére több szövetkezet hagyományos almozást alkalmaz. — És n\i a TOT véleménye a rendkívül gyors hitel-visszafizetésről? — A tsz-eket érzékenyen érinti a hiteltörlesztés esedékessége — mondják informátoraim —. A hitlek felvétele versenyeztetéssel történt, ezért a megtérülés valószínűségéhez képest irreális, rövid, általában 3—5 éves lejáratú hiteleket folyósítottak, sőt előfordult kétesztendős is. Arra is volt példa, hogy még a sertéstelep befejezése előtt teljes mértékben visszafizették a hiteleket. Két javaslat A TOT elnöksége éppen ezért úgy foglalt állást, hogy a hitelek törlesztési föltételeit a beruházás valódi megtérüléséhez igazodva módosítsák. Tudni kell, hogy a modern sertéstelepeken hizlalt állatokra nem fizetnek két forint — kilónkénti — felárat, míg a hagyományos, tehát korszerűtlen ólakban tartott disznókra ezt megkapják a gazdaságok. Voltaképpen célszerű intézke- kedés volt ez: azt hivatott szolgálni, hogy r tsz-ek addig se hagyjanak föl ezzel a szisztéA Standard RT-nél kezdődött Szabálytalan alaprajzú, parányi szoba egy belvárosi bérház második emeletén: a lakásleválasztások kényszerű „remeke”, fit dolgozik Guttray József né, a Pest megyei Moziüzemi Vállalat filmforgalmazási osztályvezetője — és párttitkára. Tizenhét éve ismerem, s most, amikor életéről faggatom, rádöbbenek: menynyire nem tudtam róla semmit! Nem tudtam például, hogy angyalföldi. — A hétház környékén születtem, s — kis megszakításokkal — ott éltem le egész életemet. Öt testvérem közül én tanultam legtovább: négy polgárit, egyéves gyors-gépíró iskolát végeztem. Szüleim azt akarták, többre vigyem gyári munkás testvéreimnél. Mégis az lettem: órabéres a Standard Villamossági RT-ben. Irodai munka — protekció nélkül? Akkoriban nem létezett! Nézd, a múltkor megtaláltam az első munkakönyvemet. Kékfedelű könyvecskét mutat, rajta a lánykori neve, alatta kétfelől angyal, közepében — címer. Kiállították 1937. október 15-én. — Még nem töltöttem be a tizenhatot, amikor gyári munkás lettem. Szerencsére, az ipartörvény „védte” a tizennyolc éven aluliakat a tőkés túlkapásaival szemben! — Hogyan? Felüti a munkakönyv utolsó lapjait. Az egyiken kivonatokat látok „az 1884. évi XVII. tc.-be iktatott ipartörvényből”. A 115. paragrafust idézem: „Oly ifjak, akik a 14 éves életkort betöltötték, de a 16 évest még el nem érték, naponként csak tíz órai munkaidőre alkalmazhatók.” Csak napi tíz órai munkaidőre. .. — Akad ebben cifrább is — mutatja a kék fedél belső oldalát Guttray József né. „Néhány tanács az életútra” — olvasom, íme, az első jó tanács: „Vigyázzunk az egészségünkre és ügyeljünk a tisztaságra, nemcsak munka közben, hanem az élet minden körülményei között. Munkahelyünket tartsuk tisztán. Ne köpjünk a padlóra vagy a földre." A XII. jó tanács így szól: „Ha panaszunk van, forduljunk bizalommal az iparfelügyelőhöz.” És végül az utolsó házi áldás: „Kerüljük a kártyát és az éjjeli tivornyázást.” mával, amíg a szakosított telepek működni kezdenek, s ontani kezdik — legalábbis ez volt az elképzelés — a portékát a húsboltokba. Nos, a TÖT elnöksége amellett tette le a voksot, hogy legalább másfélkét évig a hagyományossal megegyezően értékesíthessék az árut a modern telepekről is. Nem tudnám megmondani, vajon miként reagál ezekre a javaslatokra a Pénzügyminisztérium, a MÉM, valamint a Magyar Nemzeti Bank. Remélhetően hamarosan megtárgyalják őket, s amennyiben méltányolják is az indokolt kívánalmakat, úgy föllélegezhetnek a tápióbicskeiek. Hiszen amennyiben a két javaslat meghallgatásra talál, vagyis később fizethetik vissza a hiteleket, továbbá megkapják ama kétforintos felárat, úgy már bizonnyal jövedelmezővé válik sertéstelepük, s nem viszi el a növénytermesztés nyújtotta bevételt. Igaz, az állatokat fájdító padozat még így is megmarad; pusztán azt javasolhatom Illés Istvánéknak, hogy nézzenek körül egy-két, hosonló cipőben járó szövetkezetben, például ott, ahol a hogyományos almozást választották. Keresztényi Nándor — Látod ezt a sok pecsétet és bejegyzést? Valamennyi egy-egy „kizeccelés” emléke. Ha kevés volt a munka, a szakképzetleneket azonnal elbocsátották, és persze, az OTI- ból is kijelentették. A munka- nélkülinek betegsegélyző sem járt. Egy év alatt hatszor je- jelentgettek ki meg be, úgy festett a munkakönyvem, mint a vándormadaraké. Egyszer aztán vissza sem vettek többet. Akkor lettem kézilány egy ballonkabát-készítő kisiparosnál. A mester lényegesen egyszerűsítette az adminisztrációt: három és fél évig, amíg nála dolgoztam, egyáltalán be j sem jelentett. Legalább nem volt gondja rám később, hogy hová tűntem. — Csakugyan: hová tűntél? — Lebuktam. A dolog még a Standarban kezdődött. Először csak strandolni, kirándulni jártam a vasas ifikkel, aztán tornázni, majd klubestekre, szemináriumra is. A klubestékről — a Magdolna utcai vasasszékház alagsorából — egyenes út vezetett az illegális mozgalomhoz — a földszintre. Röpcédula-szórással kezdtem, a mozgalmi iskolában ez volt az első elemi. Közben dolgoztam, s a tornához sem voltam hűtlen, minősített versenyző lettem. Az ablakon ferdén betűző napsugárban fürgén táncoltak a porszemek. Az utcáról motorzúgás, vidám gyermekzsivaj tör be hozzánk. Idebenn fájdalmas emlékeket idézünk. A vasasszékházban ismerkedtem meg az első férjemmel. Ö már régi illegális munkás volt. 1942. január 4-én esküdtünk, március 18-án bevonult katonának és sosem láttam többé. Tífuszban halt meg, 43 telén... A sejtben én léptem a helyébe: az illegális sajtó-propaganda anyagok elosztója lettem. Nem sokáig. Májusban megkezdődtek a lebukások. Felső összekötőm figyelmeztetésére vidékre mentem. A mesternek azt mondtam, szívbel- hártya-gyulladásom miatt pihennem kell. Kifizette a béremet és elutaztam Debrecenbe. Kivettem egy hónapos szobát, eljárogattam a húszfilléres strandra és vártam, hogy elmúljon a vész. Három hétig futotta a pénzemből, akkor hazajöttem. Június 25-e volt, nyári verőfény. Kicsomagolás közben hallottam, hogy autó áll meg a kapu előtt. Apró, fekete Topolínó volt. Értem jött — hála a házmesternek, meg a telefonnak. Az András- sy-laktanyába vittek, a népellenes bűneikért később kivégzett Juhász-testvérek „rezidenciájába”. Engem Juhász Ferenc „vett kezelésbe”. A foglyok Veri Ferinek nevezték, méltán rászolgált a nevére. Reggelenként megállt a terem ajtajában, ahol arccal a fal felé fordulva ültünk a szalmazsákok szélén, és felém intett: „Jöjjön csak, maga földrajztudós!” Ennek a jellemzésnek az volt az előzménye, hogy illegális sejtünk tagjai városneveket használtak mozgalmi fedőnévként, s belőlem három hét alatt csak városneveket tudtak kiverni. Júliusban átszállítottak a Conti utcai fegyházba. Itt őriztek bennünket az október 9-én kezdődő, kétnapos tárgyalásig. A tárgyalást a Margit körúti fogházban tartották. Itt értesültünk Schönherz Zoltán és Borkanyuk Alex kivégzéséről. A lesújtó hír méginkább megkeményített bennünket. Semmit sem ismertünk be. Én „kis hal” voltam, nyolc hónapi fegyházat kaptam, amit a Conti utcában kellett letöltenem. — Szabadulásom után rendőri felügyelet alá helyeztek. Az illegális párttal így nem tarthattam kapcsolatot. Egyre nehezebb volt munkát is találni. Apámat, aki nem volt hajlandó viselni a sárga csillagot, Auschwitzba, a bátyámat a frontra, az öcsémet munka- szolgálatra vitték. Mind a hárman elpusztultak. Engem deportáltak. Élőször Bergen-Bel- senbe, onnan egy raguni munkatáborba, majd — a két oldalról közeledő felszabadító csapatok elől — a csehszlovákiai Teresinbe vittek. Itt ért utol engem is a tífusz. Egy kórházban tértem magamhoz, s az elsötétítetten ablakokból tudtám meg, hogy véget ért a háború... — Június 25-én, lebukásom harmadik évfordulóján érkeztem haza, Budapestre. Az első ember, akivel összetalálkoztam, az egykori illegális ösz- szekötőm, volt... A pártközpont kulturális osztályán lettem gépíró titkárnő. A sporttársak a régi szeretettel fogadtak, ám ez is, az is hiányzott közülünk. Amikor sor került a filmipar államosítására, azt kérdezték tőle: „Volna kedved ott dolgozni?” Inkább fegyelemből, mint lelkesedésből mondott igent. Ennek éppen 25 esztendeje. Előbb a MAFIRT közönségszervező osztályán dolgozott, majd áthelyezték a Pest megyei Moziüzem Vállalathoz. Tulajdonképpen ma is azt az osztályt vezeti, mint akkor, csak a neve változott s a hatásköre bővült — A többit már ismered. Férjhez mentem, fiam-lányom született, leérettségiztem, 14 évet szolgáltam a munkásőrségben, közben pórttitkár lettem, majd ... — Lassabban. A munkásőrségről nem is tudtam. — 1957 márciusában összejöttünk. mi, régi Vasas ifik, és megalakítottuk az Asztalos János munkásőr zászlóaljat. Tizennégy év után, 1971-ben szereltem le, amikor rá kellett jönnöm, hogy már nem vagyok a régi. — Hogyan?! — Hát úgy, hogy a munka, a háztartás s a tanulás mellett már nem mennek úgy a gyakorlatok, mint azelőtt. Régebben két lövészet között készültem a marxista esti egyetemi vizsgákra is. Aztán jött a kétéves reklámszakiskola, s kezdtem kifáradni. Amikor elvégeztem, megfogadtam: soha többé tanulást! Akkor a budai járási pártbizottságon — amelynek tagja vagyok — szóltak, hogy nincs-e kedvem speciális kollégiumra járni, pártépítési és -vezetési ismeretekből. Ezt már csak úgy vállalhattam, ha leszerelek. Ősszel leszek másodéves. De ez már csakugyan az utolsó!... Nyiri Éva KÉRÉS A JÁRMŰVEZETŐKHÖZ A gépjárművek műszaki felülvizsgálatakor a járművek tulajdonosai kérdőívet kapnak. Ez az utak fejlesztéséhez szükséges adatok összegyűjtésére szolgál. Kérünk mindenkit, akinek a járműve megfelelt a műszaki vizsgán, hogy a járművére és az utazásaira vonatkozó adatokat írja be a kérdőív rovataiba, majd a már megcímzett kérdőívet szíveskedjék nekünk beküldeni, postán, bélyeg felragasztása nélkül. Az adatszolgáltatás minden járművezető érdeke, mert a közutak fejlesztését, a jobb közúti közlekedést segíti. KÖZÜTI KÖZLEKEDÉSI TUDOMÁNYOS KUTATÓ INTÉZET A Fővárosi Faipari és Kiállítás Kivitelező Vállalat sürgősen felvételre keres helyszíni és belső gyártási munkákra, továbbá belföldi és esetenkénti külföldi szerelési munkákra ácsokat, lakatosokat, asztalosokat, faipari gépmunkásokat, valamint férfi és női segédmunkásokat Keresünk továbbá: TMK-lakatosokat és kőműveseket, éjjeliőröket Jelentkezés: a vállalat munkaügyi osztályán. 8-tól 15 óráig. Budapest IX., Gyáli út 3/b.
