Pest Megyi Hírlap, 1973. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-26 / 199. szám
2 Hétfő: Sikertelen jobboldali puecskísérlet Laoszban — Az új köztársasági elnök Athénban rendeletet adott ki az amnesztiáról. Kedd: Kanada és a VDK diplomáciai kapcsolatot létesített egymással — Chilében éleződött a helyzet, a kormány két tábornok tagja lemondott. Szerda: Nixon a visszalépő Rogers helyébe Kissingert nevezte ki külügyminiszternek — Kína csatlakozott a latin-amerikai atomfegyvermentes övezetet megteremtő megállapodáshoz. Csütörtök: Csehszlovák nyilatkozat az NSZK-val folytatott tárgyalásokról — Kohl— Bahr eszmecsere Berlinben. Péntek: Koszigin—Maurer tárgyalások Moszkvában — Amerikai csapatokat vonnak ki Thaiföldről. Szombat: Waldheim ENSZ- főtitkár elindult közel-keleti kőrútjára — Megélénkülő nyugati diplomáciai tevékenység Nixon várható európai körútja előtt. A kaliforniai San Clemente- ben, a „nyugati Fehér Házban” Nixon elnök sajtóértekezletet tartott és bejelentette .. • ... Henry Kissinger amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó (képünkön) — eddigi funkcióját megtartva — felváltotta a külügyminiszteri poszton a lemondott William Rogerst. Agnew amerikai alclnök nyolcperces éleshangú nyilatkozatában azzal vádolta meg az igazságügyminisztériumot, hogy az ő lejáratására titkos anyagokat bocsátottak a sajtó rendelkezésére. New Mexicóban őrizetbe vették Edwin M. Gaudet-et (középen), aki életveszélyesen megfenyegette Nixon elnököt. Az amerikai külügyminisztérium, a State Department élén bekövetkezett személy- csere, ha nem is volt váratlan, de meglepett mindenkit: Rogers, a lemondott miniszter hétfőn még sajtóértekezletet tartott, és úgy beszélt Amerika külpolitikai törekvéseiről, mintha ő maga örök időkig munkálkodni akarna és tudna ezek megfogalmazásában és végrehajtásában ... Aztán szerdán Nixon elnök állt az újságírók elé a San Cle- mente-i „nyugati Fehér Házban”, nyári lakhelyén, és jelentette be, hogy Rogers leköszönt, utóda pedig Henry Kissinger. Rogersszal a „régi gárda” utolsó embere is távozott a kormányból, már senki sincs helyén azok közül, akik 1969- ben, Nixon elnökségének kezdetén tárcákhoz jutottak. Rendkívüli arányú ez a lemorzsolódás. Ha új külügyminiszterre, új hadügyminiszterre, új pénzügyminiszterre, új igazságügy-miniszterre van szükség, akkor ez a bel- és külpolitikai bizonytalanság jele ... Mindezen túl, persze, személyi okok szintén közrejátszottak. Rogers számára nem volt hízelgő, hogy Kissinger, mint az elnök nemzet- biztonsági főtanácsadója, gyakorlatilag már ré|en a kezébe kaparintotta a külügyek irányítását. Rogers szerepe egyre inkább csak reprezentatív tevékenységre korlátozódott. Ha most, a Watergate-vihar kellős közepén került sor a személycserére, akkor a politikai megfigyelők arra a következtetésre jutnak: Nixon egyrészt úgy akarja elterelni a figyelmet az ügyről, hogy Kissinger révén a külpolitikai akciók látványos sorát indítja el, másrészt Rogersnak, a magánéletben tekintélyes ügyvédnek is nyilván sürgős lehetett a távozás, mielőtt még az ő jogászi jövőjét kockáztatná a jogtalan lehallgatóitok, a büntetendő betörések, a megengedhetetlen megvesztegetések megannyi árnya. Nixon és Kissinger mindenesetre most megindítja a Nyu- gat-Európával és Japánnal való tárgyalássorozatot, aminek a végén egy „új atlanti charta” meghirdetése esedékes. Az atlanti — és ezek szerint még a csendes-óceáni — országok jövőbeni viszonyuk új „alapokmányát” szövegez- nék meg és fogadnák el ünnepélyesen, talán éppen a NATO fennállásának 25. évfordulója előtt. (A jövő tavasszal, 1974. április 4-én lesz negyed százada annak, hogy Washingtonban 12 ország külügyminiszterei aláírták az A VTÓSZEH VIZ! Minden típusú személygépkocsi- alsó és felső mosását, zsírozását, olajcseréjét,- motor, futómű, fék, fényszóró műszeres beállítását,- kerékkiegyensúlyozását,- valvoline alvázvédelmét,- karosszéria javítását és fényezését vállaljuk. Előzékeny, ^yors kiszolgálás As Univ€>rsúI’* Mgtsz AUTÓSZERVIZ üzemében a 31-es főútvonal mellett, a 28-as kilométerkőnél. Maglódon. 1973. AUGUSZTUS 26., VASÄHNAP Az USA — „sikerre ” éhes State Deparlment-i személycsere - A chilei dráma: Allende két tűz között Találgatások Kínáról - Taktikázás Bonnban Észak-atlanti Szerződést.) A héten egyre több hír és találgatás középpontja volt Nixon elnök őszre esedékes nyugateurópai körútja, illetve ezt megelőzően egy esetleges angol—nyugatnémet—francia csúcstalálkozó, no meg a kilenc közös piaci ország külügyminisztereinek koppenhágai találkozója. Az USA vezetőinek ma „sikerekre” van szükségük, s ßjgy ilyen „siker” lenne az is, Ha a chilei népi egységkormányra döntő csapást tudnának mérni, szövetkezve a helyi reakcióval. Az nyilvánvaló, hogy a chilei jobboldal meg-megújuló rohamai mögött ott van az amerikai támogatás, bátorítás. Nem véletlenül követelte a chilei szocialista párt a santiagói amerikai nagykövet kiutasítását az országból... A chilei erőpróba egyre drámaibb. Az ország életét sorozatos sztrájkok bénítják még. Hetek óta tart a fuvarozók sztrájkja, s elég egy pillantást vetni a térképre, hogy rájöjjön az ember, milyen fontos a 4000 kilométer hosszúságban elterülő országban a közúti szállítás. Ha nem járnak az autóbuszok, jórészt leáll a személyközlekedés, ha nem szállítanak árut a fuvarozók teherautói, kamionjai, akkor nem jut el áru, nyersanyag, élelmiszer az ország városaiba, falvaiba. A magánfuvarozók — akik közt egyébként egy-két gépkocsival rendelkező kisemberek is vannak — nagyon jól tudják, milyen létfontosságú > a szerepük az ország életében, sztrájkjuk ezért csak kisebb részt gazdasági, nagyobb részt politikai jellegű. Igaz, hogy a kormány esetleges államosítási szándéka ellen, a profitjukat korlátozó intézkedések ellen is tiltakoztak azáltal, hogy leállították teherautóikat, de a lényeg: gazdasági káoszt teremteni, amelyben az Allende-kormány végül visszakozni vagy éppen lemondani kényszerül.. E sorok írója is járt Chilében és személyes élményei alapján mondhatja: a távoli, dél-amerikai ország politikai arculata, társadalmi összetétele, gazdasági élete számos hasonlóságot mutat egy-egy nyugat-európai tőkésországéval. Santiagóban is sok a kispolgár, akit a reakció könnyen meg tud téveszteni. „A magán- tulajdon szent!” jelszóval mozgósítani tudnak a chilei tőkések sok-sok kisembert, aki — mondjuk — egyetlen rozoga taxiját, ócska teherautóját, parányi boltját, kis műhelyét félti. Az Allende-kormány így aztán két tűz közé kerül: a balos, álforradalmár elemek a reakcióval való azonnali és erőszakos leszámolást sürgetik, viszont egyetlen rendőri intézkedés után a jobboldal az alkotmány, az egyéni szabadságjogok, a demokrácia megsértését kiáltozza. A héten egyre több hírmagyarázó foglalkozott a világsajtóban — s a szovjet sajtóban is — a kínai helyzettel, a pekingi politikával. A találgatások megindultak azzal kapcsolatban is, hogy a kínai fővárosban belpolitikai mozgolódás tapasztalható: úgy tűnik, hogy párt- és más politikai szervek sorozatosan üléseznek, persze szigorúan zárt ajtók mögött. Egyes vélemények szerint a párt X. kongresszusát készítik elő, mások tudni vélik, hogy küszöbön áll a parlament, a nagy népi gyűlés összehívása. (1964 óta nem ülésezett !) Amint erre a szovjet sajtó szinte nap mint nap rámutat, a kínai külpolitika irányvonala változatlan és — sajnos — annak döntő eleme éppen a szovjetellenesség. Európában a kínai diplomácia igyekszik » meggátolni az enyhülés folyamatát. Peking- ben úgy tartják: Kínának az lenne az érdeke, ha Európában ismét feszültség alakulna ki, a kínaiak pedig „távolból figyelhetnék a tigrisek marakodását ...” Földrészünkön azonban a békés egymás mellett élés és az együttműködés gondolata feltartóztathatatlanul tért nyer. Ez még akkor is igaz, ha egy- egy pillanatig, taktikából egyesek új akadályokat próbálnak emelni a készülő további megállapodások útjába. Ennek vagyunk tanúi most éppen Bonnban: a csehszlovák—nyugatnémet tárgyalások még mindig nem hozták meg a kívánt, végleges eredményt, pedig közeleg az a szeptemberi dátum, amely Brandt kancellár prágai utazására volt kiszemelve. Diplomáciai „öreg rókák” persze figyelmeztetnek : a fontos államközi tárgyalások végén, a megegyezés előtt, mindig történnek kísérletek még valamilyen előny kiósikarására. A tárgyalások színjátéka sajátos dramaturgia szerint folyik. Pálfy József A most kezdődő hét eseménynaptárából : Hétfő: Waldheim—Jarring találkozó Genf ben — Jobert francia külügyminiszter Spanyolországban — UNCTAD- tanácsülés Genfben. Kedd: A genii leszerelési értekezlet 625-ik ülése — ICAO- kongresszus kezdődik Rómában Heath brit miniszterelnök Észak-lrországban — Waldheim Damaszkuszban. Szerda: Waldheim—Makariosz találkozó Nicosiában, majd az ENSZ főtitkára megérkezik Izraelbe — Ceauseseu Havannába érkezik — Az európai biztonsági értekezlet koordinációs bizottságának ülése megnyílik Genfben. Csütörtök: A leszerelési értekezlet szakaszának záróülése. Péntek: Waldheim Kairóba érkezik — Fidel Castro Guaya- nában. Szombat: Fidel Castro Guaya- nából Algírba utazik. Az argentin fővárosban fiatal ol- egy csoportja Amerika-ellenes tüntetést rendezett. Képünkön a tüntetők elégetnek egy amerikai zászlót. A görög amnesztiarendelet értelmében szabadon engedték Pana- guliszt (középen), aki korábban állítólag meg akarta ölni Papado- pulosz jelenlegi köztársasági elnököt. Az Olaszországban tartózkodó Mohamed Zahir sah, Afganisztán volt királya, akit néhány héttel ezelőtt államcsíny fosztott meg trónjától, most hivatalosan is lemondott minden hatalmáról. Igaz, mást nem nagyon tehetett... Gondolatok települési rendszerünkről Egy vita margójára Életre való kisközség. Közös tanácsú községek. Elsorvadás vagy megmaradás. Értelem és érzelem. Illúziók vagy valóság. Ezeken a gyújtópontokon lángolnak fel a viták települési rendszerünk mai helyzetéről. Kunszabó Ferenc az „ES”-ben (az Élet és Irodalom című hetilapban). Mészáros Ottó a Pest megyei Hírlapban boncolja ezt a sokakat érintő problémát. Mind a két szerző Pest megyéből veszi a példákat és vonja le következtetéseit. Kunszabó egy kissé talán elhamarkodottan, túlságosan az író érzelmeinek talajáról, Mészáros Ottó némileg tárgyilagosabban, de nem minden érzelem nélkül ő sem. Egy dologban azonban megegyeznek. Egyikük sem a maga komplex voltában nézi települési rendszerünk jelenlegi helyzetét. Az országban vannak szép számmal önálló kisközségek és vannak gyarapodó számban társközségek, s még ott van a város és annak vidéke a maga vonzásával. Ez így összességében adja a változó, fejtődő magyar települési rendszert, a maga gondjaival és tagadhatatlan eredményeivel. Ebben az összetett és irányított rendszerben találhatók meg az életre való kisközségek is. Ott vannak a kezdeti bizonytalan lépéseket tevő „holmiját a kezéből kiejtő” társközségek is és vanak az utóbbiakból olyanok is szép számban — s erre Pest megye is jó példa — amelyeknél már láthatóak a jövő biztató körvonalai. HOL 'VAN TEHÁT AZ IGAZSÁG? Vajon ott, hogy a „virágzó és az igényeknek megfelelő kisközség a XX. század illúziója”. Vagy ott, ahogy Kunszabó közelíti meg, hogy minden társközségesítés elsorvasztja a társakat és vegetáló településekké degradálja, őket, ahol csak emberek élnek egymás mellett? Se itt, se ott. Az igazságot a kettő között kell keresni. Méghozzá mindig az emberre figyelve, akiért végső soron a településpolitikát és általában a politikát csináljuk. Mindig ügyelve a változásokra, mert abban Mészáros Ottónak van igaza, hogy azok a gazdasági, társadalmi folyamatok megjelenítői. Ügy érzem, hogy Kunszabó Ferenc egyoldalúan védelmezi a kisközséget, félve valamiféle országos elnéptelenedési kataklizmától. Mészáros Ottó pedig érzésem szerint nem lát perspektívát a kisközségek jövőjében. Nem minden kisközség életre való, de jó néhány közülük még hosszú időn át az lesz, vagy lehet. De nem csak a társközség jelenleg az egyetlen forma. A kettő együtt adja a mai helyzetet és a folyton alakuló és alakított társadalmi és gazdasági folyamatok mondják ki majd a végső szót. A különböző települési formák még hosszú időn át fennmaradnak. Ezzel a helyzettel (annak ellenére, hogy alapvetően a korszerű koncentráció mellett vannak) településpolitikai koncepcióink is számolnak, mégis az élet azt mutatja, hogy a települések tervszerű koncentrációja nem esik egybe teljesen a lakosságnak a városba vagy a nagyobb települési centrumokba való tömörülésével. Ugyanis a korszerű településkoncentrációs folyamatok mellett egy olyan nagy létszámú spontán folyamat is kialakult, amikor az emberek a város- és községcentrumokon kívül erőteljesen törekednek tágasabb településeken élni. Erdei Ferenc „Egy régi települési probléma új megoldása” (Valóság- 1964. 6. s$.) c. írásának ide vonatkozó részét idézem: „... a települési koncentráció elismerése, sőt tervszerű előmozdítása mellett mi történjék a régi kisebb településekkel, illetőleg megengedhető-e új kisebb települések létrehozása? E probléma megoldása mind a települési tudomány szakemberei, mind az állami irányító szervek körében egységesen elfogadott álláspont a következő: fokozni kell a tervszerű koncentráció ütemét; — a régebbi kis települések közül ki kell választani a koncentrálásra alkalmas központi településeket, s ezeket fejleszteni; — új településeket csak akkor szabad létrehozni, ha azok gazdaságos közművesítés szintjére fejleszthetők — a meglevő kisebb települések (kis falvak, telepek, külterületi lakóházak, stb.) közül is perspektívában is szükségesek egyes speciális telepek. A többiek pedig fokozatosan elhalásra vannak ítélve.” Ezt mondják az ide vonatkozó jogszabályaink is, de a dolog nem ilyen egyszerű. Ismét Erdei Ferencet idézem: „S hogy egészen nyugodtak még sem lehetünk, mert e koncentrációval szemben lépten nyomon igen makacs ellentmondással találkozunk”. A KÉP TEHÁT meglehetősen ellentmondásos. Van egy helyes és jó központi akarat, amely differenciál, és van maga az élet a sajátos ellentmondásaival. így aztán vannak és lesznek fogyó lélekszámú községeink, vannak és lesznek el- néptelenedők is. Abban a társadalmi, gazdasági változásben és szerkezeti átalakulásban, amelyben mi most itt élünk, óhatatlanul lesznek kis települések, amelyek a gazdasági tudati fejlődés perifériáira kerülnek. Az ilyeneket, bármit is teszünk, el fogják hagyni a lakói, mert már ott élni nem lesz érdemes. Sem Kunszabó, sem Mészáros, sem én nem tagadjuk azt, hogy a kenyér, a megélhetés nagy úr. Mind a szocialista állam, mind az egyén vagy éppen a közösség keresi annak útjait, miként éljen emberibb körülmények között, S az emberek bizony elmennek máshová, ha ott jobb életlehetőségeket találnak. Azonban néhány elnéptelenedő kisközség példájából nem lehet olyan következtetéseket levonni, mint Kunszabó teszi, hogy most már a közös tanácsú községek elsorvasztják a társközségeiket. A településpolitikai koncepciók nem ilyen „elhalásra” gondolnak. Mészáros Ottónak abban igató van, hogy ez a helyzet nemcsak a lélelc- szám kérdése, hanem az alaposan elemzett feltételek és ezek megoldásának kérdése elsősorban De ahol megvannak a megfelelő feltételek, az azért felelősöknek azt meg kell adniuk a fejlesztendő kisközségek számára, mert vannak olyan települések, ahol ezt érdemes és szükséges megadni. Lehet, hogy most éppen vegetálnak. De ha a valós és szükséges létfeltételeiket megkapják, fejlődésnek indulnak, újra lélegzethez jutnak. NEM AKAROK „TOTÖZNI” emberek csoportjainak sorsával. De a negatív létezési élet- folyamatok nem minden esetben irreverzibilisek. A feltété, lek elemzésével és megadásával nagyon is visszafordíthatok. Még nagyobb közigazgatási egységekben is, mint egy kisközség; erre én is egy Pest megyei példát hoznék, a nagy- kátai járásét, ahol a csökkenő lélekszámot a feltételek megadásával njeg lehetett állítani. 144 óra
