Pest Megyi Hírlap, 1973. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-22 / 195. szám

Megszegték az új kenyeret Munkás—paraszt találkozók, avatások az alkotmány ünnepén Fehér Lajos Tokajban, Faluvégi Lajos Karcagon, dr. Bíró József Abonyban, Bondor József Balassagyarmaton mondott beszédet AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LÁPJA XVII. ÉVFOLYAM, 195. SZÁM ÁRA 80 FILLÉR 1973. AUGUSZTUS 22, SZERDA Gazdag, sokszínű program­mal ünnepelte az ország né­pe az alkotmány megszületé­sének évfordulóját. Budapest lakosságát a kora reggeli órákban zenével ébresztet­ték. Délelőtt a Parlamentnél került sor nagy érdeklődés mellett az immár hogymá- nyos nyilvános tisztavatásra és fogadalomtételre. A Kos­suth Lajos Katonai Főiskola, a Zalka Máté Katonai- Műszaki Főiskola, a Ki­lián György Repülő-műszaki Főiskola és a Karikás Fri­gyes Katonai Kollégium vég­zős hallgatói tettek esküt az állami zászló előtt. Az ünnepi eseményen megjelent Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bi- - zottságának tagja, a Közpon­ti Bizottság titkára, Vályi Péter, a kormány elnökhe­lyettese. Az ünnepségen Czinege Lajos vezér- ezredes, honvédelmi miniszter mondott be­szédet. Ezután tartották meg a Parlament előtti Duna-szakaszon a hagyományos, színpompás vízi és légi parádét. Este hatalmas tömeg tekintette meg a gel­lérthegyi tűzijátékot. 1 Az alkomány törvénybe iktatásának év­fordulóját köszöntő nagygyűléseket tartot­tak vidéken. Tokajban Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese, Karcagon Fa- luvégi Lajos pénzügyminiszter, Balassagyar­Az abonyi nagygyűlés elnöksége. Dr. Bíró József ünnepi beszédét mondja. maion Bondor József építésügyi és város- fejlesztési miniszter, Abonyban dr. Bíró Jó­zsef külkereskedelmi miniszter volt a nagy­gyűlés szónoka. Pest megye városainak és községeinek la­kói ugyancsak gazdag programmal köszön­tötték az ünnepet: munkás-paraszt találko­zókkal, avatásokkal, az új kenyér megszegé­sével. Kedden délelőtt ünnepélyes külsőségek kö­zött, katonai tiszteletadással vonták le az árbocrúdról a Kossuth Lajos téren az állami zászlót, a gellérthegyi felszabadulási emlék­műnél pedig a nemzeti lobogót és a nemzet­közi munkásmozgalom vörös zászlaját. Hétezren az abonyi nagygyűlésen Már a kora reggeli órákban útnak eredtek a személyau­tók, a föllobogózott tehergép­kocsik: 10 órára, amikor meg­kezdődött Pest megye köz­ponti alkotmánynapi ünnep­sége, hozzávetőleg hétezren álltak, tömött sorokban az abonyi sportpályán. Szirtes Ádám szavalta el Váci Mihály Szabadság, te szülj nekem rendet című versét, majd Bal­ia János, az MSZMP ceglédi járási bizottságának első tit­kára nyitotta meg a nagygyű­lést, üdvözölve az elnökség­ben helyet foglaló dr. Bíró Józsefet, az MSZMP Közpon­ti Bizottságának tagját, külke­reskedelmi minisztert, Cser- venka Ferencnét, az MSZMP KB tagját, a Pest megyei párt- bizottság első titkárát, dr. Mondok Pált, a megyei ta­nács elnökét, Jámbor Miklóst, a megyei pártbizottság titká­rát, Kovács Antalnét, a Haza- ’ fias Népfront Pest megyei bi­zottságának titkárát, Mészá­ros Ottót, a Szolnok megyei pártbizottság osztályvezetőjét, Velenczei Jánost, a Magyar Hajó- és Darugyár dolgozóját, Győré- Sándort, országgyűlési képviselőt, a Ságvári Tsz el­nökét, a termelőszövetkezeti mozgalom veteránját. Ott volt az elnökségben a megye há­rom tsz-szövetségének elnö­ke: Győré Sándoron kívül Lö- rincz Miklós és Jakus László, valamint több helybeli veze­tő. A MÉM képviseletében dr. K. Nagy Sándor pártbizottsági titkár és dr. Dajka Balázs fő­osztályvezet ő. Az ünnepség szónoka dr. Bíró József volt. Dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter: Rendszerünk legfőbb alapja a munkás—paraszt szövetség — E szép augusztusi napon alkotmányunk megszületését ünnepeljük — kezdte beszé­dét. — Augusztus 20-a közeli és távoli történelmünkre, ál­lamiságunk megszületésére emlékeztet bennünket. Első Árpád-házi királyunk nevével is kapcsolatos e nap: István király törvényeivel, államal­kotó tevékenységével, a ma­gyar nemzet államiságának alapjait rakta le. Népköztár­saságunk alkotmánya híven testesíti meg a több, mint ezer éves magyar állam és társada­lom történelmi folyamatossá­A gellérthegyi tűzijáték gát, forradalmi változásait, s azt a számunkra legfőbb tényt, hogy a szocializmus és a magyar államiság életünk valósága lett, megbonthatat­lan egységet alkot. A külkereskedelmi minisz­ter beszédében kitért arra, hogy rendszerünk legfőbb po­litikai alapja a munkásosztály és a parasztság szövetsége. Mint mondotta, e szövetség­ben a vezető szerep vitatha­tatlanul a munkásosztályé, amely azonban — történelmi elhivatottsága folytán — a maga érdekeivel együtt a leg­határozottabban tudja kifeje­zésre juttatni az össztársadal­mi érdekeket. E történelmi szerep meghatározóan nyom­ja rá bélyegét a népgazdaság és az államszervezet fejlődé­sére, kibontakozásának irá­nyára. Dr. Bíró József kitért arra is, miért Abonyban hív­ták össze ezt a nagygyűlést. — Abony forradalmi és munkásmozgalmi múltja a je­lenlétek előtt közismert — mondta a miniszter. — A rég­múltból elegendő talán arra utalnom, hogy az uraik ellen fegyverre kelt parasztok sere­gével itt vert tábort Dózsa György. Itt készültek fel, s in­nen indultak győztes csaták­ba. Négyszáz esztendővel ké­sőbb pedig a dicsőséges Ma­gyar Tanácsköztársaság hős vöröskatonái közül sokan hal­tak itt mártírhalált , a fehér­terror tombolása idején. A IV. ötéves terv megvaló­sításának elemkése után a mezőgazdasági szövetkezetek negyedszázados jubileumát méltatta dr. Bíró József, s eközben a Pest megyei tsz-ek fejlődését is érzékeltette. — Huszonöt évvel ezelőtt 92 termelőszövetkezet alakult a megyében, amelyben 2038 tag választotta a közös gazdálko­dás nagy reményekkel bíztató, de cseppet sem könnyű útját. A csaknem 100 termelőszövet­kezetben mindössze 11 traktor és egyetlen tehergépkocsi se­gítette az emberek munkáját. Áfíatállományuk w alacsony volt: 902 szarvasmarhából és 2320 sertésből állt. — Es mit mutatnak a leg­frissebb adatok? — tette fel a kérdést a miniszter. •— A megye termelőszövetkezetei­ben tartott szarvasmarhák száma meghaladja az' 52 és félezer darabot, a IV. ötéves tervidőszak végére el kíván­ják érni a százezres létszá­mot. A közös gazdaságok reá­lis célként tűzték maguk elé,-hogy éves átlagban 350 ezer sertést neveljenek, korszerű eljárással, zömmel iparszerű hizlaldákban. Figyelemremél­tó eredmények születtek a juh- és a baromfitenyésztés­ben is. Ez utóbbiban különös­képpen a hernádi Március 15. Termelőszövetkezet jeleske­dik. Még egy adalék a miniszteri beszédnek ebből a részéből: 1972 végén Pest megye tsz-ei- nek összes vagyona megközelí­tette a 7,4 milliárd forintot, beruházott vagyonuk pedig meghaladta a négy ■ milliárd forintot. — Gazdaságunk fejlődésé­ben, az' életszínvonal érezhető emelkedésében jelentős szere­pet játszik külgazdasági tevé­kenységünk — folytatta dr. Bíró József. — Az egy évvel ezelőttihez képest 20 százalék­kal nőtt az exportunk, beho­zatalunk viszont csak 4 százalékkal haladta túl a tavalyit. Ez teljesen össz­hangban áll a kül­kereskedelem egyensúlyának növélésére irányuló törekvé­sünkkel. Külkereskedelmi for­galmunk dinamikusan fejlő­dik, az export aránya a nem­zeti jövedelemben megközelí­ti a 40 százalékot. Külkeres­kedelmi tevékenységünk dina­mizmusára mi sem jellem­zőbb, mint hogy a külkereske­delmi forgalom növekedése lé­nyegesen meghaladja a ter­melés és a nemzeti jövedelem növekedésének ütemét az 5 éves terv első felében. Szólt a miniszter a KGST- tagállamok együttműködésé­ről, a szocialista országokkal és köztük is elsősorban a Szovjetunióval való kapcsolat erősítéséről, az exportstruktú­ra gazdaságosságára irányu­ló intézkedésekről. A piaco­kon fokozódó verseny meg­emeli a termeléssel, az üzem­mel, de még az egyes mun­kással szembeni minőségi kö­vetelményt is. És mivel nem­zeti jövedelmünknek csak­nem 40 százaléka a külkeres­kedelemben realizálódik, min­den túlzás nélkül elmondható, hogy alig van, dolgozó ember hazánkban, aki ne lenne vala­milyen kapcsolatban külke­reskedelmi tevékenységgel. A miniszter hangsúlyozta, hogy minden magyar állampolgár­nak nem egyszerűen becsület­beli ügye és kötelessége, ha­nem hétköznapi feladata, na­ponkénti munkatette is kell, hogy legyen hazánk jó híré­nek megvédése és képviselete. Munkásosztályunk, parasztsá­gunk és értelmiségünk rendel­(Folytatás a 3. oldalon) Csebszlovák-NSZK szakértői megbeszélések Bonnban Október 11 én folytatódnak a két német állam „jogsegély”-Iárgyahttai Hétfőn délelőtt Bonnban megkezdődött a csehszolvák— nyugatnémet tárgyalások újabb fordulója. A két ország kapcsolatainak rendezésében megoldatlan még Nyugat-Berlin konzuláris kép­viselete, mert itt státuskérdé­sek is közrejátszanak^ Az NSZK nemcsak Nyugat-Berlin lakosságának konzuláris kép­viseletére tart igényt, hanem a nyugat-berlini hatóságok és intézmények képviseletére is. A bfcnni kormány még azt is kilátásba helyezte, hogy állás­pontjának érvényesítése nélkül nem kerül sor a csehszlovák- nyugatnémet szerződés szep­tember 6-i aláírására, hanem azt elhalasztja. Ugyanez a kér­dés érdemben szerepelt a bol­gár—nyugatnémet és a magyar —nyugatnémet megbeszélése­ken is. Kedden folytatódtak Bonn­ban a csehszlovák—nyugatné­met szakértői tárgyalások Nyugat-Berlin konzuláris kép­viseletének kérdéseiről. Paul Frank bonni külügyi államtit­kár és Jiri Götz csehszlovák külügyminiszter-helyettes a két küldöttségvezető megálla­podása értelmében a delegá­ciók ismét zárt ajtók mögött üléseztek és a hivatalos tájé­koztatás kizárólag a tanácsko­zások technikai lefolytatására korlátozódott. A csehszlovák—nyugatné­met szakértői megbeszéléseket szerdán folytatják — közölte kedden este a bonni külügyi hivatal szóvivője. ★ Kedden Berlinben tárgyalá­sok kezdődtek az NDK és az NSZK közötti jogsegéllyel ösz- szefüggő kérdések szerződé­ses rendezéséről. Az NDK' küldöttségét Hans Ranke, az igazságügyminisz­térium államtitkára, a nyugat­német delegációt Günther Er­kel, az NSZK igazságügymi­nisztériumának államitkára vezette. Mindkét fél kifejtette elvi álláspontját a szerződéses rendezéssel kapcsolatosan. A két, küldöttség megálla­podott abban, hogy a tárgya­lásokat október 11-én Bonn­ban folytatják. ...................... < Sz akszervezetek Pest megyei hete Gazdag program a zárónapon Vasárnap reggel emberek sű­rű sora jelezte a váci révnél, hogy sokan szándékoznak át­menni a Pokolszigetre, ahol a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa ezen a napon rendez­te meg á szakszervezetek Pest megyei hetének záró esemé­nyét, a szervezett dolgozók ta­lálkozóját. —■ A zsúfolásig megtelt komp­ról a szigetre lépő embereket a Dunakeszi Járműjavító és a Nagykőrösi Konzervgyár fú­vószenekara fogadta. Fél tíz tájban már egyre többen ér­keztek. Nemcsak családok, egész üzemrészek is együtt jöt­tek el. A Dunai Kőolajipari Vállalat, vagy például a buda­kalászi Lenfonó és Szövőipari Vállalat egyenként három teli busszal érkezett. Különö­sen nagy létszámmal jelentek meg a váci üzemek, a FORTE- gyáriak, a Híradástechnika és a kereskedelmi vállalatok dol­gozói. Kora délelőtt Galbicsek Ká­roly, az SZMT elnöke köszön­tötte a megjelenteket: Földvá­ri Aladárt, a SZOT elnökét, dr. Biró Ferencet, az MSZMP Pest megyei bizottságának tit­kárát, dr. Lakatos Tibort, a Pest megyei Tanács elnökhe­lyettesét, Árpási Zoltánt, a KISZ megyei bizottságának titkárát, a váci járás és Vác város képviselőit. Ezután Földvári Aladár, a SZOT elnöke üdvözölte a talál­kozón részt vevő szervezett dolgozókat. — A szakszervezetek Pest megyei hete gazdag és sokol­dalú volt; méltán keltette fel valamennyi dolgozó érdeklő­dését és egyben alkalmat nyújtott a megyei szakszerve­zeti tevékenység szélesítésére. Az üdvözlő szavak után vál­tozatos program következett. Nagy sikere volt az ASTRA bábegyüttes műsorának és elis­merést váltott ki a csepeli Ut­caszínház bemutató ja. SAk ez­ren nézték érdeklődéssel a váci MHSZ-szervezet repülő­gép-modellező bemutatóját és zsúfolásig megtelt a szabadtéri nézőtere a Pest megyei Ruhá­zati Kiskereskedelmi Vállalat divatbemutatójának, amelyen a legújabb női és férfimodelle- ket mutatták be. A Pokolcsárdábán a HAGY és a váci Naszályhegyalja Tsz rendezett munkás-paraszt ta­lálkozót. A délutáni vidám zenés mű­sor idején már . szinte alig volt hely a központi részeken. A nap második felére szá­mos külföldi vendég is érke­zett. A találkozó résztvevői meleg baráti szeretettel fogad­ták az odaérkező szovjet tu­ristacsoportot. Később nyugat­német és angol turisták érkez­tek lóháton. A nagy sikerű találkozó késő este ért véget. Nyugodtan be­csülhetjük az összes résztve­vők számát több mint húsz­ezerre. / Pacsay Vilmos Georges Marchais, a Francia Kommunista Párt főtitkára kedden fogadta a szabadságát Franciaországban töltő Aczél Györgyöt, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, a Köz­ponti Bizottság titkárát és ba­ráti beszélgetést folytatott vele. Biszku Béla, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, kedden délelőtt a Központi Bizottság székházában fogad­ta A. I. Pokriskin •légimarsallt, a Szovjetunió háromszoros hősét, az MHSZ szovjet test- vérszervezete, a DOSZAAP központi bizottságának ha­zánkban tartózkodó elnökét. Fehér Lajos, a Miniszterta­nács elnökhelyettese kedden fogadta a hazánkban tartóz­kodó B. Barsz mongol víz­gazdálkodási minisztert. Fazekas János, a Román Kommunista Párt végrehajtó bizottságának tagja, a Román Szocialista Köztársaság Mi­nisztertanácsának elnökhelyet­tese, aki hazánkban töltötte szabadságát, kedden elutazott Budapestről. A Ferihegyi re­pülőtéren Övári Miklós, az MSZMP Központi Bizottsá­gának titkára búcsúztatta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom