Pest Megyi Hírlap, 1973. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-22 / 195. szám
PEST HEGVEI ^fwrfap 1973. AUGUSZTUS 22.. SZERDA F[gKUS 2 Laoszi torpedó A Reuter Iroda pénteken jelentette Vientineból, hogy Sou- vanna Phouma, a Vientiane! kormány miniszterelnöke a szerdai kabinetülésen megfenyegette a kormány tagjait: lemond, ha a kormánynak nem sikerül megegyeznie a Laoszi Hazafias Front küldöttségével a konfliktus politikai és katonai rendezéséről. A miniszterelnököt a líörmány vezető tagjai tartják vissza a hazafiak javaslatainak elfogadásától. Souvanna Phouma , az utóbbi néhány évben külpolitikájának bírálata miatt már többször fenyegetőzött lemondással, de ebben a kérdésben most lépett fel először ilyen erélyesen. Emlékezetes, hogy a vientianei kormány és a Laoszi Hazafias Front megbízottai a laoszi békemegállapodás február 21-én történt aláírása óta tárgyalnak — mindeddig sikertelenül — a laoszi konfliktus politikai rendezéséről. HÉTFŐRE VIRRADÓ hajnalban jobboldali hatalomátvétel i kísérlet történt Laosz fővárosában. AZ ÁLLAMCSÍNYKÍSÉRLETET Thao Ma, a légierő egykori tábornoka és Boun- leuth Saycocie, a szárazföldi hadsereg volt ezredese vezette. Gyors rajtaütéssel az éjszaka folyamán megszállták a főváros repülőterét, a rádió épületét, a nemzeti bankot és több más fontos épületet. Mikor azonban az^ellentámadás megindult, kiderült, hogy a Thaiföld felől érkezett zendü- lők csekély erő felett rendelkeznek. Hét darab T—28-as bombázó, egy géppuskával felszerelt páncélos jármű, néhány teherautó ép egy kisebb rendőri különítmény támogatta cs^k őket. A kormánycsapatok sorban kiszorították minden állásukból a zendülő- ket,. akiknek a maradéka végül a repülőtéren adta meg magát. Thao Ma a, zendülés vezére egy T—28-as gépen repült a főváros fölé, de lelőtték és rövidesen belehalt sérüléseibe. SOUVANNA PHOUMA később bejelentette, hogy a zen- dülők egy részét letartóztatták, A kormány hivatalosan iS megerősítette, hogy a pucs- csisták Thaiföldről szivárogtak át Laoszba. A főváros ka- tonakormányzoja közölte, hogy a sikertelen zendülés két vezére 1965—66-ban is megkísérelt már puccsot Vientiane- ben. Souvanna Phouma rádióbeszéde után két órával a főváros repülőterét újra megnyitották a forgalom számára. A THAIFÖLDI KORMÁNY hétfőn rendkívüli trésen foglalkozott a laoszi államcsínykísérlettel. A kabinetülés után különleges őrizet alá helyezték a Thaiföldön élő laoszi politikai emigránsokat, köztük Phoumi Nosavan tábornokot, a laoszi jobboldal egykori vezéralakját, volt miniszterelnök-helyettest, aki egyébként nem volt hajlandó nyilatkozni a puccskísérletről. A határőrséget riaduitészültségbe helyeztek, minden átkelőpontot szigorúan ellenőriznek. Souvanna Phouma kormánya kedden felkérte Thaiföldet, hogy tartóztassa le azokat a lázad—at, akik a sikertelen puccs után átmenekültek a határon, és adja ki őket a vientianei korrfíánynak. A LAOSZI KORMANYCSA- PATOK mindössze tíz óra leforgása alatt leverték a száműzött. jobboldali tábornok, puccskísérletét. Thao Ma tábornok azért akarta megdön- teni Souvanna Phouma kormányát, hogy megtorpedózza a laoszi kormány és a Laoszi Hazafias Front közti megállapodást egy koalíciós korty iy létrehozásával. A 42 éves ' Thao Ma puccskísérlete azon bukott meg, hogy a kormánycsapatok kitartottak Souvanna Phouma mellett, nem voltak hajlandók homályos kalandokba bocsátkozni. Vientianei politikai megfigyelők arra számítanak, hogy Souvanna Phouma most még inkább szembefordul a jobboldallal és visszautasítja azokat a kísérleteket, amelyeknek az a céljuk, hogy lebeszéljék a Laoszi Hazafias Fronttal folytató" párbeszédről. Souvanna Phouma kedden folytatta a laoszi rendezésről szóló politikai tárgyalásokat Phoumi Vongvichittel, a Laoszi Hazafias Front KB főtitkárával. A. B. T. CHILE További terrorakciók « és sztrájk Aliende nem fogadta el Montero és Prats lemondását A chilei reakció mesterkedéseinek újabb jele volt a chilei orvosszövetség közleménye, mely szerint vasárnap éjféltől 48 órás sztrájkba léptek a szervezethez tartozó orvosok. Vergara chilei belügyminiszter-helyettes vasárnap bejelentette, hogy szombaton a reakciós erők megölték annak a fuvarozószervezetnek egyik vehetőjét, a 31 éves Oscar Balboát, amely a kormány oldalán áll'. Vasárnap újabb terrorakcióikat hajtottak végre a jobboldali erők: bombát robbantottak Santiago egyik munkáskerülete képviselőjének lakásában, s levegőbe röpítettek két magas- feszültségű villamos távvezetéket tartó oszlopot. A provokáció következtében több órára megszűnt az áram- és vízszolgáltatás az egyiik Santiagóiéi délre fekvő, sűrűn lakott tartományban. , A chilei belügy- és a külügyminisztérium vasárnapi, hivatalos közleménye -szerint Valparaisoban levő lakásáról eltűnt Nestor Cotta Prieto, kubai tisztviselő A dokumentum nem közli pontosan, hogy a szóban forgó személy diplomata vagy sem, de hangsúlyozza, hogy a chilei hatóságok mindent megtesznek a Chile és Kuba közötti jó viszony mérgezésére irányuló cselekedetek megakadályozására. A nyilatkozat hangsúlyozza: az utóbbi időben az ellenzéki pártok széles körű hadjáratot indítottak a kubai külképviselet és a kubai nagykövet személye ellen. A közlemény kifejti, hogy a kubai tisztviselő „rejtélyes körülmények között” tűnt el. Hétfőn több chilei ellenzéki rádióállomás, a légierő sajtó- szolgálatára hivátkozva, provokatív kó'itleményeket sugárzott árról, hogy a légierő személyi állománya állítólag megtagadta Gustavo Leigh, új főparancsnok kinevezésének elismerését és riadókészültségbe helyezte önmagát. A chilei légierő főparancsnoksága kategorikusan cáfolta és hazugnak minősítette a híresztelést. A Népi Egység kormány főtitkársága nyilatkozatában szintén határozottan cáfolta a légierőknél' történt állítólagos zendülésről szóló hírt. Raul Montero tengernagy, chilei pénzügyminiszter és Carlos Prats tábornok, a hadsereg főparancsnoka, valamint hadügyminiszter, hétfőn este benyújtotta lemondását Salvador Allendének. 'A köztársaság elnöke rövid rádióbeszédben jelentette be, hogy a lemondásokat nem fogadta el. Humberto Magliochetti közlekedés- és közmunkJaügyi miniszter a hétfői napon tárgyalásokat kezdett a július 26. óta sztrájkoló magánfuvarozók képviselőivel. Juan Jara, a közületi fuvarozók országos szövetségének elnöke az éjszaka folyamán közölte, hogy a megbeszélések folyamán részleges megállapodást értek el. A magánfuvarozók 14 követeléssel álltak elő, Juan Jara közlése szerint ebből kilencben megegyezésre jutottak. Ugyanakkor Chile 140 000 kiskereskedője hétfőn ' éjféltől 48 órára figyelmeztető sztrájkot kezdett a magánfuvarozók munkabeszüntetésének támogatására. Allende elnök keddi beszédében a fegyveres erőkről szólva, kijelentette: sohasem engedte meg és a jövőben is megakadályozza, hogy politikai csoportok furakodjanak be az alkotmányhű fegyveres erők soraiba. Allende elítélte a hadsereg fegyelmének megbontására irányuló reakciós propaganda-hadjáratot , és hangsúlyozta, hogyha hadsereg1 eddigi hagyományaihoz híven, továbbra is hazája és népe akarata érdekében cselekszik.” CSÁK RÖVIDEN... HÉTFŐN A KREMLBEN eszmecserét íolytatott Alek- szej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke és Willi Stoph, az NDK miniszterelnöke. Willi Stoph és kísérete hétfőn este hazaérkezett moszkvai látogatásáról. ALEKSZEJ KOSZIGIN szovjet miniszterelnök kedden a Kremliben találkozott Sztan- ko Tódorowal, a Bolgár Minisztertanács elnökével. Sztanko Todorov kedden visz- szautazott hazájába. A SZOVJETUNIÓBAN kedden felbocsátották a Kozmosz —579 jelzésű szputnyikot. KANADA ÉS A VIETNAMI DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG kormánya kedden diplomáciai kapcsolatba lépett egymással. VASÁRNAP A CSENDESÓCEÁNI Mururoa-korallzátony felett végrehajtották az idei francia nukleáris kísérletsorozat harmadik robbantását. A felrobbantott 5—10 kiloton- nás, tehát viszonylag kis erejű bomba nem hidrogénbomba volt. KEDDEN EGYRE-MÁSRA jelentették az ismert londoni áruházak, hogy gyújtóbombát találtak valamelyik osztályukon. Szombat óta összesen hat belvárosi áruházat támadtak meg gyújtószerkezettel a merénylők, akiknek kilétét még mindig homály fedi. A KAMBODZSAI népi felszabadító erők szoros ostromgyűrűt vontak két tartományi székhely köré és hétfőn felélénkültek a harcok a főváros közelében is. DÉL-VIETNAM több térségében hátfőn és kedden is folytatódtak a fegyveres ösz- szetűzések. A saigoni hadsereg területszerző hadműveletei főleg Kontum tartományra összpontosultak. 21 ÁGYÜLÖVÉS és harangzúgás adta hírül Athénben vasárnap délelőtt, hogy felesküdött Papadopulosz köztár sasági elnök. A görög kormány hivatalos lapjában hétfőn este közzétették a Papadopulosz államfő által 'bejelentett, s a kormány hétfői minisztertanácsán jóváhagyott négy dekrétumot: az ostrom- állapot ' megszüntetéséről, a Görögország területén levő összes' politikai foglyok szabadon bocsátásáról, a politikai perek alkalmával elkövetett ügyvédi és rendőri bűntettek elévüléséről és a Papadopulosz elleni merényletkísérletért halálra ítélt Pana- gulisz szabadon bocsátásáról. A jövő évben általános parlamenti választásokat tartanak az országban. Irak—Kuwait A határvita fináléja? Dzsabir Ál-Ahmed Al-Dzsá- bir Al-Szabah kuwaiti trónörökös és miniszterelnök hétfőn- kétízben is tanácskozott Szadam Husszein Takritival, az iraki forradalmi parancsnokság tanácsának alelnöké- vel. A bagdadi rádió közlése szerint a két ország határvitájának rendezését célzó tárgyalások „baráti légkörben, a jóakarat és őszinteség szellemében” folytak le. Diplomáciai források szerint minden remény megvan arra, hogy sikerül megállapodást elérni, s elsimítani a márciusban kialakult feszültséget, mivel Irak nem akarja megújítani a vitatott határterületre vonatkozó követelését. Kedden Bagdadban újabb megbeszélést tartott Szabah Al-Dzsaber kuwaiti és Murta- da Szaid Abdel-Baki iraki külügyminiszter a két ország határviszályának elsimítására. A SAIGONI REZSÚM kedden több külföldi olajtársaságnak adott engedélyt arra, hogy Dél-Vietnam partvidékén olajlelőhelyek után kutasson és próbafúrásokat végezzen. Hadállások a Közel-Keleten A múlt év ősze óta a Fehér» Ház és a State Department nem csinál titkot abból, hogy az Egyesült Államokban új közel-keleti politika kialakításán dolgoznak. Korábban többször is szó esett hasonló tervekről, a többi közt Nixon megválasztása előtt, illetve az emlékezetes Rogers-terv kapcsán'is. S noha Washington változatlanul kitartott Izrael . mellett, ezúttal mégis elképzelhetőnek tűnt az Egyesült Államok közel-keleti hadállásainak átrendezése — a * fenyegető energiaválság miatt. Washington, kihasználva azt a körülményt, hogy Irak és Kuwait határvitája fegyveres összecsapáshoz vezetett, hogy Szaúd-Arábia és Irán is fegyvereket kíván vásárolni a Per- zsa-öbölbeli pozíciója megerősítéséhez, illetve Jordánia uralkodója állandó fegyvervásárlási kérelmekkel házal Washingtonban, korszerű fegyvereket ígért a kuwaiti emír- nek, az iráni sahnak, illetve Szaúd-Arábia és Jordánia királyainak. Ily módon szemmel láthatóan kezd kibontakozni egy Teherántól Ammanig húzódó, a Közel-Kelet legértékesebb olajmezőin átívelő katonai tengely körvonala. E bben a helyzetben a közel-keleti válság felelőssegének terhét viselő egyiptomi vezetés magától érNew Orleans-izűrzavar Az amerikai titkos szolgálat hétfőn este az első órák zűrzavaros és egymásnak ellentmondó jelentései után tisztázta, hogy az elnök életét fenyegető két külön ügyben folytatlak nyomozást. Elfogató parancsot adtak ki egy Eduard Gaudet nevű volt rendőr ellen, aki múlt szerdán New Orleansban állítólag több ember fülehallatára azzal fenyegetőzött, hogy agyonlövi Nixon elnököt. A'titkos szolgálat két üevnöke néhány órával később Űj-Mexikó államban igazoltatta a körözött személyt, aki azonban hirtelen kereket- oldott és menekülés közben néhány lövést adott le a titkos ügynökre. Az elnök New Orleans-i látványos, nyitott kocsis bevonulásának útirányát viszont azért változtatták meg, mert a titkos szolgálat egy „esetleges összeesküvés” nyomaira bukkant. A Nixon, ,meggyilkolására szőtt öjfe^skSvfenék-1»* » kővárét részlete sent ismeretes ESwlivia Zendülés — jobbról Egy 200 főnyi, jól felfegyverzett „magánhadsereggel" Banzer bolíviai elnök uralmának megdöntésére tett kísérletet szombaton Carlos Valvedere volt egészségügyi miniszter, a reakciós Bolíviai Szocialista Falange Párt sza- kadár jobbszárnyának egyik vezéregyénisége. Valvedere emberei Santa Cruztól 100 kilométernyire egy farmon elsáncolták magukat, és bejelentették, hogy el akarják távolítani Banzer kormányzatát. Kurt Waldheim beszámolója Az ENSZ egyéves mérlege Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára a világszervezet közgyűlése soronlevő ülésszakának megnyitására elkészítette beszámolóját, amelyben összegezi az ENSZ egyéves tevékenységének eredményeit. Mint hangsúlyozza, a leszerelés, az egyetemes béke és a nemzetközi biztonság megszilárdítása foglalta el a központi helyet ebben az egy esztendős tevékenységben. A főtitkár | kiemeli a leszerelési világkonferencia összehívására előterjesztett javaslat fontosságát. •* A beszámoló külön fejezetet szentel a közel-keleti helyzetnek. Ebben megállapítja, hogy a közel-keleti konfliktus békés rendezése területén az ENSZ erőfeszítései ellenére érzékelhető haladást nem sikerült elérni, mivel Izrael megtagadta az együttműködést az ENSZ-szel. A megszállt területek felszabadítása és a palesztínai nép jogainak tiszteletben tartása elengedhetetlen feltétele az igazságos és tartós béke megteremtésének a Közel-Keleten — hangsúlyozza az ENSZ főtitkára. Waldheim nagy figyelmet szentel a fajgyűlölet és a gyarmati rendszer ellen vívott harc kérdéseinek. A köz- gyűdés küszöbönálló ülésszakán megvitatásra kerül az apartheid megszüntetésének kérdése, az erről szóló egyezménytervezetet a Szovjetunió és Guinea terjesztette a közgyűlés elé. A portugál gyarmati uralom alatt álló területekről szóló fejezetben Waldheim hangsúlyozza: a közgyűlés Angola, Mozambik, Guinea-Bissau és a Zöldfoki szigetek nemzeti felszabadító mozgalmait olyan mozgalmaknak tekinti, amelyek megfelelnek az e területeken élő népek jogos óhajainak és indítványozza minden kormánynak, l*>gy adja meg a megfelelő segítséget ezeknek a népeknek. A beszámoló külön részben foglalkozik az ENSZ gazdasági, humanitárius és szociális tevékenységével. A kísérletet — Bolíviából érkező hírügynökségi jelentések szerint — a biztonsági alakulatok lokalizálták. Banzer elnök vasárnap a fővárosból a helyszínre indult, hogy személyesen győzze meg a lázadókat tervük kilátástalan- ’ságáról. Walter Castro bolíviai belügyminiszter szombati sajtó- tájékoztatója szerint a lázadás motívumai sem világosak. Hozzáfűzte: semmiféle vérontás nem történt. A belügyminiszter egyben utalt arra, hogy a hadsereg néhány fiatalabb tisztje is kapcsolatban állt a lázadókkal, ezek azonban nem csatlakoztak a farmon tartózkodó fegyveresekhez. Walter Castro bolíviai belügyminiszter hétfőn este sajtóértekezleten számolt be a Banzer bolíviai elnök hatalmának megdöntésére szombaton kirobbant jobboldali puccskísérletről. A belügyminiszter közlése szerint a mintegy kétszáz főnyi csoport lázadását teljes mérteikben sikerült elfojtani. Az országban nyugalom uralkodik, s kormánycsapatok a paraguayi és brazil határ közelében üldözik a bolíviai újfasiszta szervezet (Bolíviai Szocialista Fa- lange Párt) jobbszámyának támogatását élvező puccsisták egységeit. Hírügynökségi jelentések szerint a kormánycsapatok vasárnap éjjel gyűrűt vontak a lázadók dzsungelbeli búvóhelye köré, de azoknak sikerült kitörni a körből, s Paraguay felé vették útjukat. Több egybehgpgzó jelentés szerint Carlos Valvedere volt egészségügyi miniszter, a lázadók vezére, még vasárnap repülőgépen Paraguayba menekült. Az utóbbi hír valódiságát a bolíviai belügyminiszter nem erősítette meg. tetődően új politikai program kidolgozására kényszerült. Az az ideológiai dokumentum, amelyet az ASZÚ, illetve az egyiptomi parlament közösen terjesztett elő, summázza Egyiptom közeli és távolabbi időkre szóló elképzeléseit. Eszerint alapvető követelmény, hogy Egyiptom szüntelenül erősítse a baráti kapcsolatokat a Szovjetunióval. A Washingtonra vonatkozó illúziók bizonyos fokú továbbélésére utal viszont a dokumentumnak .az a következtetése, hogy a Biztonsági Tanácsban érvényesített amerikai magatartás bizonysága szerint a Nixon-kormányzat még nem jutott el közel-keleti politikájának felülvizsgálásáig. Az új program tehát lényegében igyekszik elkerülni az olyan drasztikus szakítást a külkapcsolatokban, mint amire a múlt év nyarán került sor. Emellett kiemeli az arab erőforrások egyesítésének szükségességét, hangsúlyozva, hogy a megszállt területek visszaszerzésében Egyiptomnak saját, illetve az arab országok erejére kell támaszkodnia. M indebből következnek az egyiptomi diplomácia . legújabb lépései. Bár a líbiai „egységmenet” drámai fejleményei kétségessé tették a szeptember 1-ére tervezett fúziót, úgy tűnik, a fennálló problémák ellenére is megvalósítják a két ország egyesítését. Ebben nem kis szerepet játszik Líbia olaja, az arab olajjal vívandó és vívható harcban való részvétel lehetősége, másrészt Líbia olajkincse teremtette gazdagsága. Kairó ugyanakkor — s ez is az egységes arab politika kialakítását szolgálja — ismét szorgalmazza a csúcsértekezlet összehívását, s látható erőfeszítéseket tesz a , keleti front újjászervezésére. Ezen. túlmenően az el nem kötelezett országok szeptember 2—8 között Algírban rendezett csúcstalálkozójától az egyiptomi vezetés új javaslatokat, nagyobb kezdeményezést. vár,, ‘s A; patt-helyzet feloldása a iUdívánvaló célja Kust Waldheim tervezett közel-keleti kőrútjának is. Az ENSZ-főtit- klár ennek során Tel-Avivot is felkeresi. Mindenképpen fontos ez az állomás. Az izraeli kormány az utóbbi időben ugyanis szinte páholyból fi- i gyei te a fejleményeket. Ezúttal azonban nyilatkozni kénytelen, mit hajlandó tenni vagy egyáltalán hajlandó-e tenni valamit a válság rendezése érdekében. A z amerikai magatartás tehát nem tudta befagyasztani a válság rendezésén tevékenykedő erők munkáját. Elkezdődött az új erőfeszítés időszaka, amely mindenképpen bonyolultnak ígérkezik —, nem kis mértékben az Egyesült Államok mind világosabban körvonalazódó és ezúttal sem a kibontakozást elősegíteni hivatott, hanem az arab világ további megosztását célzó — mondjuk így — új közel-keleti politikája miatt. 1 Ónody György Zsiguli siker P" ff" Egy, kettő... húrom? A szovjet autókedvelők még nem szokták meg az „E” betűjelet, amely a Zsiguli gépkocsik (a VÁZ—2101 és a VÁZ—2102) fényszóróján stoplámpáján és más szerkezeti részegységein jelent meg Az „E” betűjel a nemzetköz, elismerés jele. Szigorú vizsgák után az ENSZ Genfber székelő nemzetközi gazdaság bizottsága adományozta s Toglianti Autógyár kis fogyasztású gépkocsijának. A jelzés a gépkocsi magas fokú a különleges európai biztonsági normáknak megfelel® üzembiztonságát igazolja. A Zsiguli az első szovjet gépkocsi, amely a próba so- ránt a nemzetközi elismerés jelét kivívta. Néhány nappal ezelőtt elindult Párizsba a VÁZ—2103 típusjelű Zsiguli gépkocsi, ahol különleges gépkocsi-próbapályán folyik a vizsga a nemzetközi elismerés jeléért. (APN) i