Pest Megyi Hírlap, 1973. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-14 / 189. szám
PEST MEGYEI ^/Círlap 1973. AUGUSZTUS 14., KEDD János vitéz ■Negyedszer a szegedi szabadtérin A szegedi szabadtéri idei sá- kerdarabja vitathatatlanul a János vitéz. A jegyek nemcsak a pénteki premierre keltek el teljes számban, már hónapokkal-hetekkel ezelőtt, hanem a hétvége többi előadására, szombatra és vasárnapra is. A legnépszerűbb magyar daljáték negyedik, Dóm előtti felújítására az ország minden tájáról érkeztek vendégek, köztük természetesen Pest megyeiek is. Mint az idei előadásokra általában, a legtöbben Budapest közvetlen környékéről utaztak a Tisza - parti fesztiválvárosba, de kü- lönautóbuszok népes csoportokat szállítottak a hét végén Százhalombattáról és Zsám- békról is. A nagy érdeklődést a produkció meg is érdemelte. Hagyományos, szolid keretek között tartott előadást láttunk, amelynek rendezője, Horváth Zoltán, a szegedi színház zenei főrendezője, — tavaly a Margitszigeten is ő állította színpadra Kacsóh remekét — nem törekedett semmiféle szokatlan, „merész”, modemkedő megoldásra. A hagyományok tiszteletben tartásán belül azonban munkatársaival, a díszlettervező Sándor Hajóssal, a jelmeztervező Márk Tivadarral, a koreográfus Bar- tcóczy Sándorral és a karmester Szalatsy Istvánnal együtt -— mindannyian régi közreműködői a szegedi játékoknak — a mű népiességét emelték ki. Azt tehát, hogy mindaz, ami a színpadon lejátszódik, a nép Vágyait, reményeit, álmait fejezi ki. Annál a népi eredetű motívumrendszernél tehát, ami az előadáson díszletekben, ruhákban megjelenik, a produkció népisége mélyebb. Ezzel a bemutató egyrészt közelebb került Petőfi nagy elbeszélő költeményéhez, másrészt jól összefogta azt a tarkaságot, amit egyébként Kacsóh daljátéka zenében és szövegben egyformán jelent. A rendezői elképzeléseket feltűnő szereplőgárda valósította meg. Turpinszky Béla, a címszereplő, hangban-já- tékban egyaránt igazi magyar karaktert állított színpadra. Házy Erzsébet szép szőkeségű, szelíd Iluskája líradan érzelmes. A szegedi Gyimesi Kálmán fiatal Bagója talán szokatlan — általában idősebbek játsszák ezt a szerepet —, de magvon kifejező: éppen fiatalsága miatt igazi „öreglegény” ez a Bagó, akinek a szerep tartalmait, hogy például ő is szerelmes a szép Husikéba, jobban elhisszük. A gonosz mostoha szerepét, mint Szegeden mindig, most is Gobbi Hilda játszotta, remek karikí- rozó készséggel, s igazán kiemelkedő, megérdemelt sikerrel. A francia királykisasszony szerepében a szegedi opera tagját, a kitűnő Berdál Valériát láttuk. Énekben és játékban egyaránt eszményien formálta meg a harcias francia lány alakját. Ugyancsak szegedi színész, Király Levente játszotta a francia király szerepét, mindenekelőtt a figura Turpinszky Béla és Házy Erzsébet Enyedi Zoltán felvétele infantilis vonásait emelve ki. Szegedi volt Kovács János, a ravasz, öreg csősz és a kitűnően éneklő Börcsök István, a daliás strázsamester. Ökrös László Nemzetközi diák vitatábor A KISZ Központi Bizottsága és a Kossuth Lajos Tudományegyetem KISZ-bizottsága rendezésében hétfőn Debrecenben megnyílt a harmadik nemzetközi diák vitatábor. Az utóbbi két évben miár. volt hasonló jellegű ifjúsáigi rendezvény Debrecenben, azok sikerét, kitűnő nemzetközi visszhangját látva határozták el, hogy évenként megismétlik. A tábor a különböző nemzetiségű és más-más nézeteket valló egyetemistáknak biztosít alkalmat arra, hogy kicseréljék nézeteiket, s az előre kijelölt témákat megvitassák. A viták és a bőséges egyéb programok azt a célt is szolgálják, hogy — elsősorban a nem szocialista országokból érkező fiatalok — a valóságnak megfelelő képet kapjanak hazánkról, a szocialista építés jelenlegi eredményeiről. TV-FIGYELŐ Lírdi requiem. „Anna örök, mert Annát én szerettem” — írta annak idején szegény Juhász Gyula, s A huszonhatodik év, Szabó Lőrinc híres verseskönyve, bár nem úgy beszél, m'nt Juhász Gyula, pusztán lété vel-meg jelen ésével dokumentálja ezt a tételt. A kedves, akiről a kötet verseiben szó van, csakugyan örök: költő szerette. Szombat este Lírai requiem címmel Gáti József adott elő részleteket Szabó Lőrinc szép kötetéből. Mintha nem is szerelmes veresek, lettek volna, hanem filozófiai költemények, úgy mutatta be Gáti A huszonhatodik év darabjait. S milyen jól! A kötet nemcsak azért különleges, mert verseit a költő 50—51 éves korában írta, hanem azért is, mert a versek nem a kedves életében, hanem halála után születtek. A szerelmi líra konvencionális kellékei ezekből a versekből szükségszerűen hiányoznak. De ez olyan hiány, ami érthetően nyereség, gyarapodás és gazdagodás. Gáti előadása közvetve és közvetlenül kifejezte ezt, megrendülőén szép félórával ajándékozva meg a figyelmes nézőt. Elmulasztott lehetőség. Vasárnap délután Európa közepén címmel riportot láttunk egy szudétavidéki csehszlovák kisvárosról. Erről a vidékről és a szóbanforgó kisvárosból, Chebből, 1945 után a hatóságok — mint a magyar tv riportja is említette — kitelepítették a német lakosságot és helyükre Szlovákiából magyarokat vittek. Először azt hittük, ezekről az áttelepült magyarokról hállunk majd a riportban. Egyrészt azért, mert erről a témáról még sohasem beszéltünk, másrészt azért, mért a kérdés rendA KÖZÉPÜLETÉPÍTŐ VÁLLALAT szeptember 1-vel betanító tanfolyamokat indít a következő szakmákban: — háromhónapos tanfolyamot a gipszkartonvólaszfal-szerelő, — hathónapos tanfolyamot az ács-állványozó, — hathónapos tanfolyamot a vasbetonszerelő, — hathónapos tanfolyamot a szigetelő és — nyolchónapos tanfolyamot a fűtésszerelő szakmában. A tpnfolyam idején a részvevőknek 12 Ft-os órabért, a vidékieknek különélési pótlékot fizetünk, részükre munkásszállásról, ebédről és vacsoráról gondoskodunk. JELENTKEZES: augusztus 31-ig a vállalat Munkaerőgazdálkodási csoportjánál: Budapest V., Molnár u. 19. kívül izgalmas. Az áttelepül- teknek — akár magyarok, akár szlovákok voltak — az első időkben nyilvánvalóan nem lehetett egyszerű a helyzetük. Hogyan sikerült mégis a beilleszkedés, hogyan oldódtak meg az első konfliktusok? — joggal várt volna választ ezekre a kérdésekre a vasárnap délutáni nézők népes tábora. A tv azonban elkerülte az izgalmas témát. Megemlítette, de részletesen nem foglalkozott vele. Fontosabbnak találta, hogy arról az egyébként igaz és szintén fontos tényről tudósítson, hogy Csehszlovákiában nagyon sokat törődnek a gyerekekkel. Csakhogy ez régi téma: sokat hallottunk és olvastunk“ róla. 15 A tv vasárnap ismét elmulasztott egy nagy lehetőséget. Talán egyszer — reméljük — pótolja majd. Ö. La Japán zenetanárok Galgamácsán Á másik hangszerén a magunk nótáját Három sorban jön le száz japán fiatal nő és férfi a gal- gamácsai templomdomb oldalán a művelődési ház felé. A kereken száz főnyi japán látogató már fent a templqmkert- ben is a színpompás népviseletbe öltözött galgamácsai leányok, legények, férfiemberek és suhancfiatalok énekét, muzsikáját hallgatta, s most, ahogy fényképezőgépek százait kattogtató keveredésben-cso- portosulásban haladnak a lejtős úton, csupa zene körülöttük a levegő ... Amikor táviratot' kaptam Vankóné Dudás Julitól (a fölső kép közepén), hogy vasárnap száz japán látogatónak rendeznek Galgajmácsán néprajzi, népművészeti bemutatót, népfciai- és néptánc-műsort — annak ellenére, hogy „összefutottam” már Galgamácsán japán folkloristával —, nem volt előttem * világos, miképpen kerültek a Felkelő Nap Országának távoli vendégei éppen a nevezetes Galga menti községbe. A tetthelyen aztán kiderült, hogy a hazánkban csupán egy-két napig tartózkodó japán turistacsoport mintegy háromnegyede zene- pedagógus, főként szolfézs-oktató, valamennyien ismerői, tisztelői Bartók Béla és Kodály Zoltán népzenekutatói, zeneelméleti, zeneoktatási munkásságának, így kézenfekvő volt, hogy rövid magyarországi „röpismerkedésük” központja csak olyan folklórtájegység lehet, ahol magas fejlettségi fokon, de eredeti ízeit, színeit, hangzatait megőrizve, sűrítetten fogadhatják be hazai népművészetünk egyik értékes elemének élményanyagát. Kulturális Kapcsolatok Intézete, IBUSZ, a Mägyar Tudományos Akadémia nép- zenekutató csoportjának nemzetközi osztálya — ezen a pályán jutott a kereken száz japán zenetanár Tokióból jövet Galgamácsára, ahol számukra a népművészA dunavarsányi fazekasasszony Dunavarsányban egy kétgyermekes asszony, Kálmán Imréné Bujáki Klára gyönyörű alkotásokat készít fekete cserépből. Nádudvarról költözött ide két éve, ahol a híressé lett Fazekas Istvánnak, a népművészet mesterének volt évekig tanítványa, majd segítője, helyettese a külföldi és hazai látogatók által megcsodált fazekasműhelyben. Jövőre lesz húsz esztendeje, hogy elkezdte tanulni a mesterséget. Eleinte — szé»en rajzol — díszítő volt. A kerámiákra tervezte, rajzolta az alföldi mezők virágait, az egyszerűségükben is megragadó népi • motívumokat. Aztán fazekasságból is „végzett”, mindkettőből népi iparművész. Tíz éve Csák Gyula: Mélytengeri áramlás című könyvében írt róla: „Keze, szeme és szíve is van hozzá’’. Férje szintén iparművész, berakásos ostorokat készít. Feleségének is sokat segít: ő eszkábálta a korongot és ugyancsak ő égeti a feketeedényeket. A cserépformálás, az égetés az ő titkuk. Csend veszi körül, s közben az agyag arannyá változik keze érintésétől. Korsók, kan- csólc, vázák, dísztárgyak kerekednek ki a korongon, lakások gyönyörű díszei. Munkaadója a budapesti Népművészek Szövetkezete. Igyekeznie kell, hogy a megrendeléseknek eleget tudjon tenni. Tárlatokon eddig csak egyedi darabjait láthatta a közönség, gyűjteményes kiállítása még nem volt. Bár ezzel a tervvel is foglalkozik; maga tervezte és készítette egyedi tárgyait rendben félrerakja. Korompay János TÍZ ELŐADÁS Színházi évad — Cegléden Cegléd városának nincs ugyan színháza, lakóinak mégsem kell nélkülözniök a színházi előadásokat. A Kossuth művelődési központ vezetői az 1973—74-es színházi évadra tíz előadásból álló sorozatot kötöttek le: öt alkalommal a szolnoki Szigligeti Színház, öt alkalommal pedig a kecskeméti Katona József Színház társulata vendégszerepei a városban. A tíz előadásból álló sorozatban ki-ki megtalálhatja azt, amit szeretne: drámát, színművet, vígjátékot és operettet. A szolnokiak Hubay—Vas —Ránki: Egy szerelem három éjszakája című zenés játékát, Szerb—Szűcs—Schöck: Az éjféli lovas című musicaljét, Oscar Strauss: Csokoládékatona című operettjét, Nash— Schmidt—Jones: Negyven fok árnyékban című musicaljét, valamint Fall Leo: Pompadour című operettjét mutatja be Cegléden. A kecskemétiek Shakespeare: Troilus és Cres- sida című színművével, Schönten—Kellér: A szabin nők elrablása című zenés bohózatával, Kertész Ákos: Névnap című színművével, Huszka Jenő: Mária főhadnagy című operettjével és O’Neill: Egy igazi úr című drámájával lépnek színpadra a ceglédiek előtt. tehetségével egyenértékű szervező-képességű festőasszony: Dudás Juli és csoportja, ez alkalommal bízvást elmondhatjuk: világraszóló sikerű folklór sorozatot rendezett. A művelődési házig rövid lenne az út, de sokáig tart. A japán zenépedagógusok, zenebarátok, folkloristák már túl vannak a galgamácsaiak népdalainak első élménye vagy pontosabban: benne élnek ennek az újszerű, s mégis annyira bensőségesen rokon élménynek bűvöletében. Előbb viszonzásul zengőn szárnyaló japán népdalokkal kedveskedtek a vendéglátóknak, aztán a galgamácsai népviseletben pompázó helybéliek és a nyugati eleganciával szerénykedő távolkeletiek, kisebb-nagyobb csoportokba fogazva, ölelkezve, filmkockák százain örökítik meg találkozásukat. A domboldalon egy hosszú fehérgatyás mácsai kisfiúnak egy japán professzor bácsi hazájából hozott fuvolát ajándékoz, s ott az út sízélén mindjárt tanítgatja is a fiúcskát: hogyan kell ügyeskedni az idegen zeneszerszámmal. Nem a csattanó kedvéért mondom: de a gyereknek meglepően hamar ráállanak az ujjad ismerős hangoknak az ismeretlen fuvolán való megszólaltatására. Amíg a művelődés! ház szűknek bizonyuló kiállító- termeiben a messziről jött vendégek sorra nézegetik, bámulják az iromba tányérokat, tarka hímzéseket, szőtteseket és Dudás Juli festményeit, addig az előcsarnokban és a művelődési ház előtt már egymást minden nyelvi nehézség ellenére megértő baráti csoportok alakulnak. Nándori András billentyűs tárogatóján például Takaki tanár úr tökéletes biztonsággal fújja a maga nótáját — elégedetten állapítom meg, milyen örömet okoz mindekettőjüknek ez Gábor Viktor (elvételei az egymás szívébe szóló, ke-: resztbe-muzsikálás. A fuvola^ furulya csere hovatovább általánossá válik. Értsem, értessem jelképesen: a másik hangszerén a magunk nótáját fújni, hangszerben, nótában együtt gyönyörködni — van ebben valami felemelő. Valami reményekkel teljes. Valami szép jövőbe mutató. Délután a művelődési ház nagytermében Dudás Juli csaknem félszáz főnyi csoportjának ének-, tánc- és játékműsora. A tagolás ezúttal a négy évszakra utal — tavasz, nyár ősz, tél hangulata tükrözik a galgamácsaiak hagyományt őrző, hagyományt ébresztő művészetében. Ám, minthogy ez a kis helyi folklórfesztivál már bonyolultabb összetételű, nem olyan egyszerűen befogadható, mint a dal vagy a tánc — egy kitűnő fiatal néprajzkutatónk, aki egyébkként már járt Japánban, rövid ismertetőkkel köti össze a műsorelemeket, amit természetesen japán nyelven tolmácsolnak a vendégeknek. Ildomtalannak érezném az elismerés osztogatását olyan kipróbált szervek számára, mint a száz japán galgamácsai látogatásának rendezői. Mégsem hallgathatom el tapasztalatomat. A távol-keleti zenetanárok érezhetőleg, láthatólag: minden egzotikum torzításától mentesen, benső- séggel élték át és mélyen raktározták el. idegrendszerükbe, agysejtjeikbe a népművészetünkkel való eleven érintkezést. Igaz, emberséges egymásra találás volt ez. — Örökre emlékezni fogok erre a napra! — mondta egy kedves japán tanárnő angolul egy galgamácsai menyecskének, s mire fordítani akartam, már össze is ölelkeztek. Milyen jól meg tudják egymást érteni a jóakaratú emberek. Békés István \
