Pest Megyi Hírlap, 1973. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-22 / 170. szám
1973. JÜLIIJS 22., VASÁRNAP PEST tiLOtn \JCivlap 3 Visszatérve egy riportra Döntés előtt három falu népe Kiút az ecser-gyömrői tsz válságperiódusából Felavatták Major József emléktábláját Pilisszentivánon Három héttel ezelőtt, tehát lapunk július 1-i számában riportot írtam egy szomorú hangulatú közgyűlésről, amelyen az ecser—gyömrői termelőszövetkezet tagsága meghallgatta a felelőtlen gazdálkodást követő szanálás „eredményeit”. Billédi Ferenc, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának csoportvezetője, a szanálási bizottság elnöke, meglehetős részletességgel taglalta akkor a 22 millió forintos veszteség okait. A többi között föltárt olyan hibákat, amelyeket a tagság jó része pusztán ekkor hallott először. Természetszerű, hogy óhatatlanul fölmerült a szövetkezet további sorsának dilemmája is. Hosszas elemzés, az adottságok és lehetőségek mérlegelése-egybeve- tése után az a javaslat született, s került a szövetkezet tagsága elé, hogy egyesüljenek az Ecser és Gyömrő közti község, Maglód szövetkezetével. Megírtam azt is, hogy a javaslatot korántsem fogadta osztatlan egyetértés, így elhangzott, hogy a maglódiaknak is súlyos tartozásaik vannak. Es a visszafizetés? Mindezt elöljáróban summáznom kellett ahhoz, hogy az olvasó megértse mindazon indítékokat, amelyekkel immár a maglódi termelőszövetkezet elnökéhez, Tóth Imréhez kopogtattam be. Nem kértem tőle mást, minthogy vázlatosan mutassa be a gazdaságot, — vagyis tekintsünk el mindenfajta előzménytől, vitától, netán intrikától, mindattól tehát, ami azért kissé megmérgezte a korábbi években e két szomszédos szövetkezet kapcsolatát. Első, s tán legradikálisabb kérdésem az elnökhöz: — Amennyiben az egyesülés megtörténne, ugyan miként értenék meg a maglódi tsz-tagok a következőket: az ecser— gyömrői tsz szanálása ugyan sok milliós dotációval, ingyenpénzzel is együtt jár, mégis, fönnmarad 11 millió forint, amit bizony vissza kell majd fizetni... — Ezt a valóban nem kicsiny összeget megítélésünk szerint úgy kell felfogni, mintha hitel lenne, sőt a lehető legkedvezőbb hitel, mert a kamatláb alacsonyabb, s a visszafizetés ideje meghatározatlan. S mindemellett van némi eladandó „holmi”, így mindenekfölött kaphatnánk vagy kétmillió forintot azért a ráfizetéses presszóért, amelyet a másik szövetkezet működtetett. Az a bizonyos hiteltartozás... — Elhangzott azon az ecser —gyömrői közgyűlésen egy sajátságos „vád”: hogy tudniillik, a maglódi termelőszövetkezetnek sok az adóssága ... Tóth Imre előveszi a főkönyveket, amelyekből kimásoltam a pontos hitelállományt. Íme, az adatok: 14 797 700 forint az összes hiteltartozás, ám ezt 1973 és 1993 között kell visz- szafizetni; az idén például mindössze 2 839 200 forintot. Aki valamelyest járatos egy folyton-íolvvást beruházó termelőszövetkezet pénzügyeiben, az aligha tarthatja túlzott mértékűnek az említett összeget. Másfelől — állami támogatással — most épül, s részben már működik a tekintélyes autószerviz, amelynek beruházási költségei a számítások szerint gyorsan megtérülnek. S a maglódi termelőszövetkezet tavalyi nyeresége sem nevezhető éppen csekélynek, hiszen 4 165 199 forintra rúgott. A maglódi gazdaság mai vezetése egyébként hatodik esztendeje van a helyén — maga Tóth Imre például állami gazdaságban volt főmezőgazdász, nem kevesebb, mint 18 esztendeig. (A Monori Állami Gazdaságot ő szervezte meg annak idején.) Amidőn elnökké választották, a maglódi szövetkezetét is szanálni kellett, s még három esztendeig az úgynevezett kedvezőtlen adottságú téeszek kategóriájában leiedzett. (Ez annyit tesz, hogy évi 600 ezer forint külön állami dotációt kapott.) 1970-ben kijutottak ebből a kategóriából, megszűnt, megszűnhetett a dotáció, s az 1968. évi 10 millió forintról 1972-ben már 51 millió forintra növekedett a szövetkezet termelési értéke. (Az idei terv: 53 millió forint.) kitűnik belőle, hogy a maglódi szövetkezet határa pontosan beékelődik a másik gazdaság földjei közé. Az ecser—gyömrői szántók mérete 1862 hektár, a maglódi szántóké 1267 hektár — együttesen tehát 3400 hektár, vagyis 5400 hold. Amennyiben tehát megtörténne az egyesülés, immár impozáns határú gazdaság kerekednék. Az ám, de mi lenne a neve? Őszintén szólván, egyáltalán nem a mezőgazdasági, inkább az ipari szövetkezetek stílusához illő — megítélésem szerint — a maglódi termelő- szövetkezet elnevezése: Univerzál Termelőszövetkezet. — Erre is gondoltunk — így Tóth Imre. — A hajdan voít gyömrői termelőszövetkezet nevét vennénk föl, de kissé meghosszabbítva, ily módon: Egyesült Petőfi Termelőszövetkezet. — Végül is arra szeretnék választ kapni, ugyan miért vállalnák a maglódiak a ,’házasságot” egy olyan termelő- szövetkezettel, amelyet „a megye legrosszabb termelőszövetkezetének” titulált azon a szomorú hangulatú közgyűlésen Billédi Ferenc, a szanálási bizottság elnöke? — Talán felesleges fejtegetnem a koncentráció köz- gazdasági előnyeit, amelyek | egyébként szinte a világ min- j den táján, valamennyi ország ! mezőgazdaságában kimutathatók. Mindenesetre néhány elképzelést elmondhatok. Alkalmunk nyílna a szarvasmar. ha-tenyésztés dinamikusabb fejlesztésére, így meg lehetne teremteni egy 500-as létszámú tehenészetet, amely kiegészülne 800 hízómarhával. A Dél- Pest megyei Mezőgazdasági Szövetkezetek Szövetségének kezdeményezésére ezen a tájon is több termelőszövetkezet csatlakozott már a nádudvari Vörös Csillag Tsz úgynevezett zárt kukoricatermesztési rendszeréhez. Miként a többi hasonló rendszernek, ennek is egyik lényege, ha úgy tetszik, feltétele, hogy nagyobb földterületek álljanak rendelkezésre. így' például sokkalta gazdaságosabb nem egyetlen, hanem két gépsort használni, amelynek következményeként tekintélyesen megnövekedne a kukoricahozam. Eloszlott aggályok Megvallom, az ecser—gyömrői, három héttel ezelőtti közgyűlés hangulata bennem, az agrárkrónikásban is támasztott némi kételyeket az egyesülés okszerűségét illetően, hiszen jói tudom: kedv nélkül vajmi kevésre megyünk. Maglódi látogatásom azonban — amelynek természetszerűen alig néhány színét-adalékát adhattam vissza itt —, mégis meggyőzött arról, hogy ez a „házasság” megalapozott len. ne. Mint hallottam, hamarosan összeülnek mindkét gazdaság tagjai, hogy döntsenek jövendőjükről. S mivel a parasztember úgyszólván ősidők óta megtanult kalkulálni — ez a döntés csakis megfontolt lehet. Keresztényi Nándor Új néven' S most lássuk a két „szomszédvár” voltaképpeni birtokhatárait. Előkerül egy térkép: A gödöllői építők: Korszerűsítik a technológiát A Gödöllői Építőipari Szövetkezet kőművest ábrázoló, színes mozaikkal díszített központi irodaháza egyike a fiatal város legújabb középületeinek. A mintegy 29 millió forint értékű központi telephely önmagában is jól példázza a szövetkezet fejlődését. attól az időtől, amikor egyetlen áccsal, kőművessel működött, mostanáig, amikor egyike lett a megye korszerű építőipari középüzemeinek. Az eddig hagyományos technológiával dolgozó szövetkezet tagjainak kezemunkáját lakások százai dicsérik. Gödöllőn 200, Vácott 96 lakásos, ötszintes házakat építettek. Ök kaptak megbízást a gödöllői Lum- nitzer úti lakótelep 108 OTP- lakásának kivitelezésére is. A szövetkezet IV. ötéves terve 252 lakás felépítését írja elő, s ez a feladat új technológiai követelményeket támaszt: áttérést a blokkos építési eljárásra. Az új, korszerűbb technológia viszont a különböző munkafázisok összehangolt fejlesztését igényli. Nem kis feladatot tűztek maguk elé erre az esztendőre sem: árbevételüket a tavalyihoz képest 20,5 százalékkal, azaz 50 millió forintra kívánják növelni. Zöldbsbszüret — géppel Nagy sikere van a mezőgazdasági üzemekben a Zalaegerszegi Szállítógépgyár zöldbabbetakarító gépeinek. Az üzem tavaly készítette el az első 15 ilyen nagy teljesítményű berendezést, amellyel óránként 3,5 holdról takarítható be a termés. Az idén 60 gépet gyártanak, s azokból már exportra is jut. A traktor vontatta gép 2300 milliméter széles szedődobja egyszerre 5 sort képes átfogni, s kiszolgálásához a szállítókon kívül csupán egy személy, a traktoros szükséges. Tegnap délután ünnepélyes külsőségek között avatták fel Pilisszentivánon, a Bányász utca 32. szám alatti szülőházán az egykori bányalakatos, Major József partizán emléktábláját, halálának 30. évfordulója alkalmából. Az ünnepségen megjelentek Major József Esztergomban és Pilisvörösvárott élő testvérei, jelen volt Novák Béla, az MSZMP budai járási bizottságának első titkára, országgyűlési képviselő, valamint a község vezetői, a helyi üzemek képviselői. A Himnusz elhangzása után a pilisszentiváni ifjúsági klub tagjai és az általános iskolások adtak rövid irodalmi műsort, majd Ráth Károly nyugalmazott követ, a Partizán Szövetség Országos Tanácsának tagja emlékezett Major Józsefre. A többi között vázolta azt az utat, amely a fiatal munkást a horthysta hadsereg soraiból a szovjet partizánok közé vezette. Major József Szaburov partizán- csapatában harcolt a fasiszták ellen, s halt hősi halált, 1943 júliusában.. Az ünnepi beszédet követően az emléktáblán koszorút helyezett el a Partizán Szövetség nevében Ráth Károly és Kende Béla ezredes, valamint a községi tanács képviseletében Tittenberger Mihályné tanácselnök. Megkoszorúzták az emléktáblát a Pest megyei Vegyi- és Divatcikkipari Vállalat helyi üzeme bőrdíszműves brigádjának tagjai, amely felvette Major József nevét. Ugyancsak Major József nevét viseli e naptól az általános iskola úttörőcsapata és a későbbiekben a község egy újonnan parcellázott részén a hős partizánról utcát neveznek el. Ezután a tanácselnöknő méltatta az esemény jelentőségét, majd a község nevében átvette a márvány emléktáblát. Az ünnepség az Interna- cionálé hangjaival fejeződött be. Megfékezett vadvizek Majdnem kétmilliót költ Albertirsa belvízrendezésre Évről évre visszatérő gond volt a ceglédi járás nagyközségében, Albertirsán a vadvizek pusztítása, ami olykor nemcsak a mezőgazdasági területeken szedett nagy vámot, hanem veszélyeztette a település egyes részeit, házait is. Érthető, ha nem volt olyan tanácstagi beszámoló, gyűlés, ahol a belvíz okozta károk miatt ne hangzottak volna el panaszok, természetesen a megoldás sürgetésével egyetemben. A község terjeszkedik, a régi falumag is — mind az irsai, mind az alberti részen — újjászületik, de a korszerűsödés nagy gátja volt az aggodalom, mi lesz, ha megint jön a víz, hiszen alattomosan, minden látható-várható jel nélkül támad, legtöbbször, ahogy a falubeliek mondják, csak azt vették észre, hogy „itt van”. A nagyközségben, ahol évente 65—70 új lakás épül fel — s a dolog másik oldala: ezek túlnyomó része, több mint kilencven százaléka élvezője a vezetéken érkező ivóvíznek —, a tanács bármennyire is szeretett volna pontot tenni az ügy végére, az anyagi lehetőségek eléggé szűkösek, a fejlesztési alap csak idén jelentősebb összeg, a korábbi években csupán a legégetőbb, halaszthatatlan tennivalókra futotta belőle. Mind a tanács vezetői, mind a nagyközség megyei tanácstagja több ízben is segítséget kért a település fejlődését erősen akadályozó kérdés megoldásához, s most végre gondjuk nemcsak meghallgatásra talált — mert erre eddig sem lehetett panaszuk —, hanem módot találtak arra is, hogy pénzt bocsássanak a település rendelkezésére. A pénz 1,8 millió forint, s így biztosítja a nagy munka megvalósítását, zablát vetve ezzel a főként tavasszal, de olykor más évszakokban is váratlanul a településre rohanó vízre. A rendezés nemcsak magukat a lakóházakat óvja a veszedelemtől, hanem megteremti a biztonságos mezőgazdasági termelés kereteit is. Az érdekeltek gondok, a teendők nem tisztelik a köz- igazgatási határokat. Egyre inkább elengedhetetlen — mind gondolkodásban, mind cselekvésben —, hogy a területrészek ösze- függő darabjai ténylegesen összefüggjenek. Egyszerűbben, kevésbé elvontan fogalmazva: az olyan területi egységek, mint a Dunakanyar, a Ráckevei (soroksári) Dun'a-ág, a váci ipari körzet, nem tagolódhatnak apró részecskékre, nem lehet annyiféle fejlesztési elképzelés, ahány település található ezeken a helyeken. Csupán egyetlen példát említve: három év alatt 72 millió forintot költöttek a Ráckevei-Durui-ág forgalmának java részét lebonyolító 51-es út átépítésére, szélesítésére, más útkorszerűsítési munkákra. A pénzt ugyan nem a községek teremtették elő, de ha módjuk lett volna beleszólni a felhasználásba, minden bizonnyal akadtak volna, akik másra szánják, adják. Amit fontosabbnak vélnek, a maguk szemszögéből. Ám éppen erről van szó: a dolgok tényleges összefüggéséről, ez esetben arról, hogy az út „senkié”, csak éppen az egész területrész élete megbénulna nélküle. Haladjunk tovább az ösz- szefüggések sűrű szövevényében, s tegyük fel azt a korántsem szónoki kérdést, vajon képes lenne-e egymagában bármelyik település is megbirkózni azzal a gonddal, hogy Taksonyig nem lehet szabad strandot kijelölni — azt követően is csak felételesen — mert annyira szennyezett a víz? S egy másik kérdéskör, e szinte vízen élő járásban nehéz feladat az egészséges ivóvíz előteremtése. Itt megintcsak a dolgok tényleges összefüggésének föl- és elismerése adja a megoldást. A Fővárosi Vízművek e részen alakítja ki az ún. déli telepeit, de ’annak fejében, hogy elviszi a vizet — amit a főváros ellátása követel meg —, hathatósan elő kell segítenie egyebek között Dunaharaszti, Taksony, Szigetszentmiklós kisüzemi vízellátását. Folytathatjuk a sort azzal, hogy hétvégeken több mint százezer ember zúdul ki erre a területre — csupán a hétvégi telkekkel rendelkező családok létszáma meghaladja a 65 ezret —, s ellátásukat a meglevő üzlethálózat nem győzi, nem bírja. Nagy dilemma ugyanakkor a következő: az üdülők ellátása — kereskedelmi, kisüzemi, utazási feladatokat egyaránt értve alatta — rohamosan növeli a feljesztési, beruházási igényeket, ugyanakkor a terület őslakossága, azaz a mindennap itt élők elemi gondokkal küzdenek, sűrűn még jó ivóvízhez is nehezen jutnak. Mi élvezzen elsőbbséget, a nagyon szigorúan megszabott pénzügyi lehetőségekből mit fedezzenek? N ehéz kérdések ezek, s éppen bonyolultságuk bizonyítja, hogy másként fogalmazódnak meg, mint tíz vagy tizenöt esztendeje, amikor még minden település hajthatta a maga szekerét, ha nézte is, mit csinál a szomszéd, pusztán azért figyelte, hogy mit irigyeljen, mire le- gyintsen. Még a ráckevei Dunánál maradva: 1970- ben készült el a regionális fejlesztési programterv, amely az ötvennyolc kilométer hosszúságú Duna- szakasz jövendőjének valamennyi lényeges kérdését felöleli. E terv ott van minden községi tanács vezetőjének iratszekrényében, de vajon ott van-e, előkerül-e azokon a helyeken is, ahol országosan mérik szét az üdülőterületi fejlesztési pénzalapokat, ahol elvek és gyakorlati tettek ütköznek vagy egyeznek? Nagy hiba lenne ugyanis úgy felfogni az ilyesfajta teendőket — márpedig e felfogást elég sűrűn tapasztalhatni —, hogy azokban a leginkább érdekelt a helyi tanács, a helyi közigazgatás. Az érdekeltek tábora ennél jóval nagyobb, hiszen tízezrek — vagy éppen százezrek — pihenése, nyugalma, kellő ellátása nem községi feladat, de sok tekintetben a megyei kereteket, lehetőségeket is túlhaladja. Végül is — némi túlzást megengedve — a Balatonhoz vezető autópályát nem a Veszprém meg a Somogy megyeiek építették meg, ahogy az M—11-es út rövidke, megfelelőnek ítélhető szakaszát sem a szentendrei járás hozta össze. Szó sincs arról, hogy a régi, rosszízű okoskodást új köntösbe bújtatva állítanánk az olvasó elé, miszerint „csinálja meg az állam ezt meg azt, s utána majd gondját viseljük mi”. Ezt egyetlen helyen sem hallottam, még úgynevezett magánbeszélgetések, nem megírásra szánt véleménynyilvánítások sorún sem. Azt annál inkább, hogy a területfejlesztésről hozott kor- tnányhatározatoknak legyen nagyobb súlya már az e1ötervezés és a tervezés idején is; ne utólag, amikor nyakukon a vész az érinteti körzeteknek, kezdődjék a futkosás, a kilincselés, amint egyik informátorom fogalmazta, „a megalázó kunyerálás". K étségtelen, hogy sok esetben ma még ez történik, hiszen a dunakanyari forgalom már most csődállapwtú, de a régóta vajúdó útépítéséről még mindig csak hallhatnak, de tapasztalni semmit nem tapasztalhatnak a ki- ' rándulók. Ezért pusztán megvilágító példának érzem a Ráckevei-Duna-ág gondjait, mert a belőle leszűrhető tanulságok mindenütt másutt is érvényesek. A legfőbb tanulság pedig az, hogy az érdekeltséget nem a közigazgatási határok szabják meg, s nem is lehet azokhoz erőszakoltan társítani. A teendők nagysága, mélysége, kiterjedtsége az egyedüli mércéje annak, hogy miben rajzolható ki az érdekeltség köre helyben, s miben terjed túl település- és megyehatárokon. Mészáros Ottó V.
