Pest Megyi Hírlap, 1973. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-03 / 153. szám

1973. JÚLIUS 3., KEDD

PEST HEGYEI

Felvételi vizsgák után'

Kik tanuljanak

a marxista-leninista esti egyetemen?

1952 szeptemberében húsz tanárral és mindössze száz hallgatóval új felsőoktatási intézmény nyitotta meg kapuit Budapesten: a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyeteme. Húsz tanév múlott el azóta, s ma százezrekre tehető azoknak a száma, akik a budapesti, illetve a megyei és városi bizottságok mellett működő esti egyetemeken szereztek korszerű, elmélyült marxista műveltséget.

Nem kis feladatra vállalkozik, aki fárasztó és felelős napi munkája után — felnőtt korban — adja tanulásra fejét. Hogy miért vállalkoznak mégis egyre többen? Mert érzik, hogy a marxizmus—leninizmus iránytűje nélkül mind nehezebb lenne eligazodniuk a szakmai információk tengerében, a politikai élet gyakorlati kérdéseiben.

Fokozott felelősség

Tizenegyedik tanévét kezdi idén ősszel a Pest megyei Pártbizottság Marxizmus—Leninizmus Esti Egyeteme. 1963 óta több mint kétezer kommunista és pártonkívüli végezte el az egyetem hároméves általános tagozatát. S most, alighogy lezajlottak az évzáró ünnepségek, máris munkához láttak az új jelentkezők alkalmasságát, felkészültségét mérlegelő felvételi bizottságok.

Érdemes kissé elidőzni a felvételi vizsgák tapasztalatainál. Az idén először, kettős „akadályt” kellett sikerrel leküzdeniük a leendő hallgatóknak: egy írásbeli és

egy szóbeli vizsgát. Vegyük először a tesztlapok kérdéseire adott, írásos válaszok tanulságát. Bármily különösnek tűnik, az elsőt így fogalmazhatjuk: nagyobb felelősséget, több körültekintést a felvételre jelentkezők kiválasztásánál, kérelmük támogatásánál!

Nagyobb felelősséget — az alapszervezeti és csúcsveze- tőségek, közbeeső pártbizottságok részéről.

Egy úton

Miről van szó?

Ismeretes, hogy a marxista—leninista esti egyetemek kapui épp úgy nyitva állnak az ideológiai kérdések iránt őszintén érdeklődő párton- kívüliek, mint a kommunisták előtt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden pártonkívüli jelentkezőnek feltétlenül ezen az egyetemen van a helye.

Mi indokolná a felvételét például annak a 23 éves, adminisztrátor fiatalasszonynak, aki a felvételi vizsgán ugyan maximális pontszámot gyűjtött össze, ám életében nem végzett semmiféle társadalmi munkát, nem volt tagja semmilyen tömegszervezetnek, szabad idejéből egyetlen percet nem áldozott a közösségnek, s munkahelye káderfejlesztési tervében sem szerepel?

Mivel magyarázható a marxizmus iránti hirtelen érdeklődése annak az 51 éves műszaki vezetőnek, aki betéve tudja ugyan az ötéves terv fontosabb mutatószámait, de 28 esztendeje távoltartotta magát a politikai kérdésektől, s még a szakszervezetbe való belépésre sem tudta rászánni magát?

Miért kellene éppen a marxista esti egyetemen továbbtanulnia annak a fiatal textiltechnikusnak, aki évek 6ta távollétével tüntet a KISZ-oktatáson ?

A marxista—leninista esti egyetemen azoknak a pár- tonkívülieknek van helyük, akik nemcsak a felvételi bizottság előtt vizsgáztak megfelelően, hanem a munkában, s az életben is. Akik tevékenységükkel bizonyították. Hogy számíthatunk rájuk, egy

úton haladnak a kommunistákkal a párt céljainak megvalósításában.

Feltétel

az alapképzettség

De joggal kérhetjük számon a nagyobb körültekintést az illetékes pártszervektől a kommunista jelentkezők kiválasztásában is. A Marxizmus—Leninizmus Esti Egyeteme nevében az „esti” szó pontosan azt jelenti, amit tartalmában hordoz: munka

után, az esti órákban folytatott tanulmányokat. Nem jelent azonban semmiféle könnyítést, igénytelenséget, alacsonyra rakott mércét, engedményeket. Ellenkezőleg: a marxista filozófia, a politikai gazdaságtan és a munkás- mozgalom története egyetemi szintű tanulmányozása, elsajátítása megfelelő , elméleti alapképzettséget, politikai tájékozottságot követel. A sok éves párttagság, az aktív politikai-társadalmi tevékenység tiszteletet érdemel, de önmagában nem jelent „zöld utat” az esti egyetemi felvételhez. Az alapfogalmakkal küszködő, az időszerű politikai kérdésekben járatlan párttag úgyis csalt ideig- óráig bírna lépést tartani az egyetemi követelményekkel, ha felvennék. A lemorzsolódást pedig nem lehet „bekalkulálni”. Nem vagyunk még olyan gazdagok elméletileg magasan képzett káderekben — pártmunkásokban, tömegszervezeti funkcionáriusokban és gazdasági vezetőkben —, hogy ezt a luxust megengedhetnénk magunknak!

Nagy feladat

/

A pártvezetőségeknek legyen erkölcsi bátorságuk vállalni a nemet mondás felelősségét, ha a felvételre jelentkező párttag nem üti meg a kívánt mértéket. Javasolják őket olyan oktatási formákra, amelyeken kudarc vagy lemorzsolódás veszélye nélkül megállhatják a helyüket.

Még két-három hónap, és újból benépesülnek az esti egyetem padjai. Pest megyében több mint félezer új hallgató hajol majd esténként jegyzetei fölé. Használják fel a nyarat az erőgyűjtéshez. szép és nagy feladat vár rájuk.

ny. é.

Tiszta lappal, de hogyan?

Kitüntetés

A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Csűrös Zoltán Kossuth-díjas akadémikusnak, a Budapesti Műszaki Egyetem tanárának, eredményes munkássága elismeréséül, nyugállományba vonulása- alkalmából a Magyar Népköztársaság Zászlórendje II. fokozata kitüntetést adományozta.

A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. Jelen volt á kitüntetés átadásánál Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára és dr. Polinszky Károly művelődés- ügyi miniszterhelyettes.

A MEZŐGAZDASÁGI SZÖVETKEZETEK tavaly megrendezett II. kongresszusán Szabó István, az Elnöki, Tanács, az MSZMP Központi Bizottságának a tagja, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöke — egyébként a nádudvari tsz elnöke — utalt rá előadói beszédében, hogy amíg nem szokás föltárni, szemérmetesen hallgatunk a gyárak, állami vállalatok szanálásairól, az ide juttatott költségvetési dotációkról, addig meglehetősen nagy nyilvánosság veszi körül a termelőszövetkezeti szanálásokat. Sokszorosan igaznak érzem ezt a megállapítást, ezért el kell mondani, hogy nem minden esetben varrható a szövetkezeti vezetők, s még inkább nem a szövetkezeti tagság nyakába, ha eladósodnak, veszteségesen gazdálkodnak — belejátszik > ebbe megannyi külső tényező. '

Vagyis nem szívesen írok a szanálási eljárásokról, amelyek aránya különben sem nagy, hiszen Pest megye 150 gazdaságából mindössze nyolcat érint az idén. Van azonban kivétel is: olyan tsz, ahol csakugyan elmarasztalható a vezetés a túlzott nagyvonalúsággal párosuló hozzá nem értés vétkében. Szinte természetszerű, hogy itt elhanyagolták a szövetkezeti demokrácia fórumait, az embereket alig-alig, sőt — éppen a leghúsbavágóbb dilemmákról — egyáltalán nem tájékoztatta. Ilyen esetről számoltam be vasárnap ezeken a hasábokon, riportot írva az ecser—gyomrot termelőszövetkezet szanálási közgyűléséről, amely mindennek nevezhető volt, csak nyugalmasnak nem.

AZÓTA IS tűnődöm az ott elhangzottakon, különféle tanulságok keverednek koponyámban — közülük csak egy-kettőt sorolok most fel. Az egyik az: úgy látszik, nem értünk meg még arra, hogy amennyiben fölkínálnak valakinek valamely vezető posztot, azt — kellő önvizsgálat után — bárki vissza tudná

Pest megye ifjúságát képviselik

Hárman a VIT-küldöttek közül

A július- 28 és augusztus 5 közötti berlini X. VIT-en a magyar politikai delegációban tizenegyen képviselik Pest megyét. Közöttük van Kovács Dezső, Mezőfi Krisztina és Szabó Károly.

„Óriási szimbólum"

Kovács Dezső jelenleg a gödöllői Agrártudományi Egyetem mezőgazdasági karának üzemszervező szakát végzi. Most harmadéves, azaz már csak volt, hiszen túl van az év végi vizsgákon.

— Szeremlén születtem, így tehát valójában nem vagyok Pest megyei, de a mezőgazda- sági technikum elvégzése óta itt járok egyetemre, Gödöllőn. Az első évfolyam idején kollégiumi felelős voltam, majd a második év elején megválasztottak kari szervezőtitkárnak. Ezt követően fél év múlva lettem kari KISZ-titkár. Ha visszagondolok, belátom, nagy-nagy felelősség volt elvállalni, az igazság az, hogy nem is tudtam milyen komoly munkát kell elvégeznem.

Két nehéz vizsgán jutott túl sikeresen, így eddig nem volt ideje a VIT-re eléggé készülni.

— Majd pótolom ... most előbb még Csopakra megyek egy hétre, a kari titkárok vezetőképző táborába.

Elmeséli, hogy amikor felolvasták a VIT-re utazók névsorát a KISZ Pest megyei bizottságán, legtöbbjük nem is tudott szólni a meglepetéstől. Mindössze egy nagykőrösi kislánynak sikerült felülkerekednie önmagán és megköszönni a bizalmat.

— Előttem a VIT óriási szimbólum. Berlinbe jutni nagy megtiszteltetés számomra. Az az igazság: régen elterveztem, hogy kimegyek, ha másképp nem, hát turistaként. Vannak lengyel ifjúsági vezető barátaim, s megfogadtuk, hogy a VIT-en találkozunk. Mert ők is ott lesznek

„Amit mondanak, megértem"

Mezőfi Krisztina most a bolgár tengerpart örömeit élvezi, jutalomképpen. Tagja volt a dunakeszi szakmunkáscsapatnak, amely a ráckevei polgári védelmi versenyen második helyezést ért el.

— 1970 szeptemberében kerültem a dunakeszi 201-es Gárdonyi Géza Ipari Szakmunkásképző Intézetbe, s kezdtem el tanulni a mechanikai műszerész szakmát. Hároméves

az iskola, így mire a VIT-re jutok, már felszabadultam. Szeptembertől pedig szeretném elvégezni Vácott a gépipari technikumot. Ez kétéves.

Mezőfi Krisztina az általános iskolában lett KISZ-tag. Amikor a szakmunkásképzőbe került, rögtön felfigyeltek rá.

— Tavaly lettem az iskola KISZ-titkára, s a küldöttválasztó értekezlet után tagja lettem a váci járási KISZ-bizottságnak, ahonnan rövidesen megyei KISZ-bizottsági tagnak is jelöltek.

Időközben már változás történt, mert már nem ő az iskolai titkár. Befejezte az iskolát, más állt a helyére.

— Legfontosabb most számomra, hogy készüljek a VIT-re. Elolvastam a találkozók történetét, és németül is tanulgattam. Nem állítom, hogy kitűnően beszélem a nyelvet, de amit mondanak, azt megértem.

„Kerestem a lehetőségeket"

Szabó Károly 1962-ben szabadult a MÁV Dunakeszi Járműjavítóban, mint géplakatos. Azután Vácra került, az Egyesült Izzó gyáregységébe, s az üveggyártó részlegben dolgozott, mint gépbeállító. Katona lett, majd leszerelése után visszatért a gyárba tmk-lakatosnak, később részt vett még a spirálgyártásban, míg az idén május 15-én meg nem választották a gyár KISZ-bizottsága titkárának.

— Mindig érdekelt a közélet, kerestem a lehetőségeket, hogy tehessek valamit az emberekért. Mint fiatal, ezért a legtöbb lehetőséget mindennek megvalósítására a KISZ- bizottságban láttam, s 1969-től kezdve különböző vezető testületekben tevékenykedtem, sok lépcsőt végigjárva mostani beosztásomig.

Szabó Károly tagja a KISZ Pest megyei végrehajtó bizottságának és a KISZ váci városi bizottságának is.

— Az egyik megyei vb-ülésen közölték a VIT-re utazók névsorát. Nem túlzás, de nem akartam hinni a fülemnek. Sokáig fel voltam kavarva, amíg le nem ülepedett bennem az a nagy meglepetés. Készülök Berlinbe ... tanulmányozom az előző VIT-eket, németül is tanulgatok, továbbá átnézem a külföldi ifjúsági szervezetek tevékenységét, felépítését.

F. B.

utasítani. Az említett példában elmondta a volt elnök, hogy „a számszaki dolgokhoz nem értett”, így voltaképpen vétlen a mérleghamisításban. A szanálási bizottság azonban kiderítette, hogy még ezen kívül sem értett sok mindenhez, ami — alacsony iskolázottságát tekintve — talán nem is csoda. S mégis, 23 esztendős szövetkezeti múltját emlegette az exelnök, amiről azonban csak ez jut eszembe: vajha már előbb megállították volna, s került volna olyan munkakörbe, ahol — tán a hatalom ártott meg neki?! — rolóban közhasznúan tevékenykedhetett volna a szövetkezeti mozgalom javára, mert hiszen ez a mozgalom korántsem elnökökből áll. Egyvalamihez mégis alaposan érthetett az elpök, aki, lám, most bíróság elé kerül: a megtévesztéshez.

ÉRDEKES VOLT megfigyelnem: az önálló gazdálkodás korábban olyannyira áhított, a legkülönfélébb szövetkezeti tanácskozásokon okkal hangoztatott követelménye itt visszájára fordult. Hányszor, de hányszor hallottam, s nemcsak Pest megyében: szüntelenül beavatkozik munkánkba a járás! (Most is azt mondom, operatíve ne avatkozzék be, csak ha törvénysértést észlel!) A tagság tudatában még nem gyökeresedett meg eléggé a gazdasági reform némely következménye, amely korántsem csökkentendő, ellenkezőleg: erősítendő. Vagyis nem lehet a járási vezetők szemére vetni, ha baj történik; legyen talpraesett maga a tagság, s igyekezzék végre a titkos választás nagy-nagy lehetőségét oly módon fölhasználni, hogy valóban hozzáértő vezetőket válasszon, s olyan embert bízzon meg az ellenőrző bizottság irányításával, aki a- tagság bizalmát bírja, s függetleníti magát a gazdasági vezetők pressziójától!

Ha valaki azt hinné, hogy általában a — úgymond — „paraszt-elnökök” ellen szóltam, alaposan téved: Pest megyében is — lásd Iklad, s más falvak szövetkezetei! — jócskán akad olyan kimagasló képességű elnök, aki, ama híres parasztjózanság talaján állva, körültekintően dönt a beruházásokban, tudja, menynyire fontos tükör a naprakész könyvelés, és így tovább. Valóban, nem kell ehhez okvetlenül diploma, mert hiszen diplomával is lehet valaki nemtörődöm, amire az ecser—gyömrői szövetkezet is szolgáltat néhány példát. (Jogászukat úgy vették föl, hogy előző munkahelyén súlyos tízezrekkel adós maradt — hogy további „ténykedését” ne is vázoljuk.)

A SZANÄLÄSI BIZOTTSÁG vezetője a megye legrosszabb tsz-ének mondotta az ecser—gyömrőit, jóllehet hozzáfűzte: összegszerűen a ceglédi Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet „vezet", itt ugyanis. nagyobbak a hiányok, veszteségek. Egy látszólag- aprócska, egyelőre szigorúan elméleti dilemma okoz számomra gondot a vezetés megítélésében. Ez a tsz ugyaniá — nagyra- vágyásból? — „mező- és élelmiszergazdasági termelőszövetkezetnek” titulálja önmagát, tehát vezetői e szerint nem értik, hogy a mezőgazdaság' — része az élelmiszer- gazdaságnak. A szövetkezet elnökét sajnos hiába próbáltam meggyőzni dr. Márton János kandidátusnak, az Agrárgazdasági Kutató Intézet igazgatójának könyvével kezemben arról, mennyire helytelen önként választott elnevezésük, mert utóbb a tsz alapszabályát is ezen a néven nyújtották be az állam- igazgatási szerveknek. Az efféle makacsságot nem tudom mire vélni, s azt még kevésbé, hogy a Ceglédi Városi Tanács, esetleg a területi tsz- szövetség, vagy a megyei tanács illetékesei közül senki nem akadt, aki hathatós szóval — és türelemmel — ugyancsak elmagyarázta volna a Magyar—Szovjet Barátság Tsz elnökének, más vezetőinek, miféle paradoxont fogalmaztak bele a tsz elnevezésébe?!

Messze járok-e az igazságtól, ha az elméleti fölkészület- lenség, s a gazdaság 30 egynéhány milliós vesztesége között bizonyos összefüggést vélek fölfedezni?

...A KÉT „NAGY SZÁM”, vagyis a ceglédi és az ecser— gyömrői eset után említsük meg még a csemői Üj Elet Termelőszövetkezetet is, hiszen a jogszabályt sértő gazdálkodás, a pénzügyi fegyelem megsértése, az 1971-es mérleg meghamisításának alapos gyanúja címén e szövetkezet elnöke ellen, hasonlóan az ecserihez, bűnvádi eljárást kezdeményezett az államigazgatás. A csemői gazdaság — 12 millió forint volt a veszteség és az alaphiány —-’most egyesült egy másik, helyi tszszel. A nagykőrösi Rákóczi Termelőszövetkezetet tavaly is szanálták, akkor 8 millió forint dotációt, nemzeti ajándékot kapott ez a gazdaság, s 3 millió forint hitelt, ám a szénáját most újfent rendezni kell, mégpedig majdnem 8 millió forintnyi veszteség okán. (Az a tavalyi ingyenpénz tehát nem fiadzott, sőt, hozzávetőleg éppen annyi újbóli veszteség támadt a nagykőrösi szövetkezetben.) Erről mi más jutna az agrárkrónikás eszébe, mint dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszternek éppen a megyében, a megyei tanácselnökök herceghalmi értekezletén elhangzott szavai: hogy tudniillik ahol végképp reménytelennek látszik egy tsz jövendője, ott nem marad más hátra, mint a föl- oszlatás...

Megítélésem szerint ehhez a végső eszközhöz indokolatlanul bátortalanul nyúlunk. Magam például eleddig egyetlen föloszlatott szövetkezeti gazdaságot láttam, a miskolci, Táncsics Mihályról elnevezettet, amelynek vergődését ilyen radikális módon szüntette meg a városi tanács. Persze elfogadható megoldás (amennyiben mindkét tagság egyetértésével, érdekével is találkozik, tehát szigorúan a titkosság, a termelőszövetkezeti törvény alapján!) az egyesülés is, miként ez a ráckevei Árpád Termelőszövetkezet esetében történt. Az Aranykalász Tsz koncepciózus vezetése remélhetően megszünteti azt a tömérdek gondot, amit a volt Árpád Tsz az utóbbi években a járási és megyei vezetésnek, de főként saját tagjainak okozott.

IDE KÍVÁNKOZIK MÉG:

az állam pénzét az államigazgatás dolga — egyszersmind felelőssége — oda juttani, ahol garanciát lát rá, hogy ezt nem fölöslegesen teszi. Tehát azt is respektálom, hogy dotációt csak azon tsz-nek javasol, amely a szakemberek megfontolt szavát elfogadja. Ám tegyük föl, immár szigorúan szövetkezeti oldalról a kérdést: vajon nem holmi „revolverezés”, közvetett kényszer ez az alternatíva? (Magyarán: ha egyesülsz,

megkapod a dotációt, ha nem, úgy vess magadra, nyögöd még ezt a pénzt is!) A válaszadás meglehetősen nehéz, jóllehet a kiindulási alap — hangsúlyozom — nem lehet más, mint amit már említettem: költségvetési pénzről lévén szó, az állam képviselőié a döntés joga.

Ecseren azt tapasztaltam, hogy míg korábban a tagság kritikátlanul megszavazott, mindent, most ez a tulajdonosi önérzet hirtelen föllobbant. Ami voltaképpen nem rossz dolog, még akkor sem. ha a 24. óra után 10 perccel nyílt ki a tagok szeme. S mégis, az egyesülést oly sok érv támasztja alá (a dotáció megadása szinte eltörpül ezek mellett), hogy amennyiben csakugyan felelősségteljesen gondolkoznak az ottani tsz- tagok, aligha térhetnek ki e „házasság” elől. Ehhez persze az kell. hogy ne hiányozzék a meggyőző, egyszersmind emberi szó —, mindenekfölött azon gazdaság elnöke és tagsága részéről, amely késznek mutatkozik a szanált szövetkezet befogadására.

Keresztényi Nándor