Pest Megyi Hírlap, 1973. június (17. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-01 / 126. szám

/ 6 w. pta utó KMírlap A Dunakanyar sportja Lobog az úttörő-olimpiai láng Tegnap délután Cegléden a Bem SE sporttelepén ünnepé­lyes keretek között megnyitot­ták a IX. nyári úttörő-olim­pia országos középdöntőjének I. területi versenyeit. A részvevő megyék, Győr- Sopron, Komárom, Vas, Veszprém és Pest megye közel 800 úttörőjét a Himnusz el­hangzása, valamint az olim­piai zászló felvonása után Pol­liik István ezredes — a játé­kok fővédnöke — üdvözölte. A megnyitó ünnepségen megje­lent Barna József, a PTS el­nöke, Arató András, az MSZMP Pest megyei bizottsá­gának osztályvezetője, vala­mint Fodor László, a KISZ- bizottság első titkára. Nemes Anikó, a CVSE tar- násznője gyújtotta meg az olimpiai fáklyát. Az ünnepség után a részvevő versenyzőik elfoglalták a pálya körüli sá­tortábort, amely három na­pig az otthonuk lesz. Ungureán László Kézilabda NB I FTC—Csömör 15:1 (6:5). A BVSC a VVK döntőjében A Gergely, Börzseá, Rózsás ösz- ízeállitású BVSC asztalitenisz­együttes a VVK elődöntőjében 5:0 arányban legyőzte az FC Saar­brücken csapatát. Az asztalitenisz VVK-döntőt június 23-án, Lissza­bonban rendezik. A BVSC együt­tesének eUenfele még ismeretlen. A női csapatok VVK-döntőjét is ugyanezen a napon vívják a por­tugál fővárosban. A döntőbe ke­rült FTC női együtteséinek ellen­fele is ismeretlen. Beköszöntött a nyári ká­nikula, s a leányfalui strandot is sokan keresik fel. A terve­zettnél mindössze tíz nappal később nyitotta meg második szezonját a meleg vizű fürdő, ahol az új telepítésű búvár- szivattyú segítségével ma már szabályozni tudják a három medencében a víz hőfokát. A nagyobb vízhozam lehetővé te­szi azt is, hogy ha naponta ezernél több vendég keres fel­üdülést a strandon, akkor egy éjszaka alatt le tudják cserél­ni a vizet. Gárdos Katalin felvétele Nagyszerű célt tűzött maga elé a Dunakanyar Intéző Bi­zottságának sportbizottsága. A kirándulók ezreinek sportolási, testedzési lehetőséget biztosí­tani és különböző versenyek­kel, rangos nemzetközi talál­kozók szervezésével szórako­zást biztosítani az üdülőknek. Természetesen mindehhez hozzá tartozik, hogy a Duna­kanyarhoz tartozó községek, városok sportját fejlesszék. A nemrégiben megtartott sport- bizottsági munkaértekezleten Barna József, a Pest megyei Testnevelési és Sporthivatal vezetője, a DIB sportbizottsá­gának elnöke leszögezte: — Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a Du­nakanyar sportja fellen­düljön, megsokasodjanak a sportolási lehetőségek. Támogatást kapunk a he­lyi szervektől, úgyszintén a sportbizottság Komárom és Nógrád megyei tagjai­tól is. Kezdjük azzal, hogy a sport- bizottság mindent megtesz, hogy biztosítsa az üdülők szá­mára a sportolási, szórakozási lehetőséget. A július 28—29- én Szentendrén megrendezés­re kerülő birkózóversenyen számos külföldi sportoló is el­indul, Vácott nagyszabású ví­zilabdatornára kerül sor. A kiemelkedő események közé tartozik, hogy a nyugat-né­metországi Fekete-erdőből in­duló nemzetközi Duna-túra — amelyen számos magyar tú­raevezős is részt vesz — jú­lius 19-én és 21-én tartózko­dik majd Esztergom és Viseg- rád területén. A Pest megyei sportveze­tők szeretnék megmutatni a külföldi evezősöknek a Dunakanyar megannyi festői táját. Július 1-én kezdődik a női kézilabda Dunakanyar-kupa. Számos NB-s magyar csapat mellett két csehszlovák együt­test is meghívtak a tornára. Még felsorolni is hosszú, hogy milyen gazdag program várja az üdülőket. Atlétikai verseny, folyamúszóverseny, kajak­kenu verseny, sakkverseny, kosárlabda és tollaslabda, va­lamint teniszviadal szerepel a műsoron. A Dunakanyar sportjához tartozik a Pilisi Parkerdő Gazdaság területén levő léte­sítmények. PilLsszentkereszten például az új játszótéren tollas­labdázni és röplabdáján lehet — a gyermekek mel­lett a felnőttek is sportol­hatnak. Dobogókőn erdei tomapáiyát létesítettek és országos ver­senyek számára is megfelelő tájékozódási futópályát jelöl­tek ki. Pilisszentlászlón is létre hoztak egy tájékozódási futópályát. A tömegek spor­tolása szempontjából oly fon­tos pilisi sportlétesítmények nem rendelkeznek öltözővel, zuhanyozóval. Tervbe vették, hogy Dömösön új erdei tor­napályát, Visegrád-Nagyvil- lámon íjászpályát, a Lajos- forrásnál pedig a téli spor­tok számára alkalmas pályá­kat létesítenek. ötletesnek ígérkezik az a terv is, hogy Pilismaróton, az erdőbe ve­zető autóutakat építenek. A programról a nagyobb hétvégi üdülőkben lakó­kat értesítik, és széles kö­rű hírveréssel népszerű­sítik a kirándulásokat. A Dunakanyar sportjáról múltidőben nem beszélhetünk. A jelenlegi sportolási lehető­ségek sem elégítik ki az igé­nyeket. A DIB sportosztálya mindent megtesz, hogy a jö­vőben kiterebélyesedjen a Du­nakanyar sportmozgalma. (—es—) BELGRÁDBAN A szorító csillagai következnek Napokon át a labdarúgó BEK-döntő volt Belgrád első számú műsora. Az Ajax és a Juventus sztárjainak árnyéká­ban voltak az erős fiúk, Euró­pa legjobb ökölvívói. Csütör­PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: DR. LOKOS ZOLTÁN Főszerkesztő- helyettes: SÁGI AGNES Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kladő: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: VUI., Somogyi Béla a. S. n. em Levélcím: 1951 Budapest Kiadóhivatal: VUI., Blaha Lujza tér 3. Levélcím: 1959 Budapest A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343—100. 142—220. Titkárság: 140—441. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Posta Központ) Hírlap Irodánál (105) Bp.. V.. Jó­zsef nádor tér 1. sz.) Előfizetési díj 1 hőnapra 30 forint. tökön reggel aztán beindult a XX. ökölvívó Európa-bajnok- ság „gépezete”. A legújabb tájékoztatás sze­rint, 22 ország közel 170 ver­senyzőjének küzdelme várha­tó a belgrádi szorítóban. A müncheni olimpiai győztesek közül mindössze hárman in­dulnak. Pehelysúlyban a szov­jet Kuznenyoc, középsúlyban a szovjet Lemesev, félnehéz­súlyban pedig a jugoszláv Parlov. Minden csapat nagyon sok újoncot szerepeltet. Az eddigi lapkommentárok azt tartják, hogy a jugoszláv Par­lov és a szovjet Kartajev ösz- ,szecsapása félnehézsúlyban az EB csúcstalálkozójának szá­mít. ' A magyar ökölvívók Adler Zsigmond és Papp László ve­zetésével már hat napja Belg- rádban készülnek. — Valószínű, nem fogjuk ta­licskán hazatolni az aranyér­meket, mondta Papp László az újságíróknak. — Fiatalok­kal jöttünk, akik be akarnak kerülni a következő olimpia szereplői közé. Az EB színhelye az új Pio­nír szupermodern sportcsar­nok. Jöhetnek a nagy csaták. A Kőbányai Sörgyár ■'SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS* I „ budapesti telephelyeire felvesz: lakatos, villanyszerelő, kőműves és asztalos szakmunkásokat, olajkazán-kezelőket, hűtőgépészeket, tehergépkocsi-vezetőket, férfi és női betanított és segédmunkásokat. Jelentkezni lehet a gyárban, a munkaerőgazdálkodáson (Bp. X., Maglód! út 17.), továbbá a Sörgyár monori, váci gödöllői, ceglédi és jászberényi kirendeltségén. 1913. JÚNIUS 1., PÉNTEK APROHXRDETESEK ÁLLÁS Magasnyomó nyomdai gépmestert azonnali belépéssel felveszünk. Pest megyei Nyomda Vállalat Cegléd. Felveszünk monori és dabasi fiókunkhoz te­metésrendezői munka­körbe férfi munkaerőt, havi 1750.— Ft-os il­letménnyel. Jelentke­zés: Monorra, a Mo­nori Tanácsnál. 11. sz. szobában; Dabasra, Bp. V., Münnich F. u. 30. Az Észak-Budai ÁFÉSZ a II., III. és a XII. kerületben levő modem, kulturált ABC, élelmiszer-, zöldség-gyümölcs és vegyesboljaiba boltvezetőket, boltvezető­helyetteseket, eladókat és pénztárosokat, vendéglőibe, eszpresszóiba pedig felszolgálókat keres. Szakképzett és szakképzettség nélküli dolgozók, nyugdíjasok jelentkezését várjuk. Budapest XII., Gaál József u. 6. Tel.: 152 — 699, 153 — 268, Havas Ferenc ig. elnökhelyettes. V árosgazdálkodási Vállalat Szerviz Üze­me 2 fő gépkocsimo­sónőt keres. Jelentke­zés : Szentendre, Sza­badkai utca 8. A Nagykőrösi Kon­zervgyár megkezdi férfi és női munka- vállalók felvételét. Je­lentkezni munkana­pokon, szombat kivé­telével a gyári mun­kaügyi osztályán hét­től tizenkét óráig. Személyi igazolvány, munkakönyv és orvo­si leletek szükségesek. Felvilágosítás a mun­kaügyi csoportnál. Felvételre keresünk gép-gyorsírót, előkalkulátort, utókalkulátort, anya ggköny velőt, készárukönyvelőt, kazánkezelőt, női munkaerőt betanított munkára. Jelentkezés; Fővárosi öra- és Ékszeripari Vállalat, Budapest IX., Balázs, B. u. 17. Munkaügyi osztályán. Építészmérnököt vagy szaktechnikust, aki­nek kisebb tervezé­sekben, házi műhe­lyek irányításában és adminisztrációjában is kellő gyakorlata van, felveszünk. Je­lentkezés : Botanikai Kutató Intézet Gaz­dasági Osztályán Vác- rátót. Tehergépkocsivezetőt felveszünk. Jelent­kezés : Botanikai Ku­tató Intézet Gazdasági Osztályán Vácrátót. Tanulót felvesz Német vegytisztító, Nagykő­rös, Derkovics u. 7. Lenfonó és Szövőipari Vállalat Központja (Budakalász, Szent­endrei út 1—3.) fel­vételre keres; gyors- és gépírókat, kezdő közgazdasági techni­kusokat, főosztályve­zető mellé titkárnőt. Jelentkezés életrajz­zal a központ sze­mélyzeti osztályán és oktatási osztályán. Lakatos szakmunká­sokat felveszünk. Fi­zetés kollektív szerint, a szakmai gyakorlat­tól függően. Trakls nagykőrösi telep, Kossuth L. u. 79. A HlRADÖ- TECHNIKAI VÁLLALAT Budapest XI., Daróci u. 1 — 3. azonnali felvételre keres: esztergályos, marós, vázlakatos, galvanizáló, szerszám­síkköszörűs, szerszámgyalus, szerszámmarós, szerszám­esztergályos, gépkocsivezető, takarítónő, kép. óvónő, (kezdő is), anyagmozgató. Jelentkezés a váll. munkaügyi osztályán. Megközelíthető: 12-es autóbusszal, 61-es villamossal. Beton- és Vasbeton- ipari Művek Szent­endrei Gyára, váci te­lepére (Vác, Kisrét dűlő 1.) azonnali be­lépéssel felvesz ,,D” kategóriával rendel­kező gyakorlott autó- buszvezetőt. Fizetés megegyezés szerint. Munkásszállást bizto­sítunk. Jelentkezés a fenti címen.___________ Beton- és Vasbeton­ipari Müvek Szent­endrei Gyára (Szent­endre, Dózsa Gy. út 20.) azonnali belépés­sel felvesz több évi építő- és építőanyag­ipari gyakorlattal ren­delkező normatecno- lógust. Felvételre ke­resünk még szakkép­zett és gyakorlott víz- és fűtésszerelőt, ka­zángépészt, valamint autószerelőt. Jelent­kezés a gyár munka­ügyi osztályán. _______ Ta lajjavító Vállalat felvesz karosszéria- lakatost és műhely­segédmunkásokat. Je­lentkezés : Szentendre, Római sánc utca 13. ADÁSt VÉTEL 300 négyszögöl telken családi ház beköltöz­hetően eladó. Göd- felső. Pálma utca 14. Váci belvárosi ház be­költözhetően eladó. Levélben: Budapest XI., Móricz körtér 10. Alexy. Gödöllőn azonnal be­költözhető kettőszobás ház, 400 négyszögöl telekkel sürgősen, ol­csón eladó. Illés Ist­ván u. 58. Renault 10-es gépko­csi (45 ezer km-rel) eladó. Vác, Attila u. 26. sz. ________________ IC rendszámú Zaporo- zsec eladó. Vác-Gom- bás, Patakföld 4. (Keserű Beniamin). Vácon beköltözhető kis ház. 130 négyszögöles telekkel, áron alul el­adó. Vác, Mikszáth utca 4/a. (Keserű). 407-es Moszkvics sze­mélygépkocsi eladó. Rácz Jenő, Vác, Ár­pád u. 43. Azonnal beköltözhető 2 szoba, konyhás ház eladó. Szőlő, gyümöl­csöskerttel, 350 négy­szögöl. Nagykőrös, Szultán u. 7. Esküvőre divatos menyasszonyi, koszo­rúslányi ruhák köl­csönzése. Budapest VII., Akácfa u. 27. Eladó beköltözhető ház. Nagykőrös, Mé­száros János u. 25. Szalagfűrész gép és Opel Caravan 700-as eladó. Érdeklődni egész nap, Dunakeszi, Felszabadulás út 32L Eladó jó állapotban lévő Pannónia motor. Cegléd, Fegyver u. 7. Oldalkocsis Pannónia motorkerékpár eladó. Nagykőrös I. j. Go- gány dűlő 87. Bako­nyi-____________________ Na gykőrösön, Tormás u. 36. számú ház el­adó. Camping ágy és elő­szoba fal eladó. Nagy­kőrös, Örkényi u. 6. Fűrész- és gyalugép eladó. Nagykőrös, ör- kényi u. 1.__________ 80 0-as szalagfűrész, 500-as egyengető gya­lugép eladó. Nagy­kőrös in. kér. Absa- lon S. u. 3. Részben beköltözhető családi ház eladó. Ceglédi úti lakótelep mellett. Nagykőrös, Nagyné, fényképész. Két darab iker­gyerekkocsi eladó (egy fehér és egy kék színű), valamint egy oldalkocsis motorke­rékpár. Vác, Foktövi utca S. _______________ El adó 2500-as csúcs­távolságú vulkánesz­tergapad huszonöt- ezer forintért. Sza- lisznyo karosszéria- lakatosnál. Cegléd, Bercsényi út 23. Cegléden eladó Fürst Sándor u. 5. sz. ház, beköltözhetően. Ér­deklődni minden szombat, vasárnap 8—17 óráig._________ Mo st esedékes Tra­bant kiutalásomat el­cserélném későbbire. Cegléd, Gubodi u. 14. Boxerkölykök világ- gvőztes ősöktől el­adók. Hárshegyi és Lánchegyi vérvonal. Ugyanitt két anya­kutya olcsón eladó; Bujtás, Gödöllő, Vö­rösmarty u. 14. Különböző profilú alumínium idomokat, melyek nyílászáró szerkezetek gyártásához felhasználhatók, raktári készletünkből eladunk. Bővebb felvilágosítást Cegléd, Vörös Csillag Mg. Tsz. Épitőrészlegénél. Telefon: Cegléd 585. 1 szobás szövetkezeti lakás eladó. Nagykő- rös. Kecskeméti u. 3. Eladó Nagykőrös, Bo- tond u. 8. háromszo­bás ház, 2 szoba, mel­lékhelyiségek azon­nal beköltözhetők. Érdeklődni: dr. Hor­váth Lajos ügyvédnél. Nagykőrösi Városi ÜMK. VEGYES A Lőrinci Fonó fel­tételt hirdet 15 éven felüli lányok részére. A betanulási idő 1 hónap. Kereset: 1700 — 2100 Ft a beta­nulás után. Vidéki lá­nyok részére szállást biztosítunk. Cím: PIV Lőrinci gyár Budapest XVIII., Gyönrrői út 85—91. Autószervizünkben rövid határidőre vállaljuk személygépkocsik javítását, üzembe helyezését, karbantartását, szervizét Futómű-, karosszéria- és motorjavítás, dukkózás. Nagykőrösi Gépjavító és Faipari KSZ Nagykőrös, Ceglédi út 21. / i

Next

/
Oldalképek
Tartalom