Pest Megyi Hírlap, 1973. június (17. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-03 / 128. szám
Í973. JÜNTTTS 3, VASÁRNAP rtsi Meer et <LfCtrSap Több mint egy éve a tápió- szecsői pedagőgus-alapszerve- zet taggyűlésén vetették fel, hogy az igazgatóság kérje él a tanácstól az iskolaépület tövében, annak telkén álló, semmire sem használt volt tej- csarnokot. A huszonhat tanulócsoportos, tizenhárom tantermes iskola helyiséggondjain sokat lehetne segíteni ezzel. Török Sándor, nagyközségi tanácselnök szívesen ajánlotta fel az épületet az ifjúsági mozgalom céljaira. Ám az épület kicsi volt, bővítésre szorult. Aranyos István úttörővezető és Németh Ilona községi KISZ-csúcstitkár társadalmi munkában vállalta és készítette el az építési terveket. A KISZ Pest megyei bizottsága tizenötezer forinttal segítette az akciót. Az összefogás &em hiányzott a munkából. Először 150 köbméter földet mozgattak meg az úttörőcsapat tagjai. Az új épületrész betonalapját — minden külső segítség nélkül — a pedagógus KISZ-alapszervezet tagjai építették meg. A falak felhúzásában részt vettek az úttörők, az úttörővezetőség, s egy honvéd alakulat katonái. Az építkezéshez az iskola tanulói az otthon felesleges téglából 3500 darabot gyűjtöttek össze, a hiányzó 2000-et a tanács adta, más építkezési anyaggal az ÁFÉSZ rukkolt elő. Hetvenezer forintot az úttörők társadalmi munkával, hulladékgyűjtéssel teremtettek elő. Korenchy Pál iskolaigazgató „...valami más is kell!“ MUNKÁK ÉS MINDENNAPOK . i ■■ . •.» * •• / • ‘ ' 1 A vasárnap az más. Akkor többen vannak. Hétköznap délelőtt jól hallatszik a nagy faajtó nyikordulása, s rögtön utána a csengő lármája, amely azonnal riasztja a teremőrt, bárhol is végzi apró teendőit. Erre a csengőre nagy szükség van, mert a te- 1 remőmek bizony sűrűn akad j elfoglaltsága, nem ülhet állandóan az ajtó mögött, a hűvös kapualjban. Vác, Vak Bottyán Muzeum. A teremőrt Medgyes Bélának hívják. ség; reményeim „lábadozni’: kezdtek. Döntöttem. © — Amikor nyugdíjba mentem, az volt az első gondolatom, hogy végre mindent elolvashatok, amire eddig nem futotta az időmből. Megjegyzem, ezek az el nem olvasott könyvek néha a legnagyobb Tájat teremtettek KAVICSBANYASZOK I Az autó kereke megcsúszik a porban, homokvihart kavarunk magunk mögött. Egy barakképület elé kanyarodunk, kiszállunk a kocsiból, belépünk egy ajtón, s két lépés után elénk tűnik a szép ipari táj. — Ezeket a kavicshegyeket *ni bányásszuk — mondja kísérőm, Csimár László üzemmérnök —, minden hegynek más a színe, vajsárgától az okkerig jelzi, hogy apró köveket, vagy nagyobbakat szedtünk ki a földbőL Ez a kis lépcső átvezet a szállítószalagon, nézze, milyen barna az anyag, sok benne az iszap. Menjünk fel a toronyba, megmutatom az új vibrálóasztalt. Vigyázzon a lépésekre! Látja itt jön a kavics, vizet spriccelünk rá, a rázóasztalon kirostálódik az apró anyag, a nagyobb köveket a törőbe rakjuk, mert apró szemcséjű kavicsot kérnek inkább tőlünk. Ezekből a hegyekből beton lesz — út, épület, híd. Fordított technológia —már ahogy megismerem. Természetesen nem osztályozással, hanem bányászassál kezdődik a kavicshegyek magasítása. Megkértem hát kísérőmet, hogy kövessük a szállítószalagot a bányáig. Átbújtunk egy híd alatt, ahonnan nedves kövek csöpögnek az ember nyakába, s mentünk a szalag mellett. Lagnnák a szalag mentén Mélyre süpped a lépés a homokban, nehezebben emelkedik a láb, bizonytalan az egyensúly. A látogató mégsem a lába elé néz, inkább a tájban gyönyörködik. — Ha a kotrógép kikanalazza a kavicsot, a talajvíz rögtön fölszökken — magyarázza kísérőm. — A kavicsbányászok teremtették ezeket a tavakat. Mielőtt munkához fognánk, le kell szedni a föld felszínéről a humuszt, egy kupacba hordjuk a fekete anyagot. Mellette kanalaz a kotrógép, a víz körbeveszi a kupacokat, a tó közepén dombok maradnak, később kizöldülnek. Vakítóan kék a víz, a dombok lankásak, kis öblök keletkeznek a hajlatok között, olyan, mint a legszebb természetes táj, lagúnákkal, vízi útvesztőkkel, zöldellő dombkarélyokkal. Gyönyörű ez, legutoljára a tévések forgattak itt, úgy megragadta őket a természetesnél is szebb táj. Nem lehet levenni a szemet az égető kék tavakról, a lankákról. S közben ballagunk a fekete szállítószalag mentén. Kotróhajó dolgozik tovább Nem gyönyörködés a feladatunk. Csimár László üzemmérnök csendesen elmondja, hogy milyen a munka a Kavicsbánya Vállalat délegyházi üzemében: — Hagyományos technológiával dolgozunk, vonóvedres szárazföldi kotrók emelik ki a bányakavicsot, a tóparton állnak, öt-hat méter mélységig termelik ki az ásványvagyont. A közeljövőben megváltozik a munkamódszer: úszókotrót állítunk üzembe, a kotróhajó a tavon úszik, felszínre hozza a kavicsot, az iszapot visszaengedi a vízbe, s pontonokra támaszkodó szállítószalag viszi a kavicsot a szárazföldre. A kavicsvagyon így teljességében kibányászható, 400 ezet tonna lesz az évi teljesítmény ... Elmegyünk a kotróhajó mellett, a tavon már látható a lochnessi szörnyhöz hasonló, felcsapott orrú ponton-szállítószalag. A tóparton már nincs messze a kavicsot kanalazó kotrógép. Nyeregből szállva Megáll a szállítószalag, Ho- rák Antal kotrókezelő átlép rajta. A munkájáról beszélgetünk. — Régebben kotrómester voltam, de három éve megoperáltak, s az orvos letiltott a gépről. Nem Végezhetek ülő munkát — Milyen sürgő-forgo munka van a kotrógép mellett? — Öt évig hajtottam ezt a gépet, nagyon sajnáltam, hogy többé !nem ülhetek a nyergébe. Minden kotrón ketten dolgoznak, egyikük a „mester”, másikuk a „kenő”. Mesterből én kotrókenő lettem. Mi a munkám? A műszak kezdetekor megnézem a hat kilovoltos kábelt, nem szakad-e el. Aztán következik a tulajdonképpeni kenés. — Minden műszakban le kell kenni a gépet? — Igen. Reggel a daruvéget, a buktatócsigát, a terelőcsigát, a dobok végén a csapágyakat, a függőleges, a vízszintes tengelyt. Körülbelül két kiló gépzsírt kenek szét a kotrón. Ha a járatokat is kenni kell, még többet, ilyenkor öt kiló is elfogy. Minden alkalommal fél óra a gépápolás. — És mit csinál a kenő, ha a gép dolgozik? — A kenő mindig talál munkát, ha mást nem: takarít. Beszerzi a tartalékalkatrészeket, a kötelet, a csapszeget — mert ez is az ő feladata. Aztán rakja a rakodóbunkert a szállítószalag fölött, biztosítja, hogy a kanál mindig a tölcsér fölé érjen. És büszke a tisztaságra. Jöjjön föl, nézze meg a gépet, ott minden ragyog ... Ha behimbál a kötél Megindul a szállítószalag, a kotrógép dolgozik: nagy kanalával belemar a kavicsba, felhúzza a vedret, fordul egy kicsit. s a rakodóbunkerbe üriti a követ. — S hogyan dolgozik a kotrómester? — kérdezem Ho- rák Antaltól. — Tizenkét óráig kanalaz, tizenkét órás a műszak. A legfontosabb, hogy belejöjjön a munkába, s ez nem könnyű feladat. Amíg beletanul a szakmába, sok kötelet elszaggat. A kotrómester ül, karokat húzogat, ez fizikailag nem nehéz, mert sűrített levegő kapcsol. — Mi mindent csinál a kotrómester? — Bal kézzel kezeli az emelőt és a húzóféket, az emelőféket jobb lábbal nyomja, jobb kézzel a meríték behúzását irányítja, s a főmotort kapcsolja, bal lábbal vezérli a balra-jobbra fordulást. A sokféle műveletnek összehangoltnak kell lennie, szinte automatikusan kell nyomni a pedált, húzni a kart. — Mire figyel a kotrómester? — Mindenre, a kanálról nem veheti le a szemét, mert gyakran behimbál a kötél, s vigyáznia kell az alatta dolgozókra. Nagyon ügyesnek kell lennie, hogy mindig a tölcsér fölött nyissa a vedret. A kenő munkája a kotrómester ügyességétől függ. — Egymásra utalt a „mester" és a ,,kenő”? — A kenőnek kell elvégeznie a kisebb javításokat. Ha a kotrómester ügyetlen, sok kötelet szaggat: két köbméteres a kanál, könnyen tépkedi a kötelet. Reggel is ez történt. Hoztam hát a 46 méteres kötelet, lehajtottuk a darut, végigsétáltam rajta, mint egy hídon, befűztem a dobba a kötelet. ékkel lelakatoltam. Fél óra múlva újra dolgozhatott a kotró. Horák Antal peregi földművesből a Csepel Vas- és Fémművekben fűrészes lett, nyolc éve — miután letette a nehéz- gépkezelői vizsgát — érkezett a délegyházi tavakhoz, kavicsot bányászni; irányítani a kanalat, majd zsírozni a monstrumot. Forrö homokon - napfényben A tó mellett kukoricaföld, ide még nem jutottak el a bányászok. A tábla mellett dózerek jártak, látható, hogy a méteres humusz alatt sárgállik a kavics. Visszafelé bandukolunk a fekete szállítószalag mellett. Dombokon kapaszkodunk, apró völgyekben lépkedünk. „Ez sík vidék, minden dombot a kavicsbányászok emeltek” — magyarázza üzemmérnök-kísérőm. A homok felforrósodik a napfényben. Fiatalember vasrúddal pü- föli a rakodóbunkert, bizonyára elakadt az anyag. Fürdőnadrágra vetkőzött férfi a szállítószalag görgőit figyeli, mutatván, hogy neki sok a dolga. „Bírom a napfényt, hogyne bírnám...” — kiáltja utánunk, s örül. hogy felegyenesedhet. Fekete szekrény eiőtt idősebb férfi ül, kísérőm rászól, hogy mielőtt indítaná a szalagot, nyomja meg a dudát, nehogy valakit baleset érjen. Ez a kötelessége. Az öreg dünnyögni kezd, tudja ő mi a kötelessége, s bajusza alatt valami egész másról beszél... Elérjük újra a vajsárga, okker kavicshegyeket. Az ember szemében őrzi a tájat. Belépünk a barakkajtón, s két lépés után elénk tűnik újra az udvar. Egyszerű műhelyudvar, nem különb, mint bármely gyár tere. A barakk mögött valóban gyönyörű ipari táj rejtőzködik, amelyet évtizedek alatt a kavicsbányászok teremtettek . . Alapanyagát az útnak, hídnak, épületnek. Fóti Péter hiányérzetet keltették bennem, néha még nyugtalanságot is éreztem miattuk. Szóval nekiültem és olvastam, olvastam ... Hónapokig, fegyelmezetten. Nem is lepett meg, hogy egy idő múlva a lábaim nem engedelmeskedtek. Ej, mondtam, ez így nem lesz jó, valami más is kell! Mozgás vagy munka? Hát mindkettő! Több helyre jelentkezett Medgyes Béla, de hamar rájött, hogy egyáltalán nem Gárdos Katalin felvétele egyszerű elhelyezkedni, mert a különböiző vállalatok szívesebben alkalmazzák saját nyugdíjasaikat. Medgyes Béla pártmunkát is végez, mint a városi pártbizottság propagandistája, szemináriumokat vezet. Gondolt egyet, bement a pártbizottságra tanácsért ... — Huszonnégy óra múlva távirat érkezett: a kórházban szükség van egy nyugdíjasra. Jelentkezzek ott. így kezdtem meg a munkát 1970 tavaszán a váci kórházban, könyvelői munkakörben. © Arca sokkal fiatalosabb, nem nézné talán senki nyugdíjasnak. Elégedett, könyvek veszik körül, otthonában a polcok a mennyezetig fütnak. Az irodában kis íróasztala van, mert Medgyes Béla nemcsak egyszerűen teremőr. Sokkal több annál. Nélkülözhetetlen. — A sződi általános iskolában nevelő, 1957-től pedig igazgató voltam. A náci szakmunkásképző iskolából mentem nyugdíjba 1969-ben. Munkám persze akadt volna ott, felajánlották, hogy járjak be órákat adni, de nem szégyellem bevallani, azt gondoltam, hogy azt már éppen eleget csináltam. És a tanítás is nagyon megfárasztott az évek során. Mit akart hát csinálni? Azt inkább érezte, mintsem tudta. — Szóval a kórház végül három hétig adott nekem munkát. Az történt ugyanis, hogy a lakásomon felkeresett Stefaits István, a Vak Boty- tyán Múzeum igazgatója. Elmondta, hogy tudomására jutott az én nyugdíjazásom, s mint tanárembernek felajánlott egy négyórás állást a múzeumban. Mit tehettem? Kértem tőle néhány nap gondolkodási Időt, bár az első perctől fogva tudtam, hogy ez a munkakör közelebb áll hozzám, mint a kórházi számszaki teendők. Meg aztán a nyugdíjazásom idején voltak elgondolásaim ... Hamarosan szerte is foszlottak persze, s akkor jött ez a lehető© Stefaits István: — Medgyes Béla bácsi úgyszólván nélkülözhetetlen. Munkaköre: teremőr. De sokkal több ő annál. Mindenes. Természetesen ellátja a teremőri tennivalókat is, de ő vezeti a múzeumba látogató csoportokat, magyar és német nyelven magyarázza a látnivalókat. Ezenkívül kutatómunkát is végez. Megbízás alapján. Néha kikérik, hogy külföldieket kalauzoljon a városban, mert nagyon jól ismeri Vác múltját, műemlékeit. © — Ifjú korom — 1944 — óta Vácott élek, innen nősültem. Vácinak vallom magam, bár Piskén születtem, Erdélyben. Amikor ide kerültem a múzeumba dolgozni, új ember lettem, s rögtön tudtam azt is, hogy kevés a tudásom ahhoz, hogy akár egyetlen műemlékről is szakszerűen beszéljek. Az igazgatónktól kértem tanulmányaimhoz alkalmas könyveket, hogy felépíthessem új tudományomat. Azóta is, hogy idekerültem — lassan három esztendeje már egyfolytában olvasok. Beletanulok a szakmába. Főként á művészettörténet érdekel mostanában, de régebben, amikor még dolgoztam, akkor is az volt minden vágyam, hogy a legkomolyabb művészettörténeti munkákat elolvassam. Ügy mondja, hogy később majd a régészetre szeretne áttérni. Munkájának másik oldala: — Főként a nyári hónapokban sok külföldi jön ebbe a múzeumba, amelyről egy angol férfi — miután tüzetesen végignézte — kijelentette, hogy sok hazájabeli kisvárosnak becsületére válna hasonló gyűjtemény. Tavaly járt itt Verőcéről egy szovjet ifjúsági csoport. Nagyon jól felkészült tolmácsuk volt, láttam, hogy jól adja vissza, amit mondok. Az együtt töltött órácska nagyon összehozott engem azokkal a fiatalokkal. Nagyon sajnáltam^ hogy nem tudok oroszul. (0 A múzeumban némelyik hétköznap egyenesen ünneppé változik át. — A múlt héten, a déli órákban bejön három hölgy egy csomaggal. Kiderült róluk, hogy az itteni építőipari vállalat dolgozói. Elmondták, hogy a vállalat éppen a Báthory utcai Petőfi-ház tatarozását végzi, s miközben a padláson dolgoztak, ezt találták. Kibontom a csomagot, s egy arany sújtásos, századosi rangjelzéssel ellátott, sötétzöld katonai dolmány volt benne. Az 1848—49-es szabadságharc idején viselt honvédtiszti egyenruha. Mint nyugdíjas, naponta csak négy órát tölthet a munkahelyén. Délelőtt 9 órától 1-ig. Ha nincsenek látogatók, főként önképzéssel foglalkozik, s ha délután nem kell szemináriumi előadásra készülnie,' szabad idejét újra csak művelődésre szánja. — Szép megbízatásom van az igazgatótól. A Pest—Vác közötti, 125 éves vasút történetét állítom össze és írom meg napjainkig. ... így történhet meg az. hogy amikor a látogató benyit a nagy faajtón, s megszólal a csengő, nem a teremőrt látja meg elsőként, hanem a kisasztalon a kinyitott vendégkönyvet. A teremőr csak később jön. Fehér Béla Sikeres premier Szabad szombat diósditanácsházán Diósdon csaknem verejtékeznek a házak. A főtéren parkoló gépkocsik belsejében óvatos becslés szerint is lehet vagy ötven fok. Déli tizenkét óra. A községi tanács kellemes szobáiban semmi jel nem mutat arra, hogy ma van a szabad szombat premierje. Ahogy mondani szokták: a felek valósággal egymásnak adják a kilincset: telekügyben, építési engedélyért vagy éppen anyakönyvi kivonatért. Ugyanakkor az apparátus is egy híján teljes, az elnökkel és a vb-titkárral együtt összesen hatfős testületből egyedül a vb-titkár szabad szombatos. Aki szintén szabad Tonka István, a Mechanikai Művek igazgatási osztályának dolgozója kihasználja saját szabad szombatját. Vevő akadt telkének egyik felére s most a Pest megyei Tervező Vállalat szakértő mérnökére vár türelmesen, aki majd az eladásra szánt földdarabot a vevő jelenlétében felméri. — Ritka vendég vagyok a tanácsnál — mondja —, de úgy látom, hogy szabad szombat ide, szabad szombat oda, megy itt minden, mint a karikacsapás. Mint „hétköznap" lrreiter Mária adminisztrátor azt újságolja, hogy több ügyfél fordult meg az irodában, mint hétköznap. — Még egy házasságkötési engedélyt is majdnem kiadtam a mai napon. Sajnos, azonban a házasulandó két fiatalkorút nem kísérték el a szüleik, s a kereseti kimutatásukat sem hozták magúkkal. Közben megérkezik Demény János tanácselnök. Egy bir- tokháborítási ügyben „helyszínelt” a szakértővel. Rendes félfogadás — Előtte már vagy félszáz ügyféllel tárgyaltam. Főleg Pestről jöttek sokan a hétvégi telekkel rendelkező ingatlan- tulajdonosok, hogy ügyes-bajos dolgaikra orvoslást találjanak. A diósdi tanács első embere ezután elmondta, hogy a budai járási hivatal elnökének a tanácsi félfogadásra - vonatkozó utasítását a községi tanács végrehajtó bizottsága május utolsó napján szentesítette s június 11-én terjeszti a tanácsülés elé. Ennek lényege az, hogy a szombatonként megfogyatkozott apparátus is teljes mértékben a lakosság rendelkezésére tudjon állni. Ez viszont csak úgy érhető el, ha a tanácsi dolgozók mindegyike otthonosan mozog valamennyi felmerülő kérdés elintézésében. A tanácselnök véleménye szerint az általa vezetett testület minden tagja képtó erre. k. jp. I 4 I Úttörők építették a
