Pest Megyi Hírlap, 1973. június (17. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-23 / 145. szám

Vizsgázták az új áruház űj eladói Háromhónapos felkészülés után vizsgáztak a váci ÁFÉSZ eladói tanfolyamának hallga­tói. A vizsgát száz órából álló elméleti és egy-egy napos szakmai gyakorlat előzte meg. Tantárgyként szerepelt az áru- és raktározási isme­ret, a számolási gyakorlat, a szövetkezetpolitika, a munka- és tűzvédelem. A vizsgáztatás két teremben zajlott le. A bizottság a szö­vetkezet vezetőségéből és a tanfolyam oktatóiból alakult meg, melyet a felügyeleti szer­vek két kiküldött megfigyelő­je egészített ki. Bizony, már dél is elmúlt, mikor a két csoport (összesen 47 személy) utolsó embere is elhagyta a vizsgázóhelyiséget. A tanfolyam értékelése után a szövetkezet elnöke átadta az elismerő oklevelet a sikeresen vizsgázóknak. Gratulálunk a közeljövő-ben — valószínűleg augusztusban — megnyíló váci ÁFÉSZ-áru- ház új eladóinak, remélve, hogy munkájukkal mi is elé­gedettek leszünk. (sípos) Dunakeszi szobrok Tatán A Dunakesziről nemrég Szentendrére származott Rózsa Péter szobrászművész vasár­naptól Tatán, a művelődési központ télikertjében mutat­kozik be a Komárom megyei közönségnek. A tárlaton több Dunakeszin készített munkás témájú alkotása is szerepel. VÁCI UAPLfl KITÜNTETÉS Huszonhét évig gyógyított a városban Nyugdíjasként is segít „ rászorultaknak A PEST MEGYEI —»■»»» H ÍR t A# KÜLÖNKIADÁSA XVII. ÉVFOLYAM, 145. SZÁM 1973. JÜNIUS 23., SZOMBAT Üzemszervezés az Egyesült Izzó váci gyárában Csökkennek a költségek — Jövőre nyereséges lesz a termelés ? Az Egyesült Izzó váci gyárá­ban olyan feladatok megoldá­sán dolgoznak, melyeknek eredménykihatását a leglelke­sebb rohammunka, a munka- intenzitás megkétszereződése sem tudná biztosítani. Ráadá­sul nem hogy gyorsítani kel­lene^ különböző munkaműve­leteket végzők kezének mozgá­sán, de nyugodtabbá, üteme­sebbé válik a munka a gyár­ban, megszűnik a kapkodás, az időnkénti hajrázás. Mindez csak kísérő, de na­gyon jótékony hatású jelensé­ge lesz a jelenleg folyó üzem- szervezésnek, a számítógépes alkatrész- és anyaggazdálko­dás bevezetésének. Kerényi László, a váci gyár igazgatója elmondotta, hogy milyen szervezési intézkedések előzik meg a termékek önkölt­ségének és a gyári általános költségeknek csökkentését szolgáló, jövőbeni korszerűbb termelést, mely azt eredmé­nyezi, hogy a jelenlegi évi 36 milliós veszteséggel dolgozó gyár I az idén 6 millió alá szorít­ja veszteségét, s jövőre már nyereséges gyára lesz az Egyesült Izzónak. A váci gyár gazdasági veze­tői által irányított szervezési intézkedések első lépéseként került sor a szervezeti séma megváltoztatására, a két ön­álló gyáregység kialakítására. Eddig az Izzóban 13 termelő területen folyt a munka, ké­szültek a fénycsövek, melyek-' nek termelése egyre bővül, hi­szen az év végére a harmadik gyártósor is elkészül. gyár­ban végzik a kisméretű izzó­lámpagyártást, melynek kapa­citása több mint évi 10 rnil- liárdra nő 1974 végéig és a tv- képcsövek felújítását. E feladatok végrehajtása már 13 üzemrész összehangolt tevékenységét követelte meg. Ilyen nagyszámú és szerteága­zó munkát folytató üzemrész eev kézbeni összefogása és irányítása valamelyest meg­oldható lenne továbbra is, de semmiképpen sem hozhatna az | eddiginél sokkal jobb eredmé- 1 nyékét. A megoldás kulcsát a gaz­dasági irányítás a gyáregy­ségekre bontásban s azok további megszervezésében látta: így lett az Izzó váci gyárában két gyáregység, a fényforrás- és az alkat­részgyáregység. Az új szervezeti séma már el­készült, jelenleg az alsóbb szervezeti egységek kialakítá­sa folyik. Eközben végbemegy a csak­nem kétmillió adat számító­gépbe táplálása, mely a napra kész termelési feladatok meg­oldásához szükséges anyago- i kát és alkatrészeket (több tíz- | AMusíca Humana hangversenye Sárospatakon Meghívást kapott a váci Musical Humana kamarazene- kar a sárospataki zenei napok rendezvénysorozatára. A megérkezés után kellemes meglepetésként halloták, hogy a váchartyáni általános iskola tanulói is a városban vannak, és valamennyien felkeresték a jegyirodát, hogy ismerőseik, tanáraik hangversenyére be­lépőt szerezzenek. Dicsekvés­sel mesélték az érdeklődőknek, hogy ez az ő zenekaruk. Jól­esett a tanároknak, hogy nö­vendékeik a magúkénak érzik a Musica Humanát. A délutáni koncertre a tör­ténelmi nevezetességű Rá- kóczi-vár lovagtermében ke­rült sor. A szép környezet, a baráti fogadtatás, és a hall­gatóság olyan hangulatot biz­tosított, melyben Igazán öröm Garázdaság és súlyos testi sértés Mindenki ütött mindenkit Tömegverekedés egy dunakeszi vendéglő udvarán Négy napig tartó tárgyalás után hirdetett ítéletet a Váci Járásbíróság dr. Huszti bün­tetőtanácsa / Kiss Lajos és ki­lenc vaciloit-tarsa ounpereoen. Garázdaság és súlyos testi sértés címén vonták felelős­ségre a dunakeszi fiatalem­berekből álló, duhajkodó tár­saságot. A Dunakeszi Hűtőházban születésnapot ünnepeltek. Fo­gyott a bor, a sör és a pálinka, de mindez kevés volt: az ün­neplők az esti órákban fel­kerekedtek, és megjelenteK a községbeli Szalai-féle ven­déglőben. Ott is ittak, táncol­tak. Vita támadt a lányfel- kérés-lekérés körül. Az eiső kisebb verekedést bent kezd­ték, de az üzletvezető kitette a szűrüket. Folytatták az udvaron. Ott már 15—20 tagú csoport ütöt­te és rúgta egymást. A bíró­sági tárgyaláson azt vallották egyöntetűen a tanúk, min­denki ütött mindenkit. Kaczkó András arcbőre fel­repedt, bordazúzódásokat szenvedett. Másokat is elsőse­gélyben kellett részesíteni. Valaki elkiáltotta magát: — Itt vannak a rendőrök! S erre a pankrációs csoport tagjai futásnak eredtek. A fő kezdeményező Kiss La­jos és Földi Mihály két-két évi szabadságvesztést kapott. Sallai Istvánt, Zsihorszki Já­nost, Szabó Tibort, Bihari Lászlót s a fiatalkorú Sz. Zol­tánt. valamint Zs. Józsefet egy év és két hónaptól egy év és nyolc hónapig terjedő elzá­rásra ítélték. Két vádlottra felfüggesztett börtönbünte­tést szabtak ki. Dr. Franek László ügyész fellebbezési óvást nyújtott be hét vádlott terhére. — Súlyosabb büntetés !át- szik indokoltnak — mondja az óvás indokolása —. mert cse­lekedetüket rendkívül bru­tális módon, viszonylag hosz- szabb ideig, s gátlástalanul, csupán a bosszú által moti­váltán hajtották végre. A cse­lekményre nézve lényegében enyhítő körülmény nem álla­pítható meg. Ezért indokolt­nak látszik a vádlottak terhé­re a büntetés súlyosbítása. (papp) ezer) a program szerint bizto­sítja. Az optimális anyag- és al­katrészellátástól várható a gazdasági eredmények ja­vulása, mely mindenek­előtt a készlettartás költ­ségeiben, valamint a vesz­teségidők csökkentésében jelentkeznek jelentős mér­tékben. Az Egyesült Izzó váci gyá- ■ rában az üzemszervezés kö­vetkeztében megváltozik a bértömeggazdálkodás jelenlegi rendszere is. A második fél­évtől kezdve, az új szervezeti felépítésnek megfelelően, a két gyáregységen belül még a nagyobb üzemek is önállóan gazdálkodnak majd a tervek teljesítéséhez szükséges bér­tömeggel. összesen nyolc na­gyobb üzem kapott önállóságot a bérgazdálkodásban. A figyelemre méltó üzem­szervezést a váci gyár úgy oldja meg, hogy közben az i alkalmazotti létszám a gyáregységek alakulása el­lenére sem növekszik egyetlen személlyel sem. Sőt, elmondhatjuk — s milyen nagyszerű követendő példa le­hetne más vállalatoknak is —, hogy január 15-e óta nem vet­tek fel senkit az alkalmazotti állományba. Elhatározásuk, hogy a jövő­ben is csak áthelyezésekkel s nem létszámnöveléssel oldják meg a problémákat. Keréhyi László végezetül arról tájékoztatott, hogy az Izzó váci gyárában az önálló munka- és üzemszervezési csoport július elsejétől kezdi meg munkáját. Bognár János Barátainak és betegeinek né­pes tábora örömmel olvasta minap a hivatalos híradást: a Népköztársaság Elnöki Taná­csa dr. Jávorszky Ödönnek, a váci Szőnyi Tibor Kórház osz­tályvezető főorvosának — nyu­galomba vonulása alkalmából — a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetést adomá­nyozta. Nehéz elképzelni, hogy az örökmozgó, éjjel-nappal gyó­gyító orvos ezután pihenéssel, semmittevéssel töltse majd a napjait. De erről szó sincs: dr. Jávorszky Ödön módot talál, hogyha kisebb mértékben is, a jövőben is segítséget nyújtson a rászorultaiknak. Munkával, tanulással eltöl­tött évtizedeket jutalmaztak a magas kitüntetéssel. Dr. Jávorszky Ödön saját szavai szerint 18 éves korában jegyezte el magát a sebészettel. Egerben, majd Pápán beteg­ápoló, műtőasszisztens. Később Budapesten orvostanhallgató. 1936-ban lett sebészorvos. A Budapesti I. számú Sebé­szeti Klinikán Verebéig pro­fesszor tanítványa. Ott kapott műtősebészi oklevelet. Később Sailer professzor mellé került. 27 éve Vácott operál, gyógyít. — Hány műtétet végeztem? Nem tudom megmondani. A háború előtti feljegyzéseim el­pusztultak. A háború alatti három és fél évig megszámlál- hatatlanok a műtéteim. A későbbiekről már pontos feljegyzések tanúslkodnak. Hu­szonötödik jubileumán el­mondta, hogy az általa veze­tett osztályon kerekén 20 ezer műtétet végeztek. Ebből ki­lencezret ő maga, a többiben segített. 1961-ben az egészségügy ki­váló dolgozója lett. Á negyed- százados évfordulón bensősé­ges, kedves megemlékezésben részesítették. Neve egybeforrott Vác egész­ségügyi történetének króniká­jával. Az idősebbek emlékez­nek az indulás nehéz éveire, a főtéri kórházban végzett út­törő munkára. — Legkedvesebb emlékeim közé tartozik az új vád kór­ház megnyitása. Sokat álmo­doztunk, sokat terveztünk. A valóság vágyainkat, álmainkat is meghaladja. Becsüljük meg városunk büszkeségét. Féltett érték a falai közt dolgozóknak. Vigyázzanak rá a betegek, a látogatók. .. Mit üzenek a fia­talabb sebésznemzedéknek? Leibniz-cel szólok: művészet a sebészet, amelynél nincsen sem nehezebb, sem nemesebb, P. R. DERŰRE BORÚ Elromlott a vekkerem. Ko­rán kell kelnem, de félek, csengőszó nélkül elalszom. Felhívom a telefonébresztő szolgálatot. Este tíz után ez bonyolult művelet. Az ébresztés, tudakozó, in- terurbán tárcsázása után, vé­gül a távírda hallgatja meg kérésemet. Másnap, valamivel később, megint végigtárcsázom az ösz- szes számításba vehető köz­ponti telefonszámot, de re­ménytelenül. S harmadnap el is kések a | munkából. ★ A vekker meg egy alkalom­mal elrontotta a kedélyemet: akkor, amikor óráshoz vittem. Nem számíthattam a telefon- központ ébresztésére, az óraja­vítást sürgetnem kellett. ITT MEGVÁRHATÓ — ol­vastam az órásüzlet kiraka­tában. Ez kell nekem, gondoltam. Kicserélték a vekker rúgó- ját, s már vihettem is haza, működő állapotban. Negyvenöt forintba került. Azóta folyton ez motoszkál a fejemben: ha 80—100 forin­tért lehet új vekkert kapni, egy új vekker árának hány százaléka a 45 forint? K. L A DEÁKVÁRI ÁRUHÁZBAN A kinőtt gy Nyilván még többen emlé­keznek rá, hogy tíz évvel ez­előtt, az áruház megnyitása alkalmával a belkereskedelmi miniszter ezt mondta: — A forgalomhoz az áruház fele is elég lesz, a másik fe­lét nyugodtan kiadhatják más célra. A megnyitás esztendejében, 1963-ban, 10,4 millió forint volt az áruház forgalma, eb­ben az évben 31,3 millió a terv. A nyitás évében 1,6 mil­lió forint volt az árukészlet, 1972-ben, ugyanezen az alap­területen, 2,4 millió. Tíz év­vel ezelőtt egy eladó egy év alatt 54 ezer forint értékű árut adott el, az elmúlt év­ben 97 ezer forintot forgal­maztak személyenként. Amíg 1963-ban egy négyzet- méterre 35 700 forint eladási érték jutott, addig 1972-ben 98 200 forint volt az évi for­galom. 1963-ban 21 személy­ből állt az áruház munkatársi gárdája. A megháromszorozó­dott bevétel ellenére, a lét­szám 10 év alatt mindössze négy személlyel növekedett. Nem akarom felmenteni a hibákat elkövető eladókat, de úgy vélem, ezek az adatok azt is bizonyítják, hogy a pult mögött sem lehet köny- nyű ebben a helyzetben. Nem ritka az olygn vevő. aki munkahelyén érzékenyen rea­gál környezete hatásaira, el­várja a munkája után járó megbecsülést, a tisztességes hangot a főnöktől vagy a hi­vatalban érdeklődőktől, itt azonban elfelejti, hogy az el­adók is elvárhatják ugyanezt a vevőktől. Dénes Etelka fiatal szak­munkás, alig egy éve kapta kezébe a bizonyítványt. " Tö­rékeny alkatú kislány. Nehe­zen képzelhető el, hogyan tudja emelgetni a nehéz^ te­jeskannákat, ládákat, mert amikor áru érkezik, azt is nekik kell csinálniuk: a szál­lítmányt csak az épület hátsó oldalán nyíló ajtóhoz rakják le a szállítók. A pult mögött dolgozók végzik a legnehe­zebb és a legtöbb munkát. Tíz mázsa hentesáru, 13 má­zsa tőkehús, és sok más ér­kezik hetente, aminek , a cipe- lése alól a nők sem mente­sek. Az üvegvisszaváltás sem tartozik a legkellemesebb fel­adatok közé. Április 30-ig 62 ezer forint értékű üveget vit­tek vissza a vásárlók. Dénes Etelka kezén sebhelyek nyo­ma. — Megszokott dolog — mondja —, kenyérárusítás közben gyakran előfordul, hogy megvágom a kezem. — Veszett már össze ve­vőkkel? — Előfordult. Van úgy, hogy én vagyok ideges, más­kor a vevőnek nincs igaza. Akad olyan vevő is, aki sür­get, hogy gyorsan szolgáljuk ki, aztán negyed óráig is be­szélget. tűk sokan olyanok is, akik­nek foglalkozása, megjelené­se révén gondolniuk sem le­hetne erre. A hiányt a sze­mélyzetnek kell megfizetnie. Naponta négyezer vásárló fordul meg az áruházban. Ve­vő és eladó közös érdeke len­ne a minél jobb és gyorsabb kiszolgálás. Az alapterület és a felszerelés 10 éve változat­lan. A pénztárgépek lassúak. Negyedik pénztárgép kellene, és hozzá alapterület. Ha a vállalat megkapná az orvosi rendelő és a fodrászüzlet kö­zötti átjárórészt, hamarosan hozzálátna az átrendezéshez: summázva ez a véleménye Kertész Gyulának, az áruház igazgatójának. Kézilabda Penomah-Forte II 9:6 (4:2) A megyei női I. oszt. baj­nokság tavaszi utolsó forduló­jában helyi rangadó mérkő­zésre került sor a Fonó-pá­lyán. ^ A két csapat nagy becsvágy- gyal küzdött a bajnoki ponto­kért. A nagy iramú, sportsze­rű mérkőzésen az érettebb, taktikailag fegyelmezettebben játszó PENOMAH győzött, megérdemelten. Ld.: Magyar I. 3, Pazsitka 2, ill. Gergely 3, Császár, Klu- csár 2—2. PENOMAH IFI—FORTE IFI 5:20 (2:11) A FORTE serdülő korú ifjú­sági csapata lendületes, jó já­tékkal győzött a helyi rangadó mérkőzésen. Ld.: Balogh 8, Strässer 6, Kovács I. E. 5. R. M. Záróra előtt néhány perc­cel, a gondokat elemezve, még az ix-odában ülünk, ami­kor Gáspár Dezső, az áruház egyik vezető munkatársa el­köszön, és megkérdezi, hogy jöhet-e holnap is ugyanazzal a vonattal? — Reggel fél hétkor kez­dett, holnap is akkor kezd — mondja az igazgató. — Duna­keszin lakik. Nem ő az egye­düli, aki ennyi időt dolgozik. A nagy forgalmat olykor nem kívánatos vendégek is igyekeznek kihasználni: de- sodort, málnaszörpöt, szardí­niát, különféle árucikkeket szeretnének fizetés nélkül ki­csempészni az épületből, köz­Lehet, hogy bizonyos össze­függések pontosabb feltárásá­val, gondosabb munkaszerve­zéssel valamelyest enyhíthető a sok gond. A vevő és az el­adó érdeke azonban átfogóbb intézkedéseket igényel, mert a Deákváron mindenütt ki­nőtt gyerekcipő az áruházban szorít a legjobban. Kovács István Labdarúgás A járáéi lábdarúgó-bajnok- ság június 24-i fordulóját dél­után öt órakor játsszák a csa­patok, a következő párosítás­ban: Kossuth-csoport: Kóspallag —Váci Híradás II. (vezeti: Kő­bányai—Dorozsmai), Szokolya —Sződliget (v.: Kozma I.— Hernádi), Ipolydamásd—Ör- bottyán I. (v.: Heincz—Te­mesvári 4 órakor), Szód—Vác- duka (v.: Várszegi—Zagiba), Dunakeszi SE—Kösd (v.: Szie- zák—Hisbéli), Nagymaros— Verőce (v.: Jobbagy—Nagy N.), Vácrátót—Márianosztra (v.: Pintér L.—Csányi). Rákóczi-csoport: Rád—Őr- bottyán II. (v.: Kiss J.—Brusz- nyiczkí), Nagybörzsöny— Ipolytölgyes (v.: Kozma K. 4 órakor), Vámosmikola—Fóti Vasutas (v.: Vécsey—Vígh II. 4 órakor), DCM—Perőcsény (v; Nagy K. 10 órakor). í I l volt muzsikálni. Corelli-, Vi­valdi-, Händel- majd a szünet után Bach- és Mozart-művek csendültek fel, s amikor az utolsó akkord is elszállt, vas- taps zúgott a nézőtéren. Rá­adásként egy Bach-chorállai búcsúzott a zenekar közönsé­gétől. Másnap megtekintették a város nevezetességeit, a Rá- kóczi-kiállítást, a Vörös tor­nyot, a több építészeti stílust képviselő templomot, a kollé­gium könyvtárát és egy népi fafaragó műhelyét. Az út so­rán itt is ott is derült arcok fogadták az együttes tagjait, és olyanok is akadtak, akik szóban is megköszönték az előző napi szép muzsikát. Valamivel gazdagabb lett Sárospatak és a Musica Hu­mana is. i. r.

Next

/
Oldalképek
Tartalom