Pest Megyi Hírlap, 1973. június (17. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-24 / 146. szám
TERMESPROGNÓZIS Hétfőtől: aratási ügyelet Este 10 után is átveszik a szállítmányokat A perzselő kora nyár, a kedvezőtlen időjárás hatása megérződik majd a gabona termésében — állapították meg a Pest megyei gazdaságok nagy részében. Emlékezetes, hogy tavaly még a csapadékos időjárás által késleltetett aratás is rekordtermést hozott búzából: megyei átlagban 30,7 mázsát hektáronként. A megyei tanács mezőgazda- sági és élelmezésügyi osztályán összesített fölmérések szerint búzából több mint 3 mázsával, őszi árpából pedig csaknem 5 mázsával kevesebbet takaríthatnak be a mostani szezonban átlagosan. Az idei aratás során alaposan meg kell szervezni a munkát, a kombájnok, szállítóeszközök és szárítóberendezések üzemeltetését, hogy minimálisra csökkentsék a szemveszteséget. A megyei tanács mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztályának vezetője valamennyi járási hivatal elnökét, illetve a ceglédi és a nagykőrösi városi tanács elnökét fölkérte arra, hogy kísérje figyelemmel az aratásban érdekelt gazdaságok, felvásárló és szolr MEGÁLLT M eg, bár sokan voltak, akik nem hittek benne. Ügy vélték, „a mechanizmus” szoros velejárója a nagymértékű munkaerő-vándorlás. Kiderült, semmi köze „a mechanizmusnak”, azaz a gazdasági reformnak meg a munkaerő-vándorlásnak egymáshoz. Nem az elvekben volt a hiba, hanem a gyakorlati módszerekben. A többi között abban, hogy az iparvállalatok csupán a legutóbbi években kezdtek fölfigyelni a szó igazi értelmében vett munkaerő-gazdálkodás jelentőségére. Tavaly Pest megyében, a gyárakban, a vállalatoknál dolgozó minden száz munkás közül 6,6 kérte ki a munkakönyvét. Országosan 6,5. Egy évvel korábban a megyében százból nyolc, 1970-ben pedig ennek a másfélszerese, valamennyi esetben az év negyedik negyedét véve alapul. A munkaerő-forgalom csökkenése szembetűnő, fogalmazhatunk úgy is, hogy megállt az egészségtelen mozgás, ami van, annak túlnyomó része szükséges, társadalmilag indokolt. Mi történt, miféle karmesteri pálca intésére né- multak el a siránkozó, a kilépőket kárhoztató - hangok? Minek tudható be, hogy az idén, az eddig számba vehető idő alatt tovább folytatódott az egészséges arányok megszilárdulása? Feleljünk a kérdésekre néhány példával. Először olyan munkahelyével, ahol mindig is ismeretlen volt a sokat emlegetett fluktuáció. A Nagykőrösi Konzervgyárban a kérdésre, mivel magyarázzák a munkaerő-forgalom évek óta nagyon alacsony szintjét, egyszerűen azt válaszolják: a gyár egész tevékenységével. Persze, lapok telnének meg a fölsorolással, mi mindenből tevődik össze ez az „egész tevékenység”, mert része van benne az átgondolt bérpolitikának éppúgy, mint a szociális ellátás magas színvonalának — amit érzékeltet, hogy az idén pusztán a szociális létesítmények fenntartására, kulturális, sport- és jóléti célokra több mint hárommillió lorintot fordítanak —, s annak, hogy nemcsak hangoztatják, hanem valóban törődnek az emberekkel. I lyen egyszerű lenne? Ilyen bonyolult! Minden tényezőnek szerepe van a munkaerő megmaradásában vagy vándorlásában, így tagadhatatlanul a pénznek is. Ám nagyot tévednénk, ha azt hinnénk, hogy például a Cement- és Mészművek váci gyárában, közismertebb nevén a Dunai Cement- és Mészműben az ésszerűbb bérpolitikának, a törzsgár- datagok fokozott megbecsülésének — így egyebek között a karácsony előtt kifizetett hűségpénznek, az öt év után minden hónapra megadott tíz, azaz legkevesebb 600 forintnak — volt kizárólagos szerepe az egészségtelen arányú mozgás megállításában. Része volt ebben annak is, -hogy gazdálkodni kezdtek a létszámmal, javult a termelés szervezettsége, bővült a szociális ellátás. Ha az anyagiakat a folyamat alkotóelemeiként, de nem döntő tényezőként fogjuk fel, végül is minek köszönhető a kívánt és teljesült megállás? A gazdasági környezet és a gondolkodásnuja változásának. Ez utóbbira egyetlen eset rávilágít: Vácott, a városi párt-végrehajtóbizottság kezdeményezésére, a tanács végrehajtó bizottságával együttesen, intézkedések történtek a gyárak, vállalatok közötti munkaerőcsábítás radikális megakadályozására, s arra, hogy egy nyelven beszéljenek végre a dologban érintettek. Rövid idő alatt a városban a munkaerő-vándorlás a megyei átlag alá süllyedt, mindez annak a felfogásnak köszönhetően, amilyet korábban hiába kerestünk volna. Egyre több termelői egység ítéli meg új módon a munkaerő megtartására irányuló teendőket, s változtatja ennek megfelelően a gyakorlatot. Rendben van ezek szerint a vállalatok szénája? Amit csinálnak, azt jól csinálják? Ennyire azért nem mutatás a menyasszony. Napjainkra létrejött egy nem túl szilárd, de szilárddá tehető egyensúlyi helyzet. Elősegítették ezt állami intézkedések — mint amilyen az állami ipar munkásainak adott béremelés, a más ágazatokban végzett ipari tevékenység bérezési elveinek szigorítása —, s helyi cselekedetek, de hasznára volt azt is, hogy a közgondolkozásban megváltozott a széljárás, s az üzemekben a többség szembefordult az ügyesekkel, a néhány hónap után munkahelyet változtatókkal, az igazi vándormadarakkal. izonyára akadnak gyárak, ahol az egészséges arányok kialakulását véglegesnek íté.ik, úgy gondolják, ezt a gondot kipipálhatják. Nehéz árat fizethetnek ezeken a helyeken az illúziókért. A munkaerő-gazdálkodás maga a folyamatosság, aminek kezdete ugyan van, de vége semmiképpen nincsen, mert ahogy a munkaerő összetétele — kor, képzettség, nem stb. alapján — változik, úgy változnak az igények. Nem lehet irattárba helyezni tehát a papírokat, a végrehajtott intézkedési terveket, hanem újakat kell készíteni; az egyensúlyi helyzet megőrzése érdekében. Ami megállt, az értelemszerűen korábban mozgott. Oct rejlik tehát a lehetőség, hogy újra mozgásba lendül. Nem a mozgást kell lehetetlenné tenni ilyen meg amolyan akadályokkal, hanem a mozgás igényét megelőzni, minden tényezőre figyelmet fordító, az embert nem létszámként kezelő munkaerő-gazdálkodással. Mészáros Ottó B gáltató vállalatok együttműködését. Az aratási teendők egyeztetésére és ellenőrzésére az idén is aratási ügyeletet szerveztek, amelynek telefonszáma: 180—970/190-es vagy 152-es mellék. A betakarításban érdekelt vállalatok szintén fölkészültek: holnaptól, június 25-től ügyeletet tart a ME- GEV és az AGROKER. Munkanapokon 7—19 óráig, szombaton 7—17 óráig, munkaszüneti napokon pedig 7—13 óráig* tart ez a szolgálat. Megszervezték a központi ügyeletet a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalatnál is — telefonszámuk 137—132 —, s munkanapokon 7—17 óráig, szombaton, vasárnap pedig 7—13 óráig állnak itt a gazdaságok rendelkezésére. A gabonaátvevő helyek általában reggel 5-től este 10 óráig lesznek nyitva, azonban indokolt esetben ezen az időn túl is átveszik a szállítmányokat. Szabályozták az alkatrész- ellátás rendjét. Erről a gazdaságokat részletesen tájékoztatja majd a MEGÉV, elöljáróban csupán annyit: az igényelt alkatrészeket — a központi utasítás értelmében — 24 órán belül szállítják. (Az aratási fölkészülésről szóló riportsorozatunk befejező része az 5. oldalon.) Mentesítették az aknáktól Haiphong kikötőjét Az amerikai haditengerészet hivatalosan bejelentette, hogy a Haiphong kikötőjéhez vezető főcsatornát mentesítették az aknáktól, és így a VDK legnagyobb kikötője most már veszélytelenül megközelíthető a kereskedelmi hajók számára. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK f AZ M$ZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVII. ÉVFOLYAM, 146. SZÁM 'ÁRA 1 FORINT 1973. JÚNIUS 24., VASÁRNAP BREZSNYEV—NIXON-CSÚCS Zár ótár gyalusok Leonyid Brezsnyev, azSZKP főtitkára Nixon elnök társaságában tette meg pénteken délután a közel 5000 kilométeres repülőutat a Washingiton- környéki Andrews katonai repülőtérről a Csendes-óceán partján fekvő kaliforniai El Toro haditengerészeti lésitá- mazispontra. Innen középeurópai idő szerint szombaton hajnali három óra előtt a két államférfi és a kíséretükben levő szovjet és amerikai kormányférfiak helikopteren repültek a közeli San Clementé- be, Nixon elnök tengerparti üdülőjébe. Az elnöki külömgépen a repülőút nagy részét Brezsnyev és Nixon tolmács közvetítésével négyszemközti eszmecserével töltötte. Üt közben sor került némi „madártávlatú” országnézésre is: az amerikai légierő 1. számú gépe a Grand Canyon fölé érve, helyenként 5—600 méterre ereszkedve a 6—7000 méteres utazómagasságbál követte a Colorado folyó szakadékvonulatát, hogy Brezsnyev közelebbről is megszemlélhesse a gigantikus szikla-alakzatokat. Egyébként a tavalyi moszkvai csúcstalálkozó és a mostani csúcstalálkozó rendkívül sűrített tárgyalási programja vajmi kevés időt hogyott a két vezetőnek „országjáró ismerkedésre” de mindkét részről világosan kifejezték szándéBrezsnyev és Nixon Washingtonból az amerikai elnök repülőgépén a kaliforniai San Clemente-be repült. Képünk az elnöki repülőgép fedélzetén készült. Nixon a világhíres Grand Canyon fölé irá- nyíttatta a gépet, és a levegőből mutatta azt be vendégének. A kép jobb oldalán Brezsnyev tolmácsa látható. Politikai tájékoztató, városnézés, filmvita Telt ház" az érdi „kis VIT-en 9» ffPénteken délelőtt nyílt meg a KISZ budai járási bizottsága által rendezett érdi „kis VIT", a nagyközségi strand és kemping területén. Tekintve, hogy az ide hivatalos fiatalok egy része pénteken még dolgozott, az első napon csak 160-an, de tegnap már 250-en voltak a táborban. Tegnap délelőtt Bőgős László újságíró tartott előadást — lévén a táborban indokínai szolidaritási nap — az indokínai helyzetről. Ez alatt a fiatalok egy másik csoportja Érd és Százhalombatta nevezetességeit tekintette meg. Délután lejátszották a tábori VIT-labdarúgókupa két elődöntőjét, ez alatt az itt nem érdekelt fiatalok az Eper és vér, valamint a Munkásosztály a paradicsomba megy című filmeket tekintették meg, s rendeztek ezekről vitát. Este az ófalui kastély területére vonultak tábortüzet gyújtani. Az érdi KlSZ-esek egy jövendő ifjúsági park alapjait lerakva a kastély környékét, a romoktól megtisztították és rendezték. A tábortűzinél szolidaritási műsorra került sor, majd Boros Bajos polbeaténekes szórakoztatta a fiatalokat. A „kis VIT” utolsó előtti napja fáklyás felvonulással zárult. kukat, hogy a rendszeresen ismétlődő kölcsönös látogatásokat a jövőben erősödő államközi és személyes kapcsolataik „normájává” kívánják tenni. San Clementében szombaton tartották a csúcstalálkozó zárótárgyalásait, amelyekről hétfőn záróközleményt tesznek közzé. A terjedelmesnek ígérkező okmányról Kissinger újságíróknak elárulta, hogy a szöveg kilenctizedében már korábban megegyeztek, az utolsó simításokat végezték el szombaton. Szombaton vették fel képszalagra Brezsnyevnek az amerikai néphez intézendő beszédét is, amelyet az országos televízióhálózatok vasárnap 18 órakor sugároznak. Leonyid Brezsnyevet az elnök nyaralójában szállásolták el. Itt tölti a szombatra és a vasárnapra virradó éjszakát, majd ma reggel utazik vissza a Washington környéki Camp Davidbe, ahol éjszakai pihenő után az SZKP főtitkára hétfőn reggel párizsba repül, hogy Pompidou francia államfővel találkozzék. Ma délelőtt elutazás előtt Leonyid Brezsnyev és Richard Nixon, a kaliforniai San Clementében fogadja a Skylab űrállomás három asztronautáját, akik a világűrben eltöltött 28 nap után pénteken tértek visz- sza a Földre. Szombaton egyébként az amerikai külügyminisztériumban jegyzőkönyvet írtak alá a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok együttműködésének fejlesztéséről a légiközlekedésben. San Franciscóban pedig hivatalosan megnyitották a Szovjetunió főkonzulátusát. Hazaérkezett Bulgáriából a Pest megyei pártmunkásküldöttség A Pest* megye bolgár testvérmegyéje, Szófia megye pártbizottságának meghívására, június 18-án elutazott Pest megyei pártmunkásküldöttség hazaérkezett. HATSZÁZHÚSZ ÚJ OTTHON Tavaly kezdték meg a gödöllői alsóparki lakótelep építését, ahol az első 80 lakásba májusban már beköltöztek a lakók. Az idén összesen 228 lakást adnak át. Az ötéves terv végéig pedig több mint 620 új otthont kapnak itt a gödöllőiek. Gárdos Katalin felvétele A küldöttség vezetője dr. Bíró Ferenc, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára volt, tagjai: Bállá János, a ceglédi járási pártbizottság első titkára, Pataki Márton, a nagykátai járási pártbizottság első titkára, dr. Lőkös László, a gödöllői Agrártudományi Egyetem pártbizottságának titkára és Piszter István, a Pest megyei pártbizottság munkatársa. A küldöttség a Szófia megyei pártbizottság vezetőivel és munkatársaival főként pártépítési és gazdaságpolitikai kérdésekről folytatott tapasztalatcserét, tovább mélyítve a két testvérmegye kapcsolatait. A Holland Munkapárt küldöttsége, amely A. Van Der Louwnak, a párt elnökének vezetésével, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának meghívására tartózkodott hazánkban, befejezte egyhetes magyarországi látogatását, és ma elutazik Budapestről. Tegnap a küldöttség Bencsik Istvánnal, a Hazafias Népfront főtitkárával folytatott megbeszélést, amelynek során a Holland Munkapárt elnöke népfrontdelegációt hívott meg hollandiai látogatásra.