Pest Megyi Hírlap, 1973. június (17. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-23 / 145. szám

Kinőtte kereteit az ÁFÉSZ könyvkötő- és papírfeldolgozó üzeme GYÁRTMÁNYAI AZ ORSZÁG MINDEN RÉSZÉBEN Távol a város központjától, t o Bokros külső részén műkő- [ dik az ÁFÉSZ könyvkötő- és papírfeldolgozó üzeme: talán kedvezőtlen elhelyezése miatt keresik fel olyan kevesen a városból a rendelők. Mint az üzem vezetője, Do­niján Sándor könyvkötőmester elmondotta, munkájuk 80 szá­zalékát Budapest, 18 százalé­kát Kecskemét adja, Nagykő­rös csak két százalékkal járul hozzá. Az üzemben heten dolgoz­nak, s a múlt évben is, csak­nem egymillió forintos forgal­mukkal, jelentős nyereséget értek el. Az üzemet a fővárosi Könyv­kötőipari Szövetkezet látja el legtöbb munkával. A könyv­kiadóknak is számos kötetet kötnek be: ők kötötték például a Corvina Könyvkiadónak a íertődi kastélyt ismertető mű­vészi kiadványát. Legutóbb a kecskeméti Mezőgazdasági Kí­sérleti Intézettől kaptak nagy mennyiségben könyvet, folyó­iratot és újságot bekötésre. A papíripari munkák között, a hagyományos, szabályos iratfedelek gyártásán túl, be­vezették az iskolák tanulói ré­szére az újszerű növénygyűjtő dosszié, a rajztáblahordó bur­kolat s az irodáknak az irat­gyűjtő borítékok készítését, gyártmányaikból az ország minden részébe szállítanak. A papíripari munkák, a megrendelések alapján annyi­ra felszaporodtak, hogy az üzem szűk helyiségében nem tudják azokat elvégezni. Mivel az üzem jelenlegi helyén a bő­vítés nem lehetséges, az ÁFÉSZ a Petőfi utcában bé­relt tágas helyiséget, amelybe az országos papíripari munká­kat gyártó üzemrészleg rövi­desen átköltözik. A könyvkö­tészetet és a kisebb papíripari munkákat továbbra is a Bok­roson végzik. Elmondotta az üzemvezető, többen kérték, hogy a diákok tankönyveit kedvezményes, ol­csó áron kössék be, s ők szíve­sen teljesítik a kérést, ha az iskolákban nagyobb mennyi­ségű tankönyvet gyűjtenek össze, s egyszerre viszik hoz­zájuk bekötésre. Kopa László A városi tanács végrehajtó bizottsága intézkedett Megszüntetik a a Patay — Miért nem kátyútlanít- ják, miért nem javítják meg a Patay utca rövid szakaszát? — tették szóvá többször, a forgalomátterelés alkalmával is a közlekedők. A kérdést, illetve kérést' la­punkban tolmácsoltuk a vá­rosi tanácsnak, illetve a Vá­rosgazdálkodási Vállalat útja­balesetveszélyt utcában vító részlegének, s a városi tanács végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén utasította a városi tanács szakvezetőjét: haladéktalanul töltesse fel a Patay utca gödreit, hogy ne leselkedjék balesetveszély azokra, akik a Kossuth utca rekonstrukciója miatt kényte­lenek azon az útszakaszon közlekedni. A tárgyalóteremből Nem létező támadóról talált ki történetet Elítélték a műtrágyatolvajokat Bojtos Ferenc 31 éves ko- eséri lakost munkahelyén, a kocséri Petőfi Termelőszövet­kezetben italozó, kötekedő em­bernek ismerték. Korábban it­tas járművezetés miatt két- hónapi felfüggesztett szabad­ságvesztésre ítélték. Egyik nap, munkája végezté­vel, barátaival a Kutyakaparó csárdában sörözött. Az esti órákban hazafelé indultak, Bojtor kerékpárt tolt maga mellett Mögöttük két szolgá­latban levő önkéntes rendőr haladt motoron, majd, amikor utolérték az út szélén igyekvő csoportot, Bojtos a kerékpárt a motor elé dobta. A motor vezetője hirtelen fékezett, utasa pedig leesett a hátsó ülésről, de szerencsére, nem szenvedett súlyosabb sérülést. Az önkéntes rendőrök to­vábbmentek, és a járőrben levő körzeti megbízottal kö­zölték az esetet, majd vissza­felé haladtukban ismét talál­koztak Bojtosékkal. Ekkor az egyik önkéntes rendőr kérdőre vonta Bojtost, aki válaszul ököllel arcul ütötte őt. A rend­őrjárőr most már határozott közbeavatkozással megfékezte a garázdát, és előállította a rendőrkapitányságra, s bűn­vádi eljárást indított ellene. Bojtos tagadta bűnösségét: azt állította, hogy a kerékpár véletlenül csúszott a motorozó önkéntes rendőrök elé. A bíró­ság a védekezést nem fogadta el, mert a tanúk egybehang­zóan állították, hogy Bojtos szándékosan tette, amit tett, s hivatalos személy elleni erő­szak bűntettében marasztalta el őt, héthónapi börtönbünte­tésre ítélte. A bíróság elren­delte a korábban felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtá­sát is. ★ M. Dénes 59 éves nagykőrösi lakos feljelentése alapján, a városi rendőrkapitányság bűn­vádi eljárást indított ismeret­len tettes ellen. M. Dénes azt állította, hogy az esti órákban valaki kira­bolta: hazafelé tartott, amikor hátulról leütötték, s kabátja zsebében levő pénztárcájából 260 forintot, nadrágzsebéből pedig aprópénzt vett el az is­meretlen támadó. A nyomozás során megálla­pították, hogy a kérdéses na­pon M. Dénes Szomszédasszo- nyának nem fizette ki a vil­lanyszámlát, mert, mint mondta, elvesztette pénzét. A későbbi kihallgatás során az­után bevallotta, hogy a törté­netet csak kitalálta. A városi ügyészség »büntető­jogi felelősségrevonást kezde­ményezett M. Dénes ellen ha­tóság félrevezetésének vétsége miatt, s a városi rendőrkapi­tányság, az ügyészség jóváha­gyásával, figyelmeztetésben ré­szesítette őt. ★ Lantai István 37 éves nagy­kőrösi lakos, az állami gazda­ság gépkocsivezetője és Dakó Ferenc 34 éves rakodómunkás a gazdaság területéről 21 zsák műtrágyát lopott el. Megbízó­juk Szecsei László, a legelte­tési bizottság elnöke volt, aki megállapodott Dakóval, hogy zsákonként ötven forintot fizet neki. Dakó rávette a lopásra sógorát, Lantai Istvánt, akinek segítségével, először 10, később 11 zsák műtrágyát adtak át Szecsei Lászlónak. A bíróság Lantai Istvánt lo­pás miatt 3 ezer, Dakó Feren­cet ugyanezért 4 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, Szecsei Lászlót pedig mint orgazdát vonta felelősségre, és 3 ezer 500 forint megfizetésére köte­lezte. Mit látónk ma a moziban ? A miniszter. Színes svéd film. ^ Kísérőműsor: A kosár, meg a labda. Előadások kezdete: 6 és 8 órakor. KISKÖRZETI MOZI A BÄNOMI ISKOLÁBAN Utazás a Nap túlsó oldalá­ra. Színes, fantasztikus angol film. Kísérőműsor: Magyar hír­adó. Hídavatás. Előadás kezdete: este fél 8 órakor. Önkiszolgáló rendszerű Eggyel több bolt Vetőmagvakat is árusít A Bács megyei Iparcikk Kis­kereskedelmi Vállalat, mely­nek Bács megyében 90 üzlete és áruháza van, a Kecskeméti utcában, a lakberendezési áru­ház helyén, háztartási, vegyi- anyag-, illatszer- és növény- védőszer-boltot nyitott. A vállalattól megjelent Kal­már Béla igazgatóhelyettes és Fekete Károly szervezési ve­zető, s ők adták át a minap a szépen berendezett, 600 ezer forint értékű, gazdag árukész­lettel felszerelt üzletet Verecz- kei István boltvezetőnek, vala­mint a három elárusítónak. XVII. ÉVFOLYAM, 145. SZÄM 1973. JÚNIUS 23., SZOMBAT Kocsér, Új Élei Tsz Gondosan felkészültek az aratásra Esőt vár a kukorica - Gépjavítás a mezőn A bolt önkiszolgáló rendsze­rű. Szépen csoportosítva talál­hatók a polcokon, bő válasz­tékban. háztartásban szükséges mosószerek, vegyi anyagok, va­lamint kozmetikai és illat-, növényvédő és permetezősze­rek. Az árukészletet sok apró Háztartási cikk egészíti ki, a gyalogszéktől a vasalódesz­káig. Különlegesség az Irán­ból importált, gumianyagból készült, kényelmes, erős pa­pucs. A vetési idényben a ve­tőmagvak árusítását is beveze­tik. Az új boltot már az első napon sok vásárló felkereste. K. L. Augusztus tizedikére befejezik Smaragdzöldből lassan arany­lóvá válik a kocséri határ. A kocséri Üj Élet Termelőszö­vetkezet irodájában az ad­minisztrátorokon kívül szak­embert nem találni: a főker­tész tapasztalatcsere-látoga­tásra ment a szomszéd megye egyik nagy kertészetébe, az el­nököt Budapestre szólította munkája. A főmezőgazdász a határt járja, sok a dolga. Amikor végre előkerül, friss széna il­latát hozza magával, s egy se­reg mondanivalót. Péter— Pálig, az ar;^ás kezdetét jel­ző hagyományos napig egyre Az Irodagéptechnikai Vállalat telepén AQUANTÁTÓL A KATUSIG Az előtérben Utasi Magdolna és Papp Zoltánné a Quanta- számológép számítási próbáit végzi. Naponta 13—13 próbálnak ki, 180Ó számsor be­ütésével, különböző műveletek elvégzésével: így biztosítják az irodagép pontos működését. rövidül az idő. Becsülettel megdolgoztak eddig is minden eredményért, és nekigyűrkőz- ve készülnek a nagy munka folytatására. A termelőszövetkezet ter­mőterülete nem rosszabb a tavalyinál, sem vetésszerke- zetileg, sem pedig a becslés szerint. Az aratást az őszi árpá­val kezdik: 62 hektárról átlagosan 23 mázsa hek­táronkénti szemtermést várnak, jó minőségűt. A triiikálé jobbnak ígér­kezik, mint a tavalyi volt. Ebből a takarmánynak szánt gabonaféléből a 457 hektár területről 14 mázsás átlagot remélnek. A termés egy ré­szét megtartják saját állat­állományuk számára, a többit a terményforgalmi vállalat közvetítésével értékesítik. Őszi búzát 97 hektáron ve­tettek, ebből, a termésbecslés szerint, 26 mázsát várhatnak hektáronkénti átlagként. 61 hektár rozsuk csaknem 1050 mázsányi termést ígér. Kuko­ricát most 94 hektáron vetet­tek. A viszontagságos időjárás ellenére a vetés minősége el­fogadható, vegyszerezéssel művelik, gondozzák, de eső kellene a növénynek, hogy termésével elérjék a tervezet­tet. A kukorica eddig szé­pen fejlődött, de most látni, ahogy összesodródnak, „furu­lyázni"'-kezdenek a levelei, ez pedig a vízhiány jele. A legfontosabb területe­ken, a kertészetekben s a gabonaföldön is öntözőbe­rendezéseket működtet a termelőszövetkezet. Nyolc öntözőapparátus áztatja a talajt, de nem tudja a kel­lő csapadékot helyettesíte­ni szerte a határban. Az aratási gépszemlét már megtartották a kocséri Üj Élet Termelőszövetkezetben. Gépállományuk állapota jó­nak mondható. Valamennyi darabját gondosan előkészí­tették a munkára. A raktár­ban több százezer forint érté­kű kiegészítő alkatrészük van a hibák javítására. Még­sem elégedettek teljesen, mert, mint mondják, az általánosan hiánycikknek számító alkat­részeknek szűkében vannak. A tsz-nek hat SzK—4-es kombájnja és huszonhat erőgépe áll aratásra ké­szen. A kombájnokon az olajcserét, a zsírzást vég­zik nagy lelkiismeretes­séggel. Az aratást úgy tervezik, hogy a gépeket vissza sem hozzák a földről, míg mindent be nem takarítottak: a kellő kiszol­gálást a helyszínen Végzik, a kisebb javításokat szintén. A hat kombájnhoz kilenctagú gépkezelő szakmunkásgárdá­juk van, mely jó időbeosztás­sal igyekszik majd, hogy az aratást a tervezett határidő­re, augusztus 10-re befejez­zék. A termelőszövetkezet gon­doskodik aratás idején a sza­badban dolgozók ellátásáról, s a megtett munkavédelmi in­tézkedések szigorú megtartásá­ra mindenkit köteleznek. Meg­szervezték az ivóvízellátást, a tűzvédelmi szolgálatot, és a be­takarított gabona megfelelő tá­rolásáról is gondoskodnak. e. k; MA: Petőfi emlékűnnepség a Kutyakaparó csárdánál A Hazafias Népfront kocséri szervezete ma, június 23-án, délután 3 órai kezdettel a Ko­csér határában levő Kutyaka­paró csárdánál Petöfi-emlék- ünnepséget rendez. SPORT Fontos hét pont Galgahévízről Igen jól szerepeltek a me­gyei bajnokságban a körösi kézilabdások: hat mérkőzés közül ötöt megnyertek, egy ta­lálkozó pedig döntetlenül vég­ződött. FÉRFIAK Nk. Kinizsi—Galgahévízi TSZ SK 20:19 (11:10). Nk.: Szabó — Nagy A. (2), Tóth (7), • Varsányi G. (3), D. Kovács F. (3), Bertalan (4), Viikartóczki (1); csere: Bekő, Zubány M., Nagy Z., Fülep, Szőke. Idegen­bén jól kezdett a Kinizsi, de később némileg elfáradtak, és felváltva estek a gólok. Szünet után 6 egymás utáni gólt értek el a hévíziek, de a körösi fiúk — remek taktikával — ember- hátrányban is egyenlítettek. Az utolsó két percben 3 gólt dobott a csapat, és értékes győzelmet aratott. Nk. Kinizsi ifi—Galgahévízi TSZ SK ifi 22:16 (11:7). Fe­gyelmezett, kemény játékkal, jó ellenfelet győztek le a kö­rösi ifik. Góldobók: Juhász Gy. és Dér (9—9), Gál (3), és" Ko­vács F. (1). NŐK Tápiószelei Kohász—Nk. Toldi ITSK 10:10 (5:4). Nk.: Steák — Boda (2), Egyed (3), Sütő, Dér (1), Vikartóczki (4), Plavecz; csere: Gálig, Ádám. Az Erőteljes felépítésű szeleiek a bátortalanul kezdő Toldi el­len 5:l-re vezettek. Később a körösiek, 10:9-re vezetve, két biztos helyzetet is kihagytak, s a Kohász egyenlített. Nk. Toldi ITSK—Tápiószele 13:6 (6:4). Nk.: Steák — Boda (1), Egyed (3), Sütő (4), Dér (3) , Vikartóczki (2), Plavecz; csere: Gálig. A körösi vissza­vágón kezdetben mindkét gár­da jól védekezett. A toldisok kitűntek remekül helyezett, alsó sarkos lövéseikkel. Az ITSK két perc alatt 3 gyors góllal kezdte a II. félidőt, és jó csapatjátékkal, biztosan győz­te le keménykedő ellenfelét. Nk. Toldi ifi—Tápiószele ifi 11:2 (5:2). Körülményes já­tékkal is biztos volt a győze­lem a sokkal fiatalabb hazaiak ellen. Gd.: Polgár (5), Habony (4) , Bacsó (2). Nk. Toldi ifi—Tápiószele ifi 14:4 (8:4). A mindössze öt já­tékossal kiálló vendégcsapat 10 percig jól tartotta magát, azután az ITSK javuló játékot mutatott. Szünet után az ellen­fél lelkesen igyekezett. Szombati műsor BIRKÓZÁS Szolnok: felnőtt kötöttfogású országos I—IV. osztályú Tisza Kupa-verseny. LABDARÜGÄS Kinizsi sporttelep, 17: Nk. Kinizsi II—Bem SE (Cegléd) II. járási bajnoki mérkőzés. TERMÉSZETJÁRÁS Börzsöny-hegység: a Kinizsi túrája. S. Z. A zöldkoszorús szocialista brigád négy tagja, Bodrogi Ist­vánná, Jónás Katalin, Hajagos László és Karai Endre elekt­romos író- és könyvelőgépeket javít. A telep szervize az ország minden részéből érkező pénz­tárgép javításával is foglalkozik. Debrecenből „Ratus A—20” gépek érkeztek, Károly István éppen velük foglalkozik. Varga Irén felvételei 1 t

Next

/
Oldalképek
Tartalom