Pest Megyi Hírlap, 1973. május (17. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-20 / 116. szám
1973. MÁJUS 20., VASÁRNAP "'T^ÍWíip 7 A Lunohod—2 szovjet automata készülék — más műszerek mellett — egy csillagászati fénymérőt is hordoz. Ilyen műszere a Lunohod—1-nek nem volt. A műszert a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának krími asztrofizikai obszervatóriumában készítették, Andrej Szevemij, az obszervatórium igazgatója irányításával. Az igazgató ezzel kapcsolatban az alábbiakban válaszol az APN munkatársának néhány kérdésére. VÁLTOZATLANUL AZ EMBEREK ÉRDEKLŐDÉSÉNEK KÖZÉPPONTJÁBAN ÁLL A VILÁGŰR MEGISMERÉSÉÉRT KÉSZÍTETT TERVEK VÉGREHAJTÁSA. E HETI TUDOMÁNY—TECHNIKA ÖSSZEÁLLÍTÁSUNKBAN EZÉRT ISMÉTELTEN az űrkutatás LEGÚJABB ESEMÉNYEIRŐL ÉS EREDMÉNYEIRŐL KÍVÁNJUK TÁJÉKOZTATNI OLVASÓINKAT. Mieekéiíík a tutSonimny scs&lyeslaiábtBn > Messze északon, a Spitzber- gák és a Szevemaja Zemlja Északi-föld szigetek között fekszik a Ferenc József-föld. Ennek egyik kis szigetén (Hayes), a 81. szélességi foktól délre működik a szovjet „Drushnaja” geofizikai állomás. Az utóbbi években beható kutatásokat Végeztek a sarki fény jelenségével, valamint a tenger, a jég és a légkör adatainak mérésével és elemzésével kapcsolatban. A bázisról rendszeresen meteorológiai kutató rakétákat lőnek fel, mintegy 200 kilométer csúcs- magasságig. 1967 óta élénk szovjet— francia közös kutatást végeznek a geofizikai állomáson. Rendszerint szovjet gyártmányú kutatórakéták repítik a magasba a szovjet és francia gyártmányú műszereket. Az eredményeket közösen elemzik. j — MI is tulajdonképpen ez a csillagászati fénymérő és mi a rendeltetése? — A műszer egy speciális fényvezetővel ellátott lencse nélküli teleszkóp. A fényvezető, vagy másképpen fényterelő a műszer elemeit védi a fénytől. Fényfogóul egy fotóéi ektrikus sokszorosító szolgál. Különlegessége, hogy kétcsatornás: az egyiken a látható sugarakat méri, a másikon az ibolyántúliakat. A műszernek az a rendeltetése, hogy regisztrálja az égbolt nagy részének sugárzását, és meghatározza a csillagmezők fényességét, vagyis fényerejét. — Mit eredményezhetnek ezek a kutatások? — Nem reménykedünk semmiféle szenzációs dologban. Nagyon is konkrét céljaink vannak. Műszerünk már-gyakorlott űrhajós. 1964-ben a Kozmosz 51-en, 1968-ban pedig a Kozmosz 213-on repült. A műszer jól működött, az eredmények érdekesek voltak. Kiderült, hogy az égbolt fényessége, fényereje mintegy 30 százalékkal nagyobb, mint hittük. De mi lehet ennek az oka? Feltehető, hogy a fénytöbbletet a fény szétszóródása okozta a földi légkör felső rétegeiben, valamint a Földünket körülvevő meteorfelhőkben. Most azt akarjuk felderíteni, hogy milyen fényes a Holdnak az égboltja? Persze, megkérdezhetné, hogy a Holdon járt ember ezt miért nem derítette fel? A helyzet az, hogy az űrsisak védőüvege a lencséhez hasonlóan, szórja a fényt. Ezenkívül a fényt láthatatlan porréteg is fedheti, homályo- síthatja. Mindez torzítja a mérések eredményeit. A mi lencse nélküli teleszkópunk mentes ezektől a fogyatékosságoktól. Gyakorlati szempontból ezekkel a kísérletekkel kideríthetjük, hogy az égitesteik a Földről nézve mennyire vannak távolabb, mintha a Holdról néznénk. — Nyilvánvaló, hogy a Holdon elhelyezett teleszkóp jóval messzebbre „Iát”, mint bármilyen földi műszer, hiszem a Holdnak nincs légköre. — Valóban így von. Teleszkópunkkal például azt is tisztázhatjuk, hogy érdemes-e a Holdon csillagvizsgálót berendezni. — Ezenkívül milyen feladatai vannak ennek a kísérletnek? — Teleszkópunk segítségével napközeiben akarjuk vizsgálni az állatövi fényerősségét. Naprendszerünk tele van meteoritporral. Ez a por a nappálya síkja körül, a Nap körül összpontosul, és átmegy a napkoszorúba. A napsugarak a meteoritporral szétszóródnak és az állatövi fény hatását keltik. Mi a kapcsolat az állatövi fény és a külső napkorona között? Ha válaszolni akarunk erre a kérdésre, altkor az állatövi fényt egészen napközeiben kell megvizsgálni. A Földről ez lehetetlen, a Föld bolygójáról — lehetséges, de nehéz: az égbolt fényessége gyengébb, mint a Holdon, ezenkívül a műszert úgy kell orientálni, mint egy kozmikus készüléket. Az ilyen kísérlet színhelyének a legalkalmasabb a Hold. Az a térség, ahol a Lunohod jelenleg tartózkodik — még inkább alkalmas hely: a helyi függőleges sík és az egyenlítő síkja körülbelül 25 fokos szöget zár be. Ez a legjobb látásszög a műszer számára. A kísérlet másik feladata a nagyobb csillagkép- zodmények megfigyelése, a galaktika, vagyis a Tejút figyelése. A Tejút • számtalan csillagával és csillagporával a holdéjszaka alatt a műszer látómezején halad keresztül. Érdekes kérdés ebben a kísérletben a galaktika és a csillagmezők sugárzásának színképösszetétele. Szeretnénk megállapítani például a túlzott vagy kevés ibolyántúli sugárzást, összehasonlítva a várhatóval, s így elszakadni attól az elmélettől, amely a csillagok számának ismeretén, színképén és fényerején alapszik. — Hogyan kívánják ezt a kísérletet végrehajtani? — A holdnappal folyamán az állatövi fényt vizsgáljuk. A holdéjszaka alatt viszont a Tejút, valamint a galaktikus öv fényjelzőit kíséreljük megfigyelni. — Hogyan vált be a műszer az első holdnappalon? — Nem azonnal kezdett működni. Először úgynevezett próba-bekapcsolásokat csináltunk. Amikor meggyőződtünk a műszer működőképességéről, még a holdnappal lejárta előtt bekapcsoltuk a tudományos mérések rendszerébe. Elég jó eredményeket kaptunk a látható és a közeli ibolyántúli sugarakról. A Lunohod—2 — földi laboratóriumban. Meteorológiai előrejelzés - léggömbökkel A magaslégköri áramlatok sebessége, iránya ismeretének hiányában nem lehetséges pontos meteorológiai előrejelzés. A Földünk felett 12 000 méter magasságban uralkodó légáramlatok feltérképezését szolgálja a francia űrkutatás eddig legnagyobb programja, az EOLE-terv végrehajtása. Az EOLE-program 1971. augusztus 16-án indult be. Ezen a napon az amerikai Wallops Island bázisról Scout-rakéta segítségével fellőtték az EOLE jelzésű francia gyártmányú mesterséges holdat. Ugyanezen a napon megkezdték a meteorológiai léggömbök felbocsátását három argentin bázisról (Mendoza, Nenguen és Lago Fagnano). Általában napi 10 ballont bocsátanak fel. Az a cél, hogy eny- nyi léggömb sodródjék Földünk déli féltekéje felett 12 000 méteres magasságban, a 20. és a 70. szélességi körök közötti sávban. A léggömb beáll a szélirányba és sodródik a magaslégköri áramlatokkal, amelyeknek egyébként a polgári repülés pilótái nem örülnek. Az EOLE mesterséges hold 100 perc alatt kerüli meg a Földet, az egyenlítőhöz viszonyított 50 fokos hajlásszög mellett. A mesterséges hold tehát 5 perc alatt 500 ballont tud „kikérdezni”. A ballonok kosarába ugyanis rádió-adóberendezéseket telepítettek. Az EOLE mesterséges hold az UHF-sá- von lokalizálja a léggömböket, a VHF-sávon pedig ezek sebességét, irányát tovább jelenti a földi állomások felé. Az EOLE memória- kapacitása egyébként 897 ballon kikérdezésére alkalmas. Az adatokat a földi állomásokon összegezik. Az EOLE-terv földi számító központja és vezérkara a franciaországi Brétigny-ben települt. A ballonok keringési sebessége és haladási iránya egyébként a 12 000 méter magasságban uralkodó szélárajnlatok sebességével és irányával azonos. Ezek tehát a széljelzők. Az EOLE-program az űrkutatás első olyan vállalkozása, amelynek során folyamatosan adnak adatokat az atmoszféra felső rétegében uralkodó légkör mozgásáról. Ez nélkülözhetetlen előfeltétele az egész Földre kiterjedő megbízható meteorológiai előrejelzéseknek. A francia—amerikai—argentin közös űrkutatási programba 1971 októberében kis hiba csúszott. A franciák ugyanis minden egyes ballont kisebb robbanótöltettel láttak el. A léggömböket földi parancsra fel lehet robbantani a magaslégkörben, amennyiben veszélyeztetik a polgári légiforgalom gépeit. Október elején összesen 141 ballon végezte munkáját a magaslégkörben, amikor az egyik központból emberi tévedés folytán robbantási jel futott ki az EOLE-hoz. A mesterséges hold 72 ballont parancsra felrobbantott. Mihelyt vette az ellenparancsot, azonnal leállította a robbantást és így 69 ballon megmenekült a megsemmisüléstől. A ballonokat azóta természetesen pótolták. Egyikmásik már 9000 kilométert is megtett. Sok esetben a magaslégköri áramlatokban elérték a 160 km/óra sodródási sebességet. , Az EOLE-program kivitelezése 1972-ben tovább folyt. A ballonok számát először 500-ra, majd 750-re emelték. A kikérdezést az EOLE- hold végzi tovább. A lesugárzott adatok feldolgozását a brétigny-i központban elektronikus számítógépekkel végzik. A francia és az amerikai űrkutatók remélik, hogy az EOLE-program sikeres végrehajtása a jövőben lehetővé teszi a pontosabb meteorológiai előrejelzések készítését. Francia meteorológiai ballon feltöltése. I Kutatóholdak a Föld körül Nemzetközi együttműködés keretében egyre újabb mesterséges holdakat juttatnak Föld körüli pályára. Ezek egyike az 1972. november 22-én felbocsátott — a képen látható — ESRO—L a nyugat-európai űrkutatási szervezet hetedik kutatóholdja. Négylépcsős amerikai Scout-rakcta emelte magasba egy kaliforniai kilövőhelyről. Műszereit angol, svéd és nyugatnémet szakemberek készítették. A szocialista országok űrkutatási szervezete Interkozmos* néven bocsátja fel kutatóholdjait, szovjet segítséggel. Az In- terkozmosz—8-at ugyancsak 1972. novemberében lőtték fel tudományos feladatok teljesítésére. Cioikovszkij álma és a valóság Az elkövetkező években az eddigi korlátozott időtartamú űrrepüléseket, holdutazásokat a tartós űrrepülések váltják fel, amelyek a tudósok véleménye szerint alkalmasabbak a világűr megismerésére. Az előkészületeket mindkét „űrhatators” megkezdte, már kering a Szaljut, és hamarosan keringeni kezd a Skylab. Milyen előnyökkel járnak ezek a váltott személyzetű, hosszú élettartamú űrszerkezetek? Ilyen űrállomás létesítése nem történhet alapos, mindén részletre »kiterjedő kutatómunka és előkészítő kísérlet nélkül. Tervszerűen kell törekedni a kitűzött cél eléréséhez. Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Szál jut-űrállomás — és a későbbi űrállomások — létesítése felé az első lépést nem Gagarin űrrepülése, nem az első szputnyik felbocsátása jelentette. Cioikovszkij még a 20. század elején' — matematikai számításokkal alátámasztva — nyilvánosságra hozta ez irányú elképzeléseit. Az ő útmutatását, tanácsait követjük most is. Az űrállomás létesítéséhez szükséges tapasztalatok megszerzésében a Vosztok-, valamint a több férőhelyes Voszhod- és Kozmosz-űrhajókon kívül a szerény, automatikus Poljot- szputnyikok is részt vettek. A legnagyobb szerep a Szojuzoknak jutott, amelyek már 1969-ben, összekapcsolásuk révén űrállomást alkottak. Az igazi űrállomás lényegesen különbözik a kísérletitől. Állandóan Föld körüli pályán tartózkodik. A kutatók űrhajókkal keresik fel, és azokon térnék vissza a Földre. Az űrállomás formája, mérete, súlya és felszereltsége csak a kutatás céljától, a hordozórakéta teljesítményétől függ. Fedélzetén már sokkal több műszer helyezhető el, mint a Szojuzok orbitális fülkéjében. Egyébként a Szojúzok összekapcsolása az orbitális kutatófülke jelenléte miatt tekinthető kísérleti űrállomás létesítésének. Az űrállomásnak — az űrhajókhoz képest — nincs szüksége szilárd borításra és hőszigetelő rétegre, mivel nem kell visszatérnie az atmoszférába, ami nagy megterheléssel jár. Ez lehetővé teszi, hogy magának az űrállomásnak a súlyát csökkentsük, ugyanakkor több kutatóeszközt és az űrhajósok élet- feltételeit biztosító berendezést vigyünk magunkkal. Az űrállomás, mivel súlya és méretei tekintetében nem támasztanak szigorú követelményeket, sokkal kényelmesebb lehet, mint a kísérleti. Egy sor tevékenységet, amit az űrhajós maga kénytelen elvégezni, az űrállomáson automaták intéznek. A kutató teljes egészében feladatának szentelheti idejét, nem kell egyéb kérdésekkel, mint pl. az energiaforrások ellenőrzése és szabályozása, az űrállomás navigálása stb. foglalkozni. Az űrállomás tágas helyisége lehetővé teszi, hogy kényelmes ágyat állítsanak fel, a földihez hasonló ételeiket automata készítse, sőt, a kutató bizonyos „sporteszközökkel” — munkaképességének megőrzése céljából — testedzést végezzen. Az űrállomás fedélzetén minden a kényelmes munka és pihenés, sőt, a kötetlen időtöltés lehetőségeit szolgálja. Ez utóbbi teljesen újszerű az űrkutatásban és legalább olyan fontos, mint a korábbiak, mert a munkavégzés alapfeltétele. A kutatók az űrállomások fedélzetén nem rekordok megdöntése, hanem folyamatos munkavégzés céljából tartózkodnak. A munka és a szórakozás élettanilag sem választható el egymástól. Az űrállomás tulajdonképpen egy magasba emelt kutatólaboratórium. A felszerelése műszerekből, berendezésekből áll, de ezek nem azonosak a földi laboratóriumok felszerelésével. A feladatokhoz megfelelően kialakított, speciális műszerekre van szükség. Ezek már különböznek az automatikus űrállomásokon alkalmazottaktól, bár azokhoz állnak legközelebb. Lényeges különbség közöttük, hogy az ember közvetlenül alkalmazza őket, vagyis kibontakoztatják az ember sokoldalú meg- figyelöképességét. Az ember teheti meg egyedül, hogy felfigyelve egy-egy kísérlet mellék jelenségére, új területeket fedezzen fel a további kutatások számára. Rugalmasan megváltoztathatja a kutatási programot a feltáruló lehetőségek függvényében, megismételhet egy-egy kísérletet stb. Az orbitális űrállomás az az eszköz, amelyet az ember közvetlenül, tehát nem a földről fog irányítani. Állandóan jelen lesz a fedélzetén és folyamatosan végzi kutatásait. • T. M. Hogyan tótja a Lunohod-2 a csillagokat?
