Pest Megyi Hírlap, 1973. május (17. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-20 / 116. szám

PEST UECVEI '&Círlap 1973. MÁJUS 30., VASÁRNAP Jánossy Csapó Györgyi: A békák irály fi Élt egyszer, túl az Óperen- cián és a beváltatlan üveg­hegyeken, egy elátkozott ki­rályfi. Mocsárban élt, Illa- bársony menták és vidám, villogó kis lidércelt között, akik valamennyien igen meg­szerették. Néha kiült kuru- tyolni a partra, mert hogy szavamat szavamba ne ölt- sem, valami ismeretlen és régi vétkéért, amit már jó­maga is elfelejtett, egy bo­szorkány békává változtatta. A harag okát már senki sem tudta, de azért ő megmaradt békának. Duzzogós vén ba­nya lehetett az illető, ha eny- nyi ,év után sem tudott meg­bocsátani. A békakirályfi es­ténként kiült a partra, ilyen­kor a csöndes, hosszú hajú fűzfák eltakarták és gyönyö­rűséges hangversenyt rende­zett a sustorgó nádaknak, versenyre kelt a széllel és az vitte tovább énekét: Mit varrsz? Mit varrsz? Papucso- cso-csot! Papucso-csocsot! Nem volt valami nagy eszmei mondanivalója a dalnak, de- hát a hallgatóságnak ez is szép volt. Különben is a két­kezi munkát dicsőítette, ami már akkoriban is komoly iro­dalmi erénynek számított. An­nál nagyobb bajban lett vol­na, ha egyszer valóban pa­pucsvarrásra szorítják. De azért nem volt rossz élet a mocsári. Délelőttönként rend­ben tartotta veteményeskert­jét, már ilyenkor nyár elején javában termett a békalen­cse, délutánonként pedig el­üldögélt egy tavirózsa leve­lén, nézegette a fehér szir­mokat, a finoman remegő fényes, sárga porzókat, hosz- szú és bölcs beszélgetést foly­tatott a világot járt szitakötő­vel, rántott szúnyogot va­csorázott és este kieresztette hangját a műértő lidércek nagy élvezetére. Ez a jó élet egészen ad­dig tartott, amíg a Király­lány meg nem érkezett a tó partjára. Első dolga az volt, hogy a békésen sütkérező, el­átkozott királyfit leborította zsebkendőjével. A királyfi na­gyon megijedt és csúnyán prüszkölt a Coty-Emerqude- tól, aztán végre eszébe ju­tott a mese és megkérte a Királylányt illendően. — Csókolj meg engem, szépséges leányzó! És ígérd meg, hogy a feleségem leszel! — Nahát! — mondta a Ki­rálylány. — Azt hittem, hogy ezt a hülyeséget már kitö­rölték a meséből! — Látod, hogy nem — fe­lelte a béka kissé idegesen. Azt persze nem mpndta han­gosan, hogy neki is jobb lenne, ha most a királylány szépen visszaéri gélné a mo­csárba és mennének mind­ketten a maguk útján, el­térve a mesétől. — De én most nem lehetek a feleséged — sajnálkozott a Királylány. — Most éppen a Csillagszemű Juhásszal járok. A béka mérges lett. — Az a királylány a mesében nagyon egyedül van, mert két nagyobb testvére elűzte a háztól. Sen­kije sincs és piszkos kis kö­ténykében mászkál az erdőn. — Akkor az nem én vagyok. Nincs testvérem. A viszontlá­tásra! — Várj még! Engem valaki­nek meg kell csókolnia, kü­lönben életem végéig béka maradok. Mondd: nagyon szereted azt a juhászt? — Hát igen. Ámbár királyi ősöm tiltja, mert a juhásznak hosszú a haja és hétszám nem mosakszik. Csak akkor vesz tiszta gatyát, ha hozzánk jön a palotába. Igazi hippy ! — tapsikolt a Királylány. — És velem most mi lesz? — Várj a sorodra — mondta a királylány és a zsebkendő­jébe csomagolta a békát. — Nem lehet az, hogy mindenkit egyszerre csókoljak meg. — No, de talán!... — dado­gott a béka a kölni vizes zseb­kendőben és enyhe hányin­gere volt. — Addig hagyjál szabadon, kérlek! Semmi ked­vem a palotában az idilljei- det nézegetni! — Szó sem lehet róla! Le­het, hogy te vagy az igazi, ha más meséből keveredtél is ide. Kapsz egy befőttesüve- get, meg létrát. Nagyon csi­nos kis levelibéka leszel. — Leányzó! — hörgött a ki­rályfi. — Ezt a csúfságot me­red velem megtenni?... Nem ismered hatalmamat! — Ugyan kérlek, mi csúf­ság van az időjóslásban ? Ha egy ember csinálja és rosszul, akkor királyi atyám fejét véteti. Van már külön me­teorológustemetőnk. De egy Szentendrei hetek Asszonyi Tamás érméi------------------------ számú ügy­1 A 111 ■es | védi mun­----------------------- közösségben dr. Albert Lívia voit az egyet­len női ügyvéd. Rajta kívül még tizenketten dolgoztak az üzlethelyiségből átalakított irodában. A munkaközösség délután négy órától kezdve volt nyit­va, de Albert Líviának ezen a napon sürgős periratot kellett elkészítenie, ezért már két óra­kor bement. Tíz perccel ké­sőbb negyven év körüli, ro­konszenves férfi lépett be az utcáról a munkaközösség aj­taján. — Róbert Ernőd vagyok — mutatkozott be a jövevény —, segítségre van szükségem, írásba adott házassági ígéret megszegéséről van szó. Elvál­lalja az ügyet.? — El. Kérem, töltse ki a meghatalmazást. A férfi kitöltötte az ívet, azután megkérdezte: <— A lopást milyen bünte­téssel sújtják? — Egy hónaptól öt évig ter­jedhető börtönnel. — Megéri — mondta a férfi és megcsókolta a nőt. — Alti csókot ad, az két pofont kap — mondta jéghi­deg hangon a lány és ütésre emelte a kezét.-------------------- lefogta a nő | A férfi | karját és újra------------------- megcsókolta az üg yvédi kamara tagját. — Bocsásson meg, de én megrögzött, visszaeső bűnös vagyok. — Takarodjon innen! — mutatott a lány az ajtóra. — Megengedi, hogy előbb letöröljem a rúzsát a számról? Elővette a zsebkendőjét, megtörölte a száját, majd megszagolta a rúzs piros foltját. — Christian Dior — mond­ta szakértelemmel, azután el­mosolyodva folytatta: — Ne csodálkozzék, meg­kérdeztem a szemközti illat­szertárban, ahová többször láttam magát bemenni, hogy A világ abLliai Tízéves koromban találkoztam először a színházzal. Akkor kerültem fel vidék­ről és a sok, váratla­nul rám szakadf cso­da közt, iskolai juta­lomként kaptam egy színházjegyet a Vá­rosiba. Félelmes volt minden: a csőröm-, pölő villamos, a Rá­kóczi út zajgó töme­ge, a Városi Színház irdatlan épülete, a végeláthatatlan lép­cső- és folyosólabi­rintus, a zsibogó gyerekhad, a terelő tanárnők szigorú ki­áltásai, a páholyok és a széksorok bordó bársonya, a meleg, a félhomány, a ruha­tár fogasai... Télikabátomat en­gedelmesen letettem a ruhatárban, azután beültem társaimmal a nézőtérre. A Se­villai borbélyt adták. Akkor hallottam elő­ször Rossini zenéjét, akkor láttam először fényszórók tüzében ragyogó színpadot és felnőtteket, akik nó- tázva beszélnek. Tá­FEHER KLARA: SZÍNHÁZ tottam szememet- számat, kábult vol­tam és megilletödött. A szomszédom meg­lökött. „Te, hová tet­ted a ruhatári cédu­ládat?" ,JMimet?" „Hát a cédulát, te hülye, amire ritajd visszaadják a kabá­todat.” „Már miért adnák a kabátot cé­dulára?” Egy-két ta­pasztaltabb pesti gyerek vihogott kö­rülöttem. A tanárnő mérgesen ránkpisz- szegett, én pedig egy­szerre hideget, me­leget éreztem a gyomromban, ha­samban. Hol a kabá­tom? Jézusmária, mi lesz a kabátommal? Mi lesz otthon? Ho­gyan mondjam meg? Kinn esik a lucskos novemberi eső — még a csontom is di­dereg a hidegtől. És otthon sincs másik kabátom. Talán so­hase lesz már. A színpadon szóltak a vidám dallamok, szí­nek és fények kava­rogtak. Bnbennem zihált a rémület. A kabátom... a kabá­tom ... Először úgy gondoltam, hogy szólok az osztály­főnök tanárnőnek... de még azt is? Az otthoni baj éppen elég lesz, még az is­kolai szégyent is? Nem, nem. El kell bujdosni, meg kell semmisülni, igen, meg kell semmisül­ni... Itt csak a ha­lál segíthet. Taps. Fény. Me­leg. A színészek haj- longanak a függöny előtt. Egy bácsi pe­recet árul, kiszala­dok a nézőtérről. Vé­gig a folyosón, már rohanok is el a ruha­tár előtt, amikor rám kiabál egy klott kötényes néni. „Hé, állj meg, te kis csú­nya szemüveges!... Te, persze, hogy te... Te vagy az a mulya, kétszer is szóltam, hogy itthagytad a ruhatári jegyedet..." És jött a második felvonás. Vidám olasz zene. Feloldó­dás. És egyszerre minden enyém lett a festett világból, száll­tam és fürödtem a dallamokban. Ki tudja; ha akkor nem kapom vissza a kabátomat, ma víg­játékok helyett tra­gédiákat írnék. milyen rúzst szokott vásárol­ni. Azt mondtam, ajándékot akarok venni magának. Abban a pillanatban nyílt az ajtó és a kerékpáros postás- fiú expresszlevelet hozott.--------------------- az íro­I Az ügyvédnő | asztalra-------------------------------- dobta a le velet és várta, hogy ügyfele elmenjen. — Fontosnak találtam ugyanis, hogy megismerked­jem életkörülményeivel — ma­gyarázta a férfi. — Magának semmi köze az én életkörülményeimhez. Ké­rem, menjen el végre! — Bocsásson meg, én mo­dern ember vagyok, de még­sem vehetek el valakit felesé­gül, akiről semmit sem tudok. — Mondja, maga megbolon­dult? — Nem gondolnám. De mondja kérem, mi a bünteté­se a kémkedésnek? — Tíz év vagy életfogytig­lani. Esetleg halál. — Az életfogytiglaniban ki­egyezem. Figyeljen ide. Pon­tosan három héttel ezelőtt hal­lottam a bíróságon egy védő­beszédét. Megtetszett, érdek­lődni kezdtem maga után. Be­széltem a barátommal, aki ugyancsak ennek az ügyvédkö­zösségnek a tagja. Láttam ma­gát a Madách Színházban is. Egy sorban ültünk. Fáradt­zöld ruha volt magán. A lány érdeklődéssel hall­gatta a férfit, aztán hűvösen kérdezte: — Miért hazudta ügyfélnek magát? Miért jött azzal a trükkel, hogy házassági ígéret megszegése miatt kér segítsé­get? — Nem volt trükk. Olvassa el az imént érkezett expressz­levelet. Dr. Albert Lívia felbontotta a levelet. Ez állt benne: „Kö telezem magam, hogy csütör­tök déli 12 óráig feleségül ve­szem, Róbert Ernőd”. — Amint látja — mondta a férfi —, már fél három van és én tizenkét órára ígértem a házasságot. ________________ hogy nem — Látszik, | jogász ------------------------Csak akkor lehetne per az ügyből, ha az, akinek házasságot ígért, a bí­rósághoz fordulnak. De én nem perelek. — Ez azt jelenti, hogy ..., hogy hozzám jön feleségül? — Talán. Kelemen kartárs nagyon rábeszélt erre a házas­ságra. — Hogyan? Kelemen el­mondta magának? — El. Hogy maga belémsze- retetti Én is szereztem kémje­lentést magáról — mondta mosolyogva Lívia. — Drága — suttogta a férfi, és szorosan átölelte a lányt. Túlságosan szorosan ... — Nono, azért nem kell újabb bűnt elkövetnie. Ingó vagyon rongálása. Majdnem elszakította a blúzomat — Kristályvirág Andorai Mária grafikája BENCZE JÓZSEF­Pajkos játszóterem Pajkos játszóterem: bodzabozót, vadon, futóka sátorban ifjúságom dalol. Vén fekete szeder, te festettel bajszot kamaszként először nékem tündér-maszkot. Pipámból füstölgőit diófa levele, sebesre csípte fel eperszin nyelvemet. Búzavirág-kacajt csengett a domboldal, játszottunk kuncogva a felnőtt gondokkal. Kába nyári tűzben örökre elégtünk, mire a mesékből csalódva megtértünk. Hol van a királylány? Csákóm se korona, isten-szakállával nagyapa se fogad. Testünk titkát akkor, csak a játék kérte, megbilincselt szívvel a mesének vége. VIHAR BÉLA: Alkony Kétágú tornyával, szint szarvát tartó tehén áll a templom a hegy mögött, s a kicsiny házak, mint borjak, hasa alá tolakodnak. Gördül már a nap az égen lefelé, jő a pásztor, és lengő sugárpálcájával az este aklába tereli be lassan a várost. SZÜTS LÁSZLÓ: Egy csésze tea Vettem egy öreg szamovárt (Készült a múlt század végén Tehát még Csehov idejében) Vettem egy öreg szamovárt Mert arra gondoltam Valaki egyszer feljöhet hozzám Aki nem szereti a presszó-kávét És akkor mivel kínálom ' meg? Valaki egyszer feljöhet hozzám Abból a neutron-szélből Abból a proton-havazásból Amelyben odalent csatangolunk Életünk mágnesen terein Valaki egyszer feljöhet hozzám Meggémberedett éveivel Átázott emlékekben És akkor mivel kínálom meg? Vettem egy öreg szamovárt Hogy mindig legyen nálam Egy kis melegség Egy csésze tea i PALÁSTI LÁSZLÓ: Az ügyfél

Next

/
Oldalképek
Tartalom