Pest Megyi Hírlap, 1973. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-07 / 81. szám

I Kádár János Angyalföldön Választási nagygyűlésen mondott beszédet a Láng Gépgyárban ' Kádár János, az MSZMP Központi Bizott­ságának első titkára, Angyalföld országgyűlési képviselője, tegnap egész napos látogatást tett választókerületébén. A program különböző eseményein részt vett Biszku Béla, a Központi Bizottság titkára és Németh Károly, a buda­pesti pártbizottság első titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, dr. Orbán László országgyűlési képviselő és Katona Ist­ván, a Központi Bizottság osztályvezetője, a Központi Bizottság tagjai, Csapó László, Ko­vács Károly és Venéczi János, a XIII kerület országgyűlési képviselői. Az Irodagépipari és Finommechanikai Vál­lalat Jász utcai központjában nagy szeretet­tel fogadták Kádár Jánost. A vállalat vezetői tájékoztatást adtak az üzem életéről és tevé­kenységéről. A Központi Bizottság titkárát az üzemlátogatás során itt is, ott is, ha csak egy kézfogás, pár szó erejéig, meg-meg- állították a műhelyek munkásai, akik közül többen, mint régi angyalföldi ismerőst kö­szöntötték a választókerület képviselőjét. A látogatás emlékét számos brigádnapló is őrzi, amelyekbe emléksorokat jegyzett Kádár János. A választókerületi látogatás következő állo­mása a Láng Gépgyár volt. A vállalatvezető­ség tájékoztatója után invitálásukra Kádár János megtekintette a gépgyár rögtönzött ter­mékbemutatóját. A Központi Bizottság első titkára hosszan beszélgetett a választókerület gondjairól és eredményeiről az országgyűlési képviselőkkel, a párt-, a tanácsi és népfront- vezetőkkel, a Láng Gépgyár munkásaival és vezetőivel. Délután a turbinaszereidében választási nagygyűlésen találkozott a gyár dolgozóival, a választókerület lakóinak képviselőivel, An­gyalföld gyárainak, üzemeinek és vállalatainak küldötteivel. A Himnusz hangjai után Matuz László, a Hazafias Népfront XIII. kerületi Bizottságának titkára nyitotta meg a nagygyűlést, majd Ko­vács Károly, az MSZMP XIII. kerületi Bizott­ságának első titkára szólt a szépen gyarapodó Angyalföld elmúlt két esztendei fejlődéséről. Hosszan tartó, nagy taps fogadta az elnöki bejelentést: Kádár János következik szólásra. Népünk alkotó munkáját a X. kongresszus irányelvei határozzék meg Őszintén köszönöm a szives fogadtatást és a magam részé­ről én ia szívből köszöntőm nagygyűlésünk minden' részve­vőjét Átadom önöknek és 9z önök személyében Angyalföld dolgozóinak a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bi­zottságának forró elvtársi üd­vözletét. Kedves elvtársinők! Kedves resszusának határozatai és irányelvei határozták meg. Az országban — a X. kongresszus állásfoglalásának megfelelően — jelenleg á szocialista társa­dalom teljes felépítésének munkája folyik, a korábbinál magasabb szinten. A kongresz- szus határozata mintegy felhí­vás volt az egész magyar tár­sadalomhoz, hogy e szocialis­ta építőmunkát folytassuk to­vább teljes következetességgel és lendülettel. A párt kong­resszusát követő időszakban a szakszervezetek, a Kommunis­ta Ifjúsági Szövetség, az ösz- szes tömegszervezet, s végül a Hazafias Népfront kongresszu­sa megtárgyalta a pártkong­resszus iránymutatásait, azo­kat sajátjuknak érezték és el­fogadták. Ezekben az állásfog­lalásokban mintegy megteste­sült népünk napról napra szi­lárdabbá kovácsolódó szocia­lista nemzeti egysége. A kong­resszus határozatai az életben, a gyakorlati munkában meg­valósulnak. Két évvel a kongresszus után, tavaly novemberben, a Központi Bizottság külön ülést szentelt annak, hogy meg­vonja a kongresszusi határo­zatok végrehajtásának mérle­gét. A novemberi központi bizottsági ülés betöltötte fel­adatát; a mérleget elkészítet­te és megmutatta az utat, amelyen járva a kongresszus határozatait teljes mértékben meg tudjuk valósítani. elvtársak! A tanácsválasztás alkalmából rendezett mostani választási nagygyűlésen az a feladatom, hogy képviselői be­számolót tartsak, tehát első­sorban az ország dolgairól kí­vánok szólni. Szeretném jelen­teni a választóknak, hogy a képviselői testület, az ország- gyűlés, becsülettel végzi fel­adatát, s ami nagyon fontos: azért tudja ezt tenni, mert él­vezi a dolgozó nép bizalmát. Két évvel ezelőtt szívből jövő, őszinte köszönetét mondtam önöknek a bizalomért, amely- ivei képviselőnek jelöltek és megválasztottak. Engedjék meg, hogy most a magam és képviselőtársaim nevében is megköszönjem azt a szilárd támogatást, amit önök ország- gyűlésünknek a két év alatt nyújtottak — mondotta beve­zetőben Kádár János. — Á szocializmust építő ma­gyar nép vezető ereje a mun­kásosztály forradalmi pártja, a Magyar Szocialista Munkás­párt. Következésképpen társa­dalmunk életét, népünk alko­tó munkáját a párt X. kong­Belpolitikai éle tünk élénk Hangsúlyozottan és nyu­godtan mondhatjuk, hogy a Központi Bizottság mérlege pozitív volt. Belpoiitikai éle­tünk élénk, a Központi Bi­zottság ülését követte társa­dalmunk úgyszólván minden szervezetének tanácskozása és állásfoglalása. E mérleg általános összefog­lalása az, hogy o kongresszus útján haladunk. Az országgyűlés munkája különleges fontosságú a Ma­gyar Népköztársaság, népünk életében. Az országgyűlés leg­főbb államhatalmi szervünk, amelynek legfőbb feladata: őrködni azon, hogy új szocia­lista alkotmányunk teljes mértékben érvényesüljön. Másik feladata, hogy szükség szerint és funkciójának meg­felelően kellő időben megfe­lelő törvényeket alkosson. Feladata továbbá, hogy ellen­őrizze az állami irányítás, a kormány munkáját és tevé­kenységét. Szocialista irányvonalunk, a kongresszus iránymutatása, a párt politikája az államélet­ben nem automatikusan ér­vényesül. Pártunk mindig nagy súlyt helyezett arra — s most különösen nagy súlyt helyez rá —, hogy politikai programját, céljait ne erőltes­se rá más testületekre, az egyes állampolgárokra, de a meggyőzés erejével igenis szüntelenül dolgozunk azért, hogy pártunk irányvonala, szocialista törekvéseink és céljaink az élet minden terü­letén, így az államéletben is érvényesüljenek. Ilyen érte­lemben állíthatom: az ország- gyűlés, a népszuverenitás leg­főbb szerve, az elmúlt két esztendőben megalkotta azo­kat a törvényeket, amelyek szükségesek voltak ahhoz, hogy szocialista politikánk az államéletben, a gazdasági, a társadalmi élet minden fon­tos területén teljes mértékben érvényesüljön. • Szoros összefüggésben az országos és a helyi politika A tanácsválasztásokra ké­szülünk; Ezzel kapcsolatban szeretnénk utalni arra, hogy az országos politika és a helyi politika egymással szoros ösz- szefüggésben van; kiegészítik egymást, ugyanakkor önállóan is fontos szerepet töltenek be. Az általános politika az or­szág, a nép sorsát, útját hatá­rozza meg. A helyi politika — vagy másként: a községpoliti­ka, a tanácsi politika — az ál­lampolgárok millióinak min­dennapi gondjaival, kérdései­vel, megoldást váró problé­máival foglalkozik. Ha arra keressük a választ, hogy milyen a politikai hangulat, tudnunk kell, hogy azt az egyes ember­nél két tényező határozza meg: az általános és a helyi politika. Ügy lehet, az általános politi­kát megfelelőnek tartja, he­lyesli, azzal egyetért. Ez azon­ban csak akkor érvényesülhet teljes mértékben, ha személyes életének mindennapi problé­máit az állam, a hatóság, a ta­nács oly módon intézi, hogy ót sérelem vagy hátrány nem éri. Ekkor nyugodt és megelé­gedett az ember. Az országos politikában azért dolgozunk, hogy a munkásosztály, a dol­gozóosztályok, a nép általános közérzete megfelelő legyen, és azt mondják az emberek: „most elégedettek vagyunk, helyes irányban mennek a dolgok”. Nagy munkát kell végezniök a helyi hatóságok­nak is — és végeznek is —, hogy az állampolgárok nagy , többsége elégedett legyen helyzetéi.’el. Néha azonban ele­gendő egy kis hiba ahhoz, hogy az egyes állampolgárnál a megelégedettség elkesere­dettséggé változzék. Nem is folytatom: ennyiből is minden­ki megérti, hogy a tanács munkájának milyen nagy a fontossága. Talán azt is meg­érti mindenki, hogy a válasz­tott tanácsokban és a tanács­apparátusban dolgozó emberek megfelelő megbecsülést és tisz­teletet érdemelnek azért a munkáért:, amit nap mint nap végeznek — még akkor is, ha egyes kérdések nem oldódnak meg olyan gyorsan, ahogyan (Folytatás a 3. oldalon) PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! AZ ty$ZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TAN ÁCS LAPJA XVII. ÉVFOLYAM, 81. SZÁM ARA 80 FILLÉR 1973. ÁPRILIS 7., SZOMBAT Gazdaságpolitikai tájékoztatás és agitáció Ülésezett az MSZjMJP Pest megyei bizottsága Pénteken délelőtt Budapes­ten, a megyei pártszékház­ban összeült az MSZMP Pest megyei bizottsága. Az ülésen részt vett és felszólalt Majo­ros Balázs, az MSZMP Köz­ponti Bizottsága agitációs és propaganda osztályának mun­katársa is, valamint resztvet­tek a megyei fegyelmi bizott­ság tagjai, a járási, városi pártbizottságok elsp titkárai, a megyei pártbizottság osz­tályvezetői és a nagyüzemi pártbizottságok titkárai. Dr. Bíró Ferencnek, a megyei pártbizottság titkárának .el­nökletével megtartott ülésén a Politikai Bizottságnak a gaz­daságpolitikai tájékoztatás, agitáció és propaganda to­vábbfejlesztéséről hozott ha­tározata alapján tárgyalták meg a Pest megyei feladato­kat. Az írásos anyaghoz Ba­rinkat Oszkárné, a megyei pártbizottság titkára fűzött szóbeli kiegészítést. Az előterjesztést követő vi­tában tizen szólaltak fel, sor­rendben a következők: Dalia János, a ceglédi járási párt- bizottság első titkára, Sátor János, a Mechanikai Művek vezérigazgatója, Császár Fe­renc, a szentendrei járási pártbizottság első titkára, Barna Márton, a Dunakeszi Járműjavító Vállalat pártbi­zottságának titkára, dr. Sim- kó József, a ráckevei járási pártbizottság titkára, dr. Lő- kös Zoltán, a Pest megyei Hírlap főszerkesztője, Werner Jánosné, a Hazai Fésűsfonó kistarcsai üzemének igazgató­ja, Tóth Imréné, a váci Egye­sült Izzó munkásnője, a vál­lalati páirt-végrehaj tóbizott­ság tagja, Titi Mária, a Ker­tészeti Egyetem soroksári tan­gazdaságának párttitkára és Majoros Balázs. Barin kan Oszkárné foglalta össze a vitát, majd a megyei pártbizottság egyhangúan el­fogadta az előterjesztést, a vitaösszetfoglalót és a megha­tározott feladatokat. Végül Jámbor Miklósnak, a megyei pártbizottság titkárá­nak előterjesztése alapján a pártbizottság személyi ügyek­ben hozott döntéseket, illetve jóváhagyólag tudomásul vett. A -Pest megyei pártbizott­ság köszönetét mondott dr. Bozóki Istvánnak, aki két év­tizeden át eredményesen töl­tötte be a megyei főügyészi tisztet, s most — érdemed él- ismerésével, a megyei párt­végrehajtóbizottság hozzájá­rulásával — a legfőbb ügyész kinevezte a fővárosi fő­ügyészségre osztályvezetőnek. A pártbizottság ugyancsak ez alkalommal köszöntötte az új Pest megyei főügyészt: dr. Major Miklóst, aki eddig a XI, XXII. kerületi ügyészség vezetőjeként tevékenykedett. Pest megyébe látogatott V. J. Pavlov nagykövet V. J. Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete, az SZKP Központi Bizottságának tagja, V. G. Szorokin nagykö­vetségi III. titkár társaságá­ban pénteken látogatást tett Budapesten dr. Molnár Fri­Aláírták az egyezményt Testvérvárosi szerződés Gödöllő és Tyn nad Vltavou között A. dél-csehországi Tyn nad Vltávou Moldva menti váro­sában 1945 tavaszán a hely­beli partizánokkal együtt ma­gyar katonai alakulatok is harcoltak a német fasiszta megszállók ellen a város fel­szabadításáért. Emlékükre ta­valy tavasszal Tyn határá­ban magyar hősi emlékművet avatták, s a város egyik utcá­ját Csehszlovák—Magyar Ba­rátság útjának nevezték el. Most, a napokban — mint már jelentettük — Tyn váro­sából Gödöllőre érkezett Frantisek Chamela, Tyn nad Vltavou városi tanácsának el­nöke, Josef Petrik, a városi pártbizottság titkára, Ruzena Venturova könyvtárigazgató, a Nemzeti Front képviselője, Káréi Travnicek, a városi ta­nács és a városi pártbizottság tagja. A delegáció azzal a cél­lal érkezett, hogy testvéri szerződést kössön Gödöllővel. A vendégek tegnap dél­előtt Rónai Árpádnak, az MSZMP városi bizottsága titkárának, valamint Gányi Zoltánnak, a városi tanács elnökhelyettesének társasá­gában meglátogatták a gödöl­lői Ipari Szakmunkásképző Intézetet, majd az alsóparki lakótelepen 32 lakás műszaki átadásában vettek részt, utá­na fölkeresték a járási-városi könytárat. A testvérvárosi szerződés aláírására délután, a városi pártbizottság székházában ke­rült sor. Ezen részt vett Jan Fodor, a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság budapesti nagykövetségének első titká­ra, Aranyosi László, az MSZMP Pest megyei bizott­ságának munkatársa, Arany István, a Pest megyei Tanács vb-titkára, dr. Hankó János, a Külügyminisztérium munka­társa is, valamint a járás, a város, a párt-, állami veze­tői. Az ünnepi eseményen .meg­jelenteket dr. Nagy Sándor, a városi pártbizottság első tit­kára köszöntötte. Ezután ke­rült sor az okmányok ünne­pélyes aláírására. Elsőként Jó­séi Petrik és dr. Nagy Sán­dor, majd Frantisek Chamela és Benedek János, Gödöllő városi tanácsának elnöke, vé­gül Ruzena Venturova és Né­meth Sándor, a Hazafias Nép­front városi bizottságának el­nöke írta alá a két város test­vériségét igazoló szerződést. Az ünnepélyes aktus végén mindkét városi tanács elnöke pohárköszöntőt mondott, majd a delegáció és az ünnepség részvevői a 3-as műútból el­ágazó utcához mentek. Itt Né­meth Alajosnak, a Hazafias Népfront városi bizottsága tit­kárának beszéde után, Franti­sek Chamela és Benedek Já­nos leleplezte a fehér már­vány táblát, amelyen ez áll: Csehszlovák—Magyar Barát­ság útja. Késő délután a járási hiva­tal tanácstermében csehszlo­vák—magyar barátsági ünnep­ségre került sor. Este a városi tanács vacso­rát adott a delegáció tiszteleté­re. A vendégek ma reggel utaznak vissza Tyn nad Vlta- vouba. F. B. MBIhto» gyesnél, a SZÖVOSZ elnöké­nél, az MSZMP Központi Bi­zottsága tagjánál. A látogatá­son részt vett Cservenka Fe- rencné, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Pest megyei pártbizottság első tit­kára és Tóth József, a Kül­ügyminisztérium osztályveze­tője. (Képünkön baloldalt a nagykövet.) A találkozás részvevői ez­után Pest megyébe látogattak. Elsőként Budaörsön a HUN- GAROFRUCT hűtőházát te­kintették meg. A szövetkezeti külkereskedelmi vállalat te­vékenységéről Hammer József vezérigazgató adott tájékozta­tást. Ezt követően a vendégek egy fővárosi lakásépítő szö­vetkezetnél tekintették meg az építkezést. Délután Gödöllőre látogat­tak. Itt a gödöllői járási és vá­rosi pártbizottság székhazában fogadta őket Kiss Emil, az MSZMP Gödöllői Járási Bi­zottságának első titkára és dr. Nagy Sándor, a városi pártbizottság első titkára, va­lamint dr. Süpek Zoltán, a járási hivatal elnöke és Szik- szai Sándor, a MÉSZÖV elnö­ke. A vendégeket Magyaróvári Pál, a Gödöllő és Vidéke ÁFÉSZ igazgatója tájékoztat­ta a szövetkezet munkájáról. Elmondotta, hogy kilenc köz­ség 45 ezer' lakosának keres­kedelmi igényét elégítik ki. Ezenkívül szolgáltató tevé­kenységgel, szerződéses ter­meltetéssel és felvásárlással is foglalkoznak. A fogyasztá­si szövetkezet tavaly 294 mil­lió forintos áruforgalmat bo­nyolított le. A szovjet vendégek nagy érdeklődéssel hallgatták a tá­jékoztatót, majd megtekintet­ték a szövetkezeti áruházát. Itt Herdovics László áruház­igazgató fogadta őket. A szívélyes, baráti légkörű látogatáson V. J. Pavlov a já­rási, városi pártbizottság munkatársaival, és a szövet­kezeti vezetőkkel élénk esz­mecserét folytatott a magyar fogyasztási szövetkezetek tár­sadalmi, gazdasági szerepé­ről, Szovjetunióval való kap­csolatáról. k. m. i i I

Next

/
Oldalképek
Tartalom