Pest Megyi Hírlap, 1973. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-05 / 80. szám

Község szépítés Megbeszélik a jelölőgyűlések tapasztalatait A Hazafias Népfront váci járási elnöksége április 6-án, pénteken, délután 2 árakor, a járási hivatal tanácskozó ter­mében kibővített ülést tart, melyen az idei fejlesztési és szépítési verseny feladatairól Széles Károly, a községpoliti- kai, társadalmi bizottság tit. kára, a jelölőgyűlések tapasz­talataitól pedig Vjfalvi Ist­ván, a Hazafias Népfront já­rási bizottságának titkára szá. mól be. Megemlékeznek VÁCI UAPLfl A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XVII. ÉVFOLYAM, 80. SZÁM 1973. ÁPRILIS 6., PÉNTEK I Fennállása éta a legnagyobb nyereséget el Ünnepélyes termelési tanácskozás a váci ÁFÉSZ-nál Rendezik ä mdúmmyi főteret Ma még sáros és rendezet­len a nagybörzsönyi főtér. A Dunakanyar Intéző Bizottság az idén 200 ezer, jövőre ismét 200 ezer forintot biztosít a községi tanácsnak a tér ren­dezésére. Ám ha a rendezési terveket hivatalosan rendel­nék meg, a tervezési díj maga felemésztené az idei támoga­tást. A község vezetői ezért kérték . az UVATERV ifjú szakembereinek segítségét, akik felajánlották, hogy még ebben az évben társadalmi munkával elkészítik a terve­ket Az ő segítségük teszi le­hetővé, hogy jövőre a DIB 400 ezer forintjából megépít­hessék a nagybörzsönyi főtér Gödi statisztika útjait, parkját és egy autót buszfordulót is készíthessenek, b. Péntektől: Elköltözik a rendelő Április 6-tól, péntektől, a Március 15. téri központi ren­delőintézet földszintjén tart­ják rendeléseiket a Köztársa­ság úti rendelőben dolgozó or­vosok. Az épület felújításá­nak idejére az éjszakai orvosi ügyelet is a főtéri rendelőinté- l zetbe költözik, de telefonszá- j ma változatlan marad: 11—* i 199. Koperníkuszról A TIT elnökségi ülése A TIT városi és járási el­nökségének idei első ülésén megjelent Bánfalvi Jenőné, a járási pártbizottság titkára is. A TIT Vácott és a kör­nyékén is sokoldalú, felvilá­gosító munkát végez, előadá­sai főként mezőgazdasági és fizikai dolgozóknak szólnak. Kár, hogy egy-két helytől (Forte, Bélésáru gyár) eltekint­ve, a vezetők ritkán vesznek részt az előadásokon. Az idei társulati ülések programja során megemlé­keznek Koperníkuszról, szó esik a felnőttoktatás gondjai­ról s a környezetvédelemről. A TIT-vezetők közösen meg­tekintik az Eötvös Lóránd Tudományegyetem gödi bio­lógiai állomását. Zsúfolásig megtöltötték a fegyveres erők váci klubjának nagytermét a Vác és Vidéke Általános Fogyasztási és Érté­kesítő Szövetkezet munkatár­sai: ott tartották ünnepélyes termelési tanácskozásukat. Nyári Éva párttitkár ünnepi beszéde után Kovács László, az igazgatóság elnöke értékel­te a szövetkezet elmúlt évi gazdasági munkáját Sikeres évet zártak 1972. de­cember 31-ével. A szövetkezet fennállása óta a legmagasabbat, 11 millió 235 ezer forintos nyereséget értek el, s ezzel az eredménnyel a 40 Pest megyei ÁFÉSZ között a második helyre kerültek. (1971-ben a tizedik helyen áll­tak.) E sikeres évnek is köszön­hető, hogy megnőtt a szövet­kezet tekintélye, mely abban is megmutatkozik, hogy a tagok jobban érdeklődnek az ÁFÉSZ munkája iránt. A legutóbbi részközgyűléseken például a 3 ezer 900 meghívottból 3071 részt vett a részközgyűlésen. Uttörő-Iövészbajnokság A járás úttörőcsapatai a kö­zelmúltban bonyolították le a házi, majd a körzeti lövész­bajnokságot, s az első két he­lyezett fiú és leány jutott a járási döntőbe, amelyet Vá­cott, a Báthori utcai iskolában tartottak meg. Eredmények: Leányok: 1. Kugler Ildikó (Dunakeszi 2.) 69 kör, 2. Mo­csári Katalin (Vámosmikola) 63 kör, 3. Laczkó Szilvia (Vá­mosmikola) 50 kör, 4. Molnár Márta (Fót 2.) 36 kör, 5. Szo­kol Noémi (Püspökhatvan) 34 kör, 6. Sipos Katalin (Ácsa) 33 kör. Fiúk: 1. Czinkta György (Fót 2.) 73 kör, 2. Kalocsai Kálmán (Kösd) 68 kör, 3. De- mény András (Püspökszilágy) 64 kör, 4. Zupán Péter (Duna­keszi 2.) 57 kör, 5. Varga Lász­ló (Vámosmikola) 51 kör, 6. Adamek István (Zebegény) 46 kör. A járási verseny első 3—3 helyezettje vesz részt a me­gyei döntőn. Kéziiabdarajt Vasarnap, április 8-án, megkezdik idei szereplésüket a kézilabdások. A Váci .Hír­adás NB Il-es csapata, mint már arról beszámoltunk, a Miskolci Bányászt fogadja el­ső hazai mérkőzésén. A mis­kolciak igen erős játékerőt képviselnek: tavaly estek ki az NB I B osztályból. Kemény küzdelemre van tehát kilátás, ha a Híradás győzelemmel akar rajtolni. Petrányi Ferenc, az aláb­biak közül jelöli ki a kezdő csapatot: Seres Sájidor, Vi­rágú Sándor kapusok, Együd Zoltán, Sári Árpád, Sasvári, László, Kohlmann Sándor, Berczelly Csaba, Rácz Sán­dor, Székely Miklós, Pálinkás Imre, Petre József, Budavári Attila mezőnyjátékosok. A mérkőzés délelőtt 11 óra­kor kezdődik, az alsóvárosi volt Spartacus-pályán Kriska gólja: két pont A Váci Híradás labdarúgó-csapata a Nagybátonyi Bányászt l:0-ra győzte le. A győzelmet jelentő egyetlen gól a 85. perc­ben született. A góllövő a háttal álló, 14-cs mezt viselő Kriska volt. (Gyímesi felvétele) A 137 hozzászólás közül a legtöbb elismeréssel szólt a teljesítményről, s akik a gon­dokról beszéltek, azok észre­vétele is jogos és indokolt volt. A fokozott érdeklődést bizo­nyítja az is, hogy 172-en lép­tek be a szövetkezet tagjainak sorába, s az új belépők több­sége fiatal, 30 éven aluli. Az igazgatóság elnöke az el­múlt évi forgalom mutatóit is ismertette. A szövetkezet forgalma 6,6 százalékkal nőtt az 1971. évihez viszonyítva, de lényegesen elmarad az egy­kor 29 százalékos forgalomnö­vekedéstől. Ennek több oka van. Az egyik és leglényege­sebb az, hogy a szövetkezet megszüntette nagykereskedel­mi tevékenységét, a másik — és ez sem elhanyagolható —, hogy néhány boltvezető nem figyel a vásárlók igényeinek alakulására. A Vác és Vidéke ÁFÉSZ el­múlt évi forgalma 116 millió forint volt, melyből a váci piacon levő iparcikkbolt egy­maga 43 milliós forgalmat bo­nyolított le. Produktuma sok szövetkezeti nagyáruháznak is dicsőségére válnék. Az üzle­tek vezetői és eladói augusz­tus 20-tól az új iparcikk- áruházban dolgoznak tovább. Ekkorra tervezik ugyanis a Vá­cott épülő reprezentatív áru­ház átadását, mely ismét nagy feladatot jelent, s felveti az el­adók képzésének, illetve to­vábbképzésének kérdését. Nemcsak eladni kell, hanem kereskedni is — ez a szövet­kezet vezetőinek véleménye. A szakmai ismeretek rendszeres gyarapítása, az új cikkekkel való folytonos ismerkedés nél­kül egyre nehezebb lesz korszerű kereskedelem köve­telményeinek megfelelni. A hozzá nem értés is oka lehet annak, hogy míg 1971-ben csak 118 ezer forint volt, tavaly már fél millióra rúgott az ÁFÉSZ boltjaiban a lel­tárhiány. S még kiváló dolgozó boltve­zetőt is ért ilyen baleset. A magas leltárhiány miatt nem kaphatták meg a kiváló sző vetkezet címet, amelyet pedig gazdasági eredményeik alap ján végre elnyerhettek volna Az igazgató beszámolója után hirdették ki az elmúlt évi munkaverseny eredmé­nyeit. 1972-ben 15 brigád neve- Vzett be a szocialista mun ka verseny be. A bíráló bizottság öt brigád maik ítélte oda a szocialista címet: a váci piaci iparcikk­bolt Zrínyi Miklós brigádjá nak, amely ezzel ezüstfokoza tos brigád lett, a 16-os számú váci zöldségesbolt Radnóti Miklós brigádjának, a sokszo rosító üzem Tyereskova bri­gádjának, a Nyergesújfalun működő ipari részleg Kun Bé­la brigádjának és a közgazda- sági osztály Angela Davis bri­gád jának. Ez utóbbiak a bronz fokozatot kapták meg. Az igazgatóság 26 kiváló dolgozó kitüntetést ítélt oda, és sokan kaptak pénzjutalmat is. Bányász Kevés a cipész, a foltozó szabó és a kárpitos Érdekes, sokatmondó sta­tisztikát kaptunk Göd nagy­község kereskedelmi és ipari ellátottságáról. A nagyközségben 3 hús­szakbolt, ,1 tejtermékbolt, 1 kenyérszakbolt, 2 ruházati, 2 iparcikkbolt, 5 állami, illetve szövetkezeti zöldségbolt, 3 ABC-áruház, 8 vegyesbolt, 4 melegkonyhás vendéglő, 5 italbolt, 2 borozó, 2 lángos- sütő, 3 presszó, illetve cuk­rászda, 2 magánzöldséges, 3 tüzelőolaj-lerakat, 2 gázlera­kat, 2 büfé, 2 TÜZÉP-telep és 1 benzinkút működik. Szűk-* ség lenne nívós, zenés presz- szóra, Göd-felsőn pedig egy strandvendéglőre. A nagyközség területén 104 kisiparos működik iparenge­déllyel, közülük 34 építőiparos, 4 szolgáltató, 12 szekérfuvaros, de akad kozmetikus, lakatos, asztalos, tv-szerelő, gépi- és kézihurkoló, kőfaragó, üveges és szabó is. Nagyon kevés a cipész, a foltozó szabó és a kárpitos iparos. (ro—) A 900. jubileum jegyében Továbbképzés — Vác történeiéről Tizenkét és lél ezer olvasó Tanácskoztak a váci járás könyvtárosai. Weisz Gábor, a városi-járási könyvtár igaz­gatója, vitaindító beszámoló­ját még az elmúlt hónap kö­zepén elküldte a meghívot­taknak. Beszámolójában a statisztika tükrében elemzi a járás könyvtárosainak elmúlt két évi munkáját. Egy év alatt 8 ezer 226 kötettel gyarapodott a já­rás könyvtárainak állo­mánya, vagyis 323 ezer forintot fordítottak könyvtárfejlesztésre. A kikölcsönzött könyvek között a szépirodalmi köny­vek vezetnek, az ifjúsági, az ismeretterjesztő és a szak­könyvek előtt. Végül még egy érdekes adat: egy kötet ki­kölcsönzése, nem számítva a művelődési autó költségeit, 5 forint 30 fillérbe kerüL m. gy. Vác fennállásának közelgő 900. jubileuma jegyében, a város és a járás magyar—tör­ténelem szakos pedagógusai­nak évenként egy előadást, illetve továbbképzési napot biztosítanak. Az első előadás tavaly áp­rilisban hangzott el a mú­zeumban, I. Géza király és kora címmel. Az ideire csü­törtökön, április ötödikén ke­rült sor, a járási tanács elő­adói termében. Míves Ottó nyugdíjas pedagógus A város- alapítástól a kiegyezésig (1075—1867) című tanulmánya hangzott el. 2601 Vác, Postafiók 32 A forgószél az oka Mint közvetlenül érdekel­tek, szükségképpen elfogad­juk a kritikát, miszerint a Széchenyi utca előttünk levő szakasza néha nagyon kifo­gásolható. A tárgyilagosság kedvéért azonban mindjárt hozzá is kell tennünk, hogy a bírálat nem bennünket, ha­nem a forgószelet illeti. Megfigyelhető, hogy szeles, viharos időben a szél ponto­san ezen a szakaszon, az új ajándékbolt és az IBUSZ-iro- da között gyűjti össze a hulla­dékot, papírt, melynek rend­szeres eltakarítása már nem Anyakönyvi hírek vállalati vagy bolti, hanem köztisztasági feladat Takarítóink számtalanszor összeseprik a fent leírt módon összehordott papírt és hulla­dékot. Sajnos, hiába, mert az utca más részein működő bol­tokból kikerülő gizgazt a szél újra e kritikus helyen gyűjti össze, mint tette a Váci Nap­lóban említett vasárnap dél­előttjén is. Pászthory Lóránt (IBUSZ)_ Agócs Dezsőné (ajándékbolt) Köszönetnyilvánítás. Köszöne­tét mondunk mindazoknak, akik szeretett férjem, illetve édesapánk temetésén részt vettek, sírjára koszorút és virágot helyeztek, s ezáltal mély gyászunkban osz­toztak, különösképpen az MSZOáP gödi alapszervezetének. özv. Ruczek Jánosné és családja. Ugyanakkor 4149 könyvet se­lejteztek ki. Ez a szám nagy, azt mutatja, hogy az olvasók­nak jobban kellene vigyáz­niuk a könyvekre. Egy év alatt 351 új olvasó iratkozott be a járás könyvtáraiba, ve­lük együtt 12 eze- 635-en kölcsönöztek rendszeresen könyvet a járásban. Szobon és Foton a leg­jobbak a könyvtári mun­ka feltételei, Nagyamaro- son javult a helyzet, szé­pen berendezett könyv­tár található Köspallagon, Szokolyán és Váchar- tyánban. A járás könyvtáraiban ta­valy 32-vel több rendezvény zajlott le, mint 1971-ben. Weisz Gábor megállapítása szerint, sajnos, csökkent a rendezvények színvonala. Egy olvasóra 1971-ben 26, 1972­ben 27 kikölcsönzött könyv ju­tott. A járás mezőgazdasági jel­legéből arra következtethet­nénk, hogy az olvasók több­sége a mezőgazdaságban dol­gozók köréből kerül ki. A statisztika mást mutat. Az olvasók többsége 18 éven aluli diák, őket 7450 ipari munkás követi, s mindössze 438 olvasó kép­viseli a mezőgazdasági munkásságot. Született: Ádám György és Németh Róza: Zoltán, Kön- czöl János és Bagyal Julianna: Krisztina, Schmidtka Ferenc és Sasvári Zsuzsanna: Zoltán, Ungvári István és Mészáros Zsuzsanna: Szabina, Berdó István és Lovász Katalin: Ist­ván, Gyimesi János és Novált Éva: Zsolt, Hegedűs László és Schreck Mária: Krisztina, Ra­dies Ferenc és Csontos Mária: Zsolt, Tóth Kálmán és Ga­lamb Magdolna: Attila, Vájná Imre és Várdai Julianna: Eri­ka, Botos Béla és Mészáros Ágnes: Béla, Nagy Mihály és Mecseki Julianna: Zoltán, Saj- novits Károly és Matkócsik Vilma: Szilvia, Vincze Ottó és Humenyánszky Györgyike' Zita, Holecz József és Bokros Ágnes: Krisztina, Lakó László és Dálnoki-Kovács Enikő: Beatrix, László János és Ma­gyar Gabriella: Edina, Rózsa­hegyi Ferenc és Juhász Erzsé­bet: Bernadett, Somogyi Mi­hály és Megyeri . Magdolna: Katalin nevű gyermeke. Vácott hunyt el: Gulyás Já­nosné szül. Bonafert Mária (Vác, Pacsirta u. 9.), Tury Ká- rolyné szül Grüneis Róza (Nagymaros), Nagy József (Vác, Diófa u. 3.), Kalina Lász­ló (Vác, Nagy körút 8.), Sógor Gábor (Borosberény), Szik- szay Ger?elyné szül. Czobor Mária (Szentendre), Merész Mátyásné szül. Móritz Irén (Vác, Beloiannisz u. 17.), Si­mon Mária (Vác, Horváth M. u. 25.), Dián Istvánná szül. Jancsek Mária (Püspökhat­van), Vágner Lajos (Vác, Kút- völgy 15.), Németh Lajos (Vác, Üj u. 15.), dr. Bartos Antal (Vác, Benicziki u. 4.), Fehér Péterné szül. Molnár Mária (Szigethalom). ' Köszönetnyilvánítás. Ezúton fe­jezzük ki köszönetünket mindazok­nak a rokonoknak, ismerősöknek* jó barátoknak, különösképpen a Forte, a HAGY, az Izzó, a Kötött­árugyár, a Dunakanyar Ktsz, Vác Város Tanácsa gazdasági és tö­megszervezeti vezetőségének, s mindazoknak, akik szeretett fele­ségem, illetve édesanyánk elhúny- 'ta alkalmából a temetésen részt vetek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkat részvétükkel enyhíteni igyekeztek. Merész Mátyás és családja. VÁCI APRÓHIRDETÉSEK ............ ........... .....—■ 2 szobás, komfortos lakás, deákvári tár­sasházban, másfél szobás főbérleti la­kásért eladó, (OTP- hítelátvállalással). Ér­deklődés telefonon: Vác 10—1138, (17 óra után). _________________ Ve rőcén, Dunamező- ben 232 négyszögöl telek, alappal ké­szen, közművesített, eladó. Érdeklődni: Verőce, Béke u. 41. Andréli Sándornál. Modern mély gyer­mekkocsi eladó. Ér­deklődés : Földvári tér B/l. ép. 4. Ih. 1/1. Pénztáros és árukiadó felvétetik a Rádi úti TÜZÉP-telepre. Vác. Modern, mély gyer­mekkocsi, NDK-gyárt- mányú, hordozható felsőrésszel eladó. Vác, Kálvária u. 3i. Olasz gyártmányú Fiat 600-as, kitűnő állapotban, 28 ezerért eladó. Érdeklődés te­lefonon: Vác 11—549, Budapest 656 — 655. A Pest megyei Tanács Építőipari Vállalata Vác, Bartók Béla u. 14.) 10 tonnás MOBIL daruhoz daru kezelőt felvesz. Trabant 601-es, CG-s rendszámú eladó. Érdeklődés: dü. órák­ban Degré Alajos u. 1. ép. 1. loh. III. em. 1. Pápai Pál. Eladó garázsnak vagy raktárnak használha­tó 250x100x150 mé­retű, zárható fabódé' és egy 10 literes vil­lan yboyler. Vác, Lőwy S. u. 6. Meskó. NDK-gyártmányú, mély gyermekkocsi* megkímélt állapotban eladó. Vác-Deákvár* Papvölgyi u. 1. ______ Ke ttő szobás, komfor­tos családi ház, beköl­tözhetően eladó. Ér­deklődés : Földvári té- ri ABC-boltban._______ Bu dai kétszobás, össz­komfortos lakásomat elcserélem gödi, sződ- ligeti vagy váci ház­ra vagy lakásra. Te- lefon: Vác 10 — 923. Szőlő bérbe kiadó vagy készpénzért ol­csón eladó. Lenin út 66. sz. f i

Next

/
Oldalképek
Tartalom