Pest Megyi Hírlap, 1973. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-22 / 94. szám

PEST UECYEI sZ/Círiap 1973. ÁPRILIS 22. VASÄRNAP Nívódíj a legjobbaknak Plakátkiállítás A tavaly megjelent legjobb politikai, kulturális, film-, ke­reskedelmi, általános gazdasá­gi, biztosítási, valamint oktató- és szemléltető plakátokból nyílt kiállítás szombaton az Ernst Múzeumban. A kiállítást, amelyet április 29-ig látogathatják az érdek­lődők, Gádor Endre, a Műve­lődésügyi Minisztérium kép­zőművészeti osztályának veze­tője nyitottá meg. A színvona­las, ötletgazdag tárlaton a hét kategóriában összesen 138 pla­kát látható. A megnyitóval egybekötött díjkiosztáson hét tervezőnek nyújtották át a nívódíjat. A 13, politikai témát ábrázoló plakát közül Balogh István Munkácsy-díjas érdemes mű­vész Dózsa György-plakátját jutalmazta nívódíjjal a zsűri, a kulturális plakátok közül Szilvásy Nándor Petőfi-jubi- leumi plakátját, a kereskedel­mi témakörben pedig Görög Lajos Fabulon című plakátja kapott nívódíjat. A legtöbb plakát filmbemutatókhoz kap­csolódik: az elmúlt év leg­szebb filmplakátjáért nívódí­jat kapott Lakner László Még kér a nép című műve. Díjat kapott még Horkay István Tanuló-balesetbiztosí­tás, Német Andrea Lottó és Miha Nándor Oktató plakát­sorozat óvodákba című plakát­ja. TV-FIGYELO Divat és kultúra. Lehet-e egyszerre szeretni a népdalt és a fiatalok gitármuzsikáját? Természetesen lehet. Csak azt kell tudni, hogy nem azo­nos értékekről van szó. A népdal: kultúra, a beat: di­vat. Hát ahhoz mit szóljunk, hogy a mai gitármuzsika programszerűen közeledik a népzenéhez? Hogy bizonyos fordulatait magába olvasztja, esetleg szó szerint átveszi. Szentségtörés-e ez? Nem tör­ténik-e ezzel valami jóváte­hetetlen? Nem mosódik-e így egybe a kultúra és a divat? Nem veszedelmes ez a kö­zeledés. Még ha csak formai Százados hege dűk - néha megszólalnak AZ ORSZÁG LEGÉRTÉKESEBB GYŰJTEMÉNYE VÁCOTT Az osztrák Posch mester viola d’amore-jával. Gárdos Katalin felvétele Az alkotó emberek nem sze­retnek hivalkodni tevékenysé­gükkel, érdemeikkel. Ez a ma­gyarázata annak, hogy jóma- gajn is — bár régóta kísérem figyelemmel a Váci Zeneisko­la hegedűtanárának, zenekar- alapítójának és vezetőjének, Erdélyi Sándornak sokirányú tevékenységét — csak nemré­giben, szinte véletlenül tud­tam meg, hogy nemcsak elis­mert szakembere a magyar hegedűkészítés történetének, hanem hosszas gyűjtőmunka eredményeképp az ország leg­értékesebb vonóshangszer- gyűjteménye van birtokában. Sőt, gyűjteményének kivételes értékéről sem tőle szerez­tem tudomást, hanem egyik munkatársától, a Nemzeti Múzeum hangszergyűjtemé­nyének vezetőjétől. Erdélyi Sándor szakértelmét a mú­zeum és újabban a Magyar Tudományos Akadémia Zene- tudományi Intézetének gyűjte­ménye is igénybe veszi. Szakirodalom — több nyelven — Hogyan terelődött figyel­me a zenetanulás mellett hangszerének történeti vonat­kozásaira? — Apám kezdett hegedűiket gyűjteni, s én fölfedeztem, hogy a hangszerkészítés fej­lődése mennyire érdekes, iz­galmas — és kissé elhanyagolt — része kultúrtörténetünknek. Rájöttem, hogy ennek a felde­rítéséhez elsősorban idegen nyelvű könyveket kell tanul­mányozni, ezért megtanultam valamelyest németül, angolul és oroszul. Sajnos, igen kevés szakkönyv jelent meg e téma­körben, s ezek is nehezen hozzáférhetők. A híres magyar hangszerkészítő, Reményi László, sokat foglalkozott a magyar hegedűkészítés törté­netével, sokat járt külföldön is és egyedülállóan értékes szakkönyvtára volt. Halála után az ő könyvtárát sikerült megvásárolnom, s így jutot­tam néhány olyan szakkönyv birtokába. Hangszertanílási alapelvhez — Gyűjteményében 50 he­gedű — illetve a hegedűcsa­lád néhány más tagja — lát­ható. Melyik közülük a leg­értékesebb? — A régi hangszerek értéke relatív. Mindenki mást és mást becsül. Mást tart értékesnek a muzeológus, a történész, a pedagógus, vagy az előadómű­vész. Nekem szinte minden darab egyformán értékes — mindegyik másért —, noha kereskedelmi értékük külön­böző. Ez a pici játékhegedű­höz hasonló hangszer — amely a háború előtt egy békéscsabai mester műhelyében készült — például azért különösen érté­kes számomra, mert egyik ta­nítási elvemhez kapcsolódik. Meggyőződésem, hogy a hege- dűtanulást — amely talán a leghosszadalmasabb munkát igényli — az óvodáskorban ideális elkezdeni. Ezt nem én találtam ki. Viola d'amore — sok húrral — Milyen nevesebb hegedű­készítő mesterek munkáit őr­zi gyűjteményében? — Elsősorban a magyaror­szági hegedűkészítés iránt ér­deklődöm, s így nagyrészt a magyar mesterek munkáit gyűjtöm. Az 1700-tól 1800-ig működő pozsonyi Leeb dinasz­tia műhelyéből, a pesti Teu- felsdorfer Pétertől (XIX. század első fele), a leghíresebb magyar hegedűkészítőtől a XIX. század közepe táján mű­ködő Nemessányi Sámueltől, s a már említett Reményi Lász­lótól is őrzök hangszereket. Tóth János műhelyéből is van hegedűm, sőt leányától, Tóth Teréziától is, aki még ma is él. Ö volt az első női hege- dűkészítő-mester hazánkban. Gyűjteményem egyik legré­gebbi darabja viszont olasz mesterhegedű Gio Paolo Mag- gini műhelyéből, a XVII. szá­zad legelső éveiből. Hangver­senyeinken is ezen a hangsze­ren játszom. S a hegedűké­szítés virágkorából, a XVIII. század első feléből való ez a sok húrú, szép hangú, szép ki­vitelű, faragott fejű viola d’a- more, a hegedűcsalád egyik leszármazottja, az osztrák Posch mester műhelyéből. S egy másik későbbi változata ennek a hangszernek, amelyet mintegy 40 évvel később ké­szített Stadlmann bécsi mes­ter, az ő műhelyéből való a Nemzeti Múzeum birtokában levő, egyedülállóan értékes hangszer, Esterházy herceg híres barytonja. Az említett mesterdarabokon kívül külö­nösen értékesek még számom­ra az úgynevezett fantázia­hangszerek, amelyek nem ké­peznek külön típust, s nem tartjuk őket nyilván. Ide tar­toznak a hegedűnél szélesebb gitárhoz hasonló formájú , csellóhoz hasonló hangú hang­szerek, vagy a vékony, karcsú kis táncmesterhegedűk. Korabeli vonó — stílusos hangzás — Bizonyára a tanításban, s főképp zenekari munkájában is segítik a gyűjtés során szer­zett tapasztalatok? — Természetesen, hiszen a hangszerrel minden összefügg. Ha ismerem a hegedűkészítés szabályait, másképp tudom megszólaltatni a hangszert, s ez hasznomra van a tanítás­ban is. Ha nemcsak könyvek­ből, hanem tapasztalatból is tudom, hogy Bach korában milyen vonókkal játszottak, jobban tudom megközelíteni azt a hangzást, s növendé­keimnek is könnyebben tudom ezt átadni. Erdélyi Sándor gyűjtőszen­vedélye nem merül ki a régi hangszerek felkutatásából, ugyanilyen lelkesen keresi a régi mesterek kevésbé ismert, esetleg még kiadatlan, vagy ritkán hallható műveit. Ka­marazenekarával. a váci zene­tanárokból alakult Musica Humana együttessel már több régi mester muzsikáját szólal­tatták meg. Múzeumi hangver­senyeiken a közönség időn­ként megismerkedhet egy-egy történeti érdekességű hang­szerrel, gyűjteményének egyik-másik darabjával. Következő hangversenyük április 29-én lesz a Nemzeti Múzeumban, a Magyar zene évszázadai sorozatban Tinódi Lantos Sebestyén, Bakfark Bálint, Esterházy Pál művei, valamint Csermák-, Bengráf- és Bihari-verbunkosok szere­pelnek műsorukon. Korda Agnes jellegű és értékű is, a nép- dalfordulatok és elemek át­vétele mindenképpen nemesí­ti a gitármuzsikát. Lényegét persze nem változtatja meg. A népdalra való hivatkozás egyik célja nyilvánvalóan az, hogy a beat tekintélyét növel­je, hogy az értékét hangsú­lyozza. A formai átvételek azonban a divatot is erősítik A popzene és a népdal köze­ledése olyan divat, mint a modern lakások falainak te- leaggatása népművészeti tár­gyakkal. Mindebből következik, hogy örülhettünk a tv csütörtöki népdal-popzene műsorának. Azt mutatta be ez az adás, hogy milyen ez a köze­ledés egy kissé közelebbről szemlélve. Mit tudtunk meg? Elvileg természetesen semmi újat. Maga a törekvés sem új'. Még azt is tudtuk, hogy a mű­sorban szereplő fiatalok szé­pen muzsikálnak. Különösen Sebő Ferenc együttesét hall­gathattuk örömmel. A műsor kommentálása sem tűnt ellenszenvesnek, noha várható volt, hogy a népdal és a popzene azonosításának tö­rekvése a magyarázatokban jelentkezik a legfeltűnőbben. Természetbarátok. Néhány éve rohamosan nő nálunk is a természetbarátok száma. Egy­re több a kiskert a városok körül és egyre több az erdő­ket, mezőket járó gyalogós turista, örvendetes, hogy a tv felfigyelt erre és a maga eszközeivel segíteni akarja a természetbarátok táborának növekedését. Csütörtökön a kiskert-tulajdonosoknak su­gárzott műsort sok praktikus, jól használható tanáccsal a tavaszi tennivalókról, egy olyan adásban, amely ezután rendszeresen jelentkezik. Pén­teken a gyalogos turistákat örvendeztette meg egy pilisi túra bemutatásával. Folytatás. Ügy adódott, hogy pénteken este az Egy óra múl­va itt vagyok... második ré­szét nagyobb társaságban néztem végig. Már adás köz­ben elhangzottak megjegyzé­sek — gondolom, másutt is — amelyekből az derült ki, hogy a második rész „nem olyan jó”, mint az első. Való igaz, ebben az adósban éreztük, hogy folytatásról van szó, amelynek egyik feladata a kö­vetkező események, fordula­tok előkészítése. Nem kerek egészet láttunk tehát. Ám ezt tudomásul kell vennünk, ez a dolog lényegéhez tartozik, a tv ezt ígérte. A részről nem kérhetjük számon az egészet. ö. L. Mézga Aladár szüleinél 4 fantázia útjain — Blöki kutya maradt Búcsút vettünk a Mézga családtól. Vajon találkozunk-e még velük a képernyőn? Igaz lenne a hír, hogy Aladár és Blöki nem indulnak többé kalandos, felfedező utakra, távo­li bolygók és csillagok felé? Mézga Aladár „szüleit”. Romhányi József írót és Nepp József rendezőt kerestem fel kérdéseim­mel. ségre. A robbanás a zaj, a túl­zott kényelemszeretet, a gépek bűvölete — korunkban reáli­san is létező ártalmak. Itt a Földön éljünk okosan: erre szerettünk volna figyelmeztet­ni a filmbéli bolygókon ábrá­zolt világokkal. Mondanom sem kell hogy egyikbe sem kívánkozunk... — Voltak-e vitáik a közös munka során? — Soha. Olyan ideális egyet­értésben dolgoztunk amilyen­ről csak álmodni szoktak azok az emberek, akik nagyon sze­retik munkájukat. — Ki volt a kedvencük a Mézga családban? — Aladár és Blöki. — Blöki nagyon sok ember szívébe „bebeszélte” magát. Ügy tudom, ő a rajzfilmek tör­vényeinek is fittyet hányt ak­kor, amikor megszólalt A rajzfilmekben az emberi han­gon megszólaló állatok min­den esetben egy embert jelle­meznek, ezzel szemben Blöki, bár beszélt, mindvégig igazi kutya maradt — Mi sem természetesebb, minthogy minden valamireva­ló kutyának beszélnie kell — mondja Romhányi József. És ő biztosan tudja ezt. Nem­csak azért mert egy kuvasz tulajdonosa, hanem azért is, mert számos írása is bizonyít­ja: „érti”, mit mondanak az állatok. — Miért írnak, illetve rendez- nek szívesebben rajzfilmeket? — A rajzfilm a megvalósuló csodák műfaja. Rajzfilmen minden lehetséges. Megvan az a jótékony tulajdonsága, amely módot ad rá, hogy képi ötlettel olyan gondolatokat és történé­seket fejezzünk ki, amelyek szavakkal csak hosszú dialó­gusokban írhatók le. Ebben a munkában a játék öröme a legvonzóbb. — Megkérem, mondjanak el néhány adatot a Mézga-sorozaí valamelyik filmjéről. — Egy film hossza 703 mé­ter. Egy méteren 52 kocka van. Általában minden máso­dik kockát rajzolják meg, így egy film során 12 000 kockát kell berajzolni. Aladárt egyet­len filmben 9000-szer rajzol­ták le. v — A Mézga család befejezése után együtt dolgoznak-e a jö­vőben is? — Igen. Új filmsorozatunk „Kérem a következőt” cím­mel Romhányi József állatme­séiből készül. László Ilona — Milyen jövőt szántak Ala­dárnak V — Már nyomdában van a könyvünk, mely Mézga Ala­dár különös kalandjai címen jelenik majd meg, természete­sen sok-sok rajzos illusztrá­cióval. Bízunk benne, hogy ily módon Aladár jövőjét itta Földön sikerült megalapoz­nunk. Hogy Blökivel együtt elindulnak-e újabb űrutazá­sokra? Nos, ez a rajzfilmek honában is, akárcsak a való­ságban nagyon sok pénzbe ke­rül. Mégis reménykedünk, hogy sor kerül egy újabb szé­ria megrendelésére. — Most illetlen kérdés követ­kezik. Van-e valamilyen tudo­mányos fedezete azoknak a szakkifejezéseknek, amelyek fölényes ismeretével Aladár egy-egy filmben nemcsak Biö- kit, de a jámbor televíziónéző­ket is ugyancsak elszédítette? — Nincs. Aladár és Blöki a szabadon csapongó fantázia „útjain” indultak el kaland­jaikra. Az általuk használt fi­zikai szabályok, tudományos műszavak mind hamisak: tré- fák.Természetesen tudomá­nyos „alapjuk” azért van, minden kifejezés egy olyan szójáték, amellyel meglévő, valóságban is használt tudo­mányos kifejezésre utaltunk. — Ez annyit jelent, hogy a történetek írása közben sem­milyen szabályhoz sem kellett Igazodniuk? — Nem egészen. Ugyanis igen szigorúan betartottuk azokat a szabályrendszereket, amelyeket mi magunk állítot­tunk fel. Ha például kitalál­tunk egy olyan bolygót, ame­lyik egy perc alatt kerüli meg a Napot, a történés folyamán az összes többi időpontot már e „szabály” alapján számítot­tuk ki. — önök melyik kitalált boly­gójukra utaznának el legszíve­sebben? Mind ez idáig Romhányi Jó­zsef és Nepp József, akikkel a Pannónia rajzfilmstúdióban beszélgetek, közösen válaszol­tak a kérdésekre. Ám most mindketten hallgatnak. Végül a „szavak embere”, Romhányi József kiejti a bűvös nevet: Luxória. Mindketten nevet­nek, visszaemlékezvén a ké­nyelemmel sújtott bolygóra. Majd Romhányi gyorsan meg­jegyzi, hogy ezt csak viccnek szánta. És nagyon komolyan folytatja: — A Mézga-sorozattal az volt a célunk, hogy felnnagyit- va mutassuk be azokat a torz jelenségeket, amelyek vesze­delmet hozhatnak az .emberi­HÍMES IPOLY MENTI TELTEMETES BUDI SZELEK, BOSZORKÁNYOK GALGAMÁCSAI LAKODALMAS A hét közepén egy rezes ké­pű, borostás öreg fickó kisnyu- lakat árult a piacon. Ott ült az egyik stand sarkán, a lábát ló- bázta, fokhagyma- meg rum­szaga volt, töksijébe svejcisap- kát nyomott. Mellette a papun- dekli doboz körül két nyolc­tíz éves fiúgyerek meg egy nedves orrú kislány taszigálta egymást. Vihogtak, szamárkod- tak, de magában mindegyik arra gondolhatott, ha lenne negyven forintja, odahaza csi­nálna kuckót a nyúlnak — ta­lán egy kis fehér lenne jó vagy az az ezüstösszürke —, és meg­tanítaná mindenféle mókás dolgokra. A horpadt képű vén­ember nem szól, amikor vala­melyik kölyök merszet vesz, és megsimogatja a kisnyulakat, érhálós kék szeme a semmibe réved. Vevő jön. Szőke fürtös fejű kisfiú. A kis fehéret vi­szik. „Jó helye lesz a kertben, a sufniban ellakhat.” A többit már könnyűszerrel ki lehet ta­lálni. A kis nyúl megnő, meg­enni sajnálják, családtag lesz belőle, aztán amikor kint kó­szál, valaki ismeretlen hókon dolgokat észbe idéző mondóka. így szól: „Haj ki, kisze, haj ki, Haj be, sódar, haj be!” Sódartitok — Kiskerti szerint Haj be bizony. Nézzünk csak tüstént körül a húsvét táján messze illatozó konyha környé­kén. Mindenekelőtt az imént említett sódarról essék szó, ami nem tévesztendő össze a halo_ vány gépsonkával, csülökkel, tarjával. Húsvéti sódar a disz­nó finoman pácolt, enyhén füs­tölt combja, amelyet jó előre beszereznek, s nagy gonddal készítenek elő az ünnepi lako­mához. E teendők rejtelmeiről Kiskerti úrtól kaphatunk fel­világosítást Krúdy Gyula föl­jegyzése nyomán. A kifogásta­lan húsvéti sódar titka tehát: „A salétrom és az idő. Én min­dig erősen kenem be salétrom­mal, különösen csontmelléken, és hat, de ha a sódar nagysá­ga elég tekintélyes, akkor nyolc hét előtt már a farsangban gondoskodni róla, hogy a só­dar elegendő időt tölthessen tennivalóiban. ^Tennivalói közé tartozik annak a pácnak fel­vétele, amely marékszámra vett sóból, sárga-cukorból, da­rált fokhagymából, babérleve­lekből és öt-hat fej vöröshagy­mából készül.” Ezt a keveré­ket szárazon kell fölvennie a sódamak. csak később kerül sós vízbe, amely beborítja a teknőben. Ezután Kiskerti úr csapja. Többet aztán nem vesz­nek eleven húsvéti nyulat. Kerek erdőből jön a nyúl Hanem honnan jön az igazi húsvéti nyuszi. Az, amelyik hí- mes tojást fest és színes szta- niolba bagyulált csokoládé má­sával megajándékozza a gye­rekeket. A képeskönyvek tanú­sága szerint a kerek erdő mé­lyéről jön. De hogy került oda, egyáltalán, hogyan került az ünnep meséjébe? Hát ez az, amit csak sejteni lehet. A jó­ságos nyúl talán akkor kezdett ajándékot hordani a jó maga- viseletű gyerekeknek, amikor még az erdőket, réteket, mocsa­rakat lidércek, koboldok lak­ták, eleink pedig sátorban ta­nyáztak. Tévedés ne essék, nemcsak a nyúl meséje ma­radt fenn, a népi hagyományok őrzik: miként viaskodott min­denféle tűzre való, ártó-rontó szerzettel az ember gyereke egykoron. Itt van mindjárt a kisze, aki alighanem szegről- végről rokona a budi boszor­kánynak. Kinek szokása volt a kéménykürtőn besettenked­ni az emberek hajlékába, s a legkülönbözőbb nyavalyákba sodorni a háziakat. Könnyen tehette, mert böjt idején — a neve is innen van: böjti, egyes vidékeken bűdi —, nos, ilyen­kor nem füstölt a kémény. Sokszor, ha nem volt böjt, ak­kor sem. Namármost, igen ter­mészetes, hogy az ilyen gyalá­zatos teremtmények ellen vé­dekezni kellett. Raktak a tűz­hely elé lapátot, piszkafát, a küszöb alá macskaszőrt az egyéb hasznos ellenintézkedé­sek között. Ide tartozott a ki- szehajtás. Kiszeham vak a vízben Többnyire a húsvétot meg­előző hét végén az Ipoly vidé­ki falvakban elkészítik szal­mából a már említett kisze- bábut. Rissz-rossz rongyokba, kendőbe, szoknyába bujtatják, aztán körbehurcolják a falun. Az ünnepi viseletbe öltözött lányok végül megragadják a halált s telet is megszemélye­sítő csúfságot, ki vele a fo­lyócska partjára, máglyát szí­tanak, rávetik, hamvát vízbe dobják. Eme ősi pogány rítusokat idéző népi bohósághoz mondó­ka is tartozik. Nagyon is mai

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom