Pest Megyi Hírlap, 1973. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-15 / 88. szám

8

"‘K^írlap

1913. ÁPRILIS 15., VASÁRNAP

: \\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v

3

SOLYOM LÁSZLÓ:

Tehetséges kislány

vagy leülhetek egy íróasztalhoz penészed ni bagóért — jön meg a kislány hangja.

— Bocsánat, de valami elképzelése csak van. Ha nem is hivatásérzet, de... szóval.. ? Ej, no, hiszen mégse mindegy, hogy valaki ügyvéd lesz, vagy orvos, vagy mérnök!

— Tetszik tudni, amikor kicsi voltam, mindig azt mondtam, hogy „kajauznéni akajok lenni” — gügyögi Kozár Magda —, de azóta a „kajauznéni” kiment a divatból. Hehehe...

— Hihihi! — helyesel neki az apja, és kérdezi a tekintetével, hogy mit szólok ehhez a szellemességhez.

— Hát igen — mondom mély meggyőződéssel.

— Szóval — szól helyeslésemtől bátorítva Kozár Pál őszinte szóval — a matematika nem a legerősebb oldala, a vért nem bírja, a nyelvekhez nincs kimondott érzéke, de egyébként rendkívül tehetséges, és... és — mint mondtam

— nekünk mindegy. Ahova neked jobb a kapcsolatod. Magda tud alkalmazkodni.

— Az nagyon fontos, de előbb lé kell érettségiznie. Milyen lesz az érettségi bizonyítványa, kedves Magda?

' — Há-át — kezdte válaszát a kislány — tetszik tudni, ugye...

— Tőled megkérdezte valaki a lapnál, hogy milyen volt az érettségi bizonyítványod ?

— segíti lányát az apa.

— Felesleges ezen vitatkoznunk! Az érettségi eredménye az első lépés, a felvételi vizsga sikere a második...

— Értem — bólint sokat- mondóan volt osztálytársam, és föláll. — Pedig nagyon bíztam benned.

— Nézd, Pali, döntse el a kislányod, hogy hová akar menni. Jelentkezzen, tegye le a fölvételit, és majd annak az eredményétől függően meglátjuk, mit csinálhatunk.

— „Meglátjuk!", „Mit csinálhatunk?”! -r- Csalódottan, csói

Ä\\\\\\\\\\\\\\\\\w\\\\x(

válja a fejét Kozár Pál. — Akár egy hivatalban lennénk. Bezzeg, ha te eljössz hozzám, nincs az a hiánycikk, amit én huszonnégy órán belül nem teremtek elő neked, vagy akárkinek a régi srácok közüL

— Sajnos, barátom, egyetemi helyeket nemhogy én, de maguk a professzorok sem tartanak a pult alatt.

— Elhiszem — mondta volt osztálytársam. — Ha te mondod, elhiszem.

Az előszobában értem utol őket. Szerencséire zárva volt az ajtó. Amíg illesztgettem, forgattam a kulcsot, megpróbáltam menteni a felújult barátságot.

— Az ilyen szép kislány legrosszabb esetben férjhez megy.

— Okos ötlet — nevetett rám a kislány, nem egészen kislányosan, inkább hárpiához illő vicsorgással —, méltó egy

újságíróhoz. — Aztán kihúzta magát, és rám fújt nagy önérzettel: —r Majd férjhez megyek, ha akad olyan, akit szeretek.

M

ost itt állunk szemben egymással. Szótlanul mosolyog, kicsit gúnyosan, nagyon fölényesen.

— Én vártam, hogy jelentkezzen — mondom, hogy mondjak valamit.

— Apu azt mondta, ha valaki nem exponálja magát igazán az emberért, akkor úgyis hiába.

— Meg sem próbált jelentkezni?

— Nem. Még érettségi előtt megkérte a kezem Pubi. — A szálló félé bök az áliával. — Tetszik ismerni?

— Ó, hogyne — mondom tekintetét követve némi meglepetéssel, és mielőtt megakadályozhatnám, kiszalad a számon —, 6 is velünk járt suliiba, eggyel följebb. — Most hallom csak, mit mondtam, sietve javítani szeretnék: — Fontos, hogy szeressék egymást.

— Hát igen... — helyesel szül. Kozár Magda. — Én szeretem őt — és vallomását aláhúzva őszinte érzéssel simogatja a kocsit.

G. SZABÓ LÁSZLÓ

F

önt a Szabadsághegyen, a Vörös Csillag Szállóval szemben állt a parkírozó autók között, egy musláns/.mü sportkocsinak dőlve. Dús, szőkére festett haját hátradobta, arcát a nap felé fordította A legvalódibb szarvasbőr kabátja nyitva, alatta a legvalódibb pulóver feszült, a legvalódibb testek egyikén. Férfiszemem megakadt, sőt — miit tagadjam—, meg is pihent rajta De csak éppen hogy, mert ahogy pillái alól észrevett, rám nyitotta a nagy, sárga tekintetét és elmosolyodott.

Zavartan körülnézek, hátha nem engem illet ez a villanás, amely gúnyos, vagy kacér, vagy...

— Csókolom — villogtatja rám ekkor egészséges fogsorát. A középső kettő szétálló lapát, de nem csúfítja — Nem tetszik megismerni?

— Nem tetszem — próbálóm visszaadni gúnyos hangsúlyát.

— SzüL Kozár Magda — dalolja — Édesapámmal tetszett együtt járni. — Affektál- va teszi hozzá; — Suliba — Ö, persze, persze... —

ütök a homlokomra, majd a „letetszikezett” jogán a kezem nyújtom. (Inkább azért, mert az arcom előtt hadonászó ujján a kérkedve mutogatott karikagyűrű apró és a kísérőgyűrű nem egészen apró brilljein megtörő napsugár a szemem szurkálja.)

Nem soká tart a kézfogásunk, mert ő valami nagyon fontosat közöl velem, az ujját is billegted hozzá — fenyegetőn. Igyekszem értelmes arcot vágni, és bólogatok, pedig nem értem egy hangját sem, mivel a harmadik kocsi kegyetlenül túráztatja motorját. Eltart ez a játék néhány percig (vagy csak másodpercekig?), pontosan any- nyi ideig, amíg emlékezetemben lepereg a film.

T

avaly ilyenkor fölkeresett Kazár Pál, bizonyos bolt vezetője, akivel négy elemit és négy gimnáziumot együtt „nyomtam le”. Magával hozta kislányát, akivel kölcsönösen kézit csókolomot köszöntünk egymásnak. Néhány sablonos mondat után, „őszintén szólva" kibökte, hogy „magyarán mondva” protekcióért jött hozzám. Próbáltam egyből szabadkozni, de ő hunyorítva legyintett.

Sóhajtva megadtam magám, hagytam, hadd mondja, hiszen amióta újságban kinyomják a nevemet, nem lep meg a mellemnek szegezett legfurcsább kérdés és kérés sem. Most is megadással vártam hát, amíg egykori osztálytársam fölsorolta egyetlen gyermeke érdemeit és értékeit, majd rátért a lényegre.

— Tudom, neked egy szavadba kerül — ütötte meg végre füleimet az egyhangú zümmögés után a tagolt szónoki fölszólítás —, és ez a szegény gyerek bent van az egyetemen! '

A szegény gyerek, az atyai érvelést alátámasztandó, egyidejűleg a tükör előtt gyakorolt szende mosollyal bűvölt, szemhéja alóL

— Hát, kérlek, ez nem egészen úgy van, ugyanis ... —

kezdem a magyarázkodást, de amikor látom, hogy Zárkó (közben eszembe jutott, így hívtuk a suliban) a lányára pislog: „Nyugi, hadd beszéljen!”, fordítok a szövegemen, és megkérdezem: — Melyik egyetemre akar jélentkezmi ? (Így könnyebb lesz megértetnem velük, mért épp oda nincs protekcióm.)

— Azt teljesen rád bízzuk — dobja oldalt a fejét nagy szerényen Kozár Pál, s a kislánya szaporán bólogat, hogy „bizony, bizony, nem vagyok én olyan válogatós, mint amilyennek kinézek”.

— Nem értem — tátom el a számat. És csakugyan nem értem.

— Tetszik tudni — szólal meg hangosan is a „szegény kislány” —, bennem mégnem alakult ki pontosan, vagyis..

— Vagyis — veszi át a magyarázkodást az apja — magunk között szólva —, nevel és kacsingat, és bizalma jeléül közelebb húzza hozzám t székét. — Ma az érettségi, az semmi. Az ma annyi, mint i mi időnkben a négy elemi.

— Avval legföljebb beállHa zuhannék

Meglódul a csésze s az utána rebbenő tekintet mélyén felszűköl az iszonyat aztán visítok krampusz űzi aput ő nevet Garam-part gyertyák vecsemye mormoló ima Baba a zongoránál Bartók játszott még rajta a család barátja Baba miniben táncol a jégen aztán szobájában virág várok rá egyedül fellelem kicsi nadrágját s a Faun délutánja szól idevillan a síkra a messzi havas aztán bombák süvítenek géppisztoly utcáról hurcolnak el éhen tántorgok tízbillió a pohár tej avanti popolo vezényel minket Geyer Flórián üssük a klerikális ítélet recseg kizárjuk aztán gépemről forgács tekeredik ugrás előre a hazáért a láncoskutyára beragadt az ernyő csillárok alatt bruckneri fortisszimó üveg mögül pólyásit mutatnak aztán puska 'a prof nem vette észre jeles Weöres kínál cigarettával 57 lélegzet mélyen aztán Anacapriból le gyalog de szép volt írógép sortüze éjeken át ratata aztán húzáshoz kérek doktorom dupla injekciót pincér ma ünnepelünk én fizetek aztan édesanyám sírját benőtte a gaz Pozsonyban erkélyről integet asszonyom aztán aláírták Párizsban béke lesz végre gaba csak vágy maradt él a zenékben aztán kert Révfülöpön üvegben bor csillan fojt a középszer nem jutott pleesni se egen egen dünnyögte Hofi aztán egyszer egy férj rajtakapott csöpög a vízcsap otthon szerelő kéne csúszkáltunk meztelen a szalmakazalról kérjük utasainkat a vámhoz aztán csattanás

nem h'allom

FÁJNA NEM ÉLNI

FARKAS ILONA:

• Gyárkémény

Micsoda pipa! — Nincs kupakja, hosszú-hosszú szár, betűket ír, felhőket fest, füstje messze- messze száll, mint óriási madár!

I

Bányász Béla olajfestménye

Pár hétre

kihagyhatnád — mondta az igazgató Barabásnak, mikor az irodában az új számokról beszéltek.

— Nincs nekem semmi bajom — mondta Barabás.

— És beállsz Krisztián helyére?

— Miért, ne? — kérdezte Barabás, és az igazgató feje mellett a falra meredt.

A manézsban délelőttönként, ha ők kerültek sorra, az oroszlánok és tigrisek csörömpölő, csikorgó vas- ketrecei helyett, felszerelték és megspanolták a kötélháiót. Ök felmásztak a létrán a kupolába és dolgoztak: sokszor, precízen ismételve egy-egy átlendülést, biztosabb fogást

Barabás fogó volt Mostanáig ő kapta el a másikat, az ő csuklójára, tenyerébe tapadt, vágódott a másik, míg behajlított térdével kapaszkodva, fejjel lefelé függeszkedett Most repülő lett

Krisztián — aid a többiek és az igazgató kívánságára Barabás helyett belépett a számba, mikor egy külföldi meghívást kaptak —, valamelyik előadáson lezuhant. A partnere, mikor látta, hogy nem éri él a tenyerét, kétségbeesetten ordított utána: Vigyázz!! Mintha a levegőben a másodperc törtrésze alatt is akadna valami, amiben megkapaszkodhatna. Krisztián halálra zúzta magát, mert az előadásokon rendszerint háló nélkül dolgoztak. És most Barabás a helyére lépett. Repülő lett.

Azelőtt soha nem izzadt, most igen.-------------------------- a bizonytalan

A véletlen halál, pillanat, jói-------------------------- ismeri ezt az

izzad

tságszagot. Akár a ketrecben vagy a porondon felállított rács mögött ténfergő tigris. Ez nem a munka, hanem a félelem verítéke. És a véletlen, bizonytalan pillanat, akár a tigris, érzi ezt. Barabás, ahogyan most, sohasem izzadt

A második rész első száma volt az övék. Az egész estét az öltözőben töltötte, többször kiment a büfébe, kért egy kis pohár szódát de a felét mindig otthagyta. Nemsokkal a szünet előtt átöltözött Ahogy magára vette a jelmezt, oldódott benne a feszültség.

Aztán ők következtek. Erre az estére kifeszítették a hálót is alattuk. Barabás felkapaszkodott a kupolába, megvárta, mag a fogótársa átlendül a másik oldalra, ő maradt az induló-hídom, aztán egy kis bádog- doboz felé fordult, hogy sókporral bedörzsölje a tenyerét És akkor maga mögé nézve észrevette, hogy a felcsapó az ő oldalán van. A porondbejárat felett, az induló-híd oldalán. Fordítva szerelték fel a hálót

4 GYŐRFFY LÁSZLÓ:

Míg az altató hatott, míg hallgatta a többiek böfögését, szuszogá- sát, horkolását, mindannyiszor eszébe jutott, hogy tulajdonképpen nem szabadna többet felmenni a kupolába. Sem hálóval, 6em anélkül. Ezeknek az éji, alvás előtti töprengéseknek szinte melegágya volt a karbolszaggal keveredő kórházi vacsoraillat, a jellegzetesen erős, egész nap ágyban heverő pizsamás férő- testek szaga. Ebben az egyenletesen temperált, beteges, csöndes, ételszagtól megnehezült alvás előtti kórtermi sötétségben, szinte mániáBarabás félelme

( vWWWWWWWWWWWWWWWVS

Ha elvéti a fogást, a közönség kö. zé repüL Apró tűszúrásként kezdett viszketni a hajtöve, lassan zsibbadt a karja és izzadt. Érezte saját izzadtságszagát.

Átlendült a trapézzal, elengedte, fordult és vágódott a másik biztosan markoló tenyerébe, csuklója közé. A félelem azonban, mint egy sokk, akkor rándul vissza az ember idegeibe, akkor bénítja az izmokat, mikor legkevésbé számít rá.

Már a második fogás nem sikerült, lezuhant. Rosszul érkezett a hálóba és a lábát törte. Kórházba szállították.

Kilenc hétig, mint vasabroncs, szorult lábára a gipsz.--------------------- sok mindenre

A kórházban gondolhatott, de--------------------- attól az érzéstől,

hogy f

élelem okozta a balesetét, egy pillanatra sem tudott szabadulni.

A kórházban eltöltött utolsó napokon különösen sokat gondolt valami másra is, mikor esténként már altatót kapott az éjszakás nővértől, bár ez nem sokat használt 'Nyugtalanul feküdt, képtelen volt éjszaka aludni. Tudta, néhány nap múlva megkapja a járó^pszet. aztán jó néhány hét múlva leveszik és lassan dolgozni kezd.

v\\\\\\\\\\m\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\.\'

kusan bogozta visszafelé, mint egy gombolyag cérnát, a félelmét

Most, hogy kórházba került, Heda, a barátnője, néhányszor meglátogatta. De. ezek csalik közömbös, udvarias találkozások voltak, semmi köze nem volt korábbi viszonyukhoz, például ahhoz, amikor egymás mellett heverészték, beszélgettek. Barabás tudta, Heda iszonyatos bizonytalanságot érez körülötte, tudja róla, hogy fél és nem hisz benne. Talán akkor kezdődött már, mikor Krisztiánt helyette küldték a tumévaL

Aztán nem bízott az izmaiban, a ruganyosságában, az erőnlétében sem, és tudta, Heda ezt is megérezte. Ha erre gondolt, eszébe jutott, hogy még több év előtt is könnyedén felevezett a Lupa-szigetre, de a legutóbbi nyáron már elfáradt.

Ahogy az éjszakai beteges sötétségben egyre visszafelé bogozta a félelmét, mindannyiszor Krisztián zuhanása és Hedától való elszakadása lett a fonal vége.--------------------------- levágták íáHá

rom hét múlva bárói a gip--------------------------- szét. Bement a cirkuszba, átöltözött, kicsit mozgott, dolgozgatta a hosszú pihenő alatt lemerevedett izmait, és főké

nt a törött lábát. Aztán lezuhanyozott, és egy ideig a fiúkkal beszélgetett, akik az új számot már nélküle csinálták. Leült a porond szélére, nézte, ahogy a többiek a háló fölött dolgoztaik.

És azontúl nemcsak délelőtt, de minden este bement a cirkuszba. Leggyakrabban azonban a szelidítő- vel beszélgetett, mert többször gondolt arra, hogy állatokkal kezd majd foglalkozni. Jól ismerték egymást, és a szelídítenek különben is asszisztensre volt szüksége. Szinte minden este végignézte, közvetlenül a szünet után felállított vasketrecben, a szelídítő könnyű, gyors és magabiztos munkáját, aztán megvárta, míg lezuhanyozik és átmentek a cirkusszal szembeni kocsmába A szelídítő pálinkát ivott, ő bort. Minden este itt várták meg az előadás végét, és addig támaszkodtak a pult mellett, míg látták, hogy kitódul a közönség a két hatalmas, ágaskodó reklámló alatti bajáraton. Talán háromnegyed órát ácsoroghaittak így a pult mellett, aztán Barabás rendszerint elkísérte az állatszelídítőt. Nagyritkán — főként szünnap előtt, hogy másnap nem volt előadás — egész éjszaka kimaradtak. Egyik ilyen éjszakán, mikor a szelídítő rpár láthatólag fáradt volt, és erősen kapatos, pedig valóságos hústoronynak számított, azt mondta neki:----------------------------I ott áll az- Tudod Barabás, ember azok----------------------------1 kai a dögökkel szemben, mert a tigrisek hü. lye és kegyetlen dögök, mindenki .őt nézi és egy szép napon félni kezd és izzad. Aztán lefürdik és teljesen magányos lesz. Te ezt nem érted, igaz?

— Nem — hazudta Barabás —, én még nem féltem.

A szelídítő kétkedőén ránézett, aztán kicsit gúnyosan annyit mondott:

— Nem hát. Persze, azt hiszed, túlságosan fiatal vagy még ehhez, mi?

— És te mióta félsz? — kérdezte Barabás.

— Egyszer nem figyeltem, és magam mögé engedtem az egyik dögöt ... Rögtön rám ugrott Az utolsó pillanatban léptem félre, de az egyik mancsával így is belekapaszkodott a

Lovas