Pest Megyi Hírlap, 1973. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-15 / 88. szám

I

PEST

MEGYE I

1973. ÁPRILIS 15., VASÁRNAP

Bemutatjuk szerzőinket

H

ajdúszováton születtem, harmincnégy éves vagyok. Szüleim parasztok voltak, apám 1944-ben halt meg a háborúban. A debreceni Gyermekváros, Karcag és Balkány után miskolci diák lettem, hogy aztán Makón szerezzek szakmát. 1957-től 1960-ig határörösködtem. 1960-tól a mai napig: írtam üzemi újságot, riportjaim jelentek meg a Pest megyei Hírlapban. S közben segédmunkás, adminisztrátor, diszpécser, meós ‘voltam. t

Esti gimnáziumban érettségiztem; újságíró szerettem volna lenni. Jelenleg lakatos vagyok egy ipari szövetkezetben. Feleségem, s két gyermekem van. Törökbálinton lakom. 1968 óta közli verseimet a Pest megyei Hírlap, a Szabad Föld, a Magyar Ifjúság, a Kisdobos. Gyermekverseket a Képes Újság, a Nők Lapja gyermekrovata. 1972-ben mutatott be Bajor Ernő fi Szabad Földben, mint pályakezdő költőt.

A vers? Kell!

Egyszer majd minden ember ír verset — akkor többé fiem lesz háború.

Saint Sándor

í SAINT SÁNDOR: «

I

Nem fogom vissza

\

: Harmincöt évesen és megfáradt szívvel

nem ugrál többé „plafon”-ig az ember.

*

! Teszi csöndben, amit tenni kell;

számot vet minden múló pereivel.

Kimért, s kiméit minden mozdulat, s nem ficánkol — nincs többé kölyök-gondolat, í S ha ölét este megnyitja az ágy

: nem üvölt meredten kancáért a vágy.

í

l A jó könyv — barát. De zizzeno lapjai

leskődő ősz hulló lombjai.

Egy kávé. Reggel erős féldeci — elég magunkat vele becsapni.

!

— Hazugság, hogy harrfüncöt évesen | a szív lelassul, s nincsen szerelem

hazugság minden mímelt mozdulat; s húh, hogy fut a felnőtt-gondoláit.

é ui

4 Korlátot törve tombol most a nyár!

Vulkán-ölekben égni még lehet —

y

4 nem fogom vissza őrült szívemet.

i Ml A PERTZ: i

\ 4

f A kvízmester bukása f

^ A kamerák egész közelről %

$ hozták a fiatalember arcát. 0 # Felkészült a 800 márkás $

$ kérdésekre? — tudakolta tőle $

$ a kvízmester. ^

^ — Igen — rebegte az ifjú. 4,

£ — Rendben, akkor kezdhet- ^

j jük. — Ismeretlen művekből ^

£ hall majd néhány taktust és 4/

% 5 másodperce van, hogy fel- 4 £ ismerje a zeneműveket. 4

£ Egzotikus zene hangzott fel.%

4/ A harmadik ütemnél a fiatal-Z 4 ember elmosolyodott.

'4 — Ez a 23. szonáta F dur- 4

$ ban, Sing Pang-peng kínai '4 '4 zeneszerző műve. Január %

'4 13-án született 1200 körül. %

4 Kitört a taps.

$ A mester csodálkozva só-4 $ hajlott fel.

^ — Pontosan — dicsérte meg $

£ az ifjút. — De ne legyen köny- % g nyelmű. Eddig mind a 7 $

4 elődje eljutott. Kérném a kö-$ í vetkező zeneművet! á A fiatalember mosolygott. $ ^ — Ez a szent mester — Bo-4

'4 do Bodowitzling — 178. szim-1 fóniájának 39, 90 és 91. taktu- 4 í **• \ i

'4 A termen tapsvihar zúgott 4 <4 végig. |i

'4 — Helyes-— nyugtázta a 4

4 kvízmester őszinte csodálko- 0 , '4 zással a hangjában. — De még % ■ 4 nem nyert, mert ezt is mind a 4,, ^ 7 elődje kitalálta.

$ Kérném a 3. müvet! — s I4

I4 egyben szeretném felhívni a $ : 4, figyelmét arra, hogy ez lesz 4y legnehezebb.

74 Újfajta elektromos zene | • 4 hangzott fel! 4 1

4 A fiatalember már mondta 4 its: 44

4 — Elégia neurátika, Opus 1,4

44 a fiatal komponista Karlo- 4 : 44 Plemm műve.

44 A termet orkánszerű taps- $

44 vihar töltötte be.

4 A kvízmester elragadtatás- $ 4 sál rázta az ifjú kezét.

4/ — Nyert — kiáltotta lelke-$

4j sen. Csupán azt árulja el, hon- '4 44 nan ismeri éppen ön ezt a 0 44 teljesen ismeretlen művet, £ $ Az ifjú arcán titokzatos £ 44 mosoly suhant át, aztán hal- $ 4i kan ezt mondta:

4 — En vagyok Plemm.

4.

44 Fordította

4. Steiner Katalin '■

Pest megyei alkotások

AZ ASZÓDI PETŐFI

•ISttJUlMlI

....

if

i

1 ! • »M

Kovács Ferenc Petőfi-szobra Aszódon. Háttérben az egykori gimnázium, ahol a költő tanult, ma múzeum.

Kovács Ferenc Kiskunfélegyháza szülötte. Talán ez a Petőfit ihletett táj is fokozza indítékait, hogy szoborban tudja felmutatni a nagy költőóriás egyetemes jelentőségét.

A Kalocsára került Petőfi elsősorban nyugalmának méltóságát hangsúlyozza, az aszódi Petőfi andezittömbjének vulkánikus lendülete a tűzzé forrósodott eszmét vonultatja feL

Az arc mérsékelt nyújtása a költészet első óráját érzékelteti Petőfiben, azt az embert, aki itt Aszódon tesz fogadalmat minden zsarnokság gyűlöletére. (Első esküm)

E tekintet már a férfié, a forradalmáré, nem egyszerű diákarcot tükröz. Ez az arc Robespierre elszántságát is sugározza.

Kovács Ferenc öblösíti, sar- kosítja, többszörösen is boltozza e hatalmas eszméket hordozó fejet, nemcsak az elképzelt külső portrét, hanem a „petőfiség”-et akarja jeleníteni a maga teljességében. Csönd és kiáltás'tör fel a sűrített formákból, az aszódi arcmásban már felvillan 48 márciusánák főhőse is.

Mintha a Dalaim sokrétű iránya szobrosodna a fej öszszetett vonulatában. A homlok fennsíkján „fellegek” ráncai simulnak el, „a hajtömb és szakáll dús tartománya a költő szivárványos’ ’ és „vadrózsás” lelkét idézi, a látomáson Petőfiét. A tekintet forradalmat sugároz, szinte kiáltja villámait „haragos” szívének.

Egyetlen hatalmas szem az arc, a fej minden része egyetlen monumentális pillantás, az orr, az egyenes áll, a száj csukott íve egyaránt ránk néz, eszméinek folytatását igényli tőlünk.

A megvesztegethetetlen nép- tribun ,,korláttalam” energiáját hordozza Kovács Ferenc szobra, az egyszerűség pompáját, a méretlen szabadság elszántságát.

Elgondolni is felemelő, hogy a portrétól álig száz méterre tanult Petőfi egy századdal előbb, itt esküdött a diák, hogy f£rfi, hogy hazafi, hogy a világszabadság tántoríthatatlan katonája lesz. Kilépett Petőfi az aszódi osztályterenv- ből, s meg sem állt a halhatatlanságig, melyet költői nagysága, és eszméinek romol- hatatlansága épített.

A szobor legfőbb erénye, hogy felfedezte e ma is élő folyamat embememesítő hatását.

A VÁCI DÓZSA

Részlet Gyúr esek Parasztlázadás című szobrából.

vállamba. Undorító dögök — mondta a szelídítő és kiköpött.

— Ennyire utálod őket? — kérdezte Barabás.

— Nem, komám, ennyire szeretem őket és félek tőlük. De ezt csak neked mondom, úgyis az asszisztensem leszel, és remélem, van benned annyi betyárbecsület, hogy nem fogsz ezért a helyemről kitúrni. Mert, ha megismernek ezek a dögök, nem is lenne nehéz.

— És gondolod, én majd nem félek tőlük?

— Amíg az első beléd nem kap, addig te leszel az erősebb. Különben azt hiszed, nem tudom, miért akarsz mellém jönni?... Megijedtél a levegőtől, félsz, no, most meg akarod próbálni nálam. Igaz?

— Valahogy úgy — mondta Barabás. Odament a bádogpulthoz, kért két pálinkát.

Egész éjszaka együttmaradt a szelídítővei és hajnalig ittak.

•-------------- késő délután Barabás

Má

stlíip megkereste Hedát az-------------- artistaiskolában. A

töb

biek azt mondták, valószínűleg már elment haza. A kapuban aztán összeakadt vele.

— Szervusz.

— Szervusz.

— Hát te?

— Téged kerestelek.

— Mondtam, hogy ne keress.

— Beszélni szeretnék veled.

— Minek?

— Nem ülnénk be valahová? — kérdezte Barabás.

— Nem Nem érek rá.

— És később, estefelé?

Heda nem válaszolt.

— Mondd, tulajdonképpen mi bajod velem? — és Barabás kényszeredetten érezte, felesleges ez a kér- dezősködés, de a lány hirtelen azt mondta:

— Várj meg, felmegyek a táskámért — és Barabás megvárta. Aránylag csendes helyet találtak. Barabás rendelt Rumos kávét. Heda figyelte, ahogy rendel, iszik, rágyújt és idegesen forgatja az öngyújtóját. Pontosan megérezte, hogy bizonytalanságot leplez minden ingerült mozdulata Mint Krisztián halála után. Akkor kezdett dohányozni és néha Inn i is. És azóta nem változott semmit És ő is lezuhant, de megmaradt. Azóta nem akart véle találkozni.

■— Szeretnék este veled lenni.

— Nem lehet, dolgom van — mondta Heda.

— Hazamész?

— Nem, itt a városban van dolgom. Különben sincs otthon senki.

— Apádék?

— Elutaztak vidékre. Csak az a kedves vadállatunk vigyáz otthon.

— Az az eszkimó dög?

— Abban legalább van erő — mondta Heda és szinte sajnálkozva nézett Barabásra.

— Ma egy éve — mondta Barabás hosszabb hallgatás után. Nem nézett nyíltan Heda arcába, csak el, a feje mellett, de lopva mégis a tekintetét kereste, és ahogyan mereven, szótlanul szívta a cigarettáját, az asztal alatt Heda keresztbe tett lábát nézte, a combközépig felcsúszott szoknyát. Mindig nagyon kívánta, de egy átvirrasztott éjszaka után, mikor érzékenyebb volt, és talán érzelmesebb is, még sokkal jobban. Tudta, ez számára1 se most, sem legközelebb már nem elérhető. Megint eszébe jutott Krisztián.

— Ma egy éve — ismételte Barabás.

— Mi történt ma egy éve? —kérdezte Heda.

— Leesett.

— Igen, tudom, és most mit akarsz megint ezzel?

— Azóta... 1

— Mi van azóta? — csattant most már ingerülten Heda.

— Semmi — mondta Barabás —, csak többször eszembe jutott, míg a kórházban feküdtem, hogy, ha én mentem volna...

— Na, jó, ezt hagyjuk! — Heda felállt. — Azt hittem, valami fontos közölnivalód lesz. De úgy látszik, semmi. Otthon pedig ne keress, mert nem megyek ma este haza. És különben is a kutyára vigyázz, köny- nyen széttép. Légy jó fiú. szervusz. — És a kis kerek asztalok között jobbra-balra fordulva kiment az utcára.

Barabás még marasztalni sem tudta. Ottmaradt egyedül, és egyik pálinkát itta a másik után, vagy este kilencig.----------------------------- lődörgöttegy

I Aztán az utcákon w«g, és

*---------------------------- felült egy

éjszakai járatra Háromnegyed óra múlva már a városon, kívül, alacsony, földszintes házak között mászkált. Arra, ahol Heda lakott.

Az utolsó házakon túl, sötét völgy húzódott, növendékfákkal borított domboldal között. Eíbben a völgyben állt Hedáék háza. Szemben a domboldallal.

A kapu zárva volt. Átugrott a kerítésen.

Az üveges veranda előtt kutyaól, előtte drótpályára felfüggesztett

lánc, és a lánc vége az eszkimókutya nyakörvéhez erősítve. Barabása sötétben csak az ólat látta. A lánc nem vezet az ólhoz, az ódon kívül van a dög, gondolta.

Lassan ment végig a feje mellett húzódó drót mentén, és minden oldalról várta a támadó kutyát. Nem gondolt semmire Mélyeket lélegzett és a rumos kávéktól, meg a pálinkától nagyon is erősnek érezte magát.

Benyúlt a zsebébe, kinyitotta a bicskáját. — Csak lassan, óvatosan, biztatta magát, de kiverte a veríték, még így részegen is. Hirtelen a jobb oldali, sűrű bokorból kiugrott a kutya. Jobb kezében tartotta a bicskát, de most használni sem tudta. A kutya a karjába marva ráugrott, lerántotta a földre, és a bicska kiesett a kezéből. Barabás felüvöltött, és ez, úgy látszik, még jobban ingerelte a kutyát, acsarkodó pofája, forró, büdös lihegése közvetlenül a válla alatt rángatózott.

Ügy törtek elő az állat ősi ösztönei, ahogy bestiálisán, akár saját gazdáját vagy társát is széttépné, fent, valamelyik északi vadonban. Ennek az igazán soha meg nem szelídíthető, és, ha alkalma van rá, kíméletlenül marcangoló dögnek a rettenetesen erős állkapcsa fájdalmasan szorult most Barabás jobb karjára, ahogy a földön hemperegtek.

Barabás felordított, de senki sem hallhatta. Dühösen és erőszakosan ordított. — Te!... te dög!

Egyáltalán nem félt.

— Rohadt dög! — lihegte —, azt hiszed, megijedek? — Ráhengergő- zött a kutyára, térdével a hasára nehezedett, és bal kezével fojtogatni kezdte. Ahogy lassan ernyedt a már majdnem görcsbe merevedett állkapcsok szorítása, megpróbálta kihúzni jobb karját a kutya pofájábóL Sikerült. Aztán mindkét kezével fojtogatta, de egy gyengébb pillanatban a kutya kiugrott a keze alól, a vállába mart, és ott maradt csüngve, mintha soha nem akarná elengedni.

Barabás már gyengült, csurgóit róla a veríték, nedves volt a tenyere, szinte nem látott semmit, csak nagy, fekete foltként hánykolódott keze között a kutya Hasogató fájdalmat érzett a karjában, meg a vállában. Amikor megpróbált véres jobb kezével az állat nyakörve után kapkodni, hirtelen a nyakörvhöz erősített lánc akadt a kezébe. A lánc elég laza volt ahhoz, hogy szabad bal kezével áthurkolja a kutya nyaka körül és így fojtogassa. Válla rögtön felszabadult az éles fogak szorítása alól és, bár dőlt belőle a vér, a jobb alsó karja is alaposan szétroncsolódott, azért mindkét kezével erősen húzta a láncot maga felé. Aztán gyorsain rátérdelt ismét az állat hasára.

Néhány pillanat múlva kifordult az állat nyelve, teljesen ellazult alatta a hánykolódó test Megfojtotta.

Felállt, megtapogatta a vállát meg a karját, zsebkendőt kapott elő a zsebéből, a karjára tekerte, lehajolt nyakánál belemarkolt az állat szőrébe, és tétova simogatással visz- szaengedte a földre.

r ----- apró, piros pontok

I Menüit, vibráltak a szeme előtt, iszonyatosan fáradtnak érezte magát, és remegtek a lábai. Valami ostoba szánakozásfélét érzett, és gyorsan káromkodott.

— Rohadj meg! Rohadjatok meg! Ugye mondtam! Kellett ez neked?! — és belerúgott a kutyába. Pár percig még a bicskája után kutatott a bokrok előtt, aztán átmászott a kerítésen.

Hát ezt elintéztem, gondolta, ezt elintéztem. Ez Krisztiánnak is elég. Biztos, hogy elég. Meg annak a...

Hajnalodéit, rigók füttyögtek a növendékfákkal borított domboldal felőL Egy taposott, keskeny úton az első házak irányába indult. Nagyon fájt a válla meg a karja, és tá- molygott Pedig józan volt. mintha egy kortyot sem ivott volna.

Gyurcsek Ferenc elkötele- zett művész, a munkások szobrásza. Minden alkotása a munka népének szól, ahogy szavakkal is megfogalmazza vállalt hivatását: „Az én ügyem, nem magánügy, elválaszthat tatlan azoktól, akik közül jöttem — a munkásoktól. Szeretném, ha a felém nyújtott kezek kérgesek lennének.” Szó és szobor egybevágó, művei a felszabadulással, jobbágyősökkel, eszmélettel kapcsolatosak. Régi és új alkotások ugyanazon eszmekörben mozognak, ha a formák tisztázott fejlődése nyomon követhető is, (Pufajfcások, Bolsevikok, Che emlékére, Naszály.) A felbukkanó szobrászi átgondolásnak megfelelően változtatja az anyagot, a márvánnyal, kővel, fával, rézzel, bronzzal egyaránt szuverénül bánik.

Főműve a Parasztlázadás, Dózsát és népét azonosítja asj egyetlen tömbű gyülekezetben, a néppé osztódó igazságot láttatja, az eszme megsokszorozódását a karok, lábak, arcok, kaszák hatványaivaL Nyüzsgés, kiáltás és csönd egyszerre a szobor, a kaszák a forradalomra, a kévék a jövőre utalnak. Mozgósító erővel lendül e sok testű mozdulat. Az érzelmi egység, a tömeggé növekvő közös akarat és elhatározás feszül e mezítlábas léptekben; egy férfi és maga a föltartóztathatatlan, századok forradalmi folyamatát diadallal testesítő nép mozdul benne előre az osztályigazság biztonságával és partokat sodró erejével.

Külön öröm, hogy a Vácott letelepedő Gyurcsek Ferenc bemutatkozása alkalmából a katalógus tömör előszavában így köszönti új közönségét: „Kéznyújtás ez a kiállítás abban a városban, amely befogadott”. Könnyen Lehet, hogy e kézfogást a váci művelődéspolitika azzal viszonozza, hogy helyet keres és talál a DCM lakótelepe környékén Gyurcsek Dózsa-szobrának. Művész és új közönsége egyaránt megérdemelné e kettős kézfogás találkozását.

Losonci Miklós

t