Pest Megyi Hírlap, 1973. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-28 / 73. szám
XVII. ÉVFOLYAM, 73. SZÁM M K.I A. P /KSA 1973. MÁRCIUS 38., SZERDA A közegészségügy megjavításáért Korszerűsítették a városi kórház gyermekosztályát Külön laboratórium épül — Új szárnyépület Bevezették a központi fűtést Nagy gond, nehezebbé teszi a vezetési, a meglévő pénzösszegek igazságos elosztását az, hogy a város kórházának osztályai nem egy helyen vannak, hanem a város különböző részein működnek. A régi épületek természetszerűen avulnak, s felújításuk fontos, hiszen embereket gyógyítanak a külön böző osztályokon, továbbá a megfelelő gyógyító eszközökön kívül szükség van a higiéniai feltételek biztosítására is A fentiek szem előtt tartásával határozta el két évvel ezelőtt a városi tanács, az akkori tanácsválasztások után, hogy a város egészségügyi intézményeinek tárgyi feltételeit megjavítja, ha kell, más intézmények rovására is. mert mindenképpen meg kell szüntetni a bajokat, feltétlenül biztosítani kell a gyógyító munkához a megfelelő munkakörülményeket. Így került sor az elmúlt évben a városi kórház gyermek- osztályának átalakítására, bővítésére, illetve az ott dolgozók szociális létesítményeinek biztosítására. Ez év januárjában fejezték be és adták át a szülész-nőgyógyászati osztály új szárnyépületét, ahová a korszerű műtőket, előkészítőket építették, elkülönítve a nőgyógyászati vizsgálatokat és műtéteket a szülésektől, amelyek addig meglehetősen mostoha körülmények között zajlottak le. Az új szárnyépületben a műtőlámpát, amely 60 ezer forintba került, a város egészségéért indított mozgalom révén szerzett pénzből vették meg. A Fásikert utcai osztályokon korszerűsítették a fűtést: központi fűtést szereltek fel mindenütt. • Javították a műszer- ellátottságot, megkezdődött az épület tatarozása és az épület szennyvízderítőjének megépítése, mivel a régi már elöntéssel fenyegette a környéket. A Hazafias Népfront által kezdeményezett, a város egészségügyének megjavítására indított társadalmi munkaakció pénzéből és tényleges társadalmi munkával megépül a Fáskert utcai épületben a városi kórház önálló laboratóriuma, amely hatékonyan segíti a gyógyító orvosok munkáját; nem kell sem a rendelőintézeti, sem pedig a más városokban lévő laboratóriumok Vizsgák előtt IGAZ, KISSÉ MÉG KORAI vizsgákról beszélnünk, de a negyedikes középiskolások máris az . utolsó próbatételre készülnek. A Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola Konzerv- és Húsipari Technikumának hallgatói a napokban estek túl az évközi beszámolókon. Számukra még két vizsga jelent majd izgalmat Cseh Ambrus a levelező tagozat vezetője elmondotta, hogy a tagozat hallgatóinak a három évközi beszámolón kívül osztályvizsgát is kell tenniük. — Jelenleg 21 tanulója van a technikumnak. Helybeliek, debreceniek és kecskemétiek. Mivel úgynevezett kifutó iskolatípus, utolsó évfolyama ez az osztály, a gyengébb tanulóknak most kell legjobban vigyázniuk, mert nincs a hátuk mögött menedék. A LEVELEZŐ TAGOZATNAK elég jó a tanulmányi átlaga: a tavalyi osztályvizsgán hármas körül alakult. Érdekes, hogy a körösiek átlageredménye rosszabb a debreceniekénél, holott azok kevésbé járhatnak a heti konzultációkra. Bukta Mihályné, a konzerv IV-es üzem szakmunkása. Régi vágya, hogy technikus lehessen, ezért iratkozott be három évvel ezelőtt régi iskolájába. Négyes a2 átlaga. — Ha sikerül a vizsgám, továbbra is az üzemünkben szeretnék maradni. Jelenleg 11 forint 50 az órabérem, s a beosztástól függően, majd emelkedik is. Évfolyamtársa, Vadnai Gyula, aki raktáros a konzervgyárban, házasemberként vágott neki a tanulásnak, felesége tavaly előtt végzett az egyik felsőfokú technikumban. ÁLTALÁBAN AZ A TAPASZTALAT, hogy a levelező tagozaton sokkal nehezebb megtanulni, elsajátítani az anyagot. A tanuló csak magára és könyvére hagyatkozhat. A heti konzultációs órák kevésnek bizonyulnak. Mégis, ha valaki akar tanulni és igyekvő, jó eredményeket is el lehet érnie. Ez meglátszik az osztály tanulmányi átlagán. Munka után nehezebb a tanulás, de a huszonegy technikusjelölt délutánonként könyvet tszorongat a kezében, készül a vizsgára. Van, aki kettőre is. Dányi István például júniusban államvizsgát is tesz. Levelezőként a marxista—leninista egyetem hallgatója. — Nem nehéz így, együ'tt? — Már megszoktam. Amióta eszemet tudom, mindig tanultam, iskolába jártam. Talán rosszul esne, ha nem volna egv kis vizsgadrukk az életemben. — Mi kell a jó vizsgához? — Szerencse is. de főleg alapos tudás. Miklay Jenő Hiányt pótló új üzlet MÁJUSBAN NY'lLIK MEG A múlt hetekben a Kecskeméti utcai lakberendezési áruház helyiségeiben az árusítás megszűnt, és az áruház elé táblát tettek ki, mely közölte, hogy a bútorárusítás a Bács megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat másik helyiségében, a cifrakerti arénában zavartalan, A lakberendezési áruház helyiségeiben, pedig nagyméretű tatarozás és átépítés kezdődött. Megkérdeztük a vállalat vezetőségétől. hogy az átalakítás milyen célt szolgál. A következő választ kaptuk: — A vásárlóközönség és az illetékes szervek közölték, hogy Nagykőrös e részén szükség lenne háztartási, vegyi és illatszerárukkal foglalkozó szaküzletre, mely egyben növényvédő szereket, műtrágyákat és termény fél éket is árusítana. Az átalakítással ennek a kívánságnak teszünk eleget. A szükséges munkálatokat igyekszünk a legrövidebb időn belül elvégeztetni, reméljük, hogy májusban már megnyílik a hiányt pótló új üzlet. K. L. Talajjavítás két közös gazdaságban Szebbek a terméseredmények A Petőfi és Hunyadi termelőszövetkezetekben az elmúlt esztendőben tőzeges talajjavítással segítették a magasabb terméseredmények elérését. A Petőfi Termelőszövetkezetben a gyümölcsösökben, illetve a szőlőkben 12 hektáron szórtak ki tőzeget, míg a Hunyadi Termelőszövetkezetben 29 hektár szőlőben járt sikerrel a tőzeges talajjavítás. A gyümölcsösökben, a nyári alma és a kajszibarack kivételével javultak 'a terméseredmények. A Petőfi Termelőszövetkezetben a meggyeskert mellé újabb 34 hektáron telepítettek meggyfacsemetéket. Ebéddel várják az idős tsz-tagokat A Hunyadi Termelőszövetkezet március 31-én tartja meg az öregek napját. Az ünnepélyes összejövetel déli 12 órakor, ebéddel kezdődik közös gazdaság felszegi klub- helyiségében. Hunyadi Tsz EMBER ÉS FA Az Alföld sokáig mostohá- ja volt a fának. Üt széli vándorként állt egy-egy nyárfa vagy akác. De mostohája volt az embernek is. Mi csak iskolai tanulmányainkból tudjuk, mi volt a futóhomók. Milliónyi igyekezet gyökereket mélyesztett az apró homokszemek közé, hogy fogja, kösse a fa törzse, lombja pedig útját állja a szeleknek. Nézzünk csak szét akár városunk környékén is, álljunk meg a gyümölcsösök sarkán, ugorjunk be egy-egy új házba, lássuk meg, mit teremtett a makacs emberi erő a fák védelme alatt. A mostoha homokon termőföld lett ez a táj. A/lti tud a ma embere a fá. L’-í ról? Nem lehet felsorolni, mi minden készül belőle. A legmegrögzöttebb■ városlakó is aggodalommal figyeli, miként vágnak ki egy-egy fát. Ha modern városrészt tervezünk, foggal-körömmel harcol a tervező, legyen benne sok fa, de ha felújítunk egy utcasort, a mérnöki vonalzó mellett baktató ceruza sokszor kiüti őket. Ütban vannak. Keskeny útjaink mentéről eltűnnek. Az autós ember legnagyobb veszedelme a másik autó és a fa. Fa nélkül olyan lesz a táj, mintha levetkőztették volna. A pszichológus azt mondja, a fátlanság is veszedelmes. Fárasztóbb az út, idegesebb a kormány gazdája, ha nem lát fát, melynek belül az árkon, a veszélyes zónán kívül helye lenne. Szükségünk van az élő fára is. A televízió, ha jó hírt akar mondani, jó időt jósol a hét végére, hadd menjenek az emberek kirándulni, a fák közé. IZ'örös nem szegény fában, de még mindig több fa kell. A körösi ember szereti a fát. Nyugdíjas öregeket ismerek, akik tavasszal-nyáron kerékpárra ülnek, s mennek az erdőbe szalonnát sütni. Ha valaki autót vesz, döntő indokként említi: szeretne kirándulni a természetbe, a hegyekbe. Fölbecsülhetetlen értékünk a fa. A régi mondás szerint a következő generációnak ültetjük. Nem igaz. A jövő nemzedéke papírost készít belőle, díszes lakásába új bútort, apró gyermekének játékot, De minket pihentet. Akkor is, amikor ültetjük. /"irszágos tavaszi kampány _ minden évben a faültetés. Az idén is ültetünk, mini denhová, ahová lehet, ahová kell. Üt szélire, erdőbe, ház elé. Szimpla, szerény neve van ennek a szép tavaszi akciónak; fásítási hónap. Magunknak is, jövönknek is ültetjük a fát. Szívesen tesz- szük. M. J. Fejlesztik a kertészetet SALÁ TÁ T EXPOR TÁLNAK A Hunyadi Termelőszövet- ! kezet kertészete új vezetőt kapott, Takács Miklós agrármérnököt, aki eddig egyik Pest környéki szakszövetkezet kertészetében dolgozott. A fiatal szakember kedvére valóbb munkát keresve jött Kőrösre, és nagy buzgalommal kapcsolódott bele a Hunyadi Termelőszövetkezet kertészetfejlesztési programjának megvalósításába. Bár vezetőváltozás folytán, kissé későbben fogtak a tavaszi munkákhoz, utolérték magukat, s már minden a legnagyobb rendben. A százméteres nagy fóliaházakban szépen fejesedik több mint 60 ezer tavaszi saláta, melynek kivágását valószínűleg már a héten megkezdik, belföldi eladásra és exportra. — Sokat dolgoztunk vele — magyarázta a főkertész. — A betegségek ellen rendszeresen permeteztük, s a permetezéssel oldott műtrágyákat is kapott, hogy gyorsabban fejlődjön. Most, ha kikerül, paprika megy a helyébe. A kertészetben 10 ezer négyzetméter alapterületű fóliatelepet alakítottak ki. I Már szép nagy a magnevelt hegyes- és tompapaprika- meg a korai paradicsompalánta. Ügyes asszonyok és lányok szorgalmasan préselik a jó tápföldből készülő kis hengereket, melyekbe mindjárt bele is ültetik a paprikapalántát. Az egyik asztalnál özv. Lö- kös Ambrusné és Pintér Rozália dolgozik. — A nyolcórai munkaidőben kétezer szál kis palántát is elindítunk a termelésbe — mondják. — A kertészetben még mivel foglalkoznak? — fordulok ismét a kertészet vezetőjéhez. — Az uborka és a fejes káposzta termesztésével, amely elég jól fizet, és 40 hold szabadföldi paradi- - csomot is termesztünk, melynek termelési költségeihez hozzájárul a konzervgyár. Huszár Kálmán elnök a búcsúzáskor megjegyezte, hogy jelentős, mennyiségben termelnek burgonyát is, melynek termesztésével akkor sem hagytak fel, amikor egyetlen helyi termelőszövetkezet sem termelte ezt a fontos népélelmezési terményt. K. L. P/antprotán Újfajta — Plantprotán néven forgalomba kerülő — műtrágya felhasználásáról, eredményeiről tanácskoztak Debrecenben a szakemberek. Az új kazincbarcikai termék használata — a tapasztalatok szerint — elsősorban a pillangósok termesztésénél gazdaságos és előnyös. Kettős hasznú: egyrészt jelentősen növelhető a termés mennyisége, másrészt a lucernában stabilizálja a fehérjét. Mit látunk ma a moziban? A hölgy az autóban, szemüveggel fis puskával. Francia színes bűnügyi film. 16 éven felülieknek. Kísérőműsor: Magyar híradó. Kaszkadőr. KISKÖRZETI MOZI A LENCSÉSI ISKOLÁBAN Az Abwehr ügynöke. Izgalmas szovjet kémfilm. Kísérőműsor: Magyar híradó. Előadás kezdete: este fél 7- kor. SPORT Kézilabda-mérkőzés - szabadban Kecskeméti Építők—Nk. Ki- 1 Nagy A. (5), Nagy Z. (4), Tóth nizsi 25:21 (15:12). Kellemes tavaszi időben fogadták a körösi férfi kézilabdázók itthoni idei első szabadtéri kétkapus mérkőzésükön az NB II-ese- ket. Nemrég salakréteggel fedték be a ipályát, s ezért laza volt a talaj. A vendégek jobbak voltak, s főleg lendületes támadásaiknak köszönhetik győzelmüket. A hazaiak hibái még időben kiütköztek: a védekezésre, a szélen való játékra és a jobb támadásépítésre egyaránt több figyelmet kell fordítaniuk. Legjobb dobók: Készül a zakuszka (3). A Pest megyei 1972. évi férfi felnőtt kézilabda-bajnokság végeredménye: 1. Váci Spartacus 24 21 1 2 501-362 43 2. Bem SE (Cegléd 24 17 1 6 481-367 35 3. Nk. Kinizsi 24 16 1 7 508-396 33 4. Gödöllői EAC 24 15 1 8 534-504 31 5. Cs. Autó 24 12 2 10 554-497 26 6. Váci Híradás 24 12 2 10 447-420 26 7. Abonyi TSZ SK 24 9 3 12 494-512 21 8. Dunakeszi Spartacus 24 10 1 13 402-483 21 9. Galgahévizi TSZ SK 24 10 1 13 436-449 21 10. Doraonyl TSZ SK 24 8 3 13 375-446 19 11. Verőcei 13 413-4Ö6 19 KSK** 24 10 1 12. Gödöllői Vasas 24 6 1 17 425-532 13 13. Pilisvörösvári SC törölve 14. Budakeszi Petőfi visszalépett A konzervgyár Il-es telepén | 0,4—0,25 százalékos só- és savnovember óta készül a zakusz- : tartam révén tartósítják, fnajd ka. 300 hektoliteres tartályok- | folyamatosan további feldol- ban tárolják a esumázatlan I gozásra kerül. A paprikába paprikát, amelyet az abonyi ! sárgarépából, zellerből, petre- ceqlédi. farmost, törteti tele- \ zselyemgyökérből, paradi- pekre küldenek, s onnan csu- 1 csőmből és paprikából készült mázottan küldik vissza azt a i töltelék kerül, amelyet para- Il-es telepre, ahol hordókban, i dicsommártással öntenek le, majd az egészet sterilizálják és kész a zakuszka. A konzervgyár Il-es telepén dolgozik immár 32 éve Sza- niszló Ferenc, aki a képünkön látható szállítószalag működését irányítja. Ö egyben a részleg csoportvezetője is. Varga Irén felvétele büntetőpont-levonások. Az idei megyei bajnokság április 4-én kezdődik. ASZTALITENISZ t Folytatódtak a 3. forduló mérkőzéseivel a Volán Kupa mérkőzései. 21-es Volán—Toldi 11:5, Konzervgyár Il-es telep— Konzervgyár I-es telep 10:6, Gimnázium—Kinizsi Sportiskola 15:1. A táblázat állása: 1. 21-es Volán 6 pont (35:13-es győzelmi arány), 2. gimnázium 4 (37:11), 3. Toldi 4 (28:20), 4. Konzervgyár Il-es telep 4 (28:22), 5. Konzervgyári I-es telep 0 (13:35), 6. Kinizsi Sí 0 (5:43) ponttal. A Volán Vállalat tervezi, hogy április végi kezdettel, labdarúgó-bajnokságot szervez, amely győztesének szintén kupát ajánl fel. Szerdai műsor Labdarúgás Kinizsi-sporttelep, 16: Nk. Kinizsi—Bem SE (Cegléd) barátságos mérkőzés. Sakk KlOSZ-székház, 17: a városi férfi felnőtt egyéni bajnokság tizenkettes döntője (3. rész). & Z. I A segítséget igény De venni a jövőben. A véget ért tanácsciklus időszakára esett a városi új ren- j delőintézet tervének elkészí. tése, illetve a rendelőintézet építésének megkezdése, de az országos beruházási tálalom folytán csak a következő ötéves tervben valósul meg az elképzelés. A városi tanács, a társadalmi segítségen túl, az elmúlt két évben 6 millió 560 ezer forintot költött a városi egészségügyi intézetek tárgyi feltételeinek javításéra, a gyógyító munka elősegítésére Takács Paula