Pest Megyi Hírlap, 1973. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-28 / 73. szám
XV. ÉVFOLYAM, 73. SZÁM 1973. MÁRCIUS 38., SZERDA A gazdasági egységek segíthetnének Közösen biztosítsák a művelődési házak eredményesebb működését PÉLDÁUL NYÁREGYHÁZÁN — ÉLNI A LEHETŐSÉGEKKEL A tudomány és technika rohamos fejlődése az emberek ismereteinek szüntelen bővítését igényli. Ezért annak, aki lépést akar tartani a korral és megnövekedett követelményeivel, állandóan tovább kell képeznie magát. A továbbképzést segíti elő egyebek között a művelődési ház is. — A monori járás művelődési intézményei elmaradtak a más területeken végbement kedvező változásoktól. A 14 művelődési otthon, illetve ház közül hét, tehát a fele nem alkalmas feladatainak ellátására. Korszerűtlenek, többet régi épületből, lakóházból s egyébből alakítottak át — állapította meg egy nemrégiben megtartott értekezleten Földesi István, a járási pártbizottság propaganda- és művelődésügyi osztályának vezetője. — Sem a helyiségek száma, sem beosztása nem biztosítja a zavartalan, és főleg kielégítő tevékenységet, nem is beszélve a hiányos berendezésről. Az állami támogatás összege évek óta nem emelkedett. A tanácsoknak sem áll módjukban nagyobb mérvű anyagi támogatás. De gátolja a művelődési házak tevékenységét a megfelelő vezetők hiánya, illetve a vezetők szinte állandó változása: 3—5 évenként cserélődnek az igazgatók és munktársaik. A másik gond: a jelenleg foglalkoztatott tizennégy igazgató közül csupán egy rendelkezik megfelelő képesítéssel. Mi az elvándorlás oka? Elsősorban a kellő anyagi és erkölcsi megbecsülés hiánya, Nem lehetett gyógypcdikűrös Baromfitenyésitőnck késiül ÚGY ÉRZI, JÓL VÁLASZTOTT Szép termetű, fiatal lány. Még nincs tizennyolc éves. Nemcsak öltözete vall róla, de a szemében a szomorúság is, hogy gyászol. Csendesen mondja el Oláh Margit, miként alakult eddigi élete sora: — Gyógypedikűrös szerettem volna lenni. Magam sem tudom, hogy jutottam erre a döntésre. Aztán nem sikerült. Sokan jelentkeztek, és engem nem vettek fel. Nagy csalódást éreztem. Nem tudtam, mit kezdjek jövőmmel és önmagámmal. — Aztán egy különös véletlen egészen új irányt szabott életemnek. Mintegy két éve már, hogy a tévében a Bábolnai Állami Gazdaság baromfitenyésztő szakra tanulók felvételét hirdette. Kedvet kaptam hozzá, és nekivágtam. Tudom, nagyon távol esik ez a munka eredeti elképzeléseimtől, de nem bántam meg. Monorról, de az egész környékről csak én tanulok ott, debreceniekkel, szegediekkel és baranyaiakkal. — Igazán jó sorunk van. Az országos hírű állami gazdaság mindenben gondoskodik 40 növendékéről, akik jelenleg részvevői ennek a kétéves tanfolyamnak. Teljes ellátásunk biztosított, kollégiumban lakunk. A négy-hat személyes szobák szépen berendezettek, fürdőszobánk is van. Külön tévészoba, kultúrterem és könyvtár segíti szórakozásunkat, kulturális fejlődésünket. Két év tanulás és két év szerződéses munka vár ránk. Heti beosztásunk: három napon át tanulunk és három napon át gyakorlati munkát végzünk. A vasárnapunk szabad. A gazdaságtól 400—500 forint ösztöndíjat kapunk. Nagyszerű eredményeket ért már el eddig is a Bábolnai Állami Gazdaság az állattenyésztésben, illetve a baromfitenyésztésben. Jövője van a szakmámnak. Más világ az, mint amiben eddig éltem itt, Monoron, de szeretnék ott maradni, letelepedni. — Apám váratlan halálhíre hozott haza, de most már visz- sza kell mennem. Vár rám a munka és a hivatás. A tatai táborbeli tanfolyamon megszereztem a szükséges minősítést, KISZ-alapszervi titkárként tevékenykedem. Néha magam is csodálkozom, menynyire más irányba fordult az életem, de így van jól. F. J. JEGYZET AHOL NEM LÁTJÁK? Milyen sokszor elhangzott már, a legkülönbözőbb helyeken, hogy Manor nem éppen a tisztaságáról híres. ■ Sőt, a jelölőgyűléseken is elhangzott, csaknem mindegyikben: miért nem teszünk valamit azért, hogy tisztább legyen a községünk? Teszünk, többes- számban, tehát mindany- nyian. , A szemétszállító kocsi már jár, hajnalonként a házak elé tett rossz edényekből üríti ki a hulladékot. S lám, hogy egyre igényesebbek leszünk, példa rá az ugyancsak jelölőgyűlésen elhangzott kérdés: nem lehetne az edényeket egységesíteni? „Mert — mondta a felszólaló — csúnya látvány, amint például a Móricz Zsigmond utca egyik háza előtt két rossz lavórban áll a hamu, a másik előtt egy rossz üstben, a harmadik előtt lyukas vödörben.” A furcsa azonban inkább az, hogy a szemetet ócska zsákba gyömöszölik sokan, elkötik a zsákot, amiből azonban még így is kilógnak a műanyag tejeszacskók, a piszkos rongyok, s bedobják az árokba. Mint például a békési kisközben, ahol hetek óta áztatja a szennyvíz az ilyen hulladékot. „Nem látja senki”. Csak aki arra jár. Egyelőre tehát nem az a baj, hogy nem egységesek szeméttárolóink, sokkal inkább az, hogy van még Monoron hulladék a tárolókon kívül is nem egy helyen és nem is kevés! K. Zs. másodsorban az, hogy a lelkesen kezdő fiatal népművelő gyakran magára marad. Sokkal többet segíthetnének a gazdasági egységek, a vállalatok, üzemek és gazdaságok, melyek kü- lön-külön, szétforgácsolva és elaprózva, jelentős összegeket fordítanak alapjukból kulturális célokra. A megyében több helyen, többféle formában már elkezdődött a művelődési otthonok közös fenntartású működtetése. Például Százhalombattán, Hernádon és a monori járásban egy helyen, Nyáregyházán, ahol a tanács és a termelőszövetkezet közösen tartja fenn a művelődési házat. A legjobb megoldás az, említi a referátum, hogy a termelőszövetkezet teljes egészében átveszi a művelődési házat, és annak további fenntartásáról, de tartalmi munkájáról is gondoskodik, a helyi tanács általános felügyeleti jogának meghagyásával. Ez jobb működési körülményeket teremt, s lehetővé teszi a tartalmi feladatok eredményesebb végrehajtását is, nem beszélve az anyagi erők gazdaságosabb felhasználásáról. A monori járás ütemes és gyors fejlődése biztosíték arra, hogy a művelődési intézmények is hamarosan fejlődésnek indulnak. A'megoldás adott, csak élni kell a lehetőségekkel. Kovács György Befejeződtek a jelölőgyűlések Már értékelik a hozzászólásokat A monori járásban is befejeződtek a jelölőgyűlések. A Hazafias Népfront összesen 692 jelölőgyűlést szervezett, valamennyit eredménnyel. Egy tanácstagot jelöltek 680 válasz, tási körzetben, míg 12 helyen kettős jelölésre került sor. A jól szervezett gyűléseken a választók 43,3 százaléka jelent meg, akik közül nagyon sokan el is mondották felszólalásaikban véleményüket, észrevételeiket. A hozzászólásokat a tanácsok most érté. kelik. A legjobb eredményt Ecseren érték el, ahol az összvá- lasztók 70,5 százaléka volt kíváncsi a beszámolókra, illetve a jelöltek személyére. A máso. dóik helyen, 63 százalékkal, Vasad áll. Egyetlen község sem akadt, amelyben a választóknak legalább 30 százaléka ne jelent volna meg. Az aktívák, élükön a vezetőkkel, a párt, a Hazafias Nép. front és a tanácsok szervei, jó és eredményes munkát végeztek. ÁPRILIS 2-3., MONOR József Attila gimnáziumok országos találkozója MŰSOR / Mozik Maglód: Murphy háborúja. Nyáregyháza: Kecskeszarv. Vecsés: Űzött szamuráj. Tavasz a földeken Primőr áruk — húsvétra A kedvező időjárás a monori járásban is meggyorsította a tavaszi mezőgazdasági munkákat. A termelőszövetkezetekben jó ütemben folyik a talajművelés. A műtrágya- kiszórást megkezditek, alap- és fejtrágyázást is kapnak a földek. Legelőször a zab és a borsó vetését kezdték meg a közös gazdaságok. Az előbbiből több mint 200 hektárnyit már el is vetettek, alig 50 hek tár maradt hátra. Ugyancsak jól halad a borsó vetése. A napokban kezdik a sárga répa, zöldség és az egyéb növények vetését. A kertészetekben is élénkül a munka. A sülysápi Virágzó Tsz-ben több ezer négyzetméter fóliás kertészetet alakítottak ki, melyből már húsvétra primőr salátát, retket adnak piacra. Megkezdődött a kertészetekben a paradicsom-, paprikamag vetése, a primőr palánták kiül tetése. (-ér) A monori József Attila Gimnázium és Szakközépiskola rendezésében, április 2—3-án kerül sor a József Attila gimnáziumok országos találkozójára. A találkozó védnöke dr. Gosztonyi János művelődés- ügyi miniszterhelyettes lesz. A következő, középiskolák képvi. seltetik magukat: a budapesti, kunszentmártoni, makói, ózdi, polgári, soproni, székesfehérvári és természetesen a monori József Attila gimnázium. Az emléktalálkozó április 2-án, 15 órakor, a költő szobrának és emléktáblájának koszorúzásával kezdődik, majd képzőművészeti kiállítás nyílik, meg, végül klubdélután zárja az e napi programot. Április 3-án, délelőtt 9 órakor kezdődik az ünnepi műsor. Emlékbeszédet dr. Csicsay Iván, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese mond, majd kiosztják a helyi József Atti- la-emlékbizottság emlékplakettjeit és díjait. Kultúrműsor következik azután, melynek keretében feh- lép a helyi gimnázium és művelődési ház irodalmi színpada, egy budapesti tízosztályos iskola gárdája és a gim. názium énekkara. Tizenegy órakor kezdődik a nagyszabású szavalóverseny, amelyet dr. bencédi József, a Művelődésügyi Minisztérium főosztályvezetője, a zsűri elnöke nyit meg Délután eredményhirdetéssel zárul a kétnapos program. (g.) Legtöbben ipari jellegű iskolákban tanulnak tovább A monori járásban ebben a tanévben ezerhetvenkilene nyolcadikos végez, közülük ezerhuszonnyolcan tanulnak tovább. Gimnáziumba százhuszon- hatan kérték felvételüket: normál tagozatra ötvenhármán, szakosított tagozatú osztályba pedig hetvenhárman. A lányok száma nyolcvanhárom, a fiúké negyvenhárom. Szakközépiskolába három- száztizenhárman jelentkeztek. Legtöbben ipari szakközépbe, kilencvenegyen. Ezután a köz- gazdasági, nyolcvanöt, majd az egészségügyi szakközépiskola következik, harminchét jelentkezővel. A közgazdasági tagozatra nyolcvankét lány, fiú tehát csak három kérte felvételét, míg az egészségügyi szakközépiskolába csak lányok jelentkeztek. Szakmunkástanuló-iskolába ötszázötvenen kérték felvételüket, legtöbben ipari jellegű szakmunkástanuló-iskolákba, háromszáznyolcvanegyen. Kereskedelmi és vendéglátó szakmunkásiskolába százötvenhár- man jelentkeztek. A mezőgazdaságban csak tizenhatan kívánnak szakmát tanulni. Gyors- és gépíróiskolába harminckilencen jelentkeztek, valamennyien lányok. Kilencvenhat lány és ötvenöt fiú nem tanul tovább. K. Gy. Ipari kiállítás Gyomrán Ankét és üzletkötések Nagy megtiszteltetés érte Gyömrőt: 'a Termelőszövetkezetek Árukapcsolatait Szervező Iroda, a TÁSZI, az Építőgépgyártó Vállalat, valamint a VILLÉRT közös termékbemutatóját, s azzal kapcsolatos ankétot a nagyközségben rendezték meg. Az országból meghívták a TÖVÁL-ok képviselőit is az ankétra. A vendégeket, Jászberényi Gusztávot, a MÉM osztályvezetőjét, Álle Pált, a TÁSZI igazgatóját, Búzás Józsefet, az TIZENKILENC ÉVES Először szavaz — először jelölték A pilisi hizlalda portáján érdeklődöm: hol találom meg Sóvári Istvánt? A portásnő készségesen telefonál, de sehol sem találja meg őt. Aztán valaki megjegyzi, fenn van s villanyoszlop tetején. Üzenek érte, s alig telik el néhány perc, már a klubteremben beszélgethetünk. (Divatos, kissé hosszú, szőke, göndör haja kikandikál a svájcisapka alól. Örült, hogy hazajöhetett / — Budapesten születtem, de egész kis koromtól Itt élek, Pilisen. Szüleim munkásemberek, édesanyám szintén itt dolgozik, édesapám pedig a vasútnál. 1971. júliusában kerültem a pilisi hizlaldába. Jó eredménnyel végeztem az emelt szintű szakmunkásképzőt. örültem, hogy hazajöhettem. Igyekeztem munkámat jól elvégezni, s úgy érzem, ennek is köszönhető, hogy órabérem ma már 11 forint, a kezdeti 8 helyett. — Tavaly szeptember végén felkértek a KISZ-titkári teendők ellátására is. Szívesen vállaltam. Húsz fiatal dolgozik jelenleg a hizlaldában, s közülük tizenöt KISZ-tag. Szerintem jó ez az arány, s most már a szervezeti életben is jelentős a javulás. Megtudtam róla, hogy nemegyszer elment az igazgatóhoz, s társadalmi munkát kért. Nem elégedett meg a szakmunkásvizsga letételével: jelenleg az Irinyi János szakközépiskolába jár. Hetente háromszor iskola, KISZ-teendők — nagyon elfoglalt ember. Tettekkel akar bizonyítani — Milyen érzés tanácstagjelöltnek lenni? — Amikor megkerestek, s felkértek, vállalnám-e a tanácstagságot, meglepődtem. Jólesett az előlegezett bizalom, de egy kicsit féltem is, ám a félelmem a jelölőgyűlésen, itt, a hizlaldában, elmúlt. Éreztem, a 9-es körzet lakói megbíznak bennem, hiszen jól ismernek. Egyhangúlag jelöltek. Szeretném tettekkel bizonyítani, ha megválasztanak, hogy kiérdemeltem a bizalmat. — És mint választó? — Először járulok az urnák elé, s az én nevem is először kerül fel a szavazólapra. Kimondhatatlanul jó érzés, remélem, nem csalódnak bennem az emberek. Török Mária, a pilisi nagyközségi tanács elnöke: — Sóvári István szorgalmas, szerény fiatalember. Ügy érezzük, megvan benne a szándék a tanácsi teendők jó ellátására. Ha megválasztják, ő lesz Pilis legfiatalabb tanácstagja. G. J. ÉPGÉP kereskedelmi osztályvezetőjét, valamint a megjelent vállalati képviselőket Rónaszéki Ferenc, a gyömrői TÖVÁL főmérnöke köszöntötte, majd Alle Pál tartott tájékoztatót A TÁSZI feladatai a mezőgazdasági építkezések gépellátásában címmel. Tájékoztatóját követően, a kiállító vállalatok nevében Búzás József beszélt a hazai építőgépek szerepéről mezőgazdaságunkban. A tájékoztatót szakmai filmvetítés követte, majd a vendégek a helyi TÖVÁL udvarán és a községi tanácsteremben kiállított gépeket nézték meg. A látogatást üzletkötésekkel kötötték egybe. A bemutató sikerességét bizonyítja: az ÉPGÉP képviselőinek tájékoztatója szerint, az első nap csaknem egymillió forintnyi üzletkötésre került sor. Furuglyás Géza Kosárlabda-híradó KFSE (Szentendre)—Monori SE NB III. férfi, 47:37 (20:17). Monor, szabadtéri pálya. Monori kosarakkal kezdődött a találkozó, de hamarosan feljöttek a vendégek, és kiegyenlítettek, sőt, a 15. perc. ben már a vezetést is megszerezték, 12:10 arányban. A 17. percben a hazai csapat kiegyenlített, 12:12 lett azered; meny. A félidő utolsó három percében a vendégek újra el. húztak, és 20:12 arányban nyerték a félidőt. Szünet után a hazai kosarasoknak sikerültek jobban a kosárra dobások. Már-már úgy tűnt, hogy a hazaiaknak sikerül megfordítaniuk az eredményt, de mégsem: a fővárosiak az utolsó öt percet jobban .győzték, nyugodtab- ban játszottak. ★ A monori kosarasok, akiknek ez volt az első szabadtéri játékuk, sok helyzetet hagytak ki. Mezőnyben egyenrangúak voltak, de kosár alatt a fővárosiak bizonyultál^ job. baknak. Jók: Giíányi, Mátyás, Csorba, Hernádi. BSE IX.—Monori SE NB HL női 75:40 (32:16). A fővárosi lányok csapatában több NB I-es játékos is szerepelt, így a vidéki, de még a fővárosi NB III-as csapatok sem vehetik fel a versenyt a BSE csapatával szemben. Jók: Lentár, Antal, Benkő. ★ ISMÉT GYŐZÖTT A Kossuth Általános ISKOLA KOSÄRLABDA- CSAPATA Monori Kossuth Általános Iskola—KSI/I 48:10 (28:6). A mérkőzés a fővárosban került lejátszásra. Mintegy száz' néző volt kíváncsi a két kosárlabdacsapat játékára, annál is inkább, mert a monori tízéves lányoknak már „nevük van” a fővárosban is. Ez alka. lommal is tetszés szerint érték el kosaraikat. Szünet után mindössze négyszer tudták bevenni a fővárosiak a mononak kosarát. Kosárdobók: Csehó (20), Simon (11), Szűcs (10), Tiszai (2), Beklcer (2), Marton, Bokros, Saskó (1—1). (vitéz) » I