Pest Megyi Hírlap, 1973. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-10 / 58. szám
1973. MÁRCIUS 10., SZOMBAT rest ti EGY ^MíHap Tízezer társadalmi ellenőr a fogyasztók érdekeinek védelmében Pénteken a SZOT székházéban az ágazati, a budapesti és a megyei szakszervezeti szervek képviselői megvitatták a fogyasztók érdekvédelmével kapcsolatos teendőket. A tanácskozáson megállapodtak, hogy az ágazati, a budapesti és megyei szakszervezeti szervek a jövőben az eddiginél szorosabb kapcsolatokat építenek ki a minisztériumokkal, illetve a tanácsokkal, s előre tájékozódnak a lakosság ellátását, a dolgozók életszínvonalát érintő tervezett intézkedésekről. A tanácskozáson elmondták, hogy a kereskedelmi, társadalmi ellenőrzésben jelenleg körülbelül 10 000 szakszervezeti aktivista vesz részt. Megszervezik a kereskedelmi társadalmi ellenőrök képzését is, hogy munkájukat szakszerűbben láthassák el. A hagyományos bolti ellenőrzéseken kívül egyre inkább elterjed az a korszerűbb forma, amikor a kereskedelmi vállalatok központjaiban is társadalmi úton vizsgálják az árpolitikát Az értekezleten bejelentették, hogy a jövő év januárjában a SZOT-iskolán kéthónapos tanfolyam Indul a társadalmi ellenőrzést Irányító szakszervezeti tisztségviselők részére. A fogyasztók érdekeinek védelmében részt vevők megbecsülésének kifejezéseként kidolgozzák a kereskedelmi társadalmi ellenőrök kitüntetési rendszerét is. HNF-ünnepség A Hazafias Népfront Pest megyei bizottsága tegnap tartotta hagyományos nőnapi ünnepségét. Az eseményen részt vett Valentyina Zaharovna Pavlovna, a Szovjetunió magyarországi nagykövetének felesége és Hoang Cuong asszony, a Vietnami Demokratikus Köztársaság nagykövetének felesége. A meghívottak között ott voltaic: Arató András, az MSZMP Pest megyei bizottságának osztályvezetője, valamint Béki Ferencné és Kovács Istvánná országgyűlési képviselők. Dr. Barna Lajos, a fóti Gyermekváros igazgatója, a Hazafias Népfront Pest megyei alelnöke köszöntötte a vendégeket és méltatta a nemzetközi nőnap jelentőségét. Ezután az egyik szovjet katonai alakulat adott ünnepi műsort. Főleg a mezőgazdaságban Amikor a tragédia figyelmeztet A Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának munkavédelmi bizottsága rendszeresen ellenőrzi a megye üzemeiben, termelőszövetkezeteiben, állami gazdaságaiban a munkakörülményeket, a balesetelhárítást. A súlyosabb sérüléseket, a halálos balepeteket mindig következetesen kivizsgálják, emellett évente nyolctíz átfogó felmérést, úgynevezett munkavédelmi minősítést végeznek. Ilyenkor szinte feltérképezik az adott üzem, szövetkezet munkahelyeit. Megvizsgálják a munkavédelmet, a szociális körülményeket, a munkaegészségügyet, vagyis arra keresnek választ, íneg- vannak_e azok a körülmények, amelyek a balesetmentes termelést lehetővé teszik. Tavaly minősítették — a többi között — a Gödöllői Sütőipari Vállalatot, a Pest megyei Műanyag, ipari Vállalatot, a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat budakalászi gyárát, illetve az év utolsó vizsgálataként a Ceglédi Állami Tangazdaságot. Nem érzik át a veszélyt Három csonkulásos baleset történt egymásután, ez a tény hívta fel az SZMT munkavédelmi bizottságának a figyelmét arra, hogy a ceglédi gazdaságban a munkavédelem nem elég hatékony. Az ellenőrzés tapasztalatai, a minősítő jegyzőkönyv bizonyították ezt. Tavaly Pest megyében 28 Halálos baleset történt, ebből 18 a mezőgazdaságban. A Ceglédi Állami Tangazdaság munkavédelmi minősítésének tapasztalatai is igazolják, hogy nem véletlenül történtek ezek. A három egymásutáni baleset pedig arra utal, hogy nemcsak a munkavédelemmel, hanem a munkavédelmi fegyelemmel is baj van. Sz. L. a szállítószalagot javította, közben, a gép a karját elkapta és letépte. V. I. a betonkeverő gép fogaskerekei közé nyúlt, jobb kezének ujjai megsérültek; G. J. a csőtörőgépet javította, szintén a jobb Reze szenvedett sérülést. Mindhárom baleset azért következett be, mert üzemben levő gépet próbáltak javítani olyan emberek, akik nem voltak illetékesek erre. A minősítések alkalmával — így volt ez a Ceglédi Állami Tangazdaság esetében is — az SZMT munkavédelmi felügyelősége a x gazdasági vezetőnek munkavédelmi felhívást küld, amelyben pontokba foglalva sorolja a hiányosságokat, azok kijavításának határidejével együtt. A gazdaság ceglédi kerületében több gépen burkolatlan volt a kardántengely Az ellenőrzés során kiderült, a burkolat nem azért hiányzik, mert nincs, hiszen a raktárban tíz-egyné- hány darabot találtak. Azért nem szerelték fel azokat, mert nem érzik át milyen veszélyeket rejt, ha nélkülük üzemeltetik a gépeket. (Hadd jegyezzük meg, hogy a burkolatlan kardántengely nemrégiben egy tizennégy éves fiú halálát okozta a pilisi termelőszövetkezetben.) Hiányzik a védőburkolat Nem soroljuk fel mind a harminckilenc pontot, egynéhány azonban mégis idekívánkozik : számtalan esetben tapasztalta az SZMT munkavédelmi felügyelője — Turóczy József, aki a minősítést végezte —, hogy az elektromos vezetéket szabálytalanul kötötték be. Ez olyan elemi dolog, amelyet kezdő munkavédelmi szakembernek is észre kell vennie. Vagy például: az egész gazdaságban alig találni olyan köszörűgépet, amelyet megfelelően burkolnának. A kecské- si kerületben az utak baleset- veszélyesek ... A felsorolt pontok kilencven százaléka olyan hiányosságokra hívja fel a figyelmet, amelyek megszüntetése nem kíván külön beruházást, hanem egyetlen biztonsági szemle alkalmával ki lehet javítani. A minősítés tapasztalatai egyértelműen bizonyítják, hogy a gazdaságban a munka- védelmi szabályzatot és az ügyrendet át kell dolgozni, mert a gazdasági vezetők feladatainak, kötelességeinek rögzítése nem elég konkrét. Meg kell azonban mondani, hogy ez nem csupán ceglédi specialitás, általában jellemző az állami gazdaságokra, illetve a mezőgazdaságra, ahol évente ezer dolgozó közül csaknem százzal történik baleset. Az iparban sokkal jobb a helyzet; még az építőiparban is, amelyik a legveszélyesebb, ugyanez az arány 60 százalékos. Az SZMT munkavédelmi felügyelősége szerint a mező- gazdaságban azért több a baleset, mert hiányzik a tervszeA gyerek este közölte, reggel ne keltsem fel, nem megy iskolába. — Hogy-hogy? — kérdeztem. — Nem megyek. — Kisfiam, március 15-e csak a jövő héten lesz, nem tévedtél el a napok között? — Nem — foglalta össze ismert tömörségével. Később annyit sikerült megtudni tőle, hogy sem ünnep, sem pedagóguskonferencia nem lesz, sem jó tanulása eredményeként nem mentették fel a további tanulás alól. Csupán annyi az egész: nehéz, kutyanehéz nap következik, és nem szeretne három egyest hazahozni. Megelőzve a bajt, itthon marad. Egy rossz szót sem lehet szólni a gyerekre, felajánlotta, mi se menjünk dolgozni, kiránduljunk együtt, úgyis elégszer biztattuk, kell a friss levegő ilyen fiatal szervezetnek, most miért kifogásoljuk, hor-t ránk hallgat. Mindenesetre bejelentése után még három óra hosszat rű, megelőző karbantartás. Egy-egy tsz-ben, gazdaságban sokszor hivatkoznak arra, hogy korszerűtlen, kiselejtezett gépekkel dolgoznak. Ez a tény azonban korántsem menti a felelőst baleset esetén, csupán arra utal, hogy még nagyobb figyelmet kell fordítani a karbantartásra. Ezt egyébként az idényjelleg lehetővé is teszi. Nagyobb szigorúsággal A ceglédi vizsgálat is alátámasztja, hogy a mezőgazdaságban emelni kell a munkavédelmi tevékenység színvonalát. A gazdaságban például függetlenített munkavédelmi mérnököt alkalmaznak, aki azért kapja a fizetését, hogy ellenőrizze: megtettek-e mindent a gazdasági vezetőle azért, hogy az emberek biztonságos körülmények között dolgozzanak. Az ő feladata figyelemmel kisérni a feltárt hibák kijavítását, irányítani a gazdaság öt kerületének nem függetlenített biztonsági megbízottait. A három egymásután bekövetkező csonkulásos baleset nyilvánvalóvá teszi, hogy az irányitó és az ellenőrző tevékenység nem elég hatékony itt, s nagyobb szigorúsággal és következetességgel kell eljárni a jövőben. Az SZMT munkavédelmi- felügyelői gyakran tapasztalják, hogy a szerelő műhelyekből kikerülő, javított gépek is balesetveszélyesek. Ha ezt megfelelően ellenőriznék vagy legalább a brigádvezetők győződnének meg mindig arról, hogy a munkába álló gép rendben van, kevesebb sérülés történne. Ma még a tapasztalatok arra engednek következtetni, hogy mindezzel csak akkor törődnek, ha a tragédia figyelmeztet erre. Soós Ibolya tanult, es amikor éjfél fele nagy veszekedésre ágyba bújt, módosította korábbi „utasítását”: keltsem fel reggel — mondotta, és akkor majd gondolkodik. Szófogadó szülő vagyok, felkeltettem. Türelmesen vártam, hogy fél óráig töprengjen, milyen sorsot szánjon aznapra magának. S úgy, ahogy máskor, támolyogva, rosszkedvűen hunyorogva elindult a. fürdőszoba felé macskamosdásra. Többre nem volt idő, rohant az iskolába. Búcsúzóul még odamormogta félém: magamra vessek, ha három egyessel jön haza. Ez történt reggel, csak ennyi. El is feledtem volna a szokásos jelenetet, ha nem veszem kézbe a Népszabadságot, amely a lap legelőkelőbb helyén fiammal foglalkozik. Első választók, ez a címe a vezércikknek, és arról szól, hogy vajon mit tudnak az új szavazók az életről, ki készítse fel őket a tudnivalókból .. Tényleg, mit tudnak az életről, mit tudnak a tanácsról? A pártmegbízatásokról A KÖZELMÜLTBAN megtartott beszámoló taggyűléseken igen sok szó esett a párttagok pártmunkával való ellátásáról, a pártmegbxza- tások teljesítéséről. Az értékelés kapcsán derült ki, hogy sole helyen nincs minden párttagnak konkrét pártmunkája, pártmegbízatása, hogy nem mindenütt értik, milyen módon lehet minden párttagot megfelelő pártmunkával ellátni, hogy több helyen nem értik világosan a társadalmi munka, pártmunka és párt- megbízatás lényegét és különbségét, az aiapszarvezet helyét, szerepét, a pártmegbíza- tások rendszerében. A fentiekből kiindulva meg kell jegyezni: minden pártvezetőségnek, párttagnak tudni kell, hogy a párt- és alapszerveze- teinik a sokrétű, bonyolult feladatokat csak akikor tudják ellátni, ha mindenki maradéktalanul eleget tesz a szervezeti szabályzatban rögzített kötelességeknek, más szóval, ha mindenki tevékenyen részt vállal a feladatok végrehajtásából. Az alapszervezetek munkájában hatékonyan, aktívan részt venni gyakran problémát okoz. Ezért nem árt rögzíteni, hogy a tagság az alapszervezet előtt álló feladatok végrehajtásában kétféleképpen vehet részt: kollektív fórumokon keresztül és egyénileg végzett pármunka során. A kollektívában a különböző fórumokon és egyénileg végzett pártmunka összefügg egymással. Csak a kettő együttes teljesítése ad lehetőséget a jogok és kötelességek gyakorlására. Bármelyik oldal tartós háttérbe szorítása károsan hat a pártmunka egészére. Ha a kollektív tevékenységet, a közösen hozott döntéseket nem követi az egyéni munka, a hozott határozatok nem valósulhatnak meg, a feladatok végrehajtása nem történik meg. Ebből következik, hogy nem láthatja el feladatát jól az a párttag,' aki csak a kollektívában vagy az egyénileg végzett pártmunkában kíván részt venni. A személyekre meghatározott pártmegbízatások kijelölése és azok teljesítése gyakran gondot okoz, mert nem mindenütt értik, hogy pontosan mi a pártmegbízatás. A zavarok legtöbbször abból fakadnak, hogy összekeverik a társadalmi munka, a pártmunka és pártmegbízatás fogalmait. Néhol mindent — a szűkén, vett szakmunkán kívüli tevékenységet — pártmunkának, párt- megbízatásnak tartanak, másutt viszont csak az alapszervezet konkrét feladataiban való részvételt tekintik pártmegbízatásnak. Ezért nem árt megjegyezni, hogy a három fogalom közül a legszélesebb fogalom a társadalmi munka fogalma, amely alatt a társadalom javára munkaidőn kívül, anyagi ellenszolgáltatás nélkül Még egyedien ügyet sem kellett elintézni neki, tanácstaggal sem beszélgetett, a gyerekeknek pedig egymás között, azt hiszem, más a témájuk. Az igaz, hogy nemrégen ő ajánlotta, nézzük meg az új lakótelepet, elsőként utazott a metrón, majdnem egy időben az ünnepélyes átadóklcal. Dicsérte az üzletet, amely a napokban húzta fel először rolóját. Evek óta részt vesz a nyári építőtáborokban, patronálója az alsó osztályosoknak, és megírta élete első önéletrajzát, amelyet azóta az iskola vezetői elküldték az egyetemre a többi felvételt kérővel együtt... Ez hát az első választó, ösz- szesítem a mérleget. Ez a tor- zonborz fiú, aki fenyegetőzik, hogy egyeseket hoz az érettségi előtt, de akinél a fenyegetőzést soha nem kell komolyan venni, mert betegen sem lehet visszatartani a kötelességtől. Ez az első választó még dir- meg-dörmög, ha megbízatást kap, de ha nem kérik, önként jelentkezik munkára. Mert egyik tele még gyermek, a másik felnőtt. Honyne lenne az: első választó. Es a törvények értelmében választható. A munka és bizalom érleli emberré. <—1—s) végzett tevékenységet kell érteni. Ilyen tevékenységet pl. a tömegszervezetekben, tömegmozgalmakban tevékenykedő pártonkívüliek is folytathatnak, illetve folytatnak. A pártmunka alatt pedig olyan tevékenységet kell érteni, amelyet a párttagok a párttagságukból fakadó kötelességek alapján végeznek, pl. részt vesznek a taggyűléseken, párt- j napokon, pártcsoport-értekez- leteken, politikai oktatáson, szervezik az alapszervezet előtt álló feladatok végrehajtását stb. A pártmegbízatást viszont olyan pártmunkaként kell felfogni, amelyet valamely pártszerv, mint pl. alapszervezet vezetősége személyre szólóan ad, vagy jelöl ki és közli, hogy pártmegbízatásként adja. A PARTMUNKA ÉS PÄRT- MEGBÍZATÁS szorosan összefüggnek egymással, mindkettő elsősorban a párttagokra vonatkozik. Pártmegbízatás adható azonban olyan párton- kívülinek is, aki felvételét kéri a pártba, 'azért, hogy _ legyen lehetősége bizonyítani elhatározásának. szándékának komolyságát. A pártmegbízatásokat a konkrét helyi viszonyoknak megfelelően, a feladatokkal összefüggésben kell kijelölni. Mindenki számára olyan párt- megbízatást kell adni, amely a képzettségének, érdeklődési körének, rátermettségének a legjobban megfelel. Ügyelni kell arra is. hogy pártmegbízatásakat egyformán kapja nak az alapszervezet tagjai. A pártmegbízatásokat nem szabad leszűkíteni a nagyobb és állandó pártmegbízatásokra, mint pl. propagandista, tömegszervezeti funkció, munkásőri megbízatás. Ilyen pártmegbízatásokat nem lehet mindenki számára biztosítani. A pártmegbízatásaknak megszámlálhatatlan módja és konkrét formája van. Pártmegbízatások körét képezheti minden munka, amely a feladatok megvalósítása során személyre bontható le. Pártmegbízatásként lehet kijelölni pL tö- megszeryezetekben. tömegmozgalmakban végzendő politikai, szervező, kulturális, oktatási feladatok ellátását; csoportos beszélgetések szervezését és levezetését, tagnevelési feladatok végrehajtását, a párt sajtójának és folyóiratainak terjesztését, faliújság szerkesztését, egyéni agitációs feladatok ellátását, információgyűjtést, pártoktatás szervezésével kapcsolatos feladatok végrehajtását, fegyelemsértőkkel való egyéni foglalkozást, szakmai és politikai iskolák megkezdését, illetve megkezdett tanulmányok befejezését; szocialista brigádok munkájának segítését, tapasztalatcserék szervezését és egyéb más szervezeti feladatok megoldását A pártmegbízatások kijelölésénél arra kell törekedni, hogy mindig konkrétak és ellenőrizhetők legyenek. A TAGGYŰLÉSNEK, pártvezetőségnek és pártcsoportnak jelentős szerepe van a pártmegbízatások kijelölésében. A pártmegbízatások kijelöléséhez ennél fogva több módszer alkalmazható. Kis létszámú alapszervezetekben helyes az a gyakorlat, hogy a pártvezetőség jelöli ki a pártmegbízatásokat, amelyeket megbeszél az Dr. Papp Lajos államtitkárnak, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökének vezetésével a Parlamentben ülést tartott a tanácsi koordinációs bizottság. Megtárgyalták a j Borsod- Abaúj-Zemplén megyei Tanács végrehajtó bizottságának tevékenységéről szóló beszámolót, illetve a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának ehhez készült ellenőrző jelentését. A koordinációs bizottság ezután kialakította a tanácsi hivatal 1973—1976-ra tervezett — a megyei tanácsok és végrehajtó bizottságok munkájának ellenőrzését célzó — vizsegyénekkel, és jóváhagyás végett a taggyűlés elé terjeszti. Ez a módszer azért is helyes, mert a pártmegbízatások kijelöléséről az alapszervezet kollektívája is tudomást szerez. Előfordulhat azonban az is. hogy a taggyűlésen egy-egy vitatott téma kapcsán maga a taggyűlés — a felszólalások, javaslatok alapján — bíz meg valakit, bizonyos feladatokel- vógzésére. Ilyen pártmegbízá- tás és feladatvégrehajtás' lehet pl. fegyelmi vizsgálat lebonyolítása, feladatterv vagy intézkedési terv kidolgozása, egyéb vizsgálatok. tanulmányok elkészítése. Nagyobb alapszervezetekben viszont jó az a gyakorlat, hogy a párt- megbízatásokat — a pártvezetőség javaslata az alapszervezet előtt álló feladat alapján —, a pártcsoportok jellegének megfelelően maguk a pártcsoportok jelölik ki. E megbízatások kijelölése, a feladat meghatározása azonban nem térhet el az alapszervezet előtt álló feladatok, célok megvalósításától. Ez a módszer lehetővé teszi a pártmeg- bízatások teljesítésének szinte naponkénti ellenőrzését és segítését. A pártmegbízatások helyes, körültekintő kijelölése egymagában azonban nem elég. A párt vezetőségnek, a pártcsoportnak és taggyűlésnek figyelemmel kell kísérni a feladat végrehajtását is. A pártmegbízatások teljesítése ellenőrzésének másik módja — és igen fontos eleme — a párttagok beszámoltatása pártmegbízatása teljesítéséről. A SZERVEZETI SZABÁLYZATBAN rögzített kötelességek, a kijelölt pártmegbízatások teljesítése során minden párttagnak arra kell törekedni, hogy tudása, tehetsége legjavát adva tegyen eleget vállalt kötelességeinek. Az alapszervezet eredményes munkájának kulcskérdése, hogy a párttagok milyen részt vállalnak az általános tevékenységből, hogyan tesznek eleget a pártmegbízatásoknak, a párttagságból ered® kötelezettségeknek. Ezért az alapszervezeti pártmunka, az egyének tevékenysége és a pártmegbízatások rendszere. igen fontos szerepet tölt be a párt életében. A pártmegbízatások lényege éppen ezért abban van, hogy e rendszerben biztosítja az állandó aktív tevékenységet, mozgósítja a párttagságot a feladatok végrehajtására. A pártmegbízatások rendszere, a pártmegbízatások teljesítése azért is nagy jelentőségű, mert: minden párttag számára biztosítja a feltételeket a szervezeti szabályzatban rögzített jogok és kötelességek gyakorlására, a pártmunkában való aktív részvételre. A pártmunkában való részvétel pedig erősíti a párt szervezeti és cselekvési egységét; szervezett egységes cselekvés nélkül lehetetlen lenne a bonyolult, sokrétű feladat végrehajtása. Segíti a párttagság politikai, ideológiai, erkölcsi nevelését, erősíti a pártfegyelmet. Biztosítja a kommunista erkölcs normáinak érvényesülését, a. tagság példamutatását. Érvényre juttatja az elmélet és a gyakorlat egységét. Piszter István, az MSZMP Pest megyei bizottságának munkatársa gálatainak programját. A négy esztendőre szóló munkaterv lehetővé teszi a hivatal és az érdekelt minisztériumok tanácsoknál végzett ellenőrzéseinek jobb összehangolását, a tapasztalatok megfelelőbb hasznosítását. A bizottság végezetül meghatározta a megyei tanácselnöki értekezletek idei programját, ügyelve arra, hogy a minisztériumok és a megyei végrehajtó bizottságok által egyaránt fontosnak, időszerűnek tartott témák kerüljenek a tanácselnöki eszmecserék napirendjére. Munkaterv - négy esztendőre illést tartott a tanácsi koordinációs bizottság Dőrmőg a választó