Pest Megyi Hírlap, 1973. február (17. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-07 / 31. szám
) PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA LAP A CEGLÉDI JÁRÁS ES CE6LÉD VÁROS RESZ.ERE XVII. ÉVFOLYAM, 31. SZÁM 1973. FEBRUAR 7., SZERDA Túlteljesített tervek Több járda, hosszabb vízvezeték Százhuszonnégy közkifolyó — Új kút az Újvárosban JAVULÓ FELTÉTELEK ALBERTIRSÁN Művelődési felügyelő a nagyközségben Közművelődési JElegendő zöldség, gyümölcs Bár már a naptár februárt mutat, a MÉK ceglédi raktáraiban zöldségből és gyümölcsből elegendő mennyiséget tárolnak. Az enyhe tél nem okozott gondot a szállításnál, a boltok időben megkapták az igényelt mennyiséget. Burgonyából és almából még több tonna van a raktárakban, hűtőkben, s ez a mennyiség elegendőnek bizonyul. CSEMÖ Megoldják a művelődés gondjait Csemöi fiatalokkal beszélgetve vetődött fel a helybeli szórakozás igénye. Jelenleg kevés lehetőségük van azoknak, akik kulturált körülmények között szeretnének eltölteni néhány órát. Szívesen táncolnának, szórakoznának hétvégi szabad idejükben. A községi tanács foglalkozik a művelődés, szórakozás gondjával. Idővel azt szeretnék, ha a falu közepén afféle kultúrcentrum alakulna ki. Ebből elsőnek az új iskola valósul meg. Későbbi időpontban jó lenne egy klubkönyvtár vagy kultúrház létesítése, ahol ki-ki kedvére szórakozhatna. Természetesen addig is megoldást kell találni, amíg ennek kivitelezésére rendelkezésre állnak á szükséges anyagiak. Jelenleg sem a fiatalság, sem a felnőtt lakosság művelődése, szórakozása nincs megoldva, ez indokolja egy függetlenített művelődési ügyvezető munkába állítását. A Ceglédi Állami Tangazdaság saját kultúrtermét ajánlotta fel a község lakosságának. Ügy tervezik, ez közös üzemeltetésű lesz, a termelőszövetkezetek vállalnak részt fenntartásából, s az alkalmazottakat a tanács fizeti. — Pszt! — emeli fel ujját a copies lányka. A gyerekek suttogva lépnek be az ajtón. Leteszik a kabátokat, táskákat, és indulnak a terembe. Kezükben jegyzeteket, füzeteket szorongatnak. A városi-járási könyvtár gyermekolvasójában kifüggeszthetnék a táblát: „Telt ház”. Ahogyan a könyvár a polcokon, úgy bújnak össze a buksi fejek az asztalok fölött. Csend v?m. Mintha szép hangú kórust hallanék: énekelnek a papírlapok, amint lapoznak a vékony ujjak. Futnak a sorok gyorsan egymás alá a füzetekben. A könyvekből Petőfit idézik maguk elé az ifjú olvasók. Jakab Béláné, a gyermekkönyvtáros, a szorgos sereg gyűrűjében dolgozik. Hasznos tanácsokat is ad, irányítja a friss, lelkes munkát. Kedves mosolya bátorítja azokat, akik még bizonytalanul lépkednek ja könyvek izgalmas-rejtelmes világában. Néhány percre „elrabolom” őt a gyerekek közül. — Az ifjú Petőfi-kutatók Vették birtokukba a könyvtárat. — tájékoztat. — A városi tanács művelődési osztályávál közösen, irodalmi pályázatot hirdettünk Petőfi Sándor születésének 150. évfordulója alkalmából, az általános iskolák hetedik-nyolcadik osztályos tanulói számára. — Mi a céljuk? — Ismerjék meg jobban a kisdiákok Petőfi életének Pest megyéhez fűződő mozzanatait. De mást is szeretnénk „nyerni” ezen az akción: a pályázat azt a célt is szolgálja, hogy minél több gyerek jöjjön el a könyvtárba, szeresse meg az olvasást. Szeressenek jártassáA városban a múlt évi sikeres járdaépítési program és az ivóvízhálózat-bővítés után ebben az évben újabb utcák kapnak megfelelő gyalogjárót, vízvezetéket. Néhány adat jól szemlélteti a jelenlegi helyzetet. A város belterületi útjainak hossza százhúsz kilométer, s ebből csupán 16 kilométernyi van a KPM kezelésében. A hidak száma huszonhárom, a járdáknak körülbelül a fele kiépített. Az utakra és a hidakra az elmúlt évben hatmillió forintot költhetett a tanács. A városgazdálkodási vállalat végezte az utak karbantartását, a kátyúzást, a padkanyesést, munkásai tisztították az utak alatti átereszeket. A Török Ignác utcánál elkészült a kilenc méter fesztávolságú Gerje-híd, s az ehhez vezető útszakasz. A Malomtószélen és a Hold utcában körülbelül egy kilométernyi új út épült. Befejeződött a Bede utcai útépítés is. Az idei évre — állami költségvetésből — másfél millió forint áll a tanács rendelkezésére a karbantartási és felújítási munkákra. A rendelkezésre álló pénzből kell megoldania a városgazdálkodási vállalatnak a pormentes utak got az önálló kutatásban, a legfontosabb kézikönyvek használatában. A jövő embere számára szükséges az állandó önképzés, tanulás. Mi erre szeretnénk fölkészíteni a mai fiatalokat. — Mi a pályamunkák témája? — Petőfi egy napját kell leírni, amelyet Pest megyében töltött el. A dolgozat műfaja: elbeszélés. Csak azok a gyerekek vehetnek részt a pályázaton, akik január 25. és március 10. között rendszeres kutatómunkát végeznek a könyvtárban. Az eredményhirdetésre és a pályadíjak kiosztása március 29-én kerül sor. — Hány pályázó jelentkezett eddig? — Az első három napon ötven. De várunk még jelentkezőket. A legtöbben a Mészáros Lőrinc, a Hámán Kató és a Várkonyi iskolából jöttek. — Hogyan segítik a gyerekek munkáját? — Gyűjteményt állítottunk össze Petőfi műveiből és a róla szóló irodalomból. A legtöbb gond a jegyzetelés technikájával van, ebben segítünk elsősorban. Majnár Róza törékeny, fekete hajú kislány. Hetedikes. A Budai útról érkezett, délután kettőkor, busszal. Ötkor indul vissza. — Itt töltőd el a nap egyik felét? — Szívesen teszem. Minden másnap bejövök. — Miért neveztél be a pályázatra? — Mert Petőfi a legkedvesebb költőm. Sok versét olvastam már. Az iskolában Farkas Imréné tanító néni segít. — Látom, egy füzetet teleírtál már. gondozását, az újtípusú KRESZ-táblák beszerzését és elhelyezését. 1972-ben sikerült túlteljesíteni a járdaépítési tervet. A kijelölt tizenöt helyett tizenhét utcában készült aszfaltjárda. Hasonlóképpen hosszabb szakasz épült a vízvezeték-hálózatból is. Tizenöt utca lakói kaptak jó minőségű ivóvizet. Az új vezeték hossza meghaladja az öt kilométert. Tizenegy közkutat helyeztek el ezekben az utcákban, s ezzel együtt már százhuszonnégy Az utóbbi két évben Abony- ban a társadalmi munkát a tanács szakigazgatási szerve és a Hazafias Népfront községi bizottsága közösen szervezte. E célból közös intézkedési tervet dolgoztak ki, és az eredményeket minden évben két alkalommal értékelték. A nagyközségben tavaly az ösz- szes társadalmi, munka értéke meghaladta a 3,5 millió forintot, a lakossági és üzemi támogatás a 3,2 milliót. 1971- hez viszonyítva 800 ezer fo— Még a fele anyag sincs meg. Most éppen Pándi Pál könyvét olvassa. Rimaszécsi Sarolta, a Mészáros Lőrinc iskola kitűnő tanulója? Ö Dienes András tanulmányából jegyzetel. — Miért szereted Petőfit? — Emberi magatartása nagy hatással van rám. — Mi lesz az elbeszélés témája? — Petőfi egy napját írom le, az aszódi évekből. — Ezelőtt is jártál a könyvtárba? — Gyakran. De mostanában naponta itt vagyok. Kiss Zsigmond a Várkonyi iskolában hetedikes. — Sok anyagot gyűjtöttél már? — Hat oldalt jegyzeteltem. — Miért indultál a pályázaton? — Többet akarok tudni Petőfiről. — Máskor is jártál a könyvtárban? — Nem. Most iratkoztam be. Ezután mindig eljövök. Jakab Béláné elmondja, hogy az elmúlt évben 1330 gyermekolvasójuk volt. Büszke örömmel teszi hozzá: januárban 780 gyerek iratkozott be. Ez a nagyszerű eredmény elsősorban a Petőfi-évforduló irodalmi eseményeinek köszönhető. A költő az ifjú olvasók legigazibb, legünnepibb köszöntését, az olvasást, szép ajándékkal viszonozta- a könyv megszerettetésével. Kohlmayer Ádám közkifolyó van a városban. A Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat az Üjvárosszélen készít egy mélyfúrású kutat, amely a környék jobb vízellátását szolgálja. A városi tanács — a fontossági sorrendet és*a lakosság fölajánlott társadalmi munkáját figyelembe véve — összeállítottak azoknak az utcáknak a listáját, amelyekben az idén járdát és vízvezetéket építenek. (tamasi) rinttal volt magasabb a társadalmi munka értéke. BUDAPEST FELSZABADÍTÁSA A FÉK Kilián György Ifjúsági Klubjának tagjai Budapest felszabadítására emlékeznek február 11-én. A klub vendége Mucska Vilmos, a városi KISZ-bizottság munkatársa, idézi fel előadásában a főváros felszabadításának napjait. Omega és Világszépe. A ceglédi Kossuth Művelődési Központ februári programja kedvez az ifjúságnak. A tinédzserek tizenötödikén, csütörtökön este fél nytjlc órai kezdettel a népszerű Omega együttes hangversenyén vehetnek részt. A kisgyerekeket az Állami Bábszínház szórakoztatja. E hó huszonegyedikén délelőtt tíz órakor Világszépe című műsorukat adják elő. Az elmúlt évek során lényegesen javultak a kulturális élet tárgyi feltételei Albertir- sán. A korábban a művelődési ház klubszobájában működő könyvtár önálló épületet kapott, s jelenlegi helyén maradéktalanul betöltheti feladatát. Ha majd ez is szűknek bizonyul, jelenlegi helyén megoldható bővítése. Átépítették a kultúrházat, korszerűbb lett a színházterem, amelyben a községi mozi is működik, barátságosabbak a klubszobák. Amióta Albertirsa nagyközséggé lépett elő, megnövekedtek a többi között az igazgatási és a művelődésügyi feladatok. Néhány hete művelődésügyi felügyelő látott munkához a községben Daru Mária személyében. Tőle kértünk tájékoztatást munkaköréről, céljairól. — Debrecenben végeztem az egyetemet, s a tanári szakok mellett népművelésből is diplomát szereztem. Négy évig^ a szeghalmi járás népművelési felügyelője voltam. Ott volt módom alaposan megismerni a tanácsi munkát. Egy évet a zalaegerszegi megyei művelődési központban töltöttem, s onnan kerültem Albertirsára. — Itt milyen teendőket kell ellátnia? — A nagyközségek gyakorlatában még kiforratlan ez a munkakör. Az ezzel foglalkozó kézikönyvre és a miniszteri utasításokra támaszkodhatom, hiszen még nincs kialakult helyi gyakorlat. Az iskolai és népművelési intézményeket, az óvodát és az iskolagondnoksá- got utalták hatáskörömbe. Az iskoláknál, óvodáknál elsősorban a munkaerő- és a bérgazdálkodás irányítása és ellenőrzése a feladatom. Részt veszek a nevelőtestületi értekezleteken, órákat látogatok, stb. — Milyennek találja a helybeli oktatási és művelődési körülményeket? Szolnokon Szolnok, Hajdú és Pest megye részvételével rendezték meg az ifjúsági birkózók kiválasztó versenyét kötött- és szabadfogásban, ösz- szesen kilencvenheten indultak el, közöttük tizenegyen a CVSE sportolói. Minden súlycsoport első három helyezettje jutott tovább az országos kiválasztóra. tanács alakul — A tárgyi feltételeket általában közepesnek ítélem. A Petőfi általános iskola a felújítás után megfelelő köntöst öltött, a Tessedlk iskola helyzete kevésbé kedvező. Az idei tervekben szerepel két tanteremmel való bővítése. Az ehhez szükséges összeg rendelkezésre áll. A könyvtár szép, megfelel a követelményeknek. A művelődési házra sem lehet panasz, azonban most még meglevő adottságai sincsenek kihasználva. Az új igazgató már hozzákezdett, hogy barátságosabbá .tegye a környezetet, s tartalommal töltse ki a meglevő kereteket. — Melyek az első feladatai? — Az iskolai munkaerőgazdálkodást a járási művelődési osztállyal együtt vizsgáljuk meg. Már elkészítettem annak az ünnepségnek a forgatókönyvét, amelyet a helybeli Petőfi iskolában tartanak március 15-én. A Petőfi-évfor- dulón túl arról is megemlékezünk, hogy ez az iskola huszonöt éve vette fel a költő nevét. Kiemelt, járási ünnepség színhelye lesz a község. — A társadalmi, tömegszervezetek és a gazdaságok képviselőinek bevonásával ebben az évben létrehozzuk a községi közművelődési tanácsot. A továbbiakban a társadalmi irányításban és az intézmények munkájának összehangolásában számítunk segítségére. Megvizsgálom a könyvtár és a műve'ődési ház tömegkapcsolatait, kidolgozom és tanácsülés elé terjesztem a község idei művelődési tervét. Daru Mária gyorsan feltalálta magát Albertirsán. Látja feladatait, ismeri a munkát, amelyet végeznie, irányítania kell. Segítő, jó munkatársakra talált. T. T. A ceglédiek jól szerepeltek, mindössze ketten nem értek el helyezést, hatan első, hárman második helyen végeztek. Kellemetlen meglepetés, hogy Reznák István nem tudott a legjobbak között végezni. Nem volt teljes a CVSE ifjúsági gárdája, például Vasas Ferenc sérülése miatt hiányzott. Eredmények: 48 kg-ban 1. Talapka Mihály, 52 kg-ban 2. Esze István, 70 kg-ban 1. Ju- rászik Béla, 81 kg-ban 1. Pálinkás Miklós. Nehézsúlyban 1. Kónya Pál. Szabadfogásban: 52 kg-ban 1. Csáti Pál, 2. Egri András, 70 kg-ban 2. Simon János, 81 kg-ban 1. Miklós István. U. L. Szabálysértők büntetése Cs. János ceglédi lakos ittas állapotban kerékpározott a. város belterületén. Emiatt már többször volt büntetve. Legutóbb 500 forint pénzbírság megfizetésére kötelezték a notórius szabálytalankodót. ■ ★ Vezetői engedély nélkül vett részt a közúti forgalomban motorkerékpárjával B. Zoltán csemői lakos. 2500 forintra büntették. ★ A megengedett sebességnél gyorsabban vezette személy- gépkocsiját J. János ceglédi lakos a város lakott területén. A szabálytalankodó 2000 forint büntetést fizetett. Ezúton mondok köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen drága jó férjem L. Varga József temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, és részvétüket nyilvánították. ÖZ7. L. Varga Józsefné, Abony. Halló, központ! Cegléden nemcsak a telefonelőfizetők, hanem a telefon- központban dolgozók is várják a korszerű berendezések felszerelését. Jelenleg a postások kézzel kapcsolják a számokat. Apátl-Tótb Sándor felvétele Ifjú kutatók — Petőfi nyomában A költő ajándéka „Telt ház" a könyvtárban Nyolcszázezer forinttal több társadalmi munka BIRKÓZÁS Értékes helyezések i I i