Pest Megyi Hírlap, 1973. február (17. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-24 / 46. szám

Hop 1973. FEBRUÁR 21., SZOMBAT KUSZ Összekötő hivatalok Kissinger sajtókonferenciája. Dr. KISSINGER elnöki fő­tanácsadó csütörtökön a Fehér Házban tartott sajtóértekezle­tén megjegyzéseket fűzött a Washingtonban és Pekingben egyidejűleg közzétett közös közleményhez. „A normalizálási folyamat meggyorsítása és a kapcsolatok javítása érdekében az USA Ö3 a KNK elhatározta, hogy a kö­zeljövőben kölcsönösen össze­kötő hivatalt állítanak fel egymás fővárosában.” A KÖZLEMÉNYEKNEK ez a bejelentése keltette a leg­nagyobb meglepetést, hiszen a kínai vezetők mindeddig a leg­határozottabban elutasították még a gondolatát is annak, hogy Washingtonban képvise­letet állítsanak fel mindaddig, amíg az amerikai fővárosban a .Csang Kaj-sek-rezsimnek nagykövetsége van. Kissinger sajtóértekezletén Iájelentette, hogy az összekötő hivatal „forma szerint nem diplomáciai képviselet”, de to­vábbi magyarázataiból félre­érthetetlenül kitűnt, hogy a kölcsönösen felállítandó össze­kötő hivatal, amelynek mun­katársai diplomáciai mentes­séget fognak élvezni, gyakor­latilag csupán nevében külön­bözik egy diplomáciai képvise­lettől, annak szokásos funk­cióit is beleértve. EGY IDEVÁGÓ KÉRDÉSRE válaszolva Kissinger nem kí­vánt „találgatásokba bocsát­kozni” afelől, hogy miért dön­töttek a kínai vezetők wa­shingtoni képviselet létesítése mellett, de mint mondotta „ez összhangban van a normalizá­lás meggyorsítására kölcsönö­sen kifejezett óhajjal”. A fő­tanácsadó közölte, hogy a köl­csönösen felállítandó összekö­tő hivatalok vezetőit egy hó­napon belül kinevezik. Azt is bejelentette, hogy az amerikai és kínai külügyminiszter a február 26-án kezdődő párizsi nemzetközi Vietnam-értekezlet alkalmából kétoldalú tárgya­lásokat kezd a francia fővá­rosban az USA és a KNK kö- cött fennálló vitás vagyonjogi kérdések rendezéséről. A. B. T. Nagygyűlés az óváros terén Leonyid! Brezsnyev kitüntetése — Az SZKJP főtitkárának tárgyalásai Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának javaslatára Ludvik Svoboda hadseregtábornok, köztársasági elnök, a februári győzelem 25. évfordulója alkalmából Leo- nyid Brezsnyevnek, a Szovjet­unió Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottsága főtitkárának a Fehér Oroszlán Rend lánccal ékesített első fokozatát ado­mányozta a csehszlovák—szov­jet barátság elmélyítésében szerzett rendkívüli érdemeinek elismeréseképpen. Az SZKP főtitkára a magas csehszlovák kitüntetést a prá­gai vár tróntermében Ludvik Svoboda köztársasági elnök ke­zéből vette át. Az ünnepségen részt vett Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, Lubomir Strougal miniszterelnök, vala­mint a CSKP KB elnökségé­nek és titkárságának tagjai. A kitüntetés átnyújtása előtt Gus­táv Husák beszédet mondott. Leonyid Brezsnyev meleg sza­vakkal köszönte meg az érdem­rendet. Leonyid Brezsnyev pénteken a prágai várban találkozott a CSKP KB elnökségének tag­jaival és póttagjaival, a köz­ponti revíziós és ellenőrző bi­zottság elnökével, valamint a CSKP titkárságának tagjaival. A rendkívül szívélyes és elv- társias légkörű tárgyalásokon — mint közölték — teljes né­zetazonosság nyilvánult meg valamennyi kérdésben. Az amerikai légierő felújította Laosz bombázását A március 5-én kezdődő héten ül össze a két dél-vietnami fél konzultatív konferenciája A Pentagon pénteken hiva­talosan bejelentette, hogy az amerikai légierő felújította a laoszi bombázásokat. Souvanna Phouma laoszi miniszterelnök kérésére az Egyesült Államok délkelet-ázsiai főparancsnoksá­ga elrendelte a felszabadított laoszi övezetek bombázását. Jól tájékozott források sze­rint B—52-es óriás bombázók pénteken Paksong térségében támadtak. Nguyen Thi Binh. a DIFK külügyminisztere és Tran Van Lam, a saigoni rezsim külügy­minisztere pénteken délután Párizsban megtartott tanácsko­zásán megállapodott abban, hogy a két dél-vietnami fél konzultatív konferenciája az ország jövőjéről a március 5. és 9,'közötti héten kezdődik. A történelmi Prága óváros terén pénteken a délutáni órák­ban tartották meg a februári győzelem 25. évfordulójának központi ünnepségét. A nagy­szabású manifesgtáció sok tíz­ezer részvevője lelkes tapssal köszöntötte a díszemelvényre lépő Leonyid Brezsnyevet, va­lamint a csehszlovák párt- és állami vezetőket: Gustáv Hu- sákot, Ludvik Svobodát, Lubo­mir Strougalt és másokat. Gustáv Husák, a Csehszlovák Népi Milícia országos főpa­rancsnoka a 25 évvel ezelőtti győzelemre való megemléke­zésül a husziták ősi koráljá­nak hangjai mellett a CSKP KB vörös szalagjával ékesítet­te fel a prágai és közép-cseh­országi milícia zászlaját, vala- lamint a nemzetbiztonsági tes­tület első készenléti ezredének lobogóját. Az emelvény előtt elhaladtak a zászlóvivők, majd Gustáv Husák mondott ünnepi beszédet. A CSKP KB főtitká­ra beszédének elhangzása után Leonyid Brezsnyev üdvözölte a nagy jelentőségű történelmi évfordulót ünneplő csehszlovák népet. Az óváros téri nagygyűlés az Internacionálé hangjaival és a fegyveres testületek tagjai­nak díszszemléjével zárult. II. Hasszán marokkói király csütörtökön este bejelentette, hogy országa sokkal közvetle­nebb módon szándékozik fel­lépni a közel-keleti konflik­Sikertelen merénylet a chilei földművelésügyi miniszter ellen Rolando Calerdon chilei földművelésügyi miniszter el­len merényletet követett el a szélsőjobboldali Radikális De­mokrata Párt tagjainak egy csoportja. A miniszter gépko­csijára gyújtópalackot hajítot­tak és több lövést adtak le rá. Csodával határos módon a mi­niszter sértetlen maradt, s a hatóságok a merénylet 17 rész­vevőjét letartóztatták. Jaime Faivovics, Santiago tartományi elöljárója ellen is hasonló merényletet szervez­tek. A tettesek ezúttal a Haza és Szabadság elnevezésű jobb­oldali párt Rolando Matus ro­hamosztagának tagjai voltak. A rendőrség a merénylőket letar­tóztatta, a lakásukon tartott házkutatás során nagy mennyi­ségű lőfegyvert és támadóesz­közöket találtak. tusban, ezért katonaságot küld Szíriába. Az uralkodó rádió- és televíziónyilatkozatában, amelyben kizárólag közel-ke­leti kérdésekkel foglalkozott, közölte, hogy a jövő hónap­tól kezdve motorizált katonai egységeket küld az izraeli ag­ressziónak legközvetlenebbül kitett Szíriába. Értékelése sze­rint a stratégiailag jelentős Golan-fennsíknál várható a következő agressziós izraeli lé­pés, ezért az „önkéntesekből álló több száz főnyi marokkói alakulatokat” ott fogják állo- másoztatni. Hasszán király bejelentése általános meglepetést keltett, mivel a nyugatbarát uralkodó, bár jelentős pénzügyi támoga­tást nyújtott a Palesztina! el­lenállási mozgalomnak, eddig nem volt hajlandó katonai erővel is részt venni a közös arab front kialakításában. Közel-keleti eszkaláció 99 A Szuezi-csatorna partján fekvő Kamaránál az izraeliek a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek felügyelete mellett pénteken átadták az egyiptomi hatóságoknak a szerdán lelőtt líbiai utasszállítógép száz arab áldozatának holttestét. Az izraeli légierő által egy líbiai polgári repülőgép enen végrehajtott bandita- támadás a felháborodás és tiltakozás hullámát váltot­ta ki szerte a világon. Kü­lönböző országok neves po­litikusai és közéleti szemé­lyiségei, sajtója hangsúlyoz­za, hogy a Tel Aviv-i veze­tők példátlan cinizmussal a nyílt háború útjára léptek, a nemzetközi jog általáno­san elismert normál ellen követtek cl merényletet — írja Jurij Kornyilov, a TASZSZ szemleírója. A Sínai-fclsziget fölött lezajlott tragédia néhány órával azután játszódott le, hogy az izraeli szoldatesz- ka újabb fegyveres provo­kációt hajtott végre a szomszédos Libanon ellen: településeket romboltak le, békés lakosokat gyilkoltak és sebesítettek meg. Az iz­raeli propaganda, akárcsak a múltban, most is igyeke­zett „válaszintézkedésként” feltüntetni a támadást. Most azonban, a Tel Aviv-i légikalózoknak egy polgári repülőgép ellen elkövetett támadása után még a leghi­székenyebb emberek sem fogadják el ezt a verziót. Az izraeli hadigépezet bűntényeinek eszkalációjá­ról van szó, és ezek a bűn­tények csak egyetlen célt követnek: terrorizálni az arab országokat, bármily áron, bármilyen eszközök­kel, a végsőkig feszítve a helyzetet, még a lehetőségét is kizárni a konfliktus bé­kés rendezésének. A TAS1ÓSZ szemleírója a továbbiakban rámutat: Ar­cátlan akcióit az agresszor nem véletlenül hajtja vég­re akkor, amikor Washing­tonban a végéhez közeled­nek az Izraelnek szánt ame­rikai „segély” folyósításáról szóló tárgyalások. Egy évvel ezelőtt az Egyesült Államok 300 millió dollárt nyújtott Izraelnek, hogy Phantom típusú vadászbombázókat szerezzen be, jelenleg pedig az izraeli hadigépezet újabb, ezúttal 515 millió dolláros pénzügyi „beinjek- ciózásárói’' van szó. Az óceánon túli imperialista körök azzal, hogy Izraelnek katonai, gazdasági és politi­kai támogatást nyújtanak, bátorítják Tel Aviv expan- zionista politikáját, újabb agresszív kalandokra ösz­tönzik. A Tel Aviv-i vezetőket terheli a teljes felelősség az arab országok ellen elkö­vetett bűntényért. A béke­szerető országok és népek, mindazok, akik osztják azt a meggyőződést,* hogy az agresszornak vissza kell vágni, nem maradhatnak közömbösek a Közel-Kele­ten lejátszódó veszélyes háborús eszkalációval szem­ben. A nemzetközi közvéle­mény a Tel Aviv által vég­rehajtott kalózcselekménye­ket határozottan elítéli és követeli, hogy fékezzék meg az agresszort. CSÁK RÖYIDCN... PÉNTEKEN BÉCSBEN szin­te egész nap tartottak a két­es többoldalú megbeszélések a haderőcsökkentési tárgyaláso­kat előkészítő konzultáció ke­retében. MARIEN NGOUABI kongói elnök a brazzaville-i stadion­ban rendezett tömeggyűlésen bejelentette, hogy a hatósá­gok letartóztatták Pascal Lis- souba volt miniszterelnököt, valamint öt francia állampolr gárságú személyt, mert sú­lyos gyanú merült fel ellenük, hogy belekeveredtek egy ál­lamcsínykísérletbe. AZ AMERIKAI SZENÁ­TUS pénzügyi bizottsága ha­tározatot fogadott el, amely szerint április 30-a után be­szüntetik a külföldi segély- programokra fordítandó ősz- szegek folyósítását. Munkák és napok az NDK-ban (2) Együtt csinálják... Az NDK lakóbizottságainak munkáját is nagy érdek­lődéssel tanulmányoztuk. Itt a kiindulási alap nem az, hogy felülről szervezett lakóbizottságokat hozzanak létre azért, hogy azok majd azután megszervezik a ház lakóinak közös munkáját. Az elgondolás az és a gyakorlat is, hogy a ház lakói saját elhatározásukból közösséget alkotnak, s ez a közösség együttes ügyeik intézésére, maga közül teljesen demokratikus módon lakóbizottságot választ. így a lakóbizottságok nem a tanácsok vagy a Nemzeti Front szervei, hanem a lakosságé. Működésükért a lakosság­nak felelősek. A Nemzeti Front a lakóbizottságokat természetesen fo­lyamatosan segíti és támogatja. Ez a Nemzeti Front legköze­lebb eső szervének, az úgynevezett lakóterületi nemzeti front bizottságnak a feladata. Innen kapja a lakóbizottság a politi­kai támogatást, a házban végzett ideológiai munkához szük­séges tájékoztatást. A tanács pedig elfogadja partnereinek a lakóbizottságokat, a házkezelőségek is ugyanezt teszik. Ennek következtében a lakóbizottságok mint jogi személyek is mű­ködnek. Szerződéseket kötnek, munkát szerveznek, a közössé­get érintő ügyekben döntenek vagy felvilágosításokat adnak. Mindezt azonban bürokráciamentesen, „bélyegző” nélkül teszik. A lakóbizottságoknak az idők folyamán kialakulta^ a sa­játos működési területeik is. Különösen jelentős ezek közül a politikai, kulturális tevékenységük. Ismertetik a párthatáro­zatokat, szervezik a politikai akciókat. Ott-tartózkodásunk idején például két nagyszabású akciót szerveztek. Az egyik szinte a minden egyes állampolgárig eljutó vietnami akció, a másik az ez évben Berlinben megrendezésre kerülő világifjú­sági találkozó előkészítése. Az utóbbi során a családok ezrei ajánlják fel lakásuk egy részét a vendégek elszállásolására. Nyilvánvaló, hogy itt többről van szó, mint a szállásgon­dok megoldásáról. A fentieken kívül a lakóbizottságok folya­matosan ismeretterjesztő előadásokat, tanulmányi kirándulá­sokat szerveznek, Nem kevésbe érdekes és figyelemre méltó az a munka, amelyet a lakossági érdekvédelem és a szociális gondozás te­rületén végeznek. Különösen szép az öregek gondozásával kapcsolatos munkájuk. Erre nagy gondot fordítanak a lakó­bizottságok, mert az NDK-ban igen sok az egyedül élő nyug­díjas, főleg a nők között. Nagy terheket vesznek le ezzel az állam válláról, örömmel tapasztaltuk, hogy az NDK-ban nin­csen elhagyatott, gondozatlan idős ember. Elgondolkoztató él­mény volt ez számunkra. Mint már erről szó volt, a lakóbizottságok szervezik a társadalmi munkát. Ennek során, alapjában véve, szervezett gazdasági tevékenységet folytatnak önkéntes alapon. Társa­dalmi munkát szervező tevékenységük szervesen beilleszkedik a tanácsok és a szolgáltató vállalatok terveibe. Nem véletle­nül van ez így. Az NDK-ban égető a munkaerőhiány, különö­sen a karbantartó szakmunkásokból van kevés. Mégsem csö­pögnek a lakásokban a csapok, és nem állnak napokig a lif­tek, s nem kell hetekig várni a villany- és a gázszerelőre, mert a lakóbizottságok szerződést kötnek a házkezelőségekkel a lakók társadalmi közreműködésére, és az illetékes vállala­tokkal együtt azt meg is szervezik. A megállapodás alapján a házban lakó szakmunkások társadalmi munkában elvégzik a szükséges javításokat minden lakásban. Ha pedig nincsen a lakóházban ilyen szakmunkás, a lakóbizottságok szaktan- folyamokat szerveznek. Itt aztán azok a lakók, akiknek ked­vük van valamilyen szolgáltató szakmát megtanulni, azt el­sajátíthatják. Erről bizonyítványt kapnak, amelyet a házke- zelőség elfogad, még olyan kényes és veszélyesnek mondott szakmában is, mint a gáz- vagy a villanyszerelés, önkéntes munkájukért a szerződésben előírt díjazást kapják a lakó­bizottságok. S a pénzt a közösség céljaira használják fel. Ezek a jutalmak nem nagy összegek. A társadalmi munkások nem is várják ezt el. De 20 márka (80 Ft) jutalom már igen nagy örömet okoz annak, akit ezzel kitüntet a lakóbizottság. A lakóbizottságok hálózata az ország mintegy 75 százalé­kát átfogja. Mindezt az állampolgárok hozták létre a maguk elhatározásából a Nemzeti Front, a pártok és tanácsok követ­kezetes és folyamatos támogatásával. A tömegpolitikai munka is a lakóbizottságokra épül. Ez a tevékenység szorosan összefügg a gazdasági, termelési pro­pagandamunkával. Az NDK-ban többpártrendszer van, öt párt működik a politikai életben. A Német Szocialista Egy­ségpárt vezető szerepe azonban egyértelmű és nyilvánvaló. De az öt párt mint átfogó, a munkáspárt vezetésével működő po­litikai rendszer, egyben rétegpolitikai munkamegosztást is jelent a szövetségi politika keretei között. A Nemzeti Frontnak, amelynek kereteiben ez a szövetségi politika megvalósul, igen nagy tekintélye van: az ország ál­lampolgárai, a pártok, tanácsok, vállalatok, üzemek, kulturá­lis intézmények tekintélyes és egyenrangú politikai partner­nek ismerik el. A Nemzeti Front teljesen beleilleszkedik a proletárdiktatúra mechanizmusába. Hangsúlyozni kell azonban, hogy mindaz, amit láttunk és tapasztaltunk, az ország sajátos viszonyainak talaján épült ki és jött létre. Az NDK a szocialista közösség nyugati határa. Közvetlenül érintkezik a kapitalista világgal. A Brandenburgi kapu mögött néhány lépésre ott húzódik az ország államha­tára. Mondom, ez sajátos viszonyokat alakított ki. Mégis a látottak és a tapasztaltak közül sok a figyelemre méltó és az itthon is alkalmazható. Különösen ami a következetességet, a szervezettséget illeti. Az NDK ilyen gyakorlata kitűnő példája annak, hogy a társadalom alkotóerejét hogyan lehet olyan célokért csatasorba állítani, ahol szűkösek az anyagi lehetősé­gek, s ezen keresztül hogyan lehet a lakosság széles tömegeit bevonni a közéletbe. Természetesen a mi eredményeink sem lebecsülendők ezen a téren. S amikor ezekről ottjártunkkor említést tettünk, német barátaink szenvedélyes és széles körű érdeklődését ta­pasztaltuk. Tíz nap nem nagy idő. De hasznosan eltöltve, nyi­tott szemmel járva, a rövid Idő megsokszorozódik. S mindeh­hez utunk szép és színes keretet kapott, amely nélkül még egy * szigorúan vett tanulmányi út sem képzelhető el. Mi volt hát ez a keret? A Brandenburgi kapu s mö­götte az államhatár, éppen úgy, mint a csodálatos Pergamon múzeum, amely az antik világ kincseit gyűjti össze és mutatja be. Az Alexander Platzon magasló tv-torony óriási tűje, amelynek lassan körbeforgó eszpresszója ablakaiból a téli verőfényben elénk tárult Berlin panorámája. S Potsdam óangol stílusú palotája, ahol a „négy nagy” széke áll, ame­lyekből megpróbálták a szörnyű háború után Európa sorsát elrendezni. Vagy Sansouci, ahol hajdanán Frigyes duettet fu- volázott Voltaire-rel. A park zúzmarás fái között sétálva, mégis arra kellett gondolnom a téli alkonyaiban, hogy az első német munkásállamban vagyok, ahol annyi minden meg­változott korunk uralkodó eszméjének — a szocializmusnak óriási kohójában. ANTALFIA JENŐ (Vége) Marokkó katonaságot küld Szíriába

Next

/
Oldalképek
Tartalom