Pest Megyi Hírlap, 1973. február (17. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-03 / 28. szám
L^ HELSINKI Újabb előre haladás Folytatás hétfőn Az európai biztonsági és együttműködési értekezletet előkészítő helsinki nagyköveti tanácskozás pénteki ülésén a részt vevő 34 delegáció újabb haladást ért el a konferencia napirendjének ösz- szeállításában. Ugyanakkor megkezdődtek az érdemi tárgyalások a második „kérdéscsomagról”, amely a kereskedelempolitikai, gazdasági és tudományosműszaki kapcsolatoknak az egyenlőség alapján történő továbbfejlesztésével és a környezetvédelmi együttműködéssel foglalkozik. A következő munkaülést hétfőn délelőtt tartják. Tárgyalások Moszkvában a naprendszer bolygóiról Január 29-től február 2-ig a Szovjet Tudományos Akadémia Űrkutatási Intézetében szovjet—amerikai szakértői találkozót tartottak, amelyen megvitatták a naprendszerhez tartozó bolygók tanulmányozásában elért főbb eredményeket és a további tudományos feladatokat. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYE! BIZOTTSÁGA ÉS Á MEGYEI TANÁCS LÁPJA XVII. ÉVFOLYAM, 28. SZÁM ÁRA 80 FILLÉR 1973. FEBRUAR 3., SZOMBAT Holdújév Vietnamban A katonai vegyes bizottság megtartotta eiső ülését Helyszíni szemlén a megfigyelők A TÉT ünnepe, a vietnami holdújév alkalmából Ton Duc Thang, a VDK elnöke üzenetet intézett a vietnami néphez. — Az egész vietnami nép győzelme — jelentette ki — elválaszthatatlan attól az értékes segítségtől és támogatástól, amelyet a Szovjetunió, a többi testvéri szocialista ország és mindazok nyújtottak Vietnamnak, akiknek drága a béke és az igazság — köztük az amerikai haladó körök is. Megbeszélés az építkezésekről Bondír József miniszter látogatása a Pest megyei pártbizottságon Tegnap a Pest megyei párt- bizottság székházába látogatott Bondor József építési és városfejlesztési miniszter. A vendéget Cservenka Ferencné, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Pest megyei pártbizottság első titkára, dr. Mondok Pál, a Pest megyei Tanács elnöke, dr. Bíró Ferenc, a megyei pártbizottság titkára és Gabányi Lajos, a pártbizottság osztályvezetője fogadta. A megbeszélésen jelen volt Jankó Zoltán, a megyei Beruházási Vállalat vezetője és Molnár János, a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat igazgatója is. A tanácskozás napirendjén a megyei lakásépítkezésekhez szükséges panelek biztosítása, a könnyű- szerkezetes óvoda- és iskola- építés, s egyéb beruházási problémák szerepeltek. Parkerdő — 30000 hektáron Forrástól esőkunyhóig Vadaskert Visegrádnál A Pilisi Parkerdőgazdaságban befejezték a leltározást: számba vették, hogy tavaly milyen új létesítményekkel, új „berendezési tárgyakkal” gyarapodott az ország első parkerdőgazdasága. A nagyszabású, 1969-ben kezdődött munkával a 30 000 hektárnyi területből (amelyhez a Budapest környéki erdőségek is hozzátartoznak) 14 000 hektárt a pihenő ember szolgálatába állítanak. Tavaly 19 millió forintot költöttek a parkerdő fejlesztésére. Sok kisebb berendezési tárgy- •gyal gazdagodott a vidék. Így például a legkedveltebb tisztásokon stílszerű asztalokkal, padokkal ellátott pihenőket, szalonnasütőket állítanak fel. Már több mint másfél ezer pad, illetve asztal várja a látogatókat. A sétautak hossza megközelíti a 190 000 métert. 70 gyalogátkelőhíd segíti a nehezebb útszakaszokon a közlekedést, 140 esőkunyhó nyújt védelmet az időjárás viszontagságai ellen. Ezeket a kis menedékházacskákat, mint mindent, amit az erdőben állítanak fel, olyanra készítik, hogy megőrizzék a táj romantikáját. Már 60 elfoglalt, illetve rendbe tett forrás ad friss vizet a Pilis vendégeinek. Sokféle sport hódolói találnak otthonra. Korszerűsítették a normafai és a dobogókői sípályát. Két újabb erdei tornapályát építettek. Dobogókőn egy kis vadaskerttel tették még érdekesebbé a tájat. Az idén ugyancsak 15 millió forintot költenek a parkerdő további „berendezésére”. Újabb sétautakat építenek, padokat, asztalokat, esőkunyhó- Uat, szalonnasütőket helyeznek ki. Megkezdik Visegrád mellett egy nagy, 40—50 hektáros vadaskert kialakítását. Űjabb tornapályákat állítanak fel, a dobogókői sípályát műlesikló-pályá- vá alakítják. Többek között rendezik a híres Eszperantó-forrás környékét. Megkezdik a Búbánat- völgy feletti római emlékek feltárását. A sok más létesítménnyel bővülő, gazdagodó parkerdőnek csupán a fenntartására 6 millió forintot költenek jövőre. TeU virággal a hanoi utca a holdújév alkalmából. A továbbiakban megállapította, hogy a reakciós körök nem álltak el a megállapodás szabotálására és megszegésére irányuló terveiktől. Népünknek állandóan fokoznia kell összetartását, ébernek kell lennie és harcolnia kell a párizsi megállapodás feltétlen betartásáért.'* A vietnami tűzszünettel foglalkozó négyoldalú katonai vegyes bizottság pénteken Saigonban megtartotta első ülését. 'Az értekezletről nem adtak ki közleményt. A Reuter iroda helyszíni tudósításában közli, hogy' pénteken megérkezett Huéba a vietnami nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottság héttagú csoportja, hogy a helyszínen megszemlélje a nemzetközi megfigyelők rendelkezésére (Folytatás a 2. oldalon) BECS Továbbra is a Hofburgon kívül... Pénteken estig nem tűzték ki Bécsben annak a plenáris ülésnek az időpontját, amely- lyel érdemben is megindulnának a konzultációk az európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentésével foglalkozó későbbi tárgya- k* sokról. Szerda óta folynak a két- és többoldalú, egyebek között kelet—nyugati eszmecserék, amelyeknek uralkodó témája pénteken is a konzultáció részvevőinek, illetve a részvevők státusának kérdése volt. Románia és Bulgária, illetve Olaszország, Görögország, Törökország, Norvégia és Dánia problémája még mindig nyitott. A NATO továbbra is szembehelyezkedik ezeknek az országoknak a kon-, zuitáción való teljes jogú részvételével, a szóban forgó országokat azonban nem elégíti ki még az úgynevezett „emelt megfigyelői státus” sem.Ennek ellenére a bécsa.kom- zultáció sajtóközpontjában bizakodó a hangulat. Kedvező visszhangot keltettek a bécsi találkozóval foglalkozó szovjet lapkommentárok,' elsősorban a Szovjetszkaja Rossza ja józan hangvételű írása; de optimista nyilatkozatot tett az újságírók előtt «Stanton H. Burnett, a Bécsben tartózkodó amerikai küldöttség szóvivője is, aki péntek délben még nem tartotta kizártnak, hogy már hétfőn birtokukba vehetik a küldöttségek a Hofburg tanácstermét. Az amerikai szóvivő utalást tett a szovjet— amerikai közvetlen kontaktus lehetőségére is. BONN Alapszerződés a Bundesratban Nem vétójellegű elutasítás A nyugatnémet Szövetségi Tanács (Bundesrat) pénteken első olvasásban az ellenzék szavazataival elutasította a két német állam ratifikálásra bocsátott alapszerződését. A Bundesratban, mint ismeretes, a CDU—CSU párti tartományi miniszterelnökök többségben vannak. A Szövetségi Tanács ugyanakkor egyhangúlag jóváhagyta az NSZK ENSZ-tagságának kérelmezéséről szóló törvény- tervezetet. A tanács az alapszerződésről még második olvasásban is szavaz. A szerződés parlamenti ratifikálását azonban semmiképpen sem akadályozhatja még. A Szövetségi Gyűlésnek ugyanis abszolút többséggel (249 szavazat) van joga Mosonmagyaróvári gépsk Tervezték Gödöllőn Évi hatvanmillió tojást termelő magyar baromfitelep épül Hanoi mellett Hazánk és a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya között korábban létrejött megállapodás értelmében Magyarország műszaki és gazdasági segítséget nyújt a VDK baromfitenyésztésének, hús- és tojástermeiésének fejlesztéséhez. Az AGROTERV 1971-ben kapott megbízásit arra, hogy a gödöllői Kisállattenyésztési Kutató Intézettel és a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyárral együtt készítse el egy Hanoi mellett létesítendő 100 ezer férőhelyes gépesített, korszerű baromfi-tojó- telep' tervéit. A tervdokumentáció összeállítása után magyar szakemberekből álló küldöttség utazott Vietnamba, ahol a helyszínen segítették a munkálatokat, a telep építését és a gépészeti, valamint az Szalagon: zahuszka Vagonokba rakják a zakuszkát a dunakeszi konzervgyárban, az olajos zöldséggel töl- tött paradicsomos paprikát, amely a szovjet fogyasztók kedvelt eledele. Gábor Viktor felvétele állategészségügyi feladatok megoldását. A beruházás első szakaszában évi húszmillió tojást adó telep épül fel, s átadják a létesítmény nagy keltető állomását, amely később további két tojótelepet szolgál majd ki. Ezek a létesítmények a beruházás második szakaszában, 1975-ig készülnek el, s így alakul ki a végeredményben évente 60 millió tojást termelő korszerű nagyüzem. A telepet külön takarmányüzem szolgálja majd ki. Ezt is magyar tervek alapján építik fel, s a gépeket is a magyar ipar szállítja. A baromfitelep 28 nagyobb épületből, 10 szociális létesítményből és egész sor segédüzemből áll majd. A takarmánykeverő üzem teljesítménye: évi 20 ezer tonna. A magyar állatorvosok útmutatása szerint a legszigorúbb egészségügyi rendszabályokat vezetik be. A vietnami szakembereknek az üzemben különben kevés dolguk lesz, mert az etetést, az itatást, a szellőztetést és egyebek között a tojások gyűjtését is automata berendezésekre bízhatják. elvetnie a Bundesrat „fenntartásait”, mert azoknak nincs vétójoguk. A Szövetségi Tanács ülésén a kormány nevében Egon Franke szövetségi miniszter tett nyilatkozatot, minthogy Willy Brandt kancellár megbetegedése miatt nem lehetett jelen. Franke felhívta a figyelmet az európai enyhülési politika eredményeire és hangsúlyozta? hogy a két német állam létezése vitathatatlan tény. Továbbjutni csak úgy lehet — utalt Franke a tavaly megkötött megállapodásokra —, hogy „a szövetségi kormány egyenrangú félként, mint állam az állammal tárgyal az NDK- val”. A miniszter kormánya nevében megígérte, hogy az NSZK a jövőben nem állja útját a nemzetközi szervezetekben és a nemzetközi eseményeken az NDK közreműködésének. A két német állam ENSZ- tagságáról Franke kijelentette: Bonn és Berlin egy időben kérelmed majd a felvételt, a Biztonsági Tanács részéről óvás nem várható, és ősszel számítani lehet az ENSZ-köz- gyűlés jóváhagyására is. A Szövetségi Tanács CDU— CSU többsége azzal utasította el az alapszerződést, hogy szerinte az nem szolgálja a német nemzeti egység helyreállítását, eleget tesz az NDK követeléseinek „megfelelő ellenengedmények nélkül”, és nem hoz elegendő „emberi könnyítést”. Kairói jelentések Ma Egyiptomban véget ér a diákzavargások miatt meghosszabbított félévi szünet, és a mintegy 250 ezer egyetemi és főiskolai hallgató ismét visszatér a tantermekbe. Egyébként Szadat szerdai parlamenti beszéde nyomán általános felelősségrevonási és tisztogatási kampány indul az úgynevezett politikai elhajlók ellen Egyiptomban. Csütörtökön ötnapos hivatalos látogatásra Kairóba érkezett Giuseppe Medici olasz külügyminiszter. Február első felében Moszkvába látogat Hafez Iszmail, Szadat egyiptomi elnök nemzetbiztonsági tanácsadója. KÖZÉL Rodney Arismendi, az Uruguayi Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára — a Magyar Szocialista Munkáspárt. Központi Bizottsága meghívására — baráti látogatásra Budapestre érkezett. Rodney Arismendit a Ferihegyi repülőtéren Gyenes András, a Központi Bizottság külügyi osztályának vezetője fogadta. Az Interparlamentáris Unió Helsinkiben tartott tanácskozásáról hazaérkezett a magyar országgyűlés küldöttsége. A delegációt Barcs Sándor, az Interparlamentáris Unió magyar csoportjának elnöke vezette. i