Pest Megyi Hírlap, 1973. február (17. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-20 / 42. szám

2

PE ül MEGYE!

zMirlap

1973. FEBRUÄR 20., KEDD

FÓKUSZ

Második forduló

Az NDK fővárosában a kül- ügymiuis^iérium épületében hétfőn tovább folytattak a korábban Bonnban tartott tárgyalásokat az NDK és az xNSZK között az újságírók kölcsönös akkreditálásáról és munkatel- tételeiről kötött, az NDK és az NSZK alapszerződéséhez kapcsolódó megállapodás végrehajtásáról. A mostani második forduló előreláthatólag két napig tart. A nyugatnémet kormány szerdán fogadta el az NDK-nak azt a javaslatát, hogy az újságírók munkakörülményeik rendezéséről folytatódjanak a megbeszélések. A DPA hírügynökség ugyanakkor azt jelentette, hogy egy tudósítója számára megaapta a működési engedélyt az NDK hatóságaitól, öt másik napilap, illetve tv-társaság pedig értesítést kapott, hogy tudósítóik akkreditálási kérelmét megkapták és most foglalkoznak vele.

AZ NDK — a fenti intézkedések is ezt bizonyítják — arra törekszik, hogy a decemberben aláírt alapszerződésnek megfelelően minél előbb rendezze ezt a részkérdést is, és egyúttal elérje, hogy saját tudósítói is minden megkülönböztetéstől mentesen dolgozhassanak az NSZK-ban.

A NYUGATNÉMET HATÓSÁGOK azonban értetlenül újabb nehézségeket támasztanak, és korlátozzák a Bonnban működő négy NDK-tudó- sító munkalehetőségeit. Bár az alapszerződés éppen abból indul ki, hogy két egyenrangú német állam létezik, Bonnban láthatóan nem akarnak tudni arról, hogy az NDK-nak állampolgárai is vannak és a négy tudósítót általánosan „német állampolgárnak” tekintik és azt akarták elérni, hogy lépjenek be a nyugatnémet újságírók egyesületébe.

FEBRUAR ELEJÉN a parlament bevonta a négy újságíró sajtóigazolványát, amely a szövetségi gyűlés üléseinek látogatására jogosított íeL Az indokolás az volt, hogy csak a kormány sajtóigazolványával (és az egyesületi tagság birtokában) adják ki nejük a parlamenti belépőt.

A NÉGY ÚJSÁGÍRÓ válaszul szerdán nyilatkozatban tiltakozott az egyenlőtlen bánásmód ellen és csodálkozását fejezte ki, hogy éppen akkor éri őket újabb hátrányos megkülönböztetés, amikor az NDK kormánya az NSZK-val kötött megállapodások valóra váltásán munkálkodik.

VON WECHMAR NSZK kormányszóvivő szerdai sajtó- értekezletén bizonytalan válaszokat adott, s egyrészt a két német állam sajtótárgyalásaira tett utalást, másrészt arról beszélt, hogy az NDK újságíróit a kormány „egy harmadik állam tudósítóinak tekinti ugyan, de nem külföldinek”.

EZT KŐVETŐEN a berlini Neues Deutschland csütörtöki száma „Hasztalan izgalom” című kommentárjában visszautasította azokat, az NSZK lapjai által terjesztett rágalmakat, amelyek szerint az NDK — az NDK és az NSZK berlini szerződéséhez tartozó, az újságírócseréről szóló 1972. november 8-i levélváltás ellenére — állítólag nem biztosítja állandó tudósítóinak „az ugyanolyan bánásmódhoz váló jogát, mint amilyet más államok tudósítói élvezhetnek”. Nehezen lehet megérteni — írta a lap —, miért nem utasítják vissza Bonnban hivatalosan ezeket a valótlanságokat, annál is inkább, mert a helyzet éppen fordított: az NDK Bonnban dolgozó újságíróit nem részesítik ugyanolyan bánásmódban, mint más külföldi tudósítókat.

A NEUES DEUTSCHLAND megnyugtatta mindazokat, akik ilyen hasztalan izgalmakat igyekeznek keltem, hogy az NDK a maga részéről szigorúan megtartotta és megtartja a berlini szerződés minden pontját. „Természetesen mi is akkreditálni fogjuk az NSZK publikációs szerveit és azok tudósítóit. Ez az idevonatkozó megállapodások és államunk jogrendje keretében, és természetesen a kölcsönösség figyelembevételével történik.” A. B. T.

lapzártakor érkezett

Az NDK fővárosában hétfőn hét óra hosszáig tartott az NDK és az NSZK megbízottamat tanácskozása. Mivel a két fél az összes napirendi pontokat kimerítette, a tárgyalásokat egyelőre befejezték. A két fél a következő megbeszélés időpontját és helyét később fogja megállapítani.

Kelletlen villámlátogatás

Henry Kissinger, Nixon elnök nemzetbiztonsági főtanács adója nem egészen egynap villámlátogatásra a japán fo városba érkezett. A látogató figyelemre méltóvá, sőt egye megfigyelők szerint valósággá groteszkké teszik bizonyos ku rülmények. Az egyik tényez az, hogy nem japán, hanem amerikai részről kérték ezt a vizitet, alighanem elsősorban valami furcsa „ellensúlyként”.

A főtanácsadó ugyanis ösz- szesen másfél hetet töltött először Hanoiban, majd Peking- ben. Az amerikai diplomácia sajátos logikája azt követelte, hogy egy ilyen utazás után Kissinger ejtse útba Japánt, és azt afféle gesztusnak lehessen elkönyvelni az Egyesült Államok kétségtelenül nyugtalanKissinger, Nixon nemzetbiztonsági főtanácsadója Hanoi és Peking után Tokióban tárgyalt. Képünkön: Kissinger és Tanaka miniszterelnök.

kodó távol-keleti szövetségesei felé.

Csakhogy Japán minden jel

szerint kinőtte és megalázónak tartja ezt a neki szánt szerepet, amelyet szinte bántóan

ANGLIA

Sztrájkmenetrend

Edward Heath angol miniszterelnök a közelmúltban nem erősítette meg, de nem is cáfolta azt a feltételezést, hogy kormánya esetleg a választások idő előtti kiírásával próbál kiutat találni a fenyegető sztráj'khelyzetből. Az angol polgári sajtó most azzal próbál nyomást gyakorolni az ipari munkásságra és az alkalmazottakra, hogy azzal fenyegetőzik: az inflációba belefáradt közvélemény a torykat támogatná, ha a „törvény és rend” jelszavával már most kérnék 1975. júniusában lejáró mandátumuk ötéves meghosszabbítását, vagyis konzerválná a jelenlegi toryuralmat.

Harold Wilson, a Munkás párt vezére a hét végén egy televíziós nyilatkozatban azt mondotta, hogy pártja készen áll egy ilyen erőpróbára. Kijelentette, hogy a választási harc középpontjába a konzervatív kabinetnek az áremelkedésekben, a munkanélküliség fokozódásában, a lakásépítés lemaradásában viselt felelősségét, és a közös piaci belépést állítaná, amely a közvélemény többségének akarata ellenére történt. Wilson nyilatkozatát cáfolja, hogy a Munkáspártban belső viták folynak fontos politikai kérdések körül s a kommentátorok szerint a párt készületlen egy választási harcra.

A politikai harc fellángolásának elindítója a béremelési

mozgalom, amely rohamosan terjed és a kormány jövedelempolitikai terveit fenyegeti. Február végéig az államosított iparágak és a magánipar több mint hatszázezer alkalmazottja vesz részt valamilyen sztrájkfajta alkalmazásában, de ez a szám akár a 900 ezret is megközelítheti.

Az angliai sztrájkmenetrend így fest:

47 ezer gázipari munkás munkalassítása — folyamatban; 3 ezer londoni tanító kétszer háromnapos sztrájkja — február 20—27; 250 ezer köz- alkalmazott egynapos országos sztrájkja — február 27; 30 ezer vasúti motorkocsi-vezető munkalassítása — folyamatban, egynapos sztrájkjuk — február 28; 230 ezer kórházi alkalmazott sztrájkja, munkalassítása — március 1; 52 ezer Ford- gyári munkás sztrájkja’ — előreláthatólag március 1.

Amióta ezeknek a munkásoknak és alkalmazottaknak bérét utoljára rendezték, az infláció fokozódott. A megengedett béremelések nem fedik a megélhetési költségek emelkedését. A hét végén a munkaügyi minisztérium közölte, hogy az úgynevezett ár- és bérbefagyasztás első két teljes hónapjában három és fél százalékkal nőttek az élelmiszer- árak. Az 1970 nyara óta tartó toryuralom alatt pedig 27,4 százalékkal drágultak Angliában az élelmiszerek.

hangsúlyoz a nem egészen egynapos időtartam. Ráadásul japán belpolitikai szempontból mindez a lehető legrosszabbkor kerül sorra. A konzervatív Kabinet olyan fokon kínosnak érzi ezt a villámlátogatást, hogy példátlan nyilatkozatra szánta el magát. A japán külügyminisztérium hivatalos szóvivője — közük a hírügynökségek — kijelentette, hogy a japán kormánynak tulajdonképpen semmi megvitatnivaló- ja nincs Kissingerrel...

Mik azok az okok, amelyek erre a fantasztikus lépésre késztették Tokiót? A legaktuálisabb a legutóbbi dollárválság és leértékelés, amelynek éle mindenekelőtt a Japánnal szemben fennálló mammut- deficit csökkentésére irányul. Változatlanul a sértett nemzeti érzelmek forrása az a mód, ahogyan Washington — a megkötött egyezmény ellenére — Okinawát és egyéb katonai támaszpontjait kezeli, a japán szuverenitás, enyhén szólva, hanyag kezelésével.

Végül, de nem utolsósorban a legutóbbi választások eredménye arra figyelmeztette Ta- nakát, hogy pövekvőben van a közhangulat Amerika-ellenes hulláma, és egy kommunista— szocialista parlamenti blokk komoly veszélybe sodorhatja a Liberális Demokrata Párt po- . zícióit.

Tanaka tudja, hogy ilyen körülmények között nem lehet túlságosan szívélyes a Kissin- gert üdvözlő mosoly, és ennek megfelelően cselekedett.

Légi

szerencsétlenség

Prágában

A prágai Ruzyne repülőtéren hétfőn a délelőtti órákban leszállás kézben súlyos szerencsétlenség érte az AEROFLOT szovjet légiforgalmi vállalat Moszkva és Prága közötti rendszeres légijáratának Tü— 141-es jelzésű utasszállító repülőgépét. A személyzetnek és az utasoknak egy része megmenekült.

MAKARIOSZ ciprusi elnök a közeü napokban fogadja Grivasz tábornokot, a szigetország és Görögország egyesülését szorgalmazó tábor vezetőjét — közölték vasárnap a ciprusi főváros jólértesült köreiben.

FEBRUÁRI GYŐZELEM

Meghiúsított puctskiséríet

A februári győzelem és a csehszlovák népi milícia megalakulásának 25. évfordulója alkalmából barátsági gyűlést rendeztek Budapesten, a Munkásőrség Alsóhegy úti központi törzs- és alegység-parancsnokképző iskolájában. Az ünnepségen Papp Árpád, a Munkásőrség országos parancsnoka mondott megnyitó beszédet, majd Frantisek Dvorsky, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete ismertette a csehszlovák munkásosztály 1948-as februári győzelmének és a népi milícia megalakulásának jelentőségét.

Huszonöt évvel ezelőtt, 1948. február 20-án kezdődött a csehszlovák munkásosztály nagy megmozdulása, amellyel meghiúsította a burzsoázia ellenforradalmi puccskísérletét, s lemondásra kényszerítette a jobboldali reakciós minisztereket.

Csehszlovákia felszabadulása után a kommunisták vezette néptömegek kivívták a bankok, a kohászati nagyüzemek, a bányák, az 500 dolgozónál többet foglalkoztató gyárak államosítását. Ezután nagyszabású földreformot hajtottak végre és demokratizálták az ország életét. Az 1946 májusi választásokon a két munkáspárt megkapta a szavazatok felét: a CSKP 38, az SZDP 12 százalékát. A további demokratikus fejlődésnek azonban útját állta a reakció: a népi demokratikus rendszer megdöntésére és a burzsoá diktatúra visszaállítására puccsot szervezett, amely a polgári pártokhoz tartozó tizenkét miniszter kormányválságot provokáló lemondásával kezdődött.

Ez volt a jel a reakció aktivizálódására. A CSKP és a Nemzeti Front ekkor alakult akcióbizottságai mögé felsorakozott tömegek harcos fellépése, s a népi hadsereg velük szolidáris magatartása azonban meghátrálásra késztette Benes elnököt. A köztársasági elnök csak a reakciós miniszterek lemondását fogadta el, és február 25-én kinevezte a CSKP javasolta kormányt, élén Klement Gottwalddal.

Portugál zsákutca Angolában

Angola egész területének egyharmada már felszabadult a gyarmatosítók igája alól, a felszabadító harc frontja napról napra szélesedik. A felszabadított területeken mindenütt az új élet jelei láthatók. Minden faluban van iskola, orvosi segélyhely és „népbolt”, ahol az elsőrendű fontosságú élelmiszereket és árucikkeket be lehet szerezni.

A közös ellenség elleni végső győzelem felé vezető úton fontos lépést jelentett az angolai népi felszabad!tási mozgalom és az angolai nemzeti felszabadítási front között nemrég létrejött megállapodás a két szervezet tevékenységének koordinálásáról. Mint Ico Carreira, az ANFM vezérkari főnöke elmondotta, ez a megállapodás megteremtette az alapot a gyarmatosítók elleni harc egységes frontjának létrehozására. Azt a feladatot tűztük magunk elé — mondotta Carreira —, hogy a partizánakciókról a nehéztüzérséget alkalmazó és más katonai technikai eszközöket is bevető nagyobb méretű harcra térjünk át.

Az elmúlt évben Angolában lényegesen megváltozott a helyzet a felszabadító erők javára. A gyarmatosítóknak azok a kísérletei, hogy megállítsák a felszabadító harc kiszélesedését és a szabadságharcosokat elszigeteljék a lakosságtól, kudarcot vaüottak.

Az országban kialakult helyzetei jellemezve, Agostinho Neto, az ANFM elnöke a közelmúltban újságíróknak elmondotta: a portugálok zsákutcába jutottak és ennek legjobb bizonyítéka az a tény, hogy Lisszabon most mindenképpen igyekszik meggyőzni Angola lakosságát: a függetlenséget harc nélkül is meg lehet szerezni. Mi mással lehetne magyarázni, hogy Lisszabon „autonómiát” kínál a „tengerentúli tartománynak”, mint azzal, hogy a portugálok képtelenek megfékezni a nemzeti felszabadító mozgalmat.

Új elem

Rendkívüli dokumentum

A kubai forradalmi kormány nyilatkozatot adott ki abból az alkalomból,

hogy Kuba és az Egyesült Államok február 15-én aláírta a repülőgép-eltérítések, hajórablások megakadályozásáról szóló megállapodást. A nyilatkozat ismerteti a megállapodás létrejöttének történetét, majd leszögezi: a kubai forradalmi kormány megerősíti a kubai vezetőknek többször elhangzott nyilatkozatait ennek a megállapodásiak a céljából, és újra kihangsúlyozza, hogy „Kuba konstruktív álláspontját a problémával kapcsolatban az amerikai nép és a nemzetközi közösség iránti tisztelete határozta meg”.

A megállapodás lehetővé teszi, hogy az Egyesült Államok és Kuba politikai indokból továbbra is befogadjon menekülteket.

Rogers amerikai külügyminiszter kijelentette, a szerződés megkötése „nem jelenti a két ország politikai kapcsolatai javulásának előestéjét”.

A kubai forradalmi kormány azt is bejelentette, hogy Kuba és Kana^ kétoldalú megállapodást írt alá a repülőgépek, a hajók eltérítésének és más bűncselekményeknek megakadályozásáról. Az ezzel kapcsolatos kormánynyilatkozat közölte: Kuba nem egyszer hangsúlyozta elvi álláspontját a repülőgépek és a hajók biztonságát célzó intézkedések foganatosításáról azzal kapcsolatban, hogy egyre gyakoribbá válnak a bűnözők repülőgép-, illetve taa- jórablásai. A forradalmi kormány készségét fejezte ki az iránt, hogy bármely érdekelt országgal kétoldalú tárgyalásokat kezdjen az egyenjogúság alapján egy olyan megállapodásról, amely a gép- és hajóeltérítések és más államok területéről indított Kuba-ellenes tevékenységek megbüntetését irányozza elő. A kubai forradalmi kormány megelégedését fejezte ki az aláírt megállapodással és a tárgyalások légkörével kapcsolatban.

Kuba és az Egyesült Államok

között 1973. február 15-én jött létre megállapodás a légi- és tengeri kalózkodás megelőzéséről, illetve a bűnösök megbüntetéséről. A dokumentum a két ország kapcsolatainak történetében joggal érdemli meg a rendkívüli jelzőt, mert jóllehet, Havanna és Washington között nincs diplomáciai kapcsolat, az okmányok egy-egy hiteles példányát a két fővárosban, a két állam külügyminisztere látta el kézjegyével.

A szigetország és az Egyesült Államok viszonyának legutóbbi történetét áttekintve nehezen lelhetők fel a közeledés és megértés jelei. Ez mindenekelőtt a washingtoni kormány által Kuba köré állított tilalomfák, a gazdasági és katonai blokád, a szakadatlan ellenforradalmi provokációk következménye volt.

A két állam kapcsolatának emlékezetes mélypontjai: az 1961. évi, CIA-támogatással végrehajtott partra szállás a Disznó-öbölben és az 1962. évi, csaknem világméretű katasztrófát okozó rakétaválság. A kubai forradalmi kormány 1982 decemberében felajánlotta az Egyesült Államoknak az ellenforradalmár-in- vázió során foglyul ejtett személyek kiadását. Az 1113 zsoldosért cserébe Kuba jelentős mennyiségű élelmiszert és gyógyszert kért. Washington teliesítette a kívánságot.

1982-ben az Egyesült Államok

szigorú kereskedelmi intézkedéseket hozott Kubával szemben. Ezek értelmében a szigetországba csak a kereskedelmi minisztérium külön- engedélyével lehet árút szállítani. A rendelkezést 1964 májusában kiterjesztették az élelmiszerekre és a gyógyszerekre is. Amerikai állampolgároknak — büntetés terhe mellett — megtiltották az utazást Kubába, illetve azt különleges engedélyhíz kötötték. Az Amerikai Államok Szervezetében Washington szintén keresztülhajszol la a maga akaratát és elérte, hogy a latin-amerikai országok csaknem kivétel nélkül csatlakoztak a Kuba elleni bojkotthoz.

Ebben az időszakban mind gyakoribbak voltak a Kuba elleni fegyveres provokációk, s ezekkel kapcsolatban Raul Roa külügyminiszter 1963. március 5-én levelet intézett U Thanthoz, az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárához. A levél utalt az amerikai, kongresszusban uralkodó Kuba-ellenes hangulatra, felsorolta a szabotázs- és kémcselekményeket. s felhívta a figyelmet arra, hogy washingtoni utasításra kubai emigránsokat képeznek ki Venezuelában. Puerto Ricóban, Costa Ricában és másutt. Válaszként e levélre az Egyesült Államok külügy- és igazságügy-minisztériuma nyilatkozatban biztosította szimpátiájáról a kubai emigránsokat, de hozzáfűzte: szándékában áll mindent megtenni annak érdekében, hogy ne az Egyesült Államok területe legyen az emigránsok akcióinak kiindulópontja, és ne adhassanak okot a kubai visszavágásra.

1364-ben az Egyesült Államok még szorosabbra próbálta vonni a Kuba körüli blokádot. Februárban a kongresszus úgy döntött: megvonják a katonai segélyt mindazoktól az országoktól, amelyeknek hajói és repülőgépei árut szállítanak Kubába. Ez a döntés azonban lényegében nem realizálódott, csupán fenyegetés volt Washington szövetségesei címére.

Míg a washingtoni hivatalos kormánypolitika Kuba gazdasági és politikai szétzüllesztósét tekintette legfőbb céljának, addig az Egyesült Államok vezető politikusai között is akadtak megfontolt józansággal nyilatkozó személyek. Fulbright szenátor, az amerikai szenátus külügyi bizottságának elnöke 1964 áprilisában kijelentette: Kuba léte nem veszélyezteti az Egyesült Államokat. Sietve hozzátette azonban, hogy a kubai kormány „veszélyezteti Latin- Amerikát”. Szerinte Washingtonnak minden olyan államot el kellene temernie, amely, de facto létezik.

A két ország kapcsolataiban a hatvanas évek második felében újabb eltávolodást eredményezett a repülőgép-eltérítések sorozata. Jóllehet, sok esetben a gépeltérítők politikai megfontolásokból követték el tettüket, egyre gyakoribbá vált, hogy köztörvényes bűnözők próbáltak Kubába menekülni az igazságszolgáltatás elől. Ennek a folyamatnak a havannai kormány erélyes fellépése vetett véget, s 1972 novemberében kubai részről indult ki a gépeltérítésekkel kapcsolatos kérdések rendezését célzó kezdeményezés. A november 15—i havannai kormánynyilatkozatra az Egyesült Államok pozitív választ adott, s néhány hónappal később létrejött a két kormány megállapodása.

E dokumentumtól természetesen nem várható Washington Kuba-po- ütikájának alapvető megváltozása, a kapcsolatok teljes normalizálódására. Erre Rogers külügyminiszter is utalt legutóbbi sajtónyilatkozatában. Az egyezmény azonban — tartalmának meglehetősen szűk volta ellenére is — fontos, új elemet foglal magában: az Egyesült Államok hosszú évek után kénytelen volt de facto elismerni a szocialista Kuba létezését.

Meruk József

t

i

*