Pest Megyi Hírlap, 1973. február (17. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-20 / 42. szám

1973. FEBRUÁR 30., KEDD

F£S T

Hfc.vrt

kKívIop

Nem oktatási forma - agitációs fórum

Néhány szó a politikai vitakörökről

A mindössze néhány hónapja alakult zsámbéki községi pártbizottság egyike annak a körülbelül négyezer párt- szervezetnek az országban, amely létrehozta, megszervezte az agitációs munka új fórumát: a politikai vitakört.

Azok számára, akik ezt a kezdeményezést kevéssé ismerik, s esetleg új oktatási formának vélték, hadd szögezzük le már a bevezetőben: a politikai vitakör — agitációs fórum, amelyet az a szándék hívott életre, hogy résztvevőit minél alaposabban felkészítse a párt politikájával kapcsolatos felvilágosító, meggyőző munkára. Olyan fórum ez, ahol a vitapartnerek mindig az érdeklődési körükhöz legközelebb álló, illetve az élet által felvetett, időszerű politikai kérdések összefüggéseit tisztázhatják.

Keresik a módszereket

Mint minden új kezdeményezés, a politikai vitakör is magán viseli még ’a kísérletezés, a kiforratlanság bizonyos jegyeit. Nem a célját és hasznosságát illetően, hiszen a cél világos — alkalmassá tenni a vita résztvevőit arra, hogy munkahelyükön, pártszervezetükben, ismeretségi körükben megfelelő tájékozottsággal és meggyőző érveléssel terjeszthessék a párt politikáját, — hasznosságáról pedig a viták aktivitása és őszintesége bárkit könnyen meggyőzhet, inkább szervezési-módszertani kérdésekben tapasztalható még némi bizonytalanság.

Abban mindenki egyetért, hogy konstruktív vita ott alakulhat ki igazán, ahol a résztvevők száma nem túl magas, legfeljebb 10—15; s ahol a vitavezető egyetlen kérdést sem hagy megválaszolatlanul. Ám nem ilyen egységes a felfogás — és a gyakorlat — a vitaindítók időtartamát és a résztvevők összetételéit illetően. Vannak pártszervezetek, áhol a vitakört a tömegpropaganda egyik fórumának tekintik, amelyen a vitavezető felolvassa a központilag kibocsátott segédanyagot; másutt a rövid — 20—25 perces — vitaindítóra „esküsznek”. Az előbbi módszer hibája a ter- jengősség, hisz egy hosszú felolvasást nem is követhet igazán eleven, gyümölcsöző vita. A másik módszer alkalmas ugyan a vitázó kedv felélesztésére — időt is hagy rá a résztvevőknek —, a túl rövidre fogott bevezető azonban többnyire mellőzi 'a konkrét problémák felvetését, a helyi élvanyagokkal való kiegészítést.

Grafikonok, táblázatok

A résztvevők összetételét illetően tisztázásra vár a kérdés: legyen-e állandó magja

— afféle törzsgárdája — a politikai vitaitörnek, avagy alkalmanként mindig azokat hívják meg, akiket a napirendre tűzött téma — munkakörüknél vagy politikai felkészültségüknél fogva — éppen a legközelebbről érint.

A zsámbéki pártbizottság által szervezett vitakör — amelyet Balogh Ferenc, az Agrártudományi Egyetem

üzemgazdasági-üzemmérnöki szakának párttitkára vezet

— maga is most keresi a legjárhatóbb utat. Itt — kísérletképpen — 45—50 perces vitaindítókat tartanak, amelyeket gazdag illusztratív anyaggal tesznek közérthetőbbé. Legutóbb például — amikor gazdaságpolitikánk és az 1973. évi tervfeladatok kérdéseit tűzték napirendre — kitűnő, szemléletes grafikonok, statisztikai táblázatok segítették a problémák megvjlágítását.

Hogy miért éppen ezt a témát választották a vita tárgyául? Mert a községi pártbizottság tagjainak az a véleménye, hogy a Központi Bizottságnak gazdaságpolitikánk és életszínvonal-politikánk aktuális feladatairól szóló, 1972. novemberi határozata fokozott figyelmet igényel és sok tennivalót hárít a gazdasági és

politikai vezetőkre. Azt vallják, hogy a párt gazdaságpolitikájának megmagyarázása, a célkitűzések teljesítésére való mozgósítás nem egyszeri feladat, nem ért véget a KB-ha- tározat taggyűléseken történt ismertetésével. Véleményük szerint a kérdés időszerűségét növelik a napokban megkezdődött termelőszövetkezeti zárszámadó közgyűlések, a közelgő ÁFÉSZ részközgyűlések, az ipari üzemekben készülő és rövidesen nyilvánosságra kerülő múlt évi mérlegek; mindezek egy-egy alkalmai jelentenek a visszatekintésre, a végzett munka kritikus elemzésére, s ’az új feladatok, a további célok meghatározására.

Helyi gondok

Kísérletről, útkeresésről szóltunk Zsámbékon, s ezt a vita is aláhúzta. Nem az aktivitás terén, hiszen szinte valamennyi résztvevőnek volt mondanivalója vagy kérdése, inkább a vita tartalmát illetően lehet szó útkeresésről. Időnként ugyanis, mintha két malomban őröltek volna a jelenlevők: másról — országos helyzetről és gondokról — szólt a vitaindító és másról — olykor kizárólag csali saját munkahelyük problémáiról — beszéltek a résztvevők.

Félreértés ne essék: nem becsüljük le a zsámbékiak példamutató kezdeményezésének értékét, az új iránti fogékonyságukat. Ha semmi egyéb nem történne, „csak” annyi, hogy a politikai vitakörrel fórumot teremtettek a helyi gazdasági és pártvezetőknek gondjaik ismertetésére, nézeteik kicserélésére, már akkor

sem veszett kárba az idő. Ennél azonban sokkal több történt: egy jól felkészült vitavezető hónapról-hónapra

igyekszik a legfontosabb politikai kérdésekre irányítani a község kommunistáinak és párton kívüli vezetőinek figyelmét. Az sem baj, hogy — egyelőre — a vitában számos helyi gond, megoldásra váró probléma kerül napvilágra, hiszen a vélemények, tapasztalatok cseréje, a jó módszereit átvétele is segíthet az előrehaladásban.

Ami pedig a helyes arányok megtalálását, az általános politikai kérdéseknek a helyi viszonyokra való megfelelő alkalmazását, a vitából leszűrt tanulságok, agitációs érvek hasznosítását illeti, azt nemcsak Zsámbékon, hanem másutt is most tanuljak.

Nyíri Éva

T estv érvárosok

Mongólia legfiatalabb városában, az erőteljesen iparosodó Darhanban, magyar segítséggel húskombinát épül, amely 1974-ben készül el. Vezetőink és szakembereink gyakorlati kiképzéséhez a kaposvári húskombinát nyújt segítséget. A két város így kezdődött baráti kapcsolata tovább szélesedett. A napokban Kaposvárra érkezett Darhan város küldöttsége G. Damgyin városi tanácselnök vezetésével, aki egyben a magyar—mongol kormányközi bizottság tagja is. Az alkalomból írták alá Kaposvár és Darhan testvérvárosi megállapodását és a két húskombinát együttműködési szerződését.

Nagyüzemi méretekben

A párt Központi Bizottsága 1972 novemberi ülése óta az üzemekben, a vállalatoknál többször szóba került a határozatban említett „legnagyobb 40—50 állami vállalat’’ szerepe, jelentősége, s elsősorban az, valójában kikből is tevődik össze e csoport? A Minisztertanács a múlt héten tartott ülésén, elfogadva az Országos Tervhivatal elnökének előterjesztését, rögzítette az „ötvenes listát”, pontosabban azt a nyolc trösztöt és 42 vállalatot, amely a következő években fokozott figyelmet élvez.

Nem a nehéz helyzet

Válasz e névsor azoknak, akik úgy vélték, hogy a bajba jutottak, a nehéz helyzetben levők számára kíván a központi irányítás valamiféle üvegházat teremteni, amely megóvja őket a piac nyers hatásaitól épp úgy, mint a gazdasági ösztönzők alkotta kényszerpályától. E vélekedés legnagyobb hibája abban volt — s bizonyos fokig közgondolkozásunk vetülete is ez —, hogy nem ismerte fel a szándék s az általános társadalmi érdek szoros kötődését, hantim kivételezést gyanított benne.

A kijelölés Pest megye ipara esetében öt tröszt több vállalatát, s tizenhárom vállalatot, gyárat, gyáregységet érint, s nem szükséges különösebben bizonygatni, hogy ami a „nehéz helyzetet” illeti, a Csepel Autógyár és az Országos Kőolaj és Gázipari Tröszt tagjaként a Dunai Kőolajipari Vállalat, a Cement- és Mészművek és a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat aligha árulnak egy gyékényen. Sokkal inkább árról van szó, hogy termelési értékük, létszámuk, állóeszközeik és exportjuk alapján az az ötven gazdasági egység — a trösztökkel együtt 180 vállalat — került

A TANACSTORVENY ERTELMEBEN

Bizottság - a lakosság jobb ellátásáért

A tanácstagok a tanácstörvény rendelkezései alapján a lakosság érdekében — megyei, járási és községi szinten egyaránt — különböző bizottságokban tevékenykednek. A Pest megyei Tanács 1971 nyarán hívta életre a termelési, lakosságellátási és szolgáltatási bizottságot.

A vásárlók igényei

A bizottság teendői közé tartozik, hogy segítsen az ipar-, kereskedelem- és élelmiszergazdaság-politikai tervek előkészítésében és megvalósításuk ellenőrzésében, összegyűjti a lakosság igényeit, figyeli az áruellátást, és részt vesz a fogyasztói árellenőrzésben. A megyei tanács végrehajtó bizottsága elé kerülő előterjesztéseket a bizottság tagjai megtárgyalják, észrevételeket és kiegészítéseket fűznek hozzájuk. Ez utóbbi különösen fontos ténykedésük, mert ily módon a vb elé már olyan anyagok kerülnek, amelyekben a szakigazgatás álláspontján kívül a bizottságnak mint társadalmi testület véleménye is tükröződik.

Amikor például a IV. ötéves terv kereskedelmi hálózatfejlesztési célkitűzéseit tárgyalták, a bizottsági ülésen éles és sokoldalú vita folyt a gazdaságosság-hatékonyság, valamint a lakosság ellátásának nemegyszer ellentétes érdekű kérdéseiről. Megtörténik, hogy a kettő nincs összhangban egymással. A kis tanyai boltok, a falvak külterületi üzletei nemhogy hasznot nem hoznak, inkább ráfizetésesek. Mégsem szabad megszüntetni őket — hangzott az állásfoglalás —, mert ezek látják el alapélelmiszerrel az ottlakókat. Javasolták viszont, hogy a tanácsok szakigazgatási szervei segítsék hozzá a szövetkezeteket, hogy közösen hozzanak létre kereskedelmi egységeket.

Ugyancsak a kereskedelemmel kapcsolatban felhívták a figyelmet arra is, hogy nemcsak új üzletépítéssel lehet a hálózatot bővíteni, illetőleg jobb ellátást biztosítani. Maglódon az ÁFÉSZ kérdőívet osztott ki a vásárlók között, válaszoljanak: miért Pestről hozzák az árut? Kiderült, hogy a bejáróknak nem felel meg a nyitvatartási idő. Amint ezen változtattak, ugrásszerűen megnőtt a helyi bolt forgalma. Ugyanígy nem szabad szem elől téveszteni, hogy korszerű technikai felszereléssel vagy belső munkaszervezéssel menynyire megnövelhető egy bolt „áteresztőképessége”.

A bizottság — programjának megfelelően — a ráckevei járásban négy ÁFÉSZ területén folytatott vizsgálatot arról, hogy mennyiben törekedtek a lakosság jobb ellátására. Megállapították, hogy történt előbbrelépés, de még sok erőfeszítésre lesz szükség.

Kevesebb borvizsgálatot

Szikszai Sándor, a bizottság megbízott elnöke egyik legjelentősebb munkájuknak azt a javaslatot tartotta, amellyel a Fővárosi Élelmiszer-ellenőrző és Vegyvizsgáló Intézethez fordultak. Arra az álláspontra helyezkedtek, hogy indokolt lenne megváltoztatni a termékek vizsgálati arányát. Legyen több az ellenőrzés, de szükség esetén az intézet csökkentse a borvizsgálatok számát, és az így felszabaduló kapacitást fordítsák az alapvető élelmiszerekre, különösen az üdülőövezeti boltok vizsgálatára.

Nemkevésbé jelentős, amit a társadalmitulajdon-védelem s a fogyasztói érdekvédelem terén végeznek. Álláspontjuk szerint a fellelhető hiányosságok oka elsősorban az, hogy kevés a megfelelő kereskedelmi szakember, laza a belső ellenőrzés, és sok esetben nincsenek meg a társadalmitulajdon-védelem igen lényeges

technikai berendezései sem. A bizottság felkérte a kereskedelmi osztály vezetőjét, hogy észrevételeiket dolgozza fel a vb-előterjesztés anyagába.

Folytattak munkavédelmi ellenőrzéseket is ipari és mező- gazdasági szövetkezetekben. Ennek során felhívták a figyelmet: a magánházakban működő mintegy hatvan sütőüzemben milyen tarthatatlanok, egészségkárosítók a munkakörülmények.

A szállítás ellenőrzése

A Pest megyei Tanács VB a bizottság eddigi gyakorlati munkáját a termelésszervezésben, a lakossági szolgáltatási igények kielégítésében és jobb ellátásában eredményesnek minősítette.

Ez évi tevékenységük alapja a nagy, átfogó kérdések vizsgálata lesz. Szükségesnek tartják azonban, hogy az egyes szakigazgatási szervek előterjesztésén túl, saját észrevéte- leik-tapasztalataik alapján is valóban a lakosság véleményét tolmácsolják. Munkaprogramjukba ezért felvették a napi élelmiszercikkek kiszállításának problémáit, a lakossági szolgáltatás vizsgálatát, az élelmiszerek feldolgozásának és forgalmazásának tapasztalatait. A javaslatok között szerepel még a megye sütőipari termékekkel való ellátása, a kereskedelmi szakképzés helyzete és további szélesítése, valamint átfogó vizsgálat a zöldség- és gyümölcsellátásról.

A termelési-lakosságellátási és szolgáltatási bizottság a kereskedelmi feladatokon túl megvitatja majd az év folyamán az egyéb területről adódó feladatokat, a magánkisipar és magán-kiskereskedelem helyzetét, a tanácsi vállalatok felügyeletének ellátását, a megyei iparfejlesztés távlati terveit, valamint a budai és a gödöllői járási hivatal fenti tárgyban folytatott munkáját.

Komáromi Magda

országosan kijelölésre, amely iparcsoportjában kulcshelyet foglal el, vagy önálló iparcsoportként — mint a Magyar Villamos Művek — meghatározó jelentősége van a népgazdaság egészének működésében, fejlődésében.

Az irányítás csomópontjai

Hazánkban — nemzetközi összehasonlítás szerint is — erőteljes az ipari koncentráció, azaz a vállalatnagyság. Egyebek között bizonyítja ezt, hogy 27 olyan vállalat van, amely ötezernél több, de tízezernél kevesebb, s 13 olyan, amely tízezernél több munkást foglalkoztat. Bizonyos népgazdasági területeken tehát két-három vállalat tevékenysége, fejlődése, tapasztalata döntő szerepet játszik a más ágazatokkal való kapcsolatokban, de ugyanígy a hazai s a külföldi piac igényeinek kielégítésében is.

E csomópontok világos kiemelése távolról sem egyenlő azzal, mintha e vállalatokat a gazdasági folyamatok egészéből szakítanák ki, nem egyenlő az „üvegházzal”. Lehetőség arra, hogy az irányítás hatékonyabb, a problémákra gyorsabban reagáló, a tapasztalatokat mélyebben elemző legyen. Egyszerűbben fogalmazva: nem új célt jelöltek ki az idevonatkozó párt- és kormányhatározatok, hanem a változatlan célok eléréséhez tökéletesebb módszert keresnek.

Eltérő feladatok

Hiba lennej, ha akár az érintettek, akár a kívülállók a vállalati önállóság megnyirbálását, uniformizált feladatok meghatározását látnák az intézkedésben. Példát említve: az építóanyag-ipar két rokonterülete a cementgyártás s a beton- és vasbetonáruk termelése. A Cementes Mészművek tavaly tíz százalékkal növelte a termelést — 1972-ben 2 969 000, 1971ben 2 713 000 tonna cementet állítottak elő —, hosszú ideig tartó mélyponton jutva túl. A Beton- és Vasbetonipari Művek — miközben 13 százalékkal növekedett a mozaik- és cementlapgyártás, 24 százalékkal a vasbeton födém- gerenda-termelés — több területen fölös, kihasználatlan kapacitásokkal rendelkezik, s ez pillanatnyilag egészen másfajta gondokat okoz, mint amilyenekkel a Cement- és Mészművek vezetőinek kell szembenéznie.

Pillanatnyilag és hosszú távon egyaránt eltérő feladatok jellemzik tehát a kijelölt trösztöket és vállalatokat, s éppen nem az uniformizálás, hanem a lényeget megragadó sokféleség az, amit az intézkedés kívánatosnak, az irányítás tökéletesítése szempontjából elengedhetetlennek tart. Ezért, hogy idén, az első félévben elemzően fölmérik az ötven gazdasági egység 1968 és 1972 közötti, tehát ötesztendei tevékenységét, ezért, hogy minden fél esztendőben adataikat elkülönítve figyelemmel kísérik azokat, s ezért, hogy minden esztendőben helyzetükről az Országos Tervhivatal elnöke a Minisztertanács ülésén jelentést tesz.

Helyettük senki

Magyarország ipari termelésének 55 százalékát, az export kétharmadát szolgáltatja a szóban forgó 50 tröszt és vállalat. Az iparban foglalkoztatottak 43 százaléka tevékenykedik itt, az állóalapok arányosan nagyobb hányada lelhető meg e területeken mint másutt. Az eszközarányos nyereség — néhány kivételtől eltekintve — megfelel vagy fölötte áll az ipar átlagának, azaz bárhonnét nézzük is a magyar ipar e friss csoportját, sem okot, sem indokot nem fedezhetünk fel különleges beavatkozásra. E vállalatok helyett senki, semmit nem kíván megtenni. Mindössze hat vállalatnál — közöttük a Csepel

Autógyárnál, valamint a gyáregységünkéi megyeileg érdekeit Magyar Hajú- és Darugyárnál, a Beton- és Vasbetonipari Műveknél — Van szükség külön programra a termelési szerkezet átalakításához, mert azt saját erőforrásaikkal megoldani nem képesek. A többieknek senki nem kínál — nem is kínálhat — támaszokat az állami eszközökből. Ahogy eddig, úgy a következő években szintén maguk formálják fejlődésüket.

„Csak” e fejlődés eredményei és nehézségei, akadályai és jellemzői éleseoben, egyértelműbben jutnak el az irányítók, az országos vezető szervek asztalára. S ennek megfelelően intézkedésük is célratörőbb, befolyásuk is egyértelműbb lehet. Hiszen ha az ipar e döntő része még egészségesebb irányba tart, mint eddig, a fönnmaradó ívsz sent igyekezhet másfelé.

Fokozott szerep

Ha a már eddig említetteken túl fölsorolunk még néhány cégnevet — így a Konzervipari Vállalatok Trösztjének tagjaként az ország legnagyobb tartósítóüzemét, a Nagy- KÓrösi Konzervgyárai, az ország villamosenergia-szükség- letánek több mint húsz százalékát szolgáltató Dunamenti Hőerőmű Vállalatot, a Középmagyarországi Tejipari Vállalatot, a megyében gyáregységet ienntartó Országos Gumiipari Vállalatot, Pamutfonóipari Vállalatot, Papíripari Vállalatot, Egyesült Izzót —, bár a lista korántsem teljes, meggyőződhetünk arról, hogy a megye gazdasági életében ezek az egységek kiemelkedő szerepet visznek.

Fokozott szerep kell hogy jusson tehát számukra a gazdasági szabályozók kimunkálása, a népgazdasági tervek kialakítása, a külkereskedelmi feladatok meghatározása esetén is, s lényegében a kormányhatározatnak ez az egyik legfőbb célja. Ha ugyanis az ipar e döntő csoportjában sikerül tökéletesebbé tenni a gazdasági ösztönzőket — akár olyan módon, mint történik ez most a villamosenergia-ipar- ban, a nyereség és a bérezés egymástól való elválasztásával —, korszerűbbé a termék- szerkezetet, a társadalmi munkaráfordításokat jobban tükrözővé az értékesítést, akkor az egész hazai ipar számára nyílik szélesebb és szilárdabb út.

Hasznos többlet

Az aggodalmakra, vajon miféle többletet ró a vállalatokra — mármint az érintettekre — az új helyzet, nagyon köny- nyű válaszolni: semmilyet. Nem kellenek új adatszolgáltatási lapok, sem új mérlegformák, általában: semmiféle tekintetben nem változnak a gazdálkodási, számadási körülmények és kötelezettségek. Persze, olyan értelemben sem, hogy hitelezésnél stb. netán elsőbbsége lenne e cégeknek. A párthatározat, a kormány intézkedése egészen másfajta többlet létrehozását, hasznosítását teszi lehetővé. Azt, hogy e trösztök és vállalatok, p gazdasági környezetből nem kiszakítva, de működésüket, legfőbb gazdasági eredményeiket különös gondossággal elemezve, valójában az egész iparirányítás számára szolgáltatnak megfontolásra érdemes tapasztalatokat.

Illúzió lenne ugyanis abban ringatni magunkat, hogy az 1968-ban bevezetett gazdasági reform minden tekintetben kifejlesztette már az irányítás — a gazdaság makro- és mikro- szintje minél harmonikusabb összekapcsolása — leghatásosabb módszereit. A nagyüzemi méretek, azaz az ötven legnagyobb állami vállalat termelési, fejlesztési, üzletpolitikai helyzetének fokozott figyelemmel kísérése módszer és eszköz is ahhoz, hogy az ipar egészének haladása még inkább „nagyüzemi”, intenzív legyen. Mert ez utóbbi fontos feltétele annak, hogy a közepesen fejlett országok csoportjából hazánk a fejlett országok közé kerülhessen.

Mészáros Ottó

V

I

í