Pest Megyi Hírlap, 1973. február (17. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-11 / 35. szám

Fogyóeszköz? Valahol olvastam, mennyire felháborodott egy északi ember — finn vagy norvég lehetett —, aki a Népstadionban felejtette fényképezőgépét, s másnap visszatérve, nem találta meg. Haragja azt hiszem enyhülne valamennyit, ha hal­laná történetemet arról a hárompofás traktorekéről, amely a Dózsa Termelőszövetkezet földjén immáron két és fél hónapja hever. Lám, lám, mégiscsak becsü­letes nép vagyunk, a kutyának se kell az a rozsdás eke. Annak se, aki otthagyta. Enné is a kíváncsiság a vendégünket, mint az ekét a jóféle körösi rozsda, hogy miféle furcsa emberek él­nek erre, akik nem hagyják helyén a viszonylag nem nagy értékű fényképezőgépet, de fittyet hánynak az értékes ekére. Legföljebb azon tűnődne el, nem lett volna-e ész­szerűbb valami géptárolóba tenni az ekét... Bár lehet, hogy ez valami speciális magyar ekevas-edzési mód­szer: ha kibír egy telet dérben, esőben, hóban a sza­bad ég alatt, akkor bent sem megy majd tönkre egy­hamar. Mennyibe kerül egy ilyen eke? Ha tudnám se árul­nám el, nehogy valaki szemet vessen rá. Ügy látszik, fogyóeszköz, nem ér sokat. M. J. Nagyüzemi dunsztolás Tíz éve dolgo­zik a konzervgyár K—1-es üzemé­ben Sebestyén István. Munkája a konzerválás utol­só, de legfonto­sabb mozzanata: a hőkezelés és a csírátlanítás. Mi ez? íme, egy pél­da. A népszerű székelykáposz­ta konzervet 121 fokon SO percig csírátlanítja, utá­na 30 percig hi­deg vízzel hüti, míg el nem éri a 30 fokos hőmér­sékletet. A K—l-es üzem­ben 39 kádban, egyszerre dunsz- tolhatnak. Pászti—Varga A totó—lottó-irodán főleg a keddi és a szerdai napokon egymást érik a lottót vásár­lók, szombaton meg a totó­szelvényvevők adják egymás­nak a kilincset. Több játékos — Kőrösön is fokozódott a totó- és lottószelvények vá­sárlása — mondja Kőházi Pál irodavezető. — Itt a lottó megy jobban, tekintve, hogy nálunk kevesebb a sportoló és a sport iránt érdeklődő. Té­len több szelvény fogy, mint nyáron. Itt az irodában he­tenként olyan 6500 totó- és t lottószelvény fogy el, míg az 1 egész városban van olyan | hét, hogy 30 ezer szelvény is elkel. Különben Nagykőrös a totó- és lottószelvények el­adása terén vezető helyen áll. ..Munkaversenyben” vagyunk, 1970-ben és 1971-ben a me­gye városai sorában mi nyer­tük az első helyet, az 1972-es versenyt még nem értékelték ki. — Milyen nyereményeket nyertek a körösiek tavaly? — A lottónál 8 négyes ta­lálat volt. Hármas 50—60 volt havonta, kettes pedig 800—900. A totónál aránylag jobban kedvezett a szerencse a körösieknek. A lottótárgy- nyeremények sorában két 10 ezer forintos vásárlási utal­ványt nyertek az itteniek és majd minden hónapra esett 4—5 komoly tárgynyeremény Keresik a szerencsét — A szelvények kitöltésé­nél a legülönbözőbb tippe­ket alkalmazzák. Egy bácsi olyan számokat keresztez be. melyeket hat hónap óta nem húztak ki. Elmondta még Kőházi Pál, hogy vannak 30—40—60—100 szelvénnyel játszó csoportok és sok szelvényt vásárló egyéni játékosok is. Beszélgettem aztán a játé­kosokkal. Hajdú Béla például úgy nyilatkozott, hogy a lot­tót jó szórakozásnak tekinti Mindig feljegyzi, hogy mit költ lottóra és mit nyer, és neki még minden esztendőben hozott a játék egy kis hányravalót. K. do­Szerződés a ísz-ckkel A konzervgyár tűzrendészei szocialista szerződést kötöttek a termelőszövetkezetekkel, hogy azok tűzvédelmi mun­káját megkönnyítsék, illetve tanácsadásaikkal segítsék őket. A város hat termelőszövet­kezetében tizenhatszor nyúj­tottak segítséget, míg a kon­zervgyár körzetében levő ter­melőszövetkezeteknél har- minchatszor adtak tanácsot, illetve gyakorlati segítséget. Négyezerötszázan voltak tavaly kórházban Négyezerötszáz beteget -ke­zeltek az elmúlt évben a vá­rosi kórház osztályain. A bel­gyógyászaton 1043 beteg egész­ségét igyekeztek visszaadni a szakorvosok, míg a sebészeten 959 beteget ápoltak. A legtöbb beteg a szülészeti, illetve a nőgyógyászati osztályon volt. 1680. Kedden: Asszonyklub Az asszonyklub soron kö­vetkező előadását kedden dél­után 6 órakor Kiss István, a művelődési otthon igazgatója tartja a művelődési otthon emeleti klubjában. Kiss István, a város jubiláló énekkarát mutatja be előadá­sában és előadását az énekkar kamarakórusának bemutatója tarkítja. a növényvédelemről A Rohm and Haas cég szak­mérnöke, Kertai Vilmos tart­ja az Agrártudományi Egye­sület városi szervezete mező­gazdasági akadémiáján a so­ron következő előadást a mo­dern növényvédelem techno­lógiájáról kedden délelőtt 9 órakor. 1MM! A P ESTATE QrY E. I HÍRLAP KtÍLÓN KIADÁSA XVII. ÉVFOLYAM, 35. SZÁM 1973. FEBRUÁR 11., VASÁRNAP / r ZARSZAMADAS ELŐTT A követelményeknek megfelelő új alapszabály Kevesebb napirend — Új vezetőség — Kedvező kilátások A pártvezetőségi ülésen ép­pen a zárszámadást értékel­ték. Az ülés befejezéséré várok, HÉTFŐTŐL: Áramszünet Hétfőn és kedden hálózati átépítés miatt a következő ut­cákban lesz áramszünet: Hétfőn reggel 7 órától dél­után 16 óráig; a Kossuth La­jos utca elejétől az 57-es szá­mig, Reviczky, Magas, Lach- nar, Knézich, Honvéd, Csipvár, Kiss Ernő, Nagy Sándor, Pöl- tenberg, Labanc, Honvéd, Schweidel, Aulich, Lázár Vil­mos, Kinizsi, Mátyás, Bethlen, Hunyadi, Rákóczi utca vége a 27. számtól, Báthory, Bocskay, Csokonai, Bulcsú és Leinrn- gen utcákban. Kedden reggel 7 órától dél­után 4 óráig; a Kossuth Lajos utcában az elejétől a 36-os számig, Kiss Ernő, Bulcsú, Schweidel, Knézich, Pölten- berg, Labanc, Honvéd, Csip­vár, Nagy Sándor, Lázár Vil­mos, Leiningen utcákban. Ml; Zenekari fesztivál városunkban Ma délelőtt 10. órától meg­kezdődik városunkban a Pest megyei állami zeneiskolák IV. zenekari fesztiválja. A vonószenekarok bemuta­tója a zeneiskola nagy ter­mében déli 1 óráig tart. A fúvós és vegyes zenekarok be­mutatóját a művelődési ott­honban tartják. A győztesek jutalmainak kiosztása délután 2 órakor lesz a művelődési otthon szín­háztermében. Tűzvédelem mellett 4071 óra társadalmi munka A konzervgyár tűzrendé­szei .nemcsak a város és a gyár tűzbiztonságára vigyáz­nak, de ott vannak, ha se gíteni kell munkatársukon, avagy iskolákban, más intéz­ményekben. Az elmúlt évben 4071 tár­sadalmi munkaórát végeztek. Ebből a munkából 186 tény­leges, illetve önkéntes tűzol tó vette ki a részét. hogy Túri Józseftől, az alap­szervezet titkárától, a terme­lőszövetkezet elnökhelyette­sétől tájékoztatást kérjek a termelőszövetkezet helyzeté­ről, a mostani munkákról. — Az 1972-es év munkájá­ról és eredményeiről a köze­li napokiban a zárszámadási közgyűlésen számolunk be tagságunk előtt — mondja. — A zárszámadási gyűlés zsúfolt napirendi pontjait szándékoz­tuk leszűkíteni azzal, hogy nemrégiben termelőszö­vetkezeti közgyűlést hív­tunk össze. Ezt az tette szükségessé, hogy terme­lőszövetkezetünk vezető­ségének négy évre szóló mandátuma lejárt. — A határozatképes köz­gyűlés feladata volt az új ve­zetőség megválasztása. Ez megtörtént. Az előző években a Hunya­di Termelőszövetkezetet ti­zenöt tagú vezető gárda irányí­totta. Az új vezetőség lét­száma kilenc fő. Első hallásra úgy tűnik, hogy a létszámcsökkenés je­lentős. — Gyakorlatilag az volt a célunk, hogy feleslegesen ne vegyünk ki a termelőmunká­ból embereket. A javasolt és megválasztott kilenctagú ve­zetőségbe hatan a régiekből kerültek ki. A termelőszövet­kezet elnökének változatla­nul Huszár Kálmánt válasz­tották meg. Az új vezetőség­ben a termelőszövetkezetben működő minden termelési ágazatból van képviselő. Üj tagokkal is frissült a vezető­gárda, három új tagja van. — A termelőszövetkezeti közgyűlésen módosították az alapszabályt, mert a régi sok tekintetben el­avult és nem felel meg a jelenlegi időszaknak és a követelményeknek. — A Hunyadi Termelőszö­vetkezet tagsága jóleső izga­lommal várja a 14-én, szer­dán tartandó zárszámadási közgyűlést, ahol a tavalyi munkáról és eredményekről ad számot a vezetőség. Még dolgozunk a zárszámadási be­számolón. — Hogy mennyit fizet a termelőszövetkezet 1972. évre? Erre a legkíváncsibb minden­ki. Rövidesen ezt is megtud­juk, annyit mindenesetre el­árulhatok, hogy a munkák után ígérkező anyagi részese­dés jó, nincs mitől tartania a termelőszövetkezet tagságának — fejezte be nyilatkozatát Tú­ri József elnökhelyettes. Bíró Ilona MOZIMŰSOR Tüzes íjász (Robin Hood). Színes, olasz —francia—spanyol kalandfilm. Kísérőműsor: 95. Világma­gazin. Előadások kezdete: 3, 5 és 7 órakor. Matiné Az emír kincse Előadás kezdete: délelőtt 10 órakor. Kiskörzeti moziban Gógányi iskolában Kockázatos akció Szovjet kalandfilm. Kísérőműsor: Magyar hír- ; adó. színes, szinkronizált szovjet film. Kísérőműsor: Magyar hír­adó. Előadás kezdete: délután 5 órakor. Kiskörzeti moziban Hangácsi úti iskolában Kockázatos akció Szovjet film. Előadás kezdete: este 6 óra­kor. Vasárnapi műsor Előadás kezdete: délután fél 4-kor. Hétfői műsor Menekülés I—II. A céllövöidés — télen Az ősz végén jött Nagykő- szoktunk menni, de az idén rösre Szabó József lánchinta- valahogy nagyon ránkszakadt és céllövölde-mutatványos. A itt a tél. Meg Kőröst szeretjük, Kálvin téren felállította a sá- az egyik leányom itt született tort. A polcokra tett sok cifra 1956-ban. babát és egyéb apró ajándék- — Hogy választotta ezt a tárgyat. Az nyeri őket, aki viszontagságos szakmát? légpuskát vált, és ügyes lövés- — Nagyapámék és apámék sei eltalálja a tárgyakra erősí- is mutatványosok voltak. Mes- tett fapálcikát. térségem is volna, a köszörűs Eleinte az újdonság ingere szakmát kitanultam, vonzotta főleg a tizenéveseket, — Télidőben miből élnek? de azután, amikor hidegebb lett az idő. egyre kevesebb lett a puskázó. Most is kinyit­— A rezsi fele bejön, a töb­bit abból pótoljuk, amit a nyá- ják a boltot mindennap, de ron megtakarítottunk, ritkán jelentkezik vendég. — Merre járnak? — Nehéz a tél, de mi meg- — Főleg Pest megyében, szoktuk — mondja Szabó Jó- Különösen szeretünk Kőrösre, zsef. A feleségemmel és öt Kocsérra, Törteire és Jászka- gyermekemmel lakom a kocsi- rajenőre járni. Szép időben itt ban. Halásztelken van rendes jól megy az üzlet, lakásunk. Máskor télre haza K. L. Kézilabda Toldi-tornacsarnok, 10: Ceg­lédi Vasutas I.—Ceglédi Vas­utas II. női; 11: Városföldi , MEDOSZ—Nk. Toldi ITSK II. Bulgakov müveiből készült I női; 14: Kecskeméti Műszaki ___________________________ Föisk.—Lajosmizsei VIZEP fé rfi; 15: Nk. Kinizsi B—Bem SE (Cegléd) férfi; 16: Ceglédi Építők—Nk. Kinizsi A férfi teremkupa-mérkőzés. Kosárlabda Gimnáziumi lábdajátékte- rem, 10: Nk. Ped.—Monori SE nőiv Magyar Népköztársasági Kupa; 10.30: Nk. Arany János Gimn.—Miskolci Földes Gimn. női, I. korcsoportbeli középis­kolás bajnoki; 11: Nk. Ped.— Ceglédi 203. sz. ITSK férfi; 12: Monori Gimn.—Monori SE női; 13: Monori Gimn.—Ceglédi ITSK férfi; 14: Nk. Ped.—Mo­nori Gimn. női; 15: Nk. Ped.— Monori Gimn. férfi MNK- mérkőzés. Hétfői műsor Asztalitenisz Sportotthon, 15 órától: a Ki­nizsi utánpótlás kezdőinek ti­zek versenye (befejező rész). SPORT Kettő — nulla Mindenütt az országban — Nagykőrösön is — sokat be­szélnek a szakvezetők és a szurkolók arról, hogy a tö­megsport kialakításához egyet­len út vezet, ha kellő számú utánpótlást nevelnek ki a klu­bok, sportkörök. A minap a sportotthonban edzettek az asztalitenisz után­pótlásai, a sportiskolások. Húsz-huszonöten voltak, szor­galmasan ütögették a labdát addig, amíg a felnőttek meg nem érkeztek az edzésre. S nekik az első lépésük az volt, hogy elküldték a gyerekeket az asztaltól, mondván, nekik kell az asztal. Eddig rendben. A megszeppent gyermekek mit tehettek, félreálltak. De a fel­nőttek mindössze ketten vol­tak, s teljesen kisajátították az asztalt, végleg. A sportiskolások — kedvük szegvén — egy ideig még vár­tak, majd csomagoltak és ha­zamentek. Így az egész dolog már nincs rendben. Az élen: Donát, Hanny Judit és a férfi ifi kosarasok A városi KISZ-bizottság, valamint a Nagykőrösi Híradó szerkesztőségének közös kez­deményezésére, 1970 óta éven­te — a közreműködők vélemé­nye alapján — szavazásra ke­rült. sor: kik érdemlik meg, hogy egy évig viseljék a Nagykőrös legjobb sportolója, illetve sportcsapata címet. A serlegek sorsát ezúttal kom­binált formában kívántuk el­dönteni, mely szerint elvben jobban biztosítottnak látszott, hogy reális sorrend alakul ki. Nos, úgy érezzük, hogy ez si­került. ötven szakértőt és a város vezető embereit felkér­tük levélben véleménynyilvá­nításra, közülük harmincba tan juttatták el szerkesztősé­günkbe a kitöltött kérdőíve­ket. Ök kategóriánként 3—3 személyt, illetve csapatot je­lölhettek meg, közülük az el­ső helyen megjelöltek 30, a másodikon levők 20, a harma­dikon jelöltek 10 pontot kaptak. A Nagykőrösi Híradó hasáb­jain megjelölt szavazólapok­ból az olvasók 1759-et küldtek be, az általuk megjelöltek 1— 1 pontot kaphattak. A beérkezett összes választ a városi tanácstól kölcsönka­pott, lezárt urnában tartottuk. Az urnát a szerkesztőségben Csípő Balázs, az MSZMP vá­rosi bizottságának osztályve­zetője és Gulyás Sándor, a KISZ munkatársa közreműkö­désével bontottuk fel. Az ösz- szeszámlálás alapján a követ­kező sorrend alakult ki az élen. Férfiak: 1. Donát Ferenc 1254; 2. Molnár Csaba 924; 3. Sárosi Tibor 472 pont. Nők: 1. Hanny Judit 1089; 2. Faragó Edit 870; 3. Klingl Györgyi 664 pont. Csapatban: 1. Pedagógus férfi ifjúsági kosárlabdásai 1323; 2.' Kinizsi felnőtt kézi- labdásai 663; 3. Kinizsi felnőtt birkózói 581 ponttal. Az állami gazdaság, az ÁFÉSZ, a Gépjavító és Faipari Ktsz jóvoltából három ván­dorserleg indul a közeljövőben útjára, amit először Nagykőrös legjobb 1972. évi férfi- és nő­sportolója, valamint sportcsa­pata birtokol 1—1 évig, s vég­legesen elnyerni háromszori győzelemmel (sorrendben vagy megszakítással egyaránt) le­het. A KISZ-bizottság, a vése- tés után, márciusban ünnepé­lyes keretek között szándéko­zik átadni az arra érdemesek­nek a vándorkupát. A győzteseknek mi is gratu­lálunk, és további sportbeli és egyéni életükhöz sok sikert kívánunk. i i

Next

/
Oldalképek
Tartalom