Pest Megyi Hírlap, 1973. február (17. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-01 / 26. szám

™&Űrlap 1973. FEBRUAR 1., CSÜTÖRTÖK MIT AKAR Nixon? EDWARD HEATH brit mi­niszterelnök Sir Alec Douglas- Home külügyminiszter társa­ságában kedden este Washing­tonba érkezett, hogy tárgyalá­sokat folytasson Nixon elnök­kel. Az elnök második beikta­tása óta Heath az amerikai fő­város első magas rangú vendé­ge. Edward Heath és Sir Alec Douglas-Home tegnap Wa­shingtonban a brit nagykövet­tel konzultált, ma pedig a fe­hér házi hivatalos fogadtatás után Heath megkezdi tárgya­lásait Nixon elnökkel. A tár­gyaláson részt vesz dr. Henry Kissinger, Nixon külpolitikai tanácsadója is. Pénteken Heath Camp Dávidba, az elnöki bir­tokra hivatalos, itt bonyolítják le a tárgyalások utolsó fordu­lóját, ezúttal már a külügy­miniszterek jelenlétében. Az angol vezetők szombaton re­pülnek vissza Londonba. ANGOL SAJTÓÉRTESÜLÉ­SEIK szerint az újabb angol— amerikai csúcstalálkozón Heath immár a közös piaci taggá lett Anglia miniszterel­nökeként mindent megtesz, hogy a közösség és az Egyesült Államok elsősorban kereske­delmi jellegű érdekellentétei ne zavarják a NATO működé­sét és a tőkésországok egy­más közötti viszonyát. Az Egyesült Államok szerint a ki- lencek közös mezőgazdasági politikája és az EGK-val tár­sult országok által élvezett kedvezményes vámtarifák megkülönböztető jellegűek az amerikai árukkal szemben, és sértik az Egyesült Államok ke­reskedelmi érdekeit. A Közös Piac — amelynek nevében Heath fellép — ugyancsak sé­relmezi az amerikaiak keres­kedelmi korlátozásait. A KÉTNAPOS TÁRGYA­LÁST bizonyos fokig az év fo­lyamán sorra kerülő világke­reskedelmi és pénzügyi konfe­renciák nyitányának tekintik. A Daily Telégráph keddi ve­zércikkében azt ír,ta, hogy az Egyesült Államok és a Közös Piac idén esedékes kereskedel­mi és pénzügyi tárgyalásaitól az egész nyugati világ számá­ra igen sok minden függ. „Ha ezek a tárgyalások kudarcot vallanak — írja a jobboldali lap —, az egész egymás közti viszony megkeseredik és ez katasztrofális következmé­nyekkel jár a védelem és a közügyek egész területén.” A TLMES diplomáciai tudó­sítója úgy véli, hogy katonai kérdésekben nem várható dön­tő állásfoglalás az angol és az amerikai vezető tárgyalásain, minthogy ezek túl gyorsan követik a kelet-nyugati had­erőcsökkentési tárgyalások megkezdését. A tudósító azt várja, hogy Heath megkéri Nixont észak-írországi politi­kájának támogatására. A kül­ügyminiszterek tárgyalásain — a Times szerint — felvetődik az izlandi „tőkehalháború”, amelyben az Egyesült Államok nem állt London mellé a Kef- laviki támaszpont sorsával kapcsolatos meggondolások miatt. Mindkét fél fenn akar­ja tartani az idén függetlenné váló Bahama amerikai támasz­pontjait, s további témája a külügyminiszteri tanácskozás­nak Málta, Hindusztán és a rhodesiai helyzet — írja a Times. A LONDONI LAPOK arról is írnak, hogy Nixon a vietna­mi tűzszüneti egyezmény nyo­mán egy-két hónapon belül le akarja bonyolítani nyugat­európai utazásait, amelyeket a bombázások felújítása miatti felzúdulás hatására elnapolt. Heath egyike volt annak a kis számú nyugat-európai kor­mányfőnek, aki nem ítélte el a legutóbbi vietnami terrorbom­bázási hullámot, s így Nijcon feléledő utazási tervének szó­szólójává válhat Nyugat-Euró- pában. Valószínűleg ezek a hátsó gondolatok vezérelték Nixont, midőn most abban a különleges kitüntetésben része­síti Heath-t, hogy meghívta el­nöki birtokára, Camp Dávidba, hisz itt csak ritkán fogad kül­földi vendéget.... A. B. T. BELFASTBAN 24 óra le­forgása' alatt öt ember esett áldozatul az egyéni terrornak. Afrika az ENSZ-ben... Robbanékony dél Madáreledel helyett zsákbamacska? A latin-amerikai sajtó élénk reagálását váltotta ki az a Washingtonból szár­mazó hír, hogy Nixon fe­lülvizsgálja a kontinenssel kapcsolatos politikáját, és új „partnerségi viszonyt” alakít ki a térség országai­val. A Fehér Házból kiszi­várogtatott hírek annak a lehetőségét is felvetik, hogy Rogers külügyminiszter ta­pogatózó körútra indul, elő­készítve Nixon esetleges utazását. Az U. S. News and World Report című hetilap azt is tudni véli, hogy Nixon a latin-ameri­kai földrész különböző földrajzi csoportjainak ál­lamfőivel kis csúcsértekez­leteken kíván találkozni. Hívei és ellenfelei már régen szemére vetik Ni- xonnak, hogy rendkívül el­hanyagolta az amerikaközi kapcsolatokat és kevés fi­gyelmet fordított déli szom­szédaira. A latin-amerikai országok természetesen nem a protokolláris látogatást hiányolják, hanem azt, hogy Nixon — korábbi ígé­retei ellenére — valójában semmit sem tett a térség országai panaszainak orvos­lása érdekében. Ezek töb­bek között a kereskedelmi kapcsolatokra, a segélyek felhasználásának korlátozá­sára. vám- és tarifaszigorí­tásokra vonatkoznak. A Kennedy által meghirdetett „Szövetség a haladásért” program — mint egy pana­mai lap megjegyezte — „végkimerülésben kimúlt”. Helyébe Nixon néhány éve egy „akció az amerikai ha­ladásért” nevű, ködös meg­fogalmazású programot pró­bált adni, de az — mint ahogy Washingtonban is elismerik — csak a homá­lyos kitételek szintjén ma­radt. „Eredményként” lehet elkönyvelni az egyik fehér házi szóvivő által agyondi­csért „madáreledel-jegyzé- ket”: az Egyesült Államok 27 olyan árucikk behozata­lát engedélyezte a térség országaiból, amelyet na- ,gyobb mennyiségben nem állít elő. Az első helyen a madáreledel áll, s lehet az Egyesült Államokba expor­tálni fametszeteket, sőt, öt dollárnál kisebb értékű madarakat is. Latin-amerikai megfigye­lők rámutatnak, a legége­tőbb probléma: a tőkebeha­tolás, az olcsó nyersanyagok kivitele, gátlástalan profit- hajhászás, a hátrányos vámrendelkezések, a köl­csönök felhasználásának korlátozása továbbra is megoldatlanok maradnak, mivel ezek megbolygatása ellenkezik az észak-ameri­kai tőkések érdekeivel. Ni­xon tehát aligha hirdet új latin-amerikai politikát. Mint egy perui lap meg­állapítja: bármit tartalmaz is majd az új zsákbamacs­ka, Nixonéknak számolni kell azzal, hogy Latin-Ame- rikában más szelek fújnak, mint négy évvel ezelőtt. Lé­tezik már Chile, Peru. Üj folyamatok érlelődnek Pa­namában, Ecuadorban és más országokban. Ezt a fo­lyamatot a „madáreledel- politikával” már nem lehet megállítani. Nixon most konzultál! Szódat a közelmúlt diákzavargásairól Az egyiptomi nemzetgyűlés szerdán este rendkívüli ülésen hallgatta meg Szád at egyipto­mi elnöik beszédét a közelmúlt diákzavargásairól. A rádió és a televízió által egyenes adásiban közvetítette, mintegy másfél órás beszédben Szadat kizáró­lag a d iákzavargások kérdésé­vel foglalkozott. Kijelentette, hogy a megmozdulások hát­terébe alig száz „kalandor bal­oldali” és „reakciós jobbolda­li” diiák állt. Szadat megbélye­gezte a „reakciós jobboldalt”, amely azt remélte, hogy a kor­mány felszámolja a baloldalt, és így győztesként kerülhet ki a zavargásokból. Az elnök ki­jelentette, hogy nem fog eltsór- má az 1952-es forradalom elvétől. Pompidou szeptemberben Kínába látogat Georges Pompidou francia köztársasági elnök Tung Pi- vunak, a Kínai Népköztársaság ügyvivő elnökének és Csou En- lajnak, a Kínai Népköztársa­ság államtanácsa elnökének meghívására 1973. szeptember 11-től hivatalos látogatást tesz a népi Kínában — közölték Rendkívüli ülésre ült össze a hét elején a ENSZ Bizton­sági Tanácsa — Zambia, Gui­nea, Kenya, Szudán és Jugo­szlávia kérésére —, hogy meg­vitassa a zambiai—rhodésiai határon kialakult aggasztó helyzetet. Hétfőn délután megkezdő­dött, s még szerdán is tartott a tanácskozás, amelyen Zam­bia képviselője tényekkel bi­zonyította be: cinkos cirnbo- raság működik az utolsó gyar­mattartó hatalom, Portugália és Ian Smith telepeseinek Rhodésiója, valamint a Dél­afrikai Köztársaság között. Céljuk: fenntartani a kolonia- lizmus és a fajgyűlölet utolsó bástyáit Afrikában és a vilá­gon, a pretoriai és a salis- buryi rendszert, meg a portu­gál gyarmatbirodalmat. Rhodesia legutóbbi provoká­ciója Zambia határának lezá­rása volt, azzal a céllal, hogy Zambiát — ily módon kény­szerűen meghosszabbodott szállítási útjai miatt — nehéz gazdasági helyzetbe hozza. A zambiai nagykövet 12 pontos programot terjesztett a Biz­tonsági Tanács elé, s felkérte a testületet: ítélje el Rhodésia nyilvánvaló agresszióját és | katonai fenyegetésekkel kísért gazdasági zsarolását. A vita hozzászólói zömmel Zambia mellé álltak, felis­merték és elítélték a jobbol­dali Smith-rezsim agressziójá­nak természetét. Többen, köz­tük Algéria küldötte rámuta­tott: a Biztonsági Tanácsnak hatékony intézkedéseket kell tennie Zambia védelmére. A BT-üléssel párhuzamosan összeült — megalakulása óta először — a gyarmati kérdés megoldására alakult különle­ges ENSZ-bizottság. A dolog természeténél fogva, lényegé­ben hasonló kérdésekkel fog­lalkozott, mint a Biztonsági Tanács. E bizottság tanácsko­zásának jelentőségét emelte, hogy Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára nyitotta meg. Waldheim hangsúlyozta, hogy a világszervezet köteles egy­re nagyobb segítséget nyújta­ni a szabadságukért és füg­getlenségükért küzdq afrikai népeknek. Hangsúlyozta azt is, mintha csak Zambiának — az ENSZ-épület egyik szom­szédos termében elhangzó pa­naszára — válaszolna, hogy különösen Afrika déli részén robbanékony a helyzet. Pretoria és Salisbury urai úgy gondolják: ezt a Wald­heim által is robbanékonynak nevezett helyzetet a szomszé­dos, már függetlenné vált af­rikai államok, köztük Zambia elleni agressziókkal tudják mérsékelni. Tévednek. Az af­rikai kontinens déli részének helyzetében csak attól. várha­tó javulás, ha mind a Dél-af­rikai Köztársaságban, mind Rhodésiában emberhez méltó körülmények közé juttatják, önrendelkezési joggal ruház­zák fel az ott élő lakosság túl­nyomó többségét, a színesbő- rűeket. 1973 FEBRUÁRJÁBAN Var­sóban tartja soron következő ülését a Varsói Szerződés tag­államainak honvédelmi mi­niszteri bizottsága. Az ülésen1 a Varsói Szerződés katonai szervei mindennapi tevékeny­ségének kérdéseit vitatják meg. AZ EURÓPAI BIZTONSÁ­GI és együttműködési értekez­letet előkészítő nagyköveti ta­nácskozás résztvevői szerdán délelőtt Helsinkiben, a Dipoli kongresszusi palotában újabb plenáris ülést tartottak. Az ülés napirendjén a biztonsági tanácskozás napirendjének kérdése szerepelt. KURT WALDHEIM szerdán New Yorkból 18 napos világ­körüli útra indult. (Folytatás az l. oldalról) súlyozta, hogy az indokínai új­jáépítéshez való amerikai hoz­zájárulás ügyében a kongresc- szussal kell konzultálni. 'Mint mondotta, „minden a kong­resszustól függ”. Az elnök, aki a karácsonyi terrorbombázás elrendelése idején sem a kongresszussal, sem pedig az amerikai néppel nem konzul­tált, szerdai sajtóértekezletén ismételten visszatért arra, hogy csakis „a kongresszus jó­váhagyásával és támogatásá­val” és „az amerikai nép he­lyeslésével és beleegyezésével” valósítható meg az USA anya­gi hozzájárulása Vietnam új­jáépítéséhez. Ronald Ziegler, a Fehér Ház szóvivője is nyilatkozott a saj­tónak. Jelezte, hogy a vietna­mi tű-szünet hatályba lépése óta folyamatban van az ame­rikai fegyveres erők kivonása Dél-Vietnamból. Saigon! amerikai katonai forrásból közölték, hög^ * ja­nuár 27-től 29-ig nyolcszáz fő­vel csökkentették a Dél-Viet- namban állomásozó amerikai fegyveres erők számát. Hiva­talos közlés szerint most már csak 22 600 amerikai katona tartózkodik Dél-Vietnamban. Agnew amerikai alelnök vár­hatóan csütörtökön utazik el Saigonból, hogy folytassa dél­kelet-ázsiai körútját. Srerdán — Párizsból Hanoi­ba hazautazóban — Pekingbe érkezett Le Due Tho, a Viet­nami Dolgozók Pártja PB tag; ja és kísérete. szerdán az El ysée-pal ólában. SZOJUZ-APOLLO ŰRRANDEVÜ - 1975 Az amerikai legénység Thomas P. Strafford, az amerikai űrhajó parancsnoka (jobbról), Donald K. Slayton (balról) és Vance D. Brand (középen) az összekapcsolt Szojuz—ApoUo makettjével. Az amerikai űrhajózási hivatal kedden hivatalo­san bejelentette az 1975 júliusára ter­vezett Szojuz— Apolló űrrandevú részvevő ameri­kai legénység ösz- szetételét. Az Apolló-űr- hajó parancsnoka Thomas P. Straf-, ford veterán űr­hajós lesz. alá a Gemini—6. a Ge­mini—9 és az Apolló—10 űrha­jók fedélzetén há­rom ízben járt az Űrben. A legény­ség másik két tag­ja: Vance D. Brand és Donald K. Slayton „újon­cok”. Érdekes kö­rülmény, hogy Slayton tagja volt az eredetileg ki­választott héttagú amerikai űrhajós- csoportnak. szív- bántalmak miatt a-onban minded­dig nem jutott el az űrbe. Az űrrandevú­ra annak az együttműködési szerződésnek a nyomán kerül sor, amelyet Nixon el­nök és Koszi­gin miniszterel­nök 1972. május 24-én írt alá Moszkvában. A Szojuz-űrha- jó két űrhajósá­nak nevét még nem hozták nyil­vánosságra. A PAMÍRTÖL NYUGATRA (2.) A varázserejű szó Valentyin Fomin, e komszomo­lista mérnök-geológus és hidrotech- nikus abban az időben expedícióval járta a Csu-folyó partjait. Talajvizs­gálatokat végzett a leendő dargemi vízi erőmű helyén, Szamarkand köze­lében. A Dzsil Arik szikláit kopog­tatta nagy serényen, mint valami megtévedt harkály, aki a homokövet is összetéveszti a tölgyfával. A Dzsil Arik környékén kutatott, ott, ahol annak idején ama nevezetes Tamer­lan vesztette el egyszerre ezer lova­sát egy hatalmas földrengés követ­keztében. Közben régi sírokat ásott ki, de nem talált semmit, még egy morzsolódó cseréptöredéket sem. Csak őt találták meg. A fehérter­roristák, vagy ahogyan e vidéken ne­vezték őket, és riogatták később a nagymamák az unokáikat a nevük­kel: a baszmacsok. Levetkőztették, elvették a lovát, s a banditavezér máris a hasának nyomta a pisztolyt. — Orosz vagy? — Orosz... — Kommunista? — Komszomolista... — Jól beszélsz a nyelvükön, hé... — Gyerekkorom óta élek itt. — Minek jöttél ide? — Vizet keresek. — Szu-mérnök vagy? j — Az. Szu-mérnök! ... és eleresztették. A fehérbandi­ták a koms-omolista oroszt, a Dzsil Arik környékén, ahol Tamerlán vesz­tette el ezer lovasát. A „szu” — a víz — varázserejű szó a sivatagban! A taskenti piacon mézédes, vilá­gos zöld, belül sárgásfehér,; csodála­tos, turkesztáni dinnyék, a hurik édesíthetik e dinnye mézességével az iga-hitűek ínyét és lelkét a paradi­csomban. Kilós szőlőfürtök, hüvelyk­ujjnyi szemekkel, ruganyos, kemény hússal és áttetszőén, mint a hegyi kristály, gránátalma és paradicsom, és még ki tudja, hány fajta gyümölcs, minek nevét sem tudom, zöldségfé­le, minek íze az üzbég ember aszta­lának csodája. Ez a szunak — a víz­nek a csodája! Ha nem látnám, hogy itt-ott a-ért vékony karaváncsapások, néha apró, kis, kerek víztárolók maradnak el alattam, azt hinném, hogy áll a re­pülőgép az egyre magasabban sza- porázó nap sugarai alatt. Mert alat­tam van a „semmi”, nem felettem. Holdbéli tájék ez, ahol a víznek nincs értéke. Ami nincs, ugyanis an­nak hogyan is lehetne értéke. Meny­nyit érne egy élő brontosaurus? Mert őshüllőcsontokat kitűnően konzer­válva találtak ám itt bőven, jelezve, hogy valamikor a föld történetének régebbi korszakában itt zajló és zöld színű élet volt. Most sárgás szürke minden. Való igaz: erre még csak a madár se jár. Minek tenné? Csak az ember jár, mert tudja, hogy miért teszi. Buharában, nem messze a Sza- manidák égetett agyagból épült csip­ke finomságú, vöröses színű, de a nap állásától függően mindig más és más színt mutató mauzóleumától húzódik a Selyem út. Ó, micsoda profán do­log: aszfalt borítja az évszázados ka- ravánutat, amely úgy kanyarog az ősi város sok kilométerre nyúló, ma már jobbára rom falai mellett és kö­zött, mintha csöppet sem tisztelné sa­ját múltját. Erről a múltról az itt ko­cogó apró szamarak, patáinak kopo­gása, s a rajtuk ülő kaftán és turbá- nos, vagy csizmás, nadrágos, tübetej- kás gazdáik viselete tanúskodik. A jelenről meg, hogy, mint a számum úgy viharzanak közöttük el a gyapot­tal teli tömött teherautók, zsúfolt au­tóbuszok, orruk alá porolnak a trak­torok és a speciális, gyapotszedő kombájnok. Ez az ősi város, amely Avizzenát adta a világnak, s amely ősidőik óta vetélkedik szépségben és gazdagság­ban Szamarkanddai, s amelynek egyik csodája, hogy a középkori mes­terek feltalálta légkondicionálás miatt — a falak nem egyszerre me­legedvén fel, így állandó a cirkulá­ció —, hűvös medresszével várja a turistákat, nemcsak a Mahoki Atta- ri-mecset faragott terrakotta díszíté­seiről híres. A buharai pamutkombi- náf hamarosan évi 110 millió méter szövetet ad majd. Fonógépein 220 ezer orsó pörög és hatezer szövőgép ad majd munkát az üzbég asszonyok­nak, lányoknak. Kétségtelen, szép­ségben ez a modem gyár nem vetek­szik majd a Buharán ma is uralkod­ni látszó Ark várával, vagy e vár 46 méter magas borostyán tomyú Kal- jan mecsetjével. De nem is akar: az múlt. Ez meg — a jövő. Az óvároson keresztül is átfolyik a felül nyitott betonmedencébe szo­rított víz, néhány száz kilométerrel odább, a „konkurrens” Szamarkand- ban is. Szélem ott guggol mindig né­hány üzbég, szíva a cigarettát, meg — és kicserélgetve egymás vélemé­nyét a világ dolgairól. Van pad a kö­zelben, van park is ma már, ott is padokkal... Mégis, legtöbbször ősi módon odaguggolnak a kétarasznyi széles csoda mellé, amely ma már természetes csoda — de végtére is mégis csak csoda. Hiszen ezen a tá­jon nem maroknyi földért, hanem kortynyi vízért folyt a gyilkosságtól sem visszariadó testvéri, rokoni, szomszédi viszály évszázadokon ke­resztül. Ha nincs víz, nincs Buhara, ben­ne a textilkombináttal. Ha nincs víz, nincs Szamarkand ősi kultúrájával, csodálatos égkék kupolájú mecsetjei­vel, medresszéivel, mauzóleumaival, ezeregynyi legendájával és meséjé­vel, és nincs idegesítő tudásadása miatt orvul lefejezett Ulugbek, de nincs az sem, aki megőrizze e nagy tudós emlékét. Ha nincs víz, nincs Taskent, ahol 140 ezer diák tanul, s amelynek egyetemei, főiskolái, im­máron világszerte hírnevet vívtak ki maguk számára. A Sahi Zinda, a holtak városa Szamarkandban hiába várná, hogy az igazhitűek és a turis­ták fellépked jenek 36 lépcsőjén, s nincs kinek és minek elmondani a földrengés sújtottságában is csodá­latos s^amarkandi főmecset, a Bibi hanum történetét és a virágos gaz­dagságú verssort sem e mecset szép­ségéről ... „Bibi hanum kupolája lenne a világ legszebb csodája, ha nem borulna az ég kékje reája.” És nem tanulhatna itt sem 30 ezer diák és nem élhetne majd háromszázezer ember az ősi falak között, ha nem lenne víz ... A szu itt az élet. Pontosabban itt is. Csak itt nyilvánvalóbb a víz és az ember egysége, mint sok helyütt, másutt a világon. Gyurkó Géza (Következik: A szépség szimbólu­ma.) » » í i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom