Pest Megyi Hírlap, 1973. január (17. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-04 / 2. szám

T xmÖBo ■ J\ PESfME G-V E. I' HÍRLAP KÜLO\'kl A DÄ S A XVII. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM 1973. JANUÁR 4., CSÜTÖRTÖK Egy ült a gazdasági és társadalmi vezetőkkel Vezessék be az ösztönző bérezést Miért akadozik a politikai oktatás a 21-es Volánnál? FÓLIASÁTRAK ALATT Már a tavaszi primőröket nevelik Új fajtákkal kísérleteznek a Szabadság Tsz-ben A hajdani gépállomás he­lyére néhány évvel ezelőtt, csaknem 300 munkásával, a 21-es Volán Vállalat üzemegy­sége települt. Talán egyetlen olyan üzeme a városnak, amelyben szinte kizárólag fér­fiak dolgoznak: hatalmas földgépeket javítanak. A megalakulás idején nem volt könnyű a szakmunkásgár­da kialakítása, s most, néhány év múltán sem könnyebb a politikai és gazdasági vezetés teendőinek ellátása. Különösen a bérgazdálko­dás okoz sok gondot. Az üzemegységi jelleg folytán nem rendelkeznek önál­lóan a számukra biztosított bérrel, és ebből adódnak a nehézségek. A vidám gyermekzsivaj, mely kiszűrődik az iskola fo­lyosójára, meglehetősen szo­katlan ilyenkor, amikor javá­ban tart még a téli szünet. Az Arany János általános is­kola néhány osztályterme nap mint nap megtelik nebulók­kal, akik reggel 9 órától dél­után 4 óráig, pedagógusok és vállalkozó kedvű szülők fel­ügyeletével, játszanak, szóra­koznak. ★ Három tanteremben há­romféle program közül vá­laszthatnak a gyerekek, ked­vük szerint. Míg az egyikben könyvekről folyik szó, addig a másikban meseíilm figurái kelnek életre, a harmadik te­remben pedig az asztalitenisz­bajnokság résztvevői izgul­nak. A falra kifüggesztett szünidei program színes, vál­tozatos szórakozást ígér. Ren-< deztek már Ki mit tud?-ot, hanglemezeket hallgattak, és rövidesen meglátogatják az Arany János Múzeumot is. Az izgalmasnak ígérkező hócsata hó hiányában azonban elma­radt. Ha egy-egy szakember, vég­zett munkája alapján, megér­demelné az 50 filléres órabér­emelést, az üzemegység veze­tője nem állapíthatja meg ré­szére, de ha kilép a dolgozó az üzemből, és helyébe új jelent­kezik, azt magasabb órabérrel is felveheti. Ez az egyik oka annak, hogy az ösztönző bére­zést nem tudják bevezetni. A párt Központi Bizottsá­gának legutóbbi határoza­ta az állami üzemek bér- színvonalának nyolcszáza­lékos emeléséről bizonyára a 21-es Volánnál is gyü­mölcsözően érezteti majd hatását. A gondok ellenére persze, eredmények is születtek. Az üzemben erős — 48 taglétszá­mú pártszervezet tevékenyke­— A Zengő ÁBC-t már ki­olvastam, ez már másik könyv — válaszolja. Nagyon jól érzi itt magát, de a szünidőben tanul is. Zsámboki Jolánnak hívják, ötödik osztályos. A sarokban két fiú játszik: asztali focizik. Mint kiderül, testvérek. István hetedikes, Balázs hatodikos. — Mivel foglalkoztok leg­szívesebben? — kérdem. — Pingpongozunk, focizunk. — Az a kár, hogy ilyenkor nem lehet focizni — szól köz­be egy apróság, de a hetedikes István csak fölényes vállrán­dítással válaszol. A közbeszó­lót túl kicsinek találja. — Amikor innen hazamész, mit csinálsz? — Segítek anyámnak — fe­leli. ★ — Negyven gyerek jár rend­szeresen a napközibe — mond­ja az igazgatóhelyettes. — Mindent megteszünk, hogy jól érezzék magukat, s hogy fris­sen, pihenten kezdjenek újra a tanuláshoz. Khim Antal dik a szervezettebb munka ér­dekében. Jó a kapcsolatuk a gazdasági vezetőkkel, a pártta­gokra üzemszerte mindig és mindenütt számíthatnak. A pártalapszervezet megfe­lelő intézkedési tervet készí­tett a szakember-utánpótlás biztosítására is. A párttagok és pártonkívüliek egyaránt ta­nulnak. Ketten egyetemre, huszonegyen pedig középisko­lába járnak. De amíg az álla­mi oktatásban részt vevők álta­lában eleget tesznek vállalt kötelezettségüknek, a politikai oktatás nem ki­elégítő: a létszámhoz mér­ten kevesen jelentkeztek, és a legtöbben, különféle okokra hivatkozva, nem fejezik be az elkezdett tanfolyamokat. A pártszervezet agitációs és propagandamunkája sok kí­vánnivalót hogy maga után, ezt az alapszervezezet vezető­sége maga is önkritikusan megállapította. A szakszerve­zeti és KISZ-oktatás sem meg­felelő, sőt, mindkét tömeg­szervezetben meglehetősen ke­vesen tevékenykednek. A KISZ-szervezet rendkívül gyenge, tagjai alig-alig hallat­ják hangjukat, pedig egy erős KISZ-szervezet sokat jelentene az üzemben dolgozó fiataloknak. A városi párt-végrehajtóbi­zottság, megtárgyalva a 21-es Volán pártalapszervezetének munkáját, határozatában hangsúlyozta: kövessenek el mindent az ösztönző bérezés bevezeté­se és a politikai oktatás mielőbbi megjavítása ér­dekében. Nem fogadható el indokul, hogy a munkák sürgőssége miatt maradnak el az emberek a pártoktatásról. A város va­lamennyi üzemében sürgős a munka, mégis szorgalmasan látogatják a tanfolyamokat dolgozóik. Az alapszervezet vezetősége a gazdasági és társadalmi ve­zetőkkel együttesen végzi a rá háruló feladatokat, jól lát­ja a hiányosságokat, s ez ga­rancia arra, hogv az üzemben még az idén kedvező változá­sok következnek be. Takács Paula A Szabadság Termelőszövet­kezetben a télen is élénk ütemben folyik a munka. A Csongrádi út melletti kerté­szeti telepen már november végén elkezdték építeni a fó­liavárost, és a több száz méter hosszú fűtött fóliasátrak neve- lőládáiban már ígéretes, szép, zömök salátapalánták százez­rei sorakoznak. Ifj. Kecskeméti László ker­tészeti telepvezető irányításá­val táphengerekbe pikirozzák a kis salátákat. Harminc szor­galmas asszony és leány dol­gozik a fóliasátrak alatt. He­gedűs Sándorné, Zatykó Lász­lóvá és a többiek a táphenge­reket. készítik. A termelőszö­vetkezet néhány éve drága villanygépet vásárolt, de az megbízhatatlannak bizonyult, ezért ismét a lábnyomással működő kézi préseket használ­ják. Mint mond ják, az ezekkel a présekkel készített henge­rekben még a kis saláta is jobban fejlődik. A hengerekbe egyébként Farkas Laiosné, Pécsi Lajosné és társai ültetik és iszapolják be a kis palántákat. — Mikorra fejesednek be? — kérdeztük. Múlt év augusztus 10-én nyitotta meg a Bács-K!skun megyei Élelmiszer Kiskeres­kedelmi Vállalat 4101. számú élelmiszerüzletét a Dózsa György utcában. Az, hogy az üzlethelyiség kicsi, már az első napokban kiderült. Azóta elmaradtak azok, akiket a kíváncsiság vitt oda, s kialakult a csak­nem harmincezer forintos raktárral rendelkező és jó áruellátással, illetve gondos instrukciós munkával segített üzlet állandó vevőköre. Cselovszki József üzletveze­tőt már sokan ismerik. Jó ta­nítómestere volt Lajtár István, akivel nyolc évet töltött együtt Még fiatal ember, de végtelen türelme és igyekeze­te máris kiváló kereskedővé teszi. Az üzilet eddig átlag 100 ezer forintos forgalmat ért el, de az ünnepek több mint a dupláját hozták a szokásos­nak decemberben: kétszázöt­venezer forintot. Bebizonyosodott, hogy erre a környékre nagyon is elkéne még egy üzlet A boltvezető megrendelésé­ben mindig szerepel valami új árucikk, amelyet sokan ke­restek, és ha keres valamit a vevő, azt tartani is illik a bol­tosnak. — Március tizediké tájára. — Hány fejet nevelnek? — Körülbelül 450 ezret. — Milyen fajta tavaszi salá­tát termesztenek? — Az ismert soroksárin kí­vül a hollandi Kwiek fajtát is, melyet nagyon dicsérnek. — Milyen tavaszi primőr kö­vetkezik a saláta után? — Erős zöld hegyes és csok- ros fehér paprika, melynek a magvát a napokban vetettük el. Májusra várunk róla ter­mést. — Az idén is nagy gondot fordítunk a zöldségtermesz­tésre — mondotta a búcsúzás­kor Barabás Ferenc, a terme­lőszövetkezet kertészeti és sző­lészeti kerületvezetője. — Ko­rai és konzervparadicsomot például 70 hektár területen termesztünk, melyhez csaknem négymillió szál palántát kell nevelnünk. A Kertészeti Kuta­tó Intézet kecskeméti kísérleti telepéről eredményesebb ter­mesztést biztosító, új fajtákból is kaptunk paradicsommagva­kat. A zöldségfélék sorában az idén 30 hektár területen ter­mesztünk burgonyát, nagyrész­ben vállalásos alapon. K. L. És milyen könnyítés a kör­nyékbei ieiknak ez a közeli le­hetőség a vásárlásra! Ragasz­kodnak is hozzá. Bíró Ilona — Gázrevízió. A TIGÁZ Pest megyei pb-gáz üzeme revízió alá veszi a megyében szabálytalanul üzemelő be­rendezéseket, és 1973 elejétől folyamatosan elvégzi azok szakszerű átalakítását. — Nőtt az építőipari ka­pacitás. Jelentősen fejlődnek Pest megyében a termelő­szövetkezeti közös építőipari vállalatok. Tavaly már tíz — összesen több mint tízezer dolgozót foglalkoztató — kö­zös vállalat járult hozzá az építőipari kapacitás növelé­séhez. Egy perc telefon Kicserélik a vásárlási könyveket — ÁFÉSZ-igazgatóság? — Igen, itt Farkas Istvánná előadó. — Az idén mikor kezdik meg a vásárlási könyvecskék cseréjét és az osztalék kifi­zetését? — Január 8-án, hagyomá­nyosan, a Kőrisfa presszóban, reggel 8 órától déli 12 óráig tart a vásárlási könyvek cse­réje. Az osztalék kifizetésére később kerül sor. Körülbelül két hétig elhúzódik az ad­minisztrációs munka, és há­romezer embert érint az in­tézkedés. Meghosszabbították a kiállítást A városi múzeumban január 28-ig meghosszabbították a Bőrművesség című kiállítást, melyet az érdeklődők délelőtt 10 órától 13-ig, illetve dél­után 13-tól 1? óráig tekint­hetnek meg. Szabás varrás tanfolyam Január 8-án, hétfőn, dél­után 5 órakor szabás-varrás tanfolyam kezdődik a műve­lődési házban. A tanfolyamra kezdők és haladók egyaránt jelentkez­hetnek. Itt a körösiek beszélnek Nem ég a villany1 A Tündér utcában, a 6-os számú ház előtt, másfél hete nem ég a villany. Az utca s a szomszédos Angyal utca la­kói nevében már háromszor kértem a DÉMÁSZ irodájá­ban, hogy az elromlott égőt cseréljék ki, de kérésünket mind ez ideig nem teljesítet­ték. Kényszerűségből most a szerkesztőséghez fordulok, hogy panaszunkra hívják fel az illetékesek figyelmét. Hankovszky György Mit látunk ma a moziban? Botrány az operában. Ame­rikai filmburleszk. Kísérőműsor: Egymillió la­kás. Előadások kezdete: 5 és 7 órakor. SPORT Huszonegy lövész Magasabb szinten Szülők felügyeletével Szünidei játék az iskolában JÓL ÉRZIK MAGUKAT KIALAKULT VEVŐKÖRREL Könnyítés a háziasszonyoknak MÉG EGY ÜZLET KELLENE „MÁN HONNE LÁTTAM VÓNA!" Petőfi Sándor és a körösi honvéd ★ Dr. Berényi István igazgató- helyettes elmondta: az iskola igazgatósága ebben a tanév­ben határozott először úgy, hogy a téli szünetben is rend­szeresen tartanak úttörő- és kisdobos-foglalkozásokat. A nevelők, köztük az úttörő és kisdobos rajvezetők, foglalko­zási tervet készítettek, ame­lyet a csapatvezetőség elfő*- gadott. Kérték a szülők segít­ségét is. Közülük több mint harmincán vállalkoztak arra, hogy szabad idejük egy részét a gyerekekkel, az iskolában töltik. Naponta két-két anyu­ka vagy apuka ügyel 30—40 gyerekre, segítve a nevelők munkáját. Látogatásunkkor Kisgyörgy Jenőné volt az egyik „ügyeletes” szülő: — Szívesen vállalkoztam er­re a feladatra. Nagyon szere­tem a gyerekeket, örömest va­gyok köztük. Kisfiam is ide­jár mindennap. Kérdezném, melyik az, de már ott áll előttem. Bencé­nek hívják, első osztályos. Azt mondja, neki nagyon tetszik a szünidő, jobban, mint a ta­nulás. Otthon azért könyvet is forgat: — A Gőgös Gúnár Gedeont olvastam. ★ A zsivajgó gyerekhadban egyetlen kislány ül csönde­sen. Meséskönyv fölé hajol. — Mi jót olvasol? — lépel hozzá. Régi holmijaim között egy olyan feljegyzést találtam Mondi Pál honvéd, 1848—1918 címmel, melyet, halhatatlan költőnk, Petőfi Sándor szüle­tésének 150. évfordulója alkal­mából időszerűnek tartok is­mertetni. ★ Abban az időben minden esztendőben a városháza előt­ti téren köszöntötte Nagykő­rös népe március tizenötödi­két. 1918-ban az ünnepen kel­lemesen sötött a nap. Számo­sán összegyűltek, bár a már ötödik éve tartó háború sú­lyos sebeket ejtett a körösi lel­keken is, sokan siratták el­esett hozzátartozóikat, s nap­ról napra jobban nehezedett a városra a háborús nyomorú­ság is. Az előző napok enyhe napsütésének hatására a teme­tőkben kinyílt az ibolya, s az ünneplők sorában több gyerek már kis tányérkákból árulta az illatos ibolyacsokrokat. A városháza feljárójának bal oldalára minden március !5--én nagy, barna padot tet­tek ki. Azokon ültek a 48-as szabadságharc veteránjai. 1 öreg honvédek, akiknek vagy a kezük, vagy a lábuk hiány­zott, vagy fekete kötés takarta el egyik szemük helyét. Fosz­lott, barna dolmányukról sza­kadozott a zsinórozás, de mel­lükön büszkén ragyogott aki- tüntetés, Kossuth Lajos képé­vel. Minden évben fogyott a számuk. Ezen az ünnepen még öten voltak. Ott álltam mellettük. Tisz­teletteljes csodálkozással néz­tem a nagy idők tanúit, akik elgondolkozva hallgatták a szónokok beszédeit. Amikor egy nemzetiszín szalagos, tü- zesszavú tanítóképezdei nö­vendék kiállt az erkélyre, és szavalni kezdte a Talpra ma­gyart, a mellettem ülő, fél­szemű öreg honvéd feltekin­tett az erkélyre, — Akkurátusán úgy fest, mint Petőfi Sándor — mon­dotta csendesen. — Tessék mondani, bátyám- uram látta Petőfi Sándort? — Mán honne láttam rónai Ott szógátam a 27-esekné, Bem tábornok seregébe. Petőfi Bem segédtiszlye vöt. Sokszó lát­tuk sovány alakját, kemény arcát. — Hát a segesvári szomorú napokra emlékezik-e? — Bár ne emléköznék. Va­lami szörny ű dolog történt ott. Főbomlott a magyar haditak­tika. ördögi kezek dógoztak. Seregeink össze-vissza szalat­tak. Lehetetlenné vált a ma­gyar honvéd mindön helytál­lása és hősiessége. En, kis csapattal, a Küküllő felé mö- nekűttem, de elfogtak bennün­ket, és lágerbe vittek, ahon­nan szömsérülésömmel, nem­sokára kórházba kerültem. — Petőfi Sándorról azután hallott-e? — A lágerba beszéték, hogy Petőfi, a zászlóalj fontos irattyaival, Fehéregyháza kör­nyékén. egy kukoricás felé möneküt, de a lovas kozákok utolérték, pikával ledöfték, és azután tovább viharzott fölöt­te az öldöklés. ★ Mándi Pál foszlott dolmá- nyú öreg honvéd, aki Bánom­ból 1848-ban. 18 éves korában ment el a szabadság zászlója alá, s aki a harcokból fájó lélekkel, félszemmel jött haza, így beszélte el a világszabad­ság nagy költője lángleikének szomorú kilobbanását. Kopa László A minap tartották az MHSZ Nagykőrösi Konzervgyári Lö­vészklubjának szokásos évi közgyűlését, mellyel kapcso­latban Szász Dánieltől, a klub titkárától kértünk tájékozta­tást. — Klubunk célul kitűzött feladatát teljesítette, s bár né­mi visszaesés is mutatkozott, a fejlődés a nehezebb fegyver­nemben szembetűnő. 1971-ben 18,1972-ben 21 minősített ver­senyzőnk volt. Az óévben még B-kategóriás lövészeinket 1973-tól az I. osztályúak közé osztották be. A változás több versenyző szerepeltetését teszi lehetővé, több versenyen való indulást, de több anyagi ki­adást is jelent. Kedvezőbb anyagi támogatásra, valamint a lőtéri gondnoki lakás meg­építésére ígéretet kaptunk. Hátrányos, hogy az utóbbi időkben 8, tekintélyesebb mi­nősítésű versenyzőtől kellett megválnunk munkahelyválto­zás, sorkatonai szolgálat, NDK-beli munka miatt. Ma­gasabb szinten, újabb szerve­zést kezdünk tehát: a sok gondot új emberek bekapcso­lásával törekszünk megoldani. A Toldival és a 224-es Szak­munkásképző Intézettel igyek­szünk szorosabbá tenni a kap­csolatot. Tudjuk, hogy az utánpótlás körében a jobb eredmények elérését csak kö­rülbelül két év múlva várhat­juk. Januártól több városi úttörő és középiskolás tehet- ségkutató versenyt rendezünk, s több mint valószínű, hogy az előzetes tervtől eltérően, a körösi lőtéren kerül sor a nyári úttörő-olimpia megyei és területi légpuskás verse­nyeire. A konzervgyári lövészek helyzetelemzése nagyon reá­lis. A tervek megvalósításá­hoz sok sikert kívánunk. Öten a sítáborban Sátoraljaújhelyen tartják e télen a középiskolások orszá­gos sítáborozását. A nagykő­rösi gimnázium sportköre ré­széről Szűcs Ilona, Bielik Ka­talin, Molnár Zsuzsanna, Gár- dián Edit és Kulcsár Ágnes vesznek részt az iskolai szün­időben a „síző-továbbképzé- sen”. Három birkózót eltiltottak Bár a mérkőzésvezető téve­dett, néhány körösi sportoló sportszerűtlen viselkedésére az emlékezetes miskolci, kö­töttfogású .NB II-es csapat­bajnoki fordulón, nincs ment­ség. Ifj. Sárosi Tibort és Dá- nyit 2—2, Bírót pedig 5 hó­napra eltiltotta a szerepléstől a Magyar Birkózó Szövetség. S. Z. A NAGYKÖRÖSI HÍRADÖ POSTAI IRANYlTÖSZAMA: 2751 k i

Next

/
Oldalképek
Tartalom