Pest Megyi Hírlap, 1973. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-14 / 11. szám
1973. JANUÁR 14., VASÁRNAP MEGY KlKívlctp Uj élelmiszerbolt Foton A Váci Élelmiszer Kiskeres bedelmd Vállalat új élelmiszerboltot nyitott a héten Főt köe- pantjábam. A 920 négyzetmérer terüle tét o fóti tanács bocsátotta a vállalat rendelkezésére. Az épületben 85 négyzetméteres az üzlettér, és ennek kétszerese a raktár. Rendelkezésre áll még a több minit 500 négyzetméteres zárt udvar, így ha később a forgalom indokolja, a kisáruházat tovább bővíthetik. Óvatos becslés alapján havi egymilliós forgalomra számítanak. A boltot a legkorszerűbb berendezéssel látták eL Nagy kapacitású hűtőkamra, három hűtőszekrény, norvégput és mirelitpult teszi lehetővé, hogy készételek, félkésztermékeket is árusíthassanak. Ezenkívül tőkehúst is mérnek. Gondoltak a bolt dolgozóira is, a tizenkét alkalmazott részére olajfűtéssel, hidieg-melag vízzel ellátott szociális helyiségeket rendeztek be. Kétévenként megismétlik Tanfolyam az ISG-ben Az idei tervben kijelölt célok, főképpen az 580 millió forintos termelési érték eredményes elérése szolgálatába állítja az Ipari Szerelvény- és Gépgyár kollektívája a vezetőképzést is. Az eredményes munka feltétele, hogy a középvezetők felelősségteljesen és érdemi módon vegyenek részt osztályuk, műhelyük irányításában, szervezésében, az egyes dolgozók és a kollektíva anyagi és erkölcsi elismerésének meghatározásában. Ez a törekvés kísérte az ISG személyzeti osztályát is, amikor a KGM szakoktatási intézete közreműködésével 1972. októbertől a középvezetők számára továbbképzést szervezett, heti egy előadás keretében, meghívott neves előadókkal. Ilyen jellegű tanfolyamot először indítottak a vállalatnál, de népszerűségére és hasznosságára való tekintettel kétévenként megismétlik. Az előadássorozat márciusban ér véget Teljesítménybéres, bárom műszakos Mosolygós lány, kismamacipőben. Fején piros-fehér pöttyös kendő. Tizenkilenc éves és mindennap miniszoknyáját, divatos csizmáját és szőrmesapkáját cseréli fel a fakó köpennyel, a fehér, kivágott orrú vászoncipővel, az agyonmosott kendővel. — Ez a mi egyenruhánk ... — mondja, miközben megmutatja a gépet, amin dolgozik. A Pamutfonóipari Vállalat váci finompamutfonójában egyenletes gépzaj nyeli el a vékony nőd hangokat. Új helyet keresünk, csendesebbet. Bevezet a nemrég elkészült pihenőszobába. — Bonafert Magdolna vagyok, öt esztendeje dolgozom ebben a gyárban, az orsózóban kezdtem, s itt vagyok azóta is. Az általános iskolában jól tanultam, mégsem vettek fel oda, ahová jelentkeztem, így kerültem a fonóba. Kereskedő szerettem volna lenni. Szendehelyről, Nógrád megyéből járok mindennap Vácra. Húsz perc busszal. Édesapám harminc éve dolgozik Pesten, anyám a háztartásit vezeti, bátyám katona. A község a Dunakanyarhoz tartozik, van elég szórakozási lehetőség, van egy szép KISZ-helyiség, kultúrotthon, minden szombat-vasárnap mozit játszanak, presszó, sajnos, nincs. — Sokan dolgoztak itt szendehelyiek, most már rajtam kívül csak egy lány jár ide, a többiek elmentek, azt mondták, sokat kell dolgozni, én nem tudom, szeretem ezt a munkát, nem sok. Orsózógépen dolgozom. Százfejes szovjet gépen tanultam, de nem az volt a legnehezebb, hanem megszokni a zúgást. Amikor először beléptem, azt hittem, megsüketülök, ma már észre sem veszem, mindig csak az én gépemet hallom. Emlékszem, álltam a nagy berendezés előtt, amilyet még eddig sohasem láttam, álltam, néztem, majdnem elbőgtem magam, hogy ezen én nem tudok megtanulni dolgozni. Most hatvanfejes magyar gépen dolgozom, hárman vannak mellettem, így tizenöt fej, azaz orsó jut rám, győzni lehet a muhkát. Jelenleg 85-ös egy- ágút viszünk. A fonalra érti. A szám a vastagságot jelenti. Sokszor kétágúval dolgoznak: két szál kerül az orsóról a csévére. — A gépről azt is tudom, hogy vigyázni kell, könnyen baj történhet, baleset, de azért én nem félek a gépemtől. A gyűrűsfonodából jönnek ezek a hüvelyek, azokat felteszem a berendezésre, dobhenger viszi a szálakat, s tekeri a csévöfcre, figyelem, mikor szakadnak el, gyorsan megkötözöm, mikor kész, leveszem a gépről — ez a dolgom. Elrontani itt semmit sem lehet, csak hanyagul dolgozni. Például, ha az ember kezén van egy kis cérna, azt beleengedni a fejbe. Teljesítménybéres vagyak és három műszakos. Körülbelül 1800—1900 forintot keresek. O Szendehelyen sok ember dolgozik még a földeken. Gazdag község, szorgalmas emberek lakják. Épülnek sorban a családi házak a kettes számú főút mentén. Bonafert Magdolna tanul gépkocsit vezetni, Volkswagent vett a család. — Mindenáron azt akarták otthon, hogy tovább tanuljak, de nem sikerült. Most elégedett vagyok mindennel, jó főnököm van, jó kolléganőim, pénzem is van. Nem kell hazaadnom a fizetésemet. Spórolok. Vettem bútort 23 ezer forintért, a takarékban is tartok néhány ezer forintot. Az az élet rendje, ugye, hogy férjhez megy a lány, takarékoskodni kell... — Mikor reggeies vagyok, fél ötkor kelek, ötvenkor jön a busz -Szendehelyről, fél hat előtt már itt vagyok, dolgozom háromnegyed kilencig, akkor reggelizem, aztán újra a gép mögött állok kettőig Hazamegyek, csinálom, amit éppen édesanyám mond. — Mit tudok a gyárról? Ezerhétszázan dolgozunk itt, régebben baj volt a minőséggel, nem tudom mennyi értéket termelünk, cérnát csinálunk, az biztos. Sokat változott, amióta itt vagyak, iepar- kettázták az orsózót és köny- nyebb rajta menni, nem mennek olyan hamar tönkre a kismamacipők. A bejárók az orsózóban dolgoznak, a váciak inkább a gyűrúsfonóban. Szeretem az orsózást. Miért? Ezit szoktam meg. És nem kell állandóan kötözni, győzi az ember. Éjszaka dolgozom a legszívesebben, főleg nyáron, mert nines olyan meleg. csak maradjon meg. De ha már a vetőmagról van szó, az idén megint csak az orrát dugta ki a zöldség aztán eltűnt, mintha megbabonázná valami, vagy ki tudja, elrágja egy állat, megsárgul, aztán eltűnik. Pedig egy időben az asszony, Bözse, rendszeresen kijárt a piacra és árulta a zöldséget, ma meg örül, ha az otthonit megtermeli magának az ember. Nincs sok örömünk a földből sem. Belefáradtam, aztán senki sincs, aki kivenné a kezemből a kapát. A legnagyobb fiam, János, már dolgozhatna, de hiába zavarom ki, csak álmoskodik a földön. A múltkoriban a nagy esők után kiküldtem a kukoricásba, hogy néhány sort húzzon be, hát nem ott találtam a föld végén, ült az árokparton és olvasott. Ilyen ez a gyerek. De az is biztos, hogy júniusban behívatott a tanárnője az iskolába, hogy beszélni akar velem. Hét évig nem váltottunk jóformán szót sem. most meg, a nyolcadik előtt, úgy néz ki, le kell ülni beszélgetni. Azt mondja a János tanítónője, hogy jófejű ez a gyerek, tovább kellene taníttatni. A kutyafáját, hát gondoltam én arra, hogy a Jánosból nem lesz juhász, de megálljunk, mert meg kell gondolni a dolgokat. A tanításhoz pénz is kell. Én megkeresek 2500—2600 forintot, se vasárnapom, se hétköznapom. csak a munka Nem mintha nem szoktam volna hozzá, de mióta az eszemet tudom, dolgozom, csak hát pénz nélkül még a. jő isten szekerét sem tolják vagy húzzák. Az az 1600 forint családi pótlék még mindig kevés, hogy a János gyerekből tanult ember legyen. Talán, ha a tsz vezetőségével megbeszélném ezt az ügyet, még segíthetnének is, ha már olyan okos az a János, csak tanuljon, nem vagyok én ellene. De fura manapság a világ, a gyerekek tanulnak, s egyik sem folytatja az apja munkáját.------------- erősen tűz. Az isI A naD I tállóból ki jövet 1 H 1 Rakusz ujjával a falu felé mutat. — No, látja, mégis be kellene költözni. Innen jobban járhatnának a gyerekek az iskolába. Lenne is egy telek eladó, ki is néztem magamnak. A tanácsnál is lejártam, hogy adjanak olcsó bontási anyagot. De csak hímeznek, hámoznak. Nem biztattak se jóval, se rosszal, csak felírták a nevemet egy listára a többi közé. Pedig tudja, olcsó anyag nélkül nem tudok belevágni az építkezésbe. Meg ha vén korára ilyenre adja az ember a fejét, hogy családi házat épít, akkor már olyat csinál magának, amilyet eddig csak megálmodott. Például olyat, amiben fürdőszoba is van és tágas konyha, nagy szobákkal. Bár én mindennap lefürdök a tsz fürdőjében, ami olyan zöld csempés, még látja is magát benne az ember Jó is a meleg víz. Ilyen kellene az új házba. Az asszony is rakja otthon a forintokat, de csak nehezen akar összegyűlni. Most megint itt volt a szeptember, kezdődött az iskola. Mind az öt gyereknek cipőt kellett venni, és ruhát is vásároltunk az árleszállításkor, de alig maradt valamennyi az összegyűjtögetettből. Rám meg alig jut valami, olykor egy gumicsizma. Nem kell flancol- ni, így igaz. Aztán rájöttem, hogy a gyerekek is fejik az anyjukat. Bözse — saját bevallása szerint — csak forintokat ad mindig, ha kémek. A nagyobbak a forintokat ösz- szegyűjtik és könyveket vesznek, azon is. Már alig lehet a könyvektől mozogni. így a múltkoriban ki is dobáltam néhányat, de másnapra a padláson rendeztek be maguknak egy újabb otthont a gyerekek, még könyvespolcot is eszkábáltak. Hát kukoricatörésig lehetnek fent, nem bánom. de aztán csak oda kell rámolni a kukoricát. Nem is tudom, mit esznek azokon a könyveken. Az igazat megvallva, én nemigen olvasok, csak újságot, azt is átfutom, majd elalszom mellette.---------------------- is nézzük. I — Bárhogy | múlik az---------------------idő, hatvanon felül az ember lábai is megérzik, közeledik az öregkor. De nem panaszkodom, tudok én még dolgozni, aztán ha meg nem tudnék, akkor is kellene, mert ugye. munka nélkül élni s°m lehet Be reznai Márta — Szeretek életrajzokat olvasni, a televízióban nézem a ..Minden lében két kainál”-t, abban sok a verekedés, ha időm van átmegyek a KISZ- klubba, jó a társaság, Vácra is járunk. Táncolni nem szoktam, presszóba, vagy moziba megyünk az udvariámmal, nyáron sokat járunk fürdeni, nem a Dunához, hanem a strandra. Mindenkinek megmondom, ami a sizívemen van, ezért sokan nem szeretnek. Néha nem gondolom meg, amit csinálok. Megsértettem ritkán az idősebb dolgozókat, pedig nem érdemelték meg. Mióta itt dolgozom, sokat változtam. — Terveim? Férjhez menni két év múlva, sokat utazni, otthont teremteni. A szüleimmel keveset vitatkozom. Talán csak az öltözködésemre haragszanak. Szeretem a nadrágot, és anyu azt mondja, lánynak szoknya való. Ők mindig a múltat emlegetik, hogy nekik milyen volt, hogy nekik milyen rossz volt én meg semmiben nem szenvedek hiányt, becsüljem meg. Az udvarlómmal hol összeveszünk, hol kibékülünk... Azért megértjük egymást, csak tudja, hogy van az? ... — Most építeni fogunk. Az otthonomat. Négy szobás lesz. Nyári konyhával, téli konyhával, terasszal, fürdőszobával. Egyik szobában heverő lesz, a másikban kanapé, meg modem bútorok. Dohányzóasztal, étkezőasztal, négy szék. Kell még egy szobabútor — és ami marad, az jut a negyedikbe. — Nekem az az elképzelésem, hogyha most megkapom a jogosítványt és pénzem is lesz rá, sokat fogok utazni. Külföldre, meg a magyar tájakra. A hétköznapokon vezetem a háztartást majd és dolgozom, takarékoskodom. Otthon tévét nézek. Olvasok. Kötök. Csend lesz és nyugalom. Bonafert Magdolna kedvenc színe a rózsaszín, mert az fiatalos. Bonafert Magdolnát az üzem vezetője így mutatta be: — Bonafert Mária (sic) or- sozógépen dolgozik, ez egy kiváló dolgozónk, fiatal teremtés, körülbelül négy éve van vállalatunknál. Nagyon ügyes, szorgalmas. Teljesítménybéres, három műszakos. Tamás Ervin Minden lépéssel T avaly a megyében több mint négy és fél milliárd forintot fordítottak a legfontosabb beruházásokra. A számszerűen mintegy ötven létesítményre költött pénz összege nagyobb ugyan, mint volt 1971-ben, de a növekedés mértéke — hasonlóan az országoshoz — lassúbbá vált. Ezt bizonyítja, hogy az emelkedés mindössze két, hái\>m százalékra rúg, ami nagy eredmény, ha a korábbi időszak lázas tempóját fölidézzük. A beruházási egyensúly megteremtése érdekében a szigorú intézkedések végrehajtása, az újonnan megkezdett létesítmények számának mérséklése, a hitel- politika módosítása — amint azt a párt Központi Bizottságának 1972. novemberi ülése megállapította — kellő eredménnyel járt, „a megfelelő szintre korlátozódtak mind a központi, mind a vállalati beruházások”. A változást nagy hiba lenne túlértékelni, úgy vélni, hogy amit a közös érdek diktált, az megvalósult. Ami történt, az döntő mértékben az adminisztratív intézkedések hatásának tudható be, s nem annak, hogy az egész beruházási munkában az egészséges folyamatok kerekedtek felül. Az átmeneti javulást tehát tartóssá tenni csak úgy lehet, ha minden lépés most már a tényleges lehetőségekhez igazodik. 1972 első negyedévében kellett volna átadni rendeltetésének a solymári cserépgyárat, ám a több mint 200 millió forintba kerülő létesítmény — bár termékeire igencsak szükség lenne — nem kezdhette meg szolgálatát. Nem, mert a beruházás folyamán több „lépés” is félresikerült, elhamarkodott vagy éppen megkésett volt. A tervezéstől a technológiai szerelésig nyomon követhető, hogyan halmozódtak egymásra a külön-külön esetleg nem is jelentős hibák, s vezettek végül is késedelemre. Módosítani kellett az eredeti határidőt az Egyesült Izzó váci gyáránál is, ahol a képcsőtarmelés helyét az alkatrészgyártás veszi át, de kapun kívüli és belüli problémák miatt később, mint gondolták. S bár nem hivatalos adat, hanem saját tapasztalatok összegzése, aligha tér el a ténylegestől: öt nagyobb berflházás közül négy jóval az előre megadott időpont után kerül csak átadásra. Legtöbbször akkor is úgy, hogy — mint történt ez a Cement és Mészművek váci gyára mészüzemének vagy a dunakeszi hűtőháznak az esetében — az üzemeltetőnek napról napra kínlódnia kell kezdetleges hibák, kivitelezési mulasztások, tervezési melléfogások m’att. H osszú ideje meglevő gondok ezek, s fölszámolásuk vagy legalábbis súlyuk könnyítése nem elég következetes. A többi között például annak az áldatlan helyzetnek a megszüntetése, hogy a tervezőnek — szemben a közhiedelemmel, amely a költségek növelésében véli érdekeltnek — teljesen közömbös egy-egy beruházás forintigénye. Ha sok, ha kevés, neki teljesen mindegy; . ahogy a növelésben, úgy a csökkentésben sem érdekelt. Mindössze a teljes béruházási összeg két-há- rom százaléka a tervezés díja, s ez az arány nemzetközi összehasonlításban is meghökkentően csekély. Nem készülnek tervvariánsok, s miféle döntés az, amikor egyetlen elgondolásra mondanak igent vagy nemet ?! Azaz sok esetben már a kezdő lépés — most nem szólva a beruházási célok hagyományos megjelöléséről, utólagos változtatásáról — elhibázott. Mégis, nem akad példa arra, hogy akár beruházó, akár felügyeletet gyakorló főhatóság megkockáztatná a nagyobb tervezési díjat, s kérne annak fejében több tervváltozatot. Legalább ennyire lényeges az is, hogy szembeszökő az építés-tervezés technikai elmaradottsága. Miközben az iparban — ugyan nem viharos gyorsasággal — terjed a gépi programozás, sőt, újabban a közlekedés szintén fölfedezi az abban rejlő lehetőségeket, az építés-tervezés csak kivételes esetben él a módszerrel, holott külföldön — a szocialista országokban is — már természetesnek számít ez. Mindössze két pontot érintettünk a lehetséges sok közül, de már ezek jelzik az egész beruházási szervezet lázainak, görcseinek, betegségeinek okozóit. Azt, hogy a népgazdaság teherbíróképességét meghaladó túlköltekezés mellett o rendelkezésre álló eszközöket is nagy veszteséggel, pocsékolva, szervezetlenül használják fel, miközben az egyik oldalon érthetetlen „takarékoskodás” dívik, a másikon az így megtakarított összegek sokszorosa vész el. Azaz szervezetlen, alacsony színvonalú a beruházások előkészítése, s a kezdeti mulasztások a továbbiakban hat vány ozódnak, egy hibából többszörös lesz, egy nap késedelemből egy hónap. N éhány intézkedés — így a megyei tervező, illetve beruházó vállalatnál is — ugyan már történt tavaly, hogy javuljon valamit a helyzet, de a lényeget érintő változások még mindig késnek. Rendet tenni nem könnyű, mert hosszú évek gyakorlatát kell új módszerekkel felcserélni. S csakis e csere az egyedüli lehetősége annak, hogy a tavaly enyhébbé vált beruházási láz tovább csil- laoulipn, s egészségessé váljék az egész szervezet. Mert ma ezt még csupán néhány alkotóelemére mondhattok el. s ígv a láz visszatérésének veszélye sem szűnt meg. Mészáros Ottó Pedagógusgondok Dányban Dány meglehetősen elzárt település. Vasútállomása nincs: ha vonatra akarnak ülni a dá- nyiak, a tizenhat kilométerre fekvő Lsaszegre kell buszoz- niuk. S mert nincs elegendő szolgálati 1 altosa sem a községnek, már évek óta pedagógusgondokkal küzdenek. A tantestület huszonegy pedagógusából nyolcnak nincs tanítói, tanári képesítése. Igaz ugyan, hogy közülük hatan már tanulnak, kettő pedig februárban jelentkezik továbbtanulásra, ez azonban újabb gondot jelent. A hat tanuló, de még képesítés nélküli pedagógusnak évi tizennyolc nap tanulmányi szabadság jár — helyettesítésük évente majd ötszáz túlórát jelent! Tovább növeli a tantestület gondját, hogy két pedagógusuknak ez az utolsó tanéve — nyugdíjba mennek. Egy tanítójuk Mosonmagyaróvárra kérte áthelyezését, egy pedig márciusban szülési szabadságra megy. Hogyan tovább? Az iskola vezetői bíznak benne, hogy a rövidesen meghirdetésre kerülő pályázatokra akad majd jelentkező. Vasolvasztó a honfoglalás korúból A honfoglalástól napjainkig minden században őriznek tárgyi és írásos emlékeket az iparágról a rudabányai Országos Érc- és Ásványbányászati Múzeumban. Ezek jó részét bányászok gyűjtötték össze és ajándékozták a múzeumnak. Birtokában van többek között a hazánkban eddgi ismert legrégebbi fejtőék, amelyet barnavasércből pattintottak, a honfoglalással egyidős primitív vasolvasztó kemence, a középkori bánya biztosító ácsolata, fából készült vízvezetéke. , Májusban Európai bányászati gyűjtemények címmel kiállítást nyitnak a múzeum termeiben. « I I t
