Pest Megyi Hírlap, 1973. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-14 / 11. szám
4 1973. JANUÁR 14.. VASÁRNAP "‘^Míriap A csendes amerikai Graham Greene regényének színpadi változata a Tháliában Nagy Attila és Drahota Andrea tés, de a cselekményszövésből egyértelműen kiderül, hogy nem ez a döntő rugó. A társszerzők, a színpadra alkalmazó Kazimir Károly és Ungvári Tamás (Ungvári fordította is a regényt, s Kazimir rendezte is) a dráma fölépítésénél, a regény eredeti szándékának megfelelően, ezt a két jellemszálat, társadalmi mondanivalót helyezték éles megvilágításba. Gyorsvágású jelenetsorokat kapcsoltak egymáshoz: lényegében a francia nyomozótiszt által folytatott kihallgatás során elevenednek meg a történtek Fowlemak, az angol újságírónak az elbeszéléséből. A regénynek is tulajdonképpen ez a fölépítése, s ez elegendő is. Teljesen fölösleges volt a színen még az írót megjelenítő narrátort is alkalmazni. Ezzel nem segítette, inkább túlbonyolította a megérthetést. Am valóban szinte ez az egyetlen lényegesebb hibája a színpadra állításnak. Az előadás, a rendezés egésze minden mozzanatával, a Thália Színház oly jól ismert népművelő törekvéseinek megfelelően, az eszmei mondanivaló szolgálatában áll. A korszerű színház szinte minden eszközét igénybe veszi, kezdve a különösen gazdagon alkalmazott vetített hátterektől, a színpadtér hatásos, könnyen mozgatható díszletelemein át a meghökkentés sokféle módszeréig. Mindezek azonban egységes egészet alkotnak, közel sem öncélú látványosságok, hanem egységes koncepcióban támasztják alá a bizonyítandó igazságot, a darab alaptételét. Egyes jelenetek színpadi megfogalmazásai főként a vetített háttér segítségével, rendkívül élményszerűvé tették az előadást, amelyben nagy hangsúlyt kaptak a kontrasztok. Értékes művészi megformálásban, egyértelmű megfogalmazásban mond véleményt a darab, miközben sok asszociációs gondolatot ébreszt a nézőben. A címszerepben Kozák Andrásnak igen nehéz feladatot kell megoldania: olyan figurát állítani elénk, amelyet kezdetben szinte megszeretünk, s aztán fokról fokra gyűlölünk meg, s egy cseppet sem szánjuk pusztulását. Kozák, ismert száraz, lényegre törő játékmodorával ezt helyes, találó hangon tolmácsolja. Az újságíró Pyle hálásabb szerepe sem kevésbé könnyű, ami a feladat nagyságát illeti, hiszen itt többé-kevésbé ellentétes folyamatnak kell végbemennie. Nagy Attila részletekre is jól ügyelő, a szituációkat pontosan felmérő, színes játéka kitűnően megfelelt e követelménynek. Közös szerelmük, Phuong, a vietnami lány alakja ment át talán a legtöbb felfogásbeli változáson a regényhez képest mind a színpadi átdolgozásban, mind Drahota Andrea alakításában. Ám ez nem tűnik ellentétesnek a regényíró szándékával, aki — az elmúlt másfél évtized tükrében — bizonyára maga is már másmilyennek, kevésbé játékszernek rajzolná meg. Most szimbólumoktól mentesen is itt a színpadon a szenvedő, a boldogabb élet után vágyakozó vietnami nő jelenik meg előttünk Drahota Andrea finom, csiszolt, meleg életrékeltésében. Sajnos — a regényben is — a vietnami hazafiak, kommunisták ábrázolása a leghalványabb, ezért is értékes Csíkos Gábor rövid szerepének (Heng) karakterisztikus, a háttereket is érzékeltető megformálása. A szereplők szinte mindegyike igen átgondolt és a darab légkörébe illő játékkal marad emlékezetes, közülük is Inke László (Granger) több remekbeformált jelenetéről, Mécs Károly (Vigot nyomozótiszt) egyenesvonalúan felépített figurájáról, Kautzky József, Peti Sándor, Polónyi Gyöngyi, Rnttkay Ottó alakításáról keú elismeréssel szólni. Rajkai György már említett díszletmegoldásai és Mial- kovszky Erzsébet jelmezei szerves, egységes részei az előadásnak, amely az idei színházi évadnak kiemelkedő jelentőségű eseménye. Lőkös Zoltán Vékony ösvényen „Nem jön ide senki” Minden nemzetről él valamilyen általános — esetenként általánosító — kép az emberekben. Az észak-amerikaiakról például bármi hamarabb eszünkbe jut, mint éppen a csendesség. Zajos, lármás, harsány típusait ismerik jobban világszerte, a hazájuktól távol állomásozó katonái között pedig az öntélit, nagyképűsködő, agresszív a közismert — egy életforma, egy sajátságos társadalmi rendszer terméked. És a csendes amerikai? — akinek alakját olyan mesteri vonásokkal rajzolta meg a világhírű angol író, Graham Greene magyarul 1957-ben megjelent nagy sikerű regényében. Miféle ez a kicsit balkezes, szinte kedvesen üigye- fogyott, kínosan tisztességes, halk szavú, finom modorú, a káros szenvedélyektől mentes, jó megjelenésű fiatalember? Ez a leik'» amerikai tisztviselő, aki valamilyen megbízatással érkezik a távol-keleti tűzfészekbe? Ennek az ugyancsak típust (képviselő embernek — a csendes amerikainak — a jelleme, hatása, szerepe izgatta az írót regénye megalkotásában, s ez a kérdéskomplexum áll a középpontjában a színpadi változatnak is, amelyet a budapesti Thália Színház oly tiszteletre méltó kezdeményezéssel vállalt és sikerrel valósított meg. Nem jellamdrámakénit persze, hiszen a színdarab is, akárcsak a regény bővelkedik cselekményben, mozgalmasságban (a színpadon még fokozottan is), izgalmakban sincs hiány, sőt egy detektív- regény eseményességével peregnek a jelenetek. Elvégre 'gyilkossággal kezdődik, melynek tettesére csak az előadás utolsó percedben derül fény. Am mindez igen helyesen és hatásosain csak keret egy sajátos emberi magatartásforma vizsgálatához és felmutatásához, ezen túlmenően pedig egy még szélesebb társadalmi kérdés fölvetéséhez: lehetséges-e semlegesként, közömbösként, s — ha tetszik — el nem kötelezettként élni a világban. Az író és az előadás nem marad adós az egyértelmű felelettel. A SZÍnhcly az ötvenes évek elejének uél-Vietnamja, ahol még a franciák voltak az uraK, de az ellenük folyó szabadságharc tüzénél már az új gyarmatosítók, az USA imperialistái próbálták sütögetni pecsenyéjüket. Nagyon szép jelszavakkal. A „tiszta” demokráciát, a népek szabadságát, függetlenségét emlegetik, saját küldetésükről beszélnek, amellyel védelmezni kívánják a vietnami népet. Magúkat a kommunisták és a franciák között afféle harmadik erőnek tüntetik föl. Ezek mind történelmi tények. Az író ragyogó ötlete, hogy azt mutatja meg, milyen, miképpen jelentkezik ennek, a látszatra jószándékú, tetszetős jelszavakat hangoztató társadalomnak egy „produktuma”, egy képviselője. Hogyan válik Pyle, ez a sima modorú, csendes amerikai a maga ártatlannak tűnő fellépésével tömeggyilkossá, veszedelmes, kártékony lénnyé, amelynek csak a pusztulás lehet az osztályrésze. Pompás, meghökkentő szerzői bravúr, hogy ezt, a végeredményében lelkes, a küldetését híven szolgáló, oly sok kellemes polgári erénynyel övezett fiatalembert gyűlölteti meg velünk — mert egy gyűlöletre méltó társadalmi rendszer gondolkodás nélküli képviselője —, s vele szemben egy fásult, ópiummámorba menekülő, kiábrándult, nem is éppen fiatal férfit vetessen rokonszenvünk- be. Ez a férfi — Fowler újságíró — viszont meri fölnyitni szemét a valóságra, s meri vállalni, bármilyen tétován is, az ezzel járó következményeket. Nem lesz hős, nem lesz még maga is kezde- ményezően cselekvő, de semlegességét föladja, s végül is az igaz oldalra áll. Jóllehet motiválják ezt személyes indítékok, mint a szerelemfél------------------- tizenegy ki| Monortól I lométerre-------------------- laknak a Földvári-tanyán Rakusz And- rásék. Hét gyereket neveltek fel a szoba-konyhás, mellék- épületekkel összetákolt házban. A tanya valamikor a Földvári földesúré volt. Rakusz András és felesége, Bö- zse, itt cselédkedett rövidebb ideig. Rakuszékat az élet a tanyához köti. Pedig sokszor úgy érzik, mégis csak jobb volna, innen az isten háta mögötti vidékről elmenni, be a faluba, de aztán csak meggondolják magukat és maradnak. Az idő is sürgetné őket. A hét gyerek lassan fölcseperedik, s a két legidősebb Rakusz-lány már férjhez is ment, és beköltözött Monór- ra. Egyébként, annak ellenére, hogy csak szoba-konyhás a ház, nyár idején jól megférnek. Ugyanis Rakusz három legnagyobb fia akkor kint alszik a fészerben. A család tavasszal vásárolt egy hűtőgépet és azt beállították a konyhába, ahol a legidősebb fiuk. János heverője állott, most azt is kitették a fészerbe.--------------- minden haj| Rakusz I nalban innen —;------------- karikázik be, a vékony kis ösvényen át, a monori Kossuth Tsz tanyájára, ahol dolgozik. Az itt élő emberek kora hajnalban kélnek, de még ez sem elegendő ahhoz, hogy a nap végére mindennel végezzenek. S ahogy a falu egyik harangja valahonnan megszólal, és a szél is erre hozza, Rakusz már a frissen, harmatosán álldogáló búzatábla ösvényén a tsz felé tart. Rövid termete e vidékkel szinte összeolvad. Rakusz rendszerető ember, és ahogy be is érkezik a tanyára, egyenesen a portára megy és ott aláírja a jelenléti ívet, majd hátra viszi kerékpárját az egyik istállóba. Rakusz után közvetlenül most Horváth József, a volt brigádvezető tolta be a kerékpárját, de őt évek óta hiába várják a portán, hogy aláírjon, nem megy be. Még fü- tyürészni se hallják, legalább is azóta makacsolta meg így magát, mióta a brigádtagok kérték a vezetőséget, hogy mentsék fel e tisztségből. Elvégre kisklrályosdit még itt Művelődési otthonból - tornaterem Inárcs nem tartozik a nagyközségek sorába. Lakóinak száma még a háromezret sem éri el. Mégis egy-egy nagyobb lakodalom alkalmával három- niágyszáz vendéget is hívnalk a művelődési otthonban rendezett családi ünnepségre. Ez nemcsak azt bizonyítja, hogy összetartanak az inárcsd emberek, hanem azt is, hogy nem élnek rosszul. Más, mint húsz éve Talán ezért is hökkentett meg az a híradás, hogy január elsejével megszűnt a község művelődési otthona. A tanács nem tudta vállalni, hogy az előírásoknak megfelelően 1975 végéig bővíti, korszerűsíti &> kultúra otthonát s alkalmassá teszi a nagyobb feladatkörrel járó művelődési ház kategóriába soroláshoz — inkább lemondott róla. Szabó Pál tanácselnök jó ismerője falujának. Itt született, itt járt iskolába s több, mint két évtizede — rövid megszakítással — vezeti a falu óletét. — Higgye el — kezdi —, nem volt könnyű ilyen elhatározásra jutni. Már csak személyes okokból sem: két évtizede jómagam is részese voltam a kultúrház létrehozásának. Az épület Benitz Márton kocsmáros háza volt. A tanács kisajátította s a falu más részén biztosított hasori- ló értékű telkes házat a tulajdonosnak. Aztán hozzákezd- tünk az épület átalakításához: színpadot építettünk, megalakítottuk a színjátszó-, majd a tánccsoportot. Járt hozzánk színház, rendeztünk táncmulatságokat, lakodalmakat, még színészkedtünk is, amennyire szerény tudásunkból tellett. Egyszóval ebbe a házba beleépült a fiatalságunk is. Cigarettára gyújt, csak aztán folytatja tovább. — A fiatalságára az ember mindig szívesen emlékezik. És az idő szépítette emlékek megőrzéséért néha a ma valóságáról feledkezik meg. Napjaink valósága pedig egészen más, mint volt a húsz évvel ezelőtti. Akkor az emberek kulturálódásának, szórakozásának ez az épület vollt az egyetlen biztosítéka. A televízió elterjedése azonban alapvetően megváltoztatta ezt. Egyetlen gombnyomásra ki- nek-kinek a házába, szobájába költözik a színház, a .mozi, a muzsika, ha úgy tetszik, az egész nagyvilág. Ezzel a csodálatos varázsdobozzal, amely ma már a falu majd minden házában megtalálható, művelődési otthonunk nem tudott versenyre kelni. Hiába ren- dieztünk színházat, nem volt közönsége. Még a fiatalok által állítólagosán kedvelt beatzenekaroknak sem. így aztán a több mint háromszáz ember befogadására alkalmas nagyterem az esztendő nagy részében üres maradt. Persze, ha lettek volna kisebb termeink, klubok, esetleg szakkörök alakulhattak volna. Sem most, sem később Mondani akarom, hogy bizonyos átalakításokkal talán alkalmassá lehetett volna tenni az épületet a mai igényekhez igazodó közművelődési munkára, de Szabó Pál megelőz — Az épület negyven esztendeje épült, jobbára vályogból. Ha egy ilyen épületet megbont az ember, egyszer csak azon találja magát: jobb, ha lebontja az egészet. Ez a dolog egyik oldala. A másik pedig: honnan vegyük hozzá a pénzt? Kisközség vagyunk, fejlesztési alapunk évente éppen hogy eléri a kétszázezer forintot. Ez a kevéske pénz pedig annyi mindenre kellene! Rosszak az utak, nincsenek járdák, az elektromos hálózat nem bírja már a sok háztartási gépet. Az iskola — két épületben elhelyezett — hét tantermében tizennégy osztály tanul. Két váltásban és egyre szűkösebben. 1975- ig újabb két tantermet kell megépítenünk, de a csak délelőttös tanítás akkor is álom marad. Nincs tornatermünk, az óvodát is bővíteni kellene, legalább két csoporttal. Vagy: az idén a megyei tanács végrehajtó bizottságának az utasítására el kell készíttetnünk a község rendezési tervét, ami önmagában száznegyvenezer forint! Megértheti: ilyen körülmények között nem gondolhattunk arra, hogy a művelődési otthon nagyobb szabású átépítésébe kezdjünk. Sem az idén, sem két esztendő múlva. Közösen: klub Megint csak ellenérvem lenne: miért nem segíti a tanácsot a falu termelőszövetkezete, de úgy tűnik, Szabó Pál alaposan felkészült erre a beszélgetésre, előzi a kérdést válaszával. — Ipari üzemünk nincs, csak termelőszövetkezetünk, amely most van kilábalóban a korábbi rossz esztendők okozta gondokból. Beszéltem a vezetőkkel: mi terme, na a termelőszövetkezet üzemeltetné tovább a falusi kultúra otthonát? Azt válaszolták: nagy fába: vágták a fejszéjüket, sok miuiós beruházással csirkegyárat építenek. Rájuk tehát nem számíthattunk .;. Megkérdezem: s mi lesz most a művelődési otthon épületével ? — Említettem, hogy az iskolának nincs tornaterme. A nagyterem, jó fűtéssel alkalmas lenne arra, hogy itt tornásszanak gyermekeink. Ez előbbrelépést jelentene az iskola munkájában. Ugyanakkor a nagyterem megmaradna változatlan állapotában, vagyis esténként továbbra is hasznosítható lenne művelődési, szórakozási célokra is. Továbbá: az épületben kapott helyet eddig is a község könyvtára, egyetlen helyiségben. Most egy másik helyiséget is a könyvtár rendelkezésére bocsátanánk s így egy tágas olvasóteremmel gazdagodna a könyvtár, ahol már író—olvasó találkozókat, kisebb, klubszerű összejöveteleket is rendezhetnének. — Ez minden? — Nem. Volt nekünk egy régi óvodaépületünk, amely a későbbiek során pártház, majd szükséglakás s végül iskolai politechnikai műhely lett. Még 1972 tavaszán elhatároztuk, hogy ifjúsági klubot létesítünk ebből az épületből. Az átalakításhoz a termelőszövetkezet biztosította az anyagot és a szakembereket, de részt vettek a munkában a KISZ-fiatalok is. Szerény lehetőségeinkhez mérten négyezer forinttal mi is hozzájárultunk: bútorokat vásároltak belőle a fiatalok. Két klubhelyiség tehát már van, a további feladat: tartalommal megtölteni a klub életét. Csak forma szerint Az inárcsi művelődési otthon, amely az utóbbi években már csak alig-alig töltötte be funkcióját, január elsejével forma szerint megszűnt. Megszűnése mégsem jelenti azt, hogy ezzel a kultúra is száműzetett a község életéből. Tartalmasabbá válhat a könyvtári munka, adott a klubélet lehetősége s még az iskola is jól járt, mert végre tornateremhez juthatnak a diákok. Ilyen változást hozott Inár- cson a közelmúltban megjelent művelődésügyi minisztériumi rendelet. Prukner Pál a tanyán sem lehet játszani. Horváth azóta fogatos, aztán, ha szólnak neki, hogy múlik az idő és csak oda kéne kanyarítani a nevét, vállrándítással válaszol, vagy netán kiböki: — Nem látják, dolgozom! — Majd továbbáll, mint aki soha semmiféle rendet, törvényt nem ismert. Szalonnázni sem ül le, hanem kiköti a két lovat az istállóból és kihajt a kertészetbe. Rakusz nehezen tudta megszokni ezt a körbetekert világot, ami itt a tanyán van. Azelőtt vagy húsz kilométerre innen juhászkodott és csak olykör-olykor jött be a tsz irodájára. Az volt csak az igazi élet. Mígnem végleg be kellett jönnie a nyájjal, mivel az elnökség úgy látta jónak, hogy eladják a birkákat, aztán marhákat vesznek helyettük. a lépéssel \Rakusz sorsát Is megpecsételték. Mindent újra kellett kezdenie és meg kellett szoknia, hogy fizetéskor kevesebbet tesz le a konyhaasztalra, nem úgy mint annak idején, hiszen a juhászkodás alatt megkereste az évi negyvenezer forintot is. Hümmögne is hozzá, de manapság már az sem szokás, és csak keskenyre nyirott bajuszát pödri a napsütésben. — Azok szép idők voltak, tavasszal kihajtottam, ősszel meg bejöttünk. Bözse, az asz- szony is ki j Írogatott, hol ezt hozott, hol meg azt, úgy éltünk mint a galambok. Nem mintha mostamta rosszabbul élnénk. Csak éppen a pénz, az az istenadta a kevés. — No lám, itt van a tsz-nek ez a néhány lova, a múltkoriban azt mondja az elnök, hogy ezeken is túladnak, mert drága a tartásuk. Naponta egy ló 140 forintba jön. Én persze, nagyon sajnálom a lovakat, mert, ugye, eladják a vágóhídnak. De azért nekem még megmarad az a 60 növendékbor jam, amelyekkel - elbíbelődhetem, akár életem végéig is, ha úgy tetszik, mert, ugye, ki fúrja itt ki az embert az állásából. Nem jön ide senki. A következő istállóban tehenek sorakoznak, épp egy asszony készül a fejéshez. — Soványak ezek a tehenek, mert betegek. Két hónapja, hogy a környékből begyűjtik a tébécés állatokat. Aztán egy darabig neveljük valameny- nyit, majd elviszik. De az orvosi kezelésük többe kerül, mint a tartásuk. Na meg ezzel kapcsolatban is volna mondanivalóm. Mi nem kapunk semmiféle védőszert. Pedig mindenki iái tudja hogy ezek a marhák betegek. És én sem szeretném hazavinni a nyavalyát. Egyébként erről már beszéltünk is az elnökkel, de ő is csak mondja a magáét, hogy így meg úgy. Lényeg az, ha maradnak a beteg állatok, adjanak védőszert. — Ma fertőtleníteni fogunk, látja, milyen rend, tisztaság van itt, reggel-délután mindig jön az állatorvos. Amint beszélgetünk, váratlanul megjelenik a tehénistállóban egy csikó. — Rakusz szeme sarkából vigyorog: — Bandi, bejöttél? A csikó nyalogatja a karját, később már majdnem fellöki. — Na eriggy innen — látja, ez a tanya kedvence, hathónapos. Visszaindulunk a borjúneveidébe. ahol Rakusz villázza az almot.-------------------- is van egy I — Nekem | kevéskeföl-------------------- dem, kint a do mbon. Tavasszal, mikor legelőször kimentünk az asszony- nyal, hogy a hordókat kimossuk, hát alig volt három me- résnyi víz a kútban. Azt hittem akkor, hogy aszályos év lesz az idei. Tudja, az az igazság, valamikor még a kutaknál? is volt gazdájuk, egy bizottság rendszeresen járta, nézte és tisztogatta. Ma már ilyen sincs, pedig jó volna, ha lenne. Én nem tudom kitisztítani a kutamat, de a gyereket sem engedem le. A tehénistálló előtt paradicsompalánták növögetnek. — Ide hordta a szél a magját, én meg nem húzom ki, míg le nem legeli valami, | Ezzel | * I I
