Pest Megyi Hírlap, 1972. december (16. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-24 / 303. szám

6 1972. DECEMBER 24., VASÁRNAP *6ap Ritka, mint a fehér holló Olyan sportágak versenyzőivel készítettünk ripor­tot, amelyek {ehér hollónak számítanak megyénkben. De hogy a labdarúgás se maradjon ki a sorból, egy úgyszólván egyedülálló családi történetet is bevettünk összeállításunkba. A 40 esztendős Láng András három éve tagja a visegrádi íjászcsapatnak. Gyermekiko­rától sportol, labdarúgóként hagyta abba a „hagyományos sportágakat” öt évvel ezelőtt. S aki megszokta az állandó testedzést, az nem tud anélkül élni. Így, amikor három évvel ezelőtt megalakult az Erdész­sportkörben az íjászszakosz­tály, nem nagyon kellett ka­pacitású. A premier nem sikerült, de ezt a régi kellemetlen emlé­ket feledtette az idei rövid tá­vú bajnokság, amelyen negye­dik lett a visegrádi csapat. Láng András pedig elsőosztá­lyú minősítést ért el, amely azt jelenti, hogy jövőre teljes tá­von, tehát nemcsak 30 és 50, hanem a 70 és 90 méteres ver­senyen is indulhat, csapatával egyetemben. — Bár 12 éves koromban kezdtem volna — folytatta. A későbbi kezdést szorgalmas ed­zésekkel pótolja. Házának kertjében egy 30 és egy 50 mé­teres pályát létesített, egy ref­lektort is felsrerelt, amely a 30 méterre lévő céltáblát világít­ja meg. ■— Éjjel is szoktam gyakorol, ni, sőt, télen a hóban is meg­célzóm a szalmabálákra helye­zett lőlapot. Nyáron olykor már 3 órakor keltem, hogy kedvenc időtöltésemnek hódol­jak. Tulajdonképpen azt gya­koroltam, amit a versenyeken az ellenfelektől lestem el. En­nek az érdekes, szép sportnak sok műhelytitka van. ★ A jégkorong ritka, mint a fe­hér holló megyénkben, s szinte egyedülálló, hogy műkorcso­lyázóból korongozó lesz. Pedig er- történt a váci Korpás Ta­mással, aki hatéves kora óta szántja a jeget. Bizony, nem volt könnyű hajnalban kelni és a fővárosba beutazni az ed­zésekre. 1970-ben párosban magyar bajnokságot nyert, s ezután a műkoriit a hokikor- csolyával váltotta fel. — Tulajdonképpen a ma­mám erőltette a műkorcsolyá- zást, én mindig korongozó szerettem volna lenni — mon­dotta a 19 éves fiatalember, a Ferencváros gólerős balszél­sője. Tavaly ott volt a svájci if­júsági Európa-bajnokságon, s már az elmúlt idényben is szó­hoz jutott a zöld-fehérek első csapatában. A szakosztályve­zető szerint igen nagy előny nagy korcsolyázó tudása. Most már csak az szükséges, hogy ebben a jeges „szakban” is megfelelő rutint szerezzen. Si/inte szikrázik a jég egy- egy jelenetnél, s nem csoda, hogy Korpás Tamás, de társai is, egy-egy mérkőzésen 4—5 botot használnak el. Bizony, ez nem olyan finom sport, mint a műkorcsolya. A papa viszont nem veszi rossz néven, hogy fia pályát változtatott. Dr. Korpás János orvos, szinte ál­landóan feljön a fővárosba, megtekinteni fia mérkőzéseit. De nemcsak ő az egyedüli vá­ci szurkoló. A jugosclávok el­leni BEK-visszavágóra jó né- hányan jöttek fel a Ferencvá­rosit és egyben a két vácit buz­dítani. A csapatban ugyanis nemcsak Korpás váci, Raffa György is a Duna-parti város­ban lakott. ★ Tibor, László, Zoltán, Fe­renc, Béla — ők alkották a szigetújfalui labdarúgócsapat csatársorát, de a hatodik test­vér, Vigh Lajos is játszott, azonban csak rövid ideig. Ösz- szel Tibor és László szerepelt az NB III-as csapatban, a töb­biek kiöregedtek. Az utánpót­lás viszont már felnőtt. Ifjú Vigh Béla ebben az esztendő­ben már többször játszott együtt a két nagybácsival, Ti­borral és Lászlóval, a Nyári Totó Kupa, illetve az MNK- mérkőzésekem. Bizony ritka eset, hogy unokaöcs és nagy­bácsi együtt kergessék a lab­dát. A 18 esztendős, ifjú Vigh Bé­la 1967-ben, 13 évesen úttörő­ként jegyezte el magát a csa­ládi sporttal. 1969-ben már az ifiben játszott, később pedig a tartalékcsiapatban. Papája, — az egykori balszélső — sok ta­náccsal segítette. Ifjú Vigh Béla jobbösszekö­tőt játszik, Tibor, az együttes gólkirálya, pedig középcsatár. Azokon a találkozókon, ami­kor együtt szerepeltek, össz- j átéltük nem hozott gólt. Node, majd jövőre kipótolják, hi­szen ifjú Vigh Bélát az edző az NB III-as csapat összeál­lításánál is figyelembe veszi majd. Az unokaöcs ősszel a tartalékcsapatban jó helyzet­felismeréssel hívta fel magára a figyelmet, s négy gólt lőtt. Az utánpótlást azonban nem­csak egyedül ő jelenti, hiszen Vigh László fia már az úttö­rőknél játszik. ★ A gokart is a ritka sport­ágak sorába tartozik, s e rit­ka sport idei országos baj­noka a 25 esztendős Szántó László, a Pestvidéki Gépgyár SK versenyzője. Már fiatalon megkedvelte a motorokat, s 1967-ben szerelőként segédke­zett a szakosztálynál. Szinte hagyomány az úgynevezett „gyereknap”, amikor a szere­lők ülnek a volán mögé. A gyár betonján tartott viadalon felfigyeltek rá, s 1968-ban már versenyen is indult. Egy­re több aranyérem került tar­solyába, s eddigi szereplésére a koronát az idei szeniorbaj­nokság megnyerésével tette fel. — Hogy mi kell a jó sze­repléshez? Elsősorban jó mo­tor. Emellett szerencse, no és olyan versenyző, aki jól veszi a kanyart, s mindig tudja, mikor kell gyorsítani. Nem a végsebesség a főcél ebben a sportban. Általában 60—80 ki­lométeres maximumot érnek el a 70 kilós masinák. Szántó ott volt a szocialista országok Barátság Kupa ver­senyének valamennyi futamá­ban, s a magyarok közül ő szerepelt a legjobban, hetedik lett. Emlékezetes az NDK-beli versenye. — Lochsában négy kör után a negyedik helyen haladtam. Akkor megállt a gokart. Ha a motor leáll, a versenyző nem vehet igénybe külső segítsé­get, magának kell megtolni a masinát. Hiába próbálkoztam ezzel, s akkor derült ki, hogy nincs üzemanyag ... ★ Modellező sok van az or­szágban, de családi csapat csak Nagykőrösön. Az 53 éves Koroknál István fiával és leá­nyával együtt alkotja a vitor­lázóegyüttest. Mindegyikük más kategóriában indul, a papa az „M”, leánya az „L”, fia az „X” hajóosztályban. Az „M” például a csillaghajóhoz hasonló, 120 centi hosszú, és 5160 négyzetcentis vitorlafelü­letű. Koroknai István nagyon szeret barkácsolni, s már fia­tal kora, 1936 óta modellezik. Kezdetben kis repülőgépeket készített, de közben mindig vi­torlás hajóra vágyott. Aztán ez is teljesült. Tizenöt évvel ezelőtt a körösi szakosztály egyik alapító tagjaként kapott egy tervrajzot, és elkészítette mintahajóját. Jelenleg öt vi­torlás alkotja a családi hajó­parkot. A modellezés szeretetét a 22 esztendős Zsuzsa, s a 21 éves István tőle örökölte. Zsuzsa, illetve most már Bisztricsányi Zoltánná 11 éve versenyez, s két országos má­sodik hely fűződik nevéhez. — Soltvadkerten „más ha­jóra szálltam”. Egy kategóriá­ban indultam lányommal, akit azzal biztattak, győzd le a papádat. Kikaptam, de en­nek a vereségnek nagyon örül­tem. S hogy mi is a feladat a versenyeken? A minihajók­nak egy futamban 100 métert kell megtenniük, méghozzá úgy, hogy a 100 méter széles pálya szélét jelző bólyákon belül érjenek célba. Rcitter László SAKK ' Colán István Karácsony másnapján, de­cember 26-án rendezik Szent­endrén a hagyományos Golán István sakk emlékversenyt. A viadal iránt nagy az érdeklő­dés, s színvonalas küzdelem várható. A verseny 10 órakor kezdődik a tanácsháza épüle­emlékverseny tében levő ebédlőben (Rákó­czi Ferenc u. 2.). Nevezni a helyszínen, 9.30-ig lehet. A Sport Illustrated magazin rangsorolása alapján Billie Jean King teniszezőnő és John Wooden kosárlabdázó lett 1972 legnépsze­rűbb sportolója az Egyesült Álla­mokban. ^SSSSSS/S/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSt'SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/sXSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/Y.SSSSS ^ 1972 legjobbjai Balczó András A Magyar Újságírók Országos Szövetségének sport- újságíró szakosztálya immár tizenötödik alkalommal rendezte meg hagyományos szavazását az „év legjobb sportolója” cím odaítéléséről. A szavazatok alapján: 1972. legjobb női sportolója: Gyarmati Andrea 267 pont. 2. Monspart Sarolta 192 pont. 3. Bóbis Ildikó 83 pont. Szavazatokat kapott még Császár Mónika, Béké­si Ilona, Magos Judit és Veröczi Zsuzsa. 1972. legjobb férfi sportolója: Balczó András 242 pont. 2. Földi Imre 147 pont. 3. Hegedűs Csaba 87 pont. Szavazatokat kapott még dr. Fenyvesi Csaba és Gedó György. 1972. legjobb csapata: Párbajtőr válogatott dr. Fenyvesi Csaba, Kulcsár Győző, Schmitt Pál, Erdős Sándor és Osztrics István 293 pont. 2. Olimpiai sakk­válogatott 87 pont. 3. Női tornász válogatott és az OSC vízilabda-csapata 57—57 pont. Szavazatokat kapott még a nő asztalitenisz-válogatott, a vízilabda-váloga­tott. az Ü. Dózsa labdarúgó-csapata és az öttusa-válo­gatott. A párbajtőr-válogatott tagjai balról jobbra: dr. Fenyvesi Csaba, Kulcsár Győző, Schmitt Pál, Erdős & Sándor, Osztrics István. it t ////////////////////////W/////////////////////////////W/////////WIW>W/////W'V APRÓHIRDETÉSEK ALLAS A Nagykőrösi Város­gazdálkodási Vállalat műszaki vezetői állás betöltésére építész­mérnököt keres. Je­lentkezés írásban, rö­vid önéletrajzzal, va­lamint fizetési igény megjelölésével. Cím: Városgazdálkodási V. Nagykőrös, Mentovicb u. 12. Fiúk-lányok jelentkezzetek sütőipari tanulónak. Tanulmányi idő 3 év. Vállalat biztosítja a kiemelt tanulmányi ösztöndíjat, 500 Ft havi társadalmi tanulmányi ösztöndíjat, kollégiumi elhelyezést. Jelentkezés: Pest megyei Tanács IV. sz. Sütőipari Vállalat Dunaharaszti, Kiss Zsigmond utca 10. Személyzeti vezetőnél. Felvételre keresünk gyógyszergyártó munkára vegyész­technikusokat, gyógyszergyártó szakmunkásokat, segéd­munkásokat, továbbá villanyszerelő, lakatos, csőszerelő, bádogos, víz- és gázszerelő szakmunkásokat, valamint tiszta munkára nőket. Jelentkezés: Kőbányai Gyógyszer­árugyár munkaügyi osztály Budapest X. kér. Gyömrői út 19. Tel.: 149 — 027. Kutatóintézet keres szentendrei munka­helyre titkárnői állás betöltésére megfelelő munkaerőt. Feltétel: közép- vagy felsőfokú közgazdasági vagy en­nek megfelelő vég­zettség, jó gyors és gépírói gyakorlati tu­dás, önálló levelezői készség és önálló ügyviteli gyakorlat. A munkahely szent­endrei rendszeres buszjárattal elérhető. Budapesttől a Nyu­gati pályaudvarról sa­ját buszjárat min­den munkanapon. Jelentkezés Budapes­ten IX., Dávid Ferenc u. 6. ÉTI Személyzeti Osztály. Szentendrén, ÉTI, Dózsa György út 26. sz. Porkohászati Vállalat keres: terv-stat. csoportvezetőt, (felsőfokú terv. tani.-mai), gépelni tudó kereskedelmi előadókat, SZTK ügyintézőt, könyvelésben jártas gépkönyvelőt. Jelentkezni lehet: levélben vagy telefonon, levélcím * Porkohászat! Vállalat Bp. 62. Pf. 397, telefon: 263 — 339. Coca-Cola és likőrpa­lackozó üzemeinkbe könnyen betanulható, tiszta munkára, két és három műszakos beosztásba felveszünk női és férfi dolgozó­kat, targoncavezető­ket, géplakatoso­kat, továbbá egy- műszakra rézművest, gépkocsivezetőt, szál­lítómunkást. Kőbá­nyai Likőrgyár Bu­dapest X., Bánya u. 35. Kőbánya alsó és felső pályaudvartól 5 perc. (Pataki tér mel­lett).____________________ Pest megyei Élelmi­szer és Vegyiáru Nagyker Vállalat Bu­dafoki telepére. (Bu- dafok-Háros MAV-ál- lomáshoz közel) fel­vesz: gépírni tudó ad­minisztrátort. érettsé­gizett fiúkat, lányo­kat gyakornoknak, szakképzett, betaní­tott vagy kezdő férfi, női kereskedelmi dol­gozókat. raktáros, áru- revizor. csomagoló munkakörbe. Továb­bá: Bpest III. kér Bécsi út 42. szám alatti Üdülőellátó te­lepére hentes és mé­száros szakmában 1ár- tas dolgozót. Bérezés: szakká pzettségtől. munkakörtől függően Munkaidő a munka­körtől. beosztástól fügeően változhat. — Jelentkezés: — szom­bat kivételével — sze­mélyesen. Budapest XXII.. Nagytétényi u JQ *7 alatt __________ A C eglédi Építőipari Vállalat (Cegléd. Damjanich u. 5.) éjjeliőrt, valamint portást vesz fel. Jelentkezni lehet szombat kivételével mindennap ö— 16.30-ig a vállalat munkaügyi osztályán. A ceglédi kereskedel­mi és vendéglátóipari szakmunkásképző is­kola tanári állásra felvételt hirdet. Isko­lai végzettség: keres­kedelmi ismeretek ta­nítására jogosító fő­iskolai vagy egyetemi oklevél. Felvételre keresünk: szerszámkészítőket, marósokat, női mun­kaerőket. betanított gépmunkára,, vala­mint férfi segédmun­kásokat Porkohá­szat! Vállalat. Buda­örs, Tel.: 463- 339. Ipari tanulókat szer­ződtetünk 1973/74-e tanévre: kőműve ács, asztalos, burkol festő, villany-, víz­gázszerelő szakmák­ban. Kőművesipar tanulóknak tanuló otthoni elhelyezés' biztosítunk. Előzete írásbeli jelentkezés Április 4. Építőipari Szövetkezet, Munka­ügyi Osztályán. Buda­pest Vili.. Auróra u. 23—25. sz. ADÁS­VÉTEL ID rendszámú Tra­bant 601-es személy- gépkocsi igényesnek eladó. Tímár, Galga- mácsa.______________ __ Ga z 69, felújított el­adó. Dunafüred, Ba­rátság u. 6. VEGYES Kertgondozásért kizá­rólag vidéki, hozzáér­tő, nyugdíjas házas­pár részére, budai családi házban szoba, konyhás lakást adok. ,.Krisztina 110604” jeligére, Felszabadu­lás téri hirdetőbe. 16 évet betöltött lányokat szövőnőnek felvesz j „ a PTM Angyalföldi Szövőgyára. A betanulási idő 8 ha, ezen idő alatt kb. havi 1050 Ft bruttó fizetést és napi egy forintért ebédet biztosítunk. Lakást minimális térítés mellett adunk. Jelentkezés írásban a gyár munkaerő­gazdálkodásán: Bp. XIII., Szekszárdi u. 19 — 25. sz. FELHÍVÁS! Fonóipari tanulónak az 1973. szeptember 1-én beinduló cso­portba, 2 (kettő) éves univerzális képzéssel i általános végzett 14— 15 éves korú leányo­kat beiskolázunk. Biztosítunk: — naponta teljes ellá­tást ingyen (reggeli, vacsora, ebéd)-- szállást leányszál­lásunkon ingyen — a rendes tanúimá- nyl ösztöndíjon kí­vül jutalom ösztön­díj. Jelentkezni lehet: PAMUTFONÓ­IPARI VALLALAT Lőrinci gyár Személyzeti és Oktatási Osztály (személyesen, levélben és iskolai jelentkezési lapon). Budapest XVIII., Gyömrői út 85—91. Megnyílt-rsssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss. az ÉRDI Filmszínház •rs/ssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss/sssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss* Az új művelődési központban megkezdte működését a mozi. 24. A LOVAKAT LELÖVIK UGYE? Színes, szélesvásznú amerikai film. 26-28: LÁNYOK PÓRÁZON Színes, szélesvásznú francia filmvígjáték. 30-1. CSAK RÁ KELL NÉZNI Színes, szélesvásznú olasz filmvígjáték. (Csak 1ő éven felülieknek!) Az előadások kezdetéről tájékoztató a művelődési központban. Mindenkit szeretettel vár a PEST MEGYEI MOZIÜZEMI VÁLLALAT

Next

/
Oldalképek
Tartalom