Pest Megyi Hírlap, 1972. december (16. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-21 / 300. szám

XVI. ÉVFOLYAM. 300. SZÁM 1972. DECEMBER 21., CSÜTÖRTÖK — Az lí)72-es Utazási Tájé­koztató volt első Idei kiadvá­nyunk. A Pest megyei Idegen­forgalmi Hivatal kezelésében működő helyi utazási irodával 'közösen jelentettük meg. Má­jusban a népszerű vasúti me­netrenddel jelentkeztünk. Két­szer közreműködtünk a Ta­nácstagi Híradó megjelenteté­sében. Kevesen gondolnák, hogy tízezernél több falragaszt he­lyeznek ki egy év alatt a váci utcák hirdetőoszlopadra, hir­detőtábláira Sok száz újság- hirdetés, kishirdetés segítette az adás-vételt, a munkahe­lyek betöltését, s néhány há­zassági hirdetés feladója is visszajött örömmel bejelente­ni, hogy nem volt hiábavaló a Mrdetőiroda felkeresése. — Lakásépítés. A nagyma­rosi nagyközségi tanács 1975- íg tíz lakás felépítését terve­zi, ebből az idén a tervek szerint négy készül el. Ezek munkálatai a befejezéshez közelednek. Köszönet a lakosságnak Szépen fejlődik Nagybörzsöny Jövőre új óvoda épül — Hétvégi telkeket parcelláznak A nemrég üdülőhellyé nyil­vánított Nagybörzsönyben is megtartották a falugyűlést. Gálik János, a Hazafias Nép­front községi elnöke előadói beszédében ismertette az el­múlt két évben elért eredmé­nyeket. Ezek közé tartozik a járdásítás befejezése, a köz­ség hídjainak rendbehozása és 9 község egyetlen ÁFÉSZ- boltja egésznapos nyitvatartá'- sának bevezetése. Beszéde további részében I említette, hogy ebben az év­SZŐDI KEZDEMÉNYEZÉS Kultúr- és sportterem az iskola mellett Megszervezik a társadalmi hozzájárulást A közelmúltban a legkü- lönoözopD teruiete&ein, nyilvá­nos íórumoiKon tárgyaitaa meg az oktatás- és művelődésügy komplex .Kémeseit. Az isko­lák a községek vezetőinek, tár­sadalmi irányítóinak részvéte­lével elemezték a helyi lehe­tőségeket. Községeink művelődésügyi helyzete, szinte azonos az or­szágos helyzettel. Az iskolák az igényekhez képest ma is szűkösek, a legtöbben nincs tornate­rem, műhelyeket kell épí­teni, berendezni. A korszerű oktatás szaktan- termi rendszere a kevés te­rem és a váltakozó tanítás szo­rításába^ próbál működni. A felszerelések pótlására járá­sunk társadalma összefogott. Az üzemek segítségét a neve­lőtestületek saját munkájukkal teszik teljesebbé. Most folyik, mintegy viszonzásai, a neve­lőik szemléltető, kísérletiesz- köz-készítő akciója. A megyei tanács tárgyalta művelődési helyzetünket es akkor is azt állapította meg, hogy fejlődött a könyvtár- állomány, a rendezvények színvonala, de a száma már csökkenő. Az oka pedig a le­hetőségek egyenlőtlen szintje, a lehetőségek és igények elté­rése. A próbálkozások sokfé­lesége is erre mutat. Éppen a váci járás ért el jó eredmé­nyeket az intézmények társa­dalmi fenntartásában. A taná­csok, üzemiek és termelőszö­vetkezetek közös fenntartású művelődési házaiban a szemé­lyi feltételek javultak. Mód van a függetlenített főfoglal­kozású igazgatók beállítására, akik kellő idővel és energiá­val foghatják össze a kultu­rálódni, művelődni vágyókat. Sződ nem nagy községkép­pen ezért a gondjai hatványo­zottan érződnek. Fokozza a gondokat az is, hogy az igé­nyek évek óta egyre élesebben jelentkeznek. A megoldás ke­resésében most kedvező hely­zet állt elő. A község párt-, ta­nácsi és társadalmi szerveze­teinek vezetői megfontolva a lehetőségeket úgy határoztak, hogy az iskola melleit felépítik saját erőből azt az épüle­tet, amely az iskola torna- tercmigényét korszerű szinten ki tudja elégíteni. Ezenkívül otthont ad a közsé­gi sportkör teremsportjaihoz, edzéseihez, s itt a nemzetiségi pávakór vendégül láthatja a társegyütteseket, s így ök is szereplési lehetőségekhez jut­hatnak. Az épület színpada pe­dig a Déryné színház fogadá­sát is lehetővé teszi. Ilyen igé­nyek mellett a tervezett műve­lődési ház soha nem lesz üres, így a ráfordított anyagi erő a nemzedékek nevelésében, mű­velődésében kamatozik. Nyomozás az éterben ben került sor a klubkönyvtár kialakítására is, létrehozták a szabadpolcos könyvkölcsön- zést, és 11 ezer forintot for­dítottak új kiadványok be­szerzésére. Felújították a sporttelepet és megélénkült a sportélet. Megköszönte a lakosság áldozatvállalását, amely nélkül kitűzött feladatai­kat nem tudták volna tel­jesíteni, ez különösen a társadalmi munkára vo­natkozik, mert abban a község apraja-nagyja részt vett. Különösen a KISZ-esek mun­káját emelte ki, az ő vállalá­saik, példamutatásuk átragadt a többiekre is. Jövő évi terveik között szerepel egy új óvoda építése, melyre 1 millió forintos állami támoga­tást helyeztek kilátásba. Itt is nagymértékű társadal­mi munkára számítanak nem­csak a lakosság, hanem a ter­melőszövetkezet és az erdé­szet részéről is. Szükséges a Fő tér rendezése is. A csapa­dékelvezetést kell megoldani és parkosítani, annál. is in­kább, mert a községet télen- nyáron sok ’turista keresi fel. Tervbe vették a község­ben hétvégi telkek par­cellázását is. A Dunakanyar viszonylagos telítettsége után az érdeklő­dés már erre a területre is irányul. A népes hallgatóság közül sokan hozzászóltak az elhang­zottakhoz. ’ Valamennyien egyetértettek a fejlesztés szük­ségességével. Jelen volt a já­rási hivataltól Mosonyi Fe­renc műszaki előadó is, aki ismertette a község távlati fejlesztési terveit és megígér­te, hogy az útjavítási munkák mielőbbi folytatása érdekében felveszi a kapcsolatot a KPM illetékes szerveivel. Gazsi János Pf. 32. Fiatalok és úttörők a göd-felsői Ady-klubban Követendő kezdeményezés a KISZ részéről, hogy rendsze­resen patronálja a Göd I. sz. iskola úttörőcsapatát. Azonkívül, hogy a rajvezetői beosztást vállalva munkájuk, kai segítik az úttörőmozgalom sikerét, eredményességét, szer­vezik az úttörők kiubdélután- ját, a Petőfi-ünnepségsorozat megszervezését. Havonként egyszer a rajvezető nevelőkkel és úttörővezetőkkel megterve­zik a rajfoglalkozások felada­tait, s jelenleg kidolgozták a téli szünet úttörő-foglalkozá­sainak tervét. Az úttörők szívesen veszik a KISZ-esek segítségét, s jól is érzik magukat az általuk szervezett rendezvényeken. A két ifjúsági szervezet ilyenfajta közeledése elősegíti a 8. osztályosok átlépését a KISZ-be. Megismerik előre a KÍSZ-szervezet fontosságát. Az Ady-klubban legutóbb az egyes rajoknak * külön-külön szervezett klubnapot a KISZ. A barátságos, meleg hangula­tot emelte, hogy a fiatalok fel­díszített teremmel, terített asz­tallal várták az úttörőket. A rendezvényre az úttörő- mozgalomban dolgozó pedagó­gusokat, és az iskola vezetését is meghívták. Szívesen segítették a szülői munkaközösség tagjai is a klubnap sikerét. A KISZ- és az úttörőfiatalok együttes, kulturált, színvona las megmozdulásait mindany nyian örömmel vesszük, s sze­retnénk, ha a jövőben számos újfajta módját találnánk meg annak, hogy hogyan lehet és kell a két szervezetnek egy' máson segítve eredményesen működni. Angyal Lukácsné rajvezető VÁC Ösztöndíjak A téli szünet kezdete előtt kiosztották a váci Géza király téri Gimnázium és Szakközép- iskola rászoruló diákjainak a íólévi ösztöndíjakat. Egy-egy tanuló — tanulmányi átlaga és szociális helyzete figyelembe­vételével — 200-tól 450 forin­tig kapott juttatást. A gimna­zisták számára 51 ezer, az egészségügyi tagozatosok részé­re 97 ezer forintot osztottak szét. Kifizettek 31 ezer forint útiköltségtérítést is. Egy régi iskola — télen Sok fővárosi és a környéken lakó tv- és rádióelőfizető pana­szán segít a Posta Rádió és Tv Műszaki Igazgatóságának za­varvizsgáló üzeme. Korszerűen felszerelt mérőkocsikkal és műszerekkel derítik fel a vételt zavaró körülményeket. Eddig idén 5849 bejelentést vizsgáltak meg, s az esetek nagy részé­ben orvosolták a vételt zavaró panaszokat. A zavarfelderítők Pest megyére is kiterjesztik tevékenységüket. A MAI ISKOLÄSGYEREK el sem tudja képzelni, hogy milyen nehéz körülmények kö­zött tanultunk mi valaha. Kü­lönösen az alsófokú oktatás — a mai általános — terén vol­tak mostoha állapotok. Leg­több iskolában egy teremben . zsúfolódtunk össze, mind a hat osztály. Képzelhető az a lárma, ami ott volt! Valóságos csoda, hogy megtanultuk a be­tűvetés tudományát. Csoda, hi­szen egyetlen tanítónak a leg­jobb szándéka mellett sem volt ideje, sem ereje a hat osztály- lyal kielégítően foglalkozni. Ha az egyik osztály a betűkkel ismerkedett, egy másik társa­ság az egyszeregyet fújta ne­kikeseredve. KÜLÖNÖSEN TÉLEN él­tünk át sanyarú napokat. A sarokban bűzölgő kályha ve­gyes tüzelésű volt. Ugyanis mi hordtuk össze a belévalót, ki­ki tehetsége szerint. Volt, aki egy-egy hasáb fát hozott, ám legtöbben csak kukoricacsut­kával járulhattak elő — hi­szen otthon sem volt egyéb. Ez a szokás két évszázadon ke­resztül volt szokásban a falu­si, tanyai — de még a kisebb városi iskolákban is. HASONLÓ REND volt Vá­con is, amint ezt egy régi, 1765 telén keltezett jegyző­könyv igazolja, amiben az al­sóvárosi triviális iskola hely­zetét vizsgálják meg: „... minthogy ezen iskola mestere, kettős t. i., a kántor és sekrestyés tisztét is viszi, ha akarná is, többi foglalkozá­sa miatt, csak igen rövid ideig tartózkodik a gyermekek kö­zött, segédtanítója (praecép- tor) pedig a harangokat húz­za ... a gyermekek az iskolá­ba darabonkint kényszeríttet- nek a fát czipelni különbség nélkül, meg nem gondolva: vájjon a gyermek kicsi, az idő alkalmatlan, a sár nagy, van-e a szülőknek fájok, vagy nincs... sőt az is megtörtént, hogy mi­dőn a gyermek valamivel ki­Meglepetés Váratlan meglepetésben volt részem a minap, egyik reggelen. Vácon, a Lenin út és a Széchenyi utca sar­kán álló hirdetőoszlopon is­mét működik a villanyóra! Meglepetés? — kérdik ta­lán, mintha semmi okom nem lenne erre. Igen, mert az óra két évvel ezelőtti ha­lála óta többször sürgettük a helyreállítást, ám hasz­talan. Egyik munkatársunk jelen volt a messzire látszó időjelző tragédiájánál — amikor egy bősz gépkocsi- vezető elgázolta — nekro­lógot is írt róla. Később az illetékesek eszébe juttatta az esetet, eredménytelenül. Egyszer ugyan a Magyar Hirdető nyugalomra és tü­relemre intett bennünket anélkül, hogy határozott ígéretet tett volna kedven­cünk feltámasztására, hely­reállítására ... Ezért ért jóleső meglepe­tés most, amikor a reggeli vonathoz sietve, valami el­lenállhatatlan kényszernek engedelmeskedve — felpil­lantottam a hirdetőoszlop­ra, ahol csodák csodája, ott volt az óra. Ami ennél is hihetetlenebb: mindkét számlap egyforma időt mu­tatott, s a percmutatók egy­szerre ugrották meg a ki­szabott távolságot. Egyszó­val: pontosan jár a villany­óra! Messzire mutatja az időt, jelezvén, hogy mindennek eljön az ideje, még az óra reparálásának is. — esi — Az audiovizuális fesztiválok védelmében Válasz a Foto újságban megjelent bírálatra Körülbelül négy éve minden esztendőben Salamon Iván ír kritikát a FOTO-ban a Váci Audio Visual Fesztiválról. Cikkeinek tónusa sokszor szél­sőségesen goromba. Idézet a lap legutóbbi számából: „... van den Boom Pastorale-ja ki­egészítette a zsűri sznobságát.” (Mármint dr. Végvári Lajos kandidátus, főiskolai tanszék- vezető tanár, Csányi Miklós fiatal filmrendező, Máger Ág­nes fotóművészét.) A fenti szerző valamennyi váci vonatkozású cikke — szinte minden írása a váci fo­tóéletet érinti — elitélő, ledo­rongoló, hitelrontó. Vajon tényleg ennyire elítélendő, rossz a Dunakanyar Fotoklub munkája? Nem hisszük, hogy így len­ne, mert számtalan példa iga­zolja ennek az ellenkezőjét. A Népművelési Intézet az elmúlt hetekben háromszor kérte fel a klubot, illetve Kocsis Ivánt, az AV-fesztiválok rendezőjét diaporáma-bemutatók tartá­sára. A Die Fotografie című NDK szakfolyóirat Wemer Wurst tollából nemrégen két oldalon méltatta az 1972-es vá­ci fesztivált. A szerző, az NDK hivatalos küldötteként tartóz­kodott a fesztiválon. Salamon Iván a továbbiak­ban arról ír, hogy a váci fesz­tivált „a teljes művészi-ideo- . lógiai zavarosság jellemzi”. Végvári professzornak egyik megjegyzését félremagyarázva ír Salamon a fesztivál félhiva­talosságáról. Vajon mi tesz egy fesztivált hivatalossá vagy félhivatalossá? A fesztivál minden esetben belekerült a megyei és a helyi nyári prog­ramba. Ami csökkenti a FOTO írá­sának a hitelét: írt már cikket váci tárlatól úgy, hogy nem is látta a kiállítást, csupán annak egy-két — újságban megjelent — fotóját. A városi tanács plakettjének átadásáról ír — noha a tanács nem osztott ki plakettdíjat. Mi is nemegyszer bírálunk, a Dunakanyar Fotoklub is bír­ja a jogos kritikát. S. I. cikkei nem szolgálják egy születőben levő műfaj, a diaporáma el­terjesztését s bizalmatlanságot keltenek a fesztivált támoga­tó szervekben. Az AV-fesztiválok a váci nyári programok elismert nemzetközi rendezvényévé váltak. Ezért emeltünk szót a védelmében. * Papp Rezső srosiT A dunakeszi kéziiabdások az ötödik helyen A Dunaiteszi Vasutas NB I B-hen szereplő férfi kézi­labdacsapata tavaly ősszel a kilencedik, most pedig az ötö­dik helyet szerezte meg. A Vas. utas április 8-án, a Miskolci Bányász csapata ellen kezdett és 29:25 arányban győztek a hazai közönség előtt. A máso­dik fordulóban 25:ll-re győz­tek Diósgyőr ellen, majd egy hétre rá Szeged ellen 16:14-re. A jó rajt a bajnoki tabella el­ső helyére vitte őket. Ezután I szinte felváltva nyertek és I vesztettek, de hazai pályán nem kaptak ki és hűséges sebb hasábot czipelt az iskolá­ba, ugyanazon darab fát nya­kába akasztotta, s ezt a sze­gény szülői szégyenére és za­varára addig kellett állva tar­tania, míg az iskolamesternek tetszett... ezen triviális isko­lában igen nagy a sanyarú- ság, panaszkodnak az embe­rek, hogy rajtok az iskolames­ter szokatlan zsarolásokat te- szen...” » ILYEN VOLT egy régi isko­la Vácon. Nagyon sokáig tar­tott ez az állapot, míg a tudás koldushajlékai, myiden nyo­morúságukkal együtt — eltűn­tek. A két világháború közötti időszakban számolták fel ' az elmaradottságot, ám igazán csak az utolsó húsz évben tet­tünk meg minden lehetőt a gyermekek tanulása érdeké­ben. Nagy áldozatok árán, mi­vel évszázados mulasztást kel­lett pótolni. A régi iskolákat csak a visz- szaemlékezés nosztalgiája szé. pítheti meg, de a valóság so­ha. Cs. L. 4—500 néző biztatása mellett jó tavaszi szereplést zártak. A vezető Győr mögött egy pont­tal lemaradva 3. helyen végez­tek. Az őszi szereplést nagy vá­rakozás előzte meg, tudja-e tartani ezt a jó helyezésit a Vasutas? A megyei NB I B rangadón Csömört 19:17-re le­győzték, de ezután hideg zu­hanyként érte a szurkolókat a pécsi 21:5-ös vereség. A sok sérülés gátolta az együttest a jó szereplésben Szeptember 18-tól a nyolc fordulóban négy pontot szereztek. A csapat azzal a céllal in­dult, hogy a középmezőnyben végez, bár a tavaszi rajt sok­kal többel biztatott, de több sérülés és Mátó kapus kiválá­sa akadályozta a csapatot, így érték el az ötödik helyet. Mégis győztek! A tizenkét csapat közül a sportszerüségi versenyben elsők (!) lettek. A játékosok: Mátó, Gákovics, Tóth, Szabó I., Szabó M., Szé- nási, Vajkonyi, Czipó, Zsiga, Kovács. Molnár, Kuthán, Fá­bián, Pákozdi. A csapat gólkirálya Szabó István lett. (s. 1.) — Hol telelnek a vizslák? A fóti állatpienhelyen több rövid szőrű kutya is van, közöttük két magyar vizsla. Áttelel tét ésük megoldhatat­lan gondot okoz, hacsak az állatbarátok minél előbb nem fogadják örökbe a fázé­kony ebeket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom