Pest Megyi Hírlap, 1972. december (16. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-17 / 297. szám

8

1972. DECEMBER 17., VASÄRNAP

fii EC b

áéíp

? JJSSSSSSSSS////SSSSSSSS/SSSSSSSSSSSS///SSSSSSSSSS/SSSSSfSSS//S/SSSSSSS//SSSSSJSSSSSf////SSSSJSSSS/SSS/SSSSS////JSSSS/SSS/SSSSS//SSS'/

Játszani ünnep

sz úgynevezett kabuki-játék- nak, megismerése nekünk, színészeknek legalább olyan izgalmas élményt jelent, mint a közönségnek.

— A Csusingura bemutatója után sokan elhűlve mesélték, hogy az előadás egyik jelenetében fején állva beszélget partnereivel. Nem a legideálisabb póz színész számára ...

— Ez igaz, a látvány szokatlan a nézőknek, a színészekről nem is szólva. Nekem szerencsém volt, hogy sokat és rendszeresen sportoltam, így nem jelentett problémát ennek a „feladatnak” a megoldása.

— Most is sportol?

— Rendszeresen már nem. De mozgásigényem változatlan, s ezt most a telkemen élem ki. Büszke vagyok arra, hogy magam kaszálom a kertet.

— Sokat szinkronizál. Szereti ezt a műfajt?

— Nagyon. Jó színészekkel a vetítőben találkozni Igazán élmény. Ilyen volt a Hamlet televíziós változata, amelynek szinkronizálása során, úgy éreztem, eljátszottam Hamletet. És gyönyörűséggel éltem át Odüsszeusz kalandjait a

Rigóhölgy

'x-rsssssssssssssssssssssssssssssssssssssjssssssssssssssssssssssssss/sssssssssssjsssssssss S

s 8

$ §

I SAINT SÁNDOR:

Egyszer egy

Szemed:

szemem.

Kezed:

kezem.

Hangod patak-friss-csepp csobog. Lábad fürge szél-ujj, s kopog ablakom csillám-üvegén.

Szeretni beeresztlek én.

!

Szánthó Imre rajza

Lila-fehér begóniák

!

L SARGORODSZKIE: |

s

Elmélet és gyakorlat

A

z iskolában általában úgy tanultam, mint a többiek. Az igaz, hogy j egy kicsit rendetlei nebb voltam a többieknél.

; Hol a széket törtem össze | magam alatt, hol az ablakot : fociztam vagy csúzliztam be : készakarva.

: — Fiacskáim! — szól a ta! námő szigorúan. — Ki törte : be az ablakot az osztályban ?

! Mindenki hallgat. Még a ! légyzúgást is hallani lehetne.

! Erre felállók és hangosan ■ mondom: i — Én!

i Gondoltam is nyomban: no ; most aztán mi lesz ebből ?!

! És valamennyien azt gon- ! dolták: „No most aztán mi ! lesz vele?”

j

: A tanárnő rámnéz gyöngé- : den és dicsér: — Nagyszerű : emberke vagy, Nyikityin. Van ! bátorságod vállalni lettedért ! a következményeket... És ! ezzel az ügy el is intéződött.

! A fizikai előadóteremben j valahogy összetört néhány kí- ; sérleti eszköz. A tanárnő kér- ! di kellő szigorral:

— Ki törte össze a kísérleti eszközöket?

Mindenki mély hallgatásba burkolódzott. A szemek az áramerrősségmérőre szege- ződtek. Én felállók és eléggé merészen vállalom:

— Én.

És rögtön meg is, bántam, mert arra gondoltán, hogy most aztán lesz nemulass!

És a többiek azt gondolták: No, az áramerősségmérőért m’ost aztán ellátják a baját! A tanárnő azonban becézően végigmér, így szól:

— Rendes fickó vagy, Nyikityin. Van bátorságod vállalni tettedért a következményeket. — És ezzel az ügy le is zárult.

Később aztán a tornateremben elfűrészeltem a ló lábait, meg a gyűrűt.

Bitskey Tibort költők vezeti ték a színház felé.

Még nem gondolt arra, hogy színész lesz, de, ha az iskolában olyan verset tanultak, amelyben felismerte saját érzéseit, gondolatait, kívülről megtanulta a verset. Csodálatosnak tartotta, hogy a költők tiszta, szép szavakba tudják sűríteni a világ ezer bonyolult dolgát. Biztonságot is jelentenek a megfogalmazott mondatok, ebben azóta is hisz. Szívesen vállalkozik versmondásra. Az előadóiművésznek — mondja — nem nyújt védelmet a „játék” feloldó tudata. Szembe kell néznie a közönséggel, vállalnia kell a puszta szavaknak kijáró esetleges közönyt, és nem lehet meghatódni a megértett gondolatok visz- szasugárzó fényétől. Ám a pódiumművészet feszültségét, csendes örömét semmivel nem lehet összehasonlítani.

Első kiugró színpadi sikere is verses drámához fűződik. Illés Endre és Vas István Trisztánja eddigi pályafutásának legmaradandóbb élménye. Nemcsak a hős már-már földön túli tisztaságának szépség geit őrzi, hanem a nagyszerű tanár és rendező, Gellert Endre emlékét is. A próbák során — emlékezik — egyszerre érezte magát száimyalóan szabadnak és bilincsbe kötöttnek. Gellert Endre soha nem adott instrukciót részletmegoldásra, mindig az egészet láttatta, és csodálatos módon, a színészek mindig megtalálták az egyetlen jó megoldást.-— Mi szükséges a jó színészi közérzet megteremtéséhez?

— Bizalom. Ez a színész számára azt jelenti, hogy nem bábuként irányítják, hanem egyenrangú alkotótársként bevonják az előadás egészébe.

— Romantikus és modem hősök sorát játszotta $ színpadon, filmen, televí- $ zíóban. Ezek közül, nem 5 mint színész, hanem, mint $ magánember, kit érzett ön- 5 magához legközelebb álló- \ ivak? \

— Talán a Dosztojevszkij 5

Karamazov testvérek című re- $ gényéből írt színpadi változat 5 Dimitrijét említeném. Oben- 5 ne végletesen keverednek na- 5 gyón jó és nagyon rossz tulaj-! donságok. Ezért olyan mégha-! tóan emberi. Ugyanezért az ! összetett ábrázolásért szere- $ tem annyira Miller drámáinak $ hőseit is. mindenekelőtt Proc-S tort, a Sálami boszorkányok- $ ban. $

— Szívesebben játszik \ modern hősöket, mint ro-i mantikusokat?

— Ezt nem mondanám. A; romantikus hősök abszolút, te- s hát nem létező jóságukkal,; ugyanúgy példát adhatnak, 5 mint az összetettebben megírt j színpadi figurák. Őket élj át-! szani egyet jelent azzal, mint! felkelteni a vágyat az embe- j refcben a tisztaság iránt, a jó- 5 ra való törekvésre. Színész! számára pédig nincs annál! szebb feladat.

— Az utóbbi időben mi-! lyen szerepek eljátszása je-! lentett élményt?

— A körszínhá-beld vendég-: szereplésemet említeném. Ka-i zimir Károllyal remek össz-i hangban dolgozunk évek óta.: Jelenleg is játszom a Tháliai Színházban vendégként. aCsu-i singura egyik főszerepét alaki-; tóm. Ennek a tőlünk oly távo-l 11, idegen, japán színháznak,

Lomha és kövér esőcseppektől ólomszínű délután ereszkedett sátorszerűen a házak fölé, amikor megpillantotta a tóparti üdülőváros takaros állomását. Két közepes, kockáshuzatú bőröndöt cipelt, kitömve a nyaralás alatt használt ruhákkal, vacakságokkal, esti sétákon hordott pulóverekkel, táskarádióval, határidőnapló nagyságú magnetofonnal, gumipapuccsal, levélpapírral, manikűrkészlettel, folyóiratokkal, gondosan elzárt és becsomagolt napolajos üveggel, néhány könyvvel és egy tudományos értekezéssel az indiánok történetéről, valamint néhány fényképpel, amelyeket hölgyismerőseitől alkalmilag kapott a nyaralás néhány elmerült és elkerülhetetlen pillanatában. A bőröndök nem tartalmaztak ennél jellegzetesebb holmikat és ezek is csak példák arra, hogy a fel nem soroltaknak sincs több jelentőségük.

így aztán a bőröndök nem voltak súlyosak, sem különösebben alkalmatlanok a cipe- lésre, de azért vinni kellett őket, ha velük együtt akart ! megérkezni a kisváros alafelé, miközben a tóparton fáradhatatlanul táncolt a magnózene.

Már reggel összecsomagolt, közvetlenül azelőtt, hogy a kutyabarátok megsétáltatták négylábúikat, s mielőtt még az égboltot elborították volna a délutánra vattaszerűen felpuf- fadt esőfelhők. Érthető, hogy így lassan múlt az idő, már tizenegykof megebédelt, s mire elindult a kora délutáni órában, meg is éhezett. Az állomáshoz. az alig háromszáz méternyi útra gyalog indult, kezében a két kockás bőrönddel. Még a távolság negyede sem maradt mögötte, amikor úgy tűnt, hogy ez az út máris

barna faoszlopaival, lila-fehér begóniáival, amelyek az épület előtti kis téren is egymást gyönyörködtetve virultak. A peron kőkockáira lerakta a két bőröndöt, aztán az állomás órájához igazította sajátját, kissé meglepődött, mert soha nem késő karórája most öt perccel kevesebbet mutatott a hivatalos időnél. Még így is volt legalább negyedórája a gyors érkezéséig, jegyét már előző nap megváltotta, nem maradt- tehát más teendője, minthogv álljon a két bőrönd mögött és unatkozva várjon a vonatra.

Egy pillanatig valamin elgondolkozott, de ez oly hosz- szúnak tűnt, hogy szerinte a

negyedórának már le kellett volna telnie. Arra gondolt, bogy jobban szét kellene néznie, hátha a vonat már megérkezett, de aztán lemondott erről. Csak állt ott és várakozott, mint egy gyanútlan utas, lábait cserélgetve, a bőröndjeire pillantva, orrát néha elfordítva, mert időnként megcsapta a minden állomáson terjengő fém-, hulladék- és olajszag. Zavara és eltűnése az időben alig jelentett számára többet, mint egy lány elvesztése, akit már nem is akart látni, vagy egy óvatos víz alá merülés az éppen elhagyott tó langyos vízének közepén. Akárcsak ott, itt is az volt az érzése, hogy kár kiemelkedni ebből az alig érezhető közegből, amelynek paplanszerű otthonszaga . oly barátságosan burkolta be, mint az álom küszöbén az ágymeleg. Néhány biztató pillantást vetett az oszlopok tövében viruló lila-fehér begóniákra, aztán mosolya valahogy állandósult, de csak szemének ráncai körül. Már nem is figyelt az időre, úgyis meghallja majd a vonat dübörgését, a lassan múló idő játékát arcvonásain. így tűnődött még meghatározatlan percekig, amikor egyszercsak felmorajlott a befutó vonat és körülötte megmozdult a néhány utas, aki szintén erre várt. Ö azonban mozdulatlan maradt. A már induló vonat lépcsőjén álló figyelmes kalauz csodálkozva nézett rá,

de aztán őt is elrántotta a gyorsan növekvő sebesség.

Nem sajnálta, hogy állva maradt a peronon, csupán arra gondolt, hogy a nyári csúcsforgalomban húszpercenként érkeznek a vonatok és a következővel is pontosan oda ér, ahová az első délutáni gyorssal. De még arra • sem vette a fáradtságot, hogy az indító tárcsával mellette elhaladó piros sapkás vasúti tiszttől megkérdezze a következő vonat érkezését. A két bőröndöt még szorosabban maga mellé tette, hogy csomagjai kéznél legyenek az alkalmas pillanatban. Aztán ugyanígy, mint eddig, várta a következő vonat érkezésének pillanatát. Már nem is gondolt arra, hogy miért is maradt le arról a másik vonatról, amire egyébként semmi elfogadható oka nem volt. Ennek ellenére furcsa hangulata támadt, méghozzá az, hogy jól érzi magát.

Az állomás közben szokásos hétköznapi életét bonyolította, az utasok jöttek-mentek, majd újabbak érkeztek, egy sportsapkás lány szatyorral, egy öreg, vézna hordár aikta- táskányi csomaggal rögyado- zott, falusi asszonyok széles csípőin bő, fekete szoknyák harangoztak, két gyereklány vonult friss, fehér öltözékben, mintha iskolai évnyitóra indulnának.

Mindez oly természetesen hatott rá, mintha mindig ebben a hangulatban élne. Nem

valószerűtlenül hosszú. Szívesen taxit fogadott volna, de ebben az órában a kisváros taxisofőrjei még déli pihenőjüket tartották. Anélkül, hogy megállt volna, a folyamatos gyaloglás és a könnyed cipe- lés ellenére, az a látszat alakult ki, hogy az állomás épülete egyre messzebb kerül és körvonalai szinte elmosódnak a nyárdélutáni szürkeségben.

Mégis, egyszerre csak ott termett az állomás, sárgán,

csony, lila-fehér begóniákkal szegélyezett állomására.

Minthogy egyedül nyaralt, az állomáson nem kívánt búcsúzni senkitől. Akiktől el akart köszönni, már megtette, még előző este, amikor az esőnek híre sem volt, vagy az előző napokban, amikor igazán nem lehetett panasz az időjárásra, a nap példásan sütött és a víz álmosan kék, rengő tükrén csalk alig hallható hullámok lopakodtak a part

Szoríts magadhoz,

mikor nevűkön ritkán szólított falvakban homokot taposol, és eső csőre kopog jegyzetfüzeted fedelén, mikor a kölcsöngép villogó teste rafinált párával andalít, és engedelmesen siklik kerekén, mintha ártatlan volna keserűséged lassú áradásában, akár a barbárság vagy a koránkelés, mikor könyvből rakott váradba vonulsz vissza, nem a hadvezérek higgadtságával, nem a vesztesek fejetlen rohanásával,

hanem a legtisztelendőbb társaság estélyre hívó kártyájával a zsebedben, elfogódottan, töprenkedőn, mikor késve, görcsösen, kiáltás készül benned, kétszeres csoda, hímben túlhordott ivadék, mellőzés nyirkában, irigység vonta karámban, évmilliók mélységéből előtört, poshadt szándékok emberségedbe taposó elefántlábától zúzottan is, szoríts

magadhoz,

csak meg ne fojts.

Fohász

JÓZSA TERÉZ:

nagyszerű Bekim Fehmiuval i együtt

— Elégedettnek érzi ma- \ gát? \

— Igen. Ebben most ,egy ki- i csát a körülmények is segíte- i nek. Nem vagyok agyonhaj- i szólva, így azokat a napokat, ; amelyeken játszom, ünnep- j nek érzem. Beszélgetésünk | elején kérdezte, mi szükséges i a jó színészi közérzethez? Töb- | bek között ez is. Ne fárasztó \ kötelesség legyen az esti elő- j adás, hanem örömöt adó, szép j szertartás. Csak így válhat a-; színház a közönség számára is j minden alkalommal ünneppé. \

László Ilona i

— Ki követte el ezt a vandalizmust? — kérdezte szigorúan a testnevelő tanár.

Az egész osztály a falakhoz rohant-és elbújt a birkózószőnyegek mögé. Én meg a kötél legtetejéről büszkén lekiáltottam neki:

— Hát én! Ki lehetett volna más?

ök ott lapítottak valameny- nyien a birkózószőnyeg védelmében, én meg arra gondoltam: „No, most aztán mi lesz?” De azonnal elhessegettem magamtól a félős gondolatokat és már tudtam is: „Nem lehet komoly baj. Az egész nem ér egy fügét...”

És okfejtésem helyesnek bizonyult. A tanár szégyenlősen lesütötte a szemét, és meleg hangon kelt védelmemre:

— Nagyszerű kölyök vagy, , Nyikityin. Bátran vállalni ^ merted tetteid következmé- |nyeit!

^ Közben elvégeztem az isko- & lát. Kikerültem az életbe.

^ Életbeli pályafutásom pe- ^ dig azzal kezdődött, hogy ^ egy üzletben betörtem a ki- | rakat üvegét. Rá is ment az I első fizetésem. Pénz nélkül 5; meg élni igen nehéz. Főként, ^ ha az ember még meg is ^ szomjazik egy kis finom borra. ^ Ezért határoztam el, hogy va- ^ lamelyik kirakatból szerzek. ^ Fogtam is egy üres üveget és ^ zsupsz, a kirakat kellős köze- ^ pébe vágtam! A szilánkok csak ^ úgy röpdöstek. össze is gyűlt ^ egy egész sereg bámészkodó. | — Ki törte be? — kérdi a

| szolgálatos rendőr.

^ A tömeg azonnal oszlásnak ^ indult. De én megállítottam. ^ De meg ám! Magabiztosan és ^ nyugodtan kisétálok az em- ^ bergyűrű közepéből és be- ^ dobom:

| — Tessék! Én voltam! Én

^ törtem be!

^ Azt gondoltam, a rendőr $ azonnal üvölteni fog.

^ Tévedtem. Csendesen ennyit ^ mondott:

^ — Kérem, kövessen.

^ Elmentünk. Együtt. Ám ^ visszafelé már egyedül jöt- ^ tem. De csak egy fél hónap ^ múlva

^ Hát igen. Ilyen az élet!

^ Öriási a szakadék az elmé- ^ let — az iskola — és a gya- $ korlat, a nagybetűs Élet kö- ^ zött.

Fordította: Sigér Imre