Pest Megyi Hírlap, 1972. december (16. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-01 / 283. szám

tl Li. IH taii*í«p 1972. DECEMBER 1., PÉNTEK Magyar—szovjet barálsá^i nagygyűlés Csepelen Kádár János: A szovjet párt- és kormányküldöttség látogatása, testvéri együttműködésünk újabb fontos állomása — Mindnyájan átérezzük az esemény különleges fontossá­gát, amikor most, itt Csepelen, a magyar munkásmozgalom fellegvárában körünkben üd­vözölhetjük nagy szövetsége­sünk, a testvéri szovjet nép ki­váló képviselőit — kezdte be­szédét Kádár János, majd a magyar kommunisták, a szo­cialista társadalmat építő ma­gyar nép nevében, őszinte tisztelettel és szeretettel kö­szöntötte Brezsnyev elvtár­sat, a nemzetközi kommunis­ta mozgalom, a béke ügyének kiemelkedő és fáradhatatlan harcosát, a magyar nép igaz barátját, valamint a szovjet küldöttség minden egyes tag­ját. Köszöntötte a magyar— szovjet barátságnak szentelt nagygyűlésünk minden részt­vevőjét, fővárosunk, Budapest, Csepel dolgozóinak képviselőit. A kongresszus irányvonala kiállta az idő pr Az e napokban folytatott tárgyalásokról szólva kijelen­tette, hogy azokat az interna­cionalizmus, az őszinte barát­ság szelleme hatja át. — Megbeszéléseinken érin­tettük — mondotta — a két­oldalú kapcsolataink és közös nemzetközi harcunk összes lé­nyeges kérdését. Mély megelé­gedéssel szólhatunk itt a nagy­gyűlés, az ország nyilvánossá­ga előtt arról, hogy az összes megtárgyalt kérdésben, ezúttal is teljes nézetazonosság volt közöttünk, tárgyalásaink rend­kívül hasznosak és eredménye­sek voltak. Túlzás nélkül mondhatom, hogy Brezsnyev elvtárs, szovjet barátaink mos­tani látogatása a magyar— szovjet barátság és testvéri együttműködés újabb, fontos állomása. Őszinte köszönetét mondunk szovjet barátaink­nak, hogy nagy hazai munká­juk és a zajló nemzetközi élet számtalan, elkötelezettsége kö­zepette is időt szakítottak és meghívásunkat elfogadva, el­jöttek hozzánk. A kialakult gyakorlatnak megfelelően, megbeszéléseinken tájékoztat­tuk szovjet elvtársainkat belső helyzetünkről, az eredmények­ről, a még megoldásra váró feladatokról is. Megkönnyítette számunkra ezt, hogy pártunk Központi Bizottsága éppen két héttel ezelőtt értékelted a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusa óta végzett munkát. A Központi Bizottság joggal állapította meg, hogy a kongresszus irányvonala kiáll­ta az idő és a gyakorlat próbá­ját, az elmúlt két év alatt nagy eredmények születtek a szocialista társadalom építésé­nek minden területén. — A döntő mindenekelőtt az, hogy párttagságunk, társadal­munk összes pozitív erői egy­hangúlag elfogadták, maguké­nak vallják és tettekkel támo­gatják a X. kongresszus irány­vonalát, a szocializmus építé­sének programját. Az ország belpolitikai hely­zetéről kijelentette, hogy tár­sadalmunk a kongresszus által megjelölt irányba fejlődik. Belpolitikai törekvéseink kö­zéppontjában olyan szövetségi politika megvalósítása áll, amely a munkásosztály vezető szerepének szilárd és fokozódó érvényesülése mellett lehetővé teszi, hogy a szocialista társa­dalom teljes felépítése valóban az egész nép, az e célért tö­mörülő és összeforrott nemzet alkotása legyen. A népgazdaság stabilitásának — Pártunk és kormányunk alapvető feladatnak tekinti — a végzett munka eredményei­vel összhangban és a szociá­lis igazságosságnak megfele­lően — a dolgozók életszín­vonalának rendszeres emelé­sét, ami a szocializmus alap­vető ismérve és követelménye. A lakosság életkörülményei általános gazdasági fejlődé­sünknek megfelelően javul­nak. Most döntés született ar­ra, hogy 1973-ban az állami ipar és az állami kivitelező építőipar munkásainak kerese­te külön, egyszeri béremelés­sel, a dolgozók általános ke­resetnövekedésénél jobban emelkedjék. — Népgazdaságunk stabili­tásának és fejlesétésének leg­fontosabb külső tényezője a szocialista országokkal min­denekelőtt a Szovjetunióval való szoros gazdasági együtt­működés. Jövendő gazdasági fejlődésünk biztos alapja, hogy legnagyobb partnerünk­kel, a Szovjetunióval bonyolí­tott áruforgalmunk jelentős része a különböző áruszállítási, kooperáció- és szakosítási megállapodásokkal már ma 10—20 évre előre megalapo­zott. Meggyőződésünk, hogy jó irányban haladunk, általá­nos szocialista céljainkat szol­gáljuk azzal, hogy tovább erő­sítjük népgazdaságaink köl­csönösen előnyös kapcsolatait. A tömegekre támaszkodva A párt Központi Bizottsága november 14—15-i ülésének állásfoglalása az eredmények mellett feltárta a problémá­kat is, és határozatokat ho­zott azok megoldására. A ha­tározat megfelelően foglalko­zik a pártmunka, a társadalom tevékenységének minden fő kérdésével. Feladataink közis­mertek: még következeteseb­ben kell megvalósítanunk a X. kongresszus iránymutató határozatait, bel- és külpoli­tikai irányvonalunkat, gazda­ságpolitikánkat és ideológiai feladatainkat. Nagyobb fokú állami és állampolgári fegye­lem megteremtésére van szük­ség, még nagyobb figyelmet kell fordítani a munkásosz­tály, a parasztság, az értelmi­ség, általában a dolgozó nép helyzetének alakulására, s a pártnak a tömegekre támasz­kodva, azokkal még jobban összeforrva kell harcolnia szo­cialista céljainkért. Minden szükséges feltétel megvan ahhoz, hogy szocialis­ta fejlődésünk vonala a jövő­ben is töretlenül felfelé ívelő legyen. Ezirányú munkánk­ban a kommunisták cselekvő közreműködésére, a vezetők fokozottabb felelősségvállalá­sára és a munkásosztály, az egész dolgozó nép helytállá­sára, a szocializmus iránti odaadására építünk. — Hazánkban mindenki bi­zonyos lehet abban, hogy kö­zös munkával, a X. kongresz- szús határozatainak követke­zetesebb végrehajtásával nagy lépést teszünk előre a szocia­lista társadalom magasabb szintű építésének útján. Biz­tosíthatjuk szovjet barátain­kat, nemzetközi osztálytestvé­reinket, a Magyar Népköztár­saság minden barátját, hogy a magyar nép öntudatosan és eredményesen dolgozik, ren­dületlenül halad előre, és megvalósítja célját, a szocia­lista társadalom teljes fel­építését. szocialista országgal. Nincs sem külső, sem belső erő, ár­mány, vagy intrika, amely ké­pes lenne pártunkat, országun­kat, népünket erről az útról letéríteni. Az emberség életének minden jelentős kérdésében... 3i2 ál kér­Politikánk sarkala a magyar—szovjet alapja — Népgazdaságunk a ne­gyedik ötéves terv céljaival összhangban fejlődik. Az ipar bruttó termelése 1972-ben több mint 6 százalékkal nö­vekszik, és a növekedés teljes* egészében a termelékenység emelkedéséből származik. A mezőgazdaság termelése a kedvezőtlen időjárás ellenére mintegy 4 százalékkal megha­ladja a múlt évit. A lakosság egy főre eső reáljövedelme 4.2 százalékkal, az egy kere­sőre jutó reálbér 2,4 százalék­ai emelkedik. — A szocializmust építő magyar népnek a munkában, a harcban nagy erőt ad annak tudata, hogy hű barátként mindig és minden körülmé­nyek között vele van a nagy szovjet nép, a Szovjetunió. Népünk ismeri azt az áldozat- készséget, hősiességet, amellyel a Szovjetunió népei Lenin pártjának vezetésével győze­lemre vitték az emberiség tör­ténetében új fejezetet nyitó Nagy Októberi Szocialista Forradalmat, és megvédték an­nak vívmányait. Ismerjük azt a példátlan odaadást és ren- díthetetlenséget, amelyet a szovjet nép a világ első mun­kás-paraszt államának fennál­lása óta munkában és harc­ban, háborúban és békében, mindenkor tanúsított, és tanú­sít ma is az emberiség re­ménysége, a szocializmus és a béke védelmében. — A magyar kommunisták, a magyar nép élénk figyelem­mel követi és ismeri a szovjet nép munkáját, sokszor hallat­lan nehézségeket leküzdő erő­feszítéseit. Tudjuk, hogy a szovjet nép híven követve le­nini élcsapatát, teljes egység­be forrva dolgozik a Szovjet­unió Kommunista Pártja XXIV. kongresszusa lelkesítő határozatainak végrehajtásán, a IX. ötéves terv gigászi fel­adatainak megoldásán, s kom­munista építő munkája hatal­mas eredményeket hozott. A szovjet állam az SZKP XXIV. kongresszusának általános el­ismerést nyert békeprogram­ja megvalósításáért dolgozva nagy külpolitikai sikereket ért el. A magyar kommunisták, a magyar nép üdvözli ezeket az eredményeket, és szívből újabb sikereket kíván szovjet testvé­reinknek. Tisztelt nagygyűlés! Pártunk és kormányunk po­litikájának mindig sarkalatos pontja volt és marad a Szov­jetunió iránti elvi, internacio­nalista viszony, a szolidaritás, a magyar—szovjet barátság. A magyar—szovjet barát­ság, a Szovjetunióval való együttműködés az elmúlt évti­zedekben a legfőbb segítő volt az egész magyar nép javát, kö­zös érdekét szolgáló minden­napi munkában. Megemlítet­te az együttműködés fontosabb számadatait, kijelentve: Kap­csolataink erősítése, szélesítése és fejlesztése a Szovjetunióval az élet minden területén né­pünk életbe vágó érdélre és jö­vőjének záloga. — 1917. november 7-e óta új, világos politikai jelzőrend­szer működik az egész vilá­gon; s ez a Szovjetunióhoz va­ló visEony — mondotta a to­vábbiakban. — A Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom győzelme óta Magyarországon ugyanúgy, mint az egész vilá­gon. aki a kapitalista rend­szer, az imperializmus híve, az a Szovjetunióval szemben áll, aki a munkásosztály fel­szabadításának, a szocializ­musnak, a népek szabadságá­nak híve, az a Szovjetunió mellett áll, azzal szimpatizál. — A magyar munkásosztály, népünk a szocializmus eszmé­jének igaz híve. Ezért a törté­nelmi és érzelmi okokon túl, elvi meggyőződésből híve és építője a magyar—szovjet ba­rátságnak. Az imperialisták, a makacs reakciósok, és szekér­tolóik vegyes csapata sokszor és sokat foglalkozik a Magyar Népköztársaság és a Stzovjet- unió viszonyával; barátságunk láthatóan nem tetszik nekik, mindenképpen szeretnék be­árnyékolni, s ha lehet, lazíta­ni rajta valamit. Ez, ha tud­juk, nem baj, s valahogy a harc velejárója. A fontos az, hogy pártjaink, országaink, nél peink viszonya, együttműkö­dése jó, a szovjet—magyar ba­rátság szilárd, szocialista el­veink, érdekeink és céljaink közösségén alapa’ik, megbont­hatatlan, és a jövőben még erősebb lesz. — A magyar—szovjet ba­rátsággal összhangban és attól el nem választhatóan fejleszt­jük és erősítjük barátságun­kat és együttműködésünket a Varsói Szerződés és a Kölcsö­nös Gazdasági Segítség Taná­csa tagországaival és minden Beszélt a Központi B/zottság első tátikára külipolitilk« désskrői is. Á világpolitikai események azt bizonyítják — mondotta a többi között —, hogy az em­beriséget érintő egyetlen je­lentős kérdést sem lehet ma már megoldani a Szovjetunió és a szocialista országok ál­láspontjának figyelembevétele nélkül. — Közös szocialista béke- programunk megvalósításáért együtt küzdünk, de a Szovjet­unió különösen nagy erőfe­szítéseket tett és tesz ezért. A szovjet javaslatok, kezdemé­nyezések a fegyverkezési haj­sza beszüntetésére, a tömeg- pusztító fegyverek betiltására, a leszerelési világkonferencia összehívására, az együttműkö­dés szellemének erősítésére Európában és más földrésze­ken — az egész emberiség kö­zös érdekeit szolgálják. Fon­tos, világpolitikai eseménynek tekintjük az ez óv tavaszi moszkvai szovjet—amerikai csúcstalálkozót. A találkozók, a létrejött megállapodásnak je­lentősége abban van, hogy azokkal az Egy esült Államok valójában elismerte a hideghá­ború csődjét, azt, hogy a Szov­jetunióval és szövetségeseivel nem lehet az erő pozíciójából tárgyalni, hanem csak az egyen­jogúság, a békés egymás mellett élés elvei alapján. A Magyar Népköztársaság a Szovjetunió mindezen közös érdekű kezde­ményezését teljes meggyőző­déssel támogatta és támogatja. Megelégedéssel állapítjuk meg, hogy a nemzetközi 'élet­ben megerősödött egészséges folyamatok nyomán kedvező irányzatok törnek utat Euró­pában. Az elmúlt két-három évben létrejött nagy fontossá­gú magállapodásokat követően újabb jelentős események bi­zonyítják ezt. Az európai béke és biztonság kilátásai szem­pontjából is fontosnak tartjuk és üdvözöljük a két német ál­lam kapcsolatait , szabályozó alapszerződés parafálását... Értékeljük azt a tényt, hogy november 19-i nyugatnémet választások a reakciós, revan- sista erők visszaszorítását és a realista külpolitikát képviselő Brandt—Scheel koalíció jelen­tős sikerét eredményezték. Ügy véljük, hogy megjavul­tak és érlelődnek a feltételei a hazánk és a Német Szövet­ségi Köztársaság 'közötti ál­lamközi kapcsolatok rendezé­sének, így a diplomáciai kap­csolatok felvételének is. Fon­tos eseménynek tekintjük, hogy november 22-én Helsin­kiben elkezdődött az európa. biztonsági és együttműködés értekezletet előkészítő sokol dalú tanácskozás. Hazánk kez­dettől fogva részt vállalt ab ban a munkában, amelynek célja az európai béke és biz­tonság magszilárdítása. Ezér; veszünk részt a sokoldalú elő­készítő megbeszéléseken is, és mindent megteszünk azért, hogy az európai biztonsági ér­tekezlet — az európai népek kívánságának, érdiekéinek megfelelően — 1973-ihan vég­re megkezdhesse munkáját Reméljük, hogy a hosszú évek óta tartó vietnami há­ború is a végéhez közeledik. Elsősorban a vietnami nép hősi harcának, a Vietnami De­mokratikus Köztársaság kor­mánya és a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kor­mány erőfeszítéseinek ered­ményeképpen létrejött a viet­nami—amerikai megállapo­dás az agresszió felszámolá­sára. Azt várjuk az Egyesült Államok kormányától, hogy végigviszi a tanulságok levo­nását az indokínai népek el­leni agresszív háborújának kudarcából és mielőbb alá­írja és főként betartja a meg­állapodást. Vietnami testvé­reink, Indokína népei a jö­vőben is számíthatnak a ma­gyar nép szolidaritására és támogatására. — Véget kell vetni a válsá­gos helyzetnek a Közel-Kele­ten is. Nem kétséges, hogy a haladó arab államoknak jo­guk van minden rendelkezé­sükre álló eszközt igénybe venni nemzeti függetlensé- , gük megvédése és az Izrael i által elfoglalt területek fel­szabadítása érdekében. De a rendezés legreálisabb és a bé­ke érdekében álló alapját az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1967. november 22-i határo­zata képezheti, amely elő­írja az izraeli csapatok kivo­nását a megszállt arab terüle­tekről; ezért a Magyar Nép- köztársaság ennek érvénye­sítését követeli. * Vállvetve teljes egységben — A Magyar Szocialista Munkáspárt aktív részese a kommunijta és munkásmoz­galom eszmei, politikai és akcióegységének megszilárdí­tására és fokozására irányuló erőfeszítéseknek — mondotta Kádár János. — Pártunk szo­rosan együttműködik vala­mennyi marxista—leninista alapon álló testvérpárttal. Nemzetközi tevékenységünk­ben a kommunista és mun­káspártok 1969-es moszkvai tanácskozásának dokumentu­maiban lefektetett elvek vezé­relnek bennünket. Pártunk következetes harcot folytat a marxizmus—leni- nizmus tisztaságáért, határo­zottan fellép a jobb- és bal­oldali opportunista áramla­tokkal, a nacionaliznius jelen­ségeivel szemben a nemzetkö­zi kommunista és munkás- mozgalomban, kezdettől fog­va és a leghatározottabban el­ítéljük a jelenlegi kínai ve­zetés nagyhatalmi soviniszta, szovjetellenes szakadár politi­kai megnyilvánulásait, ame­lyek felmérhetetlen kárt okoznak a. szocializmus ügyé­nek, a szocialista országok és az összes antiimperialista erők egységének, és az imperialis­ták előnyére szolgálnak. Beszéde végén a KB első titkára megemlékezett a Szov­jetunió fennállásának közele­dő 50. évfordulójáról.’ Sok si­kert, minden jót kívánt a szovjet népnek s szavait nagy barátunk, szövetségesünk, a Szovjetunió és vezetője, a Szovjetunió Kommunista Párt­ja, annak Központi Bizottsá­ga, élén Leonyid Iljics Brezs- nyeV elvtárs vezetésével, va­lamint a megbonthatatlan magyar—szovjet barátság és a szocializmus, a béke élteté­sével fejezte be. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom