Pest Megyi Hírlap, 1972. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-09 / 264. szám

/ PMT hecyf.1 cJCtrlap 1972. NOVEMBER 9., CSÜTÖRTÖK Eltemették Pécsi Sándort Gyászolók ezrei állták körül szerdán a Farkasréti temető­ben Pécsi Sándor kétszeres Kossuth-díjas, kiváló művész­nek, a Madách Színház tagjá­nak ravatalát, hogy búcsút ve­gyenek a tragikus hirtelenség­gel, váratlanul elhunyt szí­nésztől. A családtagokon kívül megjelentek a gyászszertartá­son művészetének tisztelői, a pályatársak, valamint a ma­gyar művészeti élet legkivá­lóbb jai. Dr. Malonyay Dezső, a Mű­velődésügyi Minisztérium és a Fővárosi Tanács, Kazimir Ká­roly, a Művészeti Dolgozók Szakszervezetének Szövetsége és a Színházművészeti Szövet­ség, Adám Ottó, a Madách Színház vezetőcége és társulata nevében búcsúzait Pécsi Sán­dortól, a magyar színházmű­vészet kiemelkedő alakjától. A sírnál Mészöly Dezső író a barátok nevében vett búcsút az elhunyttól. A sírt elborítot­ták a kegyelet, a megemléke­zés virágai, koszorúi. Kezdés még az idén Hely 373 gyereknek Pest megyében a nehéz gon­dok közé számítódik a közép- iskolás diákok elhelyezése, mi­vel nagyon sok a tanyán lakó vagy a rossz közlékedésű te­lepüléseken élő tanuló, ugyan­akkor a diákotthonok befoga­dóképessége véges. Tavaly az év elején 1096 ifjú élvezhette a második otthon adta előnyöket, így nem csupán a viszonylag korszerű elhelyezést, hanem a tanuláshoz szükséges eszközö két is, de hely híján sok je­lentkezőt kellett elutasítani. Érthető és indokolt fentiek alapján, hogy a megye közép­távú fejlesztési terve az 1971— 1975 közötti években 373 új diákotthoni helyet kíván teremteni a közép- iskolások számára, s ezzel 1975-re megközelíti a másfél ezret az e nagyon szük­séges intézményekben lakó gyermekek száma. Az egyik, 1168 ifjúnak otthont adó közép- | megkezdik, hogy a terveknek iskolai kollégium Cegléden épül fel, s bár minden aka­dály teljes mértékben nem há­rult el, a munkát még az idén megfelelően 1974-re, a tanév kezdetére átadhassák rendel­tetésének a Rákóczi úti új lé­tesítményt. Népzenei pályázat A KÖT A (Kórusok Orszá­gos Tanácsa) és a Hazafias Népfront Honismereti Bizott­sága pályázatot hirdet magyar és nemzetiségi népdalok kó­rusfeldolgozására, valamint magyar népdalcsokrok össze­állítására. A MAGYAR NÉPDALKÓ­RUSOK első kategóriájában pályázni olyan könnyű — fa­lusi énekkarok és népdalkö­rök együtteseinek előadására számító — két- és háromszó- Iamú feldolgozásokkal lehet, amelyek egynemű és vegyes­karra is megszólaltathatók (mindkét változat kézirata be­küldendő) és a kórusnevelés ügyét jól szolgálják. Nem fel­tétlenül szükséges, de kívána­tos, hogy a feldolgozók hasz­nosítsák a Zenekiadó „Páva- sorozatában” megjelent dalla­mokat, illetőleg figyelembe ve­gyék a Dózsa- és Petőfi-évfor- dulókhoz, valamint az 1848— 49-es szabadságharchoz szö­vegükkel illeszkedő népdalain­kat. ‘E kategóriában az első pályadíj 7000, a második 5000, a harmadik pedig 3000 forint. A különösen jól sikerült alko­tásokat a zsűri ezen felül még 3000, 2000, illetve 1000 forintos ru'vódíiial jutalmazza. A NEMZETISÉGI NÉPDAL­KÓRUSOK második kategó­riájában is könnyű, két-három szólamú (vegyes, illetve egy­nemű karral is előadható) fel­dolgozásokkal lehet pályáz­ni A stílusos népi hangszeres kiseket számításba veendő. A dallamanyag a magyarországi nemzetiségek népdalai közül választandó. A pálya- és nívó­díjak az első kategóriával megegyeznek. A NÉPDALCSOKROK har­madik kategóriájában temati­kus egységbe (például párosí­tók, lakodalmasok, summás- dalok, betyárdalok, katonada­lok) összefűzött, változatos lej­tésű és ritmikájú népdal csok­rokkal lehet részt venni. Nem feltétlenül szükséges, de kívá­natos a Bartók—Kodály gyűj­tötte dallamok, illetve a Dó­zsa- és Petőfi-évfordulóhoz, valamint az 1848—49-es sza­badságharchoz kapcsolódók al­kalmazása. E kategóriában az első pályadíj 2000, a második 1500, a harmadik pedig 1000 forint A PÁLYÁZAT JELIGÉS. Egy pályázó több kategóriában több művet is beküldhet. A pályaművekhez a feldolgozó, illetve összeállító nevét és cí­mét zárt borítékban kérik mel­lékelni. Beküldési cím: KÓTA titkársága, Budapest, V. Vörös­marty tér 1. A beküldési ha­táridő: 1973. I. 10. Zenés vasárnapok Dabason A dabasi gimnázium ifjú ze­nebarátok csoportja újszerű kezdeményezéssel jelentkezett idén ősszel a járási hivatalnál. Az ifjú zenebarátok szerződést kötöttek egy négy részből álló koncertsorozatra az Országos Filharmóniával, és ehhez kér­tek helyiséget a hivatal veze­tőitől. A hangversenyekre va­sárnap délelőttönként kerül majd sor a televízió „Játsz- szunk zenét” című fejtörőjéből ismert szakemberek közremű­ködésével. Az ismeretterjesztő koncertek műsorvezetésére dr. Varga Károlyt, Juhász Elődöt és Lukin Lászlót kérték fel. A programban szerepelnek a váci Musica Humana „Me­nüettől a valcerig” című kon­certje, valamint Kodály- és Do- nizetti-hangversenyek is. A koncertsorozatra 200 bér­letet adtak ki a dabasi zene­kedvelő diákoknak kedvezmé­nyes áron. Színjátszó- fesztivál Budapest egyesítésének cen­tenáriuma alkalmából novem bér 13 és 18 között rendezik meg az első budapesti színját­szó fesztivált. A hatnapos se­regszemlén 23 irodalmi szín­pad és színjátszó csoport mint­egy 500 tagja szerepel. A fesztivál keretében ren­dezik meg a Szóljatok szép szavak Petőfi Sándorról! cí­mű országos előadói verseny területi döntőit is november 15-én és 16-án. Megyénként tíz-húszezer Akik keresztet tesznek Az analfabéta sző írástudat­lant jelent, s a görög nyelvből került hozzánk. De jelenti — átvitt értelemben — a műve­letlen, tudatlan, hozzá nem ér­tő embert is. S ez nem vélet­len, hiszen áki írni-olvasni nem tud, önmagát fosztja meg az ismeretek bővítésének leg­nagyobb lehetőségeitől. Ha­zánkban a felszabadulás előtt mintegy 600 ezer analfabétát tartottak számon. A Föld lakosságának igen jelentős része — a legfris­sebb adatok szerint 783 millió ember — még ma is írástudatlan. A hazai analfabétizmus je­lenleg — így fejezik ki a hi­vatalos jelentésekben — már nem számottevő. Ennek elle­nére semmi okunk a megnyug­Emlékek a tegnapról Holnap ünnepli kilencven- egyedik születésnapját Falu Tamás költő. Öcsai házában egymásnak adják a kilincset az ismerősök, barátok és is­meretlenek, hogy gratulálja­nak s további jó egészséget kívánjanak Ócsa díszpolgárá­nak. Mert kilenc évtized után már minden esztendő kerek évfordulónak számít. Ahogy ő fogalmazta meg Vál- % tozás című versében: Ki régen élt és ma is él, Az kétszer született. E tengernyi életből villan­tott fel néhány epizódnyit a napokban folytatott beszélge­tésünkkor. — A régi Pest megyében születtem, Kiskunfélegyházán. A gimnáziumot a kecskeméti kollégiumiban végeztem s ott is érettségiztem 1899-ben. Volt tehát egy érettségim, de nem tudtam, hogy milyen pályára menjek. Magyarország akkor a jogászok országa volt, aki nem tudta, hogy mi legyen, elment jogásznak. Így végez­tem el én is a jogot, letettem az ügyvédi vizsgát is és 1918-ig közjegyző helyettes­ként dolgoztam a monori köz- jegyzőségen. Abban az évben hirdetett regénypályázatot az Athenaeum. Beküldtem Kü­szöb című regényemet, de vá­laszt csak négy esztendővel később kaptam rá: a kétszáz­nyolcvan pályázó közül ne­kem ítélték az első díjat, öt­ezer aranykorona volt a pá- lyadij, amely a meghirdetés évében még egy háromhóna­pos világkörüli útra lett vol­na elegendő. 1922-ben azon­ban ezért a pályadíjért már csak az Athenaeum épületétől a Nyugati pályaudvarig vált­hattam egy villamosjegyet. így lett a tervezett világkörüli út­ból egy körúti utazás. Milyen emlékeket őriz a kortárs költőkről, írókról? — Emlékeket is, levelet is nagyon sokat. Itt van pél­dául ez a rajz Babits Mi- hályról. Pérer Imre grafikus készítette 1929. január 18-án, amikor első ízben osztot­ták ki a Baumgartner-ala- pítvány díjait. S hogy a rajz hiteles, azt Babits saját kezű szignója bizonyítja. Vele gyak­ran találkoztam az Otthon Körben, Kosztolányival vi­szont, aki ma is mosolygó ar­cú, öreg diákként él az emlé­kezetemben, gyakran jártam vidéki felolvasó körútra, ami hasonló rendezvény volt, mint a mai író—olvasó találkozó. Hogy milyen ember volt? Jel­lemzésül egy epizódot említek csupán. A Tanácsköztársaság bukása után Móricz Zsigmon- dot és Krúdy Gyulát kizárták a Petőfi Társaságból. Koszto­lányi akkor kamaszos lobogás- sal felpattant és kijelentette: nem kíván tovább tagja lenni annak a társaságnak, amely két olyan kiváló írót zár ki sorai közül, mint Móricz Zsig- mond és Krúdy Gyula, Milyen emlékeket őriz Krúdy Gyuláról? — Bár negyvennyolc óta Ócsán élek, hetenként leg­alább két alkalommal feljár­tam Pestre. Az Otthon Kör volt a kedvenc helyem, oda járt Móricz Zsigmond, Hunya­di Sándor, Juhász Gyula és Krúdy is. Egy alkalommal ép­pen az olvasóteremben ültem, velem szemben dr. Kun An­dor, aki az amerikai magyar Népszavának volt a szerkesz­tője. Nem sokkal később be­lépett egy liftes fiú s átadott egy névjegyet dr. Kun An­dornak, aki elolvasta, az arca elborult, felállt, s a papírko­sárba dobta a cédulát. Amikor dr. Kun Andor elment, aka­ratlanul is belepillantottam a papírkosárba, amelyben meg­pillantottam Krúdy Gyula névjegyét. Ma is emlékként őrzöm azt a kis papírapot, amelyen a közelgő Gyula nap­ra hivatkozva kétszáz pengő előleget kért dr. Kun Andor­tól. József Attilával találko­zott? ■— Nem is kevésszer. Gya­kori vendég volt az Otthon Körben, s valahányszor meg­jelentek saját kiadású versei, mindig egy köteggel a hóna alatt érkezett, s az első útja hozzám vezetett. Ma is őrzöm azokat a köteteket, egyetlen egy hiányzik csak közülük, igen meleg hangú dedikáció- jával, ez az egy azonban saj­nos elveszett a háború alatt. Gyakran beszélgettünk mun­kásságáról, ő is őszintén ér­deklődött az enyémről. Kitűnő ember volt — így őrzöm ma is az emlékezetemben. Prukner Pál vásra. Igaz ugyan, hogy a sta­tisztika szerint 1930-ban még a lakosságnak 9,3 százaléka egyáltalán nem járt iskolába, az arány 1970-re már 1,8 szá­zalékra javult — és ez vi­szonylag valóban nem nagy szám, alig 186 ezer ember ... Egyes megyékben eléri a 17— 18 ezer főt — a lakosság 3—4 százalékát. S ez akkor is így van, ha mindjárt hozzáfűzzük, a legtöbb helyen az el­múlt húsz év alatt több mint felére csökkent az analfabéták száma. Lehet játszadozni ezekkel a számokkal, viszonyíthatjuk más országokéhoz, kimutat­hatjuk, hogy még a fejlettebb országokban is akad ennyi írástudatlan. A tényeken azon­ban ez mitsem változtat. Ha átlagot számolunk is, azt je­lenti, hogy megyénként leg­alább tízezer ember, amikor az aláírását kérik, csak keresztet rajzol a neve helyett, vagy leg­feljebb a nevét tudja lekör- mölni. Minden megyében egy nagyközségnyi ember számára a könyvesboltok kirakatai csak színfoltok, az újságok címlap­jai csak tarka ákombákomok. A rohamosan fejlődő tech­nika korában ennyi ember még az útjelző táblákat sem tudja kibetűzni. Az UNESCO teheráni világ- kongresszusán 1965-ben hatá­rozták el, hogy világszerte harcra buzdítanak az írástu»- datlanság felszámolásáért. De nemcsak abszolút írástudat­lanság létezik. Van átmeneti állapota is ennek. Van olyan, aki csak éppenhogy elvégzett egy-két iskolai osztályt, aztán kimaradt. Igénye, műveltsége, szellemi felkészültsége alig különbözik az írástudatlanoké­tól. S ezeket ki tartja szá­mon? A felkutatásuk is nehéz, mert rejtőznek, szégyenkeznek, leplezik tudatlanságukat, s takargatják ezt még a hozzátartozók is. Nem nagy ügy az a megyén­kénti tíz-húszezer analfabéta, mondhatja bárki, kár ennyit beszélni róluk. De, ha ez alatt nemcsak írástudatlant, hanem az alapvető műveltség meg­szerzéséből kirekesztett em­bert is értünk, már nem lehe­tünk közömbösek. Van még tennivaló bőségesen. F. Tóth Pál HETI FILMJEGYZET Romantika Jelenet a Romantika című filmből Sovány, kamasztestű, riadt tekintetű, meztelen fiú fut az őszi erdő bokrai, fái kö­zött, meg-megriadó szarva­sak csapatában, szinte tár­sukként. A szarvasbikák és szarvastehenek testének, agan­csainak kavargása . mögé bújva, félelemtől, hideg­től és magánytól dideregve bámul bele a kamerába. Ezzel a szép képsorral ér véget az új magyar film, a Bereményi Géza forgatóköny­véből Kézdi Kovács Zsolt által rendezett Romantika. S ha ez a költői és jelképekkel teli képsor valami előzménynek lenne a befejezése, ha történ­ne előtte valami a filmben, ha az írói-rendezői mondanivaló végkicsengése lenne, akkor azt mondhatnánk: a Romantika érdekes gondolatokat felvető, figyelemre méltó film. Már csak azért is hajlanánk az ilyen véleményre, mert rende­zője előző filmjével, a Mérsé­kelt égövvel már bebizonyí­totta, hogy olyan művész, aki­re lehet és kell is figyelni. Mostani alkotása azonban nem igazolja az előlegezett jó­indulatot. A Romantika félre­sikerült mű, tipikus esete an­nak, amikor egy film alkotói beleszeretnek néhány ötletük­be, de mire azok valóban a vászonra kerülnek, kiderül ró­luk, hogy nem álltak össze mű­vé, hanem megmaradtak az ötletek és egybe nem függő gondolatok töredékes esetle­gessége szintjén. A film főhőse, Linczényi Kálmán, valahonnan a francia felvilágosodás tájáról indul ha­za, félázsiai szinten élő apja udvarházába, ahol szembeke­rül turáni külsejű apjával, mellbeteg lesz, hagyja magát elcsábítani a vándorkomédiás lánytól, kiszabadítja apja fog­ságából a neandervölgyi ősem­ber és egy havasi vérmedve keverékéhez hasonlító betyárt, Zsibót, beáll bandájába, de ott is kofosztják, betyártársai egy­mást ölik le, s végül a fiú egyedül marad az erdőben, a vadak között. Körülbelül eny- nyi a film — igen bőbeszédűen elmondott! — cselekménye. De a Romantika nem azért elhi­bázott alkotás, mert nem árad­nak benne az események hol­mi kalandfilm bőségével. Azért csúszik félre, mert a gondola­tok nem áramlanak benne bő­séggel, s ami gondolat felbuk­kan benne, az sem igaz, nem is mindig követhető, s nem is jelenik meg plasztikus eszkö­zökkel. A film mintha azt akarná mondani, hogy a lázadás, a romantikus szembefordulás értelmetlenné válik, ha nin­csen konkrét célja. Bár ez régi és lapos közhely, lehetne erről is beszélni. De mivel nem tud­juk, Kálmán tulajdonképpen miért hagyja ott tanulmányait, és miért megy haza, s otthon mi ellen lázad, vagy hogy miért tesz egyáltalán valamit, így még ez a közhely sem ma­nifesztálódik a filmben. Lehet­ne arról is szó, hogy Kálmán­ban valamiféle fordított Can- dide- vagy Tariménes-íigurát akarnak bemutatni, alci nem a vademberségből jut el a ci­vilizációig, hanem a civilizá­ciótól a vademberségig. De ez sem kapja meg a maga indo­kait, hiszen végül is senki és semmi nem kényszeríti kike­rülhetetlenül ilyen szituációba a fiút, s konfliktus nélkül nincs igazi dráma sem. Azt is hihetnénk, hogy a szarvassá változott fiú, a tiszta forrás­hoz visszatérő tiszta emberség jelképisége felé halad a film — de ebben a hitünkben meg­gátol az a mód, ahogyan Kál­mán az erdei vadak társává lesz: nem keres itt semmiféle megtisztulást, megnyugvást, hanem ide züllik, állati szint­re, bár nem tudjuk, miért. S azt is képzelhetnénk, hogy a felvilágosult gondolkodásmód és az ebből következő felvilá­gosult életmód meg a maradi, tunya, ázsiai elmaradottság ütköztetésének szánták ezt a filmet készítői. Csakhogy a felvilágosult gondolatok né­hány vérszegény idézettel je­lentkeznek, míg a turáni élet­vitel nagyon is kézzelfogható, csábítóan vitalitásgazdag kép­sorokban. A film leginkább valamely Joncsó-alkotás és a Huszárik- film, a Szindbád keresztezésé­nek hat. Az előbbinek viszont a következetes megkomponált- sága és zárt képi világa, az utóbbinak meg a gondolati egysége és gazdagsága hiány­zik belőle. S hiába szánták al­kotói mély értelműnek, a Ro­mantika csak homályos lett, mint ahogyan jelképeiből sem lesznek szimbólumok, s átté­telesnek szánt jelenetei sem emelik a művet a mához is szóló gondolatok magasába. Nemcsak az nem tisztázott, hogy mit akar mondani, ha­nem az sem, hogy hogyan. Ezer szerencse, hogy Kende Jánost, az operatőrt, édeskeve­set izgatta maga a forgató- könyv. Ö, attól függetlenül, megcsinálta a maga filmjét. Tulajdonképpen ezek a na­gyon szép képek teszik meg- nézhetővé az álproblémákról álszenvelgő filmet — de egy filmben alapvető baj, ha a tő­le független fényképezés viszi a prímet. A hegytetőn zöld fenyvesek Jugoszláv partizánfilm, ki tudná megmondani, hányadik ebben a műfajban. S mégis emlékezetessé teszi a nagyon emberi figurákat felsorakozta­tó forgatókönyv — különösen az egység parancsnoka, Dikan (Boris Dvornik kitűnő alakí­tása), de sok más szereplő is rendkívül jól jellemzett, s mellőzi a sablonokat. Talán onnan ered ez, hogy a film egy partizán, Ivan Sibl háborús naplója alapján készült, s a forgatókönyvet maga a rende­ző, Antun Vr dől jak írta. A film bővelkedik izgalmakban is, s egy ilyen témájú alkotás­nál ez sem mellékes szem­pont. Wusa Nem mind arany, ami fény­lik. Ebben az amerikai film­ben négy igazi sztár — Paul Newman, Joanne Woodward, Anthony Perkins, Laurence Harvey — tündököl. A Wusa mégis megmarad annak, ami: mesterkélten szenvelgő, ál­mélylélektani és álszociológus hollywoodi filmnek. Takács Istváa

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom